//Két csillag az égen//
*Miért magasabb a hegy, mint a völgye? Érdekes probléma… Elképzelése van a válasszal kapcsolatban, de mivel biztosat nem tud mondani, és nem is végzett kutatásokat ezen a területen, néma marad. Pusztán gondolatait serkenti az elméleti kérdés, illetve várná, hogy mestere előálljon a saját véleményével, ám az elmarad. Sebaj, nem feszegeti, annál is inkább mert közben másfelé kanyarodnak.
És hamarosan már az ő hídja kanyarodik, vagyis ível át a föld felett, Taitoshoz vezetve. És ő büszkén nézi a művét, egészen addig, míg a fiú megjegyzést nem tesz rá! Akkor közel áll az elszontyolodáshoz. Zavarba hozza, hogy a mestere szerint ez kevés. Úgy érzi, hogy elrontotta. Taitos aztán próbál javítani, és nagyjából meg is nyugtatja Krestvirt - a nyelvöltéssel még meg is mosolyogtatja - a lányban azonban megmarad a kellemetlen érzés, ami arra ösztönzi, hogy a következő alkalommal igazán mutassa meg, hogy mire képes. Szabadkozni ellenben nem kezd, és nem magyarázza meg, hogy a híd azért is lett ilyen rövid, mert félt a távolabbi területekre nézni, ahová már nem ér el a kettejük derengése.
Taitos hídját lenyűgözve veszi aztán szemügyre. Kissé irigykedve is, ami azt illeti… Majd hallgatja az újabb okító szavakat, és magában már hasznosítani is igyekszik mindezt: próbálja átformálni a varázslatot, vagyis rájönni annak módjára, de érzi, hogy ez olyasmi lesz, amit megint csak a gyakorlattal fog tudni elsajátítani és megérteni.
Merengését a fiú kérdése zavarja meg. Előbb csak ránéz Taitos kezére, aztán fel a magasba vezető hídra, majd ismét a fiúra. Komolyan elgondolkodik rajta, mennyire jó ötlet ez azután, hogy az első találkozásukkor fennragadt egy fán… Végül mégis megfogja a fiú kezét, s még el is mosolyodik.*
- Megyek! *azzal hagyja magát vezetni, és kapaszkodik föl a buckákon. A saját hídja természetesen abban a pillanatban szertefoszlik, hogy ő átlépett a fiúéra.
Mikor elérnek egy bizonyos magasságba, és lenéz, Taitos, ha még mindig fogja a kezét, észreveheti megtorpanását. Magasan is vannak, sötét is van… egy pillanatra dermedtség száll tagjaiba. De aztán sétál tovább, mintha mi sem történt volna, ezzel saját magát is meglepve.
Sőt, egy idő után furcsa hangulatba kerül. A híd ezüstös fénye, a kettejük derengése… odafönt a hold és a csillagok… és az árnyakból összeálló kilátás…*
- Ez nagyon szép… *suttogja, mintha félne megtörni a pillanatot hangos szóval, de valójában csak nehezen szólal meg: egyrészt mert azért még van benne egy kis félsz, izgatottsággal elegyítve, másrészt… ez egy olyan élmény, ami nagy hatással van rá.
Ha pedig felérnek a híd végére, megszorítja a fiú kezét, izgalmában is, meg azért is, hogy megállítsa. Ha kap Taitostól egy kis időt, akkor szertenéz, és bátorságát összegyűjtve ő is keres egy távolabbi fát. Miután alaposan megnézte magának, ismét elmélyült felkészülés veszi kezdetét, minek végén lendít egyet a karjával, s ha minden igaz, egy szép, keskeny ívű híd jelenik meg előttük. Ezen nincsenek buckák, helyette mintás: egy warg lábnyomai vezetnek végig rajta.*
A hozzászólás írója (Krestvir Drelm) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2016.06.12 23:15:50
A varázsló gyors kézmozdulatot tesz, melynek hatására a varázshasználótól kiindulva egy keskeny, íves, ezüst ragyogású híd keletkezik egy, maximum száz lépés távolságra lévő pontig, melyekre a varázslónak rá kell látnia. Csak gyalogosan lehet átkelni rajta. Hatása addig tart, míg a varázshasználó le nem lép róla.