//Két csillag az égen//
*Magában elmosolyodik a fiú cinikus megjegyzésén, de ez arcára továbbra sem ül ki. Majd miközben Taitos felül, ő folytatja a "pajzsa" erősítését. Még mindig hallja, és érzi azt a "másik világot", de valami olyasmit művel, ami a maga módján hasonlít az idéző körre, és igényli is koncentrációját, akárcsak egy varázslat. "Komponensként" még mindig a hold fénye szolgál és a vizualizáció, hogy ez a fény körülveszi, megvédi őt, tompítva a "hangokat" és elfedve őt a "figyelőktől".
Figyelmét megosztja, hogy mestere szavait is nyomon kell követnie, így összpontosítását áthelyezi a fiúra, és meglepetésére egyelőre működik, a "pajzs" magát is fent tartja.
Taitosnak mindebből a képtelenségből nem sok tűnhet fel, s talán ez jobb is így, különben még csalódhatna tanítványában, amiért ilyen tudománytalan dolgokat művel a háttérben.
Krestvir mély levegőt vesz, s most már megpróbál igazán Taitosra figyelni. Vagyis úgy, hogy válaszolni is tudjon, mert fel ugyan felfogta eddig is, amit mestere mondott, a beszédre azonban már nem maradt tartaléka, így végig hallgatott.
És épp jókor helyezi át a figyelmét, mert a fiú jelzi, hogy most mutatni fog valamit.
Ő pedig figyel is, főleg mikor megtudja, hogy egy varázslatról lesz szó. A nyakéket próbálja kivenni a sötétben, de számára még napfénynél sem jelentene sokat, így türelmesen kivárja, hogy Taitos folytassa a leckét és a bemutatót, nem szakítja félbe a fiú elmélázását, bár azért kíváncsi volna rá, mi gondolkodtatta el...
Mikor Taitos a kezét kéri, engedelmesen nyújtja felé. Majd hallgatja a mormolást, és fényes emlékezőtehetségével azonnal meg is jegyzi, legfeljebb a félrehallás miatt lehetnek benne kisebb hibák. Aztán mikor a fiú a végére ér, és mindhármójuk feldereng az éjszakában, elragadtatva bámul a fiúra, Ragronra, saját magára...
A kérdésre, hogy figyelt-e, biccent. Majd nézi, ahogy Taitos elengedi a wargot, s így az állat fénye megszűnik. Végül pedig őt is ereszti a fiú, s róla is lehull a derengés.
Mestere biztatására közelebb húzódik, és előrenyúl, belesimítva Ragron bundájába, s tenyerét otthagyja a szőrszálak meleg fészkében. Majd odapillant még egyszer a fiúra, mintha belőle merítene erőt, aztán a "pajzsát" ellenőrzi, s talán itt követi el a hibát, mert utána egy részben a sötétségre figyel, és nem a varázslatra, ez pedig megzavarja összpontosítását. Persze lehet, hogy a varázsigét is elrontja valahol, de a lényeg, hogy mire a mormolás végére ér, nem történik semmi.
Ez az első alkalom, hogy egy varázslata nem sikerül elsőre, miután már látta valakitől. Eddig az összes, amit volt lehetősége megfigyelni, azonnal létrejött, amint maga is megpróbálkozott vele.
Hogy nem ereszkedik rájuk a várt fényesség, már indokolatlan mértékben döbben meg, olyannyira, hogy az már szinte ijedtség. Ettől az érzelmi megingástól pedig a "pajzsa" is összeomlik, és újra rászakad a sötétség. Kétségbeesetten igyekszik újra kiterjeszteni, vagyis megnyugodni, de kétségbeesetten elég nehezen megy a megnyugvás. Kapkodni kezdi a levegőt, és lehunyja a szemét.*
- Sajnálom! *suttogja, mert méltatlannak érzi magát Taitos idejének pazarlására. Most hirtelen úgy látja, neki ez sosem fog menni. Pedig pár pillanattal ezelőtt még egészen magabiztos, vagy legalábbis bizakodó volt.*