Külső területek - Mágustorony
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 39 (761. - 780. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
780. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2015-10-04 21:45:30
Üzenet elküldve: 2015-10-04 21:45:30
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 182
OOC üzenetek: 19
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 182
OOC üzenetek: 19
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*A hosszúra nyúló pillantás ismerős. Hányszor megkapja ezt, ha valamire nem tudja, vagy nem ad választ. Pedig elképzelése szerint, aki valóban látja a jövőt, talán még annál se működne ez a képesség a nap minden egyes pillanatában. Máskülönben hogyan tudna a jelenben élni?*
- Áhhá, értem. Akkor van egy rossz hírem, hosszú út előtt állsz még. Vagy állunk.
*Régesrég nem járt már a Kikötőben, talán ez egy jel, hogy ideje megint ellátogatnia oda. Kicsit talán hirdethetné is a Pintyet, ki tudja, ha valaki onnan egy szép napon Artheniorba téved, talán lenne kedve betérni hozzájuk.*
- Mágusok és hihetetlen mesék. *Bólint somolyogva. A kettőt talán nem is olyan nehéz összekapcsolni.*
- Nos, volt egy, *néz néhány pillanatig töprengve az ég felé, melyiket is mondja el. Egyáltalán, melyiket tudja felidézni magában? Mintha e téren kissé megkopott volna emlékezete. Szomorú. Nem mintha attól kellene tartania, hogy nem tud mit mesélni majd a kis lurkóinak. Elvégre nem tervez ilyesmit.* mi is volt a neve. Ó igen, Varlon, az Ezerlábú. No nem volt neki annyi, csupán kettő. Varlon sokat utazott, mert folyton a Mágustorony és a Hold karavánpihenő Szentélye közti távot járta. Egy napon megelégelte ezt a sok gyaloglást, és egy új bűbájt készített magának. A varázslatnak lába megnőtt, de csak a lábai, viszont így tíz lépésből megtette a távot. Állítólag. Amikor persze odaért, vissza változtatta normális méretűvé. Ám a sok bűbáj végül váratlan eredményt hozott: többé nem tudta magára mondani az igét Varlon mester, lába viszont onnantól kezdve folyton változtatta méretét. hol hatalmas lett, hol kicsi, máskor átlagos, következőnek kicsit nagy, majd pöttöm. Így hát hiába lett megannyi cipője, egyet sem tudott kétszer viselni. Így lett ő Varlon, az Ezerlábú.
*A hosszúra nyúló pillantás ismerős. Hányszor megkapja ezt, ha valamire nem tudja, vagy nem ad választ. Pedig elképzelése szerint, aki valóban látja a jövőt, talán még annál se működne ez a képesség a nap minden egyes pillanatában. Máskülönben hogyan tudna a jelenben élni?*
- Áhhá, értem. Akkor van egy rossz hírem, hosszú út előtt állsz még. Vagy állunk.
*Régesrég nem járt már a Kikötőben, talán ez egy jel, hogy ideje megint ellátogatnia oda. Kicsit talán hirdethetné is a Pintyet, ki tudja, ha valaki onnan egy szép napon Artheniorba téved, talán lenne kedve betérni hozzájuk.*
- Mágusok és hihetetlen mesék. *Bólint somolyogva. A kettőt talán nem is olyan nehéz összekapcsolni.*
- Nos, volt egy, *néz néhány pillanatig töprengve az ég felé, melyiket is mondja el. Egyáltalán, melyiket tudja felidézni magában? Mintha e téren kissé megkopott volna emlékezete. Szomorú. Nem mintha attól kellene tartania, hogy nem tud mit mesélni majd a kis lurkóinak. Elvégre nem tervez ilyesmit.* mi is volt a neve. Ó igen, Varlon, az Ezerlábú. No nem volt neki annyi, csupán kettő. Varlon sokat utazott, mert folyton a Mágustorony és a Hold karavánpihenő Szentélye közti távot járta. Egy napon megelégelte ezt a sok gyaloglást, és egy új bűbájt készített magának. A varázslatnak lába megnőtt, de csak a lábai, viszont így tíz lépésből megtette a távot. Állítólag. Amikor persze odaért, vissza változtatta normális méretűvé. Ám a sok bűbáj végül váratlan eredményt hozott: többé nem tudta magára mondani az igét Varlon mester, lába viszont onnantól kezdve folyton változtatta méretét. hol hatalmas lett, hol kicsi, máskor átlagos, következőnek kicsit nagy, majd pöttöm. Így hát hiába lett megannyi cipője, egyet sem tudott kétszer viselni. Így lett ő Varlon, az Ezerlábú.
779. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2015-10-04 12:16:14
Üzenet elküldve: 2015-10-04 12:16:14
ÚJ
![>Quinn Hallion [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/2492_ember_ferfi.jpg)
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 227
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 227
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Egy fürkésző, hosszabb pillantást enged meg magának Via irányába, hallva a "nem gondoltam volna" kezdetű mondatot. Sercegő borosta vakarás, majd inkább szó nélkül hagyja. Mindenesetre elraktározza magában a tényt, hogy a boszorkányok sem látnak mindig a jövőbe.*
-Ziana kisasszony a kikötőbe küldött. Egy hajóra. Egy üzenettel.
*Veregeti meg az oldalán lógó tarisznyát, jelezve, a levelet még nem hagyta el. A lelkesedés legkisebb jelét sem tapasztalni, sem hangjában, sem arcán.
Elismerően biccent a kis banya további szavaira, valóban szép nagy séta lehetett, de ha valakinek ez a szórakozás!
Nem aggódott, nem szokott. Pusztán felmérte a lehetséges veszélyforrásokat. Bár el kell ismerje, egyszerűbb halandók gyakran vélik alapos körültekintését aggodalomnak.
Lapos, komor pillantásokkal nézi a nevető leányt. Szép hangja van. Nem olyan bántó, idegtépő, agressziót keltő, mint általában azoknak a nőknek, aki vele szóba állnak.*
-Igaz.
*Biccent rá az érvekre, majd ismét emeli fel kékjeit a torony csúcsának magasába.*
-Szóval azt mondja mágusok, és hihetetlen mesék.
*Lassan fordul ismét Via felé, hangja, arca a szokásos fásult semmit közvetíti.*
-Szívesen meghallgatnék egyet útközben.
*Egy fürkésző, hosszabb pillantást enged meg magának Via irányába, hallva a "nem gondoltam volna" kezdetű mondatot. Sercegő borosta vakarás, majd inkább szó nélkül hagyja. Mindenesetre elraktározza magában a tényt, hogy a boszorkányok sem látnak mindig a jövőbe.*
-Ziana kisasszony a kikötőbe küldött. Egy hajóra. Egy üzenettel.
*Veregeti meg az oldalán lógó tarisznyát, jelezve, a levelet még nem hagyta el. A lelkesedés legkisebb jelét sem tapasztalni, sem hangjában, sem arcán.
Elismerően biccent a kis banya további szavaira, valóban szép nagy séta lehetett, de ha valakinek ez a szórakozás!
Nem aggódott, nem szokott. Pusztán felmérte a lehetséges veszélyforrásokat. Bár el kell ismerje, egyszerűbb halandók gyakran vélik alapos körültekintését aggodalomnak.
Lapos, komor pillantásokkal nézi a nevető leányt. Szép hangja van. Nem olyan bántó, idegtépő, agressziót keltő, mint általában azoknak a nőknek, aki vele szóba állnak.*
-Igaz.
*Biccent rá az érvekre, majd ismét emeli fel kékjeit a torony csúcsának magasába.*
-Szóval azt mondja mágusok, és hihetetlen mesék.
*Lassan fordul ismét Via felé, hangja, arca a szokásos fásult semmit közvetíti.*
-Szívesen meghallgatnék egyet útközben.
778. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2015-10-03 15:20:36
Üzenet elküldve: 2015-10-03 15:20:36
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 264
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 264
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
// Toronyiránt //
*Ahogy kinyitja a szemét, szürke, hideg fény járja be a szobát. Hajnal van. Az ablakot valaki becsukta míg aludt, ám ő mégis enyhén didereg. Lassan visszanyeri teljes öntudatát és oldalra fordítja a fejét. A másik ágyon egy kisebb kupac, vagyis a tündér, valószínűleg még alszik, hiszen korán van. Dryrron viszont már éber, így úgy dönt, fölkel és körbenéz. Lassan ül föl, majd hirtelen kapja az oldalához a kezét; az előző napi sérülés okozta fájdalom nem akar enyhülni. Csendben sziszegve tápászkodik fel, vigyázva, hogy nehogy fölkeltse a másikat. Ahogy kiér a szobából, behúzza maga mögött az ajtót és a lépcső korlátjára támaszkodik. A pihenés rendkívül jót tett, ám még mindig nincs ereje teljében. ~Vajon az öreg alszik még?~ A tornyot csend járja be. Lassan lefelé indul a lépcsőn, közben kapaszkodva a korlátba. Egyenes tartással szedi a fokokat, de jobb félni, mint megijedni. Csak lassan. Ahogy leér, az alsó szintet is a hajnali fény varázsában találja. Itt-ott könyvek, némelyik nyitva hever az asztalokon. Dryrron odasétál egyhez, és óvatosan lapoz bele. A sűrűn teleírt lapokon mágikus ábrák és lények vázlatai találhatóak meg, a férfit pedig rögtön elfogja a vágy, hogy azonnal belemerüljön és magába szívja minden részletét. Azonban nem akar tiszteletlen lenni. A torony gazdájának tudta nélkül inkább nem... Otthagyja a könyvet és tesz egy lassú félkört a szobában, megszemlélve az eszközöket és a bútorokat. ~Minden milyen rendezett.~ A gondolat ráébreszti, ő maga milyen mocskos. ~Vajon van itt víz valahol?~ A nagy, könyvtárszoba-szerű helyiségből egy másik ajtó nyílik, amely résnyire nyitva van. Benézve egy kezdetleges konyha, az asztal alatt pedig egy nagy teknőben... Az előző napi vaddisznó, egy hatalmas dézsában. Vajon az öreg cipelte be? Vagy Däl? Bizonyára nem volt energiájuk a vadat megnyúzni és a húst földarabolni. Megfelelő elfoglaltság lesz, amíg fölébrednek. Előbb azonban muszáj tisztálkodnia, így hát behúzza a konyhaajtót, és a bejárathoz indul. Azt várakozásának ellenére nyitva találja, a mágus bizonyára varázslattal védi a tornyot egyszerű zárak helyett. Vagy szánt szándékkal hagyta volna nyitva?
A szabadba kilépve Dryrron nagy levegőt vesz. Mennyivel másabbnak tűnik a kis tisztás most! Korábban nem volt alkalma megfigyelni. Határozott léptekkel a fák közé indul, és kissé távolabb könnyít magán. Ahogy végzett, visszamegy a toronyhoz és körbejárja. Elhagyatott, mégis barátságos, borostyánnal körbenőtt fal minden oldalon. Vagyis majdnem, hiszen ahogy szemügyre veszi az épületet, az egyik oldalt néhány esővízzel teli hordót talál, mellettük farakás, egy rönkön balta. Nem hiszi, hogy az öreg unalmas óráit favágással tölti, valószínűleg a vendégek járulnak hozzá munkájukkal vendégszeretetéhez. A férfi az egyik hordóhoz sétál, belenézve tiszta vizet talál. A kezét belemerítve pár kortyot iszik, torkának jólesik a hűs víz -talán egy kicsit túl hideg is. Egy hirtelen ötlettől vezérelve leveszi csizmáját, majd megtámaszkodik és belemászik a hordóba. Ahogy megmerül, a víz nagy része túlcsap a peremen és a földre loccsan, Dryrron pedig magáról megfelejtkezve kurtán káromkodik. A jeges víz csípi bőrét, de ez van, be kell érnie azzal amit talál. Nagy levegőt vesz, majd alámerül. Kisvártatva újra kibukkan és fejét megrázva, a hidegtől vacogva törölgeti szemeit. A vízben vetkőzni kezd, minden ruhadarabja csupa sár és vér. Egymáshoz dörzsölgetve igyekszik belőlük kiszedni a koszt. Szorgos (és nem túl eredményes) próbálkozás után kicsavarja a ruhadarabokat és a közeli farakásra dobja őket száradni, ő pedig a hordón támaszkodva áztatja tagjait. Reménykedik benne, hogy a mágus nem haragszik meg egy teljes hordónyi esővíz elpocsékolásáért. A nap első melegebb sugarai kezdenek beszűrődni a kicsiny tisztásra, Dryrron lassan hozzászokik a hideg vízhez. Hosszan időzik így, figyelve, ahogy ébredezik az erdő, majd úgy dönt ez nem a legjobb idő a meghűlésre és kikászálódik. A dézsába visszanézvén csak koszos, sűrű sötét vizet talál. Visszaveszi nadrágját, amely még mindig nedves. Kis mérlegelés után úgy dönt, ingét és mellényét kint hagyja száradni (őszintén remélve, hogy senki sem lovasítja meg napközben). Lenézvén hasa és oldala tiszta kék-zöld folt. Nagyot sóhajt.
Félmeztelenül, libabőrösen indul vissza a főbejárathoz, be a toronyba. Odabent még mindig nagy a csend, így a konyhába megy. Egy kis keresgélés után késeket és bárdot talál, a vaddisznótetemet kihúzza az asztal alól és a feldolgozáshoz kezd. Mivel tanyán nőtt fel, kisebb állatokat darabolt már, vaddisznót viszont még sosem. Miközben csapkod a bárddal és a húst nyúzza, reménykedik benne, hogy az ilyesmit nem lehet túlságosan elrontani.
Bizonyára túl hangosan tette mindezt, ugyanis az öreg mágus nyit be, miközben ő már a sózásnál tart. Dryrron felnéz rá, egy pillanatra megállva a munkában, az pedig csak biccent, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna, hogy félmeztelen félelfek vaddisznót darabolnak az ember otthonában. Lehet, hogy neki az is. A varázsló lassan az ablakhoz csoszog, és ott egy kancsóból vizet önt magának. Komótosan, lassan iszik miközben kifelé kémlel. Dryrron mindeközben folytatja amit elkezdett. Hosszú percek telnek el így, csak a hús néha asztalhoz csapódó hangja hallatszik. A mágus hirtelen a férfi mellett terem, és néhány darabra mutatva közli vele, melyeket kívánja reggelire elfogyasztani, hozzátéve, hogy nyugodtan vegyen bármit a konyhából, amire csak szüksége van. Biztatóan meglapogatja a férfi lapockáit, majd visszasétál a másik szobába.
Dryrron mosolyogva néz utána. Nem bánja a szakács szerepét, hiszen a varázsló megengedte nekik, hogy menedékre leljenek a toronyban. Egyébként sem árt, ha jó benyomást tesz, a jövőre vonatkozóan... Körbenéz. Átfut az agyán, vajon honnan szerez az öreg friss tojást itt az erdő közepén, aztán inkább a feladatra koncentrálva rántottát süt, sült hússal tarkítva.*
*Ahogy kinyitja a szemét, szürke, hideg fény járja be a szobát. Hajnal van. Az ablakot valaki becsukta míg aludt, ám ő mégis enyhén didereg. Lassan visszanyeri teljes öntudatát és oldalra fordítja a fejét. A másik ágyon egy kisebb kupac, vagyis a tündér, valószínűleg még alszik, hiszen korán van. Dryrron viszont már éber, így úgy dönt, fölkel és körbenéz. Lassan ül föl, majd hirtelen kapja az oldalához a kezét; az előző napi sérülés okozta fájdalom nem akar enyhülni. Csendben sziszegve tápászkodik fel, vigyázva, hogy nehogy fölkeltse a másikat. Ahogy kiér a szobából, behúzza maga mögött az ajtót és a lépcső korlátjára támaszkodik. A pihenés rendkívül jót tett, ám még mindig nincs ereje teljében. ~Vajon az öreg alszik még?~ A tornyot csend járja be. Lassan lefelé indul a lépcsőn, közben kapaszkodva a korlátba. Egyenes tartással szedi a fokokat, de jobb félni, mint megijedni. Csak lassan. Ahogy leér, az alsó szintet is a hajnali fény varázsában találja. Itt-ott könyvek, némelyik nyitva hever az asztalokon. Dryrron odasétál egyhez, és óvatosan lapoz bele. A sűrűn teleírt lapokon mágikus ábrák és lények vázlatai találhatóak meg, a férfit pedig rögtön elfogja a vágy, hogy azonnal belemerüljön és magába szívja minden részletét. Azonban nem akar tiszteletlen lenni. A torony gazdájának tudta nélkül inkább nem... Otthagyja a könyvet és tesz egy lassú félkört a szobában, megszemlélve az eszközöket és a bútorokat. ~Minden milyen rendezett.~ A gondolat ráébreszti, ő maga milyen mocskos. ~Vajon van itt víz valahol?~ A nagy, könyvtárszoba-szerű helyiségből egy másik ajtó nyílik, amely résnyire nyitva van. Benézve egy kezdetleges konyha, az asztal alatt pedig egy nagy teknőben... Az előző napi vaddisznó, egy hatalmas dézsában. Vajon az öreg cipelte be? Vagy Däl? Bizonyára nem volt energiájuk a vadat megnyúzni és a húst földarabolni. Megfelelő elfoglaltság lesz, amíg fölébrednek. Előbb azonban muszáj tisztálkodnia, így hát behúzza a konyhaajtót, és a bejárathoz indul. Azt várakozásának ellenére nyitva találja, a mágus bizonyára varázslattal védi a tornyot egyszerű zárak helyett. Vagy szánt szándékkal hagyta volna nyitva?
A szabadba kilépve Dryrron nagy levegőt vesz. Mennyivel másabbnak tűnik a kis tisztás most! Korábban nem volt alkalma megfigyelni. Határozott léptekkel a fák közé indul, és kissé távolabb könnyít magán. Ahogy végzett, visszamegy a toronyhoz és körbejárja. Elhagyatott, mégis barátságos, borostyánnal körbenőtt fal minden oldalon. Vagyis majdnem, hiszen ahogy szemügyre veszi az épületet, az egyik oldalt néhány esővízzel teli hordót talál, mellettük farakás, egy rönkön balta. Nem hiszi, hogy az öreg unalmas óráit favágással tölti, valószínűleg a vendégek járulnak hozzá munkájukkal vendégszeretetéhez. A férfi az egyik hordóhoz sétál, belenézve tiszta vizet talál. A kezét belemerítve pár kortyot iszik, torkának jólesik a hűs víz -talán egy kicsit túl hideg is. Egy hirtelen ötlettől vezérelve leveszi csizmáját, majd megtámaszkodik és belemászik a hordóba. Ahogy megmerül, a víz nagy része túlcsap a peremen és a földre loccsan, Dryrron pedig magáról megfelejtkezve kurtán káromkodik. A jeges víz csípi bőrét, de ez van, be kell érnie azzal amit talál. Nagy levegőt vesz, majd alámerül. Kisvártatva újra kibukkan és fejét megrázva, a hidegtől vacogva törölgeti szemeit. A vízben vetkőzni kezd, minden ruhadarabja csupa sár és vér. Egymáshoz dörzsölgetve igyekszik belőlük kiszedni a koszt. Szorgos (és nem túl eredményes) próbálkozás után kicsavarja a ruhadarabokat és a közeli farakásra dobja őket száradni, ő pedig a hordón támaszkodva áztatja tagjait. Reménykedik benne, hogy a mágus nem haragszik meg egy teljes hordónyi esővíz elpocsékolásáért. A nap első melegebb sugarai kezdenek beszűrődni a kicsiny tisztásra, Dryrron lassan hozzászokik a hideg vízhez. Hosszan időzik így, figyelve, ahogy ébredezik az erdő, majd úgy dönt ez nem a legjobb idő a meghűlésre és kikászálódik. A dézsába visszanézvén csak koszos, sűrű sötét vizet talál. Visszaveszi nadrágját, amely még mindig nedves. Kis mérlegelés után úgy dönt, ingét és mellényét kint hagyja száradni (őszintén remélve, hogy senki sem lovasítja meg napközben). Lenézvén hasa és oldala tiszta kék-zöld folt. Nagyot sóhajt.
Félmeztelenül, libabőrösen indul vissza a főbejárathoz, be a toronyba. Odabent még mindig nagy a csend, így a konyhába megy. Egy kis keresgélés után késeket és bárdot talál, a vaddisznótetemet kihúzza az asztal alól és a feldolgozáshoz kezd. Mivel tanyán nőtt fel, kisebb állatokat darabolt már, vaddisznót viszont még sosem. Miközben csapkod a bárddal és a húst nyúzza, reménykedik benne, hogy az ilyesmit nem lehet túlságosan elrontani.
Bizonyára túl hangosan tette mindezt, ugyanis az öreg mágus nyit be, miközben ő már a sózásnál tart. Dryrron felnéz rá, egy pillanatra megállva a munkában, az pedig csak biccent, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna, hogy félmeztelen félelfek vaddisznót darabolnak az ember otthonában. Lehet, hogy neki az is. A varázsló lassan az ablakhoz csoszog, és ott egy kancsóból vizet önt magának. Komótosan, lassan iszik miközben kifelé kémlel. Dryrron mindeközben folytatja amit elkezdett. Hosszú percek telnek el így, csak a hús néha asztalhoz csapódó hangja hallatszik. A mágus hirtelen a férfi mellett terem, és néhány darabra mutatva közli vele, melyeket kívánja reggelire elfogyasztani, hozzátéve, hogy nyugodtan vegyen bármit a konyhából, amire csak szüksége van. Biztatóan meglapogatja a férfi lapockáit, majd visszasétál a másik szobába.
Dryrron mosolyogva néz utána. Nem bánja a szakács szerepét, hiszen a varázsló megengedte nekik, hogy menedékre leljenek a toronyban. Egyébként sem árt, ha jó benyomást tesz, a jövőre vonatkozóan... Körbenéz. Átfut az agyán, vajon honnan szerez az öreg friss tojást itt az erdő közepén, aztán inkább a feladatra koncentrálva rántottát süt, sült hússal tarkítva.*
777. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2015-10-02 13:45:22
Üzenet elküldve: 2015-10-02 13:45:22
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 182
OOC üzenetek: 19
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 182
OOC üzenetek: 19
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Sosem tagadta, hogy szeret magával kivételezni, és a maga szája íze szerint alakítani, amit csak lehet. Mások ezt talán jellemhibaként könyvelik el, amin változtatnia kel, ő viszont roppant hasznos dolognak véli akkor bizonyosan, mikor sikerül is úgy csűrnie csavarnia a dolgokat, hogy neki kellemes és kényelmes legyen.
Panasz azonban talán mégsem lehet rá, hisz hozott már bevételt a konyhára, és fizetett is utána, ahogy kellett. A maga boszorkányos módján csak becsületes, nem babrál ki azzal, akikkel gyümölcsöző kapcsolatot és üzletet építhet.
Ahogy mondani szokás, a fenevadak megérzik a félelem szagát, és egyesek a lány fajtáját is az imént említett kategóriába sorolják. Ezt látszik igazolni a kis boszorka ajkára telepedő, ki által elégedettnek, ki által pedig egyenesen sötétnek mondott mosoly. Ám a következő pillanatban már valóban kedvessé szelídül.
Hiába, hízeleg piciny lelkének, ha veszélyek forrásaként kezelik, ám Quinn nem ártott neki, és eleddig olyasmit sem vétett, ami miatt negatív bélyeggel illetné magában Via. Így nincs is oka a babonásságból eredő félelem húrjain játszani, ostoba, múló szórakozáson kívül semmit nem nyerne el vele, hosszú távon talán még ártana is ezzel magácskának.*
- Nem gondoltam volna, hogy itt találkozunk. Vagy egyáltalán bárkivel.
*Néz szét a kietlen helyen, elvégre rajtuk kívül senkit nem látni. A helyzetet azonban megmosolyogja, no nem mintha ki akarná nevetni ezzel a férfit, Mindenkivel megesik néha napján, hogy elvéti úti célját.*
- Merre indultál? Talán útba igazíthatlak. Vagy akár el is kísérhetlek.
*Ajánlja fel előzékenyen, elvégre amiért jött, azt elvégezte: megnézte ama kiskorában annyiszor emlegetett tornyot. Így a magányos épületet látványát hajlandó lecserélni olyan társaságra, akivel beszélgetni is lehet.*
- Csupán sétáltam egyet. Egy nagyot. *jön könnyedén a válasz, cseppet sem áll szándékában titkolózni, nincs is mit jelen helyzetben.* Gyerekkoromban sok hihetetlen mesét hallottam erről a helyről. Persze anyuska a nagyját biztosan csak kitalálta. *Csóválja a fejét halvány, elmerengő mosollyal. Vajon még most is ugyan azokkal a históriákkal eteti a kölyköket?
A férfi utolsó mondata azonban vidám kacajt csalnak ki a lányból.*
- Ne aggódj, kedves Quinn, épen és egy darabban tökéletesen megfelelsz nekem. Elismerem, belekből is lehet jósolni, de a sajátomat úgyse látom, ha pedig épp a kérdezőéből teszem, akkor már nincs nagyon mit látni bennük, nemde? *Villant fel egy bájos mosolyt a morbid téma ellenére is.* De kicsit komolyabbra fordítva a szót, nem kell tartanod tőlem.
*Sosem tagadta, hogy szeret magával kivételezni, és a maga szája íze szerint alakítani, amit csak lehet. Mások ezt talán jellemhibaként könyvelik el, amin változtatnia kel, ő viszont roppant hasznos dolognak véli akkor bizonyosan, mikor sikerül is úgy csűrnie csavarnia a dolgokat, hogy neki kellemes és kényelmes legyen.
Panasz azonban talán mégsem lehet rá, hisz hozott már bevételt a konyhára, és fizetett is utána, ahogy kellett. A maga boszorkányos módján csak becsületes, nem babrál ki azzal, akikkel gyümölcsöző kapcsolatot és üzletet építhet.
Ahogy mondani szokás, a fenevadak megérzik a félelem szagát, és egyesek a lány fajtáját is az imént említett kategóriába sorolják. Ezt látszik igazolni a kis boszorka ajkára telepedő, ki által elégedettnek, ki által pedig egyenesen sötétnek mondott mosoly. Ám a következő pillanatban már valóban kedvessé szelídül.
Hiába, hízeleg piciny lelkének, ha veszélyek forrásaként kezelik, ám Quinn nem ártott neki, és eleddig olyasmit sem vétett, ami miatt negatív bélyeggel illetné magában Via. Így nincs is oka a babonásságból eredő félelem húrjain játszani, ostoba, múló szórakozáson kívül semmit nem nyerne el vele, hosszú távon talán még ártana is ezzel magácskának.*
- Nem gondoltam volna, hogy itt találkozunk. Vagy egyáltalán bárkivel.
*Néz szét a kietlen helyen, elvégre rajtuk kívül senkit nem látni. A helyzetet azonban megmosolyogja, no nem mintha ki akarná nevetni ezzel a férfit, Mindenkivel megesik néha napján, hogy elvéti úti célját.*
- Merre indultál? Talán útba igazíthatlak. Vagy akár el is kísérhetlek.
*Ajánlja fel előzékenyen, elvégre amiért jött, azt elvégezte: megnézte ama kiskorában annyiszor emlegetett tornyot. Így a magányos épületet látványát hajlandó lecserélni olyan társaságra, akivel beszélgetni is lehet.*
- Csupán sétáltam egyet. Egy nagyot. *jön könnyedén a válasz, cseppet sem áll szándékában titkolózni, nincs is mit jelen helyzetben.* Gyerekkoromban sok hihetetlen mesét hallottam erről a helyről. Persze anyuska a nagyját biztosan csak kitalálta. *Csóválja a fejét halvány, elmerengő mosollyal. Vajon még most is ugyan azokkal a históriákkal eteti a kölyköket?
A férfi utolsó mondata azonban vidám kacajt csalnak ki a lányból.*
- Ne aggódj, kedves Quinn, épen és egy darabban tökéletesen megfelelsz nekem. Elismerem, belekből is lehet jósolni, de a sajátomat úgyse látom, ha pedig épp a kérdezőéből teszem, akkor már nincs nagyon mit látni bennük, nemde? *Villant fel egy bájos mosolyt a morbid téma ellenére is.* De kicsit komolyabbra fordítva a szót, nem kell tartanod tőlem.
776. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2015-10-02 10:35:24
Üzenet elküldve: 2015-10-02 10:35:24
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 227
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 227
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Sosem gondolta volna, hogy itt fut össze ismerőssel. Pláne, hogy ilyen finom kisasszonnyal, ki csak akkor hentereg pénzért mikor kedve tartja, és csak azzal, kivel ingyen is megtenné. Meglepettségnek még sem fedezhető fel nyoma sem arcán, ahogy kékjeit az érkező felé fordítja.*
-Üdvözlöm Via kisasszony.
*Hangja komor, komoly, épp egy cseppnyi áhítatos tisztelettel teljes, ahogyan az elvárható babonás tengeri népeknél egy boszorkány közelében.*
-Nem.
*Ad egyszerű, gyors választ.*
-Eltévedtem.
*Szemernyi szégyen, zavar sincs hangjában, pusztán tényt közöl.*
-És ön?
*Pillant le a kis vörösre, hamar kapva észbe, talán túl tolakodó kérdése.*
-Úgy értem, ha segítségre van szüksége természetesen állok szolgálatára.
*Bár véleménye szerint egy igazi boszorkány nem kerül bajba. Ő maga a baj.*
-Amennyiben nem a vesém, vagy dobogó szívem, esetleg más egyéb szervem tragikus, és végérvényes kimetszésében látja hathatós segítségemet.
*Hallott ő történeteket a tengeren, csábító leányokról, kik elcsavarták a matrózok fejét. Előbb csak képletesen. Majd szó szerint is. Aztán testük részei gonosz praktikák hozzávalói lettek. Így veszett oda Karvaly Bobba is. Valami kis helyes barnával látták távozni egy ivóból, s soha többé nem került elő.
Félelemnek még sincs nyoma hangjában, hogy tréfának szánta volna kijelentését is vitatható, hisz arca továbbra is rendületlenül komoly.*
*Sosem gondolta volna, hogy itt fut össze ismerőssel. Pláne, hogy ilyen finom kisasszonnyal, ki csak akkor hentereg pénzért mikor kedve tartja, és csak azzal, kivel ingyen is megtenné. Meglepettségnek még sem fedezhető fel nyoma sem arcán, ahogy kékjeit az érkező felé fordítja.*
-Üdvözlöm Via kisasszony.
*Hangja komor, komoly, épp egy cseppnyi áhítatos tisztelettel teljes, ahogyan az elvárható babonás tengeri népeknél egy boszorkány közelében.*
-Nem.
*Ad egyszerű, gyors választ.*
-Eltévedtem.
*Szemernyi szégyen, zavar sincs hangjában, pusztán tényt közöl.*
-És ön?
*Pillant le a kis vörösre, hamar kapva észbe, talán túl tolakodó kérdése.*
-Úgy értem, ha segítségre van szüksége természetesen állok szolgálatára.
*Bár véleménye szerint egy igazi boszorkány nem kerül bajba. Ő maga a baj.*
-Amennyiben nem a vesém, vagy dobogó szívem, esetleg más egyéb szervem tragikus, és végérvényes kimetszésében látja hathatós segítségemet.
*Hallott ő történeteket a tengeren, csábító leányokról, kik elcsavarták a matrózok fejét. Előbb csak képletesen. Majd szó szerint is. Aztán testük részei gonosz praktikák hozzávalói lettek. Így veszett oda Karvaly Bobba is. Valami kis helyes barnával látták távozni egy ivóból, s soha többé nem került elő.
Félelemnek még sincs nyoma hangjában, hogy tréfának szánta volna kijelentését is vitatható, hisz arca továbbra is rendületlenül komoly.*
775. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2015-10-01 21:58:02
Üzenet elküldve: 2015-10-01 21:58:02
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 182
OOC üzenetek: 19
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 182
OOC üzenetek: 19
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Lassú léptekkel halad az épület körül. Milyen szép jelenet lenne, amint a csini kis lány ujjait finoman futtatva az aktuális díszleten, de nem ilyen bolond. A borostyán leveli között ki tudja, miféle bogarak, pókok, és egyéb hasonló finomságok bújnak meg. Így hát kacsóját maga mögött tartva, ujjait egymásba fűzve halad, barackszín ajkán aprócska mosoly honol.
Ám ahogy halad előre, mintha halk neszek ütnék meg fülét. Nincs egyedül? Immár a nosztalgiát levetkőzve, kíváncsian oson tovább. Még egy kanyar. És kikukkant, hogy lássa, kit sodort még ide a szél, vagy a Sors, vagy bármi más.*
- Nini! *Kommentálja ennyivel, hogy egy ismerős alakot pillant meg. Immár kicsit lendületesebben szedi lábacskáit Quinn felé terelve magát tovább* Csak nem megszállni készül a Pinty a Mágustornyot? *Áll meg a férfi mellett, no nem közvetlen, egy picinyke távolságot emgtart. Legalábbis még.*
*Lassú léptekkel halad az épület körül. Milyen szép jelenet lenne, amint a csini kis lány ujjait finoman futtatva az aktuális díszleten, de nem ilyen bolond. A borostyán leveli között ki tudja, miféle bogarak, pókok, és egyéb hasonló finomságok bújnak meg. Így hát kacsóját maga mögött tartva, ujjait egymásba fűzve halad, barackszín ajkán aprócska mosoly honol.
Ám ahogy halad előre, mintha halk neszek ütnék meg fülét. Nincs egyedül? Immár a nosztalgiát levetkőzve, kíváncsian oson tovább. Még egy kanyar. És kikukkant, hogy lássa, kit sodort még ide a szél, vagy a Sors, vagy bármi más.*
- Nini! *Kommentálja ennyivel, hogy egy ismerős alakot pillant meg. Immár kicsit lendületesebben szedi lábacskáit Quinn felé terelve magát tovább* Csak nem megszállni készül a Pinty a Mágustornyot? *Áll meg a férfi mellett, no nem közvetlen, egy picinyke távolságot emgtart. Legalábbis még.*
774. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2015-10-01 21:47:24
Üzenet elküldve: 2015-10-01 21:47:24
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 227
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 227
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Őt küldték. Ki mást? Őt, mert ő aztán jártas a hajókon. És leginkább, mert úgy megcsappant a valamire is hajlandó egyedek száma a Pintyben, hogy nem volt más jelentkező. Na nem mintha Quinn maga olyan nagyon törte volna vaskos karját a magasba, hogy kirándulhasson egyet. Egy jó nagyot. A veszélyes világban.
Az úton még vigaszt nyújtott ama ábránd, hogy így talán fivérére, unokahúgára is ráakad, vagy bárki másra a népes Hallion famíliából. De végül teljesen eltévedt. Ami meg persze nem olyan meglepő. Gondolataiba, és bódító füstbe merülve valójában nagyon könnyű.
De majd most! Most jól megmássza ezt a mifene tornyot. Aztán megnézi magának a helyes útirányt. Ahhoz a hajóhoz. Keresi is rajta a fogást, de leginkább ajtót, valamiért mégis a magasba bámulva.
~Árbocnak jókora.~
Inkább belülről lépcsőzne a tetejére. Vakarja meg borostáját fásultan, köp oldalra egy hegyeset, és markol a repkénybe, hogy lássa mit enged, s mit ereszt egy kis rángatás hatására.
Leginkább bogarakat, kik az őszi langyot már hasonló vehemenciával viselik, mint Quinn a puszta létet. Rezzenéstelen arccal söpri le kabátjáról az aluszékony rovarokat, és tapossa szét őket súlyos bakancsával. Na jah, az élet nem málnahab kérem szépen.*
*Őt küldték. Ki mást? Őt, mert ő aztán jártas a hajókon. És leginkább, mert úgy megcsappant a valamire is hajlandó egyedek száma a Pintyben, hogy nem volt más jelentkező. Na nem mintha Quinn maga olyan nagyon törte volna vaskos karját a magasba, hogy kirándulhasson egyet. Egy jó nagyot. A veszélyes világban.
Az úton még vigaszt nyújtott ama ábránd, hogy így talán fivérére, unokahúgára is ráakad, vagy bárki másra a népes Hallion famíliából. De végül teljesen eltévedt. Ami meg persze nem olyan meglepő. Gondolataiba, és bódító füstbe merülve valójában nagyon könnyű.
De majd most! Most jól megmássza ezt a mifene tornyot. Aztán megnézi magának a helyes útirányt. Ahhoz a hajóhoz. Keresi is rajta a fogást, de leginkább ajtót, valamiért mégis a magasba bámulva.
~Árbocnak jókora.~
Inkább belülről lépcsőzne a tetejére. Vakarja meg borostáját fásultan, köp oldalra egy hegyeset, és markol a repkénybe, hogy lássa mit enged, s mit ereszt egy kis rángatás hatására.
Leginkább bogarakat, kik az őszi langyot már hasonló vehemenciával viselik, mint Quinn a puszta létet. Rezzenéstelen arccal söpri le kabátjáról az aluszékony rovarokat, és tapossa szét őket súlyos bakancsával. Na jah, az élet nem málnahab kérem szépen.*
773. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2015-10-01 19:57:45
Üzenet elküldve: 2015-10-01 19:57:45
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 182
OOC üzenetek: 19
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 182
OOC üzenetek: 19
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Az ősz beköszöntével bizony jobban be kell már öltözni, már ha az ember lánya nem akar megküzdeni a meghűlés és egyéb nyalánkságok rémálmával. Márpedig a vörös nem akar, így meglehetősen hosszúra tervezett és nyúló sétáját az időnek megfelelő öltözékben teszi meg. A fekete köpeny anyaga kevés lenne a téli hidegek ellen, ám ebben az évszakban remekül véd a hűs szelek ellen. Alatta vörös inget visel, aminek hosszú az ujja, a nadrágja szintén fekete, ahogy a kényelmes, de kicsit már kopott csizma is. Ugyan lenne csuklya is, mit arcába húzhatna, ám ehelyett hagyja, hogy a szél belekapjon különös színű sörényébe, és szabadon játszadozzon a hullámos tincsekkel. Nem rajong sem a hőségért, sem a szürke, esős időért, de mégis jó kedvvel sétál, hiába pirul már arca az elemek első kis bemutatójától.
Útja a magányos Mágustoronyhoz vezet, melyről oly sokat hallott már, és eddig mégsem merészkedett ide. Anyuska mindenféle mesét mondott a helyről, a korábban itt lakókról, és persze az öregről, amiknek a fele valószínűleg nagy hanta. Ez persze majd minden történetre igaz, amit az elméje teljes épségét már elvesztett elf asszonyság valaha is elmondott gyermekeinek. Az emlékek mégis nosztalgikus mosolyt csalnak az ifjú boszorka arcára. Helyes döntés volt eljönni onnan, elrugaszkodni, és saját lábra állni, még ha így pillanatnyilag egy bordélyban is dolgozik. De az emlékek időnként csak felszínre bukkannak, s olyankor némi sóvárgó honvágyat sarjasztanak a lányban. Bolondság, butaság, de nem tud mit tenni ellene, az a makacs kis érzés nem hagyja magát lerázni.*
- Vajon mi lehet veletek? *Simítja kezét a borostyánnal benőtt falra, ahogy az épület körül sétál. Mint egy kóbor macska, ki a finom falatokat sejtető ház körül somfordál óvatosan, ismerkedve a veszélyekkel és a lehetőségekkel.*
*Az ősz beköszöntével bizony jobban be kell már öltözni, már ha az ember lánya nem akar megküzdeni a meghűlés és egyéb nyalánkságok rémálmával. Márpedig a vörös nem akar, így meglehetősen hosszúra tervezett és nyúló sétáját az időnek megfelelő öltözékben teszi meg. A fekete köpeny anyaga kevés lenne a téli hidegek ellen, ám ebben az évszakban remekül véd a hűs szelek ellen. Alatta vörös inget visel, aminek hosszú az ujja, a nadrágja szintén fekete, ahogy a kényelmes, de kicsit már kopott csizma is. Ugyan lenne csuklya is, mit arcába húzhatna, ám ehelyett hagyja, hogy a szél belekapjon különös színű sörényébe, és szabadon játszadozzon a hullámos tincsekkel. Nem rajong sem a hőségért, sem a szürke, esős időért, de mégis jó kedvvel sétál, hiába pirul már arca az elemek első kis bemutatójától.
Útja a magányos Mágustoronyhoz vezet, melyről oly sokat hallott már, és eddig mégsem merészkedett ide. Anyuska mindenféle mesét mondott a helyről, a korábban itt lakókról, és persze az öregről, amiknek a fele valószínűleg nagy hanta. Ez persze majd minden történetre igaz, amit az elméje teljes épségét már elvesztett elf asszonyság valaha is elmondott gyermekeinek. Az emlékek mégis nosztalgikus mosolyt csalnak az ifjú boszorka arcára. Helyes döntés volt eljönni onnan, elrugaszkodni, és saját lábra állni, még ha így pillanatnyilag egy bordélyban is dolgozik. De az emlékek időnként csak felszínre bukkannak, s olyankor némi sóvárgó honvágyat sarjasztanak a lányban. Bolondság, butaság, de nem tud mit tenni ellene, az a makacs kis érzés nem hagyja magát lerázni.*
- Vajon mi lehet veletek? *Simítja kezét a borostyánnal benőtt falra, ahogy az épület körül sétál. Mint egy kóbor macska, ki a finom falatokat sejtető ház körül somfordál óvatosan, ismerkedve a veszélyekkel és a lehetőségekkel.*
772. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2015-10-01 08:10:19
Üzenet elküldve: 2015-10-01 08:10:19
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 47
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 47
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
// Toronyiránt //
*Némán bólint Dryrron szavaira, hisz látja a félelfen, mennyire kutyául érzi magát a vadkannal vívott küzdelem után, így inkább hagyja pihenni a férfit.
Gondolatai a válasz körül forognak, sejti ő is, hogy nem lett volna ennyire barátságos a mágus, ha megzavarták volna valamiben. Hisz a toronyba invitálta őket és itt maradhatnak pihenni, úgyhogy valószínűleg minden rendben.
Dryrron elalszik, legalábbis a kis tündér így sejti a félelf egyenletes légzéséből, de Däl még nem álmos, így egy ideig csak csendbe ül az ágyon, nézelődik, de hamar elunja a lakószoba látványát és óvatosan felkel ültéből.
Előbb csendesen körbejárja a lakóhelyiséget, mindent megnéz magának, majd ellopakodik a lépcsőhöz is, hogy megpróbáljon lelesni onnan az alsóbb szintre. Mozgást nem hall, nem lát, így kíváncsisága újra legyőzi félelmeit és halkan szedve lábait megindul lefelé a csendesen nyikorgó lépcsőfokokon. A korlátba kapaszkodva lép egyre lejjebb, amikor leérve az alsó szintre üresen találja a könyvekkel telezsúfolt, gyertyafényben fürdő szobát, amin keresztül feljutottak az emeletre.
Úgy szedi a lábait, mint egy gyerek, aki tudja, hogy tilosban jár, odalép egy könyvespolchoz, lábujjhegyre állva végigfuttatja mutatóujját a könyvek gerincén. Tud olvasni, megtanították neki a szülei az olvasás és a betűvetés tudományát, így magában motyogva elolvassa a könyvek gerincén lévő írásokat, s megállapítja, hogy számára szinte mindegyik ismeretlen és valamilyen mágiával kapcsolatos dolgot tartalmazhat.
Már-már kezdené biztonságban tudni magát, az öreg varázsló valószínűleg aludni tért, amikor egy fordulat után megpillantja a mágust a lépcső alatt, egy kényelmesnek tetsző fotelben ülve. Az ősz mágiatudor ölében vaskos könyv, jobbjában hosszú szárú pipa.*
- Bocsánat, én csak...
*Kapja kezeit a szája elé a kis tündér ijedtében, hirtelen nagyon szeretne máshol lenni, messze az átható, tudásról és bölcsességről árulkodó pillantás gazdájától.
Az öreg mosolyogva magához inti és egy lábtartóra bök pipájával. Däl igyekszik apróra összehúzni magát, ahogy gyorsan leül, kezeit az ölébe ejtve, iszonyú zavarban.*
- Nem tudtam aludni, gondoltam, nem baj, ha szétnézek.
*Motyogja maga elé, majd halkan beszélgetni kezdenek a mágussal. Arról, hogy honnan jött és miért, merre van az otthona és hogyan jutott el idáig. A kis tündér pedig készségesen, lassan oldódó feszültséggel válaszol készségesen és tisztelettel, a végére pedig teljesen feloldódik, mosolyogva adva elő a történetet a vadkannal és az életét megmentő Dryrronnal.
Jócskán az éjszakába nyúlva pedig nyugovóra tér, megígérve a varázslónak, hogy a reggelinél még mesél neki az öreg mesemondóról, aki miatt útnak indult, hogy megkeresse a híres Mágustornyot és a benne lakó varázslót.*
*Némán bólint Dryrron szavaira, hisz látja a félelfen, mennyire kutyául érzi magát a vadkannal vívott küzdelem után, így inkább hagyja pihenni a férfit.
Gondolatai a válasz körül forognak, sejti ő is, hogy nem lett volna ennyire barátságos a mágus, ha megzavarták volna valamiben. Hisz a toronyba invitálta őket és itt maradhatnak pihenni, úgyhogy valószínűleg minden rendben.
Dryrron elalszik, legalábbis a kis tündér így sejti a félelf egyenletes légzéséből, de Däl még nem álmos, így egy ideig csak csendbe ül az ágyon, nézelődik, de hamar elunja a lakószoba látványát és óvatosan felkel ültéből.
Előbb csendesen körbejárja a lakóhelyiséget, mindent megnéz magának, majd ellopakodik a lépcsőhöz is, hogy megpróbáljon lelesni onnan az alsóbb szintre. Mozgást nem hall, nem lát, így kíváncsisága újra legyőzi félelmeit és halkan szedve lábait megindul lefelé a csendesen nyikorgó lépcsőfokokon. A korlátba kapaszkodva lép egyre lejjebb, amikor leérve az alsó szintre üresen találja a könyvekkel telezsúfolt, gyertyafényben fürdő szobát, amin keresztül feljutottak az emeletre.
Úgy szedi a lábait, mint egy gyerek, aki tudja, hogy tilosban jár, odalép egy könyvespolchoz, lábujjhegyre állva végigfuttatja mutatóujját a könyvek gerincén. Tud olvasni, megtanították neki a szülei az olvasás és a betűvetés tudományát, így magában motyogva elolvassa a könyvek gerincén lévő írásokat, s megállapítja, hogy számára szinte mindegyik ismeretlen és valamilyen mágiával kapcsolatos dolgot tartalmazhat.
Már-már kezdené biztonságban tudni magát, az öreg varázsló valószínűleg aludni tért, amikor egy fordulat után megpillantja a mágust a lépcső alatt, egy kényelmesnek tetsző fotelben ülve. Az ősz mágiatudor ölében vaskos könyv, jobbjában hosszú szárú pipa.*
- Bocsánat, én csak...
*Kapja kezeit a szája elé a kis tündér ijedtében, hirtelen nagyon szeretne máshol lenni, messze az átható, tudásról és bölcsességről árulkodó pillantás gazdájától.
Az öreg mosolyogva magához inti és egy lábtartóra bök pipájával. Däl igyekszik apróra összehúzni magát, ahogy gyorsan leül, kezeit az ölébe ejtve, iszonyú zavarban.*
- Nem tudtam aludni, gondoltam, nem baj, ha szétnézek.
*Motyogja maga elé, majd halkan beszélgetni kezdenek a mágussal. Arról, hogy honnan jött és miért, merre van az otthona és hogyan jutott el idáig. A kis tündér pedig készségesen, lassan oldódó feszültséggel válaszol készségesen és tisztelettel, a végére pedig teljesen feloldódik, mosolyogva adva elő a történetet a vadkannal és az életét megmentő Dryrronnal.
Jócskán az éjszakába nyúlva pedig nyugovóra tér, megígérve a varázslónak, hogy a reggelinél még mesél neki az öreg mesemondóról, aki miatt útnak indult, hogy megkeresse a híres Mágustornyot és a benne lakó varázslót.*
771. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2015-09-29 20:53:50
Üzenet elküldve: 2015-09-29 20:53:50
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 264
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 264
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
// Toronyiránt //
*A tündér válaszán némán elmosolyodik. Dryrron maga csak egy kisebb fajta toronyra számított valami zavarodott és ellenséges öreggel, akinek könyörögniük kell, hogy eláruljon bármit is a tudásából. Persze még korántsem biztos, hogy a varázsló készséggel fog segíteni neki. Nem akar ilyen elhamarkodott feltételezéseket tenni. ~Egyelőre azért barátságosnak tűnik az öreg. ~ Bizonyára rendkívül bölcs és sokat tapasztalt, illetve jó emberismerő aki első ránézésre meg tudja mondani, tisztességes idegenekkel van-e dolga. Mi másért invitálta volna be őket ilyen egyszerűen?*
- Nem hinném. *mondja végül, még mindig csukott szemekkel, lágyan.*
* Ha valóban megzavarták volna, kedves szavak helyett villámokat, vagy tüzes gömböket kaptak volna, és szitkozódást. Ehelyett vendégszeretettel fogadták őket. ~És most mi lesz?~ fut át az agyán. Jól esik pihenni végre, de ő céllal jött ide. Vajon valóban esélye nyílik rá, hogy kérdéseket tegyen föl? Tudást szerezzen itt? Mit kell hozzá tennie? Hogyan kérlelje az öreg mágust? Meddig fog tartani? Vajon itt maradhat? És mit fog tenni Däl? Számtalan kérdés merül fel benne, de saját gondolatai összeolvadnak az erdő ablakon beáradó hangjaival, ő pedig nem tud koncentrálni. Lassan alámerül az édes, álomtalan önkívületbe.*
*A tündér válaszán némán elmosolyodik. Dryrron maga csak egy kisebb fajta toronyra számított valami zavarodott és ellenséges öreggel, akinek könyörögniük kell, hogy eláruljon bármit is a tudásából. Persze még korántsem biztos, hogy a varázsló készséggel fog segíteni neki. Nem akar ilyen elhamarkodott feltételezéseket tenni. ~Egyelőre azért barátságosnak tűnik az öreg. ~ Bizonyára rendkívül bölcs és sokat tapasztalt, illetve jó emberismerő aki első ránézésre meg tudja mondani, tisztességes idegenekkel van-e dolga. Mi másért invitálta volna be őket ilyen egyszerűen?*
- Nem hinném. *mondja végül, még mindig csukott szemekkel, lágyan.*
* Ha valóban megzavarták volna, kedves szavak helyett villámokat, vagy tüzes gömböket kaptak volna, és szitkozódást. Ehelyett vendégszeretettel fogadták őket. ~És most mi lesz?~ fut át az agyán. Jól esik pihenni végre, de ő céllal jött ide. Vajon valóban esélye nyílik rá, hogy kérdéseket tegyen föl? Tudást szerezzen itt? Mit kell hozzá tennie? Hogyan kérlelje az öreg mágust? Meddig fog tartani? Vajon itt maradhat? És mit fog tenni Däl? Számtalan kérdés merül fel benne, de saját gondolatai összeolvadnak az erdő ablakon beáradó hangjaival, ő pedig nem tud koncentrálni. Lassan alámerül az édes, álomtalan önkívületbe.*
770. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2015-09-29 08:59:44
Üzenet elküldve: 2015-09-29 08:59:44
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 47
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 47
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
// Toronyiránt //
*Igyekszik, ha lehet még kisebbre összehúzni magát és szinte eltűnni Dryrron mellett, amikor vert sereg módjára besántikálnak a toronyba. Számára is lenyűgöző a látvány, de alig meri felemelni a fejét és szájtátva csodálkozni, pedig volna rá igény.
Lapos pillantásokkal méri fel a helyet, a berendezéseket a furcsa és érdekes tárgyakat, amelyeket odabent lát. Tartja a félelfet, amennyire tőle telik, így amikor Dryrron megszédül a hirtelen mozdulattól, ott van, hogy megtartsa, nehogy elessen.
Amikor a mágus, hisz ki más lehet, rájuk szól, hogy menjenek pihenni, szótlanul segíti fel a lépcsőn társát, még az ágyhoz is elkíséri, majd amikor a félelf kényelembe helyezkedett, ellép az ágytól, hogy toporogjon pár szívdobbanásnyi ideig, majd óvatosan leüljön egy szabad ágyra Dryrroné mellett. Leeresztett vállakkal, kezét tördelve igyekszik jelentéktelennek és ott sem lévőnek látszani, miközben azért a kíváncsiság lassan legyőzi a félelmet és a megilletődöttséget benne, így elkezd nézelődni, mintha minden szék és ágy, vagy párna alatt egy varázslat, titok rejtőzne.
Dryrron szavára összerezzen, visszakapja felemás pillantását a félelfre.*
- Az öreg tündér soha nem mesélt a lakószobákról.
*Bukik ki a válasz a naiv válasz a tündér száján, aztán gyorsan be is csukja, amikor rájön, hogy Dryrron valószínűleg nem erre gondolt. Milyen ostobának tűnhet most.*
- Ööö... a mágust így képzeltem el. Azaz majdnem. A mesemondó azt mondta, hogy parancsol tűznek és szélnek, szavára vár a víz és a föld. Szerinted haragszik ránk, hogy megzavartuk?
*Halkan beszél, mintha attól félne, hogy valaki meghallja és kérdőre vonja szavai miatt. Felemás pillantása a lépcső felé siklik, ahol feljöttek, hallgatózik, vajon mit csinálhat odalent a varázsló.*
*Igyekszik, ha lehet még kisebbre összehúzni magát és szinte eltűnni Dryrron mellett, amikor vert sereg módjára besántikálnak a toronyba. Számára is lenyűgöző a látvány, de alig meri felemelni a fejét és szájtátva csodálkozni, pedig volna rá igény.
Lapos pillantásokkal méri fel a helyet, a berendezéseket a furcsa és érdekes tárgyakat, amelyeket odabent lát. Tartja a félelfet, amennyire tőle telik, így amikor Dryrron megszédül a hirtelen mozdulattól, ott van, hogy megtartsa, nehogy elessen.
Amikor a mágus, hisz ki más lehet, rájuk szól, hogy menjenek pihenni, szótlanul segíti fel a lépcsőn társát, még az ágyhoz is elkíséri, majd amikor a félelf kényelembe helyezkedett, ellép az ágytól, hogy toporogjon pár szívdobbanásnyi ideig, majd óvatosan leüljön egy szabad ágyra Dryrroné mellett. Leeresztett vállakkal, kezét tördelve igyekszik jelentéktelennek és ott sem lévőnek látszani, miközben azért a kíváncsiság lassan legyőzi a félelmet és a megilletődöttséget benne, így elkezd nézelődni, mintha minden szék és ágy, vagy párna alatt egy varázslat, titok rejtőzne.
Dryrron szavára összerezzen, visszakapja felemás pillantását a félelfre.*
- Az öreg tündér soha nem mesélt a lakószobákról.
*Bukik ki a válasz a naiv válasz a tündér száján, aztán gyorsan be is csukja, amikor rájön, hogy Dryrron valószínűleg nem erre gondolt. Milyen ostobának tűnhet most.*
- Ööö... a mágust így képzeltem el. Azaz majdnem. A mesemondó azt mondta, hogy parancsol tűznek és szélnek, szavára vár a víz és a föld. Szerinted haragszik ránk, hogy megzavartuk?
*Halkan beszél, mintha attól félne, hogy valaki meghallja és kérdőre vonja szavai miatt. Felemás pillantása a lépcső felé siklik, ahol feljöttek, hallgatózik, vajon mit csinálhat odalent a varázsló.*
769. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2015-09-28 20:35:15
Üzenet elküldve: 2015-09-28 20:35:15
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 264
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 264
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
// Toronyiránt //
*Ugyan valószínűleg a saját lábán is betalálna a toronyba, jólesik neki, hogy a kis tündér támogatja. Igaz, nem tud teljes súlyával ránehezedni – meg aztán elég alacsony a fiú –, de inkább nem kockáztat meg egy összeesést. Nem is igazán a fájdalomtól, inkább a kimerültségtől nehéz a járás. Így haladnak el az öreg mellett, rá sem nézve. Ám ahogy a toronyba belépnek, Dryrronnak muszáj szájtátva körülbámulnia. A fal mellett hatalmas könyvespolcok, rajtuk roskadozó kötetekkel, az asztalokon pedig tekercsek hevernek mindenütt, mégis rendezetten. Látható, hogy az öreg jó gondját viseli a régi épületnek és a benne felhalmozott tudásnak.
Ahogy beljebb kerülnek, az öreg varázsló is követi őket és becsukja mögöttük az ajtót. A toronyban sokkal világosabb van, mint azt az ember gondolná. Na persze, hiszen kell a fény az olvasáshoz. Itt-ott gyertyacsonkok láthatók a legkülönfélébb gyertyatartókban elhelyezve, de lámpások is megtalálhatóak a polcok mellett. ~Bizonyára az öreg sokszor éjszakába nyúlóan is dolgozik...~ Az egész helyiség nagyon tiszta és rendben tartott, de túl sok minden van, és mindenből több. A férfi úgy emlékszik, Däl úgy mondta, a mágus egyedül él. ~Kizárt, hogy ennyi székre szüksége legyen.~ Fut át az agyán, ahogy a nagy asztalra pillant, rajta mindenféle eszközzel. Vagy vannak társai, vagy gyakran jönnek hozzá látogatók. És ekkor eszébe jut, miért is jöttek, s hirtelen megpördülve nyitja szólásra a száját. A mozdulat azzal jár, hogy enyhén megszédül. Kezét a tündér vállára teszi, így próbálja megakadályozni, hogy elessen. Még mielőtt bármit mondana, az ősz öreg felemeli a kezét.*
- Egy szót se. *a hangja érces (bizonyára a korral jár), de barátságos.* Mindenre lesz időnk. Előbb azonban pihennetek kell.
*Fejével a lépcső felé biccent, mutatva, hogy odafönt nyugovóra térhetnek. Ugyan a nap még magasan jár, de Dryrron szörnyen kimerült, így a tündérre nézvén megindul a lépcső irányába. A fokokat lassan veszi, szinte minden lábemeléssel szúr az oldala. Ahogy fölérnek, szobákat találnak, különféle fekvő- és ülőalkalmatosságokkal. Az összes ajtó, s a torony kicsiny ablakai nyitva, így friss levegő és madárcsicsergés járja be a felső szinteket. A férfi találomra odasántikál az egyik régi, rozoga ágyhoz és rádől. Fölszisszen, de ajkait hamar jóleső sóhaj hagyja el ezután. Nagyon régen tudhatott már kényelmes fekvőhelyet maga alatt. Szemeit becsukja, de nem alszik el. Élvezi a szobában uralkodó friss illatokat, a kintről beszűrődő távoli zajokat és a mágus tevékenykedésének hangját a földszintről.*
- Ilyennek képzelted? *halk kérdése a tündérhez szól, de nem biztos benne, hogy az meghallja, vagy még a közelben van.*
*Ugyan valószínűleg a saját lábán is betalálna a toronyba, jólesik neki, hogy a kis tündér támogatja. Igaz, nem tud teljes súlyával ránehezedni – meg aztán elég alacsony a fiú –, de inkább nem kockáztat meg egy összeesést. Nem is igazán a fájdalomtól, inkább a kimerültségtől nehéz a járás. Így haladnak el az öreg mellett, rá sem nézve. Ám ahogy a toronyba belépnek, Dryrronnak muszáj szájtátva körülbámulnia. A fal mellett hatalmas könyvespolcok, rajtuk roskadozó kötetekkel, az asztalokon pedig tekercsek hevernek mindenütt, mégis rendezetten. Látható, hogy az öreg jó gondját viseli a régi épületnek és a benne felhalmozott tudásnak.
Ahogy beljebb kerülnek, az öreg varázsló is követi őket és becsukja mögöttük az ajtót. A toronyban sokkal világosabb van, mint azt az ember gondolná. Na persze, hiszen kell a fény az olvasáshoz. Itt-ott gyertyacsonkok láthatók a legkülönfélébb gyertyatartókban elhelyezve, de lámpások is megtalálhatóak a polcok mellett. ~Bizonyára az öreg sokszor éjszakába nyúlóan is dolgozik...~ Az egész helyiség nagyon tiszta és rendben tartott, de túl sok minden van, és mindenből több. A férfi úgy emlékszik, Däl úgy mondta, a mágus egyedül él. ~Kizárt, hogy ennyi székre szüksége legyen.~ Fut át az agyán, ahogy a nagy asztalra pillant, rajta mindenféle eszközzel. Vagy vannak társai, vagy gyakran jönnek hozzá látogatók. És ekkor eszébe jut, miért is jöttek, s hirtelen megpördülve nyitja szólásra a száját. A mozdulat azzal jár, hogy enyhén megszédül. Kezét a tündér vállára teszi, így próbálja megakadályozni, hogy elessen. Még mielőtt bármit mondana, az ősz öreg felemeli a kezét.*
- Egy szót se. *a hangja érces (bizonyára a korral jár), de barátságos.* Mindenre lesz időnk. Előbb azonban pihennetek kell.
*Fejével a lépcső felé biccent, mutatva, hogy odafönt nyugovóra térhetnek. Ugyan a nap még magasan jár, de Dryrron szörnyen kimerült, így a tündérre nézvén megindul a lépcső irányába. A fokokat lassan veszi, szinte minden lábemeléssel szúr az oldala. Ahogy fölérnek, szobákat találnak, különféle fekvő- és ülőalkalmatosságokkal. Az összes ajtó, s a torony kicsiny ablakai nyitva, így friss levegő és madárcsicsergés járja be a felső szinteket. A férfi találomra odasántikál az egyik régi, rozoga ágyhoz és rádől. Fölszisszen, de ajkait hamar jóleső sóhaj hagyja el ezután. Nagyon régen tudhatott már kényelmes fekvőhelyet maga alatt. Szemeit becsukja, de nem alszik el. Élvezi a szobában uralkodó friss illatokat, a kintről beszűrődő távoli zajokat és a mágus tevékenykedésének hangját a földszintről.*
- Ilyennek képzelted? *halk kérdése a tündérhez szól, de nem biztos benne, hogy az meghallja, vagy még a közelben van.*
768. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2015-09-28 08:50:23
Üzenet elküldve: 2015-09-28 08:50:23
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 47
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 47
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Toronyiránt//
*Csak szipog és ruhájának ujjával törölgeti az orrát és a könnyeket az arcáról. Már nem sír, igazából nem is szokott pityeregni, de ez most túl sok volt a lelkének. Ilyen életveszélyben még sohasem volt rövidke élete során, korábban élő vaddisznót mutatóban sem látott, nem hogy egy ilyen agyaras szörnyeteg megkergesse és a vérét akarja.
Amikor futásnak eredt, igazából nem is a gondolatok irányították, az ösztönök, a legősibb életösztön hajtotta, űzte a fák között, futott, mint még soha. Aztán elérte a tisztást, ahol Dryrron megküzdött a vadállattal és legyőzte. Most pedig a félelf itt fekszik mellette és ő képtelen bármit is tenni érte, azon kívül, hogy hülyeségeket kérdez. Persze, hogy nincs jól, hisz most taposta meg egy mázsás vaddisznó.
A tréfára röviden, elcsuklóan felnevet, de a nevetés azonnal félbeszakad, amikor a fájdalomtól izzó felemás szemekbe néz.*
- Mit csináljak?
*Kérdi enyhe hisztériával a hangjában, mert annyira szeretne tenni valamit, bármit, amivel segíthet a félelfnek.
Amikor kinyílik a torony ajtaja, Däl mindent elfelejt egy pillanatra, úgy néz az ajtóban álló öregre, mintha kísértetet látna, a kérdést szinte nem is hallja, kétszínű szemei elkerekednek.
Amikor Dryrron elkezd felállni, azonnal ugrik, hogy segítsen neki és a férfit támogatva-követve, remegő térdekkel kíséri be a torony ajtaján. Nem is mer felnézni a torony lakójára, aki bizonyára az a mágus, akiről az aggastyán tündér olyan sokat mesélt neki.
Amikor elindult, tudta, gondolta, hogy ezernyi kaland vár rá, de ha ezt tudja, talán jobban meggondolja az egész utazást.
De végül valószínűleg mégis elindult volna, akkor is, ha már tudja, hogy miken megy majd keresztül.*
*Csak szipog és ruhájának ujjával törölgeti az orrát és a könnyeket az arcáról. Már nem sír, igazából nem is szokott pityeregni, de ez most túl sok volt a lelkének. Ilyen életveszélyben még sohasem volt rövidke élete során, korábban élő vaddisznót mutatóban sem látott, nem hogy egy ilyen agyaras szörnyeteg megkergesse és a vérét akarja.
Amikor futásnak eredt, igazából nem is a gondolatok irányították, az ösztönök, a legősibb életösztön hajtotta, űzte a fák között, futott, mint még soha. Aztán elérte a tisztást, ahol Dryrron megküzdött a vadállattal és legyőzte. Most pedig a félelf itt fekszik mellette és ő képtelen bármit is tenni érte, azon kívül, hogy hülyeségeket kérdez. Persze, hogy nincs jól, hisz most taposta meg egy mázsás vaddisznó.
A tréfára röviden, elcsuklóan felnevet, de a nevetés azonnal félbeszakad, amikor a fájdalomtól izzó felemás szemekbe néz.*
- Mit csináljak?
*Kérdi enyhe hisztériával a hangjában, mert annyira szeretne tenni valamit, bármit, amivel segíthet a félelfnek.
Amikor kinyílik a torony ajtaja, Däl mindent elfelejt egy pillanatra, úgy néz az ajtóban álló öregre, mintha kísértetet látna, a kérdést szinte nem is hallja, kétszínű szemei elkerekednek.
Amikor Dryrron elkezd felállni, azonnal ugrik, hogy segítsen neki és a férfit támogatva-követve, remegő térdekkel kíséri be a torony ajtaján. Nem is mer felnézni a torony lakójára, aki bizonyára az a mágus, akiről az aggastyán tündér olyan sokat mesélt neki.
Amikor elindult, tudta, gondolta, hogy ezernyi kaland vár rá, de ha ezt tudja, talán jobban meggondolja az egész utazást.
De végül valószínűleg mégis elindult volna, akkor is, ha már tudja, hogy miken megy majd keresztül.*
767. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2015-09-24 21:18:21
Üzenet elküldve: 2015-09-24 21:18:21
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 264
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 264
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
// Toronyiránt - Vaddisznócsörte //
*A kimerültség és a fájdalom hirtelen tör rá a félelfre. Hosszú pillanatok telnek el így. Hallgatja a saját lihegését, a disznó halkuló hörgését és a kis tündér szólongatását, ő pedig csak zihál, szinte nem is tud megszólalni. Minden tagja fáj. Ahogy visszanyeri teste fölött az uralmat, a kérdésekre csak legyint, fáradtan. Keze visszahull a földre.
Még vár egy kicsit, majd nehézkesen oldalra fordul. Csípőjébe hirtelen nyilall a fájdalom, kezét pedig az oldalára szorítja ott, ahol a vaddisznó eltalálta a roham közben.*
- Azt hiszem... *néz a mellette fekvő vadra, minden szóhoz nehézkesen véve a levegőt.* Meg van a vacsoránk. *a nevetéshez túlságosan is kifáradt, de egy félszeg mosolyt megenged magának, majd a földre köp.
Ebben a pillanatban a torony ajtaja kinyílik, s egy öregember lép ki rajta. Bizonyára hallotta a kiáltozást és a dulakodás zajait. Dryrron meglepetten néz rá. Nem igazán fogja még föl, hogy ahova eljutottak, az a keresett Mágustorony, s az öreg netalán a varászló, akivel annyira áhít beszélni. Az öreg hosszú csuhát visel, hosszú szakálla van, s arcán csodálkozó kifejezés ül. Lassan a férfire, a vaddisznóra, majd a tündérre néz. Ki tudja, mit gondolhat az előtte lévő helyzetről. Majd Dryrron nagy meglepetésére szélesre tárja az ajtót, s nagy mosollyal az arcán így szól:*
- Bizonyára fáradtak vagytok. Térjetek beljebb.
*A férfi tágra nyílt szemekkel mered az öregre, majd Dälre néz, hogy most mi legyen. Lassan föltápászkodik, majd a döglött vaddisznóval mit sem törődve beporoszkál az ajtón remélve, hogy odabent fürdővíz, étel és ágy, vagy a három bármelyike fellelhető.*
*A kimerültség és a fájdalom hirtelen tör rá a félelfre. Hosszú pillanatok telnek el így. Hallgatja a saját lihegését, a disznó halkuló hörgését és a kis tündér szólongatását, ő pedig csak zihál, szinte nem is tud megszólalni. Minden tagja fáj. Ahogy visszanyeri teste fölött az uralmat, a kérdésekre csak legyint, fáradtan. Keze visszahull a földre.
Még vár egy kicsit, majd nehézkesen oldalra fordul. Csípőjébe hirtelen nyilall a fájdalom, kezét pedig az oldalára szorítja ott, ahol a vaddisznó eltalálta a roham közben.*
- Azt hiszem... *néz a mellette fekvő vadra, minden szóhoz nehézkesen véve a levegőt.* Meg van a vacsoránk. *a nevetéshez túlságosan is kifáradt, de egy félszeg mosolyt megenged magának, majd a földre köp.
Ebben a pillanatban a torony ajtaja kinyílik, s egy öregember lép ki rajta. Bizonyára hallotta a kiáltozást és a dulakodás zajait. Dryrron meglepetten néz rá. Nem igazán fogja még föl, hogy ahova eljutottak, az a keresett Mágustorony, s az öreg netalán a varászló, akivel annyira áhít beszélni. Az öreg hosszú csuhát visel, hosszú szakálla van, s arcán csodálkozó kifejezés ül. Lassan a férfire, a vaddisznóra, majd a tündérre néz. Ki tudja, mit gondolhat az előtte lévő helyzetről. Majd Dryrron nagy meglepetésére szélesre tárja az ajtót, s nagy mosollyal az arcán így szól:*
- Bizonyára fáradtak vagytok. Térjetek beljebb.
*A férfi tágra nyílt szemekkel mered az öregre, majd Dälre néz, hogy most mi legyen. Lassan föltápászkodik, majd a döglött vaddisznóval mit sem törődve beporoszkál az ajtón remélve, hogy odabent fürdővíz, étel és ágy, vagy a három bármelyike fellelhető.*
766. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2015-09-24 08:52:21
Üzenet elküldve: 2015-09-24 08:52:21
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 47
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 47
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
// Toronyiránt - Vaddisznócsörte //
*Saját könnyeinek homályos függönyén keresztül nézi végig a képtelennek tetsző jelenetet, ahogy Dryrron előbb nyilat repít a vaddisznóba, majd amikor az ledönti a lábáról, az erdő puha avarszőnyegén vív vele élet-halál harcot.
Csak kapaszkodik az ágba, ami kicsit lehajlik a súlya alatt, ujjai görcsösen szorítják a nedves fát és ő egyszerűen mozdulni képtelen a látványtól.
A félelf többször döfi bele a kését a vadba, mire kiszenved és ekkor súlyos csend telepedik a tornyot körülvevő kis tisztásra. Csak a kis tündér szipogása, a vaddisznó egyre erőtlenedő és halkuló hörgése töri meg a rájuk szakadó csendet.
Däl ügyetlenül lemászik, inkább leesik az ágról, négykézláb araszol közelebb a földön heverő Dryrronhoz, a legrosszabbtól tartva. Ha a félelf az életét áldozta érte, azt sohasem tudná megbocsátani magának. Még csak alig ismerik egymást, mégis harcba szállt egy vadállattal, hogy megmentse őt.
Mellé érve megtörölgeti a szemét, hogy jól lásson és megvizsgálja a félelfet, hogy él-e még. Apró, halovány mosoly fut át a keskeny ajkakon, amikor látja, hogy Dryrron él, de pokolian rossz bőrben van. A vaddisznó jól megtaposta és az agyarak sem kímélték.*
- Jól vagy?
*Teszi a fel a nyilvánvalóan helytelen kérdést, hisz a félelf éppen most küzdött meg egy szál tőrrel egy megvadult vaddisznóval. Persze, hogy nincs jól.
Nem tudja eldönteni, hogy Dryrron vérzik, vagy a vadállat vérezte ennyire össze. Nem is tudja, mit kell tenni ilyenkor.*
- Mit segítsek? Kérsz vizet? Vagy bármit?
*Teszi fel a kérdéseket. A torony, a cél, ahová el akartak jutni, szinte elhalványul mögötte, most csak a félelf állapota érdekli.*
*Saját könnyeinek homályos függönyén keresztül nézi végig a képtelennek tetsző jelenetet, ahogy Dryrron előbb nyilat repít a vaddisznóba, majd amikor az ledönti a lábáról, az erdő puha avarszőnyegén vív vele élet-halál harcot.
Csak kapaszkodik az ágba, ami kicsit lehajlik a súlya alatt, ujjai görcsösen szorítják a nedves fát és ő egyszerűen mozdulni képtelen a látványtól.
A félelf többször döfi bele a kését a vadba, mire kiszenved és ekkor súlyos csend telepedik a tornyot körülvevő kis tisztásra. Csak a kis tündér szipogása, a vaddisznó egyre erőtlenedő és halkuló hörgése töri meg a rájuk szakadó csendet.
Däl ügyetlenül lemászik, inkább leesik az ágról, négykézláb araszol közelebb a földön heverő Dryrronhoz, a legrosszabbtól tartva. Ha a félelf az életét áldozta érte, azt sohasem tudná megbocsátani magának. Még csak alig ismerik egymást, mégis harcba szállt egy vadállattal, hogy megmentse őt.
Mellé érve megtörölgeti a szemét, hogy jól lásson és megvizsgálja a félelfet, hogy él-e még. Apró, halovány mosoly fut át a keskeny ajkakon, amikor látja, hogy Dryrron él, de pokolian rossz bőrben van. A vaddisznó jól megtaposta és az agyarak sem kímélték.*
- Jól vagy?
*Teszi a fel a nyilvánvalóan helytelen kérdést, hisz a félelf éppen most küzdött meg egy szál tőrrel egy megvadult vaddisznóval. Persze, hogy nincs jól.
Nem tudja eldönteni, hogy Dryrron vérzik, vagy a vadállat vérezte ennyire össze. Nem is tudja, mit kell tenni ilyenkor.*
- Mit segítsek? Kérsz vizet? Vagy bármit?
*Teszi fel a kérdéseket. A torony, a cél, ahová el akartak jutni, szinte elhalványul mögötte, most csak a félelf állapota érdekli.*
765. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2015-09-23 13:01:35
Üzenet elküldve: 2015-09-23 13:01:35
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 264
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 264
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
// Toronyiránt - Vaddisznócsörte //
// A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz! //
*Jócskán lemaradva, futtában a neki csapódó ágakban és kidőlt fatörzsekben bukdácsolva próbál lépést tartani a tündért üldöző vaddisznóval. Az a dühtől megvadulva csörtet, mint akinek semmi baja. ~Valamikor csak ki kell fáradnia!~ Ugyan az állat sebesülései nem halálosak, kizárt dolog, hogy az oldalából kiálló tőrrel még sokáig ilyen erővel bírja... Dryrron már majdnem csodálattal adózik a vaddisznó erejének, de az ilyen gondolatok helyét gyorsan átveszi a vérszomj. Nem akarja, hogy a vad kárt tegyen a tündérben. Szegény állat nem tehet ugyan róla, hogy útjaik keresztezték egymást, de jelenleg vagy ő-vagy ők.
Mikor végre beéri az előtte rohanó Dält, majdnem beleütközik, ahogyan az egy ágról lóg lefele. Előtte egy kis tisztáson egy épület, amelyet nincs ideje jobban megfigyelni, ugyanis a vaddisznó a tisztáson megfordulva vele szemben áll, s gyorsan indul is felé. Vagyis a tündér felé. Most már nem tudni, kit is céloz a dühtől izzó szempár.
Dryrron vérében érzi az adrenalin áramlását, s önmagát is meglepő gyorsasággal reagálva feszíti meg az íjat, majd lő. Az a mellső lába fölött találja el a disznót, ám az csak egy pillanatra tartja föl a további rohamozásban. A férfi kezében még egy nyíl maradt, amit próbál a húrra feszíteni, ám a vad már túl közel jár, nincs ideje. Az állat egyszerűen ledönti a lábáról, a hatalmas test a derekának ütközik, a férfi a fájdalomtól és a meglepetés erejétől üvölt föl, az íj pedig egyszerűen kirepül a kezéből. A vaddisznó próbálja tovább támadni, az izmos test ránehezedik az övére. Dryrron minden erejét latba vetve üti, vágja a szerencsétlen állatot, próbálva védeni magát a veszélyes agyaraktól és a reá taposó lábaktól. Keze rálel a disznó testébe fúródott tőrre, amit egy nagy nyögés kíséretében megpróbál kihúzni. Ahogy újra a kezében tartja fegyverét, ott döfi a vadat, ahol éri.
Elszánt küzdelmének meg lesz a foganatja. Az állat kimerülve, hörögve esik az oldalára. Még nem halt meg, de számos sebéből patakokban csordogál a vér, és fáradtan, egyre lassabban veszi a levegőt. Dryrronnak annyi ereje sem maradt, hogy arrébb hemperedjen. Lihegve fekszik a tisztás szélén, szétvetett karokkal és lábakkal, ruhája csupa mocsok az izzadtságtól, földtől és vértől.*
// A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz! //
*Jócskán lemaradva, futtában a neki csapódó ágakban és kidőlt fatörzsekben bukdácsolva próbál lépést tartani a tündért üldöző vaddisznóval. Az a dühtől megvadulva csörtet, mint akinek semmi baja. ~Valamikor csak ki kell fáradnia!~ Ugyan az állat sebesülései nem halálosak, kizárt dolog, hogy az oldalából kiálló tőrrel még sokáig ilyen erővel bírja... Dryrron már majdnem csodálattal adózik a vaddisznó erejének, de az ilyen gondolatok helyét gyorsan átveszi a vérszomj. Nem akarja, hogy a vad kárt tegyen a tündérben. Szegény állat nem tehet ugyan róla, hogy útjaik keresztezték egymást, de jelenleg vagy ő-vagy ők.
Mikor végre beéri az előtte rohanó Dält, majdnem beleütközik, ahogyan az egy ágról lóg lefele. Előtte egy kis tisztáson egy épület, amelyet nincs ideje jobban megfigyelni, ugyanis a vaddisznó a tisztáson megfordulva vele szemben áll, s gyorsan indul is felé. Vagyis a tündér felé. Most már nem tudni, kit is céloz a dühtől izzó szempár.
Dryrron vérében érzi az adrenalin áramlását, s önmagát is meglepő gyorsasággal reagálva feszíti meg az íjat, majd lő. Az a mellső lába fölött találja el a disznót, ám az csak egy pillanatra tartja föl a további rohamozásban. A férfi kezében még egy nyíl maradt, amit próbál a húrra feszíteni, ám a vad már túl közel jár, nincs ideje. Az állat egyszerűen ledönti a lábáról, a hatalmas test a derekának ütközik, a férfi a fájdalomtól és a meglepetés erejétől üvölt föl, az íj pedig egyszerűen kirepül a kezéből. A vaddisznó próbálja tovább támadni, az izmos test ránehezedik az övére. Dryrron minden erejét latba vetve üti, vágja a szerencsétlen állatot, próbálva védeni magát a veszélyes agyaraktól és a reá taposó lábaktól. Keze rálel a disznó testébe fúródott tőrre, amit egy nagy nyögés kíséretében megpróbál kihúzni. Ahogy újra a kezében tartja fegyverét, ott döfi a vadat, ahol éri.
Elszánt küzdelmének meg lesz a foganatja. Az állat kimerülve, hörögve esik az oldalára. Még nem halt meg, de számos sebéből patakokban csordogál a vér, és fáradtan, egyre lassabban veszi a levegőt. Dryrronnak annyi ereje sem maradt, hogy arrébb hemperedjen. Lihegve fekszik a tisztás szélén, szétvetett karokkal és lábakkal, ruhája csupa mocsok az izzadtságtól, földtől és vértől.*
764. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2015-09-23 09:21:45
Üzenet elküldve: 2015-09-23 09:21:45
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 47
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 47
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
// Toronyiránt - Vaddisznócsörte //
*A fák között rohan, mintha az életéért futna, s valahol így is van. Nem messze tőle lemaradva egy sokmázsás vaddisznó vágtat megvadult rohamban kis tündér után. A vadállat oldalából egy tőr mered ki, de mintha nem is érezné a fájdalmat, vérben forgó szemekkel követi a sűrű fák között a törzseket kerülgető alacsony kis fickót.
Nem éppen a legjobb ötlet volt így magára vonnia az állat figyelmét, de valamit tennie kellett, hisz Dryrron is megmentette az életét. Mást pedig nemigen tehetett, mint ezt. Elég gyors, még ha nem is ügyes, így talán ad némi időt a félelfnek, hogy kitaláljon valamit. Talán használhatná az íját, amit a vesszőkkel együtt a kis tisztáson hagyott, bár az eszébe sem jut, hogy talán Dryrron nem is ért az íjakhoz. Ő se nagyon, ezt már bizonyította nemrég.
Tehát most fut az életéért, kerülgeti a fákat, mögötte pedig ott lohol a nálánál nagyobb vaddisznó. Nem ismeri az irányt, csak szalad és nem is régóta, pár perce csak, de a sűrűn nőtt fák miatt alig lát valamit előre. Az alacsony ágak, bokrok végigvágnak az arcán, vörös nyomot hagyva a szép arcon, amikor az ágak közül valami nagy és szürke kezd kibontakozni. Szinte beleszalad, mert az épületet csak egy apró tisztás veszi körül, s először fel sem fogja mit lát, csak azt, hogy nincs tovább, a vaddisznó már túl közel van. Szinte elérte már a lábát, amikor futtában felugrik, elkapva az utolsó alacsonyan lógó ágat, a lendület felkapja a levegőbe, s a vadállat újra elvéti a célt, kirobogva a tornyot körülvevő kis tisztásra, hogy aztán harciasan forduljon vissza az alacsony ágon lógó kis tündér felé.
~ Torony. A TORONY! ~*
*A fák között rohan, mintha az életéért futna, s valahol így is van. Nem messze tőle lemaradva egy sokmázsás vaddisznó vágtat megvadult rohamban kis tündér után. A vadállat oldalából egy tőr mered ki, de mintha nem is érezné a fájdalmat, vérben forgó szemekkel követi a sűrű fák között a törzseket kerülgető alacsony kis fickót.
Nem éppen a legjobb ötlet volt így magára vonnia az állat figyelmét, de valamit tennie kellett, hisz Dryrron is megmentette az életét. Mást pedig nemigen tehetett, mint ezt. Elég gyors, még ha nem is ügyes, így talán ad némi időt a félelfnek, hogy kitaláljon valamit. Talán használhatná az íját, amit a vesszőkkel együtt a kis tisztáson hagyott, bár az eszébe sem jut, hogy talán Dryrron nem is ért az íjakhoz. Ő se nagyon, ezt már bizonyította nemrég.
Tehát most fut az életéért, kerülgeti a fákat, mögötte pedig ott lohol a nálánál nagyobb vaddisznó. Nem ismeri az irányt, csak szalad és nem is régóta, pár perce csak, de a sűrűn nőtt fák miatt alig lát valamit előre. Az alacsony ágak, bokrok végigvágnak az arcán, vörös nyomot hagyva a szép arcon, amikor az ágak közül valami nagy és szürke kezd kibontakozni. Szinte beleszalad, mert az épületet csak egy apró tisztás veszi körül, s először fel sem fogja mit lát, csak azt, hogy nincs tovább, a vaddisznó már túl közel van. Szinte elérte már a lábát, amikor futtában felugrik, elkapva az utolsó alacsonyan lógó ágat, a lendület felkapja a levegőbe, s a vadállat újra elvéti a célt, kirobogva a tornyot körülvevő kis tisztásra, hogy aztán harciasan forduljon vissza az alacsony ágon lógó kis tündér felé.
~ Torony. A TORONY! ~*
763. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2015-09-19 21:43:08
Üzenet elküldve: 2015-09-19 21:43:08
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 650
OOC üzenetek: 72
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 650
OOC üzenetek: 72
Játékstílus: Vakmerő
//Új utakon//
*Mire megérkezik a tanulása forrásához már jócskán kifáradt és amint be ér le is rogy egy székre. ~Megérkeztem és itt nem bánthat senki, mert a mágus biztos őrzi a helyet.~ Előkotor egy könyvet a táskájából, ahová átmásolta az összes varázslatot és magához öleli. ~Nem hiszem el, hogy Isuriiban is csalódnom kellett, talán azt a másik mágust kellett volna választanom, na de most már kár ezen bánkódni, hiszen magam is megszerzem azt a tudást, amit annyira akarok, csak hosszabb időbe telik, de hosszú életű vagyok ráérek.~ Olvasgat még egy kicsit, majd hamar elálmosodik a fáradság miatt és az asztalra dőlve elalszik.*
*Mire megérkezik a tanulása forrásához már jócskán kifáradt és amint be ér le is rogy egy székre. ~Megérkeztem és itt nem bánthat senki, mert a mágus biztos őrzi a helyet.~ Előkotor egy könyvet a táskájából, ahová átmásolta az összes varázslatot és magához öleli. ~Nem hiszem el, hogy Isuriiban is csalódnom kellett, talán azt a másik mágust kellett volna választanom, na de most már kár ezen bánkódni, hiszen magam is megszerzem azt a tudást, amit annyira akarok, csak hosszabb időbe telik, de hosszú életű vagyok ráérek.~ Olvasgat még egy kicsit, majd hamar elálmosodik a fáradság miatt és az asztalra dőlve elalszik.*
762. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2015-09-14 19:00:21
Üzenet elküldve: 2015-09-14 19:00:21
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 385
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 385
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Megfontolt
*Jó pár hét eltelt már azóta, hogy eljött a mágustoronyba.
Mióta a Vörös Vércsékhez csatlakozott, egyrészt szerette volna még jobban bővíteni a tudását, másrészt pedig jobban érezte magát, hogy kicsit kiszakadhat Arthenior forgatagából, és a csöndes rengeteg közepén lehet, szinte egymaga.
Azaz ő, és a naphosszat vadászó Azzu, meg az olykor remek beszédpartnerként funkcionáló "Öreg", ahogy ő hívta az idős varázslót, és a végtelen mennyiségű könyv és régi pergamen tekercs.
Reggelente felébredt, és a torony előtt, a fűben elköltötte bogyókból és gombákból álló reggelijét, majd lement az alagsorba, és rúnatekercsek felé görnyedt. Aztán dél körül felment varázslatokat tanulni, mágia történelmet olvasni, és este gyakorolt az Öreggel. Végül többnyire együtt vacsoráztak, kenyeret, sajtot, kolbászt, parázsban sütött lágy tojást, és olykor egy régi poros palack is előkerült, benne valamilyen régi, dohos, de még éppen megfelelő itókával.
Aztán olykor kifeküdt csillagokat nézni. Máskor pedig csak bedőlt az egyik sarokban megvetett, összetákolt rongyágyába.
Volt, hogy nagy ritkán betért egy-egy ember, de sosem maradtak sokáig. Végül neki is eljött az ideje.
Úgy köszönt el a varázslótól, hogy hamarosan még visszatér hozzá. Aztán még mielőtt lement volna a nap, koccintottak még egy pohárka óborral, és útnak indult.
Újra vissza Artheniorba... vajon mennyi minden történhetett amíg odavolt? Majd a madárkái úgyis mindent elmondanak. Csak legyen egy ágya - rendes ágya, és rendes vacsorája. És egy nő, aki felmelegíti alvás előtt, a bor helyett.*
Mióta a Vörös Vércsékhez csatlakozott, egyrészt szerette volna még jobban bővíteni a tudását, másrészt pedig jobban érezte magát, hogy kicsit kiszakadhat Arthenior forgatagából, és a csöndes rengeteg közepén lehet, szinte egymaga.
Azaz ő, és a naphosszat vadászó Azzu, meg az olykor remek beszédpartnerként funkcionáló "Öreg", ahogy ő hívta az idős varázslót, és a végtelen mennyiségű könyv és régi pergamen tekercs.
Reggelente felébredt, és a torony előtt, a fűben elköltötte bogyókból és gombákból álló reggelijét, majd lement az alagsorba, és rúnatekercsek felé görnyedt. Aztán dél körül felment varázslatokat tanulni, mágia történelmet olvasni, és este gyakorolt az Öreggel. Végül többnyire együtt vacsoráztak, kenyeret, sajtot, kolbászt, parázsban sütött lágy tojást, és olykor egy régi poros palack is előkerült, benne valamilyen régi, dohos, de még éppen megfelelő itókával.
Aztán olykor kifeküdt csillagokat nézni. Máskor pedig csak bedőlt az egyik sarokban megvetett, összetákolt rongyágyába.
Volt, hogy nagy ritkán betért egy-egy ember, de sosem maradtak sokáig. Végül neki is eljött az ideje.
Úgy köszönt el a varázslótól, hogy hamarosan még visszatér hozzá. Aztán még mielőtt lement volna a nap, koccintottak még egy pohárka óborral, és útnak indult.
Újra vissza Artheniorba... vajon mennyi minden történhetett amíg odavolt? Majd a madárkái úgyis mindent elmondanak. Csak legyen egy ágya - rendes ágya, és rendes vacsorája. És egy nő, aki felmelegíti alvás előtt, a bor helyett.*
761. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2015-09-07 12:43:23
Üzenet elküldve: 2015-09-07 12:43:23
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 10
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 10
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
*Megállnak az öreg épület előtt, kezével végigsimít a növényzeten, ami benőtte a tornyot. A kövezet már eléggé megviselt, és a tető is beomladozott, de Sitvia tudja, hogy odabent van az a mágus, aki gyerekkora óta a gondjait viselte. Legalábbis ő tanította, és még mindig sokszor így tesz. Bár ő az, aki elárulta annak a sötételf férfinek, hogy a tanítványa egy Varrdal, és ez okozta a lány szüleinek a halálát. Valamint, a sötételf botrányos végzetét is. De persze erről nem tehet, hiszen nem tudhatta, hogy a két család ellenségek. Az pedig, hogy egy mágus van a Varrdal családban eléggé féltékennyé tette őt.
Lassan felmászik a lépcsőkön, ahol a mágus háttal neki az ablak előtt ül.*
- Tiszteletem! *Mosolyog, és megöleli az idős embert. Ő az egyetlen, akivel barátságos kapcsolatot ápol. A mágus mosolyogva köszönti, és megsimogatja Resmét.*
- Nagyon régen jártál már nálam, ifjú hölgy. *Mondja, mintha ezzel kérdőre akarná vonni. Természetesen csak azért mondja, hogy kifejezze, hiányzott neki Sitvia.*
- Sok dolgom volt. *Feleli lazán.* De most végre itt vagyok. Szeretnék tanulni, mester. *Mosolyog és illedelmesen meghajol előtte.* Remélem, még használható vagyok. *Az elmúlt időszakban keveset tanult, hiszen valóban kevés ideje volt rá.*
- Ez csak természetes. *Feleli, és a szoba közepére megy, Sitvia pedig követi.*
*Pár órát töltenek el a tanulással, de végül kisebb-nagyobb sikerrel megtanulja a tomboló orkánt. Resme nyafogva bújik el a mágus ruhájába, amikor megpróbálja alkalmazni. A férfi kedvesen tapsol, elismerve ezzel a lány tudását. (Feltéve, ha a varázslat sikerül.)*
- Sikerült! *Sikkant örömében Sitvia, és kézbe kapja a kedvencét.* Tényleg sikerült! *Örömében játékosan dobálni kezdi Resmét, aki unott képpel tűri. Végül magához öleli, az állat pedig csóválni kezdi a farkát. Láthatóan ez jobban tetszik neki, mint a repülés.* Köszönöm, köszönöm, köszönöm! *Boldogan megrázza a meghökkent mágus kezét. Még ha nem is tökéletesen, de egyéni gyakorlással tökéletesre fejlesztheti tudását.*
*Még ott marad egy ideig, rég nem látott barátjával hosszasan elbeszélgetnek, aztán nyakában Resmével elköszönnek, és lemennek a toronyból. A fák közül még felinteget a férfinek, aztán sietve eltűnik, elindul vissza, a sziklák felé.*
A hozzászólást Aravae (Moderátor) módosította, ekkor: 2015.09.26 23:26:27, a következő indokkal:
Hozzászólások egybeszerkesztése.
A varázsló kiált egyet, melynek hatására fülrepesztő üvöltés rémíti meg a hallótávolságon belül lévőket.
Lassan felmászik a lépcsőkön, ahol a mágus háttal neki az ablak előtt ül.*
- Tiszteletem! *Mosolyog, és megöleli az idős embert. Ő az egyetlen, akivel barátságos kapcsolatot ápol. A mágus mosolyogva köszönti, és megsimogatja Resmét.*
- Nagyon régen jártál már nálam, ifjú hölgy. *Mondja, mintha ezzel kérdőre akarná vonni. Természetesen csak azért mondja, hogy kifejezze, hiányzott neki Sitvia.*
- Sok dolgom volt. *Feleli lazán.* De most végre itt vagyok. Szeretnék tanulni, mester. *Mosolyog és illedelmesen meghajol előtte.* Remélem, még használható vagyok. *Az elmúlt időszakban keveset tanult, hiszen valóban kevés ideje volt rá.*
- Ez csak természetes. *Feleli, és a szoba közepére megy, Sitvia pedig követi.*
*Pár órát töltenek el a tanulással, de végül kisebb-nagyobb sikerrel megtanulja a tomboló orkánt. Resme nyafogva bújik el a mágus ruhájába, amikor megpróbálja alkalmazni. A férfi kedvesen tapsol, elismerve ezzel a lány tudását. (Feltéve, ha a varázslat sikerül.)*
- Sikerült! *Sikkant örömében Sitvia, és kézbe kapja a kedvencét.* Tényleg sikerült! *Örömében játékosan dobálni kezdi Resmét, aki unott képpel tűri. Végül magához öleli, az állat pedig csóválni kezdi a farkát. Láthatóan ez jobban tetszik neki, mint a repülés.* Köszönöm, köszönöm, köszönöm! *Boldogan megrázza a meghökkent mágus kezét. Még ha nem is tökéletesen, de egyéni gyakorlással tökéletesre fejlesztheti tudását.*
*Még ott marad egy ideig, rég nem látott barátjával hosszasan elbeszélgetnek, aztán nyakában Resmével elköszönnek, és lemennek a toronyból. A fák közül még felinteget a férfinek, aztán sietve eltűnik, elindul vissza, a sziklák felé.*
A hozzászólást Aravae (Moderátor) módosította, ekkor: 2015.09.26 23:26:27, a következő indokkal:
Hozzászólások egybeszerkesztése.
A varázsló kiált egyet, melynek hatására fülrepesztő üvöltés rémíti meg a hallótávolságon belül lévőket.
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3505-3524