//Valuryen//
*Szerencsére a férfi nem haragszik a bizalmatlanság miatt, ami, ha csak a varázslat hatása is volna, nem derül ki már, mivel egyhamar elmerülnek a mágia rejtelmeiben, s ott már nem számítanak az ilyen neheztelések.
Aztán az idő telik, s mire végeznek, mindketten értékes tudással lesznek gazdagabbak. Igen, ő is, mert a magyarázatok megfogalmazása közben valóban elmélyültek az ő ismeretei is.
Krestvir nagyot nyújtózik, lábait kiegyenesítve, mert eléggé elgémberedett a hosszas üldögélésben, még ha hellyel-közzel tartottak is szünetet a mozdulatok gyakorlására.
Az elf jó tanoncnak bizonyult, valószínűleg azért, mert oly régóta foglalkozik már a mágiával, viszonylag könnyen fölfogta még az ő gyakran szaggatott magyarázatait is, illetve a jegyzetek is kisegítették őket.
Hogy a lecke miként csapódott le a férfiban, arra nem reagál különösebben. Tapasztalta már, hogy mindenkinek van egyfajta elképzelése arról, hogy miként formálja és gyűri uralma alá a mágiát. Ez általában nagyjából egyező, de vannak egyedi eltérések, ahogy a meditációnál is.
Egy biccentéssel válaszol, s nem ad pontos leírást a saját "munkamenetéről", mert nem lényeges, s nem is sokban különbözik.
Kíváncsian figyeli aztán, hogy mire készül Valuryen, s nem csak a varázslat sikeressége érdekli, hanem a dohányrúd is megragadja a tekintetét. Hébe-hóba ugyanis ő is pipázik, bár most szándékoltan otthon hagyta a pipáját, mert egyrészt nem akarta, hogy baja essen az ajándékba kapott tárgynak, másrészt megfigyelte, hogy a pipafüsttől kellemesen elbágyad és olyan furcsa hangulatba kerül. Amihez van köze a dohányhoz kevert kevéske ördögvigyornak, de neki erről fogalma sincs, ő csak a hatást tapasztalja. Főként éjszakánként szokta használni, mikor nehezen küzdi le a gyötrő szorongását. Ettől kicsit enyhül és könnyebben alszik el.*
- Elismerésem. - *Mosolyog fáradtan az elfre a sikeres varázslat láttán. Lábait felhúzza és a térdein pihenteti egy kicsit a fejét. A mai nap sokat kivett az erejéből, de legalább gyorsabban elnyomja majd az álom.
A hideg évszak szerencsére már leköszönt, úgyhogy elég hosszúak már a nappalok, de ő azért bízik benne, hogy hamarosan érkezik a csapat, mert ha sötétedni kezd, aligha marad tovább idekint. Igaz, valószínűleg nekik is eszükbe jut majd, hogy felnézzenek a toronyba, hogy megkeressék őt, úgyhogy nem lehet gond.*
- Végeztetek már? - *Trappol közelebb Kilencedik, látva a nyüzsgésüket. Valóban halálosan elunta magát. Olyannyira, hogy már-már barátságot kötött a hollóval.
A tó partján motoszkált ugyanis, ijesztgette egy bottal a közel merészkedő halakat, vagy vízipókokat, meg kergette a szitakötőket. Szóval talált magának elfoglaltságot, de azért hiányolta a társaságot. Gyakran vissza is tért a tanuló pároshoz, körülsündörögte őket, aztán rájött, hogy még mindig nem foglalkoznak vele, úgyhogy csalódottan visszasétált a partra.
A holló meg megszomjazott, úgyhogy ő is odaszállt, természetesen a frászt hozva a manóra. Majd hogy, hogy nem, úgy alakult, hogy a nagy unalomban rászánta magát a manó, hogy ismerkedjen a madárral. Először persze piszkálta, aztán meg sipogva ugrált előle, mikor a holló érthető módon oda-odakapott felé a csőrével. Ebből a huzavonából pedig szépen lassan játék lett, fogócska, amit mindketten elkezdtek élvezni.
A holló persze hamarabb ráunt, s inkább elment eleséget keresni, de Kilencedik még ekkor is követte és az lett az új elfoglaltsága, hogy a madár viselkedését figyelte.*
- Igen. Azt hiszem. - *Válaszolja Krestvir, mert úgy tartja, előfordulhat még, hogy a férfinak lesznek kérdései, de a sikeres varázslat azt bizonyítja, hogy a javát sikerült megértenie a leckének.*
- Én is. - *Jelenti Kilencedik, aztán leül a lány mellé, fölveszi ugyanazt a testhelyzetet, mint ő és fejét, oldalát a lány csípőjének dönti.
Ez pedig egészen különös hatással van Krestvirre, valami melegséget érez a gyomrában, mintha meleg teát ivott volna. Még számára is furcsa, hogy nem zavarja ez a bizalmaskodás, sőt, kedve volna megsimogatni a manó fejét, de ahhoz azért zavarban van, így épp csak lesandít a hozzábújó apró lényre és igyekszik feldolgozni magában az érzést.*
- Lássuk a lánghizlalást! - *Fordul aztán vissza az elf felé, és a saját mutatóujját tartja fel, magától valamicskét eltartva, s a rajta lévő lángot kínálja próbára.*
A varázsló feltartja mutatóujját, melynek hatására a varázsló ujjbegyén aprócska láng gyúl, majd egy körön belül belül kialszik. Ha a varázsló egy gyertyára mutat rá, akkor a gyertya gyullad meg, legyen bármilyen távolságra.