//A csibészek//
*Ahogy Kilvard nehezményezi Zeya óvatos válaszát, ő ugyanúgy nem veszi jó néven annak morgását. Eleve rosszul érzi magát a gyomrában lévő görcs miatt, erre ez a muksó még a száját húzgálja, mert egy idetévedő idegen nem ugrik nekik azonnal a kútba. Zeyának joga van megfontolni, hogy mit tesz egy ilyen helyzetben és teljesen normális, ha hideg fejjel átgondolva az ember lánya nem szeretné magát felelőtlenül elkötelezni. Ha most erről diskurálni kellene a taláros férfival, akkor felvilágosítaná, hogy a lány talánja valójában sokkal erősebb elköteleződést jelent, mint az ő sziklaszilárd igene. Ráadásul, ha Zeya igent mond, akkor azt nem igen változtatja meg egykönnyen. Ha meg véletlenül még egy őszinteségi rohama is lenne közben, akkor még tán az is kiszaladna a száján, hogy bizonyára Kilvardot sem a szél fújta ide és nyilván ő is megfontolta a lehetőségeit, azoknak előnyét és hátrányát, mielőtt Abogr szolgálatába állt. Az meg valószínű, hogy több önös érdek van mögötte, mint az ő és Zeya döntése mögött, mert a világmegmentés, igencsak önzetlen dolog.
Itt picit elkalandozik a múltba, és Arces, egykori mestere szavai jutnak eszébe. ~ „Vigyázz magadra, mert a nagy dolgok véghezvitele nagy áldozatokkal jár. A romantikus elképzeléseid, egyszer a sírba visznek te fiú” mondta mindig korholólag. Egyfelől persze igaza volt, mert Rodd vette a fáradtságot és átnézte az elmúlt időszak hőseinek történeteit. Azokból az azért kiderült, hogy sokszor csak a szerencse mentette meg őket a barátaikat utolérő haláltól. Másfelől meg nem, mert Arces nem épp nagy dolgok miatt jutott oda ahová. Ugyebár egy nemes feleségével való hentergés nem dicső dolog, ha mélységiről van szó, akkor pláne nem bölcs és hát ezért meghalni még kevésbé. Szóval az emberfia akár meg is próbálhatja megmenteni a világot. ~ A jelenbe visszatérve Abogr épp válaszának végére ér. Abban viszont kedvét leli, hisz kifejezetten tetszik neki, hogy Abogr pár perc alatt levágta, ami neki napokba tellett, miszerint Zeya nemcsak összeszedett és tudatos, hanem megalkuvás nélkül egyenes is.
Kilvardtól az ő válaszára érkező nagyszerűre azért cinikus félmosolyra húzódik a szája, ami akkor sem tűnik el, amikor az végig méri őt és Zeyát. A maga részéről nem annyira lelkes a sors laposztásáért és úgy érzi a vak játékba is csak blöffel tud beszállni. Persze fordulhat a lapjárás, de óvatosan kell játszani és nem szabad túlvállania magát. Ha kicsiben játszik a nagyok asztalánál, akkor ha szerencséje van jóformán tudomást sem vesznek majd róla. Így belegondolva Abogr is valami hasonlót tervezhet velük, mert az ő jelenléte valahol túl feltűnő lenne, míg három kis hatalmú valaki átsurranhat a nagyokra tervezett rácsok között. Meg ugye egy tisztet az ember nem áldoz be az ellenfél sorainak megbontására, egy gyalogot meg simán. Az amit Abogr mond a feladatról, az igazából tetszik is neki, meg nem is. Nyilván jól hangzik, hogy kardcsapás nélkül, de az azt feltételezi, hogy ha odáig fajul a dolog, akkor már régen rossz. A veszélyes meg ijesztő szavak meg önmagukért beszélnek. És az, hogy az elején csak felderítenek, az meg nyilván alap. Rodd nem hadvezér, de ennyit ő is tud, hogy az az alapja a terveknek.
Mikor elindulnak az emeletre az itthon lévőket előre engedi és Zeyával is ezt tenné, de látja rajta, hogy még van mit elrendeznie magában, ezért hagyja, hogy a sor végén ballagjon fel. A szoba elé érve azért előre engedi a nőt, részint megszokásból, részint, hogy amikor elmegy mellette bátorítólag megveregesse a vállát. Maga is furcsállja honnan jön a gesztus, de érzi, hogy ebből ő is erőt merít. Aztán mielőtt belépne még elképzeli, milyen arcot vágott hozzá Zeya, ha érzékelte egyáltalán és ettől picit azért jobb kedve lesz. Odabenn gyorsan körbe néz, majd a zsákját és a hangszerét a fel mellé támasztja és utána leül ő is. Érdeklődve várja Abogr terveit, részint, hogy megnézhesse a vak lapjait, részint hogy a konkrét tervek átgondolása szépen visszaszorítsa a zsigereiben még jelenlévő félelem maradványait.*