Kikötő - Lakónegyed
Karaktered neve: ---       Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó       Pénzed: --- arany     
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!


Üdvözlünk!

Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.

Vissza a főoldalra!

Ez a helyszín a vakmerő (PvP) zónába tartozik (ld. szabályzat / Játékstílusok / 6.)!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 44 (861. - 866. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása:

866. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2019-07-15 18:32:59
 ÚJ
>Ortas Hroops avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Vakmerő

//Valóság határán//

*Vöröslőn izzó tekintet fúródik a lány szemébe, bár tükörképét látja vissza az ébenben, mégis kíváncsi komorsággal arcán szemléli. Egy idő múltán, hallgatva a lassan erősödő, kissé távolról induló hangot, fejét félrebiccentve húzódik közelebb, akárha apró, játékos háziállat lenne, mely nem érti, mit lát. Nem veszi figyelembe a mosolytalanságot, ahogy azt sem, mikor a lány torka jól láthatóan megmozdul egyet előbb le, aztán lassan felfelé. Fejének biccentése egyenesbe áll, amint a lány, tenyerébe fekteti azt, szembogara továbbra is tűz, de nem a szemeket nézi, nem a lányt, sokkal inkább azt, mit láttatni kívánnak vele. Nem mozdul a homlok érintésére, szemei már messze járnak, kissé megszédül a szokatlan ingertől, de leküzdi, s megbirkózik vele, valami azonban lassan változik, mint a tenger felett gyűlő, lassú mozgású, sötétlő felhők, előbb csak jelezik jelenlétüket, s a távolban ritkán fel-felizzó villámok sokkal inkább azt sejtetik, nem lesz baj. De van, hogy lecsap a vihar, s tépi, mit talál, nem nézve barát-e vagy sem.*
- Kortalan... *Morogja, s mellkasának gyorsuló emelkedése jelzi zihálását. Keze hirtelen indul, de nem a lányt bántja, legalábbis még nem, saját ruháját tépi le magáról deréktól felfelé, hogy úgy férkőzzön közelebb. Bár az álom húst ígér, s vért, mit annyira várt, két keze eztán a lány kezei alatt fut át, be egészen a ruhán át a meztelen hátára visszahajolva, s szorítja magához, hogy tán a hold jelén át keressen menedéket.*
- Nem... lehet... *Szorítja össze erőszakosan és dacosan állkapcsát, fogai összekoccanva csikordulva fordulnak egymáson, szemei ismét a lányét keresik, de ezúttal már ide-oda cikázva mélyen ülő gödrükben.*
- Erősödünk, vagy Ortas kiolt? * Kérdezi hörögve, mellkasa már szüntelen jár, megrázza magát, de nem lép hátrébb, sokkal inkább a tüzet próbálja erősíteni, a zöldet, mit a pusztán látott, s a forróságot, mely csillapította dühét, s egyszerű életet ígért.*
- Mi a célunk? Szántani, vetni, aratni? Vagy ettől magasztosabb? *Sziszegi, s szorítása még mindig erős, mellkashoz préselő és szigorú. Érzi a lány illatát, s hajtincseinek érintését, leheletének melegét, testének zsenge erejét.* Hová juthatok veled?! Vagy... vagy rajtad keresztül?! S, miért?? *Számos megválaszolatlan kérdés, melyek nagy része már tisztázott, de nem engedi el, s egy pillanattal később, kérges tenyere szelíden fut végig a gerinc mentén a derékig, majd vissza, aztán ismét le, akárha csupán simítaná, jóllehet utolsó mozzanatként a lány dereka felett, csuklóban kapaszkodnak össze. Tekintete szelíddé válik, lélegzetét visszafojtja, míg beáll a csend.*
- Mondd meg... vagy most meghalunk ismét. *Ígérik egyszerűen, s mélyen zengve a lágyan, pillanatra mozduló, s elnyíló ajkak, feltárva a mögöttük rejlő, mázba mártott, húst tépő és szaggató erőt, s ígérik a beletörődő, mosolygó, vöröslő tekintetek, ahogyan lassan ismerős dallam mordul fel csendesen, az összezáródó száj zöngéje útján:*
- Árnyékban járó, mire vársz? Halk lépteid hallom, palástod suhan, s neszez a sarkon. Csendes az utca, kihalt minden, gyertyaláng nem lesi léptedet. Árnyékban járó, mire vársz? Húsa édes, vére piros, setétben jár, s Árnyékban járóra vár. Hogy eljöjjön érte... a halál. *Gyertyavilág vág utat az éjszakába, tette nem erőszakos, nem elítélendő, mégis fáj. De csak a sötétségnek.*


865. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2019-07-14 17:31:09
 ÚJ
>Kaiyko Di'Arie avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 304
OOC üzenetek: 15

Játékstílus: Megfontolt

//Valóság határán//

*A mosolygás elillan a sápatag ajkakról, amikor azt látja, hogy a szavaiba rejtett szándék nem ér célt. Ortast mélyebb dolog nyomasztja annál mint hogy pár csacska emlék kiragadja.
Nagyot nyel, miközben a komor vívódást hallgatja. Tekintetébe olyasfajta kifejezés költözik, mintha Ortas épp azt ecsetelné, hogy a leves után a lánynak bizony mennie kell. A sok kérdés összeszorítja a mellkasát és hirtelen nem érti, mi változott.
Talán csak ahogy kimondja a nevét, akkor kap erőre valami. A jóscsontok suttogása mintha lassan felkúszna a zsigerein, minden porcikáján. Tenyerei közé veszi Ortas arcát és a szemébe néz.*
- Mondtam neked. Én már meghaltam. *Homlokát a férfiénak dönti.* - Tudom ki vagy, "öreg gnóm" *mondja csendesen és hályogos szeméről mintha e pillanatban csillogó feketévé mélyülne a szürkeség, benne pedig ott tükröződik a vörösen izzó szempár, melyet figyel.* - Egy a kortalanok közül.
*A gyertyák fényét elrágja a sűrű sötétség. A valóság határán csupán a fekete tükrű semmi fodrozódik koncentrikus körökké a talpa alatt. És ő ott áll a közepén széttárt karokkal. Mélyen, kötőjéig szétnyíló tunikája kebleinek halovány kis domborulatát mutatja csak középütt, mást nem. De mellkasa közepén ott ragyog a hold, rajta pedig a yadan rovásjel: Csontvető. A hold kapu. Rettentő sok helyre és dologra nyit utat annak, aki tudja, hogyan érje el.
Fehér bőrét vörösre festi Ortas ölelése. Vértől sikamlós tenyerének nyoma ott marad Kaiyko mellkasán, aztán bebúvik a tunika alá, hogy derekánál egészen magához szorítsa. Egyszerűen csak azért, mert puha, forró húst jobb markolni, mint holmi szövetet. Akár a nap és a hold a ritka együttállásokkor. Valami kiteljesedik ilyenkor. De az is lehet, hogy csak túl soká néztek egymás szemébe ott a zöld tábortűz mellett, és túl nagy részt ragadott át belőlük a másikba a tekintet mélysége.
Ortas rettenetes. Erős, nagyon-nagyon régi szellem. Még neki is bőven lenne oka tartani tőle. Kevés csontvető mondhatja el magáról, hogy alkut kötött volna bárki hasonlóval. Az, hogy kölcsönöz neki az erejéből, elég, hogy megtartsa magát a lét felszínén. Igaz, egy ilyen alku csak annyira lenne képes féken tartani Ortast, mint a pokol kutyáit holmi virágfüzér-láncok. És mégis megtartják. Mert ezek Kaiyko virágai.*
- Egy a kortalanok közül. Ahogyan én.


864. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2019-07-14 14:08:43
 ÚJ
>Ortas Hroops avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Vakmerő

//Valóság határán//

- Eszem. *Bólint komoran, mikor kissé összeszedi magát. Tűnődve pillant a mosolyogó lányra, kinek láthatóan jót tett a pihenés, ennek örül.*
- Alszanak... *Ismétli meg a szót, s akaratlan saját álmát idézi fel, mi dús szemöldökét futtatja homloka közepére, míg Kaiyko beszél, maga is megrágja azokat a csontokat. Leszopogatja, megemészti, s akárha neki beszélnének, hallja hangjukat, csak a legfiatalabb nem mesél, csak az marad csendben.*
- Jó lenne ilyen egyszerűen felfogni... *Pillant fel mogorva, mély gondolataiból.* De egy valamit nem értek, s bárhogy próbálom megérteni nem látom az okot. *Sóhajt fel.*
- Álmot láttam, melyben te víz, s én tűz... Miért én? Gnóm vagyok, nevetség tárgya, s te ember. *Megrázza fejét.* Hogyan illünk össze, s mi az mit nekünk született a múltban, hogy a jövőben teljesedjen?
*Közelebb húzódik, s kezével int, a lány húzódjon arrébb, majd maga is mellé ül, kezét ölében nyugtatva. Tétován meredve előre, a kihűlt levesre, a poros kalyiba repedéseire, s árkaira, olykor hűvös szellő éri kintről, lyukas már és ócska, régi. Régi, mint Ortas.*
- Annyi mindenki lehetne veled, s lenne is, ha hagynád. *Mondja csendesen.* Miért én? Miért a zöld tűz, s miért az álmok? Mi végre kapcsolódtunk ketten? *Kérdezi a lány arca felé fordulva, közelsége folytán, szinte orcájuk egybeér, érzi melegét, s érzi a fényt, mit saját sötétsége próbál elnyomni.*
- Számítanak ezek a kérdések? *Mosolyodik el hirtelen fejét megrázva, s kezét bizonytalan emelve, Kaiyko arcát simítja végig érdes kézfejével.* Öreg gnóm vagyok én már te hozzád, Csontvető. *Kuncog fel mélyen.* Előtted az élet, nekem mögöttem is, s előttem is csak a halál, hát ezt választanád? *Kérdezi, még mindig mosolyogva, ezúttal szeme is lágyan tekint, arca változik, s a megszáradt, megfakult festék leperegni látszik.*


863. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2019-07-14 11:48:55
 ÚJ
>Kaiyko Di'Arie avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 304
OOC üzenetek: 15

Játékstílus: Megfontolt

//Valóság határán//

*Ösztönösen megfeszül a keze, amikor a férfi marka rászorít. S ha bármi kétely ólálkodott volna körülötte, most jól érződik: Ortas bizony erős. Az a harag könnyedén összeroppanthatná őt. Vékony csuklója szinte elveszik az érdes tenyér béklyójában. De érdekes módon Kaiyko szeppentsége egy egész pillanatot sem marad. Igaz, nem mozdul, nem is pislog, míg a vonások elrendeződnek. Nincs semmi baj. Egyszerűen annyi történt, hogy Ortas hamarabb ébredt, mint... Ortas. Visszamosolyog a férfira, bár örülne, ha a bontakozás helyett maradna még pár szívdobbanásnyit, hogy ez a zavartság egészen elillanjon mindkettejükből.*
- Ugye te is eszel velem? *kérdi, míg a párnát feljebb igazítva felül az ágyon. Pillantása követi a férfit. Figyel a szavaira, hiszen kissé zaklatottnak tűnik.*
- A csontok békések melletted, Ortas *szól csendes mosolygással.* - Alszanak. Összebújva a legfiatalabb körül. *Szívesen tárná ki a karjait, hogy ölelésbe hívja a másikat, de szégyellős és bizonytalan az ilyesmivel. Az idegenek érintését, de még a közelségét is kerülte mindig. Még a pillantásukat is kényelmetlennek érezte magán. De Ortas nem idegen. Ez az érzés pedig csak hívná magához. Nem tudni, melyiküknek lenne nagyobb szüksége rá. Látja rajta, hogy valami felkavarta. Inkább mégis tétlenségbe fullasztja a dolgot, főleg, hogy tudja, Ortas is hozzá hasonló tétovasággal áll az ilyesmihez.*
- Az élet is küzdelem *szólal meg ismét. Úgy érzi, az az álom túl nagy súllyal telepedett rá a férfi mellkasára.* - A küzdelem nem rossz dolog. *Megvonja a vállát.* - Küzdelem az elguruló pityókával, az akácalepkékkel, akiknek roppant módon tetszik a kék *mosolyog most már egészen nyílt derűvel.* - Vagy a varrós dobozka zárjával.
*Nem akarja velük zavarba hozni Ortast, de ezek az emlékek a számára nagyon is kedvesek.*
- Bánt valami? *kérdi immár komolyabb, kissé aggodalmas hangon.*


862. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2019-07-14 10:01:12
 ÚJ
>Ortas Hroops avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Vakmerő

//Valóság határán//

*Oly távolról érkezik hozzá a hang, akárha világok választanák el, s az álom bőszen lepi meg, nem számít rá, hirtelen éri. A szállingózó, puha hó lepi be a tájat, békés minden, mintha most született volna, de a felsírás elmarad. Éjszaka van, s a világot adó ember lassan gyújtja meg a kandeláberek kiálló kanócát, mély hangján énekelve jelzi a nyugovóra térők pihenésének kezdetét. Ketten vannak csupán. A város néhány szempillantás alatt kiürül, a mögöttük hagyott lábnyomokat hamar elfedi a hó, pelyhekkel takarja el ittjártuk jeleit. Fogja a lány kezét, s sétájuknak látszólag nincs célja, legalábbis nem érzi azt, s kissé értetlenül mered a fakó tekintetekbe, mik korábban fénylettek, de Ortas elszívta a fényt, s erőszakkal tépte ki a lányból. Görcsbe rándul a gyomra. Úgy érzi ismét erőszakot tett, még, ha kissé önkéntelenül is, de Kaiyko önzetlenségére ráült, akár fényre a sötétség, nehezen, kiszorítva belőle a levegőt. A hóból hirtelen tűz támad, haragosan nyaldossa végig a kandeláberek fényében fürdő, hófödte tetők zsaludeszkáit. Ropogás és pattogás, a szikrák tánca a hulló hópelyhek közé vegyül, tűz és víz. Kettejük lennének talán? Nem hiszi. Hogy sorsuk ekképpen fonódik majd össze, s e kényes egyensúlytalanság következtében egyikük oltja ki a másikat?
Hirtelen ébred meg, súlyt érez vállain, s orrán szendergő szuszogás jeleit érzi, szemei lassan nyílnak el, s a Víz csukott tekintetét látja maga előtt. Elaludtak. Egy pillanatig még a mákonyos álom béklyóit rázza le magáról gondolatban, s hamarosan ismét a Szigeten jár, hová talán hamarosan indulniuk kell. Visszacsukódik szeme, s zuhanni kezd, világló kandeláberek közé, égő tetők kereszttüzében, arcára pernye hull, mely megégeti.
Zihálva ébred. Az arcát végigsimító kéz csuklóját ragadja meg, ében szeme a lányra vetül, ajka vicsorog, s arcának könyve lassan lapoz, hogy a rémült, pillanatnyi ijedtséget lassan váltsa fel előbb a meglepetés, majd a szelíd nyugalom.*
- Bocsáss meg. *Mosolyodik el, s kibontakozik az ölelésből.* Kihűlt. *Pillant az asztalon pihenő sűrű levesre.*
- Megmelegítem, addig maradj csak. *Biccent.* Álmot láttam, örök küzdelmet ígért... *Hadarja gyorsan.* ... a csontok, nem jeleznek? *Pillant reménykedve, mert régóta vannak együtt, s megannyi megválaszolatlan kérdés tolul ajkára: Miért? Mikor? Hogyan? Mindig? Lemondás? Harc? Élet? Halál?*


861. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2019-07-14 09:13:24
 ÚJ
>Kaiyko Di'Arie avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 304
OOC üzenetek: 15

Játékstílus: Megfontolt

//Valóság határán//

- Erős vagy *visszhangozza bágyatagon, de hálával telt hangon. Nem festi meg túlzásokkal a kijelentést. A számára Ortasban olyan erő lakozik, mint senki másban. Egy ideje már szendereg ez a halkan, mélyen morajló vihar a férfiban, de attól még ott van. Másrészről pedig a dokkoktól a karjában hozta idáig, az erdei házikóban is odébb húzta Narr bácsi nagy, vasalt ládáját neki, hogy felmoshasson alatta is. Kivette a vödör vizeket is a kezéből, amikor csak meglátta, hogy egyedül cipekedik. Csoda, hogy az asztaldísznek szánt magyalágakat engedte neki vinni, mikor nagyot kerültek a környéken azon a szikrázóan szép délelőttön a téli napfordulókor. Ortas erős. Csak ő a gyengéje, ezt már tudja. Ezért is kell hozzáerősödnie. Épp olyan szilárd támasza akar lenni, mint amilyen a férfi őmellette.
A mély, duruzsoló hang, az élet meséje ringatja álomba. Arcán forró könnycsepp gurul végig. Ha mindez megreked így, egy mesének Ortas karcos hangán ebben a viskóban, már az is boldoggá tenné. Eddig nem volt több egy kísértetnél, de mióta Ortas mellette van, élet gyúlt benne. Olyasmi, amiről már rég lemondott.
Mikor felébred, világos van odabent. Két gyertya imbolygó lángja is bevilágítja az apró lakot. Ortas félig ülve, félig mellé kucorodva szendereg. Ő pedig álmában önkéntelenül is átölelte a férfit. Látja a kimert ételt is, de nincs szíve felébreszteni. Hosszú nap volt és sokat dolgozott. Kaiyko ujjai hálásan, szeretetteljesen simogatják a karakteres arcélet, finoman félretűrik a fésületlen tincseket.*
- Pihenj csak *suttogja csendesen mosolyogva.*


860. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2019-07-11 15:52:33
 ÚJ
>Ortas Hroops avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Vakmerő

//Valóság határán//

*Szavai egy pillanatra elakadnak, mikor megérzi az érintést, de hamar úrrá lesz rajta. Gyertyáért nem indul. Hasonlóval tán évekkel ezelőtt találkozott, vagy hónapom voltak? Nem emlékszik, az idő hömpölygő folyama eltakarít minden hordalékot elméjéből, csak remélni tudja, hogy nem gát képződik fel belőle, mely saját súlya alatt roppan egyszer szét.*
- Ugyan, dehogy! *Hárít rögtön busa fejét megrázva.* Szívesen teszem, s erős vagyok. *Hazudja, mert bár kívülről nem mutatja, bizony szemhéja el-elnehezül olykor, de nem hagyja magát, segíteni akar. Csendesen mesél a hegyi patakokról, melyeket olykor farönkök duzzasztottak fel, a csillogó vízfelszín fölé ugráló pisztrángokról, melyeket bocsok kergettek az erdei ösvény szélén, hol keresztezte a folyó, s a vékonyan kígyózó füstcsíkról az ősz első hideg heteiben, mikor még érzi az ember a füst illatát, s az első begyújtás melegének élményét.*
- Akkor érzi igazán mindenki, hogy érdemes az életre, s érdemes megélni azt... *Nézi a plafont, s a bugyogó levesre, s Kaiyko halk szuszogására eszmél fel. Hirtelen magához tér, s elcsendesül. ~ Elaludt... bár még úgyis forró, hagyom. ~ Beszéli meg magával, s lágy mosollyal simít végig a lány homlokán, a combján lévő vékony kezet lassan és óvatosan helyezi a lány arca mellé, aztán betakarja. Hagyja aludni. Sötét van már, ezért két gyertyát is meggyújt, ha Kaiyko megébred ne ijedjen meg. Szed neki levest is, mi még vastagon gőzölög, a kis asztalra helyezi, s visszaül a lány mellé és vár. Nem ébreszti fel a lányt. Csak, ha már elhűlt a leves.*


859. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2019-07-07 09:19:13
 ÚJ
>Kaiyko Di'Arie avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 304
OOC üzenetek: 15

Játékstílus: Megfontolt

//Valóság határán//

- Szeretem, ha beszélsz *mondja, és a kezét Ortas combjára simítja. A karcos, mély zöngék megnyugtatják. Le is hunyja a szemét olykor. El tudna aludni. De nem szabad. Még nem. A kikötő zajai, a múlt árnyai mind a házikó falain kívül szorultak. Az idebent levessel tüsténkedő világát kitölti a béke. Elemi, mindent átjáró. Kaiyko nagyot sóhajt, mélyre szívja a tüdejébe ezt az érzést. Újra biztos talajt érez a lába alatt, amióta Ortas mellette van. Az élet örvényes árja nem csak úgy sodorja. Nem tudja abbahagyni a mosolygást, ahogy figyeli őt, és nem csak sápatag ajka mosolyog. Mosolyog a szeme, az egész lelke.*
- Biztosan nagyon *nedvesíti meg kissé kiszáradt száját* - elfáradtál. És még a levessel is bajlódnod kell. *Mindezt pedig őérte.* - Köszönöm.
*A lenyugvó nap fénye és Ortas hangja egészen elbágyasztja, pedig úgy próbál figyelni. Válaszai, kérdései mind ott vannak a nyelvén, mert semmire nem vágyik jobban, mint hogy beszélgessen Ortassal. De a szavakat meg is szólaltatni most annyira nehéznek tűnik.*
- Már alig várom, hogy megismerjem őket *suttogja csendesen, félálomban.* - Azt hiszem, alszom egy kicsit, míg az étel elkészül *mondja egy lélegzetnyivel az ébrenlét határa fölé bukkanva.* - Csak egy fertályórát. *Muszáj egy kicsit lehunynia a szemét, pedig szeretne ébren maradni, hogy Ortas ne érezze úgy, egyedül hagyja a feladattal. A kimerültség viszont egyszerűen ledönti az akaratát a szükségletek javára. Mire a mondat végére jut, elnyomja a mély, pihentető álom.*


858. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2019-07-03 16:52:55
 ÚJ
>Ortas Hroops avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Vakmerő

//Valóság határán//

*Valóban zavarban van és ez meglehetősen bosszantja. Nem sűrűn fordul vele elő, hogy valamit ne tudna megoldani, de most úgy érzi, hogy megtalálták a gyenge pontját. Az arcára száradt festéktől persze nem látszik vöröslő pírja, sőt, igyekszik mimikáját is csak afféle bosszankodó kifejezéssel árnyalni.*
- Ühm... igen, különleges... * ~ Amolyan mindent bele. ~ Gondolja, aztán lassan megnyugszik és a lányra mosolyog.*
- Nem volt kenyerem sohasem a főzés. *Egész felderül s feledteti vele zavarát a lány kedves mosolya.* A kedvedért viszont, akár ünnepekkor is megcsinálom. No... de csak pihenj... illetve... az instrukciókat mondhatod. *Jelzi, de máris a vásott konyhaszekrényekben kutat, szinte mindent kinyit, míg talál néhány zöldséget. Magában persze átkozódik, hogy milyen büszke volt a halra, persze semmi mást nem vett hozzá. Csak halat. Amíg a víz melegszik, a zöldségeknek kezd neki, de nem a rozoga asztalnál. Van kéznél veder és szék is, amit odahúzva Kaiyko mellé, közel a lányhoz tud dolgozni.*
- Tudod, hatokkal ezelőtt ez a... ez a helyzet eszembe nem jutott volna. *Szusszan fel.* Sokat beszélek... *Legyint zavartan mosolyogva, számára már ez a kettőnél több mondat is soknak tűnik, a korábbiakhoz képest. Hogy világi nyelven beszél, s magát nem egyes szám harmadik személyben jelzi, már fel sem tűnik számára. A víz hamarosan forr, s a zöldségek felkockázása, a kezdetleges és talált falapon könnyedén megy, így az útmutatásnak megfelelően a felaprított hozzávalót beleteszi, só, bors, ez még megy, és a többi egymás után. Ha bizonytalan, csak félénken a lányra néz, s a megerősítő biccentés után már bátrabban teszi bele.*
- Fedő... fedő... hol van a fedő... *Vakargatja a fejét.* Én is szaladok... össze-vissza. *Morogja, persze az elismerő szavak egy kicsit büszkeséggel is eltöltik. Olyankor mindig a lányra tekint, hogy nem csak _úgy_ mondja-e, de láthatóan Kaiyko őszinte. Ez elég. Miután a fedő is meglesz egy poros polcról, természetesen egy másikról, mint ahol az edény volt, odaül az ágyra és a lány kezét fogja sajátjába, aztán mosolyogva figyeli.*
- Kicsit jobb talán a színed. *Sóhajt fel csendesen.* Majd a leves... *Bólogat.* A napom? A dokkoknál akadt munka. Mindig keresnek. *Kezd bele.* Alkohollal teli ládákat cipeltem, szerintem csempész szállítmány volt. *Vonja meg a vállát.* Nem zargattak, mások sem. Hagytak dolgozni és rendesen kifizettek. *Kipillant az ablakon.* Elment a nap. *Mosolyodik el.*
- Tudod, ott... a Helyen. Ilyenkor általában horgászni mentünk, a napi munkákkal végeztem. Nagyon szerették. *Mondja, még mindig az ablakon bámulva keresve a lenyugvó nap fényét, aztán csak megrázza a fejét.*
- Keresnem kell gyertyát... *Állna fel, de Kaiyko kezét még fogja.*


857. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2019-07-01 21:40:48
 ÚJ
>Kaiyko Di'Arie avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 304
OOC üzenetek: 15

Játékstílus: Megfontolt

//Valóság határán//

*Ha nem lenne ilyen bágyadt, már rég lecsitította volna Ortast. Így viszont csak nézi a kapkodó igyekezetet. Fáradt arcára kiül a szeretetteljes mosolygás.*
- Akkor ez nagyon különleges leves lesz *mondja. A hangja csendes és nyugodt. Olyan tónuson szól, ahogy az igazán idős emberek szoktak.* - És eztán ünnepekkor is rád marad majd ez a hagyomány *ingatja az ujját derűs fenyegetéssel, mely még hosszú-hosszú időt jósol nekik, míg Ortas igazán tökélyre viheti a levesét.*
- Ha találsz pityókát, hagymát, répát vagy bármi más zöldséget, az jó. Ha csak valamelyiket, már az is. Ha akadna egy kevés olaj vagy zsír, azon megpiríthatod a hagymát. Ha nem, az se baj. Akkor amíg megpucolod a belevalót, felteheted a vizet forrni. A lábos feléig elég is. *instruálja a férfit csendes, lassú szavaival. Attól függően, hogy mi áll rendelkezésre az egyszerű kis hajlékban, mindent türelmesen magyaráz. Hogy mit mekkorára és hogyan kell szelni, hogy mikor mi kerüljön a lábosba. A fűszerezés terén is a lehetőségek kereteit kell használniuk. Ha Ortas bizonytalan a fűszereket illetőleg, Kaiyko eligazítja egy gyors szemrevételezés vagy illat alapján, hogy melyik micsoda.
Közben nem felejti el a dicsérő szavakat a szakácsnak. Méltatja az illatot és Ortas remek készségét a dologhoz, akárhogy is megy neki, mindig talál valamit, amit pozitívan értékelhet.*
- Kallan mindig azt mondta, akkor jó, ha még szalad; mert ebből látszik, hogy sok benne az élet, ami majd mind belefő a levesbe *taglalja a habókos nomád hitvallását, amikor Ortasnak meggyűlik a baja néhány szétgurult zöldségkarikával.*
- Dobhatsz bele egy keveset a szárított halból is. Szépen kiadja majd az ízét. *Minél tartalmasabb lesz, annál hamarabb áll tőle talpra. Valószínűleg elsőre úgyis csak a levével tud majd megbirkózni, de Ortasra is ráfér egy kiadós vacsora. Ki tudja, evett-e rendesen, mióta eljött.*
- Most pedig rakj rá fedőt, hadd fődögéljen *mondja.* - Azért majd néha meg kell keverni. Ha majd minden megpuhult benne, félrehúzhatod a tűzről. De addig *simítja végig az ágy szélét* - ülj le mellém és mesélj. Milyen napod volt?

A hozzászólás írója (Kaiyko Di'Arie) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.07.01 21:49:27


856. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2019-06-30 08:52:03
 ÚJ
>Ortas Hroops avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Vakmerő

//Valóság határán//

*Majdnem azt lehetne mondani, hogy Ortas ara is kissé felhőtlenné válik, ami a rászáradt festéktől és komor tekintettől persze nehezen észrevehető. De határozottan megkönnyebbül most, hogy ismét együtt vannak, s lakásuk felé haladnak. Még, ha az oly rozzant és szegényes is. Mosolyogva bólintva köszöni meg, hogy az ajtót kinyitják számára, s a vásárolt holmit a hadilábon álló asztalra helyezi, majd ismét a lány felé fordul.*
- Ez esetben itt maradok. A pénzünk elég lesz, csak az odaútra kell, élelem kitart egy darabig. *Összegzi, talán csak magának, hogy mindenre gondolt-e, s közben segítő keze a lányba karolva vezeti az ágy felé.*
- Igen. *Fordul, de tekintetébe immár az aggodalom ráncai vegyülnek. A reszkető kézre fonódik sajátja.*
- Ne erőltesd meg magad... segítek! *Suttogja, s, ha engedik lefekteti a lányt.* Kaiyko! *Emelkedik meg kissé a hangja.* Maradj velem! *A fáradtság, az oly gonosz és alattomos fáradtság mindig ilyenkor támad.*
- Leves! Hát persze, az istenekre de balga vagyok! *Kap a fejéhez, akár egy feledékeny kamasz.* Talán akad némi zöldség valahol. *Idegesen feláll, s keresgélni kezd, majd hirtelen visszatérdel.*
- Főzök, főzök, te csak pihenj! *Érdekes az élet, mi korábban épp ellentettje volt, most fordítva hálálja meg. Ortas lép a gondoskodó szerepbe, de számára ez ismeretlen szerepkör, mégis azt érzi, hogy akarja és nem szeretne elveszni benne.*
- És... és nem kell holnap indulni, teljesen mindegy hol vagy velem... *A halk vallomás közben ellenőrzi, a tűz még parázslik, így ideje, hogy ismét felizzon, vizet, s edényt vesz, aztán elbizonytalanodik.*
- Kaiyko... mondanád... mondanád, hogy mit csináljak? *Zavartan süti le a szemét, mi rá szintén nem jellemző, öklei idegesen összeszorulnak a tehetetlenségtől, feszült, néma káromkodás hagyja el torkát. ~ Pont, mikor segítenem kellene. ~ Gondolja, majd a lány törékeny testére, a fáradt tekintetekre néz.* Én még sohasem főztem. *Szalad ki belőle egy halk vallomás, s fejét rázza meg, egyik ökle, az asztalon puffan tompán.*


855. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2019-06-28 18:36:50
 ÚJ
>Kaiyko Di'Arie avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 304
OOC üzenetek: 15

Játékstílus: Megfontolt


//Valóság határán//

*Nagyon megkönnyebbül, amikor Ortas nem utasítja el a segítségét. Tudja, persze, hogy tudja, hogy alig több jelképesnél, amivel könnyít a terhén, de akkor is sokat jelent.
Szereti, amikor a férfi a szigetről beszél. Amikor így beszél róla, és örül a szíve, amikor elhallgatván is tovább látja azokat a boldog fényeket a szemében, az arca kemény vonásai közt megbújva. Őt is mosolyra hívja a bizakodásával. Kaiykónak ezek a sáros sikátorok pont olyan szépek sétára, mint egy virágokkal tűzdelt nyári rét. Ha Ortassal és a bizakodásával sétál, az a lelkében bármit virágba borít. A fejét a férfi karjának dönti, ahogy haladnak. Gyengesége most nem tűnik olyan szégyellnivalónak. Van, aki támogassa, akire rábízhatja magát.*
- Persze, hogy szeretem *mosolyodik el a férfi elkomorodó arcát látva. Meg is simítaná azt a bozontossá vadult bajuszszélet, hogy nyugodtan engedje csak vissza a száj szegletébe a felhőtlen derűt, de félúton lebágyad a mozdulat. Túl nagy erőfeszítésnek bizonyul hirtelen.* - De remélem, te is.
*Belegondolva, Kaiyko egyáltalán nem válogatós. Érdekes is volna így, hogy két katonaember mellett nőtt fel. Talán csak az édességgel áll hadilábon egy kicsit. Bár nem töltött túl sok időt az Aquista kúriában, de a süteményeket, amikkel ott kínálták meg egy alkalommal, émelygősen töménynek és édesnek találta. De lehet, hogy csak azért esett rosszul, mert akkor is elég rossz bőrben volt.*
- Ha ott vagy, talán én is jobban alszom majd *mondja. Már a viskóban is sokat jelentett, hogy Ortas ott volt. Bizonyára kevesen osztanák ezt a véleményt a férfira pillantva, de a számára az a vad képet festő arc, a reszelős hang kedvesebb a világon bárkinél.
A kalyibához érve kibontakozik Ortas karjából. Kinyitja neki az ajtót, hogy előre mehessen a sok vásárolt holmival. Nyújtja neki a nála lévő butykosokat is, de utána máris megkapaszkodik és inkább leül az ágy szélére, nehogy megtántorodjon. A kupáért nyújtózik, hogy igyon egy kicsit, de üresen találja, hiszen amikor felébredt kiitta az egészet.*
- Töltenél nekem egy kis vizet? *szusszan. Nyújtaná a poharat Ortas felé, de az erőtlenség úgy elönti, hogy ülve alig bírja megtartani magát.*
- Ortas, én nem hiszem, hogy holnap... *a hangja suttogássá, kimondatlan gondolatfoszlányokká esik a mondat végére. Féloldalasan nekidől a falnak, s már-már úgy tűnik álomba ájul, amikor egy nagyobb levegővel újra résnyire nyílnak a szinte teljesen lezáródott pillák.* - A szárított hal nem fog menni *ismeri be.* - Leves. Attól összeszedem magam *motyogja maga elé. Sajnos nem az első alkalom, hogy ennyire messzire hajszolta magát az aszkézisben.*


854. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2019-06-26 14:36:08
 ÚJ
>Ortas Hroops avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Vakmerő

//Valóság határán//

*Feszült, s gyomrában csak nő az idegesség. A hangok irányába indulva lépteit gyorsítja, s a távolban megpillantva a lány alakját, látja a tőle nem messze feltűnő, majd hozzá egyre közelebb érő alakot is. Fogai csikordulnak össze, állkapcsa megfeszül, miképpen keze is az oldalára függesztett sarlón, mit előhúzva a fény táncol rajta csendesen és hidegen. Hang nélkül közeledik, s csak akkor nyugszik meg kissé, mikor Kaiyko látszólag nem sérül, csak láthatóan gyenge és fáradt. A fickó eltűnt, így a sarló ismét helyén nyugodhat meg.*
- Semmi baj, Kaiyko. *Ajánlja fel karjait ölelésre, s vigasznak.* De nem kóborolhatsz el egyedül. Ez az én világom, veszélyes hely. De a szigeten jó lesz majd, meglásd! *Bizakodik máris, s ha teheti ujjával saját tekintetére irányítja a lányét. Nem esik nehezére mosolyogni, a másik szemében ülő fakó lángok nem akarnak lobogni, Kaiyko még láthatóan gyenge, pihennie kell.*
- Ne... vagy hát... *Annyira szeretné, annyira akarja. A batyuból kivéve két kisebb butykost a kezébe ad.* Így... így már nem lesz nehéz, most induljunk vissza. *A lány mellett kezd csendesen sétálni, olykor a távolt, olykor a lába előtti területet szemléli, láthatóan szoknia kell ismét a társaságot, s ha nem a kikötőben lennének, ez az egész felérne egy csendes sétával, mezítláb, a virágokkal terített, szénaillatú mezőn. De nem ott vannak, talán hamarosan odakerülnek.*
- Nézd, miket vettem! *Mutatja fel sorban a vásárfiát.* Ennek már elégnek kell lennie, remélem szereted a halat. *Komorodik el kissé.* Csupán az volt, de szárított, hosszú ideig eláll. *Néz fel, a közeledő lakás felé.*
- Legalább egy napot aludnod kell... de nem hagylak már magadra, másra nincs szükségünk. *Ígéri meg szigorúan.* Magam sem tudom, mikor aludtam utoljára, így a hosszú evezőút előtt én is azt tervezem. *Bólint, mélyen ülő, bús tekintetét a lányra emelve.* Utána elindulunk. *Sóhajt fel, úgy, mintha mást sem várna jobban, mintha egy új élet reménye kecsegtetné.*


853. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2019-06-26 10:59:34
 ÚJ
>Shanneira Dalnareon avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 14
OOC üzenetek: 0

Játékstílus: Vakmerő

*Nagy nehezen végül sikerül rávennie magát, hogy felálljon az asztaltól. Nem volt könnyű megállni egy korsó sörnél, de feltehetőleg nem értékelnék túlzottan, ha már eleve spiccesen állítana be a Sellőbe. Most nagyon szüksége van a munkára és szívesebben őrködne egy kuplerájban, mint rakodna a kikötőben, úgyhogy mindenképpen jól kell viselkednie.
Miközben ismét a lakónegyed szagos utcáit rója, artikulálatlan kiabálás üti meg a fülét, elhaladva pedig a sikátor mellett, ahonnan a hang érkezett, egy pár pillanatra két részeg férfi verekedésének lehet szemtanúja. Vagyis hát inkább csak verekedés akarna lenni a történet, de úgy be vannak rúgva, hogy jóformán el sem érnek egymásig, csak dülöngélgetve káromkodnak, néha-néha megindul egy erőtlen ütés a levegőbe. Shan a mókás látványon halkan kuncog, szívesen maradna még nézni őket, de hát dolog van, így folytatja útját a Sellőház felé.*

A hozzászólás írója (Shanneira Dalnareon) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.06.26 11:00:30


852. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2019-06-25 14:36:08
 ÚJ
>Shanneira Dalnareon avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 14
OOC üzenetek: 0

Játékstílus: Vakmerő

*Unottan pipázgatva sétál a szűk utcákon. Ma is megállapítja, hogy a hely ugyanolyan lepratanya, mint amilyen tegnap is volt, nem történt csoda egy éjszaka alatt és változott át valami puccos városi gazdagnegyeddé. Na és persze az a fura, semmihez sem hasonlítható szag sem tűnt el.
Egészen lassan, ráérősen lépeget, úgy, hogy menet közben el tudja szívni maradék dohányát, ahogy pedig végez, el is süllyeszti pipáját a többi holmija közé.
Még köp egy kiadós, férfias adagot a földre majd mintha mi sem történt volna, fütyörészve folytatja útját a jó öreg Rumos felé, hogy legurítson valami undorító szeszt.*

A hozzászólás írója (Shanneira Dalnareon) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.06.25 14:40:23


851. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2019-06-24 06:33:11
 ÚJ
>Yeza a Rőt avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 254
OOC üzenetek: 5

Játékstílus: Vakmerő

*Hát... Nagyon úgy tűnik, hogy igazak a hírek: Wegtorenben új szelek fújnak. Itt bőséggel forognak a pletykák. Átfedik egymást, leleplezik egymást. Akinek van füle az ilyesmihez jó eséllyel tudja kirostálni közülük az értékeset. Összesen 63 aranyat áldoz tudakozódásra /Mesélő (Hádész)/. Néhány érme ide, néhány ital oda. Sosem túl nagy adomány, de nem is túl kicsi, mert az általában nem csinál jó üzletet, aki egyszerre kíváncsi és zsugori.
A céh ügyei sosem voltak a kirakatban. Talán ez az egyetlen dolog, ami megmaradt belőle elmúlásában is. Sejthetne emögött akarva elterjesztett híresztelést is, de ennek eléggé ellentmond, hogy a céhmester és Kyross hulláját is elég látványos közszemlén búcsúztatták el hivataluktól a gyilkosaik. Hathatós módja, hogy mindenki tudtára adják: a Főnix Háza végleg hamvába holt. Ez pedig már kicsit se friss hír.
A kérdezősködés viszont egyben lehetőséget is kínál. Lehetőséget arra, hogy elkerüljön egy gyomrot próbáló hajóutat az ég tudja hova.*


850. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2019-06-23 22:34:34
 ÚJ
>Rolgen Rhaavos avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 7
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Vakmerő

*Oly hangosan üti a sarkát a kőhöz menet közben, ahogy csak bírja. Fülrepesztő füttyszó kíséri útján, nehezen kivehető dallammal, de csakhamar hangos csörömpölésbe torkollik.*
-Az áldóját pajtás, nem tudsz vigyázni?
*Nem néz az illetőre, az sem igazán érdekli, hogy férfi-e vagy leány, kit dobozostul-mindenestül sikerült felborítania.*
-Nézz az orrod elé pupák!
*Teszi még hozzá, csak úgy a mihezartás végett, majd folytatja a dalt ahol abbamaradt, hol borízű hangján, hol füttyszóval toldva meg azt.
Egész jókedve kerekedett itt a Rumosban. Az, hogy az az átokfajzat feldobta a talpát, csak a hab a tortán. Mióta nem flangálnak városőrök a Kikötőben, egészen kivirágzott a hely. Lássuk, a Sellő is magához tért-e.*



849. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2019-06-23 19:56:18
 ÚJ
>Kaiyko Di'Arie avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 304
OOC üzenetek: 15

Játékstílus: Megfontolt

//Valóság határán//

*Idegen ez a hely. A hangok, a szagok, a távolból fel-felharsanó kurjantások. Sosem gondolta volna, hogy Arthenior tűnjön otthonosabbnak valaminél. Bár fülledt meleg van, maga köré fonja a karjait. Kíváncsisága csak azért tudja ilyen messze noszogatni, mert az esőtől felázott ösvények, melyek a kalyibák közt kanyargóznak, felettébb kihaltak. Jócskán össze is rezzen, amikor hirtelen mégis szembe találja magát egy vizenyős-sárga szempárral. Beesett arcú, foghíjas férfi néz vele szembe, de nem sokáig. Kaiyko azonnal visszahőköl és megszaporázza lépteit visszafelé. Csak most tűnik fel neki, mennyire egyformák ezek a viskók. Mindegyik nélkülözésből épült és pont ugyanazokat a szedett-vedett jegyeket hordozza. Egyre kétségbeesettebben keresi a visszafelé vezető utat és Ortas ideiglenes szállását. Az izgalom nem tesz jót neki. Máris kóvályog a feje és ha nem lenne elég a zavarodottság, a léptei ettől még tétovábbá válnak.*
- Ortas *sóhajt fel, ahogy meghallja az ismerős hangot. Megkönnyebbült mosollyal indul el a férfi felé, de mikor elé ér, lesüti a szemét.* - Én csak... kellett egy kis levegő. *Kezét mindjárt Ortas tenyerébe bujtatja.* - Nem ismerem ki magam itt *vallja be, egyszersmind magát korholva. Szégyelli magát, amiért csak gondot okoz. Haszontalan koloncnak érzi magát. Annak pedig sosem szerette magát érezni.*
- Hadd segítsek *nyúl a batyu felé, amit Ortas a vállán cipel. Érzi, hogy mennyire gyenge még, de akkor is rosszul viseli a tétlenséget.* - Biztosan elfáradtál.


848. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2019-06-23 13:57:56
 ÚJ
>Ortas Hroops avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Vakmerő

//Valóság határán//

*Bár gondolatai bizony máris a lakás felé irányítanák, mégsem hazatér először. Gondoskodnia kell magukról, hogy az utuk, legalább ebből a szempontból ne legyen veszélyesebb. A partra kihúzott csónakot már ellenőrizte, megvan, a föveny rejtekén, nádastól és hínártól körbeölelt helyen, az evezővel. Mielőtt hazaindulna, összeszámolva saját pénzét, Kaiyko által adott aranyat, s a munkával szerzett összeget, elégedetten bólint. Ennyi talán elegendő lesz, már csak alkalmas helyet kellene találni, ahol bevásárolhat. Szükség lesz élelmiszerre, bőrbutykosokra a vízhez, pléd akad a házban is. Ha már odaértek, ott lesz szerszám, mivel a hajlékot megjavíthatja, de az élelem pótlásához vadászniuk kell, a vizet pedig patakról hordani. Nehéz lesz, de nem kivitelezhetetlen, főleg Kaiykoval. A kikötői árusok serege nem mondható nagynak, sőt, tulajdonképpen alig-alig akadnak. Szárított hal a fő árucikk, de bőrbutykost is talál. így halból bevásárol, biztonság kedvéért rögtön három napra valót, emellett vesz két butykost is, melyet tiszta vízzel töltet meg. Ebben a víz nem poshad meg, a hal pedig bírni fogja. Egy szakadt sátorponyvát is vásárol, hogy akadjon árnyékuk. Miután minden szükséges dolgot összekészített, batyuba köt, az árusnak (Mesélő (Hádész)nak adja az aranyat, egészen pontosan 175-öt. Vállára csapja a batyut, majd elindul vissza. . A lakónegyedi ház nincs messze, mégis sietősre fogja lépteit, hiszen jó néhány órát távol volt. Az ajtót belökve hamar az ágy felé fordul, melyet üresen talál. Azonnal hevesebben kezd dobogni szíve, batyuval a vállán lép ki az utcára, hol amilyen messze csak tud, körbenéz. A távolban egy lassan haladó alakot vesz szemügyre, ki bizonytalanul lépeget.*
- Kaiyko! Kaiyko! *Tölcsért formálva kezéből kiált az alak felé. Nem lehet benne bizonyos, hogy a lány az.* Meg kell találjam, lehet láz vitte el... *Feszült és ideges. Lehet a lány arra sem emlékezett, hogy elköszönt tőle, ő nem orvos, nem tudja megállapítani, hogyha baj van. Persze abban szinte biztos, hogy érezné... mindig érzi. Ahogy most azt is, hogy a lány áll tőle nem olyan messze a távolban.*


847. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2019-06-23 00:09:32
 ÚJ
>Hanloren Duunelar avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 230
OOC üzenetek: 5

Játékstílus: Vakmerő

*A korhadó fapadlóba karistolt furcsa jelek többsége már ő előtte is itt volt, de mióta itt tölti éjszakáit, csak szaporodnak. Serényen ismételgeti a sötétség istenének tanait, hol tőrével, hol körmével kaparva őket a málló gerendák barázdái közé.*
-És a végtelen éj eléri a végtelen pusztát...
*Rebegi földig hajolva, vadul karistolva a padlóba a feliratot. A tőr végül csattan a padlón, ő pedig összegörnyedve hajol előre, kezei között a nyakában lógó fekete nap medált szorongatva. Halkan, de annál hevesebben suttog a furcsa nyelven. A nem értő fülnek tán elfnek tűnhet a beszéd, de sokkal erőteljesebb, sokkal ősibb.
Végül hirtelen hallgat el, a beálló, éjfekete csöndben csupán a saját zihálását hallani. Érzi. Érzi, ahogy nő a hatalma, úgy válik egyre kevesebbé.
Remegő kézzel nyúl a tőr után, hogy ismét a zsebébe rejthesse a fegyvert. A verejtéktől csatakos hajához nyúl, mi hajdan oly fényesen és élettől duzzadva omlott derekára, most lelapulva és tincsekbe ragadva teszi ugyanezt. És... Egyre sötétebb. Egy ideig szórakozottan forgatja kezében a tincset, majd nagyot sóhajt és feltápászkodik a földről. Leszállt az éj, neki pedig ideje indulnia.*


1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 847-866