//Majdnem felcser…//
//A hozzászólás 16+ elemeket tartalmaz//
*Hát felszíni hercegnő valóban nem. Kicsit lentebbről érkezett. Látott már elf-sötételf barátságot, fura emberkedvelő fajtársnőt, de ilyen sötét és szemét sötételffel még nem találkozott. Még egy elfnél vagy embernél elkönyvelné magában, hogy menthetetlen egy faj, de egy fajtársától mindezt elviselni… Már így is túlteljesített a kelleténél. Semmi oka nincs, hogy elviselje azt a lealacsonyító hangnemet és stílust, amit a hím üt meg vele kapcsolatban. Jól gondolta egy nappal ezelőtt, valóban az utóbbi időben egyáltalán nem őt pártolja a szerencse. Csak ilyen ehhez hasonló rohadékokba fut bele. Vele van a baj, vagy tényleg nincs egy normális lény sem ebben az istenverte városban?
A pofonja betalál, és mint minden nőnemű lény, rázúdítja a sértettségét, de ha úgy vesszük az átlaghoz képest még nem is túl hosszan. Vannak olyan sértett csitrik, akik ennél lényegesen hosszabban, novellákhoz hasonló mennyiséget képesek dühükben elhadarni.
Fogalma sincs mi lesz erre a hím válasza. Az, hogy biztos lesz valami reakciója, abban teljesen biztos, ahogy abban is, hogy ezt a díszpéldányt eddig még nem nagyon üthették meg nevelés céljából. Pedig már biztos régóta ráfért volna. Mindenesetre egyik keze a fegyverén pihen, nehogy az annak a felszíni lánynak a taktikáját akarja követni, és megpróbálja elragadni legalább az egyik kardját. Ütésre viszont egyáltalán nem számít. Próbál elhajolni, de még így is eltalálja, csakhogy az arca helyett a szeme mellett. Egy pillanatig nem mozdul, élesen beszívja a levegőt. Csak az menti meg a hímet, hogy most rögtön elő ne húzza a kardját, hogy a nyílt utcán tartózkodnak. A dühöt viszont ez nem csillapítja. Türkiz lélektükrei gyilkos fényben villannak, és egy dühös morgással már rá is veti magát a hímre. Kizárt dolognak tartaná, hogy ilyen állapotában képes lenne hárítani az ugrását, és talpon maradni, így ha minden jól megy, pillanatokon belül a hátán találja magát a földön, miközben a kis nőstényke dühösen vicsorogva mered rá.*
- Rohadék felszíni árnyfajzat! *Mérgesen belemarkol a hajába, úgy mered rá dühösen. Egyértelműen le lehet olvasni az arcáról az sértettséget, és a vak dühöt. Ha a hím képes gondolkodni, talán még arra is rájöhet, hogy ha nem a városban lennének, akkor nem a hajába markolt volna, hanem acélt szorított volna a torkához.
Térdét kicsit feljebb húzza, hogy nyomást gyakoroljon a sebes oldalára. Talán az apján kívül hím még sohasem ütötte meg, arról nem is beszélve, hogy indokolatlanul. Ebben a történetben ugyanis most teljesen biztos benne, hogy neki van igaza. Ez a hím meg rögtön visszafogná magát, ha megízlelhetné a lenti törvényeket. Ezért is nevezi felszíninek, mert biztosan itt nevelkedett. Egy mélységi önkéntelenül is tisztelettel viselkedik a fajtája nőstényeivel, ez viszont még talán saját magát sem tiszteli.* Azt hiszed, neked van igazad?! Vedd már észre magad! *Nem vár már csodát, hogy az észbe kapjon, sőt, van egy elképzelése a folytatásról is. Fejében az ezután következő mozdulatok kivédésén gondolkozik. Ösztönösen ugrott rá dühében, fogalma sincs mit akar ezen kívül vele csinálni az oldalába nyilalló fájdalmon kívül. Az az egy biztos, hogy egyszer a nagy szája, és úri stílusa lesz a hím veszte. Hiába, ahhoz agy is kell, hogy az ember tudja, mikor kell visszafognia magát.
A kovácsnál ismét eszébe jut valami. Az előbbi gyolcsos megoldása meglepően jól bevált, lehet abból az egyből ért a hím, és legközelebb eredményesebb lenne betömnie a száját.*
- Ne sértegess már folyton, inkább told befelé a segged! Gusztustalan vagy! *Utal az előbbi köpésre, ami nem is az első volt, majd talpával taszít egyet az előbb említett testrészen, hogy gyorsabban haladjon már befelé. Ha úgy vesszük, most egész rugalmasan kezelte a beszólást, szinte fel sem vette.
Fegyvere van, méghozzá kicsit se rozsdás, igényesen megmunkált, strapabíró pengék, így semmi szüksége újra. Hogy a hím jobban bízik az ilyen büdös részeges naplopók munkájában, mint a született kovácsokéban, az az ő baja, ettől még nem a nőstényke hozzáállása lesz az ostoba. Inkább az a szerencsétlen idióta az, ha azt képzeli képes lesz meglopni, vagy megölni a kis nősténykét. Ha annak lenne egy kevés sütnivalója, sejthetné, hogy tudja használni a kardokat. Ha még csak nem is jobb, mint a hím, megvédeni meg tudja magát. De ha annak szüksége van még pár vérző lyukra a testén, nyugodtan próbálkozhat.
Mikor meghallja a kovács válaszát, dühösen rúg bele a legközelebbi kiállított fegyverekbe, amik hangos csattanással dőlnek el sorban.*
- Ostoba vénember, nézzen már rá! Járni alig tud, nemhogy összefeküdjön bárkivel is! *És ha ezt nem látja be a hím, joggal lett az előbb ostobának titulálva.*
- Ha kitérőt akarsz tenni, és a fogadó helyett egy kuplerájba próbálkozni, ahol talán nem is adnak ki szobát, csak rajta! De én nem megyek! *Kemény tekintettel közli csak a tényeket. Meg sem fordul a fejében, hogy az bármit is számítana, hogy ő hova akar, vagy hova fog menni. Nem is akarja, hogy bármit számítson, hisz neki se számít a hím döntése, de ő biztosan nem fog a Pintybe menni, és ezen semmi sem változtat. Ekkor ugrik be neki valami, és már felhúzott szemöldökkel, várakozón pislog is a hímre.* De, ha megengedsz egy kérdést… Odatalálsz egyedül? *Főleg ilyen állapotban. Vajon van arra most ideje, hogy körbe-körbe kóvályogjon a városban a bordélyt keresve?*