Külső területek - Kikötői erdőség
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Szántóföldek (új) Dokkok és kikötő (új) | Kikötői erdőség | Tharg birtokok (új) Krenkataur barlangrendszer (új) |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 3 (41. - 60. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
![>Aoneer Hraefg Glimriorathan [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](//www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/10718_1474303661_ember_ferfi.jpg)
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3591-3610
60. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2016-11-11 22:18:28
Üzenet elküldve: 2016-11-11 22:18:28
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 14
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 14
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Szomorú Khrosas//
*Zertalen szokása szerint korán ébred már a fénnyel. Mindig ilyenkor kel fel, és már szinte ösztönből adódik. Átfésülgeti a haját egy régi, használt fésűvel, amit még a kunyhóban talált, mikor idejött. Csak néhány napja van itt, de lassan tervez odébbállni, nem jó, ha az ember sokáig megmarad egy helyen. Egy kis táskába - amit szintén az itt lévő lomok között talált - összepakol minden értékes, vagy használható dolgot, majd érzéketlen búcsút mond ideiglenes otthonának. Biztosan egy itt élő öregemberé volt a kunyhó aki meghalt, vagy megölték a vadak. Mikor Zertalan rátalált egészen benőtték a növények, a padló pedig csak úgy recsegett-ropogott. Mindegy is, a célnak tökéletesen megfelelt, volt már ennél sokkal rosszabb helyzetben is. Például egy fán, farkasok elől. Két napig aludt ott, de hát ki jegyzi meg az ilyen bugyuta történeteket?
Kalnadvággyal a szívében kell útnak újra, már ki tudja, hogy hanyadszorra. Nem igazán nézi, hogy merre megy, sosem érdekelte, csak menjen, haladjon, fedezzen fel új tájakat, új térséget, kint a természetben, távol a várostól és az ott élőktől. Nem is kell sokáig sétálnia ahhoz, hogy hangokat halljon. Lopódzkodva, elbújva a fák között megy az irányába, még a szeme észre nem vesz egy fajtársat. Elég sokáig bámulja így messziről, még észre nem veszi, hogy milyen csodaszép hölggyel áldotta meg a sors. Az ilyesmit kár elszalasztani. Bár eléggé szomorú ábrázata van, de azon mindig segít egy kis jókedv, néhány vicc, hát ez miért tántorítana el a valamire való kalandor férfit?
Magában kicsit nevetgél, mikor az idegen egy fát kezd ölelgetni, de a helyzet csak annál érdekesebb, így hát csendben lopódzkodik tovább. Végül az idegen leül és enni kezd, ez talán egy jó lehetőség, hogy szóba elegyedjen vele.*
- Abból én is kaphatok?
*Igazából nem tudja, hogy a nő mit eszik, nem is érdekli, őt most csak az újdonság varázsa, a fajtárs, na meg a kíváncsiság hajtja, hogy mégis ki lehet ez az érdekes szerzet. Előmászik a fák közül, már nem rejtőzködik tovább, közben pedig a táskájából előkap néhány bogyót, és a szájába adagolja őket.*
*Zertalen szokása szerint korán ébred már a fénnyel. Mindig ilyenkor kel fel, és már szinte ösztönből adódik. Átfésülgeti a haját egy régi, használt fésűvel, amit még a kunyhóban talált, mikor idejött. Csak néhány napja van itt, de lassan tervez odébbállni, nem jó, ha az ember sokáig megmarad egy helyen. Egy kis táskába - amit szintén az itt lévő lomok között talált - összepakol minden értékes, vagy használható dolgot, majd érzéketlen búcsút mond ideiglenes otthonának. Biztosan egy itt élő öregemberé volt a kunyhó aki meghalt, vagy megölték a vadak. Mikor Zertalan rátalált egészen benőtték a növények, a padló pedig csak úgy recsegett-ropogott. Mindegy is, a célnak tökéletesen megfelelt, volt már ennél sokkal rosszabb helyzetben is. Például egy fán, farkasok elől. Két napig aludt ott, de hát ki jegyzi meg az ilyen bugyuta történeteket?
Kalnadvággyal a szívében kell útnak újra, már ki tudja, hogy hanyadszorra. Nem igazán nézi, hogy merre megy, sosem érdekelte, csak menjen, haladjon, fedezzen fel új tájakat, új térséget, kint a természetben, távol a várostól és az ott élőktől. Nem is kell sokáig sétálnia ahhoz, hogy hangokat halljon. Lopódzkodva, elbújva a fák között megy az irányába, még a szeme észre nem vesz egy fajtársat. Elég sokáig bámulja így messziről, még észre nem veszi, hogy milyen csodaszép hölggyel áldotta meg a sors. Az ilyesmit kár elszalasztani. Bár eléggé szomorú ábrázata van, de azon mindig segít egy kis jókedv, néhány vicc, hát ez miért tántorítana el a valamire való kalandor férfit?
Magában kicsit nevetgél, mikor az idegen egy fát kezd ölelgetni, de a helyzet csak annál érdekesebb, így hát csendben lopódzkodik tovább. Végül az idegen leül és enni kezd, ez talán egy jó lehetőség, hogy szóba elegyedjen vele.*
- Abból én is kaphatok?
*Igazából nem tudja, hogy a nő mit eszik, nem is érdekli, őt most csak az újdonság varázsa, a fajtárs, na meg a kíváncsiság hajtja, hogy mégis ki lehet ez az érdekes szerzet. Előmászik a fák közül, már nem rejtőzködik tovább, közben pedig a táskájából előkap néhány bogyót, és a szájába adagolja őket.*
59. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2016-11-11 22:11:56
Üzenet elküldve: 2016-11-11 22:11:56
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1853
OOC üzenetek: 355
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1853
OOC üzenetek: 355
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Díszes kompánia//
*A folyamatos hízelgés kissé már Taitosnak is megfekszi a gyomrát. Pedig szereti, mert ritkán jut neki, de azért itt már nem bírja ki, és beleszól.*
-Sőt, igazán szerény is!
*Nevet fel, aztán végül csak hallgatja a nevek sorát, ha ezzel nem fojtotta a kis tündérbe a szót.*
~Igen, Rilai, Hrothi... izé, az a Niras emberke is megvan még.~
*Gondolja végig, sőt, talán még Achimról is hallott, avagy egyszer beszélgetett vele.*
~Igazán elmés férfiú.~
*Jut eszébe róla egy s más, végül aztán az utolsó névnél ragad le.*
-Ő ki?
*Kérdez vissza, mert nyilván vagy új, vagy olyan régi, hogy még Taitos sem ismeri.*
-És
*Szünetet tart felhúzva szemöldökét.*
-Elhagytátok egymást?
*Értelmezi talán félre a kis tündér szavait, és itt jut el addig, hogy Krestvir kérdésözönjére feleljen.*
-Nos, nem tudom, egyikre sem tudom a választ, csak az elsőre igazából. Meg arra, hogy ennyitől tutira nem haltak meg majd mindjárt meglátod.
*Egy elnyomott ásítás, hiába, az ösztön nagy úr, és hát ragadós az ásítás, talán a lombok között tátongó űr igézte meg Taitos agysejtjeit, hogy erre rábírják.*
-Szóval az ilyen istenféleségeknek gyenge pontja, ha tömegesen nem hisznek benne. Akkor szomorú lesz, picit dühöng, de ha már az istenverte se akar hinni bennük, akkor nem verik tovább, csak elmennek másik kocsmába, ahol jobb a társaság.
*Magyarázza meglepően érthetően az amúgy elvont filozofálgatós maszlagot.*
-A kérdésekről meg írunk egy listát, megkérdezgetjük őket, aztán kiadunk egy könyvet.
Mit gondolsz? Lehetnénk istenkutatók, abból biztos nincs. És akkor elnevezném magamat profitainak, mint ilyen rangjelzés, aki elhozza az istenekről a tudást, tudod.
*Száll el a gondolattal, azonban ennél messzebbre nem megy, inkább csak csendesen hallgat.*
-Krestvir, valamit jegyezz meg. Aki önmagát mágusnak hívja, az csak a varázslathoz ért. Nem tudja mihez gyakorlatban felhasználni. Még az elvont tudós Abogr mester is tanító, nem csak "mágus".
*Ezzel le is tudta a tanítós picit talán másokat leszólós részt. Ennyit magának is megengedhet néha, de most inkább másfelé kezd el kalandozni. Mofeta történetét hallgatja.*
-Ugh.
*Vigyorodik el a fájdalmas poén hallatán.*
-Jó, ez komoly, jöhet.
*Vigyorog, mint a vadalma.*
-Na, akkor én, aztán Krestvir jön.
*Bámul be a csuklya alá, hogy tudatosítsa a lányban, ezt nem fogja megúszni.*
-Szóval az első viccem.
*Szünetet tart, nagy levegőt vesz.*
-Egy törpe elmegy a kocsma előtt...
*Nem viszi le a hangsúlyt de arca sugárzik az örömtől, és fürkészi utastársait, hogy kinek mikor esik le, majd ha már kellően próbálják megfojtani, akkor folytatja.*
-Aztán.
Két lovag megy az ösvényen. Egyszerre meglátnak egy okkult feliratokkal teli tábla alá szorult mágust egy széles kiáradt erdei patak... folyó... patak, legyen folyó, olyan határeset. Szóval egy határeset partján. És éppen gondolkodnak rajta, hogy de jó lenne átúszni meztelenül két szűz lóval a hátukon, mire megszólal a mágus, és felajánlja, hogy lehet egy kívánságuk, ha kiszabadítják. No annyi sem kell nekik, leszedik a követ, és kérnek is egy hidat. A mágus elkezd körözni a karjával, mormog is valamit dohogva, aztán varázsütésre hátradől és lemegy hídba.
*Nos, így Taitos is elég elcsépelt már majdnem vicces dologgal állt elő, most jönne Krestvir, azonban elérnek oda, ahol egy igen furcsa dolog áll velük szemben. Az egyik az előbb tárgyalt égi fickók közül éppen az Amon Ruadhal átellenes oldalán az ösvénynek van megkövülve.*
-Öhm, izé *itt valami olyasmit mond, hogy "asszem", de sajnos agya lefagy, és nem tud ilyet mondani, csak teljes pedánssággal kiejteni a két szót, ahogy minden fiatal embertől illendően elvárható.* azt hiszem túlélte, már ha ez élet.
*Jegyzi meg Krestvirre pillantva.*
-Mofi, meg mered fogni?
*Kérdezi már csak heccből is, és igyekszik teljesen szembe helyezkedni az istenség szobrával, és előkotorni magában valamit abból, amit Zordon az istenek tiszteletéről tanított neki.*
//Díszes kompánia//
*A folyamatos hízelgés kissé már Taitosnak is megfekszi a gyomrát. Pedig szereti, mert ritkán jut neki, de azért itt már nem bírja ki, és beleszól.*
-Sőt, igazán szerény is!
*Nevet fel, aztán végül csak hallgatja a nevek sorát, ha ezzel nem fojtotta a kis tündérbe a szót.*
~Igen, Rilai, Hrothi... izé, az a Niras emberke is megvan még.~
*Gondolja végig, sőt, talán még Achimról is hallott, avagy egyszer beszélgetett vele.*
~Igazán elmés férfiú.~
*Jut eszébe róla egy s más, végül aztán az utolsó névnél ragad le.*
-Ő ki?
*Kérdez vissza, mert nyilván vagy új, vagy olyan régi, hogy még Taitos sem ismeri.*
-És
*Szünetet tart felhúzva szemöldökét.*
-Elhagytátok egymást?
*Értelmezi talán félre a kis tündér szavait, és itt jut el addig, hogy Krestvir kérdésözönjére feleljen.*
-Nos, nem tudom, egyikre sem tudom a választ, csak az elsőre igazából. Meg arra, hogy ennyitől tutira nem haltak meg majd mindjárt meglátod.
*Egy elnyomott ásítás, hiába, az ösztön nagy úr, és hát ragadós az ásítás, talán a lombok között tátongó űr igézte meg Taitos agysejtjeit, hogy erre rábírják.*
-Szóval az ilyen istenféleségeknek gyenge pontja, ha tömegesen nem hisznek benne. Akkor szomorú lesz, picit dühöng, de ha már az istenverte se akar hinni bennük, akkor nem verik tovább, csak elmennek másik kocsmába, ahol jobb a társaság.
*Magyarázza meglepően érthetően az amúgy elvont filozofálgatós maszlagot.*
-A kérdésekről meg írunk egy listát, megkérdezgetjük őket, aztán kiadunk egy könyvet.
Mit gondolsz? Lehetnénk istenkutatók, abból biztos nincs. És akkor elnevezném magamat profitainak, mint ilyen rangjelzés, aki elhozza az istenekről a tudást, tudod.
*Száll el a gondolattal, azonban ennél messzebbre nem megy, inkább csak csendesen hallgat.*
-Krestvir, valamit jegyezz meg. Aki önmagát mágusnak hívja, az csak a varázslathoz ért. Nem tudja mihez gyakorlatban felhasználni. Még az elvont tudós Abogr mester is tanító, nem csak "mágus".
*Ezzel le is tudta a tanítós picit talán másokat leszólós részt. Ennyit magának is megengedhet néha, de most inkább másfelé kezd el kalandozni. Mofeta történetét hallgatja.*
-Ugh.
*Vigyorodik el a fájdalmas poén hallatán.*
-Jó, ez komoly, jöhet.
*Vigyorog, mint a vadalma.*
-Na, akkor én, aztán Krestvir jön.
*Bámul be a csuklya alá, hogy tudatosítsa a lányban, ezt nem fogja megúszni.*
-Szóval az első viccem.
*Szünetet tart, nagy levegőt vesz.*
-Egy törpe elmegy a kocsma előtt...
*Nem viszi le a hangsúlyt de arca sugárzik az örömtől, és fürkészi utastársait, hogy kinek mikor esik le, majd ha már kellően próbálják megfojtani, akkor folytatja.*
-Aztán.
Két lovag megy az ösvényen. Egyszerre meglátnak egy okkult feliratokkal teli tábla alá szorult mágust egy széles kiáradt erdei patak... folyó... patak, legyen folyó, olyan határeset. Szóval egy határeset partján. És éppen gondolkodnak rajta, hogy de jó lenne átúszni meztelenül két szűz lóval a hátukon, mire megszólal a mágus, és felajánlja, hogy lehet egy kívánságuk, ha kiszabadítják. No annyi sem kell nekik, leszedik a követ, és kérnek is egy hidat. A mágus elkezd körözni a karjával, mormog is valamit dohogva, aztán varázsütésre hátradől és lemegy hídba.
*Nos, így Taitos is elég elcsépelt már majdnem vicces dologgal állt elő, most jönne Krestvir, azonban elérnek oda, ahol egy igen furcsa dolog áll velük szemben. Az egyik az előbb tárgyalt égi fickók közül éppen az Amon Ruadhal átellenes oldalán az ösvénynek van megkövülve.*
-Öhm, izé *itt valami olyasmit mond, hogy "asszem", de sajnos agya lefagy, és nem tud ilyet mondani, csak teljes pedánssággal kiejteni a két szót, ahogy minden fiatal embertől illendően elvárható.* azt hiszem túlélte, már ha ez élet.
*Jegyzi meg Krestvirre pillantva.*
-Mofi, meg mered fogni?
*Kérdezi már csak heccből is, és igyekszik teljesen szembe helyezkedni az istenség szobrával, és előkotorni magában valamit abból, amit Zordon az istenek tiszteletéről tanított neki.*
58. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2016-11-11 21:06:38
Üzenet elküldve: 2016-11-11 21:06:38
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál - Dharren és Ethea//
* Az ő agya, mint a legtöbb férfié, gyakran jár a fajfenntartási tevékenységeken. De azért eggyel-mással el lehet huzamosabb időre is terelni a gondolatait, más irányokba.*
- Akkor, mikor huzamosabb időre eltűntem a hegyről, gyakran a környéket jártam és vadásztam. A zsákmányt kivéreztetve és kibelezve rejtettem el és mikor úgy láttam szükségesnek, akkor szóltam valamelyik őrnek, általában Aletai volt kéznél, akinek elmondtam, merre menjenek a húsokért.
- Iszonyúan fájt a fejem akkor, már jó ideje. Ha aludtam is, furcsa álmaim voltak. Ezért mentem el, és ezután nem sokkal jött ez az élőholtas hülyeség. Na nem mondom, hogy van összefüggés a dolgok között, de azért furcsa.
- A vadászatot és a tavaszi utat meg majd megbeszéljük még. Nem én döntök róla, csak javasolni tudom. De megteszem, amit lehet.
* Javaslatot tud tenni, hogy próbálják kit Ethetát, mint kiképzőt. Ő, ha teheti, úgyis ott lesz a közelben, mert a kiképzés egy kulináris dolog számára. Annak idején elég sok újoncot elkergetett a hegyről, már az első néhány kör futás alkalmával megmondva, alkalmatlanok. Idő közben kiérnek a szántóföldekre. *
- Na, innen már nem lesz olyan messzire.
* Viszont nem akar néma csendben lovagolni, bár figyelni nem árt. *
- Azt hiszem, annál a téli vadászatnál még te nem voltál a törzzsel. Mondjuk részt én sem vettem rajta, de az eredmény! Na, az nem volt semmi. A kis csapatot egy hatalmas nagy szörny támadta meg. Medgolynak nevezték el. A külseje félig medve, félig bagoly. Rémes egy lény.
* Meséli, hátha Ethea még nem hallott róla és érdekli az eset. *
A hozzászólás írója (Dharren Tinshyth) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2016.11.11 21:06:57
* Az ő agya, mint a legtöbb férfié, gyakran jár a fajfenntartási tevékenységeken. De azért eggyel-mással el lehet huzamosabb időre is terelni a gondolatait, más irányokba.*
- Akkor, mikor huzamosabb időre eltűntem a hegyről, gyakran a környéket jártam és vadásztam. A zsákmányt kivéreztetve és kibelezve rejtettem el és mikor úgy láttam szükségesnek, akkor szóltam valamelyik őrnek, általában Aletai volt kéznél, akinek elmondtam, merre menjenek a húsokért.
- Iszonyúan fájt a fejem akkor, már jó ideje. Ha aludtam is, furcsa álmaim voltak. Ezért mentem el, és ezután nem sokkal jött ez az élőholtas hülyeség. Na nem mondom, hogy van összefüggés a dolgok között, de azért furcsa.
- A vadászatot és a tavaszi utat meg majd megbeszéljük még. Nem én döntök róla, csak javasolni tudom. De megteszem, amit lehet.
* Javaslatot tud tenni, hogy próbálják kit Ethetát, mint kiképzőt. Ő, ha teheti, úgyis ott lesz a közelben, mert a kiképzés egy kulináris dolog számára. Annak idején elég sok újoncot elkergetett a hegyről, már az első néhány kör futás alkalmával megmondva, alkalmatlanok. Idő közben kiérnek a szántóföldekre. *
- Na, innen már nem lesz olyan messzire.
* Viszont nem akar néma csendben lovagolni, bár figyelni nem árt. *
- Azt hiszem, annál a téli vadászatnál még te nem voltál a törzzsel. Mondjuk részt én sem vettem rajta, de az eredmény! Na, az nem volt semmi. A kis csapatot egy hatalmas nagy szörny támadta meg. Medgolynak nevezték el. A külseje félig medve, félig bagoly. Rémes egy lény.
* Meséli, hátha Ethea még nem hallott róla és érdekli az eset. *
A hozzászólás írója (Dharren Tinshyth) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2016.11.11 21:06:57
57. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2016-11-11 13:07:53
Üzenet elküldve: 2016-11-11 13:07:53
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 245
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 245
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
*Reggel ismét felkerekedik, mielőtt bárki is észrevehetné, hogy ott járt. Nem sántikál rosszban ő, csak nem szeretné, ha azért kiabálnának vele, mert egy a csűr végében gubózott össze éjjelre. Tudja ő, hogy féltik néhányan a tulajdonukat. Tehát feltápászkodik és sétaközben fésülgeti meg ujjaival haját, miközben balkezében hanyagul összeszedett pokrócát menekíti.
Átvág a karavánúton, melynek porát éppen egy szénával megpakolt szekér veri fel. Kicsit még a kordé után mered, szinte megfeledkezve magáról. Talán ő is letelepedhetne itt egyszer és foglalkozhatna gazdasággal. Elvégre a kapa nem esik ki a kezéből, mindég lenne födél a feje fölött, csak ne szemfödél legyen, és étel az asztalon. Oh, lehetne asztala is, hozzátartozó székekkel.*
~Miket ki nem találsz, némber.~
- Most ne mondd, hogy nem lenne jó…
~Legyen, menj csak, kopogtass az egyik paraszt kalyibáján és kérj munkát, páros lábbal lök ki, és fáklyákkal fognak kergetni egészen a nagy hegyekig.~
- Mm…
*Szomorúan fordítja el a fejét az eltűnő szénabálákról és újrakezdi útját az erdő széle felé.
Ahogy eléri az első fákat meg is áll az egyiknél és áhítatos tekintettel emeli rá barnáit, majd meghajtja a fejét és átöleli a kis bogaraktól hemzsegő kérgest. Szorosan préseli magát a fához, mivel a fát nem tudja magához szorítani. Pár másodperc után enyhül a szorítása és visszahúzza karjait, tenyereit fejének magasságába nyugtatva a fán, arcát mély kérgein pihentetve.*
- Minden napja mi megadatik… az idő eljő, hogy tova álljon… elveszve találok hazát… erre születtem… ezen az úton, melyen nem jár senki, ezen az útón, ezen őszi esten… ne sajnálj engem… erre születtem…
*Könnyek szöknek a szemébe, ahogy halkan énekli a régi dalt, népének ősi nyelvén.*
~Hagyd már ezt, senki nem beszéli már ezt a nyelvet.~
- A nagymamám beszéli…
~A nagyanyád egy vén bolond, már több mint kétszáznyolcvan éves, csoda, hogy még él, nem hogy beszéljen.~
- Tisztelhetnéd, már sokat megélt.
~Azt én nem tisztelem, aki diófalevélből főz teát és szárított pondróval ízesíti.~
- Az a családom egyik ősi receptje.
~Azért olyan félkegyelmű az összes rokonod.~
*Felvonja kicsit szemöldökét meglepetésében, de nem szól semmit. Nem akarja elrontani ezt a pillanatot, hogy őt elfelejtette szidni, csak a családjára tett becsmérlő szavakat. Talán egyszer tényleg jóban lesznek, valamikor.
Elemeli fejét a fakéregtől, néhány bátrabb hangya még szaladgál az arcán, keresgélve azt a pontot, ahonnan majd elkezdhetik szétszedni a lányt, de ő nem adja meg nekik ezt a lehetőséget, szépen lesöpri magáról a bátrakat. Nem időz itt többet, követi tovább a folyót az erdő fái között a szántókhoz közelebb eső parton maradva. Már csak akkor áll meg pihenni, amikor a kicsi folyó beletorkollik a Nagy Erdőkerülőbe. Ezen átmenni nehezebb lesz, még ki kell találnia, de lehet, hogy nem is akar átmenni. Leül az egyik fa alá és gyolcsba csomagolt szárított húsokat vesz elő, valami vadféle, lassan eszegetni kezdi. Éppen ideje volt, hogy tegyen valamit üres gyomrába.*
~Remélem, a torkodon akad.~
- Ez most nyúlhús, nem leszek többé parlagias, mondtam már.
~Eggyel jobb, de még mindég sértő.~
*Megforgatja a szemét, mintha a másik nem látná és tovább csámcsogja a nyuszit, szép délután van a batyubálhoz.*
Átvág a karavánúton, melynek porát éppen egy szénával megpakolt szekér veri fel. Kicsit még a kordé után mered, szinte megfeledkezve magáról. Talán ő is letelepedhetne itt egyszer és foglalkozhatna gazdasággal. Elvégre a kapa nem esik ki a kezéből, mindég lenne födél a feje fölött, csak ne szemfödél legyen, és étel az asztalon. Oh, lehetne asztala is, hozzátartozó székekkel.*
~Miket ki nem találsz, némber.~
- Most ne mondd, hogy nem lenne jó…
~Legyen, menj csak, kopogtass az egyik paraszt kalyibáján és kérj munkát, páros lábbal lök ki, és fáklyákkal fognak kergetni egészen a nagy hegyekig.~
- Mm…
*Szomorúan fordítja el a fejét az eltűnő szénabálákról és újrakezdi útját az erdő széle felé.
Ahogy eléri az első fákat meg is áll az egyiknél és áhítatos tekintettel emeli rá barnáit, majd meghajtja a fejét és átöleli a kis bogaraktól hemzsegő kérgest. Szorosan préseli magát a fához, mivel a fát nem tudja magához szorítani. Pár másodperc után enyhül a szorítása és visszahúzza karjait, tenyereit fejének magasságába nyugtatva a fán, arcát mély kérgein pihentetve.*
- Minden napja mi megadatik… az idő eljő, hogy tova álljon… elveszve találok hazát… erre születtem… ezen az úton, melyen nem jár senki, ezen az útón, ezen őszi esten… ne sajnálj engem… erre születtem…
*Könnyek szöknek a szemébe, ahogy halkan énekli a régi dalt, népének ősi nyelvén.*
~Hagyd már ezt, senki nem beszéli már ezt a nyelvet.~
- A nagymamám beszéli…
~A nagyanyád egy vén bolond, már több mint kétszáznyolcvan éves, csoda, hogy még él, nem hogy beszéljen.~
- Tisztelhetnéd, már sokat megélt.
~Azt én nem tisztelem, aki diófalevélből főz teát és szárított pondróval ízesíti.~
- Az a családom egyik ősi receptje.
~Azért olyan félkegyelmű az összes rokonod.~
*Felvonja kicsit szemöldökét meglepetésében, de nem szól semmit. Nem akarja elrontani ezt a pillanatot, hogy őt elfelejtette szidni, csak a családjára tett becsmérlő szavakat. Talán egyszer tényleg jóban lesznek, valamikor.
Elemeli fejét a fakéregtől, néhány bátrabb hangya még szaladgál az arcán, keresgélve azt a pontot, ahonnan majd elkezdhetik szétszedni a lányt, de ő nem adja meg nekik ezt a lehetőséget, szépen lesöpri magáról a bátrakat. Nem időz itt többet, követi tovább a folyót az erdő fái között a szántókhoz közelebb eső parton maradva. Már csak akkor áll meg pihenni, amikor a kicsi folyó beletorkollik a Nagy Erdőkerülőbe. Ezen átmenni nehezebb lesz, még ki kell találnia, de lehet, hogy nem is akar átmenni. Leül az egyik fa alá és gyolcsba csomagolt szárított húsokat vesz elő, valami vadféle, lassan eszegetni kezdi. Éppen ideje volt, hogy tegyen valamit üres gyomrába.*
~Remélem, a torkodon akad.~
- Ez most nyúlhús, nem leszek többé parlagias, mondtam már.
~Eggyel jobb, de még mindég sértő.~
*Megforgatja a szemét, mintha a másik nem látná és tovább csámcsogja a nyuszit, szép délután van a batyubálhoz.*
56. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2016-11-10 12:53:51
Üzenet elküldve: 2016-11-10 12:53:51
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 15
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 15
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Elapadt hírek nyomában//
*A Szántóföldek békés hangulatú vidékén megkezdett nyargalást, melyhez csupán azért folyamodott, nehogy megakassza az ott élők s dolgozók mindennapjait, hosszúra eresztette, s csupán az erdő szélének közeledtével fogja vissza éjfélszín, féltucatnyi ezüstös folttal pettyezett tomporú hátasát. A posványos, ingovánnyal teli vidéket megelőző, érintetlennek és ősinek tetsző rengeteghez mérten, ezen az irtásokban gazdag fatengeren szembeötlőek a kitermelések, s gondos felvigyázás nyomai, itt-ott a fák törzsén jelöléseket vél felfedezni, nyilván az erdőkerülők szolgáltatnak így információt a favágással megbízottaknak, mely égbe törő növények érettek meg a kidöntésre.
Valamelyest elgondolkozásra késztetik ezek a jól megfontolt lépések, lévén saját feladatköre is messzemenően egyszerűbb lehetne, amennyiben minden egyes halandó, közös megegyezés alapján kapna efféle, jól látható jelölést, szótlanul is hirdetve, miféle személyt rejt a porhüvely, s kevésbé volna szükség kutakodásra, mérlegelésre. Már amennyire ez a megbízóját érinti, lévén jómaga eddig a kész tényeket kapta kézhez, azok szerint járva el, a mostani küldetés természetét tekintve, mégis akként tetszik, mostantól egy személyben kell meghoznia, s szükség esetén végrehajtania a szükséges intézkedéseket.
Némi érdeklődéssel tekint a jövő eseményeire, szabadjára eresztve gondolatait, megannyi lehetőséget rendezve egymás mellé, a felrémlő, sarkalatosabbnak ható döntéseknél újabb s újabb szálakat indítva meg. Ám idejekorán meg kényszerül törni eszmefuttatását, mivel jelenlegi értesülései alapján úgy határoz, túlzottan hiányosak ismeretei a háború elcsitulásával megváltozott, pontos helyzettel kapcsolatban, miként a tévedhetetlennek mondott térkép is, melyet magával hozott az eltévelyedést elkerülendő, a beállt változások közül egyiket sem tartalmazta. Ezt pedig felháborítóan elfogadhatatlannak kénytelen bélyegezni, nyomukban elvárásokat támasztva, melyekre jószerével az utolsó levelet küldő személynek illenék maradéktalanul megfelelnie.
Persze nem mintha bármely károsodást okozhatna a szóban forgó egyénnek, még ha igen kiterjedt jogokkal is ruházta fel a család, annak megkárosítását saját értékrendje nem engedheti, s ekként újabb feltételezés és kérdőjelek születnek, melyek tömegükkel mind jobban kezdik elmélyítenie elégedetlenségét. S igen jogosan mondhatná, elégedettségtől mentes, lévén maga az utazás, minden fáradtságával együtt, hosszúra nyúlónak tekinthető, s ezek a viszontagságok vehetőek a számára kiszabott feladat könnyed nyitányának.
Az erdő fái közt közepesen kijártnak tetsző ösvényen léptet hát, felidézve az ismerős kézírással sorokba szedett útbaigazítást, mi megkímélte a céltalan keresgéléstől Arthenior házai között, s a felesleges vagyon pazarlástól, mivel a pletykánál többnek számító hírekért fizethetett volna. S a megviselt iromány fényében pillant körül a korábbinál jóval kisebb rengetegben, tájékozódási pontokat keresve, végtelen nyugalommal pásztázva környezetét, hisz ideje korántsem szűkre szabott, s a lassan, ám biztosan közeledő alkonyat mind szürkébb fényéből is mind kevesebb talál utat ide, így nem kívánja gondatlanság miatt elszalasztani a megfelelő jelzéseket.
Nem kerül túlontúl sok erőfeszítésébe meglelni azt, mit keresett, ezzel könnyebbségre lelve, a elismerően biccentve magában annak, hogy a levélben foglaltak legalább megfelelnek a valóságnak, s nem kell kidőlt póznák után keresgélnie az őszi avarral többé-kevésbé fedett aljnövényzetben. Így hát magabiztosan fordítja hátasát a megfelelő irányba, mégis kerülve a sietséget, még ha jelen útjának vége karnyújtásnyira is leledzik.*
*A Szántóföldek békés hangulatú vidékén megkezdett nyargalást, melyhez csupán azért folyamodott, nehogy megakassza az ott élők s dolgozók mindennapjait, hosszúra eresztette, s csupán az erdő szélének közeledtével fogja vissza éjfélszín, féltucatnyi ezüstös folttal pettyezett tomporú hátasát. A posványos, ingovánnyal teli vidéket megelőző, érintetlennek és ősinek tetsző rengeteghez mérten, ezen az irtásokban gazdag fatengeren szembeötlőek a kitermelések, s gondos felvigyázás nyomai, itt-ott a fák törzsén jelöléseket vél felfedezni, nyilván az erdőkerülők szolgáltatnak így információt a favágással megbízottaknak, mely égbe törő növények érettek meg a kidöntésre.
Valamelyest elgondolkozásra késztetik ezek a jól megfontolt lépések, lévén saját feladatköre is messzemenően egyszerűbb lehetne, amennyiben minden egyes halandó, közös megegyezés alapján kapna efféle, jól látható jelölést, szótlanul is hirdetve, miféle személyt rejt a porhüvely, s kevésbé volna szükség kutakodásra, mérlegelésre. Már amennyire ez a megbízóját érinti, lévén jómaga eddig a kész tényeket kapta kézhez, azok szerint járva el, a mostani küldetés természetét tekintve, mégis akként tetszik, mostantól egy személyben kell meghoznia, s szükség esetén végrehajtania a szükséges intézkedéseket.
Némi érdeklődéssel tekint a jövő eseményeire, szabadjára eresztve gondolatait, megannyi lehetőséget rendezve egymás mellé, a felrémlő, sarkalatosabbnak ható döntéseknél újabb s újabb szálakat indítva meg. Ám idejekorán meg kényszerül törni eszmefuttatását, mivel jelenlegi értesülései alapján úgy határoz, túlzottan hiányosak ismeretei a háború elcsitulásával megváltozott, pontos helyzettel kapcsolatban, miként a tévedhetetlennek mondott térkép is, melyet magával hozott az eltévelyedést elkerülendő, a beállt változások közül egyiket sem tartalmazta. Ezt pedig felháborítóan elfogadhatatlannak kénytelen bélyegezni, nyomukban elvárásokat támasztva, melyekre jószerével az utolsó levelet küldő személynek illenék maradéktalanul megfelelnie.
Persze nem mintha bármely károsodást okozhatna a szóban forgó egyénnek, még ha igen kiterjedt jogokkal is ruházta fel a család, annak megkárosítását saját értékrendje nem engedheti, s ekként újabb feltételezés és kérdőjelek születnek, melyek tömegükkel mind jobban kezdik elmélyítenie elégedetlenségét. S igen jogosan mondhatná, elégedettségtől mentes, lévén maga az utazás, minden fáradtságával együtt, hosszúra nyúlónak tekinthető, s ezek a viszontagságok vehetőek a számára kiszabott feladat könnyed nyitányának.
Az erdő fái közt közepesen kijártnak tetsző ösvényen léptet hát, felidézve az ismerős kézírással sorokba szedett útbaigazítást, mi megkímélte a céltalan keresgéléstől Arthenior házai között, s a felesleges vagyon pazarlástól, mivel a pletykánál többnek számító hírekért fizethetett volna. S a megviselt iromány fényében pillant körül a korábbinál jóval kisebb rengetegben, tájékozódási pontokat keresve, végtelen nyugalommal pásztázva környezetét, hisz ideje korántsem szűkre szabott, s a lassan, ám biztosan közeledő alkonyat mind szürkébb fényéből is mind kevesebb talál utat ide, így nem kívánja gondatlanság miatt elszalasztani a megfelelő jelzéseket.
Nem kerül túlontúl sok erőfeszítésébe meglelni azt, mit keresett, ezzel könnyebbségre lelve, a elismerően biccentve magában annak, hogy a levélben foglaltak legalább megfelelnek a valóságnak, s nem kell kidőlt póznák után keresgélnie az őszi avarral többé-kevésbé fedett aljnövényzetben. Így hát magabiztosan fordítja hátasát a megfelelő irányba, mégis kerülve a sietséget, még ha jelen útjának vége karnyújtásnyira is leledzik.*
55. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2016-11-10 11:36:16
Üzenet elküldve: 2016-11-10 11:36:16
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 387
OOC üzenetek: 19
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 387
OOC üzenetek: 19
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál - Dharren és Ethea//
*Az ő agya nem jár úgy az éjszaka történteken, ahogy a férfié, de hát ettől mások. Tekintete kelet felé vándorol a Grombar irányába. Igenis, oda akar menni. Legalább is, annyira közel, amennyire még lehet. Talán az akkori harcmezőig is. Dharren pedig gyakorlatias kérdésekre is válaszol egyből.*
-Rendben van. Rendezzünk egy vadászatot. Az az újoncoknak is jó alap. Tavasszal meg egy kisebb csapat útnak indulhat körülnézni. Szívesen vezetném.
*Eddig nem annyira akart vezető szerepet a Vashegyen. Mindig volt egy őrparancsnok, aki megfelelően ellátta a tisztet. Most sem akarná elvitatni a helyet Dharrentől, vagy Laortól, de Etheának más elképzelései vannak kiképzésről, edzésről, gyakorlatról. Mondjuk erre egyelőre nem tér ki. Majd talán egyszer, ha szó kerül róla.*
-Egy hosszabb útra.
*Teszi még hozzá, hiszen, ha el akarnak menni, ameddig csak lehet, akkor az nem egy egynapos lovas túra lesz. Akár hatokig is a szabadban éjszakázhatnak. Igen, ez is egyféle edző-gyakorlat, kiképzés. Hm. Talán lehetne belőle ez. Kiképzőtiszt a Vashegyen. Vajon elfogadnák? Vagy netán van már valaki, ki ezt a feladatot megkapta? Kicsit elmereng ezen.
Közben elérik a szántóföldek szélét, lassan rá is térhetnének arra az ösvényre, mely elkanyarodik a Grombar kastély irányába.*
*Az ő agya nem jár úgy az éjszaka történteken, ahogy a férfié, de hát ettől mások. Tekintete kelet felé vándorol a Grombar irányába. Igenis, oda akar menni. Legalább is, annyira közel, amennyire még lehet. Talán az akkori harcmezőig is. Dharren pedig gyakorlatias kérdésekre is válaszol egyből.*
-Rendben van. Rendezzünk egy vadászatot. Az az újoncoknak is jó alap. Tavasszal meg egy kisebb csapat útnak indulhat körülnézni. Szívesen vezetném.
*Eddig nem annyira akart vezető szerepet a Vashegyen. Mindig volt egy őrparancsnok, aki megfelelően ellátta a tisztet. Most sem akarná elvitatni a helyet Dharrentől, vagy Laortól, de Etheának más elképzelései vannak kiképzésről, edzésről, gyakorlatról. Mondjuk erre egyelőre nem tér ki. Majd talán egyszer, ha szó kerül róla.*
-Egy hosszabb útra.
*Teszi még hozzá, hiszen, ha el akarnak menni, ameddig csak lehet, akkor az nem egy egynapos lovas túra lesz. Akár hatokig is a szabadban éjszakázhatnak. Igen, ez is egyféle edző-gyakorlat, kiképzés. Hm. Talán lehetne belőle ez. Kiképzőtiszt a Vashegyen. Vajon elfogadnák? Vagy netán van már valaki, ki ezt a feladatot megkapta? Kicsit elmereng ezen.
Közben elérik a szántóföldek szélét, lassan rá is térhetnének arra az ösvényre, mely elkanyarodik a Grombar kastély irányába.*
54. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2016-11-09 21:46:20
Üzenet elküldve: 2016-11-09 21:46:20
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 966
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 966
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Díszes kompánia//
*Lehet nem ártana többször kimozdulnia és ismerkednie, mert ahány név elhangzik, számára egy sem ismerős. Mondjuk, ez épp csak elgondolkodtatja, zavarni nem zavarja. Amíg nincs rá szüksége, hogy ismerje őket… Csak úgy nem érez magában indíttatást, hogy nekivágjon a környéknek, és idegenekkel elegyedjen szóba. A csevegés kicsit sem az ő terepe. Konkrét céllal már hamarabb megszólít valakit.
Ő teljesen megérti, hogy a tündér megijedt. Magára ennél akár többet is mondana, az ijedtség nem kifejező szó arra, ahogyan érezte magát…
Taitos kérdésére a fiúra hunyorog.*
- Nem hiszem, hogy bármi hatással lehetnék rájuk. *mondja ki első gondolatát.*
- Egyáltalán kik voltak ők? Istenek?... És hová tűntek? Meghaltak vajon?... Miután lezuhantak… Azt valahogy nem tudom elképzelni. De akkor miért hagyták abba? Hol vannak? Te tudod, kik voltak? *szeretné tudni. Csak az ő emlékei vesztek el, vagy mindenki más számára is ismeretlenek voltak a felbukkant égi jelenések?
Később, mikor ezt kibeszélték, és Taitos témát vált, ismét értetlenül hunyorog, és ráncolja homlokát, ebből még a meglepetésszerűen érkezett oldalba bökés sem zökkenti ki.*
- Ezt hogy érted? Miért, mi vagy akkor? *fogalma sincs, mire gondolhat a fiú. Hiszen mágusmester, mi más lehetne, mint mágus? Persze, emellett vándor is, meg intéző, de attól még… mágus! Kíváncsian várja a választ, mert zavarja, hogy egy ilyen alapvető dologgal sincs tisztában a mesterét illetően.
Mofeta és Taitos találkozásának történetét hallgatva aztán jókat mosolyog. Először is a kifejezésmódon, hogy a fiú „magabiztosan pihent”, mert hiába érti, hogyan érti ezt a tündér, valamiért szórakoztatja ez a kép, hogy valaki magabiztosan tud pihenni… Másodszor azon is mulat, hogy Mofeta nem bírta kihúzni a dugót. Lehet nem túl szép tőle, de így van: csalóka arckifejezése most nagyjából hűen tükrözi a valóságot, gunyoros kis mosolyával.*
- Ki sem néztem volna belőle, hogy ki tud húzni egy dugót! *böki ezt oda Taitos felé, egy kicsit őt is megpiszkálva.
Amire hamarosan talán válasz gyanánt is jön az ő „ijesztgetése”… Ámbár nem különösebben rémül meg e szavaktól, inkább csak beletörődő kíváncsisággal várja, hogy jöjjön, aminek jönnie kell. Mivel egy csöpp tündér is van velük, azért gondolja, hogy olyan nagyon veszélyes terep felé csak nem tartanak.
És mekkorát téved!
Mikor meghallja a feladatot, máris elkedvetlenedik. Egyből tiltakozna is, hogy ő ilyesmit nem tud, és ebből inkább kimaradna, de mivel Mofeta előbb elkezdi a történetet, úgy dönt, nem zavarja meg. Majd, ha rákerül a sor, akkor fog kihátrálni….
A lány meséjét nagyon élvezi, végig figyel, hogy mi fog ebből kisülni, mert még a közepe felé sem sejti, hogy mire megy ki a játék. Aztán mikor elhangzik a fogadás tárgya, kicsit felkapja a fejét a felismeréstől, aztán meg elvigyorodik, megértve végre a teljes történetet.*
- Ez jó volt! *jegyzi meg, mert annyira tetszik neki, hogy úgy érzi, meg kell érte dicsérnie Mofetát.
Utána meg sunnyog, remélve, hogy Taitos lesz a következő, őt meg kifelejtik majd a végén. Szívesen hallgatna még ilyen tréfás történeteket, csak ő ne jusson sorra!
Miközben haladnak, károgást hallhatnak a közelből, majd kicsit előrébb le is száll az egyik fa ágára egy fekete madár – egy holló. Krestvir odapillant felé és szemmel tartja, de egyébként csak megy tovább.*
//Díszes kompánia//
*Lehet nem ártana többször kimozdulnia és ismerkednie, mert ahány név elhangzik, számára egy sem ismerős. Mondjuk, ez épp csak elgondolkodtatja, zavarni nem zavarja. Amíg nincs rá szüksége, hogy ismerje őket… Csak úgy nem érez magában indíttatást, hogy nekivágjon a környéknek, és idegenekkel elegyedjen szóba. A csevegés kicsit sem az ő terepe. Konkrét céllal már hamarabb megszólít valakit.
Ő teljesen megérti, hogy a tündér megijedt. Magára ennél akár többet is mondana, az ijedtség nem kifejező szó arra, ahogyan érezte magát…
Taitos kérdésére a fiúra hunyorog.*
- Nem hiszem, hogy bármi hatással lehetnék rájuk. *mondja ki első gondolatát.*
- Egyáltalán kik voltak ők? Istenek?... És hová tűntek? Meghaltak vajon?... Miután lezuhantak… Azt valahogy nem tudom elképzelni. De akkor miért hagyták abba? Hol vannak? Te tudod, kik voltak? *szeretné tudni. Csak az ő emlékei vesztek el, vagy mindenki más számára is ismeretlenek voltak a felbukkant égi jelenések?
Később, mikor ezt kibeszélték, és Taitos témát vált, ismét értetlenül hunyorog, és ráncolja homlokát, ebből még a meglepetésszerűen érkezett oldalba bökés sem zökkenti ki.*
- Ezt hogy érted? Miért, mi vagy akkor? *fogalma sincs, mire gondolhat a fiú. Hiszen mágusmester, mi más lehetne, mint mágus? Persze, emellett vándor is, meg intéző, de attól még… mágus! Kíváncsian várja a választ, mert zavarja, hogy egy ilyen alapvető dologgal sincs tisztában a mesterét illetően.
Mofeta és Taitos találkozásának történetét hallgatva aztán jókat mosolyog. Először is a kifejezésmódon, hogy a fiú „magabiztosan pihent”, mert hiába érti, hogyan érti ezt a tündér, valamiért szórakoztatja ez a kép, hogy valaki magabiztosan tud pihenni… Másodszor azon is mulat, hogy Mofeta nem bírta kihúzni a dugót. Lehet nem túl szép tőle, de így van: csalóka arckifejezése most nagyjából hűen tükrözi a valóságot, gunyoros kis mosolyával.*
- Ki sem néztem volna belőle, hogy ki tud húzni egy dugót! *böki ezt oda Taitos felé, egy kicsit őt is megpiszkálva.
Amire hamarosan talán válasz gyanánt is jön az ő „ijesztgetése”… Ámbár nem különösebben rémül meg e szavaktól, inkább csak beletörődő kíváncsisággal várja, hogy jöjjön, aminek jönnie kell. Mivel egy csöpp tündér is van velük, azért gondolja, hogy olyan nagyon veszélyes terep felé csak nem tartanak.
És mekkorát téved!
Mikor meghallja a feladatot, máris elkedvetlenedik. Egyből tiltakozna is, hogy ő ilyesmit nem tud, és ebből inkább kimaradna, de mivel Mofeta előbb elkezdi a történetet, úgy dönt, nem zavarja meg. Majd, ha rákerül a sor, akkor fog kihátrálni….
A lány meséjét nagyon élvezi, végig figyel, hogy mi fog ebből kisülni, mert még a közepe felé sem sejti, hogy mire megy ki a játék. Aztán mikor elhangzik a fogadás tárgya, kicsit felkapja a fejét a felismeréstől, aztán meg elvigyorodik, megértve végre a teljes történetet.*
- Ez jó volt! *jegyzi meg, mert annyira tetszik neki, hogy úgy érzi, meg kell érte dicsérnie Mofetát.
Utána meg sunnyog, remélve, hogy Taitos lesz a következő, őt meg kifelejtik majd a végén. Szívesen hallgatna még ilyen tréfás történeteket, csak ő ne jusson sorra!
Miközben haladnak, károgást hallhatnak a közelből, majd kicsit előrébb le is száll az egyik fa ágára egy fekete madár – egy holló. Krestvir odapillant felé és szemmel tartja, de egyébként csak megy tovább.*
53. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2016-11-08 18:41:46
Üzenet elküldve: 2016-11-08 18:41:46
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 273
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 273
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Díszes kompánia//
*Visszagondolva a fura történésekre, Mofi számára az egész nem volt több, mint egy rossz álom. Legalább is nagyon szeretné annak megélni, mert eldöntötte, hogy foglalkozni nem fog vele többet annál, mint amennyit a rossz álmokkal szokott. Megpróbál megnyugodni, és elfogadja, hogy az álmai felett semmi hatalma nincs, azok csak úgy történnek vele, és nem tulajdonít nekik nagy jelentőséget, ha nem kedvező jövőt jósolnak a számára. Ez persze ténylegesen soha nem sikerült még, mindig is idegeskedett, ha valami baj érte, és most is fél, ám igyekszik a pozitív oldalát nézni a történteknek. Azt, hogy megint itt van Taitossal, és azt, hogy talán egy új barátot is szerezhet. A visszakérdezésre lelkesen bólogat, majd ugyanolyan lelkesen rázza meg a fejét, hiszen egyszerre két kérdést is kapott.*
– Igen, de még csak tanonc. Nem, nem, dehogy vagyok mágus! Én nem vagyok jó az ilyesmiben!
*Még a kicsiny kezeit is felemeli, hogy ellenkezni tudjon. Már akkor is eldöntötte, hogy nem avatkozik a mágia dolgaiba, amikor Taitossal beszéltek erről, azóta pedig a történések csak megszilárdították benne ezt az elhatározást. Elronthat egy üzletet. Elveszíthet egy küldeményt. Ezekbe a dolgokba még senki nem halt bele, legalább is nem azon a szinten, ahol ő mozog, a mágiát azonban egyre veszélyesebbnek látja, magát pedig egyre kevésbé kompetensnek ahhoz, hogy akár csak bele merjen szagolni. A történet alatt vet egy sanda pillantást Ragron felé.*
~Nocsak! Még szerencse, hogy ilyen barátkozós. És... oké, ha ő is felmászott egy fára, akkor legalább azt tudom, hogy nem tud fára mászni. Mondjuk sajnos Lord sem tud. De... ez azt is jelenti, hogy nem vagyok gyáva azért, mert tartok tőle. Jó, bátor sem vagyok, de ha egy mágus tanonc felmászhat egy fára, akkor egy tündér kereskedő is. Nem szégyen az!~
*Gondolja közben, ám csak mosolyog, nem osztja meg a többiekkel azt, mi is jár a fejében, ám nem is időzhet sokáig, hiszen megkapja a visszakérdezést is, ami várható volt, és ha már elkezdték az incselkedést, hát folytatja.*
– Taitos Úrfi nem csak segítőkész és türelmes, hanem még erős is. Aznap, amikor a városba érkeztem, volt egy nagyon jó üzletem, és szereztem egy üvegnyi varázsitalt. És... hát... szóval...
*Kicsit megvakarja a tarkóját, mielőtt kibökné, hogy mi is történt, és picit bele is pirul az emlékbe, de egyáltalán nem azért, mert problémának gondolná kimondani, hogy ő maga gyenge. Inkább az okozza a pírt, hogy rájön, hogy talán túl messzire ment a fiú dicséretével, és a végén még az Uraság szemtelenségnek veszi a dolgot, pedig amellett, hogy beadta a derekát Krestvir talán nem tudatos biztatásának hála, még igaz is minden szó, amit mond, legalább is ő igaznak gondolja.*
– Szóval valaki erősen belegyömöszölte a dugót a fiolába, én pedig szerettem volna kinyitni. Ráadásul teljesen egyedül voltam, nem ismertem senkit, és Taitos Úrfi annyira magabiztosan pihent a folyóparton, hogy biztos voltam benne, hogy idevalósi, és útba tud igazítani. És igazam is lett!
*Húzza ki magát a végére kissé, bár inkább a hála jelei mutatkoznak rajta, ahogy a fiú felé pislant, félig lesütött tekintettel, de rendkívül boldogan bólogatva.*
– Igen, van, hála Önnek. És... szóval azt hiszem pár ottanit már ismerek, de jórészt csak névről. Rilai kisasszony volt az, aki alkalmazott, és Hrothgaar Mester és Niras Úr kísért fel a Vashegyre. Persze a Pintyben találkoztam még másokkal is, de velük csak pár szót váltottam.
*Fejezi be gyorsan így, hiszen nem tudja, hogy ki áll közel kettejükhöz, és ha kiderülne, hogy pont az ő nevükre nem emlékszik, az talán nem vetne rá jó fényt.*
– Fent a hegyen, Achim Mester adott nekem megbízást, és pont akkor kezdődött a baj, amikor visszafelé tartottunk Syvyan Úrfival. Közben pedig...
*Újabb szünet, majd ismét megpróbálja a tekintetét összeakasztani Krestvirrel, miközben idegesen birizgálja Lord szőrét, majd egy vállvonással elintézve a dolgot, inkább kinyögi.*
– Szóval én megijedtem és elbújtam. Nem tudom, hogy meddig tartott, mert ki sem mertem dugni az orromat, amíg vége nem lett.
*És ennél többet nem is nagyon tud mondani, a kettejük beszélgetésébe pedig akkor sem kotyogna bele, ha hozzá tudna szólni, így már csak akkor szólal meg, amikor ismét kérdést kap. Krestvirrel ellentétben, ha igazak Taitos feltételezései, a kis tündér teljesen másképpen reagál a sejtelmes bevezetőre. Kíváncsian és várakozóan fülel a mágus irányába, aki neki akkor is mágus marad, ha az előbb nem vallotta magát annak, hiszen bizonyára csak viccelt, amire kapott is egy halk kis kuncogást. A tündérke szerint talán ezzel akar könnyíteni a lelkén, hogy ne aggódjon, amiért rá fecsérli a drága idejét, miközben hatalmas mágusokat is képezhetne. Ő maga teljes bízik Taitosban, így bele sem gondol abba, hogy bármivel rászedhetné, vagy rosszat akarhatna neki, vagy akár az, hogy a hatalmas varázsló egyetlen szava is végtelen bölcsesség nélkül hangozzék el. Most is azonnal elkezdenek forogni a fogaskerekek a fejében, megpróbálván mögé látni a kérésnek, keresvén a tanulságot, ám mivel egyhamar nem jön rá, és nem kívánja megvárakoztatni a többieket, inkább a történeten kezd el gondolkodni. Eszébe sem jut, hogy meglepődjön, hiszen az egyfajta megkérdőjelezése lenne a Mesternek, ahhoz pedig neki ugyebár semmi joga nincsen.*
~Elcsépelt? Milyen vicceket tudnék én mondani? A karavánnal, amivel jöttem, ott rengeteg elcsépelt viccet mondtak az hajcsárok meg az őrök, de én azokból egyetlen egyet sem vagyok hajlandó elmondani. Fúj! És különben sem viccet kell mondani, hanem történetet. Igen. Egy történetet. De nekem kell kitalálni, vagy elég, ha csak hallottam valahol? És ha ők nem hallották még, akkor elég elcsépelt? Hogyan legyen egy történet elcsépelt is, és humoros is? Miért ilyen nehéz feladatot kapok?~
*Szépen lassan saját magát kezdi kétségbe ejteni, és teljes elkeseredettségbe taszítani, hogy már az első próbán megbukik.*
~Tudom, hogy mit kell tennem, ha a legpellengérezettebb elméjű nemessel vagy a legrútabb és legbutább útszéli füvesasszonnyal kell üzletelnem, de azt még soha senki nem kérte tőlem, hogy viccet meséljek. Még hangszerem sincsen, hogyan nézhetett Taitos Úrfi engem bárdnak?~
*Végül egy hangos sóhajjal kezd bele egy olyan történetbe, amit az egyik fogadóban hallott, és ami a leginkább szalonképes mind közül.*
– Egy bölcs mágus, és egy hatalmas óriás betérnek egy fogadóba, és leülnek egymás mellé. Az óriás nagyon magabiztosan rendel magának tíz korsóval a legdrágább sörből, és sorra elkezdi felhörpinteni, miközben a mágus fizet a csaposnak. Amikor az óriás végez a tíz korsóval, rendel magának kilenc korsóval, és azt is benyakalja, majd nyolccal, majd héttel, de látszik rajta, hogy egyre kevésbé tudja magába erőltetni az italokat, és egyre kétségbeesettebb arckifejezést vág, miközben a mágus folyamatosan fizeti az italokat. Kikéri a hat, az öt, majd a négy korsó sört is, az utolsót már szinte sírva próbálja letuszkolni a gyomrába, mielőtt elterülne a pulton. A csapos nem érti az egészet, és érdeklődve hajol a mágushoz, aki egy kisebb vagyont hagyott ott, és még semmit nem ivott. A mágus csak elvigyorodik, és hátradől a bárszéken, majd megszólal: Fogadtunk az úrral, hogy bebizonyítom, hogy minél kevesebbet iszik, annál részegebb lesz. Most tartozik nekem az italok árával.
*Szinte tapintható a tündérke idegessége, bár annyi talán kitűnhet, hogy az előadásmódja szép, van tehetsége a beszédhez, ám abban egyáltalán nem biztos, hogy ilyen történet volt az, amit Taitos várt tőle, így ha a többiek nem nevetnek, vagy nem fogják a fejüket, akkor ő sem tesz semmit, csak csöndben vár az ítéletre. A bölcs, aki rászedi a nála sokkal erősebb és nagyobb teremtményt, ráadásul egy kocsma a helyszín. Ennél elcsépeltebbet tényleg nem tud kitalálni.*
//Díszes kompánia//
*Visszagondolva a fura történésekre, Mofi számára az egész nem volt több, mint egy rossz álom. Legalább is nagyon szeretné annak megélni, mert eldöntötte, hogy foglalkozni nem fog vele többet annál, mint amennyit a rossz álmokkal szokott. Megpróbál megnyugodni, és elfogadja, hogy az álmai felett semmi hatalma nincs, azok csak úgy történnek vele, és nem tulajdonít nekik nagy jelentőséget, ha nem kedvező jövőt jósolnak a számára. Ez persze ténylegesen soha nem sikerült még, mindig is idegeskedett, ha valami baj érte, és most is fél, ám igyekszik a pozitív oldalát nézni a történteknek. Azt, hogy megint itt van Taitossal, és azt, hogy talán egy új barátot is szerezhet. A visszakérdezésre lelkesen bólogat, majd ugyanolyan lelkesen rázza meg a fejét, hiszen egyszerre két kérdést is kapott.*
– Igen, de még csak tanonc. Nem, nem, dehogy vagyok mágus! Én nem vagyok jó az ilyesmiben!
*Még a kicsiny kezeit is felemeli, hogy ellenkezni tudjon. Már akkor is eldöntötte, hogy nem avatkozik a mágia dolgaiba, amikor Taitossal beszéltek erről, azóta pedig a történések csak megszilárdították benne ezt az elhatározást. Elronthat egy üzletet. Elveszíthet egy küldeményt. Ezekbe a dolgokba még senki nem halt bele, legalább is nem azon a szinten, ahol ő mozog, a mágiát azonban egyre veszélyesebbnek látja, magát pedig egyre kevésbé kompetensnek ahhoz, hogy akár csak bele merjen szagolni. A történet alatt vet egy sanda pillantást Ragron felé.*
~Nocsak! Még szerencse, hogy ilyen barátkozós. És... oké, ha ő is felmászott egy fára, akkor legalább azt tudom, hogy nem tud fára mászni. Mondjuk sajnos Lord sem tud. De... ez azt is jelenti, hogy nem vagyok gyáva azért, mert tartok tőle. Jó, bátor sem vagyok, de ha egy mágus tanonc felmászhat egy fára, akkor egy tündér kereskedő is. Nem szégyen az!~
*Gondolja közben, ám csak mosolyog, nem osztja meg a többiekkel azt, mi is jár a fejében, ám nem is időzhet sokáig, hiszen megkapja a visszakérdezést is, ami várható volt, és ha már elkezdték az incselkedést, hát folytatja.*
– Taitos Úrfi nem csak segítőkész és türelmes, hanem még erős is. Aznap, amikor a városba érkeztem, volt egy nagyon jó üzletem, és szereztem egy üvegnyi varázsitalt. És... hát... szóval...
*Kicsit megvakarja a tarkóját, mielőtt kibökné, hogy mi is történt, és picit bele is pirul az emlékbe, de egyáltalán nem azért, mert problémának gondolná kimondani, hogy ő maga gyenge. Inkább az okozza a pírt, hogy rájön, hogy talán túl messzire ment a fiú dicséretével, és a végén még az Uraság szemtelenségnek veszi a dolgot, pedig amellett, hogy beadta a derekát Krestvir talán nem tudatos biztatásának hála, még igaz is minden szó, amit mond, legalább is ő igaznak gondolja.*
– Szóval valaki erősen belegyömöszölte a dugót a fiolába, én pedig szerettem volna kinyitni. Ráadásul teljesen egyedül voltam, nem ismertem senkit, és Taitos Úrfi annyira magabiztosan pihent a folyóparton, hogy biztos voltam benne, hogy idevalósi, és útba tud igazítani. És igazam is lett!
*Húzza ki magát a végére kissé, bár inkább a hála jelei mutatkoznak rajta, ahogy a fiú felé pislant, félig lesütött tekintettel, de rendkívül boldogan bólogatva.*
– Igen, van, hála Önnek. És... szóval azt hiszem pár ottanit már ismerek, de jórészt csak névről. Rilai kisasszony volt az, aki alkalmazott, és Hrothgaar Mester és Niras Úr kísért fel a Vashegyre. Persze a Pintyben találkoztam még másokkal is, de velük csak pár szót váltottam.
*Fejezi be gyorsan így, hiszen nem tudja, hogy ki áll közel kettejükhöz, és ha kiderülne, hogy pont az ő nevükre nem emlékszik, az talán nem vetne rá jó fényt.*
– Fent a hegyen, Achim Mester adott nekem megbízást, és pont akkor kezdődött a baj, amikor visszafelé tartottunk Syvyan Úrfival. Közben pedig...
*Újabb szünet, majd ismét megpróbálja a tekintetét összeakasztani Krestvirrel, miközben idegesen birizgálja Lord szőrét, majd egy vállvonással elintézve a dolgot, inkább kinyögi.*
– Szóval én megijedtem és elbújtam. Nem tudom, hogy meddig tartott, mert ki sem mertem dugni az orromat, amíg vége nem lett.
*És ennél többet nem is nagyon tud mondani, a kettejük beszélgetésébe pedig akkor sem kotyogna bele, ha hozzá tudna szólni, így már csak akkor szólal meg, amikor ismét kérdést kap. Krestvirrel ellentétben, ha igazak Taitos feltételezései, a kis tündér teljesen másképpen reagál a sejtelmes bevezetőre. Kíváncsian és várakozóan fülel a mágus irányába, aki neki akkor is mágus marad, ha az előbb nem vallotta magát annak, hiszen bizonyára csak viccelt, amire kapott is egy halk kis kuncogást. A tündérke szerint talán ezzel akar könnyíteni a lelkén, hogy ne aggódjon, amiért rá fecsérli a drága idejét, miközben hatalmas mágusokat is képezhetne. Ő maga teljes bízik Taitosban, így bele sem gondol abba, hogy bármivel rászedhetné, vagy rosszat akarhatna neki, vagy akár az, hogy a hatalmas varázsló egyetlen szava is végtelen bölcsesség nélkül hangozzék el. Most is azonnal elkezdenek forogni a fogaskerekek a fejében, megpróbálván mögé látni a kérésnek, keresvén a tanulságot, ám mivel egyhamar nem jön rá, és nem kívánja megvárakoztatni a többieket, inkább a történeten kezd el gondolkodni. Eszébe sem jut, hogy meglepődjön, hiszen az egyfajta megkérdőjelezése lenne a Mesternek, ahhoz pedig neki ugyebár semmi joga nincsen.*
~Elcsépelt? Milyen vicceket tudnék én mondani? A karavánnal, amivel jöttem, ott rengeteg elcsépelt viccet mondtak az hajcsárok meg az őrök, de én azokból egyetlen egyet sem vagyok hajlandó elmondani. Fúj! És különben sem viccet kell mondani, hanem történetet. Igen. Egy történetet. De nekem kell kitalálni, vagy elég, ha csak hallottam valahol? És ha ők nem hallották még, akkor elég elcsépelt? Hogyan legyen egy történet elcsépelt is, és humoros is? Miért ilyen nehéz feladatot kapok?~
*Szépen lassan saját magát kezdi kétségbe ejteni, és teljes elkeseredettségbe taszítani, hogy már az első próbán megbukik.*
~Tudom, hogy mit kell tennem, ha a legpellengérezettebb elméjű nemessel vagy a legrútabb és legbutább útszéli füvesasszonnyal kell üzletelnem, de azt még soha senki nem kérte tőlem, hogy viccet meséljek. Még hangszerem sincsen, hogyan nézhetett Taitos Úrfi engem bárdnak?~
*Végül egy hangos sóhajjal kezd bele egy olyan történetbe, amit az egyik fogadóban hallott, és ami a leginkább szalonképes mind közül.*
– Egy bölcs mágus, és egy hatalmas óriás betérnek egy fogadóba, és leülnek egymás mellé. Az óriás nagyon magabiztosan rendel magának tíz korsóval a legdrágább sörből, és sorra elkezdi felhörpinteni, miközben a mágus fizet a csaposnak. Amikor az óriás végez a tíz korsóval, rendel magának kilenc korsóval, és azt is benyakalja, majd nyolccal, majd héttel, de látszik rajta, hogy egyre kevésbé tudja magába erőltetni az italokat, és egyre kétségbeesettebb arckifejezést vág, miközben a mágus folyamatosan fizeti az italokat. Kikéri a hat, az öt, majd a négy korsó sört is, az utolsót már szinte sírva próbálja letuszkolni a gyomrába, mielőtt elterülne a pulton. A csapos nem érti az egészet, és érdeklődve hajol a mágushoz, aki egy kisebb vagyont hagyott ott, és még semmit nem ivott. A mágus csak elvigyorodik, és hátradől a bárszéken, majd megszólal: Fogadtunk az úrral, hogy bebizonyítom, hogy minél kevesebbet iszik, annál részegebb lesz. Most tartozik nekem az italok árával.
*Szinte tapintható a tündérke idegessége, bár annyi talán kitűnhet, hogy az előadásmódja szép, van tehetsége a beszédhez, ám abban egyáltalán nem biztos, hogy ilyen történet volt az, amit Taitos várt tőle, így ha a többiek nem nevetnek, vagy nem fogják a fejüket, akkor ő sem tesz semmit, csak csöndben vár az ítéletre. A bölcs, aki rászedi a nála sokkal erősebb és nagyobb teremtményt, ráadásul egy kocsma a helyszín. Ennél elcsépeltebbet tényleg nem tud kitalálni.*
52. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2016-11-08 15:12:02
Üzenet elküldve: 2016-11-08 15:12:02
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1853
OOC üzenetek: 355
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1853
OOC üzenetek: 355
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Díszes kompánia//
-Hím, bizony.
*Most először talán megnyugató hírt közölhet ma Mofival. Ám de sajnos ahogy elindulnak ez megváltozik, hiszen a tündér picit részletesebben is mesél még ha csak burkoltan is, a vashegyi és a világot megrázó eseményekről.*
-Nos, akkor van jövőd, ennyi biztos.
*Picit megvakargatja fejét, ahogy mennek.*
-A Vaskorsóban jártál már? Kikkel beszéltél?
*Érdekli, hogy a régiek hogyan vesznek részt ma a munkában, aztán persze egy provokatívabb kérdés sem maradhat el.*
-És hol találtál biztos helyet akkor, mikor kezdtem kételkedni benne magam is, hogy akár a halál bizonyosságot tud nyújtani?
*Szavai kissé kacifántosra sikeredtek, de a lényeg annyi, hogy a halál, noha nem a legszebb pont, de mégis csak pont a mondat végén.
Itt kijár Krestvirnek is a kérdés.*
-Mit gondolsz, érdemes belefolyni a vitáikba?
*Picit elgondolkodik.*
-Avagy bármelyiküket ellenségednek tudni?
*Elég jó kérdés ez, mert mindegyikükben lehet súlyos hibákat találni, Taitos szerint, azonban egyikük sem, még az a sötét gonoszság sem teljesen hibás. Taitosban már megfogalmazódott a válasz, és ezt majd ki is fejti, amint a lányok válaszoltak neki.*
-Amúgy.
*Vált témát nevetve.*
-Még nem mondtam, de magam sem vagyok mágus.
*Böki oldalba nevetve Krestvirt. Leginkább azért, hogy kicsit kizökkenjen borongósságából.*
-Szóval annyira ne csodálkozz azon, hogy kereskedőket támogatok.
*Az összeakadásuk meséjét a tündérre bízza, a fáramászott Krestviren meg somolyog egy keveset. Emlékszik az esetre még ő is elég élénken.*
-Na és akkor, most, hogy meg hánytuk-vetettük az egymásra találás igen szerencsés történeteit. Amíg nem érünk a gázlóhoz már csak egyetlen feladatunk van.
*Krestvir hátán remélhetőleg ezektől a mondatoktól már feláll a szőr, és Mofi sem marad ki sokáig abból az élményből, hogy ezt a mondatot bizony eszement küldetések követik, melyek az esetek felében meglepően hasznosak, azonban körülbelül ugyanilyen gyakran elmarad a meglepetés.*
-Mindannyiunknak egy mesét kell mondania a többieknek. A lehető legelcsépeltebb humorút, amit csak lehet. Te kezded Mofi!
*Szól, és Ragront fenéken billenti botjával, mire az felismeri az engedékeny mozdulatot, és döcögve elillan, hogy harapjon valamit.*
//Díszes kompánia//
-Hím, bizony.
*Most először talán megnyugató hírt közölhet ma Mofival. Ám de sajnos ahogy elindulnak ez megváltozik, hiszen a tündér picit részletesebben is mesél még ha csak burkoltan is, a vashegyi és a világot megrázó eseményekről.*
-Nos, akkor van jövőd, ennyi biztos.
*Picit megvakargatja fejét, ahogy mennek.*
-A Vaskorsóban jártál már? Kikkel beszéltél?
*Érdekli, hogy a régiek hogyan vesznek részt ma a munkában, aztán persze egy provokatívabb kérdés sem maradhat el.*
-És hol találtál biztos helyet akkor, mikor kezdtem kételkedni benne magam is, hogy akár a halál bizonyosságot tud nyújtani?
*Szavai kissé kacifántosra sikeredtek, de a lényeg annyi, hogy a halál, noha nem a legszebb pont, de mégis csak pont a mondat végén.
Itt kijár Krestvirnek is a kérdés.*
-Mit gondolsz, érdemes belefolyni a vitáikba?
*Picit elgondolkodik.*
-Avagy bármelyiküket ellenségednek tudni?
*Elég jó kérdés ez, mert mindegyikükben lehet súlyos hibákat találni, Taitos szerint, azonban egyikük sem, még az a sötét gonoszság sem teljesen hibás. Taitosban már megfogalmazódott a válasz, és ezt majd ki is fejti, amint a lányok válaszoltak neki.*
-Amúgy.
*Vált témát nevetve.*
-Még nem mondtam, de magam sem vagyok mágus.
*Böki oldalba nevetve Krestvirt. Leginkább azért, hogy kicsit kizökkenjen borongósságából.*
-Szóval annyira ne csodálkozz azon, hogy kereskedőket támogatok.
*Az összeakadásuk meséjét a tündérre bízza, a fáramászott Krestviren meg somolyog egy keveset. Emlékszik az esetre még ő is elég élénken.*
-Na és akkor, most, hogy meg hánytuk-vetettük az egymásra találás igen szerencsés történeteit. Amíg nem érünk a gázlóhoz már csak egyetlen feladatunk van.
*Krestvir hátán remélhetőleg ezektől a mondatoktól már feláll a szőr, és Mofi sem marad ki sokáig abból az élményből, hogy ezt a mondatot bizony eszement küldetések követik, melyek az esetek felében meglepően hasznosak, azonban körülbelül ugyanilyen gyakran elmarad a meglepetés.*
-Mindannyiunknak egy mesét kell mondania a többieknek. A lehető legelcsépeltebb humorút, amit csak lehet. Te kezded Mofi!
*Szól, és Ragront fenéken billenti botjával, mire az felismeri az engedékeny mozdulatot, és döcögve elillan, hogy harapjon valamit.*
51. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2016-11-08 12:42:38
Üzenet elküldve: 2016-11-08 12:42:38
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 29
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 29
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
* A fás terület sokkal ismerősebb, kiszámíthatóbb terep az fiatal elf leány számára, bár ez is lényegesen más, mint otthona. A csonkokból következtetni lehet, hogy nem érintetlen a táj, itt fakitermelés folyik. Léptei nem csapnak különösebb zajt a levélszőnyegen sem, ösztönösen szinte csak oson, ügyelve, hogy elkerülje a néhol felbukkanó, rejtett kis erdészházakat. Néhol vadak motozását hallja, de nem szándéka most őket sem megzavarni.
Amint az erdőség a hegyen tart fölfelé, úgy lesz egyre ritkább a növényzet is, s ő nagyokat lépve igyekszik fölfelé.*
Amint az erdőség a hegyen tart fölfelé, úgy lesz egyre ritkább a növényzet is, s ő nagyokat lépve igyekszik fölfelé.*
50. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2016-11-06 16:56:08
Üzenet elküldve: 2016-11-06 16:56:08
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
- Majd elnézünk arra is, talán látunk valamit, ami érdekes lehet a számunkra. Még ha ez annyi is, hogy semmi mocorgás nincs már ott, nem járkálnak a holtak és hasonlók.
* Elnézi, ahogy Ethea ringatózik a lova hátán és meg kell állapítania, hogy igencsak csinos lány, izgalmas látvány. Bár neki jobban tetszett az, mikor az ő csípőjén ringatózott így az este. Fenébe, felderítő sétára jöttek és már megint ilyesmin jár az esze. *
- Karaván, az szerintem már hónapok óta nem járt erre és hogy a többi várossal mi van, azt nem tudom. Ha szerencséjük van, akkor csak mi lettünk elvágva a többi várostól és ők meg tudnak kereskedni maguk között. Bár ettől nekünk cseppet sem lett jobb a helyzetünk. Majd rákérdezek, hogy mi a helyzet a Vashegy tartalékaival. Nem szeretnék pár hét múlva éhen maradni.
* Nem butaság az, amit Ethea mond. Jó lenne tudni, hogy van-e út megint, ami járható, más városok felé? Egy nem túl nagy létszámú csapat talán, pár fő, ami nem okoz nagy kiesést most a hegynél. *
- Nos, ha ilyet tervbe is veszünk, az szerintem majd csak tavasszal lesz, amikor már enyhébb az idő. Nyakunkon a tél. Jó lenne eltenni húst, amennyit lehet, és ha máshonnan nem, akkor a városból szerezni még, ami kell, gabonát például. Ez már nem olyan, mint régen volt. Mikor szinte folyton úton voltunk a törzzsel.
- Majd elnézünk arra is, talán látunk valamit, ami érdekes lehet a számunkra. Még ha ez annyi is, hogy semmi mocorgás nincs már ott, nem járkálnak a holtak és hasonlók.
* Elnézi, ahogy Ethea ringatózik a lova hátán és meg kell állapítania, hogy igencsak csinos lány, izgalmas látvány. Bár neki jobban tetszett az, mikor az ő csípőjén ringatózott így az este. Fenébe, felderítő sétára jöttek és már megint ilyesmin jár az esze. *
- Karaván, az szerintem már hónapok óta nem járt erre és hogy a többi várossal mi van, azt nem tudom. Ha szerencséjük van, akkor csak mi lettünk elvágva a többi várostól és ők meg tudnak kereskedni maguk között. Bár ettől nekünk cseppet sem lett jobb a helyzetünk. Majd rákérdezek, hogy mi a helyzet a Vashegy tartalékaival. Nem szeretnék pár hét múlva éhen maradni.
* Nem butaság az, amit Ethea mond. Jó lenne tudni, hogy van-e út megint, ami járható, más városok felé? Egy nem túl nagy létszámú csapat talán, pár fő, ami nem okoz nagy kiesést most a hegynél. *
- Nos, ha ilyet tervbe is veszünk, az szerintem majd csak tavasszal lesz, amikor már enyhébb az idő. Nyakunkon a tél. Jó lenne eltenni húst, amennyit lehet, és ha máshonnan nem, akkor a városból szerezni még, ami kell, gabonát például. Ez már nem olyan, mint régen volt. Mikor szinte folyton úton voltunk a törzzsel.
49. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2016-11-05 19:50:16
Üzenet elküldve: 2016-11-05 19:50:16
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 496
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 496
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
//Amon Ruadh lábánál//
*A rá bízott lány a bricskára kerül és ezzel sikerrel teljesítette élete első parancsát. Megmosolyogja magát, hogy milyen elégedett, hiszen igazán nem volt nagy feladat, bár az a páncélos férfi megpróbálta érdekessé tenni. Syd követi egy darabig a tekintetével a távozó férfit, aztán vállat von. Neki végül is teljesen mindegy. A lányt is megnézi magának most, hogy már nem kell rángatnia. Az arckifejezését elnézve őszintén rühelli, ami persze érthető, Syd mégis sajnálja, hiszen benne nem volt semmi rossz érzés az ismeretlen lány iránt. De hát valószínűleg nem ő volt az utolsó, akit az Őrség tagjaként megbántott, úgyhogy meg kell barátkoznia ezzel az érzéssel.
Indulást vezényelnek, nem látja, hogy ki, de nem is számít. A konvoj elindul, hát meghúzza szíjait és beáll a menetoszlopba.*
*A rá bízott lány a bricskára kerül és ezzel sikerrel teljesítette élete első parancsát. Megmosolyogja magát, hogy milyen elégedett, hiszen igazán nem volt nagy feladat, bár az a páncélos férfi megpróbálta érdekessé tenni. Syd követi egy darabig a tekintetével a távozó férfit, aztán vállat von. Neki végül is teljesen mindegy. A lányt is megnézi magának most, hogy már nem kell rángatnia. Az arckifejezését elnézve őszintén rühelli, ami persze érthető, Syd mégis sajnálja, hiszen benne nem volt semmi rossz érzés az ismeretlen lány iránt. De hát valószínűleg nem ő volt az utolsó, akit az Őrség tagjaként megbántott, úgyhogy meg kell barátkoznia ezzel az érzéssel.
Indulást vezényelnek, nem látja, hogy ki, de nem is számít. A konvoj elindul, hát meghúzza szíjait és beáll a menetoszlopba.*
48. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2016-11-05 19:41:04
Üzenet elküldve: 2016-11-05 19:41:04
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 100
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 100
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
// Amon Ruadh lábánál //
* Erelias nem igazán tudja mire vélni Ysanne mosolyát saját maga felé. El is gondolkozik, egyáltalán neki szól-e, vagy csak annak a ténynek, hogy nem krumplis zsákként egy csomó holmi között kell megtennie az utat a városig. Eddig nem nagyon látta jelét se, hogy egyáltalán észreveszi-e őt a lány. *
~ Na mindegy, talán nem lesz gond útközben sem. ~
* Csattan a bilincs, talán végre elindulhatnak. A fiú is elhelyezkedik a kétkerekűn, olyan messzire húzódva a keskeny padon Ysanee-tól, amennyire emberileg lehetséges. Még is csak egy fogoly, vagy mi a szösz. *
- Azt hiszem igen, uram. -
* Feleli az őrmester kérdésére, bár aggódik azért rendesen. *
~ Lehet inkább rá kellett volna bíznom valaki másra a kordékeresést és akkor nem lenne ekkora a felelősségem. ~
* Fejében egymást kergetve harcol az aggodalom és a büszkeség. Megmarkolja a gyeplőt és összeszedi az útszéli füves felé ácsingozó lovat. Mestere egy zacskót ad át, amiben valószínűleg nem kevés arany van, a csörgésből ítélve. Meglepődve kapja fel a fejét és tanácstalanul összehúzza a szemöldökét. *
~ Hűha. Még sosem adtak pénzt, hogy egyedül költsem el. Főleg nem ennyit. ~
* Bólint és megköszöni. Talán egy vért lesz belőle, meg pár kevésbé udvari társaságba való ruha. Aonner besorol mögéjük és szép lassan elindulnak. Szeme sarkából a mellette ülő lányra pillant és a zacskót a belső zsebébe süllyeszti, ha az épp másfelé néz. Csettint Fürgének és hangosan zörögve maguk mögött hagyják a tábort. *
* Erelias nem igazán tudja mire vélni Ysanne mosolyát saját maga felé. El is gondolkozik, egyáltalán neki szól-e, vagy csak annak a ténynek, hogy nem krumplis zsákként egy csomó holmi között kell megtennie az utat a városig. Eddig nem nagyon látta jelét se, hogy egyáltalán észreveszi-e őt a lány. *
~ Na mindegy, talán nem lesz gond útközben sem. ~
* Csattan a bilincs, talán végre elindulhatnak. A fiú is elhelyezkedik a kétkerekűn, olyan messzire húzódva a keskeny padon Ysanee-tól, amennyire emberileg lehetséges. Még is csak egy fogoly, vagy mi a szösz. *
- Azt hiszem igen, uram. -
* Feleli az őrmester kérdésére, bár aggódik azért rendesen. *
~ Lehet inkább rá kellett volna bíznom valaki másra a kordékeresést és akkor nem lenne ekkora a felelősségem. ~
* Fejében egymást kergetve harcol az aggodalom és a büszkeség. Megmarkolja a gyeplőt és összeszedi az útszéli füves felé ácsingozó lovat. Mestere egy zacskót ad át, amiben valószínűleg nem kevés arany van, a csörgésből ítélve. Meglepődve kapja fel a fejét és tanácstalanul összehúzza a szemöldökét. *
~ Hűha. Még sosem adtak pénzt, hogy egyedül költsem el. Főleg nem ennyit. ~
* Bólint és megköszöni. Talán egy vért lesz belőle, meg pár kevésbé udvari társaságba való ruha. Aonner besorol mögéjük és szép lassan elindulnak. Szeme sarkából a mellette ülő lányra pillant és a zacskót a belső zsebébe süllyeszti, ha az épp másfelé néz. Csettint Fürgének és hangosan zörögve maguk mögött hagyják a tábort. *
47. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2016-11-05 17:48:00
Üzenet elküldve: 2016-11-05 17:48:00
ÚJ
![>Aoneer Hraefg Glimriorathan [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/10718_1474303661_ember_ferfi.jpg)
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1087
OOC üzenetek: 37
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1087
OOC üzenetek: 37
Játékstílus: Vakmerő
//Amon Ruadh lábánál//
*A szekérrel visszaérkező fiú már majdnem megnevetteti, más esetben talán érdeklődne a bricska eredetét illetően, de jelenleg nem igazán érdekli az ügy, és hadnagya tanításai szerint, pár dolog lefoglalása még nem főbenjáró bűn ellenben a késlekedés már az. Bűn a feletteseivel és forró fürdőre vágyódó önmagával szemben. A dolgok elrendeződtek, Rotar elkullog furcsállja mennyire könnyedén veszi az elbocsátást, igazából ha nem adta volna ki minden dühét a félvérre, illetve nem használta volna már el felettesei bizalmát az előző villámra akár fel is kötné az engedetlen katonát, de jobb ha nem húzza tovább a dolgokat.*
-Akkor indulás. *Mondja felvéve a szutykos városőri köpenyt és hajítja a többi dolga közé, mégsem járja, hogy valami idióta felvegye és elkezdjen visszaélni a jogaikkal. Kellemetlen lenne neki is, és őrtársainak is. A rajta lévő borzoidarabok miatt mondjuk jobb lenne mihamarabb elégetni a köpenyt. Már senki nem fogja használni.
Ezek után figyelme ismét Ysaneera irányul és a pár perce még Jaz-en használt bilincseket megpróbálja rá helyezni. Ha nem ellenkezik akkor ez könnyű lesz. Nem nézné ki belőle, hogy egymaga elszakadva a csapattól, próbálna meg a fenevadaktól nyüzsgő erdőn átvágva menedéket keresni, és túlélni valami büdös barbár, vagy kegyetlen, rumszagú kalóz kényszerszeretőjeként, de ez még a közeli jövőben ki fog derülni.
Ha a bilincselés megvolt, segít a szekérre való felülésben, Ereliasszal pedig még vált pár szót.*
-Elboldogulsz? *Teszi fel a kérdést utalva a bricskára és a mellette ülő tolvajra. Ysanee eddig nem bizonyult valami ügyes tolvajnak, a próbát amit elé állított meg se próbálta véghez vinni, a szökési kísérlete a végén szinte lehetetlen volt. Bizonyos praktikák pedig a szigorú és kőszívű foglárral szemben egyszerűen nem működnek. Ha a fiú bólint akkor hagyja, hogy ő vigye haza a szekeret, és a csapat mögött lovagolva végre megindulhatnak hazafelé. Ha nem akkor hajlandó átvenni tőle a bricska irányítását.*
-Fogd. *Ad át egy szütyőben Erelias Nahodaannak 500 aranyat.
* -Ha a városba értünk szerelkezz fel, ahogy látom nem sok mindent hoztál magaddal otthonról. *Többet nem mond. A fiú talán jobban tudja mire van égetően szüksége, reméli az adott pénz elegendő lesz hozzá. Ha meg nem, akkor legalább az is kiderül.
Ha minden rendeződött a konvoj elindul vissza Arthenior irányába.*
*A szekérrel visszaérkező fiú már majdnem megnevetteti, más esetben talán érdeklődne a bricska eredetét illetően, de jelenleg nem igazán érdekli az ügy, és hadnagya tanításai szerint, pár dolog lefoglalása még nem főbenjáró bűn ellenben a késlekedés már az. Bűn a feletteseivel és forró fürdőre vágyódó önmagával szemben. A dolgok elrendeződtek, Rotar elkullog furcsállja mennyire könnyedén veszi az elbocsátást, igazából ha nem adta volna ki minden dühét a félvérre, illetve nem használta volna már el felettesei bizalmát az előző villámra akár fel is kötné az engedetlen katonát, de jobb ha nem húzza tovább a dolgokat.*
-Akkor indulás. *Mondja felvéve a szutykos városőri köpenyt és hajítja a többi dolga közé, mégsem járja, hogy valami idióta felvegye és elkezdjen visszaélni a jogaikkal. Kellemetlen lenne neki is, és őrtársainak is. A rajta lévő borzoidarabok miatt mondjuk jobb lenne mihamarabb elégetni a köpenyt. Már senki nem fogja használni.
Ezek után figyelme ismét Ysaneera irányul és a pár perce még Jaz-en használt bilincseket megpróbálja rá helyezni. Ha nem ellenkezik akkor ez könnyű lesz. Nem nézné ki belőle, hogy egymaga elszakadva a csapattól, próbálna meg a fenevadaktól nyüzsgő erdőn átvágva menedéket keresni, és túlélni valami büdös barbár, vagy kegyetlen, rumszagú kalóz kényszerszeretőjeként, de ez még a közeli jövőben ki fog derülni.
Ha a bilincselés megvolt, segít a szekérre való felülésben, Ereliasszal pedig még vált pár szót.*
-Elboldogulsz? *Teszi fel a kérdést utalva a bricskára és a mellette ülő tolvajra. Ysanee eddig nem bizonyult valami ügyes tolvajnak, a próbát amit elé állított meg se próbálta véghez vinni, a szökési kísérlete a végén szinte lehetetlen volt. Bizonyos praktikák pedig a szigorú és kőszívű foglárral szemben egyszerűen nem működnek. Ha a fiú bólint akkor hagyja, hogy ő vigye haza a szekeret, és a csapat mögött lovagolva végre megindulhatnak hazafelé. Ha nem akkor hajlandó átvenni tőle a bricska irányítását.*
-Fogd. *Ad át egy szütyőben Erelias Nahodaannak 500 aranyat.
* -Ha a városba értünk szerelkezz fel, ahogy látom nem sok mindent hoztál magaddal otthonról. *Többet nem mond. A fiú talán jobban tudja mire van égetően szüksége, reméli az adott pénz elegendő lesz hozzá. Ha meg nem, akkor legalább az is kiderül. Ha minden rendeződött a konvoj elindul vissza Arthenior irányába.*
46. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2016-11-05 16:24:54
Üzenet elküldve: 2016-11-05 16:24:54
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 396
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 396
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Amon Ruadh lábánál//
//Aoneer, Erelias, Sydnarus//
*Amint a félvér végre elereszti a torkát hatalmas nagy levegőket vesz.*
-Köszönöm, igazán nagylelkű *szája továbbra is levakarhatatlan, gúnyos mosolyra áll, hangjából ehhez illően tökéletesen kihallatszik az irónia. Kezével végigsimít hátracsavart csuklóján, még mielőtt azonban felpakolnák őt egy szekérre, ahol végre nem zargatná senki, az idegen szóváltásba kerül az imént őt védő férfival, s hozzájuk még csatlakozik az őrmester is. Ysanee, tartva attól, hogy ha továbbmegy újra fájdalmas élményben lesz része, némán megállva figyeli a számára meglehetősen szórakoztató jelenetet.*
~És még a thargokat tartják vadembereknek.~
*Az összetűzés nem tart sokáig, a tolvaj még szívesen nézte volna egy darabig, de az sincs ellenére, hogy végre a szekérhez kísérik.
Ereliast látva megkönnyebbül, szája sarka őszintén ível felfelé. Szomorúnak tartja, hogy ez a kisfiú értelmesebb, mint az Őrség tagjai együttvéve.
Nem tudja, hogy örüljön-e annak, hogy visszamennek Artheniorban, hiszen vagy az Őrség egyik cellájába dugják, vagy elviszik a Krenkataurhoz és halálig dolgoztatják, egyik sem cseng túl jól. Persze még előfordulhat, hogy valami történik velük útközben, és lesz alkalma megszökni, de ennek olyan csekély a valószínűsége, minthogy visszakapja az Aoneer által elkobzott dolgait.
Ha úgy döntenek összekötözik vagy bilincselik a kezeit, némán, ellenállást nem mutatva tűri el, s ha felsegítik a szekérre még vet egy utolsó pillantást Amon Ruadhra.*
~Vajon a másik félvérrel mi lett?~
A hozzászólás írója (Ysanee Farnelis) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2016.11.05 16:27:07
//Aoneer, Erelias, Sydnarus//
*Amint a félvér végre elereszti a torkát hatalmas nagy levegőket vesz.*
-Köszönöm, igazán nagylelkű *szája továbbra is levakarhatatlan, gúnyos mosolyra áll, hangjából ehhez illően tökéletesen kihallatszik az irónia. Kezével végigsimít hátracsavart csuklóján, még mielőtt azonban felpakolnák őt egy szekérre, ahol végre nem zargatná senki, az idegen szóváltásba kerül az imént őt védő férfival, s hozzájuk még csatlakozik az őrmester is. Ysanee, tartva attól, hogy ha továbbmegy újra fájdalmas élményben lesz része, némán megállva figyeli a számára meglehetősen szórakoztató jelenetet.*
~És még a thargokat tartják vadembereknek.~
*Az összetűzés nem tart sokáig, a tolvaj még szívesen nézte volna egy darabig, de az sincs ellenére, hogy végre a szekérhez kísérik.
Ereliast látva megkönnyebbül, szája sarka őszintén ível felfelé. Szomorúnak tartja, hogy ez a kisfiú értelmesebb, mint az Őrség tagjai együttvéve.
Nem tudja, hogy örüljön-e annak, hogy visszamennek Artheniorban, hiszen vagy az Őrség egyik cellájába dugják, vagy elviszik a Krenkataurhoz és halálig dolgoztatják, egyik sem cseng túl jól. Persze még előfordulhat, hogy valami történik velük útközben, és lesz alkalma megszökni, de ennek olyan csekély a valószínűsége, minthogy visszakapja az Aoneer által elkobzott dolgait.
Ha úgy döntenek összekötözik vagy bilincselik a kezeit, némán, ellenállást nem mutatva tűri el, s ha felsegítik a szekérre még vet egy utolsó pillantást Amon Ruadhra.*
~Vajon a másik félvérrel mi lett?~
A hozzászólás írója (Ysanee Farnelis) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2016.11.05 16:27:07
45. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2016-11-05 10:35:29
Üzenet elküldve: 2016-11-05 10:35:29
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 966
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 966
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Díszes kompánia//
*Rettentően kíváncsi volt, Taitos hogyan élte meg a történteket, s most, mosolyát látva, könnyed szavait hallva neki is el kell mosolyodnia, ezúttal igazából. Nem volt ez így aznap, mikor számára iszonyúan kaotikussá, kiszámíthatatlanná vált a világ. Ráadásul teljesen elgyengítette valami, mintha minden védelme lehullott volna, de utólag, és ésszerűen visszagondolva ezt már egyszerű kétségbeeséssel magyarázná. Ám túlélte, mert a világuk is túlélte. Azóta még zavarodottabb, még kevésbé érti, és látja át a létezésük célját. De valahogy el is engedte ezt. Lehet, hogy holnap ismét számára ismeretlen erők csapnak össze, talán el is pusztítják a világot, de ő úgysem tehet semmit. Saját kicsinységének tudata pedig arra ösztönzi, hogy engedje el félelmeit, mert másképp igazán semmi értelme ennek a múló életnek.
Mikor a fiú bemutatja neki a tündért, Mofeta felé fordul ismét, és fejet hajt felé. Majd meglepetten néz újra Taitosra, mikor kiveszi, hogy a csöpp teremtmény is a tanítványa. Hogy aztán végképp összezavarodjon, mikor a lány meg úgy mutatkozik be, mint kereskedőtanonc.*
- Kereskedő? Nem mágus? *kérdez vissza, hogy tisztázhassa magában a helyzetet. Taitos értene a kereskedéshez is? Vagy csak mivel a fiú már említette, hogy Mofeta a tanítványa, ezért kiegészítőül tette hozzá most a lány, hogy emellett kereskedőtanonc is?
A tündér újabb köszöntésére ismét fejet hajt, amitől csak még inkább eltűnik egy-két pillanatra a csuklya alatt.
Mivel érzékeli, hogy Taitos kérdése nem neki szól, nem is igyekszik összeszedni gondolatait az otthoni helyzettel kapcsolatban. Mondjuk, nem is igazán számít, mert a jelenlegiről ő sem tud sokat. A napokban történtek eléggé összekuszáltak mindent, a tervek is nyilván megváltoztak.
Ő szó nélkül követi a fiút, így jelzi, hogy részéről mehetnek. Közben pedig hallgatja a beszélgetést. És egyre inkább az a benyomása, hogy Mofeta mégsem gyermek. Oda-odapillant rá, az aranyos kis arcára, a szárnyaira... Nem tehet róla, de gyermeki kíváncsisággal tölti el a tündérke külleme. Ám ahogy Mofeta felé fordul, igyekszik ezt leplezni.
Előbb zavarba hozza a rá irányuló figyelem, de a kérdés fogalmazás módja végül oldja benne a feszültséget, és valami mosolyféle fintorba görbíti a szája egyik felét.*
- Inkább Ragron. Azt hittem, fel fog falni. Taitos mentett meg tőle. Aztán a fától is. Meg... ki tudja, még mitől... *amilyen gunyorosan kezdi, olyan hálásan fejezi be, mert ismét belegondol, hogy a fiú nélkül most ki tudja, hol lenne, vagy élne-e még egyáltalán.*
- Az úton találkoztunk. Mikor láttam Ragront jönni, fölmásztam egy fára. Aztán jött Taitos, aki parancsolni tudott neki... Elküldte. Lemásztam a fáról... *A részleteket, hogy valójában inkább a fiú szedte le, kihagyja.* Ők épp a kikötői harcokból jöttek visszafelé. Nekem meg nem volt hova mennem. Taitos megengedte, hogy vele tartsak... aztán később a tanítványává fogadott. Szóval... azt hiszem, igazad lehet. Bár eddig nem tudtam, hogy sok tanítványa van. De a többit elismerném neki... Segítőkész, és türelmes. *odasandít a fiúra, mit szól a két irányból érkező szembe dicsérésre, s csak hogy kicsit enyhítse annak érzelgősségét, úgy somolyog, mintha nem gondolná komolyan, amit mondott. Pedig komolyan gondolja. Ám emellett kicsit talán kellemetlenül (?) is érinti, hogy ezen kívül nem sokat tud a fiúról, miközben számára olyan sokat jelent. Emlékeztetnie kell rá magát, hogy annyira mégsem állnak közel egymáshoz, mint azt ő gyakran képzeli, csak ő szeretne kötődni valakihez, s talán érthető okokból Taitosban bízik meg annyira, hogy nála keressen egy kicsit többet, amolyan család pótlékot, barátságot.*
- Ti hogy találkoztatok? *adja vissza a kérdést. Mivel olyan gyermekien néz ki a lány, magától értetődően tegezi, átgondolás nélkül.*
//Díszes kompánia//
*Rettentően kíváncsi volt, Taitos hogyan élte meg a történteket, s most, mosolyát látva, könnyed szavait hallva neki is el kell mosolyodnia, ezúttal igazából. Nem volt ez így aznap, mikor számára iszonyúan kaotikussá, kiszámíthatatlanná vált a világ. Ráadásul teljesen elgyengítette valami, mintha minden védelme lehullott volna, de utólag, és ésszerűen visszagondolva ezt már egyszerű kétségbeeséssel magyarázná. Ám túlélte, mert a világuk is túlélte. Azóta még zavarodottabb, még kevésbé érti, és látja át a létezésük célját. De valahogy el is engedte ezt. Lehet, hogy holnap ismét számára ismeretlen erők csapnak össze, talán el is pusztítják a világot, de ő úgysem tehet semmit. Saját kicsinységének tudata pedig arra ösztönzi, hogy engedje el félelmeit, mert másképp igazán semmi értelme ennek a múló életnek.
Mikor a fiú bemutatja neki a tündért, Mofeta felé fordul ismét, és fejet hajt felé. Majd meglepetten néz újra Taitosra, mikor kiveszi, hogy a csöpp teremtmény is a tanítványa. Hogy aztán végképp összezavarodjon, mikor a lány meg úgy mutatkozik be, mint kereskedőtanonc.*
- Kereskedő? Nem mágus? *kérdez vissza, hogy tisztázhassa magában a helyzetet. Taitos értene a kereskedéshez is? Vagy csak mivel a fiú már említette, hogy Mofeta a tanítványa, ezért kiegészítőül tette hozzá most a lány, hogy emellett kereskedőtanonc is?
A tündér újabb köszöntésére ismét fejet hajt, amitől csak még inkább eltűnik egy-két pillanatra a csuklya alatt.
Mivel érzékeli, hogy Taitos kérdése nem neki szól, nem is igyekszik összeszedni gondolatait az otthoni helyzettel kapcsolatban. Mondjuk, nem is igazán számít, mert a jelenlegiről ő sem tud sokat. A napokban történtek eléggé összekuszáltak mindent, a tervek is nyilván megváltoztak.
Ő szó nélkül követi a fiút, így jelzi, hogy részéről mehetnek. Közben pedig hallgatja a beszélgetést. És egyre inkább az a benyomása, hogy Mofeta mégsem gyermek. Oda-odapillant rá, az aranyos kis arcára, a szárnyaira... Nem tehet róla, de gyermeki kíváncsisággal tölti el a tündérke külleme. Ám ahogy Mofeta felé fordul, igyekszik ezt leplezni.
Előbb zavarba hozza a rá irányuló figyelem, de a kérdés fogalmazás módja végül oldja benne a feszültséget, és valami mosolyféle fintorba görbíti a szája egyik felét.*
- Inkább Ragron. Azt hittem, fel fog falni. Taitos mentett meg tőle. Aztán a fától is. Meg... ki tudja, még mitől... *amilyen gunyorosan kezdi, olyan hálásan fejezi be, mert ismét belegondol, hogy a fiú nélkül most ki tudja, hol lenne, vagy élne-e még egyáltalán.*
- Az úton találkoztunk. Mikor láttam Ragront jönni, fölmásztam egy fára. Aztán jött Taitos, aki parancsolni tudott neki... Elküldte. Lemásztam a fáról... *A részleteket, hogy valójában inkább a fiú szedte le, kihagyja.* Ők épp a kikötői harcokból jöttek visszafelé. Nekem meg nem volt hova mennem. Taitos megengedte, hogy vele tartsak... aztán később a tanítványává fogadott. Szóval... azt hiszem, igazad lehet. Bár eddig nem tudtam, hogy sok tanítványa van. De a többit elismerném neki... Segítőkész, és türelmes. *odasandít a fiúra, mit szól a két irányból érkező szembe dicsérésre, s csak hogy kicsit enyhítse annak érzelgősségét, úgy somolyog, mintha nem gondolná komolyan, amit mondott. Pedig komolyan gondolja. Ám emellett kicsit talán kellemetlenül (?) is érinti, hogy ezen kívül nem sokat tud a fiúról, miközben számára olyan sokat jelent. Emlékeztetnie kell rá magát, hogy annyira mégsem állnak közel egymáshoz, mint azt ő gyakran képzeli, csak ő szeretne kötődni valakihez, s talán érthető okokból Taitosban bízik meg annyira, hogy nála keressen egy kicsit többet, amolyan család pótlékot, barátságot.*
- Ti hogy találkoztatok? *adja vissza a kérdést. Mivel olyan gyermekien néz ki a lány, magától értetődően tegezi, átgondolás nélkül.*
44. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2016-11-05 06:06:04
Üzenet elküldve: 2016-11-05 06:06:04
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 496
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 496
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
//Amon Ruadh lábánál//
//Aoneer, Erelias, Rotar, Ysanee//
*A lány felfogni látszik, hogy ez most nem az ellenkezés ideje, ezért csak éles nyelvével igyekszik a férfin sebet ejteni, de ahhoz azért elég kérges a férfi lelke, hogy ez ne okozzon neki álmatlan éjszakákat. Inkább zavarja, hogy egy valóban egy gyenge lányt kell húznia-vonnia, de ha ezt a parancsot kapta, ezt fogja végrehajtani. Ő legalább igyekszik csak annyi erőt alkalmazni, amennyit szükséges, biztos akadna a közelben olyan katona, aki nem fogná vissza magát csak azért, mert intézkedésének tárgya egy nő.
Kezét a nő nyakáról a vállára teszi, miközben másik kézzel a csuklójáról a könyökére fog át, így a karjánál támasztva újra álló helyzetbe segíti. A békítés szavait keresve indulna vele újra a szekerek felé, de ekkor egy kéz nehezedik a vállára. Hátrapillantva a kéz tulajdonosában a korábban segítőkész páncélos katonát ismeri fel, aki szintén az Őrség vörös köpenyét viseli. Ez viszont most egyáltalán nem számít, a hanghordozás, a szavak elárulják, hogy nem túlzásba esően bizalmaskodó baráti gesztusról, hanem fenyegetésről, inzultusról van szó. Syd azonban jól tudja, idegen törvények alá tartozó földön van és tetteivel már az Őrségnek felel. Az ezen okokból magára erőltetett józanság az egyetlen, ami visszatartja attól, hogy kardot rántson és ugyanazzal a mozdulattal bele is állítsa a másik páncéljának lemezei közé, jó mélyen a húsba. Így csak ráfog a kardmarkolatra és úgy szól hátra.*
-Veszett gyorsan vedd le rólam a kezed!
*Ha Rotar bármi mást reagál, mint a keze elvétele, kiderült volna, ki bánik jobban a karddal, de a kritikus pillanatban valami puffanva-fröccsenve érkezik a férfi tarkójának. Az őrmester intézkedett a maga módján, és előbb Syd előállítási módszereire tesz maliciózus megjegyzést, majd úgy vágja ki Rotart az Őrség kötelékéből, mint a közmondásos macskát.
~Itt aztán nem sokat tökölnek.~
Elengedi a kardot, de azért szemével követi a férfi távozását. Amint eltűnik a színről, ha nem ellenáll tettlegesen, tovább vezeti a lányt a szekerek felé, ahová Erelias most parkol le egy kordéval, hogy felvegye és szállítható állapotba hozza a foglyot.*
//Aoneer, Erelias, Rotar, Ysanee//
*A lány felfogni látszik, hogy ez most nem az ellenkezés ideje, ezért csak éles nyelvével igyekszik a férfin sebet ejteni, de ahhoz azért elég kérges a férfi lelke, hogy ez ne okozzon neki álmatlan éjszakákat. Inkább zavarja, hogy egy valóban egy gyenge lányt kell húznia-vonnia, de ha ezt a parancsot kapta, ezt fogja végrehajtani. Ő legalább igyekszik csak annyi erőt alkalmazni, amennyit szükséges, biztos akadna a közelben olyan katona, aki nem fogná vissza magát csak azért, mert intézkedésének tárgya egy nő.
Kezét a nő nyakáról a vállára teszi, miközben másik kézzel a csuklójáról a könyökére fog át, így a karjánál támasztva újra álló helyzetbe segíti. A békítés szavait keresve indulna vele újra a szekerek felé, de ekkor egy kéz nehezedik a vállára. Hátrapillantva a kéz tulajdonosában a korábban segítőkész páncélos katonát ismeri fel, aki szintén az Őrség vörös köpenyét viseli. Ez viszont most egyáltalán nem számít, a hanghordozás, a szavak elárulják, hogy nem túlzásba esően bizalmaskodó baráti gesztusról, hanem fenyegetésről, inzultusról van szó. Syd azonban jól tudja, idegen törvények alá tartozó földön van és tetteivel már az Őrségnek felel. Az ezen okokból magára erőltetett józanság az egyetlen, ami visszatartja attól, hogy kardot rántson és ugyanazzal a mozdulattal bele is állítsa a másik páncéljának lemezei közé, jó mélyen a húsba. Így csak ráfog a kardmarkolatra és úgy szól hátra.*
-Veszett gyorsan vedd le rólam a kezed!
*Ha Rotar bármi mást reagál, mint a keze elvétele, kiderült volna, ki bánik jobban a karddal, de a kritikus pillanatban valami puffanva-fröccsenve érkezik a férfi tarkójának. Az őrmester intézkedett a maga módján, és előbb Syd előállítási módszereire tesz maliciózus megjegyzést, majd úgy vágja ki Rotart az Őrség kötelékéből, mint a közmondásos macskát.
~Itt aztán nem sokat tökölnek.~
Elengedi a kardot, de azért szemével követi a férfi távozását. Amint eltűnik a színről, ha nem ellenáll tettlegesen, tovább vezeti a lányt a szekerek felé, ahová Erelias most parkol le egy kordéval, hogy felvegye és szállítható állapotba hozza a foglyot.*
43. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2016-11-04 23:32:44
Üzenet elküldve: 2016-11-04 23:32:44
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 33
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 33
Játékstílus: Vakmerő
//Amon Ruadh lábánál//
*Rotar tarkóján hirtelen egy borzoi csattan szét, annak beleivel együtt, ezzel nagy meglepetést okozva a férfinak. Megfordul, hogy megnézze ki tette ezt vele.*
-Te bolon...
*Amikor meglátja Aoneer őrmester villámló tekintetét benne ragad a szó. De a legrosszab az az, amit ezután kér tőle felettese.*
-Uram, biztos ebben? Mármint, nem is csináltam semmi rosszat...
*Sóhajt egyet.*
-Na jó, ha ez van hát ez van. Nem ellenkezhetek.
*Lecsatolja válláról a szép vörös köpenyét, amit még ő maga választott magának a barakk ruhatárában. Amilyen örömmel vette fel, most olyan szomorúsággal veszi le, és dobja le Aoneer lába elé.*
-Sajnálom uram, úgy látszik ennyi volt a szolgálatom.
*Szalutál egy utólsót, majd minden szó nélkül elhagyja a városőr tábort. Vegyes érzelmek tombolnak most benne. Egyrészt örül, hogy most szabad és azt csinál amit akar, másrészt viszont szomorú, amiért kirakták az őrségből, mert nagyon szeretett itt szolgálni.* ~Jól jönne most egy kis ital. Talán a Rumos Rókalyuk most megteszi.~ *El is indul a kikötő fele, ahol még nem járt sokat. Remélhetőleg nem sok városőrbe ütközik út közben, nem szeretne most látni egyet sem.*
*Rotar tarkóján hirtelen egy borzoi csattan szét, annak beleivel együtt, ezzel nagy meglepetést okozva a férfinak. Megfordul, hogy megnézze ki tette ezt vele.*
-Te bolon...
*Amikor meglátja Aoneer őrmester villámló tekintetét benne ragad a szó. De a legrosszab az az, amit ezután kér tőle felettese.*
-Uram, biztos ebben? Mármint, nem is csináltam semmi rosszat...
*Sóhajt egyet.*
-Na jó, ha ez van hát ez van. Nem ellenkezhetek.
*Lecsatolja válláról a szép vörös köpenyét, amit még ő maga választott magának a barakk ruhatárában. Amilyen örömmel vette fel, most olyan szomorúsággal veszi le, és dobja le Aoneer lába elé.*
-Sajnálom uram, úgy látszik ennyi volt a szolgálatom.
*Szalutál egy utólsót, majd minden szó nélkül elhagyja a városőr tábort. Vegyes érzelmek tombolnak most benne. Egyrészt örül, hogy most szabad és azt csinál amit akar, másrészt viszont szomorú, amiért kirakták az őrségből, mert nagyon szeretett itt szolgálni.* ~Jól jönne most egy kis ital. Talán a Rumos Rókalyuk most megteszi.~ *El is indul a kikötő fele, ahol még nem járt sokat. Remélhetőleg nem sok városőrbe ütközik út közben, nem szeretne most látni egyet sem.*
42. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2016-11-04 22:54:55
Üzenet elküldve: 2016-11-04 22:54:55
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 100
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 100
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
// Amon Ruadh lábánál //
* Úgy tűnik szépen kivették a kezéből a feladatot. Nem is tudja hirtelen, ezen bosszankodjon-e vagy megkönnyebbüljön. Egyrészt nem neki kell aggódnia a kevésbé kiegyenlített erőviszonyok miatt, másrészt nem is igen tudja lenyűgözni Aoneert. *
~ Hát akkor tulajdonképpen én mit is csináljak? ~
* Tanácstalanul vakargatja meg amúgy is szerte szét álló haját. *
~ Ez a kettő meg még összeveszik azon, ki cibálja maga után a foglyot. Néha nagyon furák a felnőttek. ~
* Amíg a katonák eldöntik a megfelelő bánásmódot, addig ő akár szekér után is nézhetne, elvégre ez is a feladat része. Körbeforgatja magát minden irányban. Többet is lát, ámbár a többség tele van és már kifelé igyekszik a táborból. Erelias nem egészen biztos benne, még is milyen körülmények közé kellene helyeznie a foglyot. Hozzá kellene kötöznie egy szekérhez, vagy csak ültessék fel? Nem tűnik egyelőre túl készségesnek. *
~ Valami őrizet akkor is kell. ~
* Gondolkozik, gondolkozik. A fejébe villan, mintha az istálló mögött látott volna egy bricskát... *
- Igen! EZ lesz az! -
* Kissé kétkedve pillant Fürgére, de nincs mese meg kell próbálni. Amíg Syd és Rotar civódik, addig a fiú elvágtat a bricskáért. A lovászfiúk segítségével sikerül nagy nehezen befogni lovát is a kordé elé. *
~ Nem fog hiányozni senkinek. Pakolni úgysem lehet rá eleget. ~
* Lassan vezeti a hátasból fogatlóvá aljasodott Fürgét, hogy szokja a helyzetet. Nem ismeretlen sem neki, sem a fiúnak a dolog, csak nagyon régen volt, amikor unokahúgait kocsikáztatta odahaza. *
- Hölgyem, felszállna kérem? Ha van valami csomagja, azt is fel tudom rá erősíteni. -
* Mutat a járműre, ahová már a saját apró motyóját is felkötötte. Kicsit izgul a fiú, elvégre csak ketten férnek fel rá és ez azt jelenti, hogy egy fogollyal kell utaznia. *
~ Akár veszélyes is lehet. Remélem azért valami kíséret lesz velünk, nehogy elszökjön útközben. Nehéz lenne ennyi dologra egyszerre ügyelni. ~
* Úgy tűnik szépen kivették a kezéből a feladatot. Nem is tudja hirtelen, ezen bosszankodjon-e vagy megkönnyebbüljön. Egyrészt nem neki kell aggódnia a kevésbé kiegyenlített erőviszonyok miatt, másrészt nem is igen tudja lenyűgözni Aoneert. *
~ Hát akkor tulajdonképpen én mit is csináljak? ~
* Tanácstalanul vakargatja meg amúgy is szerte szét álló haját. *
~ Ez a kettő meg még összeveszik azon, ki cibálja maga után a foglyot. Néha nagyon furák a felnőttek. ~
* Amíg a katonák eldöntik a megfelelő bánásmódot, addig ő akár szekér után is nézhetne, elvégre ez is a feladat része. Körbeforgatja magát minden irányban. Többet is lát, ámbár a többség tele van és már kifelé igyekszik a táborból. Erelias nem egészen biztos benne, még is milyen körülmények közé kellene helyeznie a foglyot. Hozzá kellene kötöznie egy szekérhez, vagy csak ültessék fel? Nem tűnik egyelőre túl készségesnek. *
~ Valami őrizet akkor is kell. ~
* Gondolkozik, gondolkozik. A fejébe villan, mintha az istálló mögött látott volna egy bricskát... *
- Igen! EZ lesz az! -
* Kissé kétkedve pillant Fürgére, de nincs mese meg kell próbálni. Amíg Syd és Rotar civódik, addig a fiú elvágtat a bricskáért. A lovászfiúk segítségével sikerül nagy nehezen befogni lovát is a kordé elé. *
~ Nem fog hiányozni senkinek. Pakolni úgysem lehet rá eleget. ~
* Lassan vezeti a hátasból fogatlóvá aljasodott Fürgét, hogy szokja a helyzetet. Nem ismeretlen sem neki, sem a fiúnak a dolog, csak nagyon régen volt, amikor unokahúgait kocsikáztatta odahaza. *
- Hölgyem, felszállna kérem? Ha van valami csomagja, azt is fel tudom rá erősíteni. -
* Mutat a járműre, ahová már a saját apró motyóját is felkötötte. Kicsit izgul a fiú, elvégre csak ketten férnek fel rá és ez azt jelenti, hogy egy fogollyal kell utaznia. *
~ Akár veszélyes is lehet. Remélem azért valami kíséret lesz velünk, nehogy elszökjön útközben. Nehéz lenne ennyi dologra egyszerre ügyelni. ~
41. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2016-11-04 21:51:06
Üzenet elküldve: 2016-11-04 21:51:06
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1087
OOC üzenetek: 37
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1087
OOC üzenetek: 37
Játékstílus: Vakmerő
//Amon Ruadh lábánál//
*A vízfolyatás ezek szerint sikeres mert a kölyök végül felkel, és motyog valamit, az őrmester egy darabig bámulja, néhol bólint máshol értetlenkedik. Annyit legalábbis kihámozott a dologból, hogy a félvér a gyógyszerlopásból próbálja kimagyarázni magát, de hol a lábát emlegeti, hol a húgát. A dologgal annyi problémája van személy szerint, hogy ha valakinek orvosság kell és tényleg szüksége van rá az nem áll le idegen "hölgyek" lábát masszírozni, és idegen városőrökkel pofátlankodni. Így Jaz csak annyit ér el az erőlködésével, hogy Aoneer most már lelkiismeret furdalás nélkül lejelentheti, hogy a félvér bizony lopni akart, ezzel az ügy lezárult, köszöni nem kell többet hallania.*
-Üssétek. *Néz fel a két városőrre, remélhetőleg a villámcsapás hatásait némileg még érző Jaz eltángálása nem lesz nehéz feladat a két legénynek és azok fapálcáinak. Húsz botütés kemény tud lenni, főleg ha egy villámcsapásra kapja az ember és elf fia.*
~Egy, kettő, három...~ *Számolja magában a csapásokat, nem gond ha néhány félremegy és csak a karját találja el mondjuk ott is érződni fog, csak a ruhán át kevésbé mint a csupasz háton. Ha ezzel megvoltak, Aoneer megpróbálja eltávolítani a bilincset, nem hinné, hogy a félvér túlzottan ragaszkodna hozzá. Esetleg még búcsúzóul meg is tapossa kicsit a vascsizmával a jól elvert hátat, de nem kíván túl nagy kulimászba lépni.
Közben a sátor szép lassan eltűnik ha tovább húzódna ez az egész hamarosan már a nyílt éjszakában vernék a szerencsétlen.*
-A minél későbbi viszont látásra. *Nem érdekli túlzottan, hogy a legyengült sebesült, vizeletszagú fiút megzabálják e reggelre az állatok, vagy a láz és a betegség viszi el esetleg. Ő végrehajtotta a feladatot, mondhatni élvezte is egy kicsit. Most ideje tovább állnia.*
-Te jó ég, a hugyos meg a bomló tetem. *Emeli fel a földről a borzoit, itt lenne az ideje, hogy már végre megszabaduljon ettől a vacaktól. Mégsem jó ha egy orvosi sátorban valaki ilyenekkel mászkál, még akkor sem ha a sátor már gyakorlatilag nincs is körülötte.*
~Hát ez?~ *Teszi fel magának a kérdést mikor a dög bűzös teteméből, valahol a belek közül kiesik valami, valami fekete és kemény némi belsőség társaságában, ahogy belenyúl a kiesett gennybe, mint parasztgyerek a tehénszarba egyszer csak előbújik belőle egy apró fekete kavics.*
~Új kor köszönt.~ *Olvassa el a csillagok hideg fényénél és szeme szinte elkerekedik.* ~Új kor köszönt.~ *Ismétli magában, a fekete anyag, az ismerős szöveg amit a lándzsán is látott, a rohadt élet. Kezdi úgy érezni ismét belebotlott valami nagyobba, és mondaná ezt a sors akaratának, de a sors rettentően bárgyú ha ezt egy rothadó tetem és egy elme roggyant félvér képében vágja az arcába.
Rövid elmélkedéséből arra eszmél, hogy odakint megint áll a bál, amit mint őrmester nem néz jó szemmel, zsebre vágja a kavicsot, majd a kezében lévő többnapos, talán több hatos borzoitetemet egy jól célzott mozdulattal egyenesen megpróbálja Rotar nyakához vágni.*
-Abbahagynátok a baromkodást? *Teszi fel a kérdést cseppet sem türelmes tónusban.*
-Ha hazaértünk kapsz egy órát a Pintyben, de ne akkor teperj le nőket mikor indulnunk kéne. *Morog rá Sydre. Majd villámló tekintetét Rotarra mereszti, nem tudni melyik a félelmetesebb ez, vagy a valódi villám mely nemrég felfénylett a tábor egén.*
-Te pedig most azonnal tedd le azt a köpenyt és takarodj a szemem elől, ha nem akarod hamarosan egy fán lógva találni magad. *A parancs az parancs. Ez a városi őrség hitvallása, az egyetlen szentség amiért az őrmester eladta a testét és lelkét a városnak. Aki nem hajlandó végrehajtani a kapott utasítást, ellenszegül, sőt akadályozza a munkát és még fenyegetőzik is, annak nincs helye az őrség soraiban. És a parancs lehet nők terelgetése, árvák mészárlása, falvak felgyújtása, kínzás, megalázás, és bemocskolódás, a magasabb rend nevében.*
-És köszönd meg szépen amiért nem küldelek egyből a hadbíróság elé amiért megfenyegettél egy munkáját végző városőrt.
*A vízfolyatás ezek szerint sikeres mert a kölyök végül felkel, és motyog valamit, az őrmester egy darabig bámulja, néhol bólint máshol értetlenkedik. Annyit legalábbis kihámozott a dologból, hogy a félvér a gyógyszerlopásból próbálja kimagyarázni magát, de hol a lábát emlegeti, hol a húgát. A dologgal annyi problémája van személy szerint, hogy ha valakinek orvosság kell és tényleg szüksége van rá az nem áll le idegen "hölgyek" lábát masszírozni, és idegen városőrökkel pofátlankodni. Így Jaz csak annyit ér el az erőlködésével, hogy Aoneer most már lelkiismeret furdalás nélkül lejelentheti, hogy a félvér bizony lopni akart, ezzel az ügy lezárult, köszöni nem kell többet hallania.*
-Üssétek. *Néz fel a két városőrre, remélhetőleg a villámcsapás hatásait némileg még érző Jaz eltángálása nem lesz nehéz feladat a két legénynek és azok fapálcáinak. Húsz botütés kemény tud lenni, főleg ha egy villámcsapásra kapja az ember és elf fia.*
~Egy, kettő, három...~ *Számolja magában a csapásokat, nem gond ha néhány félremegy és csak a karját találja el mondjuk ott is érződni fog, csak a ruhán át kevésbé mint a csupasz háton. Ha ezzel megvoltak, Aoneer megpróbálja eltávolítani a bilincset, nem hinné, hogy a félvér túlzottan ragaszkodna hozzá. Esetleg még búcsúzóul meg is tapossa kicsit a vascsizmával a jól elvert hátat, de nem kíván túl nagy kulimászba lépni.
Közben a sátor szép lassan eltűnik ha tovább húzódna ez az egész hamarosan már a nyílt éjszakában vernék a szerencsétlen.*
-A minél későbbi viszont látásra. *Nem érdekli túlzottan, hogy a legyengült sebesült, vizeletszagú fiút megzabálják e reggelre az állatok, vagy a láz és a betegség viszi el esetleg. Ő végrehajtotta a feladatot, mondhatni élvezte is egy kicsit. Most ideje tovább állnia.*
-Te jó ég, a hugyos meg a bomló tetem. *Emeli fel a földről a borzoit, itt lenne az ideje, hogy már végre megszabaduljon ettől a vacaktól. Mégsem jó ha egy orvosi sátorban valaki ilyenekkel mászkál, még akkor sem ha a sátor már gyakorlatilag nincs is körülötte.*
~Hát ez?~ *Teszi fel magának a kérdést mikor a dög bűzös teteméből, valahol a belek közül kiesik valami, valami fekete és kemény némi belsőség társaságában, ahogy belenyúl a kiesett gennybe, mint parasztgyerek a tehénszarba egyszer csak előbújik belőle egy apró fekete kavics.*
~Új kor köszönt.~ *Olvassa el a csillagok hideg fényénél és szeme szinte elkerekedik.* ~Új kor köszönt.~ *Ismétli magában, a fekete anyag, az ismerős szöveg amit a lándzsán is látott, a rohadt élet. Kezdi úgy érezni ismét belebotlott valami nagyobba, és mondaná ezt a sors akaratának, de a sors rettentően bárgyú ha ezt egy rothadó tetem és egy elme roggyant félvér képében vágja az arcába.
Rövid elmélkedéséből arra eszmél, hogy odakint megint áll a bál, amit mint őrmester nem néz jó szemmel, zsebre vágja a kavicsot, majd a kezében lévő többnapos, talán több hatos borzoitetemet egy jól célzott mozdulattal egyenesen megpróbálja Rotar nyakához vágni.*
-Abbahagynátok a baromkodást? *Teszi fel a kérdést cseppet sem türelmes tónusban.*
-Ha hazaértünk kapsz egy órát a Pintyben, de ne akkor teperj le nőket mikor indulnunk kéne. *Morog rá Sydre. Majd villámló tekintetét Rotarra mereszti, nem tudni melyik a félelmetesebb ez, vagy a valódi villám mely nemrég felfénylett a tábor egén.*
-Te pedig most azonnal tedd le azt a köpenyt és takarodj a szemem elől, ha nem akarod hamarosan egy fán lógva találni magad. *A parancs az parancs. Ez a városi őrség hitvallása, az egyetlen szentség amiért az őrmester eladta a testét és lelkét a városnak. Aki nem hajlandó végrehajtani a kapott utasítást, ellenszegül, sőt akadályozza a munkát és még fenyegetőzik is, annak nincs helye az őrség soraiban. És a parancs lehet nők terelgetése, árvák mészárlása, falvak felgyújtása, kínzás, megalázás, és bemocskolódás, a magasabb rend nevében.*
-És köszönd meg szépen amiért nem küldelek egyből a hadbíróság elé amiért megfenyegettél egy munkáját végző városőrt.
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3591-3610