Nincs játékban - Ispotály és Alkimistaműhely
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Nincs "nagyobb" helyszín | Ispotály és Alkimistaműhely | Nincs "kisebb" helyszín |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 7 (121. - 140. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
140. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-06-03 20:40:28
Üzenet elküldve: 2019-06-03 20:40:28
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 863
OOC üzenetek: 37
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 863
OOC üzenetek: 37
Játékstílus: Vakmerő
//Hárman párban//
*Nem ismeri igazán a mélységit, de azt kötve hinné, hogy féltékeny lenne. Viszont a kis csipkelődő megjegyzései alapján mégis erre lehetne következtetni. Ami egyébként érthető is. Hiszen melyik asszony ne szeretné magáénak tudni a Vashegy második emberét? Igaz ugyan, hogy Hubi legjobb esetben is csak harmadik a rangsorban, de azt még félszívvel sem nagyon ismerné el, hogy Aenae felette áll. Ennek megfelelően egy kis önelégült mosollyal tipeg befelé.*
- Köszönöm az elismerő szavakat, gyönyörű hölgyeim, de elsősorban Átoké az érdem.
*Meg persze a szerencséé, de igazán nem kell minden részletet figyelembe venni. És persze valóban idegenkedik a gondolattól, hogy az iménti kis vesszőfutást megismételjék. Esti ötlete viszont sokkal inkább kedvére való. Van egy olyan érzése, hogy a Dwirinthalen a róla kialakult, természetesen megalapozatlan, sztereotípiákra apellál. Ezen nem sértődik meg, ellenkezőleg. Még rá is játszik.*
- Biztosíthatok mindenkit, hogy teljes mértékben pártatlan és elfogulatlan döntőbíró leszek, egyben szigorú szemmel fogok őrködni a versengés tisztasága felett.*
*Kiváltképp ha sikerül olyan próbát kitalálnia, amiben a lányok meglehetősen lenge öltözékben vennének részt. Ez viszont még meglehetősen a jövő zenéje. Egyelőre annyi marad, hogy míg Dora elől fejvesztve menekülne a nyúl, addig Esti tapsifülese sokkal barátságosabbnak bizonyul. Nézi a nyulat dédelgető sötételfet, aztán kicsit csodálkozva fordul Dora felé. Ez annak szól, hogy amit Dora mondott, nem neki jutott eszébe először. Egyre inkább kedvére való ez az elf.*
- Ami igaz, az igaz. *bólogat mélységes meggyőződéssel* Áldozatos munkával megmentettük a VAshegyet, de talán egész Lanawint a pestis borzasztó rémétől, és mit kaptunk érte cserébe? Még csak egy lakomát sem rendeztek a tiszteletünkre. Hiába... *csóválja meg a fejét nagy világfájdalommal* korunk nem kedvez a tudósoknak. A tudomány vívmányait mindenki örömmel veszi, természetesnek tartja, s nem gondolnak bele a hálátlanok, hogy mindez nem a mezőn termett. A hálátlanok!
*Itt már somolyog, mert kezdi túlspilázni a szerepét.*
- De alkalomadtán majd finoman jelzem a nagyúrnak, hogy a thargok - a mélységes és soha nem múló hálán túl természetesen - mással is tartoznak nekünk. Dora kis figyelmeztetésére aztán átvonul a kis irodahelyiségbe, ahol annak idején a főhadiszállását rendezte be. Ha a többiek követik láthatják, hogy a sajttal már nem lesz gond. Az ugyanis nincs meg. Valami túlbuzgó szolgáló kidobhatta. Ezen hálistenkedik egy sort, aztán a patkányokat veszi szemügyre. Szerencsére azoknak gondjukat viselték, így nem pusztultak el a ketrecben. Sőt, szemmel láthatóan kicsattannak az egészségtől. Alighanem az ő kutatásai is sikeresek voltak, még ha a babér nagy részét a nyulak és a lányok aratták le. Mivel pedig Hubi, sokakkal ellentétben, nem idegenkedik e kis rágcsálóktól, nem üti agyon őket, hanem szabadon engedi a társaságot. Egy kivételével. A legszelídebbet kiemeli a ketrecből miután egy vastag bőrkesztyűt húzott. Még ha szelíd is a patkány, jobb az óvatosság.*
- Ő itt Hármas. *emeli meg a csipogva tiltakozó jószágot, aztán elmosolyodik* Én nem adtam nevet nekik.
*Egy darabig szemléli az állatot, és ki nem mondaná, hogy Doráék mintájára kapott kedvet hozzá, hogy neki is legyen egy házi kedvence.*
- Azt hiszem, hogy megtartom.
*Ha pedig más itt nincs, Hubi részéről akár mehetnek is.*
*Nem ismeri igazán a mélységit, de azt kötve hinné, hogy féltékeny lenne. Viszont a kis csipkelődő megjegyzései alapján mégis erre lehetne következtetni. Ami egyébként érthető is. Hiszen melyik asszony ne szeretné magáénak tudni a Vashegy második emberét? Igaz ugyan, hogy Hubi legjobb esetben is csak harmadik a rangsorban, de azt még félszívvel sem nagyon ismerné el, hogy Aenae felette áll. Ennek megfelelően egy kis önelégült mosollyal tipeg befelé.*
- Köszönöm az elismerő szavakat, gyönyörű hölgyeim, de elsősorban Átoké az érdem.
*Meg persze a szerencséé, de igazán nem kell minden részletet figyelembe venni. És persze valóban idegenkedik a gondolattól, hogy az iménti kis vesszőfutást megismételjék. Esti ötlete viszont sokkal inkább kedvére való. Van egy olyan érzése, hogy a Dwirinthalen a róla kialakult, természetesen megalapozatlan, sztereotípiákra apellál. Ezen nem sértődik meg, ellenkezőleg. Még rá is játszik.*
- Biztosíthatok mindenkit, hogy teljes mértékben pártatlan és elfogulatlan döntőbíró leszek, egyben szigorú szemmel fogok őrködni a versengés tisztasága felett.*
*Kiváltképp ha sikerül olyan próbát kitalálnia, amiben a lányok meglehetősen lenge öltözékben vennének részt. Ez viszont még meglehetősen a jövő zenéje. Egyelőre annyi marad, hogy míg Dora elől fejvesztve menekülne a nyúl, addig Esti tapsifülese sokkal barátságosabbnak bizonyul. Nézi a nyulat dédelgető sötételfet, aztán kicsit csodálkozva fordul Dora felé. Ez annak szól, hogy amit Dora mondott, nem neki jutott eszébe először. Egyre inkább kedvére való ez az elf.*
- Ami igaz, az igaz. *bólogat mélységes meggyőződéssel* Áldozatos munkával megmentettük a VAshegyet, de talán egész Lanawint a pestis borzasztó rémétől, és mit kaptunk érte cserébe? Még csak egy lakomát sem rendeztek a tiszteletünkre. Hiába... *csóválja meg a fejét nagy világfájdalommal* korunk nem kedvez a tudósoknak. A tudomány vívmányait mindenki örömmel veszi, természetesnek tartja, s nem gondolnak bele a hálátlanok, hogy mindez nem a mezőn termett. A hálátlanok!
*Itt már somolyog, mert kezdi túlspilázni a szerepét.*
- De alkalomadtán majd finoman jelzem a nagyúrnak, hogy a thargok - a mélységes és soha nem múló hálán túl természetesen - mással is tartoznak nekünk. Dora kis figyelmeztetésére aztán átvonul a kis irodahelyiségbe, ahol annak idején a főhadiszállását rendezte be. Ha a többiek követik láthatják, hogy a sajttal már nem lesz gond. Az ugyanis nincs meg. Valami túlbuzgó szolgáló kidobhatta. Ezen hálistenkedik egy sort, aztán a patkányokat veszi szemügyre. Szerencsére azoknak gondjukat viselték, így nem pusztultak el a ketrecben. Sőt, szemmel láthatóan kicsattannak az egészségtől. Alighanem az ő kutatásai is sikeresek voltak, még ha a babér nagy részét a nyulak és a lányok aratták le. Mivel pedig Hubi, sokakkal ellentétben, nem idegenkedik e kis rágcsálóktól, nem üti agyon őket, hanem szabadon engedi a társaságot. Egy kivételével. A legszelídebbet kiemeli a ketrecből miután egy vastag bőrkesztyűt húzott. Még ha szelíd is a patkány, jobb az óvatosság.*
- Ő itt Hármas. *emeli meg a csipogva tiltakozó jószágot, aztán elmosolyodik* Én nem adtam nevet nekik.
*Egy darabig szemléli az állatot, és ki nem mondaná, hogy Doráék mintájára kapott kedvet hozzá, hogy neki is legyen egy házi kedvence.*
- Azt hiszem, hogy megtartom.
*Ha pedig más itt nincs, Hubi részéről akár mehetnek is.*
139. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-05-31 01:02:02
Üzenet elküldve: 2019-05-31 01:02:02
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 384
OOC üzenetek: 107
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 384
OOC üzenetek: 107
Játékstílus: Vakmerő
//Hárman párban//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Lehetséges, hogy a jó kancellár dédnagyanyja egy lovászfiúval is szorosabb kapcsolatot kötött, de ez őrajta aligha látszik meg… Már ami a lovaglótehetségét illeti. Mivel azonban erről Dora sem tud, na meg ő lenne az utolsó, és nem csak a versenyben, aki követ vetne – és követ vethetne – a férfira, csak egy együtt érző mosollyal nyugtázza, hogy nem lehetett egyszerű dolga az imént. Ha Bors hajlandó lett volna vágtázni, az elfnek is alaposan kitörte volna a fenekét, nem ez lenne az első eset, de szerencsére neki más nem nagyon fájhat arrafelé.*
- A gratuláció azért jár, megdolgoztál érte. *Mondja neki, miután a laborba érnek, ki könnyen, ki nehézkesen, megsimogatva Habrertus karját. Persze járásából egyből felépíti a kórismét, de nem tűnik súlyosnak, úgyhogy nem javasol azonnali kézrátétes gyógyítást, bár nem tudni, hogy Esti hiányával milyen pikáns dolog jutna Dora eszébe. Ennek itt, a munkahelyén azonban nincs helye.* És te magad is érdemelsz díjat ezek után, bár nem egyeztünk meg semmiben. Valami kívánság esetleg?
*Tudja, hogy unszolja a férfit, arról nem is beszélve, hogy tisztában van vele, mi az első dolog, ami az eszébe jut majd erről, és tapintatból nem osztja meg velük. A sötételf-fenék nagy úr. A második, ez után jövő gondolata azonban érdekelné.*
- Hát akkor ketten maradtunk a versenyre. *Vigyorog merészen Estire.* De ezúttal maradnak a nyulak. Lógatunk eléjük káposztát, bár fölöslegesen, Dora úgyis jobb lesz.
- Ó, igen, ez a gyógymód kifejlesztésének része volt. *Hagyja rá Estire a magyarázatot, és közömbösen pillant rá, ahogy a nyulat dédelgeti. A lánynak egyértelműen nem jelent többet az állat, mint a biztosítékot, hogy Habrertus és a többi lakos életben maradhatott tőle. Tartózkodva szemléli, és visszacsukja rá a ketrecajtót, mielőtt kiszökne, de láthatóan nem táplál iránta egyéb érzelmeket, inkább tudományosan vizsgálgatja, amíg Habrertus kérdése el nem hangzik. Akkor felpillant, mint aki most ébredt álmából, és nem is érti, hogy hallhatta a férfi, amit gondolt.*
- Oh. *Szóval nem csak gondolta. Mosolya is a kancellárnak szól pedig, és kiül arcára, egy kis szadizmussal egyetemben, hogy véletlenül így rászedte.* Tudnod? Én csak fenntartásokkal kezelem az efféle csodákat. Még mindig hihetetlen, hogy élsz, éltek, de nagyon örülök neki. *Feleli tényleg őszintén, és közelebb lép a férfihoz, enyhén félrebiccentett fejjel, bájosan. Ha lehet, megfogja Habrertus két kezét. A szemén látszik, hogy elégedett a kutatás eredményével, és hogy ma is munkálnak benne a tegnap estihez hasonló érzések. Csak Esti mondanivalójára komorul el kissé, felé fordul, megtörve a pillanatot.*
- Hát igen, azt hiszem, itt áll az eset három legismeretlenebb hőse. *Széttárja a karját.* Mármint… Én nagyon örülök a sikerünknek, de azon kívül, hogy Amon egyedüli kisállatgondozóivá avanzsáltunk, nem kaptunk jutalmat. *Önti szavakba a nyilvánvalót elég keserűen, miközben megnézi, alkimista felszerelése megvan-e a szatyorban.* A vacsorát rátok bízom, mert én veszek részt ilyesmiben. Az csak arra emlékeztetne, hogy volt, akit nem mentettem meg. Ezért nem lennék soha orvos. *És mielőtt bárki azt hinné, hogy ez a lány hirtelen előbukkanó, empátiával teli oldala, vállát rántva hozzáteszi:* Kellemetlen, ha nem lehetek elég alapos, és egy orvos soha nem tud az lenni. Egy boncmester annál inkább!
*Ujjával a nyulakra bök.*
- Penge a tiéd lehet, de Dorára én vigyázok. Semmiképp ne edd meg, mert bár javul az állapotuk, nem tudjuk, mennyi idő, míg a pestis kiürül a szervezetükből, és azt se nagyon tudjuk, hogyan, hová… *Habrertusra azért már vidámabban mosolyog.* A kancellárt sem ér megfőzni, bár remélem, még nálatok, kormosoknál sem így néz ki egy ünnepi vacsora. Persze megcáfolhatsz – nyitott vagyok az egzotikus dolgokra. *Kacsint a sötételfre huncutul, és felkapja az enyhén csilingelő zsák alkimista felszerelést, a ketrecet és a nyúlétket pedig Estire bízza, neki úgysincs mivel cipekedni. Leporolja kabátját.*
- Nos, részemről itt már nincs más teendőnk. Habrertus, itt hagyod a varázssajtodat, vagy hagyjuk, hadd bűzölögjön a Radkraal pincéjében? *Kérdezi, és ha van bárkinek jobb ötlete, hogy még hova menjenek, velük tart.*
A hozzászólás írója (Dorawyna Olaphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.05.31 01:03:29
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Lehetséges, hogy a jó kancellár dédnagyanyja egy lovászfiúval is szorosabb kapcsolatot kötött, de ez őrajta aligha látszik meg… Már ami a lovaglótehetségét illeti. Mivel azonban erről Dora sem tud, na meg ő lenne az utolsó, és nem csak a versenyben, aki követ vetne – és követ vethetne – a férfira, csak egy együtt érző mosollyal nyugtázza, hogy nem lehetett egyszerű dolga az imént. Ha Bors hajlandó lett volna vágtázni, az elfnek is alaposan kitörte volna a fenekét, nem ez lenne az első eset, de szerencsére neki más nem nagyon fájhat arrafelé.*
- A gratuláció azért jár, megdolgoztál érte. *Mondja neki, miután a laborba érnek, ki könnyen, ki nehézkesen, megsimogatva Habrertus karját. Persze járásából egyből felépíti a kórismét, de nem tűnik súlyosnak, úgyhogy nem javasol azonnali kézrátétes gyógyítást, bár nem tudni, hogy Esti hiányával milyen pikáns dolog jutna Dora eszébe. Ennek itt, a munkahelyén azonban nincs helye.* És te magad is érdemelsz díjat ezek után, bár nem egyeztünk meg semmiben. Valami kívánság esetleg?
*Tudja, hogy unszolja a férfit, arról nem is beszélve, hogy tisztában van vele, mi az első dolog, ami az eszébe jut majd erről, és tapintatból nem osztja meg velük. A sötételf-fenék nagy úr. A második, ez után jövő gondolata azonban érdekelné.*
- Hát akkor ketten maradtunk a versenyre. *Vigyorog merészen Estire.* De ezúttal maradnak a nyulak. Lógatunk eléjük káposztát, bár fölöslegesen, Dora úgyis jobb lesz.
- Ó, igen, ez a gyógymód kifejlesztésének része volt. *Hagyja rá Estire a magyarázatot, és közömbösen pillant rá, ahogy a nyulat dédelgeti. A lánynak egyértelműen nem jelent többet az állat, mint a biztosítékot, hogy Habrertus és a többi lakos életben maradhatott tőle. Tartózkodva szemléli, és visszacsukja rá a ketrecajtót, mielőtt kiszökne, de láthatóan nem táplál iránta egyéb érzelmeket, inkább tudományosan vizsgálgatja, amíg Habrertus kérdése el nem hangzik. Akkor felpillant, mint aki most ébredt álmából, és nem is érti, hogy hallhatta a férfi, amit gondolt.*
- Oh. *Szóval nem csak gondolta. Mosolya is a kancellárnak szól pedig, és kiül arcára, egy kis szadizmussal egyetemben, hogy véletlenül így rászedte.* Tudnod? Én csak fenntartásokkal kezelem az efféle csodákat. Még mindig hihetetlen, hogy élsz, éltek, de nagyon örülök neki. *Feleli tényleg őszintén, és közelebb lép a férfihoz, enyhén félrebiccentett fejjel, bájosan. Ha lehet, megfogja Habrertus két kezét. A szemén látszik, hogy elégedett a kutatás eredményével, és hogy ma is munkálnak benne a tegnap estihez hasonló érzések. Csak Esti mondanivalójára komorul el kissé, felé fordul, megtörve a pillanatot.*
- Hát igen, azt hiszem, itt áll az eset három legismeretlenebb hőse. *Széttárja a karját.* Mármint… Én nagyon örülök a sikerünknek, de azon kívül, hogy Amon egyedüli kisállatgondozóivá avanzsáltunk, nem kaptunk jutalmat. *Önti szavakba a nyilvánvalót elég keserűen, miközben megnézi, alkimista felszerelése megvan-e a szatyorban.* A vacsorát rátok bízom, mert én veszek részt ilyesmiben. Az csak arra emlékeztetne, hogy volt, akit nem mentettem meg. Ezért nem lennék soha orvos. *És mielőtt bárki azt hinné, hogy ez a lány hirtelen előbukkanó, empátiával teli oldala, vállát rántva hozzáteszi:* Kellemetlen, ha nem lehetek elég alapos, és egy orvos soha nem tud az lenni. Egy boncmester annál inkább!
*Ujjával a nyulakra bök.*
- Penge a tiéd lehet, de Dorára én vigyázok. Semmiképp ne edd meg, mert bár javul az állapotuk, nem tudjuk, mennyi idő, míg a pestis kiürül a szervezetükből, és azt se nagyon tudjuk, hogyan, hová… *Habrertusra azért már vidámabban mosolyog.* A kancellárt sem ér megfőzni, bár remélem, még nálatok, kormosoknál sem így néz ki egy ünnepi vacsora. Persze megcáfolhatsz – nyitott vagyok az egzotikus dolgokra. *Kacsint a sötételfre huncutul, és felkapja az enyhén csilingelő zsák alkimista felszerelést, a ketrecet és a nyúlétket pedig Estire bízza, neki úgysincs mivel cipekedni. Leporolja kabátját.*
- Nos, részemről itt már nincs más teendőnk. Habrertus, itt hagyod a varázssajtodat, vagy hagyjuk, hadd bűzölögjön a Radkraal pincéjében? *Kérdezi, és ha van bárkinek jobb ötlete, hogy még hova menjenek, velük tart.*
A hozzászólás írója (Dorawyna Olaphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.05.31 01:03:29
138. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-05-28 19:29:57
Üzenet elküldve: 2019-05-28 19:29:57
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1240
OOC üzenetek: 210
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1240
OOC üzenetek: 210
Játékstílus: Vakmerő
//A múlt homálya//
*A döntés hát megszületett, Iwaa pedig lélekben gyötrődve, de ezek szerint látja el a sérülést, bár aggódik, fél, s úgy érzi minden ízében reszket már csak a seb látványától is, mozdulatai gyakorlottak, gyorsak, precízek. Az egész művelet végén nagy sóhajjal engedi ki a visszatartott levegőt, és a vészből szabadultak megkönnyebbült mosolyával pillant az öregre.*
-Kész is, remélem nem okoztam még több kárt, és fájdalmat Rhalkumn bácsi.
*A kérdésekre csak vállát vonogatja.*
-Nem tudom miből vehetnénk bármit is, ahogyan azt sem tudom hova máshova mehetnénk. Ziana szeretne odamenni.
*Vonja vállát a dolog felett, miközben fáradhatatlanul motoszkál tovább, igyekezve a kezelőt olyan állapotban hátrahagyni miként azt találták. Innen, régi holmijai közül csak a pokrócot viszi magával, mert azt a Kámzsástól kapta. A lomokat eltüntetve saját részről indulásra kész, karján a takaróval, oldalán a sérült gnómmal köszönve a helyiek segítségét, lovát száron vezetve hagyja el az ispotályt.*
*A döntés hát megszületett, Iwaa pedig lélekben gyötrődve, de ezek szerint látja el a sérülést, bár aggódik, fél, s úgy érzi minden ízében reszket már csak a seb látványától is, mozdulatai gyakorlottak, gyorsak, precízek. Az egész művelet végén nagy sóhajjal engedi ki a visszatartott levegőt, és a vészből szabadultak megkönnyebbült mosolyával pillant az öregre.*
-Kész is, remélem nem okoztam még több kárt, és fájdalmat Rhalkumn bácsi.
*A kérdésekre csak vállát vonogatja.*
-Nem tudom miből vehetnénk bármit is, ahogyan azt sem tudom hova máshova mehetnénk. Ziana szeretne odamenni.
*Vonja vállát a dolog felett, miközben fáradhatatlanul motoszkál tovább, igyekezve a kezelőt olyan állapotban hátrahagyni miként azt találták. Innen, régi holmijai közül csak a pokrócot viszi magával, mert azt a Kámzsástól kapta. A lomokat eltüntetve saját részről indulásra kész, karján a takaróval, oldalán a sérült gnómmal köszönve a helyiek segítségét, lovát száron vezetve hagyja el az ispotályt.*
137. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-05-28 19:04:37
Üzenet elküldve: 2019-05-28 19:04:37
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 215
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 215
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Hárman párban//
*Hiába sikerül végül indulásra ösztökélnie lovát, az állat menet közben is gyakran próbálja meg hátrarántani a fejét, hogy irányt váltson, ennek is köszönhető, hogy a vártnál jóval később ér be végül a célba, ám még így is Dora előtt. Míg kíváncsian nézelődik a lány után, vajon hol késlekedik, nem kerüli el a figyelmét a kancellár szemmel látható szenvedése sem. ~Úgy kell neki!~ somolyog magában, hiszen még mindig nem tud teljesen napirendre térni a rajtnál történek felett. ~És úriember nem is próbál meg csalni, ugye?~ már a nyelve hegyén van a kérdés, hogy majdnem kimondja, amit gondol, ám végül mégis inkább úgy dönt, hallgat. Vagy legalábbis nem erről kezd beszélni*
- A drága kancelláré az érdem, hogy a leggyorsabb hátassal büszkélkedhet közülünk! *válaszol Dora kérdésére, gondolatban kiegészítve egy sajnossal ezt a megjegyzést* Hiába, a szívnek nem lehet parancsolni! *fűzi tovább a szót, ahogy lovaik különös viselkedésére terelődik a téma, bár szándékosan fogalmaz kétértelműen, pusztán csak a lány bosszantása céljából. Ha már nyernie nem sikerül, ebben próbálja örömét lelni. A lovakat illetően természetesen ő se szeretné, ha bármilyen kapcsolat is lenne köztük azon kívül, hogy egy istállóban állnak, ám ezt nem siet a lány orrára kötni*
- A nyúlfuttatás nem is rossz ötlet... *hümmög viszont magában elismerően, ahogy Dorának végre valami nem is akkora ostobaság hagyja el a száját. ~Bár nem tudom, a nyulak még a lovaknál is makacsabbak szoktak lenni~ épp azon töpreng, hogy is lehetne rávenni a kis szőrgombolyagokat a futásra, mikor a kancellár nem éppen szofisztikált kijelentése üti meg a fülét*
- Ha nem szeretnél részt venni ilyesmiben, akkor talán örömmel vállalod a bíró szerepét. Elvégre szükség van valakire, aki felügyeli a verseny tisztaságát és kezeskedik róla, hogy a nyertes megkapja, ami jár neki! *ereszt meg egy mosolyt a látszólag még mindig a kis futamuk következményeit szenvedő Habrertus felé* Persze csak ha sikerül megegyezni valami díjban! *teszi hozzá rögtön, Dorára kacsintva, hogy elejét vegye egy esetleges csípős megjegyzésnek korábbi szavai értelmezését illetően. Miután azonban a verseny kérdését sikerrel megtárgyalták, ő is úgy véli, itt az ideje az ispotály felfedezésének, így csatlakozik a rögtönzött idegenvezetéshez, csak hogy aztán szinte azonnal lemondó szemforgatásba kezdjen. ~Tényleg, Dora, tényleg?! Ennyi?~ sóhajt fel magában a túra végeztével. ~Sok mindenről kell még beszélgetnünk!~ születik meg benne az elhatározás, hogy alkalomadtán kikupálja a lányt. ~Ha meg nem sikerül, akkor csak szimplán kupán verem~ vonja meg gondolatban a vállát*
- Még szép, hogy nem átmeneti. *csóválja meg a fejét a magát tudósnak nevező nagyokos megjegyzését hallva. ~Elvégre mi dolgoztunk rajta!~ somolyog magában, hiszen az ellenszer megtalálása kivételesen egy olyan munka volt, ami amellett, hogy szerfelett szórakoztatta, még szerfelett hasznos is volt. Dora nyomában ő is közelebb lép a ketrechez, hogy megvizsgálja szegény nyulakat, akiken bár nyomot hagyott az idő, és Dora fecskendőinek vasfoga, mégis egészen jó bőrben vannak. Penge, mint azt várta, barátságosan szimatolja meg orrocskájával a felé nyújtott kezét, ami akaratlanul is halvány mosolyt csal az arcára, miközben határozott mozdulattal kinyitja a ketrec ajtaját, és kiveszi kis kedvencét*
- Teljesen jogosan félnek tőle. Dora nem bánt épp kesztyűs kézzel a kis szőrösökkel... *jegyzi meg csevegően* Vagyis a szó szoros értelmében igen, de nem tett jót nekik, hogy döfködte őket. *világosítja fel a kancellárt az elmúlt időszak történéseit illetően*
- De nem, nem hinném, hogy lenne bármi is, amiről tudnod kellene. Ha csak az nem, hogy Dora szándékosan megfertőzte őket, hogy rajtuk kísérletezze ki az ellenszert... *folytatja, miközben figyelmét látszólag annak szenteli, hogy egyik karjára fektesse Pengét, a másikkal pedig lassú mozdulatokkal simogatni kezdi*
- A betegség ellen vívott csata kellőképpen el nem ismert hősei. Bár mindenki tudná a nevüket! Nem igaz, Dora? *pillant halvány félmosollyal a lányra, burkoltan célozva rá, hogy nem csak a nyulak neve maradt ismeretlen*
- Talán vacsorát kéne tartanunk a tiszteletükre... *mereng el az ötleten* Mármint nem belőlük, hanem a számukra, és az összes többi névtelen áldozat számára, akik életüket vesztették. *bár a konkrét számokkal nincs tisztában, hány életet is követelt a járvány, úgy véli, a hátramaradt családtagok legalább egy kiadós vacsorát megérdemelnének.*
*Hiába sikerül végül indulásra ösztökélnie lovát, az állat menet közben is gyakran próbálja meg hátrarántani a fejét, hogy irányt váltson, ennek is köszönhető, hogy a vártnál jóval később ér be végül a célba, ám még így is Dora előtt. Míg kíváncsian nézelődik a lány után, vajon hol késlekedik, nem kerüli el a figyelmét a kancellár szemmel látható szenvedése sem. ~Úgy kell neki!~ somolyog magában, hiszen még mindig nem tud teljesen napirendre térni a rajtnál történek felett. ~És úriember nem is próbál meg csalni, ugye?~ már a nyelve hegyén van a kérdés, hogy majdnem kimondja, amit gondol, ám végül mégis inkább úgy dönt, hallgat. Vagy legalábbis nem erről kezd beszélni*
- A drága kancelláré az érdem, hogy a leggyorsabb hátassal büszkélkedhet közülünk! *válaszol Dora kérdésére, gondolatban kiegészítve egy sajnossal ezt a megjegyzést* Hiába, a szívnek nem lehet parancsolni! *fűzi tovább a szót, ahogy lovaik különös viselkedésére terelődik a téma, bár szándékosan fogalmaz kétértelműen, pusztán csak a lány bosszantása céljából. Ha már nyernie nem sikerül, ebben próbálja örömét lelni. A lovakat illetően természetesen ő se szeretné, ha bármilyen kapcsolat is lenne köztük azon kívül, hogy egy istállóban állnak, ám ezt nem siet a lány orrára kötni*
- A nyúlfuttatás nem is rossz ötlet... *hümmög viszont magában elismerően, ahogy Dorának végre valami nem is akkora ostobaság hagyja el a száját. ~Bár nem tudom, a nyulak még a lovaknál is makacsabbak szoktak lenni~ épp azon töpreng, hogy is lehetne rávenni a kis szőrgombolyagokat a futásra, mikor a kancellár nem éppen szofisztikált kijelentése üti meg a fülét*
- Ha nem szeretnél részt venni ilyesmiben, akkor talán örömmel vállalod a bíró szerepét. Elvégre szükség van valakire, aki felügyeli a verseny tisztaságát és kezeskedik róla, hogy a nyertes megkapja, ami jár neki! *ereszt meg egy mosolyt a látszólag még mindig a kis futamuk következményeit szenvedő Habrertus felé* Persze csak ha sikerül megegyezni valami díjban! *teszi hozzá rögtön, Dorára kacsintva, hogy elejét vegye egy esetleges csípős megjegyzésnek korábbi szavai értelmezését illetően. Miután azonban a verseny kérdését sikerrel megtárgyalták, ő is úgy véli, itt az ideje az ispotály felfedezésének, így csatlakozik a rögtönzött idegenvezetéshez, csak hogy aztán szinte azonnal lemondó szemforgatásba kezdjen. ~Tényleg, Dora, tényleg?! Ennyi?~ sóhajt fel magában a túra végeztével. ~Sok mindenről kell még beszélgetnünk!~ születik meg benne az elhatározás, hogy alkalomadtán kikupálja a lányt. ~Ha meg nem sikerül, akkor csak szimplán kupán verem~ vonja meg gondolatban a vállát*
- Még szép, hogy nem átmeneti. *csóválja meg a fejét a magát tudósnak nevező nagyokos megjegyzését hallva. ~Elvégre mi dolgoztunk rajta!~ somolyog magában, hiszen az ellenszer megtalálása kivételesen egy olyan munka volt, ami amellett, hogy szerfelett szórakoztatta, még szerfelett hasznos is volt. Dora nyomában ő is közelebb lép a ketrechez, hogy megvizsgálja szegény nyulakat, akiken bár nyomot hagyott az idő, és Dora fecskendőinek vasfoga, mégis egészen jó bőrben vannak. Penge, mint azt várta, barátságosan szimatolja meg orrocskájával a felé nyújtott kezét, ami akaratlanul is halvány mosolyt csal az arcára, miközben határozott mozdulattal kinyitja a ketrec ajtaját, és kiveszi kis kedvencét*
- Teljesen jogosan félnek tőle. Dora nem bánt épp kesztyűs kézzel a kis szőrösökkel... *jegyzi meg csevegően* Vagyis a szó szoros értelmében igen, de nem tett jót nekik, hogy döfködte őket. *világosítja fel a kancellárt az elmúlt időszak történéseit illetően*
- De nem, nem hinném, hogy lenne bármi is, amiről tudnod kellene. Ha csak az nem, hogy Dora szándékosan megfertőzte őket, hogy rajtuk kísérletezze ki az ellenszert... *folytatja, miközben figyelmét látszólag annak szenteli, hogy egyik karjára fektesse Pengét, a másikkal pedig lassú mozdulatokkal simogatni kezdi*
- A betegség ellen vívott csata kellőképpen el nem ismert hősei. Bár mindenki tudná a nevüket! Nem igaz, Dora? *pillant halvány félmosollyal a lányra, burkoltan célozva rá, hogy nem csak a nyulak neve maradt ismeretlen*
- Talán vacsorát kéne tartanunk a tiszteletükre... *mereng el az ötleten* Mármint nem belőlük, hanem a számukra, és az összes többi névtelen áldozat számára, akik életüket vesztették. *bár a konkrét számokkal nincs tisztában, hány életet is követelt a járvány, úgy véli, a hátramaradt családtagok legalább egy kiadós vacsorát megérdemelnének.*
136. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-05-28 15:06:29
Üzenet elküldve: 2019-05-28 15:06:29
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 158
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 158
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//A múlt homálya//
* Rhalkumn elégedetten bólint, mint mindig, hogyha egyet értenek vele, vagy biztosítják arról, hogy követik majd az utasításait. Látja, hogy a lánynak nincs sok kedve ellátni a sebét, de ettől függetlenül még mindig úgy gondolja a gnóm, hogy ez a helyes döntés. Egyrészt a beteg rehabilitációja miatt, másrészt saját maga miatt is. Bár a legtöbb orvos szereti önmagát gyógyítani, az öreg nem tartozik közéjük. Tudja, hogy egy idegen racionálisabb döntéseket tud hozni, és az sem elhanyagolható, hogy alig lát rá a saját lábára, és elérni sem éri el úgy, ahogy jónak látja. Talán ha közelebb tudna hajolni, ahogy szokott a rossz szemével, de a dereka már nem a régi, és fiatal korában sem a hajlékonyságáról volt híres. A lány szavaira bólint, valóban nem sok amit kaptak, de ennyi pénze volt, erre futotta. Talán ha alkudozott volna, akkor jobban állnának, de a csúf öreg nem a karizmájáról híres, ezért nem is nagyon próbálkozott a dologgal. A felkiáltásra bólint. *
- Kértem vízi ryshát, de nem kaptunk. * Tárja szét a karjait az öreg. * Sajnos a természetre kell bíznunk a dolgot. Nem hiszem, hogy a whula nektár sokat segítene, de megpróbálhatod, hátha így is kifejt valamennyi gyulladáscsökkentő hatást. Ártani csak nem árthat... * Gondolkodik az öreg, és bólint beleegyezően. *
- Rád bízom, de én nem túl szorosan kötném be, hogy ne ragadjon a kötszer a sebbe. * Vonja meg a vállát az öreg. * Ezen kívül ha tudunk, akkor vehetnénk mézet a fogadóban. És valami töményet is! * Élénkül fel a férfi a gondolatra. * Egek, a fogadó. Jobb lenne mihamarabb indulni tovább, lányom. Mielőtt elkapkodják előlünk a szobákat.
* Nagy beleéléssel bólogat, mert a torka száraz és kapar, és egyre jobban fáj a feje is, sőt, lassan az ízületeibe is belekúszik az a kellemetlen érzés, mintha préselnék össze az öreg gnómot. *
- Már ha még mindig van kedved megszállni ott, persze. * Teszi hozzá óvatosan, de nem vár ellenkezést, mert eddig teljesen készséges volt a lány, és amúgy is, ő kérte, hogy a gnóm maradjon vele, szóval ha valahová a gnóm akar menni, akkor talán Iwa is benne lesz a dologban. *
* Rhalkumn elégedetten bólint, mint mindig, hogyha egyet értenek vele, vagy biztosítják arról, hogy követik majd az utasításait. Látja, hogy a lánynak nincs sok kedve ellátni a sebét, de ettől függetlenül még mindig úgy gondolja a gnóm, hogy ez a helyes döntés. Egyrészt a beteg rehabilitációja miatt, másrészt saját maga miatt is. Bár a legtöbb orvos szereti önmagát gyógyítani, az öreg nem tartozik közéjük. Tudja, hogy egy idegen racionálisabb döntéseket tud hozni, és az sem elhanyagolható, hogy alig lát rá a saját lábára, és elérni sem éri el úgy, ahogy jónak látja. Talán ha közelebb tudna hajolni, ahogy szokott a rossz szemével, de a dereka már nem a régi, és fiatal korában sem a hajlékonyságáról volt híres. A lány szavaira bólint, valóban nem sok amit kaptak, de ennyi pénze volt, erre futotta. Talán ha alkudozott volna, akkor jobban állnának, de a csúf öreg nem a karizmájáról híres, ezért nem is nagyon próbálkozott a dologgal. A felkiáltásra bólint. *
- Kértem vízi ryshát, de nem kaptunk. * Tárja szét a karjait az öreg. * Sajnos a természetre kell bíznunk a dolgot. Nem hiszem, hogy a whula nektár sokat segítene, de megpróbálhatod, hátha így is kifejt valamennyi gyulladáscsökkentő hatást. Ártani csak nem árthat... * Gondolkodik az öreg, és bólint beleegyezően. *
- Rád bízom, de én nem túl szorosan kötném be, hogy ne ragadjon a kötszer a sebbe. * Vonja meg a vállát az öreg. * Ezen kívül ha tudunk, akkor vehetnénk mézet a fogadóban. És valami töményet is! * Élénkül fel a férfi a gondolatra. * Egek, a fogadó. Jobb lenne mihamarabb indulni tovább, lányom. Mielőtt elkapkodják előlünk a szobákat.
* Nagy beleéléssel bólogat, mert a torka száraz és kapar, és egyre jobban fáj a feje is, sőt, lassan az ízületeibe is belekúszik az a kellemetlen érzés, mintha préselnék össze az öreg gnómot. *
- Már ha még mindig van kedved megszállni ott, persze. * Teszi hozzá óvatosan, de nem vár ellenkezést, mert eddig teljesen készséges volt a lány, és amúgy is, ő kérte, hogy a gnóm maradjon vele, szóval ha valahová a gnóm akar menni, akkor talán Iwa is benne lesz a dologban. *
135. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-05-27 21:48:23
Üzenet elküldve: 2019-05-27 21:48:23
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 863
OOC üzenetek: 37
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 863
OOC üzenetek: 37
Játékstílus: Vakmerő
//Hárman párban//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A jó kancellár, már csak személyiségéből fakadóan is, szeret nyerni. Pontosabban nem szeret veszíteni. Ennek elkerülésére alkalmasint nem átall nemtelen módszerekhez folyamodni, mint az az imént látható volt. Most viszont valahogy nem tud teljes szívből örülni dicső győzelmének. De talán pergessük vissza kicsit az eseményeket! Amikor az átokfajzat Átok úgy döntött, hogy hajlik a szóra, még örült is. Persze biztos volt benne, hogy győzelemre így sincs esélye, elvégre még egy igásló is nagyobb tempóra képes, mint az ő jobbára csak poroszkáló öszvére. Ám Átok váratlanul olyan eszeveszett vágtába ugrott, mintha egy komplett skorpiótenyészetet dugtak volna a hátsójába.*
- Átok! Nem! Hóóó!... Hőőő!...
*Amennyire reménytelennek tűnt, hogy öszvérét mozgásra ösztönözze az elején, pont annyira kilátástalannak tűnik most a megfékezése. Pláne Hubinak, akinek egyik lába már a kengyelből is kicsúszott, és miközben úgy pattog Átok hátán, mint kecskeszar a deszkán, hogy ilyen költői képpel éljünk, leginkább csak arra tud koncentrálni, hogy le ne pottyanjon onnan. Nem sokkal később arra jut, hogy talán ez is jobb lenne. Ugyanis a nyereg fölöttébb kemény tud lenni, mint azt most a lábai között elterülő lágy szervegyüttessel megtapasztalta. Az istenek végtelen kegyelmének, vagy az ispotály környékén növő dús fűnek köszönhetően Átok magától is megáll, hogy a nagy rohanás után harapjon párat, elégedett fülbillegtetés közepette. Hubi pedig kihasználja az alkalmat, lecsúszik a hátáról, görnyedten áll öszvére mellett, kezeit nemesebb részeire szorítva és húzva veszi a levegőt. Hogy nyert, csak akkor tudatosul benne amikor késve megérkezik Esti és Dora is. A büszke kancellár ekkor már igyekszik egyenesen állni, és próbál olyan képet vágni, mintha az előbbiek - amit bizonyára láttak a lányok is - meg sem történtek volna.*
- Úriember nem fogad biztosra. *jegyzi meg némi gőggel, ami az iménti mutatványa fényében akár mókás is lehet. Aztán egy könnyed köhögőroham kapja el ahogy a mélységi megismételtetné ezt a tortúrát.*
- Ismételje a rosseb! *bukkan elő belőle váratlanul a paraszti vér, amiről egyik dédanyja tehet, aki nemcsak hites urával, de a lovászfiúval is megosztotta alkalmasint az ágyát, és egyes rosszindulatú pletykák szerint elsőszülött fiának kissé srég mosolya feltűnően emlékeztetett ama szolgálóra. De erről Hubi nem tud, és amúgy is úriember (aki biztosra nem fogad, ugyebár), úgyhogy hamar összekapja magát.*
- Akarom mondani, a magam részéről nem ragaszkodnék hozzá, hogy a közeljövőben hasonló versengésben vegyek részt.
*Ahogy Dora beinvitálja őket a laborba, a figyelmes szemlélőnek feltűnhet, hogy a jó kancellár mintha enyhe terpeszben járna. Odabent aztán elismerően hümmög, merő udvariasságból. Már a nyelvén van, hogy Pirtianes-ben látott ennél különbet is, de nem akarja megbántani a láthatóan büszke Dorát.*
- Mintha egy kicsit tartanának tőled. kedvesem. *tesz lényeglátó megállapítást ahogy a nyulak pánikszerűen igyekeznek minél messzebb húzódni az elftől. Elégedetten somolyog a remekbe szabott élcen egészen addig, amíg Dora az ellenszer hatásának időtartamáról nem kezd beszélni. Ekkor már gyanakodva pislog. Lehet, hogy Dora ezt viccnek szánta, de Hubi humorérzéke most nagyjából annyira zilált, mint heréi.*
- Van esetleg valami, amiről tudnom kéne?
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A jó kancellár, már csak személyiségéből fakadóan is, szeret nyerni. Pontosabban nem szeret veszíteni. Ennek elkerülésére alkalmasint nem átall nemtelen módszerekhez folyamodni, mint az az imént látható volt. Most viszont valahogy nem tud teljes szívből örülni dicső győzelmének. De talán pergessük vissza kicsit az eseményeket! Amikor az átokfajzat Átok úgy döntött, hogy hajlik a szóra, még örült is. Persze biztos volt benne, hogy győzelemre így sincs esélye, elvégre még egy igásló is nagyobb tempóra képes, mint az ő jobbára csak poroszkáló öszvére. Ám Átok váratlanul olyan eszeveszett vágtába ugrott, mintha egy komplett skorpiótenyészetet dugtak volna a hátsójába.*
- Átok! Nem! Hóóó!... Hőőő!...
*Amennyire reménytelennek tűnt, hogy öszvérét mozgásra ösztönözze az elején, pont annyira kilátástalannak tűnik most a megfékezése. Pláne Hubinak, akinek egyik lába már a kengyelből is kicsúszott, és miközben úgy pattog Átok hátán, mint kecskeszar a deszkán, hogy ilyen költői képpel éljünk, leginkább csak arra tud koncentrálni, hogy le ne pottyanjon onnan. Nem sokkal később arra jut, hogy talán ez is jobb lenne. Ugyanis a nyereg fölöttébb kemény tud lenni, mint azt most a lábai között elterülő lágy szervegyüttessel megtapasztalta. Az istenek végtelen kegyelmének, vagy az ispotály környékén növő dús fűnek köszönhetően Átok magától is megáll, hogy a nagy rohanás után harapjon párat, elégedett fülbillegtetés közepette. Hubi pedig kihasználja az alkalmat, lecsúszik a hátáról, görnyedten áll öszvére mellett, kezeit nemesebb részeire szorítva és húzva veszi a levegőt. Hogy nyert, csak akkor tudatosul benne amikor késve megérkezik Esti és Dora is. A büszke kancellár ekkor már igyekszik egyenesen állni, és próbál olyan képet vágni, mintha az előbbiek - amit bizonyára láttak a lányok is - meg sem történtek volna.*
- Úriember nem fogad biztosra. *jegyzi meg némi gőggel, ami az iménti mutatványa fényében akár mókás is lehet. Aztán egy könnyed köhögőroham kapja el ahogy a mélységi megismételtetné ezt a tortúrát.*
- Ismételje a rosseb! *bukkan elő belőle váratlanul a paraszti vér, amiről egyik dédanyja tehet, aki nemcsak hites urával, de a lovászfiúval is megosztotta alkalmasint az ágyát, és egyes rosszindulatú pletykák szerint elsőszülött fiának kissé srég mosolya feltűnően emlékeztetett ama szolgálóra. De erről Hubi nem tud, és amúgy is úriember (aki biztosra nem fogad, ugyebár), úgyhogy hamar összekapja magát.*
- Akarom mondani, a magam részéről nem ragaszkodnék hozzá, hogy a közeljövőben hasonló versengésben vegyek részt.
*Ahogy Dora beinvitálja őket a laborba, a figyelmes szemlélőnek feltűnhet, hogy a jó kancellár mintha enyhe terpeszben járna. Odabent aztán elismerően hümmög, merő udvariasságból. Már a nyelvén van, hogy Pirtianes-ben látott ennél különbet is, de nem akarja megbántani a láthatóan büszke Dorát.*
- Mintha egy kicsit tartanának tőled. kedvesem. *tesz lényeglátó megállapítást ahogy a nyulak pánikszerűen igyekeznek minél messzebb húzódni az elftől. Elégedetten somolyog a remekbe szabott élcen egészen addig, amíg Dora az ellenszer hatásának időtartamáról nem kezd beszélni. Ekkor már gyanakodva pislog. Lehet, hogy Dora ezt viccnek szánta, de Hubi humorérzéke most nagyjából annyira zilált, mint heréi.*
- Van esetleg valami, amiről tudnom kéne?
134. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-05-27 21:00:03
Üzenet elküldve: 2019-05-27 21:00:03
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 384
OOC üzenetek: 107
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 384
OOC üzenetek: 107
Játékstílus: Vakmerő
//Hárman párban//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Reccs. Reccs. Ropp. Dora városra tervezett, magasított sarkas csizmái hol bokatörően jobbra, hol pedig szintén veszedelmesen balra dülöngélnek, ahogy a lány toporogva igyekszik megvetni a lábát a virágzó cserjékkel és földön heverő gyökerekkel szabdalt bokrosban, s néha még egy-egy kiálló száraz faágban vagy kőben is meg kell kapaszkodnia, hogy ne piszkolja össze vagy szakítsa el egyetlen öltözet ruháját.*
- Baszd meg, Bors, hova tűntél? *Kiabál, míg végül egy kő mögött egy tisztáson megpillantja az állatot. A jelenet nagyon drámai, mintha egy élettől megkeseredett utcai festő feketével pacsmagolt műalkotását látná, ahogy Bors szörnyű bűntudattal és szomorúsággal arcán eszegeti a rét füvét, és mikor az elf lány odaér, megsemmisülten összehúzza magát.*
- Mi volt ez az előbb? *Kérdezi Dora, mert fogalma sincs, hogyan lehetne megfegyelmezni egy ilyen szerencsétlen dögöt, ha csak úgy ott hagyja őt a puszta közepén, úgyhogy inkább azt képzeli, beszélget vele.* Mi volt ez Esti lovával? El akarsz nekem mondani valamit?
*Persze Bors csak szerényen hallgat, nem szól semmit a dologhoz. A lány felháborodottan sóhajt. Az előbb úgy tűnt, mintha Bors megijedt volna a másik kótyagos gebétől, aztán Dorával a hátán ballagott egy keveset, és hivatalosan is elunta az éltetet. Mikor a lány leszállt, hogy kézzel, jutalommal, bármivel haladásra noszogassa, akkor meg jól elvágtatott a sűrűbe. Ahelyett, hogy Habrertussal tölthetné az időt, el kellett mennie lovat keresni. Hát remek! Megfogja a szárat, és kivezeti a nyílt terepre Borsot, majd még egyszer villámló szemmel ránéz.*
- Ilyen ne forduljon elő többet!
*Most a ló megfelelően „működik”, úgy halad, ahogy kell, Dora pedig alaposan alácsap, hogy ha nem is lehagyja a többieket, ami esélytelen, azért még mindenképpen beérje, és tovább építse a társaságukat. Közben gondolatai körülöttük forognak, főleg az előző este körül kavarognak, és a felismerés csak ekkor, saját vonzalmával kapcsolatban csap belé.*
~ Te bele vagy zúgva Esti lovába! ~
- Menthetetlenek vagyunk! *Nevet fel gúnyosan. Szerencsére Bors hozza a kellő iramot, amivel egyébként akár a versenyt is megnyerhette volna, és mintha a vére is jobban pezsdülne a gondolattól, hogy újra viszontláthatja Esti lovát. Nem különben Dora is boldog, mikor megpillantja drága kancellárját. Hiába, a lóban és lovasában mindig van valami közös. Mikor megérkezik, a többiek már beértek egy kis ideje, ezért még a lovon ülve kíváncsian pillant rájuk.*
- Nos, ki nyert? *Érdeklődik mosolyogva, persze csak amúgy viccesen, mert számára teljesen evidens, hogy Esti volt a befutó, Habrertus öszvérének esélye se lehetett mellette.*
- Bors legalább annyira megbolondult, mint a te lovad. *Mondja Estinek, mikor végre kiköti saját hátasát, és egy gyilkos pillantással adja a tudtára, hogy nincsenek kiscsikók, amíg távol van.* Megmakacsolta magát, de most már rendben vagyunk, azt hiszem. Elnézést a késésért. De ha szeretnétek, tarthatunk nyúlfuttatást is ám!
*Dora az alkimistalabor felé int a megfelelő munkaügyi lelkesedéssel.*
- Habrertus, te még nem is jártál erre igazán, ha nem tévedek. Mit szólnál, ha tartanánk neked egy kis idegenvezetést? *Kérdezi vigyorogva, majd belép a laborba, amely egyetlen helyiségből áll, és még ott is egy-két helyen Dora dolgaival lehet találkozni, köztük is kiemelkedik az asztalon egy zacskóban található saját kis alkimista felszerelése, na meg persze az asztal másik végén, a ketrecben fészkelődő két nyúl, Penge és Dora. Utólag a hely már nem is olyan baljóslatú, mint azelőtt, főleg, mert a lány alaposan elpakolt és eltakarított minden veszélyes holmit.*
- Íme a labor. Tádá! Ez volt a túra vége. *Nevet.* Félni nem kell, rendet tartottunk. *Teszi hozzá, ha a kancellár követi, és netán körül szeretne nézni. Az elf nem is törődik mással sokat, arcára empátia nélküli kíváncsiság, tudásra való szomj ül ki, amit talán Esti elégszer láthatott, mikor a lány a pestis ellenszerét kutatva tudományos töprengéseibe merült. A ketrechez hajol, ahol a két nyúl bár kezdi már visszanöveszteni a szőrét, és lassan túlteszi magát a pestis borzalmain, azzal a traumával még azóta sem sikerült megbarátkozniuk, hogy ez a kalapos, hegyesfülű szörnyeteg rendszeresen tűvel bökdöste őket: pánikszerűen menekülnek a ketrec másik sarkába.*
- Még élnek. Ezek szerint lehet, hogy a gyógyszer tényleg nem átmeneti. *Állapítja meg szakértő módjára. Csak utólag jön rá, hogy ezt lehet, hogy a kancellár is hallotta. Ha igen, egyáltalán nem nyomasztóan rámosolyog. Mindenesetre Habrertus már sejtheti, mit éreznek szegény falig hátrált nyulak.*
A hozzászólás írója (Dorawyna Olaphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.05.27 21:01:34
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Reccs. Reccs. Ropp. Dora városra tervezett, magasított sarkas csizmái hol bokatörően jobbra, hol pedig szintén veszedelmesen balra dülöngélnek, ahogy a lány toporogva igyekszik megvetni a lábát a virágzó cserjékkel és földön heverő gyökerekkel szabdalt bokrosban, s néha még egy-egy kiálló száraz faágban vagy kőben is meg kell kapaszkodnia, hogy ne piszkolja össze vagy szakítsa el egyetlen öltözet ruháját.*
- Baszd meg, Bors, hova tűntél? *Kiabál, míg végül egy kő mögött egy tisztáson megpillantja az állatot. A jelenet nagyon drámai, mintha egy élettől megkeseredett utcai festő feketével pacsmagolt műalkotását látná, ahogy Bors szörnyű bűntudattal és szomorúsággal arcán eszegeti a rét füvét, és mikor az elf lány odaér, megsemmisülten összehúzza magát.*
- Mi volt ez az előbb? *Kérdezi Dora, mert fogalma sincs, hogyan lehetne megfegyelmezni egy ilyen szerencsétlen dögöt, ha csak úgy ott hagyja őt a puszta közepén, úgyhogy inkább azt képzeli, beszélget vele.* Mi volt ez Esti lovával? El akarsz nekem mondani valamit?
*Persze Bors csak szerényen hallgat, nem szól semmit a dologhoz. A lány felháborodottan sóhajt. Az előbb úgy tűnt, mintha Bors megijedt volna a másik kótyagos gebétől, aztán Dorával a hátán ballagott egy keveset, és hivatalosan is elunta az éltetet. Mikor a lány leszállt, hogy kézzel, jutalommal, bármivel haladásra noszogassa, akkor meg jól elvágtatott a sűrűbe. Ahelyett, hogy Habrertussal tölthetné az időt, el kellett mennie lovat keresni. Hát remek! Megfogja a szárat, és kivezeti a nyílt terepre Borsot, majd még egyszer villámló szemmel ránéz.*
- Ilyen ne forduljon elő többet!
*Most a ló megfelelően „működik”, úgy halad, ahogy kell, Dora pedig alaposan alácsap, hogy ha nem is lehagyja a többieket, ami esélytelen, azért még mindenképpen beérje, és tovább építse a társaságukat. Közben gondolatai körülöttük forognak, főleg az előző este körül kavarognak, és a felismerés csak ekkor, saját vonzalmával kapcsolatban csap belé.*
~ Te bele vagy zúgva Esti lovába! ~
- Menthetetlenek vagyunk! *Nevet fel gúnyosan. Szerencsére Bors hozza a kellő iramot, amivel egyébként akár a versenyt is megnyerhette volna, és mintha a vére is jobban pezsdülne a gondolattól, hogy újra viszontláthatja Esti lovát. Nem különben Dora is boldog, mikor megpillantja drága kancellárját. Hiába, a lóban és lovasában mindig van valami közös. Mikor megérkezik, a többiek már beértek egy kis ideje, ezért még a lovon ülve kíváncsian pillant rájuk.*
- Nos, ki nyert? *Érdeklődik mosolyogva, persze csak amúgy viccesen, mert számára teljesen evidens, hogy Esti volt a befutó, Habrertus öszvérének esélye se lehetett mellette.*
- Bors legalább annyira megbolondult, mint a te lovad. *Mondja Estinek, mikor végre kiköti saját hátasát, és egy gyilkos pillantással adja a tudtára, hogy nincsenek kiscsikók, amíg távol van.* Megmakacsolta magát, de most már rendben vagyunk, azt hiszem. Elnézést a késésért. De ha szeretnétek, tarthatunk nyúlfuttatást is ám!
*Dora az alkimistalabor felé int a megfelelő munkaügyi lelkesedéssel.*
- Habrertus, te még nem is jártál erre igazán, ha nem tévedek. Mit szólnál, ha tartanánk neked egy kis idegenvezetést? *Kérdezi vigyorogva, majd belép a laborba, amely egyetlen helyiségből áll, és még ott is egy-két helyen Dora dolgaival lehet találkozni, köztük is kiemelkedik az asztalon egy zacskóban található saját kis alkimista felszerelése, na meg persze az asztal másik végén, a ketrecben fészkelődő két nyúl, Penge és Dora. Utólag a hely már nem is olyan baljóslatú, mint azelőtt, főleg, mert a lány alaposan elpakolt és eltakarított minden veszélyes holmit.*
- Íme a labor. Tádá! Ez volt a túra vége. *Nevet.* Félni nem kell, rendet tartottunk. *Teszi hozzá, ha a kancellár követi, és netán körül szeretne nézni. Az elf nem is törődik mással sokat, arcára empátia nélküli kíváncsiság, tudásra való szomj ül ki, amit talán Esti elégszer láthatott, mikor a lány a pestis ellenszerét kutatva tudományos töprengéseibe merült. A ketrechez hajol, ahol a két nyúl bár kezdi már visszanöveszteni a szőrét, és lassan túlteszi magát a pestis borzalmain, azzal a traumával még azóta sem sikerült megbarátkozniuk, hogy ez a kalapos, hegyesfülű szörnyeteg rendszeresen tűvel bökdöste őket: pánikszerűen menekülnek a ketrec másik sarkába.*
- Még élnek. Ezek szerint lehet, hogy a gyógyszer tényleg nem átmeneti. *Állapítja meg szakértő módjára. Csak utólag jön rá, hogy ezt lehet, hogy a kancellár is hallotta. Ha igen, egyáltalán nem nyomasztóan rámosolyog. Mindenesetre Habrertus már sejtheti, mit éreznek szegény falig hátrált nyulak.*
A hozzászólás írója (Dorawyna Olaphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.05.27 21:01:34
133. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-05-23 22:08:20
Üzenet elküldve: 2019-05-23 22:08:20
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 215
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 215
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Hárman párban//
*Az első rajt körüli kis közjátékot inkább nem is kommentálja, hiszen bár ő maga se veti meg olykor a kétes eszközöket, hogy egy kis előnyre tegyen szert, úgy véli, mindennek megvan a maga helye és ideje, és egy kis baráti erőfitogtatás nem olyasmi, ahol csalással próbálkozna. Hiszen igen, bármennyire is próbálja tagadni, határozottan kellemesen érzi magát a másik kettő társaságban, így megtiszteli őket a tisztességes versennyel, bár persze ez nem jelenti azt, hogy nem tesz meg mindent azért, hogy nyerjen. Ennek jegyében nem is bánik épp kesztyűs kézzel hátasával, mikor azonban a tényleges indulásra kerülne a sor, az ilyenkor megszokott száguldás váratlan módon elmarad. Hiába próbálja a sarkával vagy a kantárral rávenni az állatot az indulásra, az mereven ragaszkodik jelenlegi helyzetéhez, nyakát nyújtogatva a mellette álló Dora lova felé*
- Indulj már, te nyavalyás dög! *fakadt ki bosszúságában, és bár ezzel mozgásra bírja az állatot, az ahelyett, hogy vágtázni kezdene, Borssal szembe pozicionálja magát, láthatóan azzal a szándékkal, hogy minél közelebbi ismeretséget kössön a lóval*
- A franc essen beléd! *morgolódik magában* Nem beléd! *vet egy lapos pillantást a lányra, jelezve, hogy inkább ki se nyissa a száját, hiszen annak jelenlegi paprikás hangulatában nem lenne túl jó vége. Végül nagy nehézségek árán mégis sikerül indulásra bírnia hátasát, és bár az állat kitartóan küzd, az elején elvesztegetett idő behozhatatlan hátránynak bizonyul. ~Igazán elbeszélgetnék azzal, aki betört téged. Elég hanyag munkát végzett~ zsörtölődik tovább magában, ahogy hiába hajtja a végletekig szegény lovát, mégis csak azt tudja elérni, hogy Habrertus és öszvére hátsóját szemlélje, míg csak el nem érnek a célhoz*
- Lám, lám, a szerencse igencsak forgandó! *jegyzi meg, ahogy megveregeti a ló nyakát, hiszen a kezdeti nehézségeket leszámítva azért derekasan küzdött szegény, és ha egy kis igazság van a földön, legalább Dorát sikerült lehagynia. Menet közben nem látta a lányt maga előtt, ez bizakodásra ad okot a számára, azonban annyira csak az útra koncentrált, hogy könnyen meglehet, lehagyta őt anélkül, hogy észrevette volna*
- Eddig bántam, hogy nem fogadtunk valamiben, de most már kezdem úgy érzi, jobb volt így! *neveti el magát, miközben gyakorlott mozdulatokkal lepattan a nyeregből*
- Mindenesetre elismerésem a győztesnek! *biccenti meg fejét Habrertus felé, egyik kezével a kantárt fogja, nehogy elcsászkáljon paripája. Ekkor pillant csak körbe, tekintetével Dora után kutatva, hisz következő szavai már mindannyiuknak szólnak*
- Igazán élveztem ezt a kellemes kis futamot. Alkalomadtán majd megismételhetnénk! *jegyzi meg kifulladva, hiszen azért őt is megviselte a hajsza. Hihetetlen, hogy egy ilyen kis apróság mennyit képes javítani a hangulatán, ő maga se érti, de hiányzott már neki az izgalom, így le se tudná tagadni, hogy szája szegletében őszinte mosoly bujkál, miközben alkalmas hely után néz, ahova kiköthetik jószágaikat, míg az ispotály belsejét veszik szemügyre.*
*Az első rajt körüli kis közjátékot inkább nem is kommentálja, hiszen bár ő maga se veti meg olykor a kétes eszközöket, hogy egy kis előnyre tegyen szert, úgy véli, mindennek megvan a maga helye és ideje, és egy kis baráti erőfitogtatás nem olyasmi, ahol csalással próbálkozna. Hiszen igen, bármennyire is próbálja tagadni, határozottan kellemesen érzi magát a másik kettő társaságban, így megtiszteli őket a tisztességes versennyel, bár persze ez nem jelenti azt, hogy nem tesz meg mindent azért, hogy nyerjen. Ennek jegyében nem is bánik épp kesztyűs kézzel hátasával, mikor azonban a tényleges indulásra kerülne a sor, az ilyenkor megszokott száguldás váratlan módon elmarad. Hiába próbálja a sarkával vagy a kantárral rávenni az állatot az indulásra, az mereven ragaszkodik jelenlegi helyzetéhez, nyakát nyújtogatva a mellette álló Dora lova felé*
- Indulj már, te nyavalyás dög! *fakadt ki bosszúságában, és bár ezzel mozgásra bírja az állatot, az ahelyett, hogy vágtázni kezdene, Borssal szembe pozicionálja magát, láthatóan azzal a szándékkal, hogy minél közelebbi ismeretséget kössön a lóval*
- A franc essen beléd! *morgolódik magában* Nem beléd! *vet egy lapos pillantást a lányra, jelezve, hogy inkább ki se nyissa a száját, hiszen annak jelenlegi paprikás hangulatában nem lenne túl jó vége. Végül nagy nehézségek árán mégis sikerül indulásra bírnia hátasát, és bár az állat kitartóan küzd, az elején elvesztegetett idő behozhatatlan hátránynak bizonyul. ~Igazán elbeszélgetnék azzal, aki betört téged. Elég hanyag munkát végzett~ zsörtölődik tovább magában, ahogy hiába hajtja a végletekig szegény lovát, mégis csak azt tudja elérni, hogy Habrertus és öszvére hátsóját szemlélje, míg csak el nem érnek a célhoz*
- Lám, lám, a szerencse igencsak forgandó! *jegyzi meg, ahogy megveregeti a ló nyakát, hiszen a kezdeti nehézségeket leszámítva azért derekasan küzdött szegény, és ha egy kis igazság van a földön, legalább Dorát sikerült lehagynia. Menet közben nem látta a lányt maga előtt, ez bizakodásra ad okot a számára, azonban annyira csak az útra koncentrált, hogy könnyen meglehet, lehagyta őt anélkül, hogy észrevette volna*
- Eddig bántam, hogy nem fogadtunk valamiben, de most már kezdem úgy érzi, jobb volt így! *neveti el magát, miközben gyakorlott mozdulatokkal lepattan a nyeregből*
- Mindenesetre elismerésem a győztesnek! *biccenti meg fejét Habrertus felé, egyik kezével a kantárt fogja, nehogy elcsászkáljon paripája. Ekkor pillant csak körbe, tekintetével Dora után kutatva, hisz következő szavai már mindannyiuknak szólnak*
- Igazán élveztem ezt a kellemes kis futamot. Alkalomadtán majd megismételhetnénk! *jegyzi meg kifulladva, hiszen azért őt is megviselte a hajsza. Hihetetlen, hogy egy ilyen kis apróság mennyit képes javítani a hangulatán, ő maga se érti, de hiányzott már neki az izgalom, így le se tudná tagadni, hogy szája szegletében őszinte mosoly bujkál, miközben alkalmas hely után néz, ahova kiköthetik jószágaikat, míg az ispotály belsejét veszik szemügyre.*
132. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-05-20 20:23:36
Üzenet elküldve: 2019-05-20 20:23:36
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1240
OOC üzenetek: 210
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1240
OOC üzenetek: 210
Játékstílus: Vakmerő
//A múlt homálya//
-Értem.
*Hagyja helyben a gnóm szavait aprócskát bólintva rájuk, töretlenül bízik az öregben, és annak tudásában.*
-Majd akkor kímélni fogom magam.
*Ebben már kevesebb a bizodalma, valahogy elképzelhetetlen számára, hogy a múlt este viszontagságai után most majd békés, nyugodt, pihentető napok következnek.
Fanyalogva, elhúzott ajakkal hallgatja, hogy most majd tényleg neki kell ellátnia azt a sebet, amit okozott. Valahol így igazságos, és nemet mondani máskülönben sem tudna. Kételkedik azonban a művelet sikerességében.*
-Rendben, ahogy szeretnéd Rhalkumn bácsi.
*Adja meg magát az öreg akaratának nagy sóhajjal, és még az a mosakodással van elfoglalva maga szemrevételezi mindazt, mi szerzeményeikből megmaradt. Újra csak az elégedetlenség tölti el. Piszkálgatja a gyógynövényeket nagyokat sóhajtozva, fogalma sincs mihez kellene nyúlnia, hogyan is kezdje. Az egész helyzettől valahogy kedve is morgósabbá változik, mint egy vénség, kit felzavartak apró-cseprő semmiségekkel délutáni szunyókájából.*
~Hát miért nem hagytok már békén?~
-Ez itt semmi. Kevés. Semmire se elég.
*Fanyalog halkan, majd azért mellékesen biccent a mielőbbi továbbhaladás lehetőségére is. Vet egy pillantást a gnóm lábára, hallat újabb sóhajt, majd halkan, bizonytalanul kezdi el.*
-Azt hiszem elsősorban valami arra kellene, hogy megelőzzük a gyulladást, illetve kezeljük, ha már kialakult. De ilyesmi itt úgy hiszem nincs. Azután nem ártana valami, ami nyugtatja a sebet, és csillapítja a fájdalmat. Vízi rysha!
*Ugrik be hirtelen az, amit használna, örömmel hangoztatja, olyan boldogsággal, mint mikor valaki hosszú idő után rátalál azon dologra, mit rég elveszettnek hitt.
Majd keseredik el nyomban, látva, azzal sem rendelkeznek. Vakarja meg vörös üstökét zavartan.*
-Ez így nagyon nehéz Rhalkumn bácsi.
*És kezdene nyafogni, de végül csak kap segítséget lelke mélyéről.*
-Jó akkor, azt hiszem az észak reménye felesleges, a kiégett sebet már nem kell összehúzni. Talán a whula nektárból cseppentenék rá egy keveset, az végül is segít a torok, meg a tüdő gyulladásain is.
*Vonogatja vállát, mert az egész mit felsorol jelenleg nem több egy kósza, megfoghatatlan sugalmazásnál, abban sem biztos, hogy igazak szavai.*
-Aztán nem túl szorosan bekötözni? Csak hogy fedve legyen a seb, és ne kerüljön bele piszok?
*Ha rábólint az öreg, akkor ezek szerint fog eljárni, ha mást javasol meghajol tapasztalata, és akarata előtt, és szavai szerint végzi el a sebkötözést, de semmiféleképp sem ér a sérüléshez, még Rhalkumn nem véleményezte a dolgot.*
-Értem.
*Hagyja helyben a gnóm szavait aprócskát bólintva rájuk, töretlenül bízik az öregben, és annak tudásában.*
-Majd akkor kímélni fogom magam.
*Ebben már kevesebb a bizodalma, valahogy elképzelhetetlen számára, hogy a múlt este viszontagságai után most majd békés, nyugodt, pihentető napok következnek.
Fanyalogva, elhúzott ajakkal hallgatja, hogy most majd tényleg neki kell ellátnia azt a sebet, amit okozott. Valahol így igazságos, és nemet mondani máskülönben sem tudna. Kételkedik azonban a művelet sikerességében.*
-Rendben, ahogy szeretnéd Rhalkumn bácsi.
*Adja meg magát az öreg akaratának nagy sóhajjal, és még az a mosakodással van elfoglalva maga szemrevételezi mindazt, mi szerzeményeikből megmaradt. Újra csak az elégedetlenség tölti el. Piszkálgatja a gyógynövényeket nagyokat sóhajtozva, fogalma sincs mihez kellene nyúlnia, hogyan is kezdje. Az egész helyzettől valahogy kedve is morgósabbá változik, mint egy vénség, kit felzavartak apró-cseprő semmiségekkel délutáni szunyókájából.*
~Hát miért nem hagytok már békén?~
-Ez itt semmi. Kevés. Semmire se elég.
*Fanyalog halkan, majd azért mellékesen biccent a mielőbbi továbbhaladás lehetőségére is. Vet egy pillantást a gnóm lábára, hallat újabb sóhajt, majd halkan, bizonytalanul kezdi el.*
-Azt hiszem elsősorban valami arra kellene, hogy megelőzzük a gyulladást, illetve kezeljük, ha már kialakult. De ilyesmi itt úgy hiszem nincs. Azután nem ártana valami, ami nyugtatja a sebet, és csillapítja a fájdalmat. Vízi rysha!
*Ugrik be hirtelen az, amit használna, örömmel hangoztatja, olyan boldogsággal, mint mikor valaki hosszú idő után rátalál azon dologra, mit rég elveszettnek hitt.
Majd keseredik el nyomban, látva, azzal sem rendelkeznek. Vakarja meg vörös üstökét zavartan.*
-Ez így nagyon nehéz Rhalkumn bácsi.
*És kezdene nyafogni, de végül csak kap segítséget lelke mélyéről.*
-Jó akkor, azt hiszem az észak reménye felesleges, a kiégett sebet már nem kell összehúzni. Talán a whula nektárból cseppentenék rá egy keveset, az végül is segít a torok, meg a tüdő gyulladásain is.
*Vonogatja vállát, mert az egész mit felsorol jelenleg nem több egy kósza, megfoghatatlan sugalmazásnál, abban sem biztos, hogy igazak szavai.*
-Aztán nem túl szorosan bekötözni? Csak hogy fedve legyen a seb, és ne kerüljön bele piszok?
*Ha rábólint az öreg, akkor ezek szerint fog eljárni, ha mást javasol meghajol tapasztalata, és akarata előtt, és szavai szerint végzi el a sebkötözést, de semmiféleképp sem ér a sérüléshez, még Rhalkumn nem véleményezte a dolgot.*
131. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-05-06 13:19:42
Üzenet elküldve: 2019-05-06 13:19:42
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 158
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 158
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//A múlt homálya//
- Nem kellene neki. Az észak reménye segíti a seb összehúzódását, és ha szépen elkezd gyógyulni, akkor nem lesz oka, hogy vérezzen. Ettől függetlenül nem gyógyítal, nem képes csodát tenni, csak felgyorsítani a gyógyulást. Úgyhogy ne erőltesd magad, ha lehet, akkor ne hajolgass, ne emelj dolgokat, és hasonlók. Nem lenne szerencsés, ha újra felszakadnának a sebek. De amúgy nem voltak vészesek, maguktól is elmúltak volna. * Ad magyarázatot az öreg, de kicsit kellemetlenül érinti a dolog. Amiket Ziáról hallott, az alapján messze nagyobb tudású lehet a nő, mint az öreg zugdoktor, szóval fura érzés neki magyarázni, még akkor is, ha tudja, hogy a személyiségének egy másik részével beszél. A kérdésre bólint, majd megcsóválja a fejét. *
- Csak a lábamat fogom lemosni, nem muszáj kimenned. És utána szeretném, ha ránéznél a sérülésre, és magad próbálnád meg eldönteni, hogy mit kellene tenni. Olyan dolgok ezek, amiket rég csináltál ugyan, de tudsz, szóval nem árthat az ismétlés. ~ És amúgy is érzem, hogy kezd visszatérni a kezeimbe a remegés. ~ Leköteleznél vele, Iwa. * Teszi hozzá kérő hangsúllyal, majd választól függetlenül a vízhez sétál, hiszen ezt a részét még akkor is egyedül végzi, ha a nő eleget tesz a kérésének. A víz érintése kínzó fájdalom, de nem fáj annyira, mint az alkohol hiánya, ami most sokkal több figyelmét, és energiáját veszi el. *
- Amint megvagyunk, tovább kellene indulnunk az ivó felé, igen. Mihamarabb. * Sziszegi összeszorított fogsorral a gnóm. A fájdalom ellenére alaposan megmossa a sebet, kimossa belőle a kosz nagy részét, és ahogy végez, látja, hogy bizony nem ez a legszebb lábszár, amit valaha látott. Persze lehetne vészesebb is. Ha még odabent van, akkor kérdő pillantást vet a nőre, hogy akkor segít neki, vagy magára hagyja. *
- Nem kellene neki. Az észak reménye segíti a seb összehúzódását, és ha szépen elkezd gyógyulni, akkor nem lesz oka, hogy vérezzen. Ettől függetlenül nem gyógyítal, nem képes csodát tenni, csak felgyorsítani a gyógyulást. Úgyhogy ne erőltesd magad, ha lehet, akkor ne hajolgass, ne emelj dolgokat, és hasonlók. Nem lenne szerencsés, ha újra felszakadnának a sebek. De amúgy nem voltak vészesek, maguktól is elmúltak volna. * Ad magyarázatot az öreg, de kicsit kellemetlenül érinti a dolog. Amiket Ziáról hallott, az alapján messze nagyobb tudású lehet a nő, mint az öreg zugdoktor, szóval fura érzés neki magyarázni, még akkor is, ha tudja, hogy a személyiségének egy másik részével beszél. A kérdésre bólint, majd megcsóválja a fejét. *
- Csak a lábamat fogom lemosni, nem muszáj kimenned. És utána szeretném, ha ránéznél a sérülésre, és magad próbálnád meg eldönteni, hogy mit kellene tenni. Olyan dolgok ezek, amiket rég csináltál ugyan, de tudsz, szóval nem árthat az ismétlés. ~ És amúgy is érzem, hogy kezd visszatérni a kezeimbe a remegés. ~ Leköteleznél vele, Iwa. * Teszi hozzá kérő hangsúllyal, majd választól függetlenül a vízhez sétál, hiszen ezt a részét még akkor is egyedül végzi, ha a nő eleget tesz a kérésének. A víz érintése kínzó fájdalom, de nem fáj annyira, mint az alkohol hiánya, ami most sokkal több figyelmét, és energiáját veszi el. *
- Amint megvagyunk, tovább kellene indulnunk az ivó felé, igen. Mihamarabb. * Sziszegi összeszorított fogsorral a gnóm. A fájdalom ellenére alaposan megmossa a sebet, kimossa belőle a kosz nagy részét, és ahogy végez, látja, hogy bizony nem ez a legszebb lábszár, amit valaha látott. Persze lehetne vészesebb is. Ha még odabent van, akkor kérdő pillantást vet a nőre, hogy akkor segít neki, vagy magára hagyja. *
130. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-05-05 20:47:58
Üzenet elküldve: 2019-05-05 20:47:58
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1240
OOC üzenetek: 210
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1240
OOC üzenetek: 210
Játékstílus: Vakmerő
//A múlt homálya//
*Válasz helyett csak aprócskát ránt vállán, igazán pici mozdulat ez, a nagyobbak ugyanis fájnak. Azért hűen tükrözi azt, hogy Iwaa nem tudja, mit tudhat Ziana, hiszen a másik nő nem oszt meg vele túl sokat.
A kezelés alatt összeszorított fogakkal markolja az ágyat, sem jajgatni, sem mocorogni nem szeretne, leginkább azért, mert fél azzal Rhalkumnt zavarná.*
-Akkor már vérezni se fog folyamatosan?
*Kérdez vissza, mikor hallja valóban nem túl vészes sebe. Máskülönben csendesen tűri a gnóm tevékenykedését, az utasításnak megfelelően ül fel, kellemetlen a helyzet, ahogy az idős férfi a gyolccsal babrál melleinél, vörösödő fejjel ezt is tűri, és megkönnyebbülve sóhajt fel, ha a procedúra végére érnek.
Még gyorsan bújik ingébe, gombolkozik be, majd változatlanul mezítlábasan kezd toporogni.*
-Lemosakodnál te is Rhalkumn bácsi? Kint várok addig. Szeretnéd, hogy kitisztítsam a sebed?
*Reméli nem, és megoldja magának az öreg, félne a sebéhez nyúlni, rápillantani sem szeretne, tudva, hogy azt ő maga okozta, de természetesen készségesen megtesz minden tőle telhetőt, ha Rhalkumn azt kéri.*
*Válasz helyett csak aprócskát ránt vállán, igazán pici mozdulat ez, a nagyobbak ugyanis fájnak. Azért hűen tükrözi azt, hogy Iwaa nem tudja, mit tudhat Ziana, hiszen a másik nő nem oszt meg vele túl sokat.
A kezelés alatt összeszorított fogakkal markolja az ágyat, sem jajgatni, sem mocorogni nem szeretne, leginkább azért, mert fél azzal Rhalkumnt zavarná.*
-Akkor már vérezni se fog folyamatosan?
*Kérdez vissza, mikor hallja valóban nem túl vészes sebe. Máskülönben csendesen tűri a gnóm tevékenykedését, az utasításnak megfelelően ül fel, kellemetlen a helyzet, ahogy az idős férfi a gyolccsal babrál melleinél, vörösödő fejjel ezt is tűri, és megkönnyebbülve sóhajt fel, ha a procedúra végére érnek.
Még gyorsan bújik ingébe, gombolkozik be, majd változatlanul mezítlábasan kezd toporogni.*
-Lemosakodnál te is Rhalkumn bácsi? Kint várok addig. Szeretnéd, hogy kitisztítsam a sebed?
*Reméli nem, és megoldja magának az öreg, félne a sebéhez nyúlni, rápillantani sem szeretne, tudva, hogy azt ő maga okozta, de természetesen készségesen megtesz minden tőle telhetőt, ha Rhalkumn azt kéri.*
129. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-05-05 18:33:37
Üzenet elküldve: 2019-05-05 18:33:37
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 158
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 158
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//A múlt homálya//
* Vasborda az ajtóra pillant, amikor a lány kinyitja azt. Nem nagyon fecsérli az idejét, és a nőt se méregeti, ahogy a textil alá sem próbál belesni. Nagyokat, mélyeket lélegezve sétál a tálhoz, amiből egy keveset kiönt, hogy kezet moshasson. A lába miatt szükség lesz még tiszta vízre, de most Ziával foglalkozik előbb. A megállapításra csak felmordul. *
- Mit tudhat az a nő? Nem is látja a hátadat rendesen. * Jegyzi meg zsörtölődve, zsémbes öregember módjára. Odabiceg a nőhöz, a kenőcsös tállal a kezében, és sóhajtva veszi tudomásul, hogy igaza volt a felcsernek. Persze ezt hangosan nem mondja ki, inkább megvizsgálja a sérüléseket, olyan jeleket keres, amik elfertőződésre adnának okot, vagy azt mutatnák, hogy már el is kezdődött a folyamat. Bár közvetlenül nem szuszog rá, azért közel hajol, hogy megszagolja, kellemetlen szagot áraszt-e magából a sérülés, ahogy azt is figyeli, hogy mennyire gennyedzik már most, a tisztítás után. A bőrgyulladást is feltérképezi, de úgy látja, hogy aggodalomra nincsen oka. *
- Rendben, tényleg nincs komoly baj. * Jegyzi meg kelletlenül, és az alkoholhoz nyúl, hogy a kötszer végéből egy darabot letépve, és beáztatva elkezdje lemosni a sérüléseket. Óvatos, finom mozdulatokat végez, arra is figyelve, hogy a széttépett kötszer rojtos végéből ne maradjanak foszlányok, ezt a végét inkább a keze felé tartja, hogy ne is nagyon érjen a másik bőréhez. Ahogy végez, nyúl a tálkához, hogy bekenje a hátat, aztán szólal meg. *
- Ülj fel, hogy be tudjalak kötözni. * Szól, és ha Iwa így tesz, akkor elkezdi körbetekerni, ügyelve rá, hogy elég feszes legyen a kötés, és nem törődik azzal a ténnyel, hogy a másik félmeztelen, és nőnemű. Orvosként már rég megtanulta az ilyet kizárni, mozdulatai teljesen szakszerűek, egyáltalán nem szemtelenek. Persze csak akkor, ha Iwa engedi, hogy bekötözze. *
* Vasborda az ajtóra pillant, amikor a lány kinyitja azt. Nem nagyon fecsérli az idejét, és a nőt se méregeti, ahogy a textil alá sem próbál belesni. Nagyokat, mélyeket lélegezve sétál a tálhoz, amiből egy keveset kiönt, hogy kezet moshasson. A lába miatt szükség lesz még tiszta vízre, de most Ziával foglalkozik előbb. A megállapításra csak felmordul. *
- Mit tudhat az a nő? Nem is látja a hátadat rendesen. * Jegyzi meg zsörtölődve, zsémbes öregember módjára. Odabiceg a nőhöz, a kenőcsös tállal a kezében, és sóhajtva veszi tudomásul, hogy igaza volt a felcsernek. Persze ezt hangosan nem mondja ki, inkább megvizsgálja a sérüléseket, olyan jeleket keres, amik elfertőződésre adnának okot, vagy azt mutatnák, hogy már el is kezdődött a folyamat. Bár közvetlenül nem szuszog rá, azért közel hajol, hogy megszagolja, kellemetlen szagot áraszt-e magából a sérülés, ahogy azt is figyeli, hogy mennyire gennyedzik már most, a tisztítás után. A bőrgyulladást is feltérképezi, de úgy látja, hogy aggodalomra nincsen oka. *
- Rendben, tényleg nincs komoly baj. * Jegyzi meg kelletlenül, és az alkoholhoz nyúl, hogy a kötszer végéből egy darabot letépve, és beáztatva elkezdje lemosni a sérüléseket. Óvatos, finom mozdulatokat végez, arra is figyelve, hogy a széttépett kötszer rojtos végéből ne maradjanak foszlányok, ezt a végét inkább a keze felé tartja, hogy ne is nagyon érjen a másik bőréhez. Ahogy végez, nyúl a tálkához, hogy bekenje a hátat, aztán szólal meg. *
- Ülj fel, hogy be tudjalak kötözni. * Szól, és ha Iwa így tesz, akkor elkezdi körbetekerni, ügyelve rá, hogy elég feszes legyen a kötés, és nem törődik azzal a ténnyel, hogy a másik félmeztelen, és nőnemű. Orvosként már rég megtanulta az ilyet kizárni, mozdulatai teljesen szakszerűek, egyáltalán nem szemtelenek. Persze csak akkor, ha Iwa engedi, hogy bekötözze. *
128. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-05-05 15:56:42
Üzenet elküldve: 2019-05-05 15:56:42
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1240
OOC üzenetek: 210
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1240
OOC üzenetek: 210
Játékstílus: Vakmerő
//A múlt homálya//
*A további percek némaságban telnek, Ziana makacsul nem hajlandó kérdésekre válaszolni.
Iwaanak pedig elegendő most a tisztálkodás gondja, sokkal több sérülést szerzett, mint azt előzőleg vélte, java nem súlyos, nem több horzsolásoknál, most mégis égnek ahogy a szappanos víz, és a durva törölköző érinti őket.
Immár nadrágban, csizmában, de felsőtestét csak egy fehér textillel takarva nyitja az ajtót.*
-Kész vagyok Rhalkumn bácsi.
*Szól ki halkan, és fordít máris hátat az öregnek, hogy elfoglalja nagy sóhajjal helyét az egyik vizsgálóágyon. A vastag piszokréteg, és a takaró nélkül jól láthatóak immár a csuklójába mart kötélnyomok vörös csíkjai, az arcát ért ütések lassan színeződő foltjai, ahogy hátán is a még mindig kissé vérző, öv marta sérülések.
Hasra feküdve kapaszkodik meg erősen az ágy fejtámlájában, felkészülve újabb fájdalmakra, egyetlen észrevételt osztva meg az öreg gyógyítóval.*
-Ziana szerint nem szükséges varrni a sebet.
*Mindeközben a felcser odabenn, saját lelkének mélyén igyekszik megpihenni kicsit. Ugyan egyre könnyebb uralni a lányt, egyre hosszabb ideig képes osztozni vele elméjén, még mindig erőt próbáló feladat ez. Sosem tapasztalt fáradtságot okoz már pusztán léteznie is, hatalmas erőt kíván a megmaradás a pillanatban. Mintha viharos szélben, térdig folyóban gázolva próbálna előrehaladni, pusztán nem elveszni újra is kimerítő. Gondolatokat, érzéseket, szavakat közvetíteni még nehezebb. Az irányítást átvenni teste felett eddig pedig még csak dühből sikerült. Most biztonságban tudva saját testét szusszan egy kicsit, a következő erőpróba előtt.*
*A további percek némaságban telnek, Ziana makacsul nem hajlandó kérdésekre válaszolni.
Iwaanak pedig elegendő most a tisztálkodás gondja, sokkal több sérülést szerzett, mint azt előzőleg vélte, java nem súlyos, nem több horzsolásoknál, most mégis égnek ahogy a szappanos víz, és a durva törölköző érinti őket.
Immár nadrágban, csizmában, de felsőtestét csak egy fehér textillel takarva nyitja az ajtót.*
-Kész vagyok Rhalkumn bácsi.
*Szól ki halkan, és fordít máris hátat az öregnek, hogy elfoglalja nagy sóhajjal helyét az egyik vizsgálóágyon. A vastag piszokréteg, és a takaró nélkül jól láthatóak immár a csuklójába mart kötélnyomok vörös csíkjai, az arcát ért ütések lassan színeződő foltjai, ahogy hátán is a még mindig kissé vérző, öv marta sérülések.
Hasra feküdve kapaszkodik meg erősen az ágy fejtámlájában, felkészülve újabb fájdalmakra, egyetlen észrevételt osztva meg az öreg gyógyítóval.*
-Ziana szerint nem szükséges varrni a sebet.
*Mindeközben a felcser odabenn, saját lelkének mélyén igyekszik megpihenni kicsit. Ugyan egyre könnyebb uralni a lányt, egyre hosszabb ideig képes osztozni vele elméjén, még mindig erőt próbáló feladat ez. Sosem tapasztalt fáradtságot okoz már pusztán léteznie is, hatalmas erőt kíván a megmaradás a pillanatban. Mintha viharos szélben, térdig folyóban gázolva próbálna előrehaladni, pusztán nem elveszni újra is kimerítő. Gondolatokat, érzéseket, szavakat közvetíteni még nehezebb. Az irányítást átvenni teste felett eddig pedig még csak dühből sikerült. Most biztonságban tudva saját testét szusszan egy kicsit, a következő erőpróba előtt.*
127. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-05-05 15:08:25
Üzenet elküldve: 2019-05-05 15:08:25
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 158
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 158
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//A múlt homálya//
*Vasborda megkapja a gyógyfüveket, amiket ki is fizet, és csak addig követi a nőt a szobába, amíg felnyalábolja a szükséges eszközöket, amik kellenek ahhoz, hogy a kenőcsöket elkészíthesse. *
- Nem zavarok, odakint megcsinálom amire szükségünk lesz, szólj, hogyha végeztél. * Kéri az idős gnóm, és már totyog is kifelé. Odakint aztán nekiáll, hogy a mozsárban jól összenyomja, préselje amit kell, mindent igyekszik szakszerűen végezni, és úgy, ahogyan tanulta. Nem siet, mert sejti, hogy a nő ellesz odabent a vízzel, de azért nem is halad túlságosan lassan. Ahogy megvan, türelmesen vár odakint, bár lába lüktetve sajog, de igyekszik nem tudomást venni erről, ahogy remegő kezéről sem. ~ Ejj, hogy miért nem mentünk abba a rohadt csehóba. Itt fogok szomjan pusztulni. ~ Érzi már magán a megvonási tüneteket, egyre rosszabb a közérzete, feje is fáj, meg úgy nagyjából mindent érezni kezd, amit nem kéne, vagy amit nem akar. *
- Siethetne már... * morogja maga elé olyan halkan, hogy még ő is alig hallja, de persze ez nem feltétlenül halk, mert a gnóm öreg már, a fiatalsága a múlté, ahogy a kitűnő hallás is odébb szállt már a látásával együtt. Egyre türelmetlenebb odakint, néha lopva a bejárat felé sandít, talán nem lenne baj, ha kiugrana egy itókára. Ki tudja mennyi ideig készülődik a lány, biztos megjárja. Viszont még egyelőre jobban félti az idegenektől, a helyiektől, ezért egyelőre mint egy halkan zsörtölődő öreg, megfáradt őr áll az ajtó előtt, mozdulatlanul. Na jó, a keze azért remeg. *
*Vasborda megkapja a gyógyfüveket, amiket ki is fizet, és csak addig követi a nőt a szobába, amíg felnyalábolja a szükséges eszközöket, amik kellenek ahhoz, hogy a kenőcsöket elkészíthesse. *
- Nem zavarok, odakint megcsinálom amire szükségünk lesz, szólj, hogyha végeztél. * Kéri az idős gnóm, és már totyog is kifelé. Odakint aztán nekiáll, hogy a mozsárban jól összenyomja, préselje amit kell, mindent igyekszik szakszerűen végezni, és úgy, ahogyan tanulta. Nem siet, mert sejti, hogy a nő ellesz odabent a vízzel, de azért nem is halad túlságosan lassan. Ahogy megvan, türelmesen vár odakint, bár lába lüktetve sajog, de igyekszik nem tudomást venni erről, ahogy remegő kezéről sem. ~ Ejj, hogy miért nem mentünk abba a rohadt csehóba. Itt fogok szomjan pusztulni. ~ Érzi már magán a megvonási tüneteket, egyre rosszabb a közérzete, feje is fáj, meg úgy nagyjából mindent érezni kezd, amit nem kéne, vagy amit nem akar. *
- Siethetne már... * morogja maga elé olyan halkan, hogy még ő is alig hallja, de persze ez nem feltétlenül halk, mert a gnóm öreg már, a fiatalsága a múlté, ahogy a kitűnő hallás is odébb szállt már a látásával együtt. Egyre türelmetlenebb odakint, néha lopva a bejárat felé sandít, talán nem lenne baj, ha kiugrana egy itókára. Ki tudja mennyi ideig készülődik a lány, biztos megjárja. Viszont még egyelőre jobban félti az idegenektől, a helyiektől, ezért egyelőre mint egy halkan zsörtölődő öreg, megfáradt őr áll az ajtó előtt, mozdulatlanul. Na jó, a keze azért remeg. *
126. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-05-03 21:29:44
Üzenet elküldve: 2019-05-03 21:29:44
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 127
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 127
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//A múlt homálya//
*Rhalkumn valóban szavát adja, hogy vigyáz meggyötört társnőjére, és Fendornak ez éppen elég, halvány mosollyal biccent a szavaira. Twyll leteremtésére sem szól már semmit, úgy érzi, a fiú is megkapta a bocsánatkérést, és ez néha sokkal több, mint amit egy szenvedő betegtől egy őt ápoló kaphat. Aki sok fájdalommal küzd, annak a szájából gyakran elhangzik olyan, amit nem szeretett volna kimondani, ezt az ispotályban már nagyon jól tudják.*
- Ennek örülök. *Mosolyog a férfira Iwaa-val kapcsolatban, és bízik benne, hogy valóban igaza van, a lány hamar felépülhet sérüléseiből. Az ár miatt szégyelli magát egy kissé, de meg kell kérnie, ezért csak szerényen lehajtott fejjel, mint akit hirtelen rosszaságon kaptak, biccent, és elfogadva a pénzt átnyújtja a készítményeket.*
- Köszönjük. Az irodámban megtaláltok, sok sikert! *Mondja, majd ő maga sem akar zavarni, ahogy Iwaa elindul a szobába, Fendor a hivatala felé veszi az irányt. Fejével int a bambuló Twyllnek, a fiú is elszalad a dolgára, ki a lovakhoz. Iwaa és Rhalkumn pedig, ahogy Fendor ígérte, egy asztalkán gond nélkül megtalálhatja a fekvőbetegeknek szánt szobában a tisztán tartott kötszert, sebvarráshoz szükséges tűt és cérnát, csipeszeket, szikéket, egy üveg sebalkoholt, valamint különböző méretű edényeket, poharakat, amelyekben kedvükre adagolhatják a vásárolt gyógyszert. Már csak rajtuk áll, mit kezdenek vele.*
*Rhalkumn valóban szavát adja, hogy vigyáz meggyötört társnőjére, és Fendornak ez éppen elég, halvány mosollyal biccent a szavaira. Twyll leteremtésére sem szól már semmit, úgy érzi, a fiú is megkapta a bocsánatkérést, és ez néha sokkal több, mint amit egy szenvedő betegtől egy őt ápoló kaphat. Aki sok fájdalommal küzd, annak a szájából gyakran elhangzik olyan, amit nem szeretett volna kimondani, ezt az ispotályban már nagyon jól tudják.*
- Ennek örülök. *Mosolyog a férfira Iwaa-val kapcsolatban, és bízik benne, hogy valóban igaza van, a lány hamar felépülhet sérüléseiből. Az ár miatt szégyelli magát egy kissé, de meg kell kérnie, ezért csak szerényen lehajtott fejjel, mint akit hirtelen rosszaságon kaptak, biccent, és elfogadva a pénzt átnyújtja a készítményeket.*
- Köszönjük. Az irodámban megtaláltok, sok sikert! *Mondja, majd ő maga sem akar zavarni, ahogy Iwaa elindul a szobába, Fendor a hivatala felé veszi az irányt. Fejével int a bambuló Twyllnek, a fiú is elszalad a dolgára, ki a lovakhoz. Iwaa és Rhalkumn pedig, ahogy Fendor ígérte, egy asztalkán gond nélkül megtalálhatja a fekvőbetegeknek szánt szobában a tisztán tartott kötszert, sebvarráshoz szükséges tűt és cérnát, csipeszeket, szikéket, egy üveg sebalkoholt, valamint különböző méretű edényeket, poharakat, amelyekben kedvükre adagolhatják a vásárolt gyógyszert. Már csak rajtuk áll, mit kezdenek vele.*
125. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-05-02 15:32:03
Üzenet elküldve: 2019-05-02 15:32:03
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1240
OOC üzenetek: 210
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1240
OOC üzenetek: 210
Játékstílus: Vakmerő
//A múlt homálya//
*Csak kapkodja a fejét a két idős férfi között, ahogy azok döntést hoznak a továbbiakról. Restelli még mindig az előző, durva szavakat, fejét lehajtva motyog halkan.*
-Én sosem bántanám. Nagyon sajnálom.
*Majd pillant értetlenkedve a gnómra, Twyll megbántódott, ez tény. Fendor szerint is bántotta, még önmaga is úgy gondolja nem volt ez túl szép húzás Zianától, így nem érti miért védi őt Rhalkumn. Emellett persze megérti a nőt is, biztos ijesztő lehet, mintha bezárták volna, és nélküle akarnának döntést hozni minden vele kapcsolatos dologról. Talán a pici gyermekek érezhetik így magukat, kiknek feje felett a szülők veszekedve rendezik el előre sorsukat, jövőjüket. Érthető hát, ha úgy viselkedik, mint egy hisztis, vásott kölyök, akire senki sem figyel, amíg nem kezd toporzékolni.
~Itt csak te viselkedsz gyerekesen!~
Fintorodik el elégedetlenül, épp akkor, mikor kiderül, hogy tud magára vigyázni. Ezek szerint a számolás nem segít, feltehetően semmi sem segít, és szép lassan elveszíti önmagát.
~Ostoba vagy.~
Ezzel legalább egyet tud érteni, hajtja le fejét bánatosan, érzi újra a sírás kerülgeti, legalább a szipogása nem lesz feltűnő, és fogható a náthára.
Csak akkor zökken ki gondolataiból, kesergéséből, mikor Rhalkumn szólítja, és mosakodni küldi. Hálásan biccent, és fordul az idős férfi, és a kölyök felé.*
-Nagyon szépen köszönök mindent, amit értem tettetek.
~Elég a szövegelésből!~
-A ruhát, és a mosakodóvizet is, a gyógyfüveket is.
~Ez a dolguk, kezet ne csókolj már nekik!~
-Ha egyszer módomba fog állni meghálálom kedvességetek.
~Te csak ne ígérgess a nevemben! Húzzál már mosdani!~
*Bánatosan halad tovább, csukja magára az ajtót, és miközben hagyja a takarót a földre hullani máris csattan fel.*
-Mégis miért fáj neked egy kis udvariasság?
*A válasz csak halk, gúnyos nevetés, mi felett bosszankodva, köhécselve kezd neki a mosakodásnak. Önt a melegedő vízből egy mosdótálba, a többit helyezi vissza a tűzre, hiszen Rhalkumn biztos kezet akar majd mosni, és az ő sebét is tisztítani kell. Tisztálkodás előtt előbb persze a több réteg pólyát kell letekernie sebes hátáról, mi mostanra már szinte mintha eggyé vált volna bőrével, sebeivel.*
~Megkérhetted volna a vén gnómot, hogy szedje le.~
-Nem fogok pucérkodni mások előtt.
*Újabb röhögés a válasz, fogát összeszorítva tépi le magáról a kötszert, átitta azt már teljesen a vér, mi most ismét szabadon ered útnak hátán. Gyűlnek könnyek szemébe, ezzel mit sem törődve lép ki rongyos, piszkos hálóingéből, két törölközőt kerítve mártja az egyiket vízbe, szappanozza be, és kezdi ledörgölni magáról a koszt halkan duruzsolva közben.*
-Miért nem segítettél tegnap este? Miért nem mondod meg mit, hogyan csináljak, vagy merre menjünk?
*Semmi, csak a némaság.*
-Most persze nem olyan nagy a szád!
*Csattan fel ismét hangja.*
~Nem tudom, zavaros minden.~
*Érkezik felelet mégis, szokatlanul csendes, komoly stílusban miközben már karjait mossa le.*
-De tudod kik voltak azok a férfiak? Tudod mit akartak? Miről beszéltek?
*Szisszen fel olykor, ha a nedves textil olyan helyekre ér, hol sérülései, zúzódásai vannak, de ennek ellenére eltökélten dörzsöli magát, mintha a kosszal, vérrel együtt lemoshatná a múlt éjszaka minden történését is.*
~Nem.~
*Érződik a bizonytalanság a rövid szó mélyén is.*
~Nem vagyok benne biztos, ne nyaggass már! Mosakodj!~
*Csak kapkodja a fejét a két idős férfi között, ahogy azok döntést hoznak a továbbiakról. Restelli még mindig az előző, durva szavakat, fejét lehajtva motyog halkan.*
-Én sosem bántanám. Nagyon sajnálom.
*Majd pillant értetlenkedve a gnómra, Twyll megbántódott, ez tény. Fendor szerint is bántotta, még önmaga is úgy gondolja nem volt ez túl szép húzás Zianától, így nem érti miért védi őt Rhalkumn. Emellett persze megérti a nőt is, biztos ijesztő lehet, mintha bezárták volna, és nélküle akarnának döntést hozni minden vele kapcsolatos dologról. Talán a pici gyermekek érezhetik így magukat, kiknek feje felett a szülők veszekedve rendezik el előre sorsukat, jövőjüket. Érthető hát, ha úgy viselkedik, mint egy hisztis, vásott kölyök, akire senki sem figyel, amíg nem kezd toporzékolni.
~Itt csak te viselkedsz gyerekesen!~
Fintorodik el elégedetlenül, épp akkor, mikor kiderül, hogy tud magára vigyázni. Ezek szerint a számolás nem segít, feltehetően semmi sem segít, és szép lassan elveszíti önmagát.
~Ostoba vagy.~
Ezzel legalább egyet tud érteni, hajtja le fejét bánatosan, érzi újra a sírás kerülgeti, legalább a szipogása nem lesz feltűnő, és fogható a náthára.
Csak akkor zökken ki gondolataiból, kesergéséből, mikor Rhalkumn szólítja, és mosakodni küldi. Hálásan biccent, és fordul az idős férfi, és a kölyök felé.*
-Nagyon szépen köszönök mindent, amit értem tettetek.
~Elég a szövegelésből!~
-A ruhát, és a mosakodóvizet is, a gyógyfüveket is.
~Ez a dolguk, kezet ne csókolj már nekik!~
-Ha egyszer módomba fog állni meghálálom kedvességetek.
~Te csak ne ígérgess a nevemben! Húzzál már mosdani!~
*Bánatosan halad tovább, csukja magára az ajtót, és miközben hagyja a takarót a földre hullani máris csattan fel.*
-Mégis miért fáj neked egy kis udvariasság?
*A válasz csak halk, gúnyos nevetés, mi felett bosszankodva, köhécselve kezd neki a mosakodásnak. Önt a melegedő vízből egy mosdótálba, a többit helyezi vissza a tűzre, hiszen Rhalkumn biztos kezet akar majd mosni, és az ő sebét is tisztítani kell. Tisztálkodás előtt előbb persze a több réteg pólyát kell letekernie sebes hátáról, mi mostanra már szinte mintha eggyé vált volna bőrével, sebeivel.*
~Megkérhetted volna a vén gnómot, hogy szedje le.~
-Nem fogok pucérkodni mások előtt.
*Újabb röhögés a válasz, fogát összeszorítva tépi le magáról a kötszert, átitta azt már teljesen a vér, mi most ismét szabadon ered útnak hátán. Gyűlnek könnyek szemébe, ezzel mit sem törődve lép ki rongyos, piszkos hálóingéből, két törölközőt kerítve mártja az egyiket vízbe, szappanozza be, és kezdi ledörgölni magáról a koszt halkan duruzsolva közben.*
-Miért nem segítettél tegnap este? Miért nem mondod meg mit, hogyan csináljak, vagy merre menjünk?
*Semmi, csak a némaság.*
-Most persze nem olyan nagy a szád!
*Csattan fel ismét hangja.*
~Nem tudom, zavaros minden.~
*Érkezik felelet mégis, szokatlanul csendes, komoly stílusban miközben már karjait mossa le.*
-De tudod kik voltak azok a férfiak? Tudod mit akartak? Miről beszéltek?
*Szisszen fel olykor, ha a nedves textil olyan helyekre ér, hol sérülései, zúzódásai vannak, de ennek ellenére eltökélten dörzsöli magát, mintha a kosszal, vérrel együtt lemoshatná a múlt éjszaka minden történését is.*
~Nem.~
*Érződik a bizonytalanság a rövid szó mélyén is.*
~Nem vagyok benne biztos, ne nyaggass már! Mosakodj!~
124. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-05-02 09:11:40
Üzenet elküldve: 2019-05-02 09:11:40
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 158
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 158
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//A múlt homálya//
- Semmivel sem bántotta a fiút. * Mondja Rhalkumn fáradtan, szinte sóhajtja a szavakat. A feltételt hallva szíve szerint felnevetne, de nem teszi. Csak a szája sarkában bujkáló mosoly lehet árulkodó. *
- Tud ő vigyázni magára, hidd el. De rendben, szavamat adom, ha ez neked ilyen fontos. * Bólint végül, bár nem érti, hogy egy vadidegen hajléktalan gnóm adott szava milyen horderővel bírhat itt délen, mert északabbra, a városban semmit nem adnak érte. *
- 200 arany, eh? * Kérdez vissza a gnóm, aki szíve szerint alkudozni kezdene, százra talán nem tudná levinni, de száz ötvenet talán ki tudna préselni az öregből. Mégis, ahogy Iwára pillant, feszültnek tűnik a lány, úgyhogy inkább hagyja ezt. Közelebb lépve igyekszik fel érni, hogy tényleg jó legyen a minősége a hozott holmiknak. Persze szemrevételezés alapján nem sokat tud megállapítani, de azért megteszi amire képes. Előveszi a korábban cipőjéből szerzett pénzt, és leszámolja a kért összeget. A 200 arany ezek után az öreg Mesélő (Meia) kezében landol.
*
- Köszönjük. A továbbiakat akkor megoldjuk egyedül. * Teszi még hozzá, és a lányra pillant. *
- Ha lemosdottál, átnézem a hátad, addig elkészítem ami kell, ha neked is jó így. * Tesz ajánlatot, mert nem érezné illendőnek, hogy bent legyen, amíg a lány fürdik. Persze ha arról lenne szó, hogy át kell vizsgálnia a testét, vagy hasonlók, akkor szakszerűen járna el, és az egész más helyzet lenne, de tudomása szerint csak a nő háta az, amire különösebb figyelmet kell szentelni. *
- Semmivel sem bántotta a fiút. * Mondja Rhalkumn fáradtan, szinte sóhajtja a szavakat. A feltételt hallva szíve szerint felnevetne, de nem teszi. Csak a szája sarkában bujkáló mosoly lehet árulkodó. *
- Tud ő vigyázni magára, hidd el. De rendben, szavamat adom, ha ez neked ilyen fontos. * Bólint végül, bár nem érti, hogy egy vadidegen hajléktalan gnóm adott szava milyen horderővel bírhat itt délen, mert északabbra, a városban semmit nem adnak érte. *
- 200 arany, eh? * Kérdez vissza a gnóm, aki szíve szerint alkudozni kezdene, százra talán nem tudná levinni, de száz ötvenet talán ki tudna préselni az öregből. Mégis, ahogy Iwára pillant, feszültnek tűnik a lány, úgyhogy inkább hagyja ezt. Közelebb lépve igyekszik fel érni, hogy tényleg jó legyen a minősége a hozott holmiknak. Persze szemrevételezés alapján nem sokat tud megállapítani, de azért megteszi amire képes. Előveszi a korábban cipőjéből szerzett pénzt, és leszámolja a kért összeget. A 200 arany ezek után az öreg Mesélő (Meia) kezében landol.
*- Köszönjük. A továbbiakat akkor megoldjuk egyedül. * Teszi még hozzá, és a lányra pillant. *
- Ha lemosdottál, átnézem a hátad, addig elkészítem ami kell, ha neked is jó így. * Tesz ajánlatot, mert nem érezné illendőnek, hogy bent legyen, amíg a lány fürdik. Persze ha arról lenne szó, hogy át kell vizsgálnia a testét, vagy hasonlók, akkor szakszerűen járna el, és az egész más helyzet lenne, de tudomása szerint csak a nő háta az, amire különösebb figyelmet kell szentelni. *
123. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-04-30 18:37:20
Üzenet elküldve: 2019-04-30 18:37:20
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 127
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 127
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//A múlt homálya//
*Fendor inkább zavart, mint felháborodott, úgy szemléli Iwaa-t. Látván, hogy milyen megviselt állapotban van a lány, és hallva, hogy gyorsan bocsánatot is kér a fiútól, az öreg egy aprót, fáradtat sóhajt.*
- Kérlek, ne bántsd Twyllt. Jót akar neked, csupa szív az a fiú. Sőt, ha bármire szükséged van, keresd nyugodtan, meglátod, azonnal segít, amiben tud.
*Rhalkumn hosszan fejtegetve szakvéleményt nyilvánít az ispotály működéséről, Fendor pedig figyelmesen hallgatja a mondandóját, és néha még bólint is egyet-egyet. A végén megköszörüli a torkát, és kissé meg is hajol köszönete jeléül.*
- Teljesen igazad van, egy gyógyító véleménye sokat jelent a kérdésben. Sajnos van még min változtatnunk, és én is szorgalmazom ezt, de a vidék egy igen nehéz időszakon van túl. *Fendor többet nem szól arról, mi történt pontosan az utóbbi időben, nehéz erről beszélni.* Ami pedig a gőzölést illeti, igazán jól tettem? Ennek nagyon örülök. Úgy vagyok vele, hogy inkább legyek óvatos, mint hogy bajt csináljak. Az így is van elég…
*Miközben a gnóm beszámol róla, mire lenne szükségük, Fendor Iwaa-n töpreng. Közben megérkezik Twyll is, aki kicsit félve néz a lányra az előbbiek óta, és inkább Fendor oldalán áll meg, a cipője orrával foglalatoskodva.*
- Begyújtottam a kandallót, és vizet is feltettem melegedni. *Mondja halkan. A férfi mintha nem is figyelne, hosszan töpreng, csak ezután dönt, széttárva a karját.*
- Iwaa-nak biztosan nehéz sorsa volt, nekünk pedig az a dolgunk, hogy segítsük őt. *Jegyzi meg, hogy a fiú se nehezteljen az előbb történtekért.* Nem szeretném szaporítani a bajotokat. Kérlek, lássátok el egymást, ahogy tudjátok, és én pedig megnézem, mit tehetek még értetek. De csak egyetlen feltétellel: ha a szavadat adod, Rhalkumn, hogy a továbbiakban is vigyázol a lányra.
*Fendor Twyll fülébe súg valamit, és a fiú visszamegy a szobába, ahonnan az imént az ispotály vezetője is felbukkant. Visszafelé már óvatosabban indul, mert egy jó maroknyi vászonszatyor és két üvegcse van a kezében, vigyáz, nehogy elejtse. Az öreg átveszi tőle őket, és egyenként belenéz, megmutatja a többieknek is a tartalmát: a zacskóban jellegzetes, friss, sárgásbarna bogyókat látni, az egyik üvegcsében észak reményének őrleménye található. Bő két adag is kitelik belőlük. A másik, apróbb üvegcséről az avatott szemek láthatják, hogy a talpas whula nektárja. Ha a vendégek szeretnék, meg is nézhetik maguknak, Fendor szívesen a kezükbe adja.*
- Az egyik legjobb minőség, úgy hiszem, de ti jobban tudjátok. Viszont ezért muszáj elkérnem az árát… Ezt a whula-nektárt itt a kisasszony köhögésére szánom, ha nem bántalak meg titeket vele. Talán megfázhatott. *Mondja komoran, már-már mentegetőzve, hiszen most jön a számára kellemetlen rész.* Kétszáz aranyért tudom az egészet odaadni. Úgy gondolom, ez jutányos ár, kevesebb, mint amibe a rosszabb minőségű holmi kerül a piacon. *A biztonság kedvéért még magyarázatot is fűz hozzá:* A pénzt nem iszom el, az itt dolgozókra szoktam költeni. Remélem, megértitek.
*Ha Rhalkhumn és Iwaa belemennek az üzletbe, és fizetnek is érte, Fendor hajlandó nekik adni a holmit.*
*Fendor inkább zavart, mint felháborodott, úgy szemléli Iwaa-t. Látván, hogy milyen megviselt állapotban van a lány, és hallva, hogy gyorsan bocsánatot is kér a fiútól, az öreg egy aprót, fáradtat sóhajt.*
- Kérlek, ne bántsd Twyllt. Jót akar neked, csupa szív az a fiú. Sőt, ha bármire szükséged van, keresd nyugodtan, meglátod, azonnal segít, amiben tud.
*Rhalkumn hosszan fejtegetve szakvéleményt nyilvánít az ispotály működéséről, Fendor pedig figyelmesen hallgatja a mondandóját, és néha még bólint is egyet-egyet. A végén megköszörüli a torkát, és kissé meg is hajol köszönete jeléül.*
- Teljesen igazad van, egy gyógyító véleménye sokat jelent a kérdésben. Sajnos van még min változtatnunk, és én is szorgalmazom ezt, de a vidék egy igen nehéz időszakon van túl. *Fendor többet nem szól arról, mi történt pontosan az utóbbi időben, nehéz erről beszélni.* Ami pedig a gőzölést illeti, igazán jól tettem? Ennek nagyon örülök. Úgy vagyok vele, hogy inkább legyek óvatos, mint hogy bajt csináljak. Az így is van elég…
*Miközben a gnóm beszámol róla, mire lenne szükségük, Fendor Iwaa-n töpreng. Közben megérkezik Twyll is, aki kicsit félve néz a lányra az előbbiek óta, és inkább Fendor oldalán áll meg, a cipője orrával foglalatoskodva.*
- Begyújtottam a kandallót, és vizet is feltettem melegedni. *Mondja halkan. A férfi mintha nem is figyelne, hosszan töpreng, csak ezután dönt, széttárva a karját.*
- Iwaa-nak biztosan nehéz sorsa volt, nekünk pedig az a dolgunk, hogy segítsük őt. *Jegyzi meg, hogy a fiú se nehezteljen az előbb történtekért.* Nem szeretném szaporítani a bajotokat. Kérlek, lássátok el egymást, ahogy tudjátok, és én pedig megnézem, mit tehetek még értetek. De csak egyetlen feltétellel: ha a szavadat adod, Rhalkumn, hogy a továbbiakban is vigyázol a lányra.
*Fendor Twyll fülébe súg valamit, és a fiú visszamegy a szobába, ahonnan az imént az ispotály vezetője is felbukkant. Visszafelé már óvatosabban indul, mert egy jó maroknyi vászonszatyor és két üvegcse van a kezében, vigyáz, nehogy elejtse. Az öreg átveszi tőle őket, és egyenként belenéz, megmutatja a többieknek is a tartalmát: a zacskóban jellegzetes, friss, sárgásbarna bogyókat látni, az egyik üvegcsében észak reményének őrleménye található. Bő két adag is kitelik belőlük. A másik, apróbb üvegcséről az avatott szemek láthatják, hogy a talpas whula nektárja. Ha a vendégek szeretnék, meg is nézhetik maguknak, Fendor szívesen a kezükbe adja.*
- Az egyik legjobb minőség, úgy hiszem, de ti jobban tudjátok. Viszont ezért muszáj elkérnem az árát… Ezt a whula-nektárt itt a kisasszony köhögésére szánom, ha nem bántalak meg titeket vele. Talán megfázhatott. *Mondja komoran, már-már mentegetőzve, hiszen most jön a számára kellemetlen rész.* Kétszáz aranyért tudom az egészet odaadni. Úgy gondolom, ez jutányos ár, kevesebb, mint amibe a rosszabb minőségű holmi kerül a piacon. *A biztonság kedvéért még magyarázatot is fűz hozzá:* A pénzt nem iszom el, az itt dolgozókra szoktam költeni. Remélem, megértitek.
*Ha Rhalkhumn és Iwaa belemennek az üzletbe, és fizetnek is érte, Fendor hajlandó nekik adni a holmit.*
122. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-04-27 18:05:10
Üzenet elküldve: 2019-04-27 18:05:10
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1240
OOC üzenetek: 210
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1240
OOC üzenetek: 210
Játékstílus: Vakmerő
//A múlt homálya//
-Ne haragudj Twyll.
*Szól halkan, esdeklőn, sírós hangon a fiú után, mielőtt az eltűnne a szomszédos teremben.
Bár Rhalkumn nyugtatja, Fendor mégis számon kérően, haragosan fordul felé, és a tudat sem épp megnyugtató, hogy Ziana hangja és akarata egyre erősebb.
Hagyja inkább a gnómra a beszédet, magában lassan számolgatva száztól hetesével visszafelé.
~Kilencvenhárom.~
Reméli, ha erősen koncentrál a másik lány nem tud újra előtörni elméje rejtekéből.
~Nyolcvanhat.~
Hogy közben a hátán lévő, felszakadt sebekből mennyi vér szivárog, és átitatta-e már a vastag takarót is azt nem tudja.
~Hetvenkilenc.~
A fájdalom állandó, tűri ezt is alázatosan, épp úgy, mint a hideget a talpa alatt, az orrfolyást, a köhögést, és a piszkosságot.
~Hetvenkettő.~
Rhalkumn szavaira nem is igazán figyel, de reméli, ő magyarázatot ad a férfinek iménti kitörésére, bár olyan kellemetlenül érzi magát, hogy szíve szerint messzire futna ezen helytől, most azonnal.*
~Hatvanöt.~
A hozzászólás írója (Ziana Yedhir) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.04.27 18:05:33
-Ne haragudj Twyll.
*Szól halkan, esdeklőn, sírós hangon a fiú után, mielőtt az eltűnne a szomszédos teremben.
Bár Rhalkumn nyugtatja, Fendor mégis számon kérően, haragosan fordul felé, és a tudat sem épp megnyugtató, hogy Ziana hangja és akarata egyre erősebb.
Hagyja inkább a gnómra a beszédet, magában lassan számolgatva száztól hetesével visszafelé.
~Kilencvenhárom.~
Reméli, ha erősen koncentrál a másik lány nem tud újra előtörni elméje rejtekéből.
~Nyolcvanhat.~
Hogy közben a hátán lévő, felszakadt sebekből mennyi vér szivárog, és átitatta-e már a vastag takarót is azt nem tudja.
~Hetvenkilenc.~
A fájdalom állandó, tűri ezt is alázatosan, épp úgy, mint a hideget a talpa alatt, az orrfolyást, a köhögést, és a piszkosságot.
~Hetvenkettő.~
Rhalkumn szavaira nem is igazán figyel, de reméli, ő magyarázatot ad a férfinek iménti kitörésére, bár olyan kellemetlenül érzi magát, hogy szíve szerint messzire futna ezen helytől, most azonnal.*
~Hatvanöt.~
A hozzászólás írója (Ziana Yedhir) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.04.27 18:05:33
121. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-04-27 15:36:52
Üzenet elküldve: 2019-04-27 15:36:52
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 158
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 158
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//A múlt homálya//
* Úgy tűnik nem Vasborda az egyetlen, akinek gondja van az ispotály személyzetével. Ami ijesztőbb, hogy ez olyan, mintha nem Iwa, hanem Zia száját hagyná el. A gnóm lopva pillant oda, a hanghordozáson és a beszédstíluson is érezni, amikor a lány lényének realistább, és mogorvább oldala ragadja magához a hangszálakat. *
- Semmi baj Iwa... * Nyugtatja a lányt kedvesen, és vissza is fordul az öreghez, összehúzott szemmel méregetve azt. Ismét végighallgatja, nem szól közben, és az egészre egyben, aprólékosan válaszol. *
- Egy egyszerű náthának tűnő betegség könnyedén lehet halálos, akér fertőző kór. Ezért lenne fontos, hogy egy állandó orvos minden beteget felmérjen, és azokat ha szükséges, elkülönítsen, és megfigyeljen. * Csóválja a fejét az öreg rosszallóan. * Persze nem tisztem beleszólni abba, hogy itt délen hogyan végzitek a dolgotokat. Talán ezért olyan erősek a barbárok, mert az olyan luxus, mint a megfelelő orvosi ellátás és hozzáértés nem puhítja el őket, a gyenge elhullik, lemorzsolódik, és csak az erős marad meg. * Szomorúan sóhajt, mert nem tetszik neki ez a gondolat. * A rendszeres gőzölés viszont rendes, igényes dolog, nem tudhatod, hogy aki egy karcolás miatt érkezik, hordoz-e magában komolyabb kórságot. Azért csak feltölteni szerettük volna a készleteinket, mert nem kívántunk zavarni, és az úton is el tudjuk látni egymás sérüléseit. * Sóhajt fáradtan, és az ajtó felé néz, ahol a váltásruha pihen, amit a nőnek készítettek ki. *
- Hidd el, nem akarunk rosszat. Legszívesebben itt se lennénk, ha nem ér minket az úton a baj. De kezelésre van szükségünk, amit tőled láthatóan nem kaphatunk meg. Ha lehet, akkor szeretnénk egy marék észak reményét, vagy vízi rhysát. Barna Gbolis is jó lenne, hogy segítse a kenetek beszívódását. Nem kérünk sokat, csak egy-egy marékkal mindből, és kispóroljuk magunknak ami kell. Megfizetjük, talán fel se tűnik a gyógyítónak, vagy ha mégis, biztos örülni fog neki, hogy két fáradt utazó jó szóval fog szólni a déli vendégszeretetről. Ha nem kapunk, az se baj... kötést cserélünk, és már itt sem vagyunk. Persze csak remélhetjük, hogy a sebeink fertőzése nem visz el minket. Biztos szörnyű lenne, ha két szegény vándor, akik nemrég az ispotályban kerestek segítséget, és amit nem kaptak meg, feküdne nem olyan messze az út mellett láztól és görcstől kiterülve.
* Úgy tűnik nem Vasborda az egyetlen, akinek gondja van az ispotály személyzetével. Ami ijesztőbb, hogy ez olyan, mintha nem Iwa, hanem Zia száját hagyná el. A gnóm lopva pillant oda, a hanghordozáson és a beszédstíluson is érezni, amikor a lány lényének realistább, és mogorvább oldala ragadja magához a hangszálakat. *
- Semmi baj Iwa... * Nyugtatja a lányt kedvesen, és vissza is fordul az öreghez, összehúzott szemmel méregetve azt. Ismét végighallgatja, nem szól közben, és az egészre egyben, aprólékosan válaszol. *
- Egy egyszerű náthának tűnő betegség könnyedén lehet halálos, akér fertőző kór. Ezért lenne fontos, hogy egy állandó orvos minden beteget felmérjen, és azokat ha szükséges, elkülönítsen, és megfigyeljen. * Csóválja a fejét az öreg rosszallóan. * Persze nem tisztem beleszólni abba, hogy itt délen hogyan végzitek a dolgotokat. Talán ezért olyan erősek a barbárok, mert az olyan luxus, mint a megfelelő orvosi ellátás és hozzáértés nem puhítja el őket, a gyenge elhullik, lemorzsolódik, és csak az erős marad meg. * Szomorúan sóhajt, mert nem tetszik neki ez a gondolat. * A rendszeres gőzölés viszont rendes, igényes dolog, nem tudhatod, hogy aki egy karcolás miatt érkezik, hordoz-e magában komolyabb kórságot. Azért csak feltölteni szerettük volna a készleteinket, mert nem kívántunk zavarni, és az úton is el tudjuk látni egymás sérüléseit. * Sóhajt fáradtan, és az ajtó felé néz, ahol a váltásruha pihen, amit a nőnek készítettek ki. *
- Hidd el, nem akarunk rosszat. Legszívesebben itt se lennénk, ha nem ér minket az úton a baj. De kezelésre van szükségünk, amit tőled láthatóan nem kaphatunk meg. Ha lehet, akkor szeretnénk egy marék észak reményét, vagy vízi rhysát. Barna Gbolis is jó lenne, hogy segítse a kenetek beszívódását. Nem kérünk sokat, csak egy-egy marékkal mindből, és kispóroljuk magunknak ami kell. Megfizetjük, talán fel se tűnik a gyógyítónak, vagy ha mégis, biztos örülni fog neki, hogy két fáradt utazó jó szóval fog szólni a déli vendégszeretetről. Ha nem kapunk, az se baj... kötést cserélünk, és már itt sem vagyunk. Persze csak remélhetjük, hogy a sebeink fertőzése nem visz el minket. Biztos szörnyű lenne, ha két szegény vándor, akik nemrég az ispotályban kerestek segítséget, és amit nem kaptak meg, feküdne nem olyan messze az út mellett láztól és görcstől kiterülve.
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 173-192