//A pestis – Gyógymód//
– Én megadtam neked a lehetőséget, hogy Dora legyél, de te eldobtad magadtól. Csak aztán nehogy megbánd nekem! *Ereszt meg Dora egy halvány, gúnyos mosolyt a megjegyzésre. Csak ekkor veszi észre a növény fallikus voltát, és persze már nem tud gátat szabni nevetésének.* Köszönöm, megleszek segítség nélkül is. Eddig legalábbis sokszor jól megvoltam nélküle. *Kacsint, mielőtt Esti valami ártatlan szűzleánynak nézi, aki nem hált mindenféle elf bárdokkal unalmában. Hát pedig igenis de.*
– Higgy a szerelemről, amit akarsz, de az élet egyszer véget ér, és csak annak lesz értelme, te mit sajtoltál ki belőle. *Von vállat.* Soha nem tudtam magamat egy ilyen háziasszonyfélének elképzelni, aki csak úgy odaadja magát az első jó partinak, mindenestül. Szabad vagyok. *Gondolatai szépen elkalandoznak Amon felé, de visszatereli őket a rendes medrükbe.*
~ Nem gondolhatok mindig rá, meg is halhat. ~ *Emlékezteti magát a lehető legracionálisabb módon, de a lelke mélyén ő is érzi, hogy ez nem lehetséges, és a rokonszenv, amit érez, nem felülírható ilyesmivel. Sajnos vagy nem sajnos. Inkább Esti előadására figyel szőrösDorával, és forgatja a szemét.*
– A nyúl egy szapora állat, állandóan más nyulakkal van, ha tehet. Még te se tudnád felülmúlni az ilyen lelkesedését. ~ Bár ne lenne igazad, te mélységi némber! ~
– Persze, használd csak! *Mosolyog erőltetetten a bekezdés miatt. Tényleg ideje munkához látniuk, Dora csöndben elfoglalja magát a teendőivel, és közben tanúja lesz az egyik kísérleti nyúl halálának, méghozzá Fendorral együtt. A férfi kérdése olyan ártatlan és a butaság szintjén reménykedő, hogy teljesen elképed rajta, és ahelyett, hogy kioktatná a férfit, csak meghökkenve, szomorkásan annyit mond.*
– Igen, rossz. *Még a történtek hatása alatt áll, meg kiviszi a nyulat, hogy elkaparja, csak később veszi észre, vagy jut el az agyáig, hogy a férfi volt olyan kedves, és begyújtott nekik. Tényleg kezd igen hideg, szeles lenni az idő, ahogy a nap lemegy, Dorának is össze kell húznia a kabátját, ha már levegőzni készül.
Az utolsó, kétségbeesett kísérlet után a lány az irodában találja Fendort, aki ezúttal olvas valamit. Szerencsére van nála szíverősítő.*
– Erős? Az az igazi! *Feleli a lány. A lelke mélyén tudja, hogy nem kellene innia, sőt, Fendornak se kéne, sőt, mindenkinek az eszénél kéne maradnia, de ha egyszer ennyi pestises ember között még a leghiggadtabb boncmester elfnek is elmegy lassan az esze, akkor már mind hiába.* Csak egy kicsit. *Mondja magának, és be is tartja a mércét. Egy pohárkával gördít le, marja is a torkát rendesen, még a könnye is kicsordul. Most már nagyobb bátorsággal fog szembenézni azzal, mi történt Doranyúllal.*
– Drukkolj Dorának. *Mondja Fendornak sejtelmesen, aki valószínűleg ebből nem is ért semmit, vagyis már így is éppen túl sok Dorát ismer… A lány lassan, nehéz léptekkel visszasétál, és belép a labor ajtaján. Doranyuszi ha nem is vidáman, mert eléggé leharcolták a pestises napok, de szöszmötöl, és ahogy a lány közelebb megy, látja, hogy kifakadt az egyik kelése.*
– Ez hatásos. EZ HATÁSOS! *Kiáltja boldogan, és odébb, az asztaltól tisztes távban ugrándozni kezd, mintha ő maga is egy nyuszi lenne. Már az sem érdekli, Esti látja-e ezt a furcsa jelenetet. Ezután visszarohan Fendorhoz, és szinte berúgja az ajtót, hogy vele is közölje a hírt.*
– Azt hiszem, minden tünetre találtunk ellenszert. *Mosolyog, de már szalad is vissza megint.* Esti, add be Pengének is a szert, ott van a tégelyben! *Mutatja a lánynak. Szíve hevesen ver.* Szerintem minden megvan, az összes tünetre találtunk megoldást. *Magához húzza a poharakat, edénykéket az öt hasznos ellenszerről, és le is ül, hogy átgondolhassa a dolgot. Egy újabb edénybe a neki tetsző, logikusnak tűnő mennyiségben kezdi őket vegyíteni.*
– Reméljük, nem lesz tőle bajuk. Megpróbálom, jó lesz-e. *Mondja halkan. Egyre jobban nyomja a felelősség, azért egy ember nem nyúl. Az eredményt átviszi Fendornak, és megmutatja neki.*
– Ötféle kikísérletezett gyógyfű elegye. Abban reménykedünk, hogy minden tünetre jó lesz. Mikor próbálhatjuk ki a betegeken? Bár a gyerekeket jobban sajnálom, arra gondoltam, először a családfőnek adnék belőle. Ha fellépne valami komplikáció… *Dora elharapja a mondatot, de talán a férfi ennyiből is érti, hogy nem szeretné, ha először a gyerekek halnának meg, hogyha hibázott.*
~ A boncolás egészen más, mint a gyógyítás. Ott nem halhat meg senki… jobban. ~
*Ha előkerítik a beteget, be is adja az összekevert szert, és reménykedve, de a beteg előtt nyugodtságot tettetve várja a hatást.*