Nincs játékban - Ispotály és Alkimistaműhely
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Nincs "nagyobb" helyszín | Ispotály és Alkimistaműhely | Nincs "kisebb" helyszín |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 3 (41. - 60. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
60. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-01-16 22:43:38
Üzenet elküldve: 2019-01-16 22:43:38
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//A pestis//
//Habrertus//
//Tudós - passzív//
*Fendort szokásos helyén találja, éppen a napi körútját végzi, s módszeresen ellenőriz mindenkit. Adott a fáradt mosoly, s a kedves szó is, arca felderül, mikor a kancellárt meglátja. Azonban a vidám ábrázatba rögtön gondterhelt szemöldök ráncolás is vegyül:*
- Miért nem alszik még. Fáradtnak tűnik. *Jegyzi meg, de tudomásul veszi az elhangzottakat.*
- Bizonyára hamarosan hazatérnek, uram. Nem lesz baj. *Mondja csendesen, majd körbenéz a betegeken, a foltos gyerekeken, s a szomorú asszonyokon.*
- Azt javaslom maradjon. Maradjon itt közöttünk, meglátja jó hely ez. Kicsit ugyan, mintha minden nap búcsúznának az emberek egymástól, a jövőt nem tervezik. Elég... nyomasztó az elszigeteltség, de kitartunk. Tegyen így ön is. *Emeli kezét, s, ha a kancellár engedi, akkor vállát szorítja meg.*
- Minden rendben lesz. *Mintha ezúttal Fendor tetszelegne a biztató szerepben, egy kicsit groteszk a szituáció. Ahogyan ez az egész is annak tűnhet, így nap, nap után.
Mindeközben a patkányok, alaposan belakmároznak a sajtból. Furcsa módon azok is kissé fürgébbek lesznek, akik eddig kótyagosan és felhevült testtel üldögéltek a ketrec szélén. Nem látszanak gyógyultnak, valószínűleg nem is lesznek azok, azonban mintha egyik tünetük enyhült volna. Persze ezt Habrertus nem tudhatja még, bár bizonyára alkalmasint ellenőrzi őket, akár a nap végén, mikor nyugovóra tér. Fendro, mintha kissé elébe menne az eseményeknek.*
- Uram. *Kezdi.* Ha segítői visszatérnek, hogyan kezdenek a kísérletekbe? Úgy értem... hogy indulnak el? Hiszen valahol csak el kell kezdeni. Bár a tünetek adottak. *Gondolkodik hangosan.*
//Habrertus//
//Tudós - passzív//
*Fendort szokásos helyén találja, éppen a napi körútját végzi, s módszeresen ellenőriz mindenkit. Adott a fáradt mosoly, s a kedves szó is, arca felderül, mikor a kancellárt meglátja. Azonban a vidám ábrázatba rögtön gondterhelt szemöldök ráncolás is vegyül:*
- Miért nem alszik még. Fáradtnak tűnik. *Jegyzi meg, de tudomásul veszi az elhangzottakat.*
- Bizonyára hamarosan hazatérnek, uram. Nem lesz baj. *Mondja csendesen, majd körbenéz a betegeken, a foltos gyerekeken, s a szomorú asszonyokon.*
- Azt javaslom maradjon. Maradjon itt közöttünk, meglátja jó hely ez. Kicsit ugyan, mintha minden nap búcsúznának az emberek egymástól, a jövőt nem tervezik. Elég... nyomasztó az elszigeteltség, de kitartunk. Tegyen így ön is. *Emeli kezét, s, ha a kancellár engedi, akkor vállát szorítja meg.*
- Minden rendben lesz. *Mintha ezúttal Fendor tetszelegne a biztató szerepben, egy kicsit groteszk a szituáció. Ahogyan ez az egész is annak tűnhet, így nap, nap után.
Mindeközben a patkányok, alaposan belakmároznak a sajtból. Furcsa módon azok is kissé fürgébbek lesznek, akik eddig kótyagosan és felhevült testtel üldögéltek a ketrec szélén. Nem látszanak gyógyultnak, valószínűleg nem is lesznek azok, azonban mintha egyik tünetük enyhült volna. Persze ezt Habrertus nem tudhatja még, bár bizonyára alkalmasint ellenőrzi őket, akár a nap végén, mikor nyugovóra tér. Fendro, mintha kissé elébe menne az eseményeknek.*
- Uram. *Kezdi.* Ha segítői visszatérnek, hogyan kezdenek a kísérletekbe? Úgy értem... hogy indulnak el? Hiszen valahol csak el kell kezdeni. Bár a tünetek adottak. *Gondolkodik hangosan.*
59. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-01-16 20:11:08
Üzenet elküldve: 2019-01-16 20:11:08
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 386
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 386
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Hajnalfény//
//Az ispotály előtt//
- Be lehet zárni a fényt? *döbben le teljesen az ötleten* És honnan tudod, hogy mikor van tele? Mennyi fény fér egy vázába? *kíváncsiskodik lelkesen, hiszen nagyon megragadja a vázás hasonlat. Bár még mindig nem biztos benne, hogy mindent tökéletesen ért, azért igyekszik odafigyelni az apró részletekre.*
- És miért szalad ide? Meg mi lesz vele, ha ideér? *teszi fel lelkesen egyik kérdést a másik után, remélve, hogy nem bosszantja velük nagyon a fiút. Rossz szokása előbb beszélni, mint gondolkodni, így könnyen meglehet, hogy kérdéseinek nincs is értelme, vagy kis töprengéssel maga is rájöhetett volna a válaszra, azonban ehelyett a másiktól várja inkább a megoldást, ismét csak elképedve, mennyi mindent nem tud még a világról.*
- Honnan jön új fény? Egyáltalán, mitől keletkezik? *folytatja tovább a faggatózást, hiszen annyi különbözőféleképpen létrejöhet világosság, hogy nehezére esik látnia a hasonlóságot a keletkezésmódjuk közt. A hozzá intézett kérdésre közben csak bólint egyet, majd a fát nézegetve mereng el a sötétséggel kapcsolatos válaszon.*
- Ez szomorú! *jegyzi meg halkan, ahogy újra a fiúra pillant. A hangtalan üresség gondolatától akaratlanul is kirázza a hideg* Hogy lehetne ez egyensúly? *motyogja inkább csak magának, hiszen az ő elképzelése szerint egy kiegyensúlyozott világban egyszerre kéne léteznie fénynek és sötétségnek. ~Csak a sötétség nem lehet az egyensúly... Vajon ha a fény ki tudja billenteni, akkor elmozdulhat a másik irányba is? Mi van ott? A még nagyobb sötétség?~ töpreng magában, miközben a fénylő gömb hűlt helyét bámulja. Dermesztő gondolatai a többi érzékére is hatással vannak.*
- De, egy kicsit! *bólint a kérdésre, nem tudva biztosan, hogy ténylegesen a levegő, avagy csak belső képzetei váltják ki belőle ezt az érzést. Valami, ami nem teljesen tudatosul benne azonban nem hagyja nyugodni, így kíváncsian mozdítja egyik kezét, hogy óvatosan újra kinyissa a fiú tenyerét. Kicsit reménykedik benne, hogyha újra kinyújtja az ujjait, akkor továbbra is ott lesz majd a fénylő gömb, józan esze azonban erősen igyekszik meggyőzni az ellenkezőjéről, hogy ne érje csalódásként, ha ténylegesen is megtapasztalja, hogy ott már nem világít semmi. Gondolatai azonban egy másik megjegyzés körül forognak. ~Ha élet létrehozására nem is vagyok képes, talán varázslatéra azért még igen!~ bizakodik magában, és igyekszik a tanítás többi részére koncentrálni.*
- Valóban, ez eszembe se jutott! *szomorodik el ismét, amiért erre nem gondolt már korábban* De a vízről miért csak egy irányba halad a fény? *teszi fel inkább csak magának a kérdést, ám mivel nem jut érdemi válaszra, kérdően tekint a fiúra valami újabb bölcs magyarázatot várva.*
//Az ispotály előtt//
- Be lehet zárni a fényt? *döbben le teljesen az ötleten* És honnan tudod, hogy mikor van tele? Mennyi fény fér egy vázába? *kíváncsiskodik lelkesen, hiszen nagyon megragadja a vázás hasonlat. Bár még mindig nem biztos benne, hogy mindent tökéletesen ért, azért igyekszik odafigyelni az apró részletekre.*
- És miért szalad ide? Meg mi lesz vele, ha ideér? *teszi fel lelkesen egyik kérdést a másik után, remélve, hogy nem bosszantja velük nagyon a fiút. Rossz szokása előbb beszélni, mint gondolkodni, így könnyen meglehet, hogy kérdéseinek nincs is értelme, vagy kis töprengéssel maga is rájöhetett volna a válaszra, azonban ehelyett a másiktól várja inkább a megoldást, ismét csak elképedve, mennyi mindent nem tud még a világról.*
- Honnan jön új fény? Egyáltalán, mitől keletkezik? *folytatja tovább a faggatózást, hiszen annyi különbözőféleképpen létrejöhet világosság, hogy nehezére esik látnia a hasonlóságot a keletkezésmódjuk közt. A hozzá intézett kérdésre közben csak bólint egyet, majd a fát nézegetve mereng el a sötétséggel kapcsolatos válaszon.*
- Ez szomorú! *jegyzi meg halkan, ahogy újra a fiúra pillant. A hangtalan üresség gondolatától akaratlanul is kirázza a hideg* Hogy lehetne ez egyensúly? *motyogja inkább csak magának, hiszen az ő elképzelése szerint egy kiegyensúlyozott világban egyszerre kéne léteznie fénynek és sötétségnek. ~Csak a sötétség nem lehet az egyensúly... Vajon ha a fény ki tudja billenteni, akkor elmozdulhat a másik irányba is? Mi van ott? A még nagyobb sötétség?~ töpreng magában, miközben a fénylő gömb hűlt helyét bámulja. Dermesztő gondolatai a többi érzékére is hatással vannak.*
- De, egy kicsit! *bólint a kérdésre, nem tudva biztosan, hogy ténylegesen a levegő, avagy csak belső képzetei váltják ki belőle ezt az érzést. Valami, ami nem teljesen tudatosul benne azonban nem hagyja nyugodni, így kíváncsian mozdítja egyik kezét, hogy óvatosan újra kinyissa a fiú tenyerét. Kicsit reménykedik benne, hogyha újra kinyújtja az ujjait, akkor továbbra is ott lesz majd a fénylő gömb, józan esze azonban erősen igyekszik meggyőzni az ellenkezőjéről, hogy ne érje csalódásként, ha ténylegesen is megtapasztalja, hogy ott már nem világít semmi. Gondolatai azonban egy másik megjegyzés körül forognak. ~Ha élet létrehozására nem is vagyok képes, talán varázslatéra azért még igen!~ bizakodik magában, és igyekszik a tanítás többi részére koncentrálni.*
- Valóban, ez eszembe se jutott! *szomorodik el ismét, amiért erre nem gondolt már korábban* De a vízről miért csak egy irányba halad a fény? *teszi fel inkább csak magának a kérdést, ám mivel nem jut érdemi válaszra, kérdően tekint a fiúra valami újabb bölcs magyarázatot várva.*
58. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-01-16 10:53:37
Üzenet elküldve: 2019-01-16 10:53:37
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1853
OOC üzenetek: 355
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1853
OOC üzenetek: 355
Játékstílus: Vakmerő
//Hajnalfény//
//Az ispotály előtt//
*A piruló lányra az ifjú mágus csak rákacsint. Aztán nem akarja továbbra is kellemetlenségeknek kitenni, csak az oktatásába temetkezik.*
-Egyszerűen csak meg kell vele tölteni valamit. Ahogyan egy vázába vizet töltünk, úgy lehet fényt is. Na nem a megszokott módon, hiszen alapból a fény elillan. Elszökik a gyertya kanócáról, sőt, a napból is, és egészen idáig szalad, le a földre.
*Meséli.*
-Itt jön be a mana kérdése. A valóság fonala, ahogyan néhányan nevezik. A megfelelő öltésekkel és vágásokkal *ollót formál kezéből.* bizony könnyedén a nekünk tetsző mintázatúra tudjuk alakítani. Így lehetséges, hogy egy váza belsejében mindenhol fényt hozzunk létre, mely ugyan ha szökik is, mindig új jön a helyébe. Sőt, akár még ezt a fényt vissza is olvaszthatjuk a valóság nyugvó mana-tengerébe. Látod ott azt a fát?
*Mutat jócskán a harminc lépéses hatókörön kívülre, ahol egy kopasz tölgy vet hatalmas ágas-bogas árnyékot a lapos avarra.*
-Az pedig, hogy miért a sötétség? A világunk alapból üres. Ez a mana-tenger szeret aludni, amikor alszik, láthatatlan, sötét, hangtalan, üres és hideg. Minden szeret a lehető legkevesebb erőfeszítéssel létezni.
*Magyarázza.*
-Főleg, ha értelem nem gyúl benne.
*Teszi hozzá azért, hiszen ők mégis csak megfoghatatlan dolgok után kutakodnak most.*
-Az élet kimozdítja ebből az egyensúlyból a világot. Fényt, meleget, hangot, mozgást hoz létre.
*Egyre mélyebben merülnek a témába.*
-És ahogyan a varázslatom fénye, ugyanúgy az is visszatér valamikor a nem-lét nyugvó tengerébe.
*Utal itt a halálra. Elérkezettnek érzi a pillanatot arra, hogy becsukja tenyerét, most már tényleg.*
-De nem kell ám erre ilyen sötéten gondolni. Hiszen akkor ha nem vesszük olyan szigorúan az élet egy varázslat.
*Mosolyodik el.*
-Nem fázol?
*Kérdezi közbeékelve, mielőtt még másra is rátérnének.*
~Rajtam itt a köpeny, és habár nincs lengén öltözve...~ *Itt nem állhatja meg, hogy egy "sajnos" ne csússzon gondolatai közé, ezt még talán magának sem meri felvállalni főleg az oktatás szinte már "szent" folyamata alatt.*
~De csak nem védi meg a leghidegebb széltől is.~
*Bármi is legyen a válasz, minden elindulásra, vagy maradásra irányuló törekvés előtt válaszol a lány aggódó tekintetére, leginkább elismerő szavakkal.*
~Jó! Talán nem olvasott ritka tekercseket, de az érzéke megvan hozzá!~
*Örül meg magában.*
-Nem minden, de jól gondolod. A legtöbb dolog igen.
*Biccent elismerően.*
-A gyertya ilyen például. De ugyebár az hagy helyet az árnyékoknak is, így ez a gömb kicsit furfangosabb lesz.
*Arcát kezére támasztja, gondolkodik pár másodpercet.*
-Kezdjük valami egyszerűbbel!
*Dönt végül.*
-Láttál már tükröt, ami a napfényt erősen az ember szemébe veri? Vagy csillogó tócsát?
*Találgat, hiszen a tükör Taitosnak is mindig csak egy távoli hasonlat volt, nem úri hölgy Tina sem.*
-Ott csak egy irányba megy a fény, róla, nem?
*Teszi fel a költői kérdést.*
//Az ispotály előtt//
*A piruló lányra az ifjú mágus csak rákacsint. Aztán nem akarja továbbra is kellemetlenségeknek kitenni, csak az oktatásába temetkezik.*
-Egyszerűen csak meg kell vele tölteni valamit. Ahogyan egy vázába vizet töltünk, úgy lehet fényt is. Na nem a megszokott módon, hiszen alapból a fény elillan. Elszökik a gyertya kanócáról, sőt, a napból is, és egészen idáig szalad, le a földre.
*Meséli.*
-Itt jön be a mana kérdése. A valóság fonala, ahogyan néhányan nevezik. A megfelelő öltésekkel és vágásokkal *ollót formál kezéből.* bizony könnyedén a nekünk tetsző mintázatúra tudjuk alakítani. Így lehetséges, hogy egy váza belsejében mindenhol fényt hozzunk létre, mely ugyan ha szökik is, mindig új jön a helyébe. Sőt, akár még ezt a fényt vissza is olvaszthatjuk a valóság nyugvó mana-tengerébe. Látod ott azt a fát?
*Mutat jócskán a harminc lépéses hatókörön kívülre, ahol egy kopasz tölgy vet hatalmas ágas-bogas árnyékot a lapos avarra.*
-Az pedig, hogy miért a sötétség? A világunk alapból üres. Ez a mana-tenger szeret aludni, amikor alszik, láthatatlan, sötét, hangtalan, üres és hideg. Minden szeret a lehető legkevesebb erőfeszítéssel létezni.
*Magyarázza.*
-Főleg, ha értelem nem gyúl benne.
*Teszi hozzá azért, hiszen ők mégis csak megfoghatatlan dolgok után kutakodnak most.*
-Az élet kimozdítja ebből az egyensúlyból a világot. Fényt, meleget, hangot, mozgást hoz létre.
*Egyre mélyebben merülnek a témába.*
-És ahogyan a varázslatom fénye, ugyanúgy az is visszatér valamikor a nem-lét nyugvó tengerébe.
*Utal itt a halálra. Elérkezettnek érzi a pillanatot arra, hogy becsukja tenyerét, most már tényleg.*
-De nem kell ám erre ilyen sötéten gondolni. Hiszen akkor ha nem vesszük olyan szigorúan az élet egy varázslat.
*Mosolyodik el.*
-Nem fázol?
*Kérdezi közbeékelve, mielőtt még másra is rátérnének.*
~Rajtam itt a köpeny, és habár nincs lengén öltözve...~ *Itt nem állhatja meg, hogy egy "sajnos" ne csússzon gondolatai közé, ezt még talán magának sem meri felvállalni főleg az oktatás szinte már "szent" folyamata alatt.*
~De csak nem védi meg a leghidegebb széltől is.~
*Bármi is legyen a válasz, minden elindulásra, vagy maradásra irányuló törekvés előtt válaszol a lány aggódó tekintetére, leginkább elismerő szavakkal.*
~Jó! Talán nem olvasott ritka tekercseket, de az érzéke megvan hozzá!~
*Örül meg magában.*
-Nem minden, de jól gondolod. A legtöbb dolog igen.
*Biccent elismerően.*
-A gyertya ilyen például. De ugyebár az hagy helyet az árnyékoknak is, így ez a gömb kicsit furfangosabb lesz.
*Arcát kezére támasztja, gondolkodik pár másodpercet.*
-Kezdjük valami egyszerűbbel!
*Dönt végül.*
-Láttál már tükröt, ami a napfényt erősen az ember szemébe veri? Vagy csillogó tócsát?
*Találgat, hiszen a tükör Taitosnak is mindig csak egy távoli hasonlat volt, nem úri hölgy Tina sem.*
-Ott csak egy irányba megy a fény, róla, nem?
*Teszi fel a költői kérdést.*
57. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-01-15 23:00:25
Üzenet elküldve: 2019-01-15 23:00:25
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 215
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 215
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//A pestis – Gyógymód//
- Melyikünkhöz beszélsz pontosan? Ha a kalaphoz, akkor nem, ha hozzám, akkor igen! *kérdez vissza pökhendien, bár kicsit megkönnyebbülve, hogy a lány is ideért, és nem neki kell egyedül istápolnia a betegeket* Néha az az érzésem, a kalapod is emberszámba veszed... *feleli, miközben leveszi a fejéről a fejfedőt és egyik mutatóujján kezdi pörgetni. Nem olyan látványos, mint Dora trükkje, de arra biztos elég, hogy kicsit bosszantsa vele a lányt. Persze ha az eredeti tulajdonos visszavenné a ruhadarabot, akkor nem tiltakozik ellen, sőt, megkönnyebbül, hogy nem neki kell vigyáznia rá a továbbiakban, ha pedig nem, akkor visszateszi a kalapot az őt megillető helyére, azaz a saját fejére*
- Cukik! *húzza el a száját a nyulak láttán* Tulajdonképpen hogy is akarod kinyírni őket? *cseverészik tovább szenvtelen hangon, mintha csak arról érdeklődve, mi lesz este vacsorára. Beszéd közben érdeklődve követi a lányt, hiszen eddig nem sok részét fedezte fel az épületnek, a labor pedig még őt is lenyűgözi kicsit*
- Azt hiszem, ebben a kérdésben igencsak különbözik a véleményünk... de elismerem, ez nem semmi! *néz körbe elégedetten a meglepően jól felszerelt laborban. Nem számított rá, hogy ilyet fog látni errefelé. Kíváncsian vesz szemügyre mindent, míg Dora az előkészületeit végzi, végül azonban csak a nyuszik mellett köt ki*
- Penge, ez tetszik! *mosolyodik el, miközben megsimogatja az egyik nyulat* Téged Pengének foglak hívni, mit szólsz? *koppint végül a nyúl orrára* Téged meg Dorának! *folytatja hangosan egy másikhoz beszélve, hogy a lány is értse* Hasonlítotok, ugyanolyan ijedten bámultok ki a fejetekből! *gügyög a nyulacskának, továbbra is olyan hangerővel, hogy azt a lánynak is hallania kelljen*
- Nem kell kiabálni! *forgatja a szemeit, majd a ketrectől ellépve felhúz ő is egy pár kesztyűt és kimérten követi a lányt, szigorúan mögötte maradva. Hogy mit tervez Dora, arról csak sejtései vannak, mindenesetre ha szükség van rá, vonakodva bár, de segít neki a betegek körül.*
- Melyikünkhöz beszélsz pontosan? Ha a kalaphoz, akkor nem, ha hozzám, akkor igen! *kérdez vissza pökhendien, bár kicsit megkönnyebbülve, hogy a lány is ideért, és nem neki kell egyedül istápolnia a betegeket* Néha az az érzésem, a kalapod is emberszámba veszed... *feleli, miközben leveszi a fejéről a fejfedőt és egyik mutatóujján kezdi pörgetni. Nem olyan látványos, mint Dora trükkje, de arra biztos elég, hogy kicsit bosszantsa vele a lányt. Persze ha az eredeti tulajdonos visszavenné a ruhadarabot, akkor nem tiltakozik ellen, sőt, megkönnyebbül, hogy nem neki kell vigyáznia rá a továbbiakban, ha pedig nem, akkor visszateszi a kalapot az őt megillető helyére, azaz a saját fejére*
- Cukik! *húzza el a száját a nyulak láttán* Tulajdonképpen hogy is akarod kinyírni őket? *cseverészik tovább szenvtelen hangon, mintha csak arról érdeklődve, mi lesz este vacsorára. Beszéd közben érdeklődve követi a lányt, hiszen eddig nem sok részét fedezte fel az épületnek, a labor pedig még őt is lenyűgözi kicsit*
- Azt hiszem, ebben a kérdésben igencsak különbözik a véleményünk... de elismerem, ez nem semmi! *néz körbe elégedetten a meglepően jól felszerelt laborban. Nem számított rá, hogy ilyet fog látni errefelé. Kíváncsian vesz szemügyre mindent, míg Dora az előkészületeit végzi, végül azonban csak a nyuszik mellett köt ki*
- Penge, ez tetszik! *mosolyodik el, miközben megsimogatja az egyik nyulat* Téged Pengének foglak hívni, mit szólsz? *koppint végül a nyúl orrára* Téged meg Dorának! *folytatja hangosan egy másikhoz beszélve, hogy a lány is értse* Hasonlítotok, ugyanolyan ijedten bámultok ki a fejetekből! *gügyög a nyulacskának, továbbra is olyan hangerővel, hogy azt a lánynak is hallania kelljen*
- Nem kell kiabálni! *forgatja a szemeit, majd a ketrectől ellépve felhúz ő is egy pár kesztyűt és kimérten követi a lányt, szigorúan mögötte maradva. Hogy mit tervez Dora, arról csak sejtései vannak, mindenesetre ha szükség van rá, vonakodva bár, de segít neki a betegek körül.*
56. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-01-15 21:37:37
Üzenet elküldve: 2019-01-15 21:37:37
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 355
OOC üzenetek: 40
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 355
OOC üzenetek: 40
Játékstílus: Vakmerő
//Papírok//
//Habrertus//
*Frandr az Ispotály előtt állva meglepően sok személlyel találkozik. Nem nagyon figyel rájuk viszont, más dolga van.
Belépve az épületbe látja, hogy Habrertus egy férfival beszélget. Kivárja, amíg végez, aztán odamegy hozzá.*
-Üdv. Gyanítom, hogy enyhén szólva nem a legalkalmasabb időpontban jelentem meg...
*Szólítja meg a Kancellárt. Ha a másik válaszol, és ténylegesen nem alkalmas az időpont, akkor nem folytatja, ha viszont nem közli vele Hubi, hogy majd máskor, akkor tovább beszél.*
-Amit reggelre beszéltünk meg, hogy az iratokat intézni fogjuk a Rar... Rak... Szóval hogy a tanácsteremben, úgy gondoltam, ha nincs ott, akkor mindenkinek egyszerűbb, ha én jövök ide.
*Magyarázza meg ittlétének okát. Ezután hallgat, várja a másik válaszát.*
//Habrertus//
*Frandr az Ispotály előtt állva meglepően sok személlyel találkozik. Nem nagyon figyel rájuk viszont, más dolga van.
Belépve az épületbe látja, hogy Habrertus egy férfival beszélget. Kivárja, amíg végez, aztán odamegy hozzá.*
-Üdv. Gyanítom, hogy enyhén szólva nem a legalkalmasabb időpontban jelentem meg...
*Szólítja meg a Kancellárt. Ha a másik válaszol, és ténylegesen nem alkalmas az időpont, akkor nem folytatja, ha viszont nem közli vele Hubi, hogy majd máskor, akkor tovább beszél.*
-Amit reggelre beszéltünk meg, hogy az iratokat intézni fogjuk a Rar... Rak... Szóval hogy a tanácsteremben, úgy gondoltam, ha nincs ott, akkor mindenkinek egyszerűbb, ha én jövök ide.
*Magyarázza meg ittlétének okát. Ezután hallgat, várja a másik válaszát.*
55. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-01-15 21:07:24
Üzenet elküldve: 2019-01-15 21:07:24
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 384
OOC üzenetek: 107
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 384
OOC üzenetek: 107
Játékstílus: Vakmerő
//A pestis – Gyógymód//
*Dora lassan halad az úton, mert nem akarja, hogy a pániktól már így is furcsa hangokat hallató nyulak elszabaduljanak, neki pedig az ablakon kelljen kidobnia az ötven aranyát. Vagy megkergetni a kis jószágokat az erdőben. Azonban ahhoz még nyomolvasó készség sem kell, hogy lássa maga előtt az úton Esti szekerének friss keréknyomát – ez külön öröm, ugyanis végig nyugodt lehet azzal kapcsolatban, hogy a lány tájékozódási képességei a helyén voltak, és szedett-vedett magyarázatát is megértette az útirányról. Mostanra már biztosan megérkezett, és talán le is pakoltak. Most jön majd a neheze.
Dora hajába bele-belekap a hűvös szellő, de az elfet egyáltalán nem nyugtatja meg, hogy még a kalapja sincs nála. Sőt, éppen a kalapért aggódik, mert bár van egy olyan érzése, hogy megbízhat Estiben, beidegződött nála a mélységiek iránt érzett gyűlölet, és nem hagyja nyugodni.*
~ Talán most meggondolom magam. Végül is azért akad bennünk közös. ~ *Töpreng magában, ahogy szép lassan befordul Bors hátán az épületek irányába. Az első, amit megpillant, megerősíti benne, hogy valami tényleg közös bennük: jól áll rajtuk a kalap.*
- Szóval most már a fejeden tartod! *Kiált Estire megkönnyebbülve, bár el kell ismernie, hogy a nő fehér hajkölteményén nem mutat rosszul. Úgy néz ki, mint valamiféle ledér porondmester. Lekászálódik Borsról, és leakasztja róla a nyulacskákat tartalmazó ketrecet. Fellebbenti róla a zsebkendőt, már csak azért is, hogy megnézze, hány döglött meg, de mindegyik fehér jószág csak rémülten bámul rá, mint akik tudják, hogy eljött az ítélet órája. Dora közömbösen méri végig őket, és visszalibbenti a zsebkendőt, majd elindul a műhely felé. Ahogy belép a műhelyajtón, a legszebb látvány fogadja: mindenhol alkimista eszközök sorakoznak, és hatalmas munkaasztala is van… Befűthet, átmehet a kertbe, bármit felhasználhat, ami a munkához kell…*
– Erre vágytam egész életemben. *Mondja, és érdeklődve néz körbe, mintha csak most ért volna haza. Dorának ez az otthona, ha tehetné, valóban a tudomány világában élné mindennapjait. Csak hát nem teheti. Keres magának egy pár kisebb kesztyűt a szekrényben, és csak úgy fogja meg a lombikokat, tégelyeket, megvizsgálja, nem csak látszatra tiszták-e. Saját, bejáratott kis készletét is egyesével kirakja az asztalra, és odébb, kicsit elszeparálva a nyúlketrecet is leteszi.*
– Penge, penge, penge. *Kutat, és talál is jó néhány szikét. Még szerencse, hogy nem részegen tévedt be ide. Az egyiket, meg egy üvegcsét fog meg, amibe beleteszi a kis eszközt. A nyulak felől most egy pisszenést se lehet hallani, pedig ezúttal nem ők az áldozatok. Néhány egyéb holmival együtt átviszi az ispotályba, ahol a többiek már várják.*
– Esti! *Kiabálja ki a nő frissen feltalált becenevét.* Ha valamit meg akarsz fogni a műhelyben, csak kesztyűvel!
*Ezután szépen az Ispotályba indul, hogy meglátogassa a betegeket, és megbeszéljék a továbbiakat. Távolságtartón lép be a helyiségbe, hogy ha már erre járnak vannak, egyenként megvizsgálhassa vagy egyáltalán útba igazíthassa őket.*
*Dora lassan halad az úton, mert nem akarja, hogy a pániktól már így is furcsa hangokat hallató nyulak elszabaduljanak, neki pedig az ablakon kelljen kidobnia az ötven aranyát. Vagy megkergetni a kis jószágokat az erdőben. Azonban ahhoz még nyomolvasó készség sem kell, hogy lássa maga előtt az úton Esti szekerének friss keréknyomát – ez külön öröm, ugyanis végig nyugodt lehet azzal kapcsolatban, hogy a lány tájékozódási képességei a helyén voltak, és szedett-vedett magyarázatát is megértette az útirányról. Mostanra már biztosan megérkezett, és talán le is pakoltak. Most jön majd a neheze.
Dora hajába bele-belekap a hűvös szellő, de az elfet egyáltalán nem nyugtatja meg, hogy még a kalapja sincs nála. Sőt, éppen a kalapért aggódik, mert bár van egy olyan érzése, hogy megbízhat Estiben, beidegződött nála a mélységiek iránt érzett gyűlölet, és nem hagyja nyugodni.*
~ Talán most meggondolom magam. Végül is azért akad bennünk közös. ~ *Töpreng magában, ahogy szép lassan befordul Bors hátán az épületek irányába. Az első, amit megpillant, megerősíti benne, hogy valami tényleg közös bennük: jól áll rajtuk a kalap.*
- Szóval most már a fejeden tartod! *Kiált Estire megkönnyebbülve, bár el kell ismernie, hogy a nő fehér hajkölteményén nem mutat rosszul. Úgy néz ki, mint valamiféle ledér porondmester. Lekászálódik Borsról, és leakasztja róla a nyulacskákat tartalmazó ketrecet. Fellebbenti róla a zsebkendőt, már csak azért is, hogy megnézze, hány döglött meg, de mindegyik fehér jószág csak rémülten bámul rá, mint akik tudják, hogy eljött az ítélet órája. Dora közömbösen méri végig őket, és visszalibbenti a zsebkendőt, majd elindul a műhely felé. Ahogy belép a műhelyajtón, a legszebb látvány fogadja: mindenhol alkimista eszközök sorakoznak, és hatalmas munkaasztala is van… Befűthet, átmehet a kertbe, bármit felhasználhat, ami a munkához kell…*
– Erre vágytam egész életemben. *Mondja, és érdeklődve néz körbe, mintha csak most ért volna haza. Dorának ez az otthona, ha tehetné, valóban a tudomány világában élné mindennapjait. Csak hát nem teheti. Keres magának egy pár kisebb kesztyűt a szekrényben, és csak úgy fogja meg a lombikokat, tégelyeket, megvizsgálja, nem csak látszatra tiszták-e. Saját, bejáratott kis készletét is egyesével kirakja az asztalra, és odébb, kicsit elszeparálva a nyúlketrecet is leteszi.*
– Penge, penge, penge. *Kutat, és talál is jó néhány szikét. Még szerencse, hogy nem részegen tévedt be ide. Az egyiket, meg egy üvegcsét fog meg, amibe beleteszi a kis eszközt. A nyulak felől most egy pisszenést se lehet hallani, pedig ezúttal nem ők az áldozatok. Néhány egyéb holmival együtt átviszi az ispotályba, ahol a többiek már várják.*
– Esti! *Kiabálja ki a nő frissen feltalált becenevét.* Ha valamit meg akarsz fogni a műhelyben, csak kesztyűvel!
*Ezután szépen az Ispotályba indul, hogy meglátogassa a betegeket, és megbeszéljék a továbbiakat. Távolságtartón lép be a helyiségbe, hogy ha már erre járnak vannak, egyenként megvizsgálhassa vagy egyáltalán útba igazíthassa őket.*
54. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-01-15 19:50:30
Üzenet elküldve: 2019-01-15 19:50:30
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 215
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 215
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//A pestis – Gyógymód//
*Mikor mindennel elkészültek, kíváncsian és kissé türelmetlenül vár Dorára, miért nem indulnak már. A lány felvetése azonban, bár meglepi, nem éri teljesen váratlanul. ~Valóban, jó lenne valami, amin kísérletezni fogunk...~ ismeri el magában, ám a terv azon része miatt, hogy egyedül vigye el a haldoklókat az ispotályba, erősen húzza a száját. ~Hosszú és unalmas utunk lesz!~ sóhajt magában, lévén a család egyik tagjából se nézi ki, hogy társalgásra alkalmas lenne, és nem untatná öt perc után azzal, milyen idén a termés, vagy mikor a legjobb leszedni a növényeket. Egyik se érdekli túlságosan, arra pedig pláne nem kíváncsi, ki hogyan viseli a betegséget. Ha Dora vele tartott volna, ő biztos le tudta volna szerelni a beszédes kedvűeket, így viszont neki kell felkészülni a bájcsevejre, ami sose volt az erőssége.*
- Jössz nekem eggyel! *morogja a fogai közt, ahogy beleegyezik a lány javaslatába. A kalapot, bár vonakodva veszi el, mégiscsak afféle megtiszteltetésnek érzi, ugyanis tudja, milyen sokat jelent Dorának. Talán ennek is köszönhető, hogy nem teszi rögtön a fejére, ahogy normális esetben tenné, hanem csak óvatosan elhelyezi maga mellett a bakon.*
- Nem lesz baja! *biztosítja egy mosollyal a lányt, majd csak nézi, ahogy távolodik tőle*
- Várj! Vegyél nekem is egyet! *kiált utána, bár jó esély van rá, hogy a lány már túl messze van tőle és túl nagy a hangzavar a piacon ahhoz, hogy bármit is halljon a mondandójából. ~Na mindegy, akármennyit vesz is, már tudom, hogy fogom nevezni őket: Dora, Első ezen a néven, Dora, Második ezen a néven, és így tovább!~ gondolja magában, már előre nevetve, hogy ki fog akadni a lány azon, hogy már a kísérleti állatokat is Dorának hívnak. ~Szaporodnak a Dorák, mint a nyulak!~ kacag magában továbbra is, elhatározva, hogy ezen elmés megállapítását megosztja majd a név egyetlen és igazi birtokosával is.*
- Na jó, akkor induljunk! *szól hátra, hogy senkit ne érjen meglepetésként a kocsi hirtelen mozgása, majd elindul visszafelé azon az úton, amelyiken nem sokkal ezelőtt jöttek. Magában azért fohászkodik, hogy ne kelljen megszólalni, így igyekszik úgy tenni, mint aki minden erejével a szekér irányítására koncentrál, bár ez a művelet közel sem igényel ekkora energiaráfordítást a részéről. Az viszont már annál bonyolultabb, hogy Dora utasításait az Ispotály hollétét illetően követni tudja, ugyanis nem szeretne eltévedni menet közben. A szerencse azonban vele van, és viszonylag zökkenőmentesen oda is ér az árussal és családjával a mondott épülethez. Útközben néha hátrapillant a betegekre, nem viseli-e meg őket túlságosan az utazás, szükség esetén kis szüneteket tartva, ám azért viszonylag gyors tempót diktálva. Mikor megérkeznek, akkor is ellenőrzi, túlélte-e mindenki az utat, hisz sose mosná le magáról, ha valamelyikük az út során pusztult volna el. Leugrik a bakról és a szekér hátuljához sétál, ott várja meg, míg mindenki lekászálódik a járműről.*
- Ott találjátok az Ispotályt! *int fejével az épület felé, bár biztos benne, még a gyerekeknek is leesett már, hogy oda kell menniük* Helyezzétek kényelembe magatokat odabent! Amint Dora megérkezik, hozzálátunk az ellenszer kikísérletezéséhez! *ad egy-két útmutatást nekik, bár mivel maga sem biztos benne, mi vár rájuk az épület belsejében, így nem is mond többet. Amennyiben nincs hozzá több óhaj-sóhaj, a maga részéről egy időre szabad foglalkozást enged a betegnek, míg a hozott gyógynövényeket az alkimista műhely megfelelő részébe cipeli, ha pedig továbbra sem találja meg senki semmilyen panasszal, akkor a belső kertben sétálgatva tölti el az időt, amíg Dora és a nyulak meg nem érkeznek, ezúttal azonban már teljes lelki nyugalommal egészíti ki öltözékét a lány fejfedőjével.*
*Mikor mindennel elkészültek, kíváncsian és kissé türelmetlenül vár Dorára, miért nem indulnak már. A lány felvetése azonban, bár meglepi, nem éri teljesen váratlanul. ~Valóban, jó lenne valami, amin kísérletezni fogunk...~ ismeri el magában, ám a terv azon része miatt, hogy egyedül vigye el a haldoklókat az ispotályba, erősen húzza a száját. ~Hosszú és unalmas utunk lesz!~ sóhajt magában, lévén a család egyik tagjából se nézi ki, hogy társalgásra alkalmas lenne, és nem untatná öt perc után azzal, milyen idén a termés, vagy mikor a legjobb leszedni a növényeket. Egyik se érdekli túlságosan, arra pedig pláne nem kíváncsi, ki hogyan viseli a betegséget. Ha Dora vele tartott volna, ő biztos le tudta volna szerelni a beszédes kedvűeket, így viszont neki kell felkészülni a bájcsevejre, ami sose volt az erőssége.*
- Jössz nekem eggyel! *morogja a fogai közt, ahogy beleegyezik a lány javaslatába. A kalapot, bár vonakodva veszi el, mégiscsak afféle megtiszteltetésnek érzi, ugyanis tudja, milyen sokat jelent Dorának. Talán ennek is köszönhető, hogy nem teszi rögtön a fejére, ahogy normális esetben tenné, hanem csak óvatosan elhelyezi maga mellett a bakon.*
- Nem lesz baja! *biztosítja egy mosollyal a lányt, majd csak nézi, ahogy távolodik tőle*
- Várj! Vegyél nekem is egyet! *kiált utána, bár jó esély van rá, hogy a lány már túl messze van tőle és túl nagy a hangzavar a piacon ahhoz, hogy bármit is halljon a mondandójából. ~Na mindegy, akármennyit vesz is, már tudom, hogy fogom nevezni őket: Dora, Első ezen a néven, Dora, Második ezen a néven, és így tovább!~ gondolja magában, már előre nevetve, hogy ki fog akadni a lány azon, hogy már a kísérleti állatokat is Dorának hívnak. ~Szaporodnak a Dorák, mint a nyulak!~ kacag magában továbbra is, elhatározva, hogy ezen elmés megállapítását megosztja majd a név egyetlen és igazi birtokosával is.*
- Na jó, akkor induljunk! *szól hátra, hogy senkit ne érjen meglepetésként a kocsi hirtelen mozgása, majd elindul visszafelé azon az úton, amelyiken nem sokkal ezelőtt jöttek. Magában azért fohászkodik, hogy ne kelljen megszólalni, így igyekszik úgy tenni, mint aki minden erejével a szekér irányítására koncentrál, bár ez a művelet közel sem igényel ekkora energiaráfordítást a részéről. Az viszont már annál bonyolultabb, hogy Dora utasításait az Ispotály hollétét illetően követni tudja, ugyanis nem szeretne eltévedni menet közben. A szerencse azonban vele van, és viszonylag zökkenőmentesen oda is ér az árussal és családjával a mondott épülethez. Útközben néha hátrapillant a betegekre, nem viseli-e meg őket túlságosan az utazás, szükség esetén kis szüneteket tartva, ám azért viszonylag gyors tempót diktálva. Mikor megérkeznek, akkor is ellenőrzi, túlélte-e mindenki az utat, hisz sose mosná le magáról, ha valamelyikük az út során pusztult volna el. Leugrik a bakról és a szekér hátuljához sétál, ott várja meg, míg mindenki lekászálódik a járműről.*
- Ott találjátok az Ispotályt! *int fejével az épület felé, bár biztos benne, még a gyerekeknek is leesett már, hogy oda kell menniük* Helyezzétek kényelembe magatokat odabent! Amint Dora megérkezik, hozzálátunk az ellenszer kikísérletezéséhez! *ad egy-két útmutatást nekik, bár mivel maga sem biztos benne, mi vár rájuk az épület belsejében, így nem is mond többet. Amennyiben nincs hozzá több óhaj-sóhaj, a maga részéről egy időre szabad foglalkozást enged a betegnek, míg a hozott gyógynövényeket az alkimista műhely megfelelő részébe cipeli, ha pedig továbbra sem találja meg senki semmilyen panasszal, akkor a belső kertben sétálgatva tölti el az időt, amíg Dora és a nyulak meg nem érkeznek, ezúttal azonban már teljes lelki nyugalommal egészíti ki öltözékét a lány fejfedőjével.*
53. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-01-15 19:00:32
Üzenet elküldve: 2019-01-15 19:00:32
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 386
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 386
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Hajnalfény//
//Az ispotály előtt//
*Olyan hevesen próbál kitérni az ellentámadás elől, hogy fel sem tűnik neki, felesleges volt a mozdulat, hiszen pár fűszál mégiscsak a hajában köt ki, így meglepi, mikor egyszer csak mégis egy gyengéd érintést érez a haján és az arcán. Eddig, még ha igyekezett is nem kimutatni, határozottan jókedve volt, most viszont egy pillanatra elhallgat és kicsit el is vörösödik, ami csak tovább fokozódik, mikor rájön, a nagy fényben csak még nyilvánvalóbbá válnak zavarának jelei. Örül, hogy végre a tanításra kerül a sor, és erősen koncentrálva próbál megjegyezni minden egyes szót.*
- Értem. *bólogat a magyarázat hallatán, miközben magában is igyekszik helyrerakni a dolgokat. ~Szóval az árnyék és a sötétség majdnem ugyanaz~ raktározza el agya egy kis szegletében.*
- Ó! *formálják ajkai is a kimondott betűt, ahogy újfajta megvilágításba kerül a versike egyik része. ~Így már mindjárt más!~ gondolja kissé bosszúsan, amiért már nem esett le neki korábban a dolog, miközben a további válaszokat hallgatja. A fénygömb azonban továbbra sem hagyja nyugodni.*
- De hogy lehet mindenhol fény? *értetlenkedik továbbra is kicsit* Vagyis fordítva, ha lehet olyan, hogy mindenhol fény van, akkor miért nem az alapállapota a világnak, hogy világosság van? *változtatja meg a kérdést, hiszen felfoghatatlan számára, ha lehetne teljes fényesség, akkor miért akarná bárki is, hogy sötét legyen. A kérdésre mindenesetre a vállvonás és a bólintás különös keverékét mutatja be, annak jeleként, hogy többé-kevésbé érti, miről van szó. ~Menjünk tovább, majd menet közben összeáll a kép~ gondolja magában, míg a fény útján mereng.*
- Hát... mindenfelé. *kezd neki bizonytalanul, miközben oda sem figyelve ujjaival egyik hajtincsét kezdi csavargatni gondolkodás közben* Mármint ha van valami, ami világít, akkor az minden irányba világít, nem? Nem csak felfelé, vagy oldalra, vagy ilyesmi... *folytatja tovább a fénylő gömbre meredve, ami az egész környezetét bevilágítja, minden irányban ugyanannyira. Aggódva emeli tekintetét újra a fiúra, továbbra is attól tartva, valami hatalmas ostobaságot mondott éppen.*
//Az ispotály előtt//
*Olyan hevesen próbál kitérni az ellentámadás elől, hogy fel sem tűnik neki, felesleges volt a mozdulat, hiszen pár fűszál mégiscsak a hajában köt ki, így meglepi, mikor egyszer csak mégis egy gyengéd érintést érez a haján és az arcán. Eddig, még ha igyekezett is nem kimutatni, határozottan jókedve volt, most viszont egy pillanatra elhallgat és kicsit el is vörösödik, ami csak tovább fokozódik, mikor rájön, a nagy fényben csak még nyilvánvalóbbá válnak zavarának jelei. Örül, hogy végre a tanításra kerül a sor, és erősen koncentrálva próbál megjegyezni minden egyes szót.*
- Értem. *bólogat a magyarázat hallatán, miközben magában is igyekszik helyrerakni a dolgokat. ~Szóval az árnyék és a sötétség majdnem ugyanaz~ raktározza el agya egy kis szegletében.*
- Ó! *formálják ajkai is a kimondott betűt, ahogy újfajta megvilágításba kerül a versike egyik része. ~Így már mindjárt más!~ gondolja kissé bosszúsan, amiért már nem esett le neki korábban a dolog, miközben a további válaszokat hallgatja. A fénygömb azonban továbbra sem hagyja nyugodni.*
- De hogy lehet mindenhol fény? *értetlenkedik továbbra is kicsit* Vagyis fordítva, ha lehet olyan, hogy mindenhol fény van, akkor miért nem az alapállapota a világnak, hogy világosság van? *változtatja meg a kérdést, hiszen felfoghatatlan számára, ha lehetne teljes fényesség, akkor miért akarná bárki is, hogy sötét legyen. A kérdésre mindenesetre a vállvonás és a bólintás különös keverékét mutatja be, annak jeleként, hogy többé-kevésbé érti, miről van szó. ~Menjünk tovább, majd menet közben összeáll a kép~ gondolja magában, míg a fény útján mereng.*
- Hát... mindenfelé. *kezd neki bizonytalanul, miközben oda sem figyelve ujjaival egyik hajtincsét kezdi csavargatni gondolkodás közben* Mármint ha van valami, ami világít, akkor az minden irányba világít, nem? Nem csak felfelé, vagy oldalra, vagy ilyesmi... *folytatja tovább a fénylő gömbre meredve, ami az egész környezetét bevilágítja, minden irányban ugyanannyira. Aggódva emeli tekintetét újra a fiúra, továbbra is attól tartva, valami hatalmas ostobaságot mondott éppen.*
52. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-01-15 17:32:30
Üzenet elküldve: 2019-01-15 17:32:30
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1853
OOC üzenetek: 355
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1853
OOC üzenetek: 355
Játékstílus: Vakmerő
//Hajnalfény//
//Az ispotály előtt//
*Taitos elmosolyodik a lány arckifejezésén. Magában reménykedik, hogy nem húzta-e túl a lány agyát, de végül az arca előtt vészes közelségben lehulló fűszálak biztosítják erről. Ő is viszonozza a tüzet apró galacsinná gyűrve a fűszálakat, azok így messzebbre repülnek. Egy pedig így bele is akad a lány hajába, ami után Taitos egy óvatos mozdulattal nyúl, hogy kisöpörje a lágyan leomló fürtök közül. Egy ujjai aztán Tina arcára siklanak, de egy pillanat alatt észre is veszi magát. Halkan köhint egyet.*
-Na térjünk a tárgyra!
*Húzza vissza kezét a lány arcától, aztán inkább a felmerülő kérdésekre felel. Az első egyszerű.*
-Egyedül annyi, hogy az árnyék a fénybe vágott fénytelen hasadék, míg a sötétség általánosabb.
*Próbálja minél rövidebbre fogni az alapokat.*
~Nála legutóbb sem működtek jól a hirtelen részletek.~
*Emlékszik vissza. A következő kérdésnél mégis inkább nyelvtani akadályokba ütköznek.*
~Pedig ez most tömör volt. Kevés szöveget olvashatott még.~
*Az igazság talán még ennél is kevesebb, talán semmi, így Taitos nem teszi szóvá.*
-Igen, igen, bocsánat. A tekercsek gyakran régiesen fogalmaznak. A kérdés összességében annyi csak, hogy létezik-e _valaminek_ az árnyéka, ha nem vetül rá fény.
*Meséli kihangsúlyozva a kérdésben az elhagyott részeket.*
-Szóval igen, eddig jól mondtad.
*Biccent.*
-És ez is jó.
*Teszi hozzá a másik meglátásra.*
-Szóval a fény nem a dolgok alapállapota, és minden tárgy árnyékot vet.
*Szögezi le az eddigieket.*
-A gömb közelében viszont nem vet árnyékot semmi.
*Követi a szemével a lány kezét.*
-Ez pedig csak egyetlen módon lehetséges, ha mindenhol fény van.
*Jelenti ki lelőve a poént.*
-Ellentmondás nincs, csak ravaszság.
*Mosolyodik el.*
-Eddig érted? Mert akkor rá is térhetünk arra, hogy a fény honnan hová szokott menni. Sorolj párat!
*Adja ki az újabb feladatot. Elvégre most tanoncot képez, fontos, hogy lépésről lépésre, de haladjanak.*
//Az ispotály előtt//
*Taitos elmosolyodik a lány arckifejezésén. Magában reménykedik, hogy nem húzta-e túl a lány agyát, de végül az arca előtt vészes közelségben lehulló fűszálak biztosítják erről. Ő is viszonozza a tüzet apró galacsinná gyűrve a fűszálakat, azok így messzebbre repülnek. Egy pedig így bele is akad a lány hajába, ami után Taitos egy óvatos mozdulattal nyúl, hogy kisöpörje a lágyan leomló fürtök közül. Egy ujjai aztán Tina arcára siklanak, de egy pillanat alatt észre is veszi magát. Halkan köhint egyet.*
-Na térjünk a tárgyra!
*Húzza vissza kezét a lány arcától, aztán inkább a felmerülő kérdésekre felel. Az első egyszerű.*
-Egyedül annyi, hogy az árnyék a fénybe vágott fénytelen hasadék, míg a sötétség általánosabb.
*Próbálja minél rövidebbre fogni az alapokat.*
~Nála legutóbb sem működtek jól a hirtelen részletek.~
*Emlékszik vissza. A következő kérdésnél mégis inkább nyelvtani akadályokba ütköznek.*
~Pedig ez most tömör volt. Kevés szöveget olvashatott még.~
*Az igazság talán még ennél is kevesebb, talán semmi, így Taitos nem teszi szóvá.*
-Igen, igen, bocsánat. A tekercsek gyakran régiesen fogalmaznak. A kérdés összességében annyi csak, hogy létezik-e _valaminek_ az árnyéka, ha nem vetül rá fény.
*Meséli kihangsúlyozva a kérdésben az elhagyott részeket.*
-Szóval igen, eddig jól mondtad.
*Biccent.*
-És ez is jó.
*Teszi hozzá a másik meglátásra.*
-Szóval a fény nem a dolgok alapállapota, és minden tárgy árnyékot vet.
*Szögezi le az eddigieket.*
-A gömb közelében viszont nem vet árnyékot semmi.
*Követi a szemével a lány kezét.*
-Ez pedig csak egyetlen módon lehetséges, ha mindenhol fény van.
*Jelenti ki lelőve a poént.*
-Ellentmondás nincs, csak ravaszság.
*Mosolyodik el.*
-Eddig érted? Mert akkor rá is térhetünk arra, hogy a fény honnan hová szokott menni. Sorolj párat!
*Adja ki az újabb feladatot. Elvégre most tanoncot képez, fontos, hogy lépésről lépésre, de haladjanak.*
51. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-01-13 21:26:13
Üzenet elküldve: 2019-01-13 21:26:13
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 863
OOC üzenetek: 37
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 863
OOC üzenetek: 37
Játékstílus: Vakmerő
//A pestis//
*Végez a tisztálkodással, a borotvakést lemossa és eltörli, azután a törölközőt a vállára csapja, és a mosdótál fölé hajolva lemossa a borotvaszappan maradékát az arcáról. Enyhén bosszankodva állapítja meg, hogy alighanem megvágta magát valahol. Bármekkora rutinja is van az ilyesmiben a férfiembernek, apróbb balesetek előfordulhatnak. Szerencsére olyan földi hívságokról is gondoskodott az ispotály tervezésekor, mint a tükör, ami ugyan drága mulatság, de Hubi kedveli a luxust. Tehát alaposan szemügyre veszi a képét, de sem az arcán, sem a nyakán nem talál sebet. Nagyot dobban a szíve. Akkor mitől lett véres a keze és a víz? Csak nem?... Meredten néz farkasszemet saját magával, és ekkor veszi észre, hogy az orrából szivárog a vére. Letámaszkodik a mosdóállvány szélére, és szinte sztoikus nyugalommal morogja a tükörképnek.*
- De hát számítottál erre, nem igaz?
*Sóhajt egy nagyot és szinte szórakozottan megy az egyik szekrényhez hátradöntött fejjel, hogy némi gyolcsot tömjön az orrlyukába. Ezután átmegy az ispotály kis konyhájába, hogy valami reggelit kerítsen magának. Nem olyasmi, amihez szokott. Csak kenyér, és mostanra már penészes szélű sajt. Visszatér a vizsgálóba, majszolgatja, de sok étvágya nincs. Elhúzza a száját, az egyik sarok felé pillant. Ott, egy kis paraván mögött vannak azok a ketrecek, amiben a befogott patkányokat tartja. Késével levágja a sajt penészes részeit, és a patkányoknak veti. Azok már nagyobb lelkesedéssel látnak neki az ínyencfalatnak éppen nem nevezhető eledelnek. A kancellár pedig, ahogy eddig is, most is feljegyzi az állapotukat és azt, hogy mit kaptak enni. Nemsokára már a betegeknél van. Az ispotály egyik elzárt szobájából hozott magával a roppant kevés gyógyító, pontosabban lázcsillapító kivonatokból. A reggeli mellé igyekszik úgy beosztani, hogy a gyerekek és a nők mellett a rosszabb állapotban lévő férfiaknak is jusson.*
- Remélem, hogy a segítőm hamarosan visszatér azokkal a gyógyító füvekkel, amiket kértem tőle. *mondja Fendornak, ha a férfi mellé keveredett, és túlestek az üdvözlésen* Abban van minden reményem, hogy a megfigyeléseink, más gyógyítók által leírt tapasztalatok alapján meglelhetjük az ellenszert. De így tehetetlen vagyok.
*Nem beszél hangosan, hogy lehetőleg más ne hallja. Nem hiányzik neki még egy pánik is. Aminek már lehetnek jelei, ahogy Fendor tegnap este elmondta.*
- Ha ma kora délutánig nem tér vissza, magam megyek beszerezni a szükséges anyagokat.
*Kicsit elmosolyodik.*
- Legfeljebb nem leszünk szűkén az orvosságnak, ha Dora is visszatér. De az sohasem baj.
*Kicsit nazális a hangja, tekintve, hogy egyik orrlyuka be van tömve. Ezt saját maga is észreveszi, és nem tud nem azon gondolkodni, hogy mennyi ideje lehet még? Arra jut, hogy nem várja meg a végstádiumot. A fegyverraktárban biztosan talál olan kardot, amibe még idejében beledőlhet. Amikor még emberhez méltó állapotban van. És csak remélni tudja, hogy lesz elég lelkiereje megtenni, ha szükséges.*
*Végez a tisztálkodással, a borotvakést lemossa és eltörli, azután a törölközőt a vállára csapja, és a mosdótál fölé hajolva lemossa a borotvaszappan maradékát az arcáról. Enyhén bosszankodva állapítja meg, hogy alighanem megvágta magát valahol. Bármekkora rutinja is van az ilyesmiben a férfiembernek, apróbb balesetek előfordulhatnak. Szerencsére olyan földi hívságokról is gondoskodott az ispotály tervezésekor, mint a tükör, ami ugyan drága mulatság, de Hubi kedveli a luxust. Tehát alaposan szemügyre veszi a képét, de sem az arcán, sem a nyakán nem talál sebet. Nagyot dobban a szíve. Akkor mitől lett véres a keze és a víz? Csak nem?... Meredten néz farkasszemet saját magával, és ekkor veszi észre, hogy az orrából szivárog a vére. Letámaszkodik a mosdóállvány szélére, és szinte sztoikus nyugalommal morogja a tükörképnek.*
- De hát számítottál erre, nem igaz?
*Sóhajt egy nagyot és szinte szórakozottan megy az egyik szekrényhez hátradöntött fejjel, hogy némi gyolcsot tömjön az orrlyukába. Ezután átmegy az ispotály kis konyhájába, hogy valami reggelit kerítsen magának. Nem olyasmi, amihez szokott. Csak kenyér, és mostanra már penészes szélű sajt. Visszatér a vizsgálóba, majszolgatja, de sok étvágya nincs. Elhúzza a száját, az egyik sarok felé pillant. Ott, egy kis paraván mögött vannak azok a ketrecek, amiben a befogott patkányokat tartja. Késével levágja a sajt penészes részeit, és a patkányoknak veti. Azok már nagyobb lelkesedéssel látnak neki az ínyencfalatnak éppen nem nevezhető eledelnek. A kancellár pedig, ahogy eddig is, most is feljegyzi az állapotukat és azt, hogy mit kaptak enni. Nemsokára már a betegeknél van. Az ispotály egyik elzárt szobájából hozott magával a roppant kevés gyógyító, pontosabban lázcsillapító kivonatokból. A reggeli mellé igyekszik úgy beosztani, hogy a gyerekek és a nők mellett a rosszabb állapotban lévő férfiaknak is jusson.*
- Remélem, hogy a segítőm hamarosan visszatér azokkal a gyógyító füvekkel, amiket kértem tőle. *mondja Fendornak, ha a férfi mellé keveredett, és túlestek az üdvözlésen* Abban van minden reményem, hogy a megfigyeléseink, más gyógyítók által leírt tapasztalatok alapján meglelhetjük az ellenszert. De így tehetetlen vagyok.
*Nem beszél hangosan, hogy lehetőleg más ne hallja. Nem hiányzik neki még egy pánik is. Aminek már lehetnek jelei, ahogy Fendor tegnap este elmondta.*
- Ha ma kora délutánig nem tér vissza, magam megyek beszerezni a szükséges anyagokat.
*Kicsit elmosolyodik.*
- Legfeljebb nem leszünk szűkén az orvosságnak, ha Dora is visszatér. De az sohasem baj.
*Kicsit nazális a hangja, tekintve, hogy egyik orrlyuka be van tömve. Ezt saját maga is észreveszi, és nem tud nem azon gondolkodni, hogy mennyi ideje lehet még? Arra jut, hogy nem várja meg a végstádiumot. A fegyverraktárban biztosan talál olan kardot, amibe még idejében beledőlhet. Amikor még emberhez méltó állapotban van. És csak remélni tudja, hogy lesz elég lelkiereje megtenni, ha szükséges.*
50. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-01-12 22:53:18
Üzenet elküldve: 2019-01-12 22:53:18
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 386
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 386
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Hajnalfény//
//Az ispotály előtt//
- Ajánlom is! *duzzog még kicsit a tréfa miatt, de nem sokáig bírja megállni nevetés nélkül. Mosolya azonban hamar lehervad, amikor eddigi teljesítménye kerül szóba. Hiába a dicséret, közel se érzi úgy, hogy jó lett volna a megoldásmenete, így fél újból a fiúra tekinteni. Csak a csipkelődő megjegyzés hallatán pillant rá ismét, eltökélve magát, hogy duzzogó arccal és valami nem túl kedves replikával folytatja, mikor azonban arra kerülne a sor, hogy megszólaljon, nem jut eszébe semmi olyan válasz, ami méltón kifejezné érzelmeit, így végül csak egy nyelvnyújtásra futja tőle, majd a fiú felé dobja azt a pár fűszálat, amit még a földön talált, ezek azonban könnyed súlyukból adódóan sokkal hamarabb leesnek, mintsem hogy elérhetnék tervezett céljukat. Kíváncsian tekint rá viszont ismét, mikor úgy tűnik, végre választ kap a kérdéseire. Érdeklődve hallgatja a tanítást, azonban a magyarázat hallatán csak még több dologról válik világossá számára, hogy nem tud róluk semmit.*
- Mi a különbség az árnyék és a sötétség között? Egyáltalán van különbség? *kérdez vissza összehúzott szemöldökkel, ahogy próbálja feldolgozni magában a hallottakat* Létezik-e árny, ha nem vetül rá fény? *ismétli meg a kérdést, ahogy próbálja összefoglalni a gondolatmenetét az ügyben, hogy rájöhessen, hol a hiba.*
- Árnyék csak akkor létezik, ha nem vetül rá fény, nem? Mármint a fénynek a tárgyra kell vetülnie, aminek aztán árnyéka lesz. Ha az árnyékot világítjuk meg, akkor eltűnik... *el kell ismernie, ezzel a témával eddig nem foglalkozott behatóbban, így csak a mindennapi életből származó tapasztalatait tudja felhasználni gondolkodás közben.*
- Minden fény után jár-e a sötét? *tér rá a következő kérdésre a versikében* Ha a sötétség a természetes állapot, de a fénnyel együtt megjelenik az árnyék, akkor gyakorlatilag a sötét valamilyen formában mindig jelen van? Tehát a fény előtt és után is sötét jár? *kérdőn pillant a fiúra, hiszen lényegében csak hangosan próbálja továbbra is megfejteni a versike értelmét, azonban még a segítségek ellenére se biztos benne, hogy jó úton jár. A harmadik kérdést nem is tudja az első kettőhöz kötni, így azt egyelőre hagyja is. Nem is tudatosodik benne a mozdulat, mikor már nyújtja is ujjait a talaj és a fénylő gömb közé, hogy megnézze, vajon neki sikerül-e árnyékot produkálnia.*
- A fény hozza létre az árnyékot, de a fény is tünteti el? Ennek nincsen semmi értelme... *folytatja szomorúan, ezúttal nem csak megjátszott érzelmektől vezérelve biggyesztve le ajkait, hanem saját tudatlansága és értetlensége miatt.*
//Az ispotály előtt//
- Ajánlom is! *duzzog még kicsit a tréfa miatt, de nem sokáig bírja megállni nevetés nélkül. Mosolya azonban hamar lehervad, amikor eddigi teljesítménye kerül szóba. Hiába a dicséret, közel se érzi úgy, hogy jó lett volna a megoldásmenete, így fél újból a fiúra tekinteni. Csak a csipkelődő megjegyzés hallatán pillant rá ismét, eltökélve magát, hogy duzzogó arccal és valami nem túl kedves replikával folytatja, mikor azonban arra kerülne a sor, hogy megszólaljon, nem jut eszébe semmi olyan válasz, ami méltón kifejezné érzelmeit, így végül csak egy nyelvnyújtásra futja tőle, majd a fiú felé dobja azt a pár fűszálat, amit még a földön talált, ezek azonban könnyed súlyukból adódóan sokkal hamarabb leesnek, mintsem hogy elérhetnék tervezett céljukat. Kíváncsian tekint rá viszont ismét, mikor úgy tűnik, végre választ kap a kérdéseire. Érdeklődve hallgatja a tanítást, azonban a magyarázat hallatán csak még több dologról válik világossá számára, hogy nem tud róluk semmit.*
- Mi a különbség az árnyék és a sötétség között? Egyáltalán van különbség? *kérdez vissza összehúzott szemöldökkel, ahogy próbálja feldolgozni magában a hallottakat* Létezik-e árny, ha nem vetül rá fény? *ismétli meg a kérdést, ahogy próbálja összefoglalni a gondolatmenetét az ügyben, hogy rájöhessen, hol a hiba.*
- Árnyék csak akkor létezik, ha nem vetül rá fény, nem? Mármint a fénynek a tárgyra kell vetülnie, aminek aztán árnyéka lesz. Ha az árnyékot világítjuk meg, akkor eltűnik... *el kell ismernie, ezzel a témával eddig nem foglalkozott behatóbban, így csak a mindennapi életből származó tapasztalatait tudja felhasználni gondolkodás közben.*
- Minden fény után jár-e a sötét? *tér rá a következő kérdésre a versikében* Ha a sötétség a természetes állapot, de a fénnyel együtt megjelenik az árnyék, akkor gyakorlatilag a sötét valamilyen formában mindig jelen van? Tehát a fény előtt és után is sötét jár? *kérdőn pillant a fiúra, hiszen lényegében csak hangosan próbálja továbbra is megfejteni a versike értelmét, azonban még a segítségek ellenére se biztos benne, hogy jó úton jár. A harmadik kérdést nem is tudja az első kettőhöz kötni, így azt egyelőre hagyja is. Nem is tudatosodik benne a mozdulat, mikor már nyújtja is ujjait a talaj és a fénylő gömb közé, hogy megnézze, vajon neki sikerül-e árnyékot produkálnia.*
- A fény hozza létre az árnyékot, de a fény is tünteti el? Ennek nincsen semmi értelme... *folytatja szomorúan, ezúttal nem csak megjátszott érzelmektől vezérelve biggyesztve le ajkait, hanem saját tudatlansága és értetlensége miatt.*
49. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-01-12 13:12:18
Üzenet elküldve: 2019-01-12 13:12:18
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1853
OOC üzenetek: 355
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1853
OOC üzenetek: 355
Játékstílus: Vakmerő
//Hajnalfény//
//Az ispotály előtt//
*A lány keze bizony a gömb helyett Taitosén csattan. A fiú kajánul elvigyorodik, ahogy gyanútlan áldozata a csapdába sétál.*
-Háh!
*Vigyorog tovább. A lebiggyesztett ajkakra persze nem marad szótlan.*
-Naa, de komolyan gondoltam ám!
*Szól oda.*
-Egyszer a tiéd lesz.
*Mosolyodik el.*
-Na de halljuk a válaszokat!
*Kíváncsi, és sokat számít, hogy a lány hogy jut ide. Az első válaszon ledöbben.*
~Erre nem gondoltam reggel!~
*Láthatóan elképed.*
-Igen, ez jó gondolat.
*Hümmög egyet, szemét pedig végigfuttatja a lányon. Főleg amikor a füvet kezdi bogarászni. Egy pár pillanat lopott bámulást után csipkelődésbe kezd.*
-Most is elfoglalt vagy?
*Kérdezi hunyorogva, hogy aztán a kérdésekre térjen rá.*
-De tudod mit? Adok most választ én.
~Legalább megtalált, ennyit kaphat.~
*Nem kevés a döntésből Taitos szimpátiáján múlik, de ez mindig így volt talán ha mester és tanítványa kerültek a mérleg karjaira. Felidézi a kérdéseket.*
-Létezik-e árny, ha nem vetül rá fény?
*Ízlelgeti a kérdést kicsit.*
-Minden fény után jár-e a sötét?
*Ismét hagy egy kis szünetet.*
-Szemed tükrében mi csillan oly vígan?
~A legkönnyebb maradt a végére.~
*Büszke magára, hogy három ilyen jó kérdést talált elsőre.*
-A negyedik meg is volt, az tárgytalan.
*Úgy dönt, hogy tanításba fog.*
-Az árnyék a fény hiánya. Így alapvetően minden árnyas, míg rá nem vetül a fény. Az árnyék a természetes állapot a világban.
*Jelenti ki az első kérdésre adható legpontosabb választ az ifjú mester.*
-Így mindenhol árnyék van, ahol fény nincs.
*Öklét mozgatja a talaj felett, rá is néz. Látványosan nincs árnyéka most.*
~Ez így is marad, míg be nem csukom a kezem.~
*Gondolja a fénygömbre sandítva.*
-Ezt már a te dolgod lesz megválaszolni. A harmadik feleletem ezután jön.
*Somolyodik el. A válasz egyszerű.*
//Az ispotály előtt//
*A lány keze bizony a gömb helyett Taitosén csattan. A fiú kajánul elvigyorodik, ahogy gyanútlan áldozata a csapdába sétál.*
-Háh!
*Vigyorog tovább. A lebiggyesztett ajkakra persze nem marad szótlan.*
-Naa, de komolyan gondoltam ám!
*Szól oda.*
-Egyszer a tiéd lesz.
*Mosolyodik el.*
-Na de halljuk a válaszokat!
*Kíváncsi, és sokat számít, hogy a lány hogy jut ide. Az első válaszon ledöbben.*
~Erre nem gondoltam reggel!~
*Láthatóan elképed.*
-Igen, ez jó gondolat.
*Hümmög egyet, szemét pedig végigfuttatja a lányon. Főleg amikor a füvet kezdi bogarászni. Egy pár pillanat lopott bámulást után csipkelődésbe kezd.*
-Most is elfoglalt vagy?
*Kérdezi hunyorogva, hogy aztán a kérdésekre térjen rá.*
-De tudod mit? Adok most választ én.
~Legalább megtalált, ennyit kaphat.~
*Nem kevés a döntésből Taitos szimpátiáján múlik, de ez mindig így volt talán ha mester és tanítványa kerültek a mérleg karjaira. Felidézi a kérdéseket.*
-Létezik-e árny, ha nem vetül rá fény?
*Ízlelgeti a kérdést kicsit.*
-Minden fény után jár-e a sötét?
*Ismét hagy egy kis szünetet.*
-Szemed tükrében mi csillan oly vígan?
~A legkönnyebb maradt a végére.~
*Büszke magára, hogy három ilyen jó kérdést talált elsőre.*
-A negyedik meg is volt, az tárgytalan.
*Úgy dönt, hogy tanításba fog.*
-Az árnyék a fény hiánya. Így alapvetően minden árnyas, míg rá nem vetül a fény. Az árnyék a természetes állapot a világban.
*Jelenti ki az első kérdésre adható legpontosabb választ az ifjú mester.*
-Így mindenhol árnyék van, ahol fény nincs.
*Öklét mozgatja a talaj felett, rá is néz. Látványosan nincs árnyéka most.*
~Ez így is marad, míg be nem csukom a kezem.~
*Gondolja a fénygömbre sandítva.*
-Ezt már a te dolgod lesz megválaszolni. A harmadik feleletem ezután jön.
*Somolyodik el. A válasz egyszerű.*
48. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-01-11 23:44:21
Üzenet elküldve: 2019-01-11 23:44:21
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//A pestis//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Az ispotályban az élet a szokott medrében zajlik. Emberek fekszenek. Emberek szalmát égetnek. Emberek sírnak. Emberek nevetnek. Meglehetősen szürreális kép egy pestis sújtotta birodalom elszigetelt kis szegletéről. A hónap persze sokan örülnek, a korábban erőteljesen megfogyatkozó menekültcsoport, az utóbbi időben viszonylag állandó létszámmal üzemelt. Akadnak persze halálesetek, ezt az elszenesedett holttestek kiválóan bizonyítják. Habrertus Fendort egy ágy mellett találja, ahol egy gyermek homlokát ellenőrzi, majd mosolyogva halad tovább, míg észre nem veszi a kancellárt.*
- Oh. Jó uram. *Hajol meg csendesen.* Lefekvéshez készülődünk, utolsó ellenőrzést tartok. *Válaszol mosolyogva, láthatóan nem beteg. Legalábbis kívülről ez látszik. Ahogyan továbbindulnak, Fendor úgy vezeti körbe a kancellárt, mintha nem minden estéjét itt fejezné be.*
- Az utasításodnak megfelelően jártunk el. A csapdákat naponta ellenőrizzük és kihelyezzük. A szalmát és a ruházatot reggelente égetjük, s a... a holttestektől megszabadulunk. *Foglalja össze, miközben a teremben haladnak. Többen nyögnek halkan, de senki nem érzi egyedül magát, s még a végstádiumban lévő betegeknek is van erejük mosolyogni.*
- A remény élteti őket, egyeseket a hit is. *Magyarázza mosolyogva Fendor.* Meg a reggeli gyerekkacaj a hóban. *Láthatóan elérzékenyül kissé, de erőt vesz magán.*
- Ftitti beteg. Az első lázrohamot túlélte, de foltok kezdenek megjelenni a kis testén. Ott van hátul. *Mutat egy kisebb részre, ahol temérdek fából készült kis tákolmány szolgál játék gyanánt. Ftitti nem játszik, fekszik, s hangosan zihálva veszi a levegőt, lehunyt szemmel.*
- Őt ellenőrzöm minden reggel először. *Mondja Fendor.* Erős gyermek, sokat kibír. *Halkan felsóhajt, majd folytatja.*
- A levest köszönjük. Jól fog esni mindenkinek. Osszátok szét kérlek. *Egy intésére többen megjelennek, majd a levest kezdik osztani. Valahogyan méltósággal, hátratett kézzel, kihúzva magát sétál a kancellár mellett.*
- Ha nem kapnak gyógyszert mihamarabb, előbb a gyerekek, majd az asszonyok mennek el. Több férfi mintha megtébolyodna olykor, elfelejtik hol vannak és miért. Le kell őket kötözni. *Ezeket a részleteket még nem említette, mert az utóbbi időben jellemzőek.*
- Remélem ön, jól van, uram. *Fordul hirtelen a kancellár felé Fendor.* Ön és a thargok az egyetlen reményünk.
//Napváltás//
*A nap sugarai óvatosan kúsznak be a ritkás deszkák közötti réseken. Az asztalnál felsóhajtó Habrertus az első, mit észrevehet a szájából kiáramló levegő, mely megfesti előtte a teret. Csípős hideg van, de a munkának folytatódnia kell. A kancellár fáradt ugyan, de a magára mindig is adó ember, a reggeli tisztálkodást most sem mulasztja el. Komótosan, mondhatni rutinosan telhet ez a pillanat, s amint megmártja két összezárt tenyerét az előre kikészített tálkában álló jéghideg vízben, szinte azonnal felfrissül tőle. Néhányszor megmoshatja frissen beretvált arcát, mígnem az egyik mozdulatnál felfigyelhet a tenyerében elmázolódott vérre. Ha megnézi az előtte lévő tálkát, láthatja, hogy vértől piroslik, s végigtapogatja magát arra is rájöhet, hogy egyetlen vágást nem ejtett magán. A vér, az orrából szivárog.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Az ispotályban az élet a szokott medrében zajlik. Emberek fekszenek. Emberek szalmát égetnek. Emberek sírnak. Emberek nevetnek. Meglehetősen szürreális kép egy pestis sújtotta birodalom elszigetelt kis szegletéről. A hónap persze sokan örülnek, a korábban erőteljesen megfogyatkozó menekültcsoport, az utóbbi időben viszonylag állandó létszámmal üzemelt. Akadnak persze halálesetek, ezt az elszenesedett holttestek kiválóan bizonyítják. Habrertus Fendort egy ágy mellett találja, ahol egy gyermek homlokát ellenőrzi, majd mosolyogva halad tovább, míg észre nem veszi a kancellárt.*
- Oh. Jó uram. *Hajol meg csendesen.* Lefekvéshez készülődünk, utolsó ellenőrzést tartok. *Válaszol mosolyogva, láthatóan nem beteg. Legalábbis kívülről ez látszik. Ahogyan továbbindulnak, Fendor úgy vezeti körbe a kancellárt, mintha nem minden estéjét itt fejezné be.*
- Az utasításodnak megfelelően jártunk el. A csapdákat naponta ellenőrizzük és kihelyezzük. A szalmát és a ruházatot reggelente égetjük, s a... a holttestektől megszabadulunk. *Foglalja össze, miközben a teremben haladnak. Többen nyögnek halkan, de senki nem érzi egyedül magát, s még a végstádiumban lévő betegeknek is van erejük mosolyogni.*
- A remény élteti őket, egyeseket a hit is. *Magyarázza mosolyogva Fendor.* Meg a reggeli gyerekkacaj a hóban. *Láthatóan elérzékenyül kissé, de erőt vesz magán.*
- Ftitti beteg. Az első lázrohamot túlélte, de foltok kezdenek megjelenni a kis testén. Ott van hátul. *Mutat egy kisebb részre, ahol temérdek fából készült kis tákolmány szolgál játék gyanánt. Ftitti nem játszik, fekszik, s hangosan zihálva veszi a levegőt, lehunyt szemmel.*
- Őt ellenőrzöm minden reggel először. *Mondja Fendor.* Erős gyermek, sokat kibír. *Halkan felsóhajt, majd folytatja.*
- A levest köszönjük. Jól fog esni mindenkinek. Osszátok szét kérlek. *Egy intésére többen megjelennek, majd a levest kezdik osztani. Valahogyan méltósággal, hátratett kézzel, kihúzva magát sétál a kancellár mellett.*
- Ha nem kapnak gyógyszert mihamarabb, előbb a gyerekek, majd az asszonyok mennek el. Több férfi mintha megtébolyodna olykor, elfelejtik hol vannak és miért. Le kell őket kötözni. *Ezeket a részleteket még nem említette, mert az utóbbi időben jellemzőek.*
- Remélem ön, jól van, uram. *Fordul hirtelen a kancellár felé Fendor.* Ön és a thargok az egyetlen reményünk.
//Napváltás//
*A nap sugarai óvatosan kúsznak be a ritkás deszkák közötti réseken. Az asztalnál felsóhajtó Habrertus az első, mit észrevehet a szájából kiáramló levegő, mely megfesti előtte a teret. Csípős hideg van, de a munkának folytatódnia kell. A kancellár fáradt ugyan, de a magára mindig is adó ember, a reggeli tisztálkodást most sem mulasztja el. Komótosan, mondhatni rutinosan telhet ez a pillanat, s amint megmártja két összezárt tenyerét az előre kikészített tálkában álló jéghideg vízben, szinte azonnal felfrissül tőle. Néhányszor megmoshatja frissen beretvált arcát, mígnem az egyik mozdulatnál felfigyelhet a tenyerében elmázolódott vérre. Ha megnézi az előtte lévő tálkát, láthatja, hogy vértől piroslik, s végigtapogatja magát arra is rájöhet, hogy egyetlen vágást nem ejtett magán. A vér, az orrából szivárog.*
47. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-01-11 20:54:51
Üzenet elküldve: 2019-01-11 20:54:51
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 863
OOC üzenetek: 37
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 863
OOC üzenetek: 37
Játékstílus: Vakmerő
//A pestis//
*Egy eléggé fáradt kancellár érkezik meg az ispotályhoz. A legszörnyűbbnek azt érzi, hogy még mindig nem látja azt a pillanatot, amikor ledőlhet egy kicsit. Beviszi a jókora fazekat a vizsgálóba, aztán nekilát megkeresni Fendort.*
- Mi újság, barátom? *kérdezi, ha még ébren találta, hiszen már benne járnak az estében* Történt valami, amíg nem volt itt? Hogy vannak a betegek? Hogy van Ftitti?
*Reméli, hogy nem tévesztette el a gyermek nevét, és azt is, hogy nem fog túlságosan rossz híreket hallani. Megvárja a válaszokat, azután átmegy a betegek termébe, hogy letudja az esti vizitet. Fendor is vele tarthat, ha kedve van hozzá, hívja is. Ellenőrzi az állapotokat, hogy megfelelő ellátást kaptak-e, élelemben nem szenvednek-e hiányt?*
- Hoztam a Vaskorsóból forró húslevest, arra kérlek, hogy oszd szét a tieid között! *fordul a végén Fendorhoz és int neki, hogy kövesse a vizsgálóba. Ott az asztalon felé tolja a kendővel körbetekert fazekat, majd az asztalfiókból egy kulcsot vesz elő.*
- A másik terem végében van egy ajtó, egy folyosóra nyílik. Jobbra a második ajtó mögötti helyiségben találsz tálakat. Itt a kulcs. *átnyújtja* Kanalakat lehet, hogy nem fogsz találni, de a levét meg lehet inni, a húst és a zöldségeket pedig késsel ki lehet csipegetni. Magadról se feledkezz meg! Utána pedig térjetek nyugovóra!
*Egy bátorító mosoly és egy "Jó étvágyat!" után, amikor magára maradt, lehuppan a székbe az asztal mögött. Hátradől, fejét is hátrahajtja, kis ideig lehunyt szemekkel csak ücsörög. Aztán megdörzsöli a halántékát, tölt magának egy kis bort és tanulmányozni kezdi a Radkraalból magával hozott orvosi témájú munkákat. Hamarosan vagy fél tucat könyv hever az asztalon nyitva, ezekből jegyzetel, próbál következtetéseket levonni, és kiokoskodni, hogy a különböző szerzők néha ellentmondásos javaslatai közül melyek megfontolásra méltók, melyeket lehet, akár egymással ötvözve is, használni.*
//Napváltás//
*A következő emléke pedig az, hogy az asztalra borulva ébred. A gyertyák már rég leégtek, és hajnali világosságban úszik a szoba. Felkönyököl, tenyerébe ejti a homlokát, még fel is nyög egy kicsit. Rettenetesen összetörve érzi magát. A könyvekre néz, aztán félretolja őket, felkel az asztal mögül, és a mosdóállványnál nekivetkőzik a tisztálkodáshoz és beretválkozáshoz. Közben végig is vizsgálja magát, remélve, hogy nem tapasztal magán kezdődő keléseket.*
*Egy eléggé fáradt kancellár érkezik meg az ispotályhoz. A legszörnyűbbnek azt érzi, hogy még mindig nem látja azt a pillanatot, amikor ledőlhet egy kicsit. Beviszi a jókora fazekat a vizsgálóba, aztán nekilát megkeresni Fendort.*
- Mi újság, barátom? *kérdezi, ha még ébren találta, hiszen már benne járnak az estében* Történt valami, amíg nem volt itt? Hogy vannak a betegek? Hogy van Ftitti?
*Reméli, hogy nem tévesztette el a gyermek nevét, és azt is, hogy nem fog túlságosan rossz híreket hallani. Megvárja a válaszokat, azután átmegy a betegek termébe, hogy letudja az esti vizitet. Fendor is vele tarthat, ha kedve van hozzá, hívja is. Ellenőrzi az állapotokat, hogy megfelelő ellátást kaptak-e, élelemben nem szenvednek-e hiányt?*
- Hoztam a Vaskorsóból forró húslevest, arra kérlek, hogy oszd szét a tieid között! *fordul a végén Fendorhoz és int neki, hogy kövesse a vizsgálóba. Ott az asztalon felé tolja a kendővel körbetekert fazekat, majd az asztalfiókból egy kulcsot vesz elő.*
- A másik terem végében van egy ajtó, egy folyosóra nyílik. Jobbra a második ajtó mögötti helyiségben találsz tálakat. Itt a kulcs. *átnyújtja* Kanalakat lehet, hogy nem fogsz találni, de a levét meg lehet inni, a húst és a zöldségeket pedig késsel ki lehet csipegetni. Magadról se feledkezz meg! Utána pedig térjetek nyugovóra!
*Egy bátorító mosoly és egy "Jó étvágyat!" után, amikor magára maradt, lehuppan a székbe az asztal mögött. Hátradől, fejét is hátrahajtja, kis ideig lehunyt szemekkel csak ücsörög. Aztán megdörzsöli a halántékát, tölt magának egy kis bort és tanulmányozni kezdi a Radkraalból magával hozott orvosi témájú munkákat. Hamarosan vagy fél tucat könyv hever az asztalon nyitva, ezekből jegyzetel, próbál következtetéseket levonni, és kiokoskodni, hogy a különböző szerzők néha ellentmondásos javaslatai közül melyek megfontolásra méltók, melyeket lehet, akár egymással ötvözve is, használni.*
//Napváltás//
*A következő emléke pedig az, hogy az asztalra borulva ébred. A gyertyák már rég leégtek, és hajnali világosságban úszik a szoba. Felkönyököl, tenyerébe ejti a homlokát, még fel is nyög egy kicsit. Rettenetesen összetörve érzi magát. A könyvekre néz, aztán félretolja őket, felkel az asztal mögül, és a mosdóállványnál nekivetkőzik a tisztálkodáshoz és beretválkozáshoz. Közben végig is vizsgálja magát, remélve, hogy nem tapasztal magán kezdődő keléseket.*
46. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-01-10 21:23:39
Üzenet elküldve: 2019-01-10 21:23:39
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 386
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 386
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Hajnalfény//
//Az ispotály előtt//
*Továbbra is kissé bizonytalanul szemléli a gömböt, még közelebb is hajol hozzá, hátha ettől jobban ki tudja találni, mire számíthat, ha megérinti, de mivel nem jut semmire, így kénytelen a gyakorlatban is megismerkedni a tárggyal. Vagyis csak kénytelen lenne, ha tudna, ám ahogy próbálja óvatosan az ujjai közé fogni a gömböt, csak annyit ér el, hogy a tenyerét összezárva az üres levegőt markolja*
- Na, ez nem ér! *kiált fel tettetett csalódottsággal, és látványos ajakbiggyesztés közepette játékosan a felé nyújtott kézre csap, amiért a fiú így átverte*
- Nem tudom, igen elfoglalt vagyok mostanában... *jegyzi meg továbbra is kissé bosszúsan, szemében azonban izgatott fény csillan a vacsora pótlásának ilyen hamari időpontja hallatán*
- Butaság volt, valószínű rossz értelmeztem az egészet... *vált át azonban motyogásba, mikor az idejövetele kerül szóba, hiszen ha jobban belegondol, be kell ismerni, a vers megfejtése még mindig várat magára* Igazából a tea vezetett el ide, meg a benne lévő gyógyfüvek. *ad mégis valami magyarázatfélét ittléte okára*
- A-a, nem! *jelenti ki határozottan* Most már megígérted, nem bújsz ki alóla! *néz olyan szigorú tekintettel a fiúra, amennyire ez a szája szegletében bujkáló mosolytól csak lehetséges. ~Az ígéret szép szó...~ teszi hozzá gondolatban, magában örülve, hogy most is, és későbbi is lesz alkalmuk együtt tölteni egy kis időt*
- Ezzel sajnos nem tudok vitatkozni! *neveti el magát a vándor-módra készített tea hallatán, hisz kénytelen elismerni, a folyton úton levő ember már annak is örül, ha végre valami olyasmit ihat, ami átmelegíti, az íze pedig csak sokad rangú dolog* De azért, ha van, legközelebb tehetnél bele egy kis mézet is, hogy megédesítse! *vált át kissé komolyabb, bár még mindig nehezen komolyan vehető hangnembe, ugyanis el kell ismernie, kétségtelenül élete egyik legkeserűbb italát sikerült megkóstolnia Synmirán. ~Bár lehet, ehhez az is hozzájárult, hogy több napja állt már ott, mire ittam belőle~ pontosítja a körülményeket magában*
- Azokkal nem sokra... Annyiféleképp lehetett értelmezni őket, hogy végül teljesen belezavarodtam. *feleli lelombozódva, mikor a vers kerül szóba. Fejét lehajtva a talajt kezdi vizsgálni, mintha hirtelen nagyon érdekelné az a pár fűszál, amit még ott talál. Reméli, ha elég sokáig tesz úgy, mint aki nagyon elfoglalt, akkor nem kérdezgetik tovább, azonban a kopár talaj bámulása kapcsán egyszer csak szöget üt valami a fejében*
- Várj csak! Te miért jöttél ide? *pillant a szeme sarkából a fiúra* Biztos nem azért, mert arra vársz, hogy valaki megtaláljon... *gondolkodik tovább hangosan. ~Ha egyedül akart volna lenni, akkor nem hagyott volna üzenetet, szóval nem csak a meditáció miatt jött ide... különben is, azt Synmirán is meg tudta volna tenni. Egyáltalán, hol volt eddig?~ mereng magában, míg próbálja megfejteni, pontosan mit is keresnek itt.*
//Az ispotály előtt//
*Továbbra is kissé bizonytalanul szemléli a gömböt, még közelebb is hajol hozzá, hátha ettől jobban ki tudja találni, mire számíthat, ha megérinti, de mivel nem jut semmire, így kénytelen a gyakorlatban is megismerkedni a tárggyal. Vagyis csak kénytelen lenne, ha tudna, ám ahogy próbálja óvatosan az ujjai közé fogni a gömböt, csak annyit ér el, hogy a tenyerét összezárva az üres levegőt markolja*
- Na, ez nem ér! *kiált fel tettetett csalódottsággal, és látványos ajakbiggyesztés közepette játékosan a felé nyújtott kézre csap, amiért a fiú így átverte*
- Nem tudom, igen elfoglalt vagyok mostanában... *jegyzi meg továbbra is kissé bosszúsan, szemében azonban izgatott fény csillan a vacsora pótlásának ilyen hamari időpontja hallatán*
- Butaság volt, valószínű rossz értelmeztem az egészet... *vált át azonban motyogásba, mikor az idejövetele kerül szóba, hiszen ha jobban belegondol, be kell ismerni, a vers megfejtése még mindig várat magára* Igazából a tea vezetett el ide, meg a benne lévő gyógyfüvek. *ad mégis valami magyarázatfélét ittléte okára*
- A-a, nem! *jelenti ki határozottan* Most már megígérted, nem bújsz ki alóla! *néz olyan szigorú tekintettel a fiúra, amennyire ez a szája szegletében bujkáló mosolytól csak lehetséges. ~Az ígéret szép szó...~ teszi hozzá gondolatban, magában örülve, hogy most is, és későbbi is lesz alkalmuk együtt tölteni egy kis időt*
- Ezzel sajnos nem tudok vitatkozni! *neveti el magát a vándor-módra készített tea hallatán, hisz kénytelen elismerni, a folyton úton levő ember már annak is örül, ha végre valami olyasmit ihat, ami átmelegíti, az íze pedig csak sokad rangú dolog* De azért, ha van, legközelebb tehetnél bele egy kis mézet is, hogy megédesítse! *vált át kissé komolyabb, bár még mindig nehezen komolyan vehető hangnembe, ugyanis el kell ismernie, kétségtelenül élete egyik legkeserűbb italát sikerült megkóstolnia Synmirán. ~Bár lehet, ehhez az is hozzájárult, hogy több napja állt már ott, mire ittam belőle~ pontosítja a körülményeket magában*
- Azokkal nem sokra... Annyiféleképp lehetett értelmezni őket, hogy végül teljesen belezavarodtam. *feleli lelombozódva, mikor a vers kerül szóba. Fejét lehajtva a talajt kezdi vizsgálni, mintha hirtelen nagyon érdekelné az a pár fűszál, amit még ott talál. Reméli, ha elég sokáig tesz úgy, mint aki nagyon elfoglalt, akkor nem kérdezgetik tovább, azonban a kopár talaj bámulása kapcsán egyszer csak szöget üt valami a fejében*
- Várj csak! Te miért jöttél ide? *pillant a szeme sarkából a fiúra* Biztos nem azért, mert arra vársz, hogy valaki megtaláljon... *gondolkodik tovább hangosan. ~Ha egyedül akart volna lenni, akkor nem hagyott volna üzenetet, szóval nem csak a meditáció miatt jött ide... különben is, azt Synmirán is meg tudta volna tenni. Egyáltalán, hol volt eddig?~ mereng magában, míg próbálja megfejteni, pontosan mit is keresnek itt.*
45. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-01-10 19:55:08
Üzenet elküldve: 2019-01-10 19:55:08
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1853
OOC üzenetek: 355
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1853
OOC üzenetek: 355
Játékstílus: Vakmerő
//Hajnalfény//
//Az ispotály előtt//
~Oh, illett volna, tényleg!~
*Eszmél rá, miután a lány ráköszön.*
-Szia!
*Ennyi szünetet tart mondandójában, aztán kicsit közelebb tolja fénylő labdacsát a lány arcához.*
-Persze, nyugodtan!
*Egy ilyen csinos lánynak, mint Tina muszáj megengednie, hogy megérintse mindent beragyogó golyóbisát.*
-De lehet, hogy semmi különöset nem érzel majd!
*Figyelmezteti előre, aztán hagyja, hadd tapizzon a lány ahogy csak akar.
Nem szól közbe az első átsiklásnál, megvárja, míg a lány rájön, hogy igazából nem tudja megérinteni a tenyerében világló csodát. Közben pedig beszél.*
-Mit szólnál a ma estéhez?
*Kérdez rá azonnal. Valahogy orvosolni szeretné a legutóbb elmaradtakat.*
-Mi volt az alapötlet?
*Szeretné megérteni a tanítványok gondolatmenetét, azért kérdez rá.*
~Bár a vaskorsó elég egyértelmű volt, onnan pedig az ispotály már gyerekjáték.~
*Gondol arra, hogy a teát direkt fém edénybe tette. Vendégváró kedvét pedig azonnal lelohasztja a következő megjegyzés, így a magabiztos mókamesterből már egyből csipkelődőbe mehet át.*
~Hajaj, ez gyors volt.~
-Na persze, hát akkor lehet hagyjuk mostanra is.
*Színlelt felcsattanása után azért magyarázatot is ad.*
-De amúgy ez a tea vándorosan. Felébreszt, felmelegít, éltet. Hígat minek? Mézből pedig, hát nem mindig talál az ember véletlenül egy csuporral az út szélén.
*Jegyzi meg halovány félmosollyal.*
-No és mesélj, a kérdésekkel mire jutottál?
*Teszi fel, még megtoldva a témát ennyivel, a következő kérdést is. Kíváncsi rá, hogy Tina mennyire lángész, avagy mennyire nem. Noha legutóbb is bizonyította már, hogy van elég esze ahhoz, hogy jó tanonc legyen belőle.*
~A kérdés, hogy mikor kezdünk.~
*Fontolgatja magában Taitos azt, hogy vajon miként is vezesse be a lányt a mágia világába.*
//Az ispotály előtt//
~Oh, illett volna, tényleg!~
*Eszmél rá, miután a lány ráköszön.*
-Szia!
*Ennyi szünetet tart mondandójában, aztán kicsit közelebb tolja fénylő labdacsát a lány arcához.*
-Persze, nyugodtan!
*Egy ilyen csinos lánynak, mint Tina muszáj megengednie, hogy megérintse mindent beragyogó golyóbisát.*
-De lehet, hogy semmi különöset nem érzel majd!
*Figyelmezteti előre, aztán hagyja, hadd tapizzon a lány ahogy csak akar.
Nem szól közbe az első átsiklásnál, megvárja, míg a lány rájön, hogy igazából nem tudja megérinteni a tenyerében világló csodát. Közben pedig beszél.*
-Mit szólnál a ma estéhez?
*Kérdez rá azonnal. Valahogy orvosolni szeretné a legutóbb elmaradtakat.*
-Mi volt az alapötlet?
*Szeretné megérteni a tanítványok gondolatmenetét, azért kérdez rá.*
~Bár a vaskorsó elég egyértelmű volt, onnan pedig az ispotály már gyerekjáték.~
*Gondol arra, hogy a teát direkt fém edénybe tette. Vendégváró kedvét pedig azonnal lelohasztja a következő megjegyzés, így a magabiztos mókamesterből már egyből csipkelődőbe mehet át.*
~Hajaj, ez gyors volt.~
-Na persze, hát akkor lehet hagyjuk mostanra is.
*Színlelt felcsattanása után azért magyarázatot is ad.*
-De amúgy ez a tea vándorosan. Felébreszt, felmelegít, éltet. Hígat minek? Mézből pedig, hát nem mindig talál az ember véletlenül egy csuporral az út szélén.
*Jegyzi meg halovány félmosollyal.*
-No és mesélj, a kérdésekkel mire jutottál?
*Teszi fel, még megtoldva a témát ennyivel, a következő kérdést is. Kíváncsi rá, hogy Tina mennyire lángész, avagy mennyire nem. Noha legutóbb is bizonyította már, hogy van elég esze ahhoz, hogy jó tanonc legyen belőle.*
~A kérdés, hogy mikor kezdünk.~
*Fontolgatja magában Taitos azt, hogy vajon miként is vezesse be a lányt a mágia világába.*
44. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-01-10 19:10:38
Üzenet elküldve: 2019-01-10 19:10:38
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 386
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 386
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Hajnalfény//
//Az ispotály előtt//
*Igyekszik annyira csendben lenni, amennyire csak tud, egyrészt, hogy ne zavarja a fiút, másrészt hogy jelenléte a meglepetés erejével hasson, azonban úgy tűnik, nem járhat valami nagy sikerrel a hangtalan lopakodásban, hiszen alig helyezkedik el a földön, máris mozgolódás támad. Nem biztos benne, hogy a fiú tisztában van-e a ténnyel, hogy már nincs egyedül, azonban egyelőre nem szeretné erre felhívni a figyelmét, ugyanis kíváncsi, mi sül ki a dologból. A nyújtózkodást viszont nem bírja megállni egy halk kacagás nélkül. Mosolya azonban hamarosan döbbenettel vegyes csodálattá alakul, ahogy a lassan formálódó fénygömböt nézi. Annyira belefeledkezik a látványba, hogy fel sem tűnik neki, vége a meditációnak*
- Győztes? Milyen győztes? *kérdez vissza oda sem figyelve, majd hamar észbe kap, hogy ha valaki szól hozzá, akkor az figyel is rá*
- Szia! *mosolyodik el szélesen, ahogy a fiúra pillant* Hát, egyrészt köszönöm, másrészt meg bocsánatkérés elfogadva! *jegyzi meg jókedvűen, bár az elmaradt vacsorát azért sajnálja kicsit magában* Egyszer majdcsak sort kerítünk rá! *jelenti ki határozottan, nem hagyva feledésbe menni az ígéretet*
- Megérinthetem? *csodálkozik el, ahogy a fénygömb közelebb kerül hozzá. Egyik kezét már rögtön nyújtja is, ám végül nem sokkal azelőtt megállítja a mozdulatsort, hogy tényleges kapcsolatba kerülhetne a világító tárggyal, és arcán a kíváncsiság és az aggodalom furcsa keverékével pillant a fiúra, továbbra is választ várva a kérdésre. Nem igazán tudja, mire számítson a fénylő gömbtől, így jobbnak érzi inkább óvatosnak lenni.*
- Csak egy tipp volt. A kis rejtvényed nyomán. *teszi hozzá, bővebben azonban nem fejti ki, hisz még mindig nem biztos benne, hogy jó úton haladt a versike megfejtésében, és nem követett-e el pár logikai bukfencet, míg arra jutott, hogy érdemes lenne az Alkimistaműhelynél körülnéznie. Az idejutás körülményeinek felidézése azonban még valamit eszébe juttat*
- Tudod, lehet, jobb is, hogy elmaradt az a vacsora! Ha ételt is úgy főzöl, mint teát, akkor nem biztos, hogy meg szeretném kóstolni! *neveti el magát, ujjaival továbbra is a gömb közelében egyensúlyozva.*
//Az ispotály előtt//
*Igyekszik annyira csendben lenni, amennyire csak tud, egyrészt, hogy ne zavarja a fiút, másrészt hogy jelenléte a meglepetés erejével hasson, azonban úgy tűnik, nem járhat valami nagy sikerrel a hangtalan lopakodásban, hiszen alig helyezkedik el a földön, máris mozgolódás támad. Nem biztos benne, hogy a fiú tisztában van-e a ténnyel, hogy már nincs egyedül, azonban egyelőre nem szeretné erre felhívni a figyelmét, ugyanis kíváncsi, mi sül ki a dologból. A nyújtózkodást viszont nem bírja megállni egy halk kacagás nélkül. Mosolya azonban hamarosan döbbenettel vegyes csodálattá alakul, ahogy a lassan formálódó fénygömböt nézi. Annyira belefeledkezik a látványba, hogy fel sem tűnik neki, vége a meditációnak*
- Győztes? Milyen győztes? *kérdez vissza oda sem figyelve, majd hamar észbe kap, hogy ha valaki szól hozzá, akkor az figyel is rá*
- Szia! *mosolyodik el szélesen, ahogy a fiúra pillant* Hát, egyrészt köszönöm, másrészt meg bocsánatkérés elfogadva! *jegyzi meg jókedvűen, bár az elmaradt vacsorát azért sajnálja kicsit magában* Egyszer majdcsak sort kerítünk rá! *jelenti ki határozottan, nem hagyva feledésbe menni az ígéretet*
- Megérinthetem? *csodálkozik el, ahogy a fénygömb közelebb kerül hozzá. Egyik kezét már rögtön nyújtja is, ám végül nem sokkal azelőtt megállítja a mozdulatsort, hogy tényleges kapcsolatba kerülhetne a világító tárggyal, és arcán a kíváncsiság és az aggodalom furcsa keverékével pillant a fiúra, továbbra is választ várva a kérdésre. Nem igazán tudja, mire számítson a fénylő gömbtől, így jobbnak érzi inkább óvatosnak lenni.*
- Csak egy tipp volt. A kis rejtvényed nyomán. *teszi hozzá, bővebben azonban nem fejti ki, hisz még mindig nem biztos benne, hogy jó úton haladt a versike megfejtésében, és nem követett-e el pár logikai bukfencet, míg arra jutott, hogy érdemes lenne az Alkimistaműhelynél körülnéznie. Az idejutás körülményeinek felidézése azonban még valamit eszébe juttat*
- Tudod, lehet, jobb is, hogy elmaradt az a vacsora! Ha ételt is úgy főzöl, mint teát, akkor nem biztos, hogy meg szeretném kóstolni! *neveti el magát, ujjaival továbbra is a gömb közelében egyensúlyozva.*
43. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-01-10 13:08:08
Üzenet elküldve: 2019-01-10 13:08:08
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1853
OOC üzenetek: 355
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1853
OOC üzenetek: 355
Játékstílus: Vakmerő
//Hajnalfény//
//Az ispotály előtt//
*Taitos valóban olyannak tűnik, mint aki alszik. Sok idő eltelik, és a közeledő léptek zajára egy bizonyos távolságon belül már nem is figyel fel. Ha valaki mégis leütné most, hát így jár. A mágusoknak fontos a meditálás, legalább annyira, mint egy harcosnak a rendszeres testedzés.
Viszont egy ember jelenléte közvetlenül vele szemben nem kerülheti el a meditációval amúgy is kissé kiéleződő figyelmét. Nem tudja ki lehet az, de úgy dönt, hogy egy kis meglepetés soha sem árt.*
~Valamelyik tanítvány lesz az.~
*Ha pedig nem, arra is van ötlete.*
~Legfeljebb valaki szórakozottnak néz, vagy sikítva elrohan. Nem az első alkalom lenne.~
*Ráfér már egy kis szórakozás, így csak lassan kinyújtja kezét magával szembe, ökölben tartva azt, de szemét nem nyitja ki. Majd felfele fordítja tenyerét és kinyitja. Ha nem ront el valamit, akkor bizony abban egy fénygömb lesz. Elmosolyodik, majd lassan befejezi a meditációt, és mintha csak a folyó fenekéről emelkedne a felszínre, gondolatainak mély sodrából visszatér a valóságba.*
-No, ki lett a győztes?
*Nyitja ki a szemét vidáman. Krestvirt sejti magával szemben, azonban meglepődik azon, hogy nem őt, hanem Tinát találja ott.*
-Nézzenek oda!
*Kerekedik el a szeme. Aztán észbe is kap.*
-Öhm, azt hiszem tartozom egy bocsánatkéréssel és egy gratulációval. Egyrészt idetaláltál, másrészt pedig... az ígért vacsora hát... pár hattal később lesz megtartva.
*Kicsit bele is vörösödik. Ígéretet tett, a lány pedig ki tudja mennyit várt rá.*
-De! Legyen ez a tied cserébe!
*Nyújtja a tenyerén levő fénygömböt a lány felé. Persze tudja, hogy nem fogja tudni megfogni, de a fejében sem ez jár. Már ha sikerült a varázslat, ha nem, nos, akkor bizony csak egy kézfogást tud felajánlani.*
-Miből jöttél rá, hogy itt vagyok?
*Kérdezi.*
A varázsló felfele kinyitja tenyerét, melynek hatására abban egy világító gömb jelenik meg. A gömb minden nem mágikus sötétséget bevilágít harminc lépéses környezetben. A hatás addig tart, míg a varázshasználó felfelé, nyitva tartja a tenyerét.
//Az ispotály előtt//
*Taitos valóban olyannak tűnik, mint aki alszik. Sok idő eltelik, és a közeledő léptek zajára egy bizonyos távolságon belül már nem is figyel fel. Ha valaki mégis leütné most, hát így jár. A mágusoknak fontos a meditálás, legalább annyira, mint egy harcosnak a rendszeres testedzés.
Viszont egy ember jelenléte közvetlenül vele szemben nem kerülheti el a meditációval amúgy is kissé kiéleződő figyelmét. Nem tudja ki lehet az, de úgy dönt, hogy egy kis meglepetés soha sem árt.*
~Valamelyik tanítvány lesz az.~
*Ha pedig nem, arra is van ötlete.*
~Legfeljebb valaki szórakozottnak néz, vagy sikítva elrohan. Nem az első alkalom lenne.~
*Ráfér már egy kis szórakozás, így csak lassan kinyújtja kezét magával szembe, ökölben tartva azt, de szemét nem nyitja ki. Majd felfele fordítja tenyerét és kinyitja. Ha nem ront el valamit, akkor bizony abban egy fénygömb lesz. Elmosolyodik, majd lassan befejezi a meditációt, és mintha csak a folyó fenekéről emelkedne a felszínre, gondolatainak mély sodrából visszatér a valóságba.*
-No, ki lett a győztes?
*Nyitja ki a szemét vidáman. Krestvirt sejti magával szemben, azonban meglepődik azon, hogy nem őt, hanem Tinát találja ott.*
-Nézzenek oda!
*Kerekedik el a szeme. Aztán észbe is kap.*
-Öhm, azt hiszem tartozom egy bocsánatkéréssel és egy gratulációval. Egyrészt idetaláltál, másrészt pedig... az ígért vacsora hát... pár hattal később lesz megtartva.
*Kicsit bele is vörösödik. Ígéretet tett, a lány pedig ki tudja mennyit várt rá.*
-De! Legyen ez a tied cserébe!
*Nyújtja a tenyerén levő fénygömböt a lány felé. Persze tudja, hogy nem fogja tudni megfogni, de a fejében sem ez jár. Már ha sikerült a varázslat, ha nem, nos, akkor bizony csak egy kézfogást tud felajánlani.*
-Miből jöttél rá, hogy itt vagyok?
*Kérdezi.*
A varázsló felfele kinyitja tenyerét, melynek hatására abban egy világító gömb jelenik meg. A gömb minden nem mágikus sötétséget bevilágít harminc lépéses környezetben. A hatás addig tart, míg a varázshasználó felfelé, nyitva tartja a tenyerét.
42. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-01-06 12:49:51
Üzenet elküldve: 2019-01-06 12:49:51
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 863
OOC üzenetek: 37
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 863
OOC üzenetek: 37
Játékstílus: Vakmerő
//Degusztáék//
*Kifogás, meg magyarázat természetesen mindig van mindenre.*
- Várj meg itt!
*Sóhajt egy nagyot, aztán visszavonul a vizsgálóba, hogy a diagnózis felállításához szükséges kellékeit magához vegye. Vagyis a pipáját. A biztonság kedvéért még bezárja a vizsgáló ajtaját, majd meghagyja a betegek vezetőjénél, hogy a Vaskorsóba hívták.*
- Ugye elképzelhetőnek tartod, hogy nemcsak a testvéred beteg. *mondja már útközben, továbbra is zsörtölődve* Tucatnyian, több százan is lehetnek azok, csupán a Vashegy környékén. Vajon mire maradna időm és energiám, ha mindegyikez én szaladgálnék?
*Persze az ifjút meg lehetne érteni. Waldran adott neki hibás parancsokat, meg aztán a testvére iránt érzett aggodalom is dolgozhat benne. Szóval meg lehetne érteni, de Hubi most nem akarja megérteni.
~Ajánlom, hogy pestises legyen, és nem csak valami gyomorrontás. Ha mégis az utóbbi, majd teszek róla, hogy komolyabb baja legyen.~
Hiszen elég lehet csak megvizsgálnia úgy, hogy hozzá is ér. Továbbá Waldrannal is meg kell értetnie, hogy ezekben a kérdésekben - bármennyire is ő most a Vashegy ura - nem kompetens. Szerencsésebb lenne, ha Hubira hagyná az orvosi kérdéseket. Persze a kancellárnak sem igazán ez a szakterülete, de egy barbárnál mindenképpen jobban ért hozzá.*
*Kifogás, meg magyarázat természetesen mindig van mindenre.*
- Várj meg itt!
*Sóhajt egy nagyot, aztán visszavonul a vizsgálóba, hogy a diagnózis felállításához szükséges kellékeit magához vegye. Vagyis a pipáját. A biztonság kedvéért még bezárja a vizsgáló ajtaját, majd meghagyja a betegek vezetőjénél, hogy a Vaskorsóba hívták.*
- Ugye elképzelhetőnek tartod, hogy nemcsak a testvéred beteg. *mondja már útközben, továbbra is zsörtölődve* Tucatnyian, több százan is lehetnek azok, csupán a Vashegy környékén. Vajon mire maradna időm és energiám, ha mindegyikez én szaladgálnék?
*Persze az ifjút meg lehetne érteni. Waldran adott neki hibás parancsokat, meg aztán a testvére iránt érzett aggodalom is dolgozhat benne. Szóval meg lehetne érteni, de Hubi most nem akarja megérteni.
~Ajánlom, hogy pestises legyen, és nem csak valami gyomorrontás. Ha mégis az utóbbi, majd teszek róla, hogy komolyabb baja legyen.~
Hiszen elég lehet csak megvizsgálnia úgy, hogy hozzá is ér. Továbbá Waldrannal is meg kell értetnie, hogy ezekben a kérdésekben - bármennyire is ő most a Vashegy ura - nem kompetens. Szerencsésebb lenne, ha Hubira hagyná az orvosi kérdéseket. Persze a kancellárnak sem igazán ez a szakterülete, de egy barbárnál mindenképpen jobban ért hozzá.*
41. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-01-06 11:55:51
Üzenet elküldve: 2019-01-06 11:55:51
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 463
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 463
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Degusztáék//
*Tizio nyugtalan természet, de ezt a nyugtalanságát mindig az érdektelenség álarca mögé rejtette, most a dühét is remekül elrejti.*
- Nem üzemel, Waldran küldött minket oda főzni. A betegeknek. ~Ha meg üzemelne sem az én dolgom, hogy nem tartják be az utasításaidat.~ Csak úgy bejött oda, ne kérdezd, hogy miért, nem tudom. ~Szar a zár, mi is bementünk.~ Azért a szobában van, mert Waldran azt mondta, hogy fektessem le, hogy nem jöhet ki míg te meg nem vizsgáltad és ki nem zártad, hogy pestis. *Ezzel elő is állt a patthelyzet, hiszen Waldrannak az az utasítása, hogy Briwal nem hagyhatja el a szobát, Habrertus meg itt vizsgálná meg.* - Lázas, gyenge, ne kívánd, hogy ebben az évszakban ide-oda rángassam. *Hangja tárgyilagos, arcán szintén nem látszik az indulat, amit a kancellár generál benne.*
*Tizio nyugtalan természet, de ezt a nyugtalanságát mindig az érdektelenség álarca mögé rejtette, most a dühét is remekül elrejti.*
- Nem üzemel, Waldran küldött minket oda főzni. A betegeknek. ~Ha meg üzemelne sem az én dolgom, hogy nem tartják be az utasításaidat.~ Csak úgy bejött oda, ne kérdezd, hogy miért, nem tudom. ~Szar a zár, mi is bementünk.~ Azért a szobában van, mert Waldran azt mondta, hogy fektessem le, hogy nem jöhet ki míg te meg nem vizsgáltad és ki nem zártad, hogy pestis. *Ezzel elő is állt a patthelyzet, hiszen Waldrannak az az utasítása, hogy Briwal nem hagyhatja el a szobát, Habrertus meg itt vizsgálná meg.* - Lázas, gyenge, ne kívánd, hogy ebben az évszakban ide-oda rángassam. *Hangja tárgyilagos, arcán szintén nem látszik az indulat, amit a kancellár generál benne.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 173-192