Amon Ruadh - Ispotály és Alkimistaműhely
Karaktered neve: ---       Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó       Pénzed: --- arany     
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!


Üdvözlünk!

Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.

Vissza a főoldalra!
Tharg birtokok (új)
Ispotály és AlkimistaműhelyNincs "kisebb" helyszín
Ezen a helyszínen lehetőséged van vásárolni! Kattints ide, hogy vásárolhass!


<< Előző oldal - Mostani oldal: 6 (101. - 113. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása:

113. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-02-28 19:53:55
 ÚJ
>Dreyia Linkelstar avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 52
OOC üzenetek: 2

Játékstílus: Megfontolt

//Vészmadarak//

*Társnője nehezen emészti meg az érzelmei jól láthatóságát, viszont hamar felfogja, hogy mások is láthatják, hogy érez és miként valakik iránt. Dreyia az ilyesmit gyorsan letudja, nem mintha nagy rejtegető lenne, viszont eddig még nem is nézett rózsaszín szemmel senkire.*
-A becsület fontos, hisz, pont a miatt kapunk lehetőséget a bizonyításra. Na persze nem vagyunk lovagok, hogy mindent a becsületért tegyünk. De jó, ha az embert egyenes személyként kezelik, nem egy ámokfutó gyilkosként, ne adja isten tolvajként.
*Ahogy nézi a társát, amint a három üveghez még egyet társít, kicsit lemegy hídba, de érzi, hogy keveset adott Zamminak. Aki ügyesen kezeli az italokat és sötétszínre vált. Azt még döbbentebb arccal veszi át a két italt, hisz csak egyre adott elegendő löttyöt. Egyet meg is iszik, nem tervez gyengének lenni a továbbiakban.*
-Egész jól bár még zavar a seb, de ha hülye voltam ez a kis áldozat emlékeztet rá, hogy soha a büdös életbe ne hazudozzak ilyesmivel. Kicsit fájdalmas átverés volt.
*Miközben beszélgetnek, csatlakozik Zammihoz vissza a társuk pihenő helyére.*


Megivott egy varázsitalt, ami azonnal begyógyítja az első, második, harmadik és negyedik fokozatú sebesüléseket, továbbá a hétfokú skálán eggyel növeli az állóképességet a következő két körre.

112. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-02-28 14:49:25
 ÚJ
>Tizio d'Aquista avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 231
OOC üzenetek: 0

Játékstílus: Megfontolt

//Learon és Tizio//

- Köszönöm a nevében is a jókívánságaid. *Bólint, ő ugyan nem érzi még ezt az örömöt, de csak azért nem mert Effy cafka módjára szédült be férfiak ágyába, illetve a hadúr ágyába. ~Biztos nem is ágyban aludt, hanem valami kiterített állatbőrön.~ Csak a hadúr nagylelkűsége, hogy nem marad szégyenben, egy gyermekkel a hasában, pártában.* - Igen, a gyermek mindig öröm. ~Kivéve mikor visít, vagy bűzlik a pelenkája.~ *Tizionak három kisebb testvére van, vannak halvány emlékei arról, hogy milyenek voltak magatehetetlen csecsemőként.* - Nagylelkű tőled. ~Talán nem kéne elfogadni, ki tudja vajon úgy érezné-e, hogy a lekötelezettjévé tesz?~ *Lábait kihúzza a kengyelből, majd a balt az állat nyaka fölött átemelve a földre ugrik, egyidőben érkezik Learon pénzes-szütyőjével, amiért lehajol, majd egyből vissza is dob a parasztnak, majd ezután az árus felé fordul. Rögtön kibukik belőle, hogy kereskedőcsalád sarja, keményen alkuszik, de ezzel együtt mégis simogatja az árus hiúságát a portékája dicséretével, aki szó szerint a tenyeréből eszik, pár perc múlva pedig meg is köttetik az üzlet, amit kézfogással pecsételnek meg azelőtt, hogy sor kerülne az áru és pénzcserére.*
- Öröm veled üzletelni *Mosollyal az arcán fordul el az árustól, aki zsákba halmozta az üvegcséket, a zsákot ráadásul ajándékba adta, Tizio az egész pakkot Learon szekerére teszi.*
- Milyen magokat kell vásároljunk? *Kérdezi a paraszttól, ez az ő asztala, Tizioé meg az, hogy minél alacsonyabban tudják megvenni azt, amit akarnak.*



111. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-02-28 14:28:18
 ÚJ
>Learon Derin avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1165
OOC üzenetek: 41

Játékstílus: Megfontolt

//Learon és Tizio//

*Learon sem törődik a rangokkal, és Tizio nagy szerencséje, hogy ő sem mutatja ennek jelét mert, ha olyan pökhendi gőgös nemes lenne, mint ahogy a pásztor hallotta, hogy milyenek a d'Aquisták, akkor most nem beszélgetnének így egymással. A gyermek hallatára egészen fellelkesül és ahogy oldalra néz, látja, hogy még Norenn is mosolyog a dolgon.*
-Hát akkor legyen rajta az Ősök Szellemeinek áldása! Kívánom, hogy egészséges és erős gyermeke szülessen! *Erről még a Sajt-mester nem hallott, csak a nőül vételről.*
-Nagy öröm az egész Vashegynek, ha egy gyermek születik! *Ez a hír egy kissé meg is zavarja, és csak pár pillanat múlva tud visszatérni a gyapjastevék dolgára. Nem elhanyagolható az sem, de semmi hír egy fiúhoz képest!*
-Örömömre fog szolgálni, ha megkerestek vele! *A gyümölcsös elhanyagolása hallatán megcsóválja a fejét.*
-Nekem is gyümölcsösöm van, de ne aggódj, a tiétek is hamar feléled, ha lesz a ki gondozza. Nagyon jó klíma van erre, pont kedvez a gyümölcsöknek. *Aztán eszébe jut valami, amivel talán kissé szorosabbra vonhatja ismeretségük szálait. Az alkohol általában meg szokta nyerni az embereket, de mindenesetre egy próbát megér.*
-Idén lett jó pár hordó almaborom, ha nincs ellenedre, majd átviszek belőle egy kis kóstolót! Csak úgy a gyermekáldás örömére. Nálunk van egy szokás, hogyha a rokonok isznak, akkor a gyermek erős lesz! *Persze ez is csak egy ok arra, hogy mindenki vedeljen, de nincs mit tenni, a falvakon ilyenek a szokások. Azzal leugrik a bakról, hiszen már megérkeztek, de ekkor véletlenül egy erszény, melyben 100arany van, pontosan Tizio d'Aquista lába elé pottyan.* *
-A fene egye meg!



110. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-02-28 13:58:17
 ÚJ
>Tizio d'Aquista avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 231
OOC üzenetek: 0

Játékstílus: Megfontolt

//Learon és Tizio//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//

*Tizio valószínűleg a nemes Aldo d'Aquista egyetlen gyermeke, aki kevéssé törődik a rangokkal, persze nyilvánvaló, hogy nemes úrként magasabb szinten van, mint egy egyszerű paraszt, de neki itt senki nem a felettese, Waldrannak is szívességet tesz, hiszen családtag lesz, ha elveszi a húgát.*
- Jegyajándékba. Nőül vette ugyanis, a húgom pedig a hasában hordja a gyermekét. *Ez nem titok, legalábbis nem tud róla, hogy az lenne, meg előbb-utóbb úgyis kiderül, ha nőni kezd a hasa.* - Ja, lesz valaki. ~Az anyád picsáját.~ *Ha önérzetesebb lenne, akkor a paraszt orra alá dörgölné, hogy a ló, aminek a hátán ül, azért ilyen pompás, mert annyit törődött vele egészen ványadt csikó korától kezdve, meg is paskolja újra az állat nyakát.* - Majd ha lesznek, akkor keresni fogunk. Sőt hazafelé lehet, hogy veszek még egy nőstényt, hadd örüljön Ephemia. *Szerencsére Effynek könnyű örömöt okozni, csak valami furán kinéző, szőrös állat kell, hozzá, amire toporzékolva visíthatja, hogy mennyire cuki.* - Amit Ephemia akar, azt fogunk termeszteni. Van egy gyümölcsös, de egyelőre elhanyagolt, a birtok előző tulajdonosa nemigen gondozta.


109. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-02-28 13:25:29
 ÚJ
>Learon Derin avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1165
OOC üzenetek: 41

Játékstílus: Megfontolt

//Tizio//

*Redul, az öreg igásló, csak úgy bámul a mozgékonyabb társára buta szemeivel, de neki egyáltalán semmi kedve gyorsabban haladni. Picivel sétatempónál nagyobb a sebessége, amivel megy, de soha még csak eszébe sem jutott szaladgálni. Talán még fiatalabb korában sem.*
-Akkor rendben! *Válaszol a tegeződés dolgára. Amúgy sem lenne itt értelme ilyen formaságokat betartani, de még ha ragaszkodnának is hozzá, Learon egyenrangú lenne Tizióval, ha még nem magasabb rangú. Ezt azonban a pásztor már régóta nem nézi. Egy nevenincs utcakölyökkel is ugyanúgy bánik, mint egy hatalmas úrral.*
-Áh, szóval ajándékba! *Nem lepődik meg ezen, hiszen Kagan is számos földet kiosztott még aktív korában, többek között Troddnak és Learonnak is. Az egy másik dolog, hogy Sajt-mester meg is vette földje egy részét.*
-Ez remek hír! Akkor feltétlenül lesz ott, aki ért hozzá! *Hangjából érződik, hogy a korábbihoz képest még, amikor egyszer találkoztak a kapuban, most nem éllel mondja a szavait, hanem őszinte örömmel. Nem lenne jó, ha itteni gondozott földek tönkre mennének. A gyapjastevékre felhúzza a szemöldökét. Hallott már erről az állatról, de még nem látott egyet sem. Ő eddig csak az átlagosabb fajokat részesítette előnyben, az ilyen egzotikumokat nem. Azonban most, hogy itt a lehetőség, ostoba lesz nem lecsapni rá.*
-Ha esetleg lennének majd eladó jószágok, egy pár lehet, hogy vennék én is! Kíváncsi vagyok ezekre a jószágokra! *Ő nem veszi észre az alakokat, hiszen nem is arra néz, meg nem is érdekli. Momentán jobban lefoglalja a gyapjas tevék gondolata.*
-Mit termesztetek majd még? Csak a gyapjastevék, vagy gyümölcsös is? *Emlékszik, mintha lett volna ilyesmiről szó, de már nem tudja felidézni magában a dolgot.*



108. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-02-28 09:36:49
 ÚJ
>Zammiria Rykoven avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 179
OOC üzenetek: 0

Játékstílus: Vakmerő

//Vészmadarak//

*Egy enyhe mosoly fut át az ajkain egy pillanatra. Dreyia valahogy a legváratlanabb pillanatokban tudja megenyhíteni. Bár nem kifejezetten érzelmes típus, most nehezebb uralkodnia dühén, ez zavarja is. Jólesik neki, hogy hallgatnak rá, hiszen nem fizikai fölénnyel szokása meggyőzni, bár abban is biztos, hogy nősténytársa tényleg nem lesz túlzottan szófogadó, ha úgy látja jónak. A mosoly aztán komolyabb arckifejezésnek adja át a helyét, de már nem olyan hideg, mint korábban.*
- A becsületemnél fontosabb, hogy kell nekünk ez lehetőség. De köszönöm, hogy velem maradsz.
*Sóhajt.*
- Én sem örülök jobban a helyzetnek.
*A figyelmeztetést komolyan veszi arról, hogy árulkodók lehetnek gesztusai. Ez nagy baj, mostantól jobban oda fog figyelni rá. A kotyvasztással egészen jól halad, elégedetten teszi helyére az utolsó dugót és elpakolja a csomagjába.*
- Persze, szívesen.
*Veszi át Dreyiától a palackokat, eggyel kipótolja, majd kettesével összeönti őket. Amint végez, visszaad 2 Sötétzöld varázsitalt Dreyia Linkelstar kezébe. Vélhetően most azonnal ki is próbálja társa, reméli, hogy megfelelően hatni fog. Utána rákérdez.*
- Hogy érzed magad? Azért azt a sebet megnézzük, amint megérkezünk, vannak nálam gyógyfüvek is.
*Ha mindennel végeztek, elindul a főtérre Dreyiával az oldalán.*


107. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-02-27 21:41:34
 ÚJ
>Dreyia Linkelstar avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 52
OOC üzenetek: 2

Játékstílus: Megfontolt

//Vészmadarak//

*A társnője szavai megmosolyogtatják. A főzésre és takarításra kiölti a nyelvét. De igazából ő se tud a dolog ellen tenni hisz még mindig az ájult jár a másik fejében.*
-Ha elfogadtad sokat nem tehetek ellene és nem is teszek hisz a becsületed adtad a dologhoz. Nem sok jogom van hozzá, hogy ezt eljátsszam az egyetlen pozitív személynél. És nagyon úgy néz ki, hogy elfogadtam a tényt hogy te vagy a főnök, noha nem leszek alázatos pincsi, mint az a liba. Hisz te nem hazudoztál össze minden marhaságot, mint én Mirlahinnak. Mert az hogy tudok ezt, azt még nem jelenti, hogy, hű de nagy személy lennék.
*Nevet fel hangosan, az emlékre. Pontosabban az előtte térdelő nő arcára, aki rettegve és alázattal térdelt előtte. Amitől a frász kitörte Dreyiát, de hát már végre vége így nincs oka, hogy a gyomra remegjen miatta. A Wagzalt érintő kérdés csodás ábrázatot csalt Zammi arcára, és az hogy egy pillanatra megfagyott elég beszédesen mutatja a valós érzéseit. De ő nem fog ítélkezni társnője felett. De ha tükröt tartott volna az arca elé amikor Mirlára nézett, lehet, újra értékelné a válaszát. Na meg az is Dreyiát igazolja, hogy aggódik a melákért, ha valóban csak testi kapcsolat lenne, simán elvágná az ork torkát. De nem ezt teszi, szóval kérdés miért hazudik önmagának.*
-Tőlem, csak sok esetben be kéne perelned az arcod, amikor a vegzálósról van szó. De ha nem hát nem, a téma lezárva.
*Csendesen nézi Zammi munkásságát, majd rákérdez.*
-Nekem is meg tudnád tenni ezt? *Elővesz 3 Világoszöld varázsital amit átadZammiria Rykoven-nek hogy egyesítse őket. *



106. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-02-27 20:50:26
 ÚJ
>Zammiria Rykoven avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 179
OOC üzenetek: 0

Játékstílus: Vakmerő

//Vészmadarak//

*A történtek fényében nehéz hinnie Dreyia magabiztos szavaiban, amit Mirlahin feletti hatalmáról mond, de mivel addigra már nyoma sincs a nősténynek, nem leskelődik folyton a háta mögé. Pillantása a bőrvértre esik, amit Wagzal is neki szánt, s amit talán úgy egy fertályórája maga hasított fel valahol hátul. Nem felel semmit, ez tekinthető belenyugvásnak. Csendesen felel.*
- Az ételért fizetünk, a szállásért dolgozunk. Nem hiszem, hogy túl nagy terhet akarna tenni ránk, ő se bízik jobban bennünk, mint itt bárki, és alig várja, hogy megszabaduljon tőlünk. Csak jobban kezeli az előítéleteit, mint mások. Elfogadtam a feltételeit.
*Emlékezteti rá finoman a nőstényt, hogy a választás lehetőségét neki is megadta. Amint társa pajzán tréfákba kezd, laposan pillant felé. Más körülmények között nevetne rajta, még rá is kontrázna, de ez a nap felőrölte az idegeit. Erről a kényelmetlen félreértésről pedig Wagzal tehet, mert képtelen megérteni a diszkréció fogalmát. Amint arra kérdez rá Dreyia, hogy szereti-e a zsoldost, megtorpan.*
- Tessék? Nem, mi nem vagyunk egy pár, és ezt ő is tudja. Bármit is akart elhitetni veled. Köztünk nincsenek ilyen érzések. Kedveljük egymást, pusztán ennyi.
*Továbbindul, elvégre még sietésben vannak. Igyekszik az előtte álló feladatra koncentrálni, és valahol megpróbálja elhitetni magával, hogy tényleg nem lesz gond. Csak a vért miatt áll meg, amit felkínálnak neki. Mikor legutóbb elutasította, megbánta. Szusszan egyet, hogy kieressze a feszültséget és jelentőségteljesen felnézzen a nőstény szemébe.*
- Köszönöm…
*Átveszi és mivel nem tudja, mi vár rájuk odabent, a kardigán alá felveszi. Nem szívesen, de a józan ész felülbírálja a büszkeséget.
Szerencsére különösebb probléma nélkül sikerül vásárolnia néhány üvegcsét. Nem a legjobbak, ezért egy kicsit próbálkozik velük. Elsőként felhajt egy kék italt, majd a zöldeket próbálja egyesíteni. Amint végeznek, mutatja az utat Dreyiának arra, amerre mondták neki.*

Megivott egy varázsitalt, ami a hétfokú skálán eggyel növeli az intelligenciát a következő két körre.

105. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-02-27 19:09:19
 ÚJ
>Dreyia Linkelstar avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 52
OOC üzenetek: 2

Játékstílus: Megfontolt

//Vészmadarak//
//16+ elemeket tartalmazhat//
-Túlságosan fél tőlem ahhoz, hogy rád lőjön. Na meg csak a páncélja kellett, hogy legyen védelmed. Pluszban megvámoltam az aranykészletét. Tehát nekem megérte, ezért nem fogok egy szerencsétlen főnemesi ivadékkal szenvedni, aki csont nélkül magáévá teszi a szavaimat. Mert az ilyenek alattomos kígyók és aludni se mernék mellette. Nem hogy képezni.
*Zammiria sóhaja nem lepi meg, de azért figyel a nőre. Aki visszavesz, a szétrúgom a segged, ha ez a ribi is jön hangnemből, majd nyugodtabb hangon fojtatja.*
-Az a magányos fickó? Nofene, egy embernek s van tartása és becsülete? Ez érdekes. De ha befogadott minket igyekszem jó kislány lenni és nem szétrúgni a seggét. Fizetni? És melózni? Válasszon, a kettő nem megy, nem vagyok bankár se szent, hogy két dolgot tegyek. Wagzal még nem tért magához? Miért nem harapsz, a fülébe tuti felébred rá. Orkoknál a gerjedelem fontosabb a halálnál. Túl fogja élni semmi negatív gondolat, tudom, hogy kiakasztott téged az elmúlt pár napban. De nagyon szereted őt mi? Nem fogom felhánytorgatni, meg cukkolni vele tégedet. Amúgy vegyünk italokat, ha segít. Igaz nekem is kéne, mert csöppet eszement voltam. De az a nő legalább elhitte, hogy a halálom az ő halála is.
*Nevet fel, a szavain. De el is komorodik hisz nagyon gyenge még és több hatalomra lesz szüksége, hogy túléljen ebben a világban.*
-Ne aggódj, ha magához tér és evett. Majd huncutkodtok kicsit. Másnap már mehetünk is. Amúgy megígérem, hogy rendes kislány leszek. Legalább is veletek, De a Patányfélékkel nos, nem ígérek ilyesmit. Viszont nem keverlek bajba tégedet. A vegzálós cimbid megteszi magától.
*Zammi a házakhoz érve elcsendesedik így ő is követi a példáját. De ő szemez mindenkivel, és kezét a kardja markolatvégén tartja. Jelezve hogy a társát ő védi. Na meg azt is, hogy csak visszafogottságot fogadott, ha beléjük kötnek nem lesz visszafogott senki kedvéért. De Zammi most az első.*
-Jut eszembe a páncélja, a tiéd. Jól jön, ha zűr van. *Nyújtja a vértet Zammi felé.*


A hozzászólás írója (Dreyia Linkelstar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.02.27 19:35:47


104. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-02-27 09:15:37
 ÚJ
>Zammiria Rykoven avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 179
OOC üzenetek: 0

Játékstílus: Vakmerő

//Vészmadarak//

*Amint meghallja a futó lépteket, megfordul, s szembe találja magát Dreyiával. Egyedül. Wagzalért aggódva. Apró mosoly fut át ajkain, de csak míg rá nem jön, hogy valami hiányzik. Akkor összeráncolja a szemöldökét és a nőstény mögé néz, amerre a felfegyverzett másikat sejti. Csendes, de komor hangon szól.*
- Szóval visszaadtad neki. Szerintem hiba volt. Legalább az íjat meg kellett volna tartanod.
*Aztán sóhajtva siet tovább, immár társával az oldalán. Most már enyhébb hangon szól, de még nincs benne a megszokott lágyság egésze.*
- Az a férfi, aki segített a piacon, befogadott minket. Cserébe fizetnünk kell az élelemért és segíteni a házimunkában. Ott Wagzal felépülhet. Még nincs magánál.
*Hallgat el egy pillanatra összepréselt ajkakkal.*
- Úgy néz ki, jó eséllyel túléli, de a gyógyfűárus szerint a karja komolyan sérülhetett. Talán a varázsitalok még segíthetnek.
*Egy röpke szünet után Dreyiára néz.*
- Nem tudom, meddig fog tartani a felépülés. De jó lenne mielőbb elmenni innen, akár egy szekérrel, ha már Wagzal szállítható állapotban lesz. És Dreyia… kedves tőled, hogy maradtál, de meg kell ígérned, hogy mostantól kerülöd az összetűzést. Számítanunk kell rá, hogy itt is belénk kötnek. És lehet, hogy itt fog elfogyni a jóindulat…
*Az épületbe érve igyekszik minél kevesebb tekintetet viszonozni, inkább csak azokét keresi, akiktől választ remél, s főképp a varázsital árusokat. Mosolya még visszafogott és kissé mímelt, de a súrlódásmentes egyezkedés kedvéért erőt vesz magán és lerázza magáról nyomott hangulatát.*


103. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-02-24 16:00:00
 ÚJ
>Learon Derin avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1165
OOC üzenetek: 41

Játékstílus: Megfontolt

*Miközben Amonra tart, egyre inkább arra jut, hogy inkább a munkásait kéne meglátogatnia előbb. Ha már építkezés van, a család munkás kezei is jól jöhetnek majd. Meg a gyerekek is tudnak némi kisebb pakolásban segédkezni, ha úgy van, meg legalább Learon is kicsit jobban megismeri őket. Apja is mindig azt mondta, hogy a közös munkával lehet a legjobban barátokat szerezni! Neki meg az a célja, hogy ne csupán egyszerű parasztjai legyenek, hanem olyan emberek, akikre számíthat bármikor! Ezekkel a gondolatokkal jut el az Ispotályba, ahol, mint múltkor, most is hangosan hívja a férfit, aki felajánlotta neki a szolgálatait nemrégen. Gyorsan megtalálja a férfit és a családját.*
-Üdvözöllek Norenn Fortas! *Hajol meg kissé a jobbágy előtt.*
-Fortas asszony és gyerekek! *Teszi ugyanezt a család többi tagja felé is. Ezután, most, hogy látja, hogy mindenki rendben van, egészséges, és csak úgy árad belőlük az erő és a tenni akarás, minden kétkedése elszáll.* ~Nagyon jó lesz ez! Az Szellemek meg az őrzőistenem, legyen akármelyik is az, megint rám mosolyogtak!~
-Mi is a nevetek? *Hajol le, hogy közelebbről is megnézze a kicsiket, akik már sokkal jobban festenek, mint legutolsó találkozásukkor. Most tiszták, és ruhájuk sem olyan poros, mint érkezéskor. Tulajdonképpen ugyan olyanok, mint bármelyik lakó a birtokokon, csak egy kicsit még soványabbak, úgyhogy Learon elő is húz két almát az erszényéből, és kezükbe adja.*
-Egyetek sokat, hogy nagyok és erősek legyetek! Mi a nevetek? *Amikor a két fiú elveszi tőle a csemegét, egyenként bemutatkozik. A kisebbik Mired, a nagyobbik pedig Morael.*
-Nagyon szép nevek! A szüleitek jól választottak! Ezennel a Derin nevet is viselhetitek! Fontos lesz, hogy hozzám tartoztok, mert így védelmet élveztek a Vashegyen! *Ezután a családfőhöz fordul és átad neki 850 aranyat és a Norenn (Mesélő (Nyíl)) kezébe. *
-Akkor gyertek utánam, mutatom, hogy hol fogtok lakni ezek után! *Odasétál Redulhoz és a szekérhez, meglapogatja a ló nyakát és a két fiatalt felemeli és a bakra teszi, majd az asszonynak is segít feljutni, de ő maga Norennel a szekér mellett lépked. Nincs annyi hely, hogy mindannyian elférjenek. Persze hátra beülhetnének, de jót tesz egy kis séta is!*
-Örülök, hogy jól vagytok, és hogy velem fogtok dolgozni! *A férfi újra meghajol és ezután mindenféle semmitmondó dolgokon kezdenek cseverészni. Megtudja a Sajt-mester, hogy mit is csináltak eddig, és hogyan keveredtek ide, hogy vészelték át a lázadást.*



102. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-02-21 22:50:07
 ÚJ
>Estanellaria Dwirinthalen avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 107
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Megfontolt

//A pestis – Gyógymód//
//Epilógus//

-Értem, te vagy a kis kedvence, nyugi, felfogtam! *jegyzi meg lemondóan, újra bizonyosságot nyerve afelől, hogy a kedvesség, mint olyasmi, alapból kudarcra ítélt tulajdonság, ha ő próbálkozik vele. ~Miért lepődök még mindig meg ezen?~ forgatja a szemeit saját gondolatai kapcsán* De tudod, segítőt könnyű találni. Ha esetleg az előzővel történne valami... *villant egy nem sok jót sejtető mosolyt a lányra, mikor észreveszi magán a tekintetét. ~Félsz, Dora?~ igyekszik üzenni neki a pillantásával*
- Örülök, hogy nem feledkeztél meg róla! *ereszt meg egy mosolyt a kancellár irányába, amikor Dora végre nincs ott. Ha ott lenne, biztos csinálna valami kiborítót. ~Mondjuk beszélne!~ sóhajt fel magában, határozottan örülve, hogy végre egy percre nyugalom van. Ő aztán nem szól bele abba, ki mit csinál, teljes lelki nyugalommal hagyja, hogy Habrertus igyon, ha azt szeretne. ~Felnőtt ember, el tudja dönteni, mit akar!~ érvel magában, míg ő is iszik egy újabb pohárral. A pohár pereme fölött a kancellárt méregeti. Azon túl, hogy jól érzik magukat egymás társaságában, mást is remél tőle, hiszen üzleti téren is nagyszabású elképzelései vannak a férfival. ~Veszélyes terep, nem jó keverni a kettőt~ mereng magában, miközben leteszi a poharat. A túl sok ital túlzottan filozofikussá teszi, ez pedig sose jó. Szinte már megkönnyebbül, mikor Dora végül visszatér az ellenszerrel*
- Nagyszerű, akkor folytatjuk akkor, amikor te nem vagy itt! *suttogja Dorának, mikor a lány elhalad mellette, hogy beadja a kancellárnak az ellenszert*
- Valóban, az a sok nedves, mezítelen test egy helyen. És az a sok mocsok, szenny és gátlás, ami feloldódik a vízben. Igazán csábító elképzelés! *somolyog magában, előbb a kancellárra vetve gyors, ám jelentőségteljes pillantást, majd Dorára nézve, hogy jót mulathasson a lány reakcióján, akit túlságosan prűdnek gondol ilyesmihez, ám annál jobban meglepődik a szavain*
- Á, szóval neked is volt szerencséd meglátogatni a kancellár személyes szentélyét? *pillant az említett férfira, vajon hogy volt képes egy ilyet beengedni oda. ~Nem is tudtam, hogy már ennyire sikerült elmélyítenetek az ismeretséget!~ horkan fel magában. Na nem mintha a féltékenység vezérelné, hisz meg tudja érteni a kancellárt, Dora felettébb csinos lány, és esetenként még szórakoztató is, az viszont még mindig őszintén megdöbbenti, mit is láthat Dora Habrertusban a kislányos rajongáson túl. ~Csak nem gondok voltak apucival?~ töpreng magában, míg próbál valami értelmet keresni az egészben*
- Felőlem mehetünk! *tolja el végül magától a kiürült poharat, ahogy az indulás kerül szóba. Lassan már kezd fullasztóan hatni rá a hely, szinte érzi, ahogy húzza be a nyomasztó aurája, amiből ő köszöni, de nem kér*
- Város? Mire gondolsz? *néz egy pillanatra értetlenül a lányra, Artheniort értve a kifejezés alatt, ám végül leesik neki a dolog* Ja, hogy ez itt? *int fejével Amon felé* Még nem döntöttem el. Talán még élvezem kicsit a drága kancellár vendégszeretetét, amíg sikerül beilleszkednem az itteni életbe! *pillant mosolyogva Habrertusra, vajon a férfi bánja-e, ha még pár napig nála, vagy legalábbis a közelében lakik, amíg megfelelőbb helyet nem talál*
- Azalatt pedig közösen talán kitalálhatnánk, hogyan tudnánk a Dwirinthalen-ház és a Vashegy kapcsolatát még szorosabbra fűzni! És a fürdés hasznos és élvezetes szokását elterjeszteni errefelé. *miközben beszél, előkészíti a szekeret az indulásra, amin a gyógynövényeket hozták ide, hiszen most lehetősége nyílik eredeti helyére visszavinnie azt*
- Esetleg felajánlhatok egy fuvart? *ütögeti meg az üres helyet maga mellett a bakon, hiszen Dora lovára nehezen fér fel két ember, a kancellár pedig nem igazán van még olyan állapotban, hogy hosszasan gyalogoljon, így a legjobban azzal jár, ha csatlakozik hozzá* Útközben beszélgethetnénk róla, mit lehetne kezdeni a kancellár iránti fokozott érdeklődéssel! *jegyzi meg, mintegy mellesleg, ahogy kezébe veszi a gyeplőt*
- Szóval, indulhatunk? *pillant kérdőn Habrertusra.*


101. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-02-20 23:24:26
 ÚJ
>Dorawyna Olaphine avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 217
OOC üzenetek: 52

Játékstílus: Vakmerő

//A pestis – Gyógymód//
//Epilógus//

*A nagy iszogatás közepette Dora meg is feledkezett… Doráról. A vidám kisnyúl még mindig meglehetősen leharcolt állapotban volt, mikor pár órája magára hagyta, és a szőre sem nőtt vissza ott, ahol görcsei során megkapargatta magát, de egészen hasonlít arra, amilyennek lennie kéne.*
~ Talán megtarthatnám. ~ *Töpreng el a lány, de jobban megijed a hirtelen az alany iránt érzett szimpátiától, mint hogy örömét lelje benne. Túlságosan hozzá van szokva a holttestek boncolásához. Ha valaki meghalt, nincs többé, és ha felaprítja, se kell iránta rokonszenvet éreznie, de az orvoslás ennél sokkal bonyolultabb dolog. Tulajdonképpen pont azért, mert a beteget életben kell tartani, nem pedig kibelezni. Furcsa, de jó érzés.*
- Ha új kutatótársra lesz szükségem, talán maradok inkább Habrertus mellett, a rendeltetésszerű helyemen. Hiszen a segítője vagyok, veled ellentétben. *Kacsint a mélységire, csak hogy tudja, hol a helye. Valahol mélyen a lány is kíváncsi rá, mit hoz ki kettejük viszályából a kancellár, aki hol Estin legelteti a szemét, hol pedig a kalapos elf lánnyal ért tökéletesen szót. De nyilvánvaló, hogy magának drukkol. Persze ezzel együtt jár az is, hogy nem meri hosszú ideig egyedül hagyni Estit és a férfit, siet is vissza – már amennyire egy gyógyászati fecskendővel azt szabad –, hogy beadja az ellenszert Habrertusnak. Még éppen elcsípi az utolsó mondatot.*
- Beszélgetni bármikor tudtok, hiszen levegőn át nem terjed a betegség, szerencsére. *Mondja derűsen, tekintete pedig elidőz Estin, majd a férfin is. Pillantása semmi jót nem ígér, szinte az arcára van írva, hogy ahogy most beadta a férfinak az ellenszert, úgy az Amonon korábban pusztító hashajtót is be tudná. A pillanat csak egy rövid ideig tart, már siet is tovább, hogy rendet tegyen. Ha már kettejük közül ő csinál is valamit, a másik csinos Gyógyító, úgy látszik, inkább a pohár fenekét nézegeti szorgalmasan. Sőt! Dora ekkor pillantja meg poharát a kancellár kezében.*
~ Jellemző. ~
- Szerintem nagyon jó ötlet volna egy fürdő Amon Ruadhon. *Tér vissza már fecskendő és kesztyű nélkül.* Megvan a maga egészségügyi kockázata, hogy a többiekkel fürdőzünk, de vonzóvá tenné a dolgot, és még pénzt is hozna a házhoz. Talán a thargok sem vetnék meg ezt a kis kényelmet. *Mondja viszonylag lelkesen, hiszen ő maga is járt már az artheniori fürdőben, és nagyon jól érezte magát. Ez mondjuk főleg Relael borának és társaságának volt köszönhető, de utóbbi itt csak részletkérdés.* Én is értékeltem volna egy ilyen lehetőséget, mikor idejöttem, így nem kellett volna nálad kuncsorognom, hogy lemossam az út porát. *Nem tudja, mit műveltek ezek ketten, de csak azért, mert Esti a kancellárral hált, még nem sajátíthatja ki magának. Habár Dora esete ennél sokkal komikusabb és kevésbé édes volt, mikor a férfi megleste a harisnyás lányt.
Dora a külvilág említésére nagyot nyújtózik, mintha máris a napfényben fürdőzne.*
- Részemről indulhatunk, lassan bárhol szívesebben lennék, mint itt. *Ha elindulnak kifelé, Dora seperc alatt előkerítteti a felnyergelt Borsot, és beszippantja a friss levegőt. Lehet, hogy a szesztől van, de minden annyival szebbnek tűnik, a múlt, a jelen és a jövő is. Minden ugyanolyan, és mégis minden a feje tetejére állt… A lány cinkosan rámosolyog Habrertusra.* Ha még nem rúgtál ki, akkor az írnoki feladatokat is szívesen ellátom. Igazából nem derült ki, mi velem a teendőd, azonnal a feje tetejére állt minden, ahogy visszatértem a tanulmányutamról.
- És neked mik a terveid a jövőre nézve? *Fordul a mélységi lányhoz, akit megkedvelt, de azért szeretné olyan ötven lépéssel távolabb tudni a kancellártól.* A városban maradsz, vagy szerzel itt egy birtokot? *Esti módosabbnak tűnik, de az elfnek fogalma sincs, mennyi vagyont rejtegethet a bugyogójában. Arról nem is beszélve, hogy születése jogán mennyit örökölhetne. Dorának, úgy tűnik, jobban meg fog gyűlni a baja ezzel az otthon-kérdéssel.
Valójában az egész beszélgetéssel csak az időt húzza: minél tovább csevegnek, annál később kell átesnie idegességében a lovon, ahogy legutóbb is tette. Így tovább marad meg a méltósága. Egy kicsit.*

A hozzászólás írója (Dorawyna Olaphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.02.20 23:26:51


100. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-02-19 19:52:04
 ÚJ
>Habrertus Vachaoz Ruuhrijehr avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 539
OOC üzenetek: 13

Játékstílus: Vakmerő

//A pestis – Gyógymód//
//Epilógus//

*Hubi figyelmét természetesen nem kerüli el, hogy mintha a lányok, különösen Dora, rejtegetnének előle valamit. És az sem, hogy nem kínálják meg az itallal. De hát annyi baj legyen, ezen most igazán nem fog fennakadni. Ennyire azért nem kisstílű gazember. A kis szónoklatán nem gondolkodott, mondhatni, hogy spontán esemény volt, így kicsit meg is lepődik a hatásán. Ami pont fordítottja annak, mint amit várt volna, ha jobban végiggondolja az egészet. Dora könnyedén veszi, felszabadultan nevet rajta. Ezt persze lehet magyarázni azzal is, hogy tulajdonképpen minden okuk megvan a vidámságra. A mélységi viszont mintha kicsit zavarba jönne. Hubinak picit még a szemöldöke is összeszalad; az valóban pír lenne?
És még az is lehet, hogy a kancellárnak szerencséje van. Dora gyorsan elszalad az ellenszerért, így talán nem veszi észre ezt a kis közjátékot. Hiszen amit ő megígér, az úgy is van. Ugyan Hubi még nem tett semmi olyat, ami nyaknyiszálást vonna maga után, de arról nem esett szó, hogy mi az, ami miatt Dora a fülénél, vagy még kényesebb testrészénél fogva cibálná fel a Tűtoronyba, hogy végre lelökhesse onnan.*
- Magam is így hiszem, kedvesem. *mosolyodik el, amikor rövid időre négyszemközt marad Estivel, bár az arckifejezéséből sejthető, hogy ő nem feltétlenül csak holmi ingatlanok tulajdonjogáról óhajt eszmét cserélni. E kis szünet alatt magához veszi Dora pohárát amit az elf az asztalon hagyott, teletölti az itallal, és jót kortyol belőle. És ennyi is volt, Dora visszatért. Hubi fintorog, de hősiesen állja, hogy megszúrják.*
- Köszönöm.
*Most már Dorára mosolyog, és legbelül nyüszít, mint hermelin a sifonérban. Mert olyan gyakran volt az utóbbi időkben, hogy egy nő sem akadt. Pontosabban akadt, csak nem állt szóba vele. Vagy szóba állt, de abban nem volt köszönet. Elvégre ki szereti, ha kecskeképűnek nevezik? Most viszont kettő is akad. Ami nem lenne rossz, sőt, de úgy fest, hogy muszáj lesz választania. A mélységi még mindig roppant titokzatos neki, ez is az egyik szexepilje, de Doránál azt érzi, sejti, hogy nem venné jó néven az édes hármast. Ha ugyan a kancellár nem ért félre valamit végzetesen. De ha nem, akkor mit tegyen? Melyik karját vágja le?
Mert egyfelől ott van a sötételf. Noha még mindig nem ismeri, de gyakorlatilag minden vele töltött percet módfelett élvezett. Némelyiket még annál is jobban. De abban is biztos, hogy a nősténynek csak szórakozásra kell, amolyan pótléknak. Hiszen nem is fiatal, nem is jóképű, de épp kéznél van. Ez természetesen egy pillanatig sem zavarná derék Hubit, de hát itt van Dora is, és... na igen, itt a gond. Ő az, akivel a kéjsóvár, és rendszerint kanos kancellár nem csak üzekedni akar. Mit több, és ezt némi aggodalommal állapítja meg, elsősorban nem csak azt. Mi folyik itt? A biztonság kedvéért elnézést kér a hölgyektől, és az ispotály személyzetét eligazítja arra nézvést, hogy a szérumból minden beteg kapjon, és azok a hozzátartozók, barátok, ismerősök is, akik jelen vannak. Egyáltalán bárki, aki a fertőzöttekkel kapcsolatba került. Rövidesen visszatér, és érzi, hogy muszáj szabadkoznia.*
- Hiszen vigyáznék én magamra, de hát kancellárból csak egy van, pedig igény volna többre is. Most pedig megtisztelnének vele a hölgyek, ha velem tartanának a Radkraalba...
*Kicsit elakad, mert valahogy fogalma sincs, mi legyen azután. Persze lehetne egy édeshármas is megmenekülésük örömére, de ennél azt is valószínűbbnek érzi, hogy a Hadúr szobra megmozdul.*
- Biztosan jó lesz friss levegőt is szívni, és nemcsak az ispotály áporodott szagát. Amellett ott kényelmesen meg is lehet tisztálkodni, erről intézkedem.
*Ez jó, ez remek ürügy, elvégre Esti épp most említette, hogy a higiénián még volna mit fejleszteni a Vashegyen.*
- Esetleg azt is megbeszélhetjük, hogy miként vehetnénk rá a barbárokat arra, hogy gyakrabban tisztálkodjanak. És utána ne a mocskos gönceiket húzzák ismét magukra.


99. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-02-18 21:02:43
 ÚJ
>Estanellaria Dwirinthalen avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 107
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Megfontolt

//A pestis – Gyógymód//
//Epilógus//

- Ha már ennyire kínálod, nem bánom! *veszi el nagy kegyesen a poharat, örömmel nézve, ahogy egyre nő benne a folyadék szintje, miközben Dora tölt bele*
- Na azt már nem, Pengét nem adom! *jelenti ki határozottan egy nevetés közepette* A világ Doráival annyit kísérletezel, amennyit szeretnél, de Pengét hagyd ki a dologból, eleget szenvedett már szegény! *maga se tudja, miért, de egészen megkedvelte a kis szőrmókot, aki határozottan majd kicsattan az egészségtől, mióta meggyógyították és szeretné, ha ez még sokáig így maradna*
- Ne is tedd, még a végén kiderül, hogy igazak! *kacsint a lányra, majd fenékig üríti a poharát* Ha esetleg újra kutatótársra lenne szükséged, tudod, hol találsz! *céloz a kancellár szobájára, ahol korábban ideiglenesen aludt. ~Bár talán hamarosan kéne valami új lakhely után nézni~ gondolja magában, ahogy a kancellár és Dora nyomában jár körbe a betegek között. Bár eddig nem izgatta különösebben a kérdés, be kell látnia, hosszú távon nem igazán tartható a jelenlegi megoldás. ~Találnunk kell valami mást!~ határozza el magában, ám egyelőre nem töpreng rajta túl sokat, hisz biztos benne, később bőven lesz még rá ideje. Inkább arra figyel, mit szeretne nekik mondani Habrertus, a hallottak azonban teljesen meglepik. Ritkán köszönnek meg bármit, amit ő tesz, így egy pillanatra lehullik a hűvös közömbösség álarca, és amúgy is sötét bőre még tovább sötétedik, ahogy enyhe pír futja el arcát zavarában. Szerencsére azonban hamar összeszedi magát, elrejtve érzelmeit*
- De még mekkora! *somolyog Dora megjegyzése kapcsán, miközben a lány háta mögül előhúzza az üveget, hogy újratöltse saját poharát. Szüksége van valami borzasztóan rosszra, hiszen lassan már kezd sok lenni neki ebből az ömlengésből. A pocsék pia megteszi a hatását, és egy fintor kíséretében, ahogy csúszik lefelé az ital, emberbaráti érzései is múlóban vannak*
- Jól van, nem kell a rizsa, hozd már azt az ellenszert! *forgatja a szemeit Dora szavai hallatán. Ha még sokáig kell itt ácsorognia, biztos benne, rövid időn belül egy újabb szerelmi vallomásnak lesz szem- és fültanúja, ezt pedig mindenáron szeretné elkerülni*
- Azt hiszem, nekünk még van egy befejezetlen beszélgetésünk a Dwirinthalen-házat illetően... de majd erre visszatérünk, ha már teljesen rendbe jöttél! *ereszt meg egy mosolyt a kancellár felé, hogy jelezze, hiába viselkedik most magához mérten kifejezetten visszafogottan, csak a megfelelő körülményekre vár egy újbóli tárgyaláshoz. ~És hogy ez a kis mitugrász ne legyen a közelben!~ gondolja, mikor Dora ismét megjelenik, ezúttal már az ellenszerrel a kezében*
- Igaza van, csak óvatosan! *mutat a poharat tartó kezével Dorára, kivételesen egyetértve a lánnyal, miután a kancellár is megkapta az ellenszert* Ki tudja, legközelebb talán olyan járvány üti fel a fejét, amire mi sem tudjuk kitalálni az ellenszert! Talán jobb lenne a tisztálkodás művészetét magasabb szintre fejleszteni Amonon! *pillant Habrertusra, enyhe mosolyra húzva a száját, ahogy felidéződik benne közös fürdőzésük emléke. Elhessegeti azonban a szemei előtt lebegő képet, hiszen ezúttal tényleg komolyan beszélt, ugyanis ahogy eddig tapasztalta, ezen a téren van még hová fejlődnie a térségnek.*


98. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-02-17 23:11:13
 ÚJ
>Dorawyna Olaphine avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 217
OOC üzenetek: 52

Játékstílus: Vakmerő

//A pestis – Gyógymód//
//Epilógus//

- Én? Törpe? *Kiált vissza Dora civódva, de persze ez sem szegi kedvét. Esti előlép a műhelyből, a lány pedig nagy mosollyal köszönti.* Jó, nem én vagyok a legmagasabb elf a környéken, elismerem, de azért törpe? Azok szőrösek! Inkább igyál, mint hogy badarságokat beszélsz! *Esti kezébe nyomja a poharat és rátölt. A lány egyből a kancellárt keresi, de Dora kissé zavartan vállat von. Tudja, hogy Esti tisztában van az aggodalmaival, de még ő maga is érzékeli, hogy kissé humoros, hogy mindig a kancellár egészsége számára a fő szempont.*
- Majd ha szépen meggyógyult, ő is kaphat alkoholt. Hacsak nem itatjuk le Doranyulat és Pengenyulat, és adjuk be nekik újra az ellenszert. Nem kockáztatok meg semmilyen mellékhatást, ha már épp hogy kihúztuk a csávából. *Mosolyog gúnyosan, és megemeli poharát.* Ránk! *Lehúzza az italt. Eléggé harmadrangú, a mélységinek igaza van, de hát ha nincs másik, elég ez is. Égetni éget.* És… igen, tényleg nem volt olyan vészes a közös munka. Már-már azt mondanám, megkedveltelek. De nem szeretek nagy szavakkal dobálózni. *Teszi hozzá komolyan.*
*Elég volt emlegetni, Habrertus is felbukkan vidám körükben. Dora érdeklődéssel figyeli, hogy a férfi még mindig munkamániáját helyezi előtérbe, és ahelyett, hogy velük – vele – hemperegne nevetve a réten, inkább intézkedik.* ~ Valakinek azt is kell, persze, de az ünneplésnek is megvan a maga ideje. ~
- Habrertus, épp emlegettünk! *Mondja Dora, és szinte már szakmai megfontolásból (hiszen pár hete még a kancellár segítője vagy miféléje volt, nem pedig hősi Gyógyító), ösztönösen követi felettesét a vizsgálón át, kezében továbbra is a poharat meg az üveget tartva. A jó hír után már ez a séta is pozitívabb, mint szokott, a betegeket szinte körüllengi a remény. A lány is elengedheti magát, még néhány halvány mosolyt is megereszt, főleg az árussal kapcsolatban. A kancellár egy hatszemközti beszélgetésre invitálja őket, a lány pedig a háta mögé dugja a két tárgyat, hogy ne legyen szem előtt. A kancellár azonban olyan dologra szánja el magát, ami véletlenül sem az üveg orvul történő elorzása, de még csak nem is plusz munkát akar adni nekik. Dora meglepődve, de büszkén fogadja, hogy a férfi meghajol. Beszéde jól esik a lánynak, főleg azután a lelki civódás után, amin az utóbbi időben a kutatással keresztülment, a haláltól való rettegés, a felelősség terhe, a sok ocsmányság látványa most mind-mind mintha egy nagyon rossz rémálommá válna csak a lány fejében, melyből a pirkadattal már fel is ébredt. Végül – ritka eset – elneveti magát.*
- Még hogy egy kis szereped! Ó, ha tudnád! *Mondja, és megint csak nevet, a megkönnyebbüléstől, hogy végre meg tudja gyógyítani a férfit. Estire pillant, talán ő is érzi a dolog iróniáját.* Emlékszel, mit mondtam, mielőtt elhagytam a Kancelláriát? Egy pillanatra se hidd, hogy hagylak meghalni, Habrertus! Hát most láthatod, mi történik akkor, ha én valamit megígérek.
*Persze azt is megígérte, hogy ha valami ocsmánysággal próbálkozik, elnyesi a torkát. De a kancellár még nem próbálkozott ocsmánysággal, ezért nem tudhatjuk, Dora ezt az ígéretét mennyire tartja be. Sarkítás ide vagy oda, Dora most az igazi hősnő szerepében tetszeleghet, és annál nincs is jobb. Kirívó, határozott pillantása mellett csak enyhe arcpírja árulja el, hogy jól tudja, mit mondott még a Kancellárián, és hogy nem változott a véleménye. Jó néhány másodpercig ácsorog elgondolkodva, aztán kap csak észhez. Az üveg italt és a poharat az asztalra csapja, kesztyűt húz és elszalad az ellenszerért, amelyből sorra érkeznek az adagok. Egy fecskendővel tér vissza, és ha a kancellár hajlandó szabaddá tenni a karját, egy kicsit kellemetlen tűszúrás keretében be is adja neki a szert.*
- Most, hogy visszahoztunk a halál torkából, vigyázz ám magadra! *Mondja neki jókedvűen, de azért megenged még egy megkönnyebbült sóhajt.*


97. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-02-17 21:43:55
 ÚJ
>Habrertus Vachaoz Ruuhrijehr avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 539
OOC üzenetek: 13

Játékstílus: Vakmerő

//Napokkal később//
//A pestis - Gyógymód//
//Epilógus//

*Hubi pedig nem számolja a napokat, pedig lehet, hogy kellene. Hiszen ki tudja, hogy mennyi van neki még hátra? De egyszerűen nem az a fajta. Természetesen nem rettenthetetlen hős, aki csatamezőkön sokszoros túlerővel szemben sem riad vissza, de abban szerzett már némi rutint, hogy miként kell legyőznie saját magát. Ez esetben a félelmét. A napok ettől függetlenül persze telnek, munkával telnek. Ha a kínos sebet szerzett elf időközben lábra áll, az csak jó. A kancellár csupán annyit törődik vele, hogy a kötést cseréli, és figyeli, rajta nem jönnek-e elő a pestis tünetei. És ez a nap sem tűnik másnak, mint a többi. Azzal együtt, hogy kedvező jelek mutatkoznak. Dora és Esti kutatásai reményt keltőek, és Hubi patkányainak állapota is bizakodásra ad okot. De azért csodálkozva néz fel asztala mögül a kiabálásra. Mintha valaki azt kiáltozná, hogy meggyógyult. Azt hiszi, hogy a képzelete tréfálta meg, de azért a torkában dobog a szíve. Hátha mégis... Óvatosan áll fel az asztal mögül, szinte fél átmenni a másik helyiségbe. Fél szembesülni azzal, hogy rosszul hallott valamit. De nem sokkal később Dora hangját véli hallani, és ez a hang is vidám. Kétszer egymás után pedig nem tévedhet. Most már igyekszik szaporázni a lépteit, de hát nagyon nem szabad rohannia, hiszen messze nincs olyan jó állapotban. Így mire átbotorkál, már nemcsak Fendor, Dora és egy kisebb csapat felszabadultan ünneplő artheniori fogadja, hanem az előkerített mélységi is.*
- Mi folyik itt? *szólal meg rekedtesen, de ahogy kiderül, hogy arról van szó, hogy megtalálhatták az ellenszert, ő is kedvet érez hozzá, hogy úgy ugrabugráljon, mint a körülöttük lévő gyermekek. Végül nem teszi, mert méltóság is van a világon, helyette előjön belőle a kancellár.*
- A betegek továbbra is kapják azt az ellátást, mint eddig. *rendelkezik a szolgákhoz szólva* Egészen addig, míg erejük vissza nem nyerik. Akiket gyógyultnak nyilvánítunk, a hosszúházban kapjanak ideiglenesen elhelyezést. A továbbiakban pedig nem betegekként, hanem a Vashegy oltalmát élvező menekültekként tartassanak számon.
*Kis mosollyal néz Dorára és Estire, aztán gyorsan megvizsgál egy-két beteget, már csak a biztonság kedvéért. Egyikükre igen jól emlékszik. Ha nem is volt az utolsó stádiumban, de nem sokat adott volna már az életéért. És láthatóan jobban van.*
- Remek színben vagy, barátom. *veregeti meg a vállát, aztán gyorsan elfordul, mert a végén még sírva fakad a megkönnyebbüléstől. Az pedig igazán nem illene a kancellárhoz. Nem felejti el megnézni Ftittit is, a korábban történtek miatt különösen fontosnak érzi, hogy ő is meggyógyuljon. A továbbiakban rendelkezik arról is, hogy a betegek abból az orvosságból kapjanak, mely a leghatásosabbnak bizonyult, majd magával inti két segítőjét. Akikkel - ha vele tartottak - a vizsgálóban fordul szembe.*
- Kedveseim! *mosolyodik el végre őszintén, és hamisítatlan, főúri körökben sem kifogásolható meghajlást produkál. Hiába, a mégis nemesi család sarja valahol.*
- Fogadjátok egy vén kókler őszinte elismerését és csodálatát. Nem mindennapi dolgot vittetek végbe, alighanem egész Lanawin hálás lehet nektek. Olyan kórt fékeztetek meg, melyre mióta világ a világ, nem létezett ellenszer, és csak vajmi kevesen élték túl, akik elkapták. És mondhatatlanul büszke vagyok rá, hogy e diadalban szerény részem nekem is lehet.
*Természetesen a kancellár is pontosan tudja, hogy az érdem nagy része a lányoké. És a dicsőséget egész könnyedén engedi át nekik. Legalábbis látszólag. Mert aki ismeri egy kicsit a kancellárt, az azért tudja, hogy messze nem ennyire nagylelkű. Hacsak nem az elmúlt hatok viszontagságai változtattak a jellemén. Ki tudja?*
- Ugye... *jegyzi meg végül egy kicsit zavart félmosollyal, szinte szégyellősen* Nekem is jut az orvosságból?
*Mert a nagy öröm azért csak úgy az igazi, ha nem hal bele.*


96. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-02-17 19:22:14
 ÚJ
>Estanellaria Dwirinthalen avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 107
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Megfontolt

//A pestis - Gyógymód//
//Epilógus//

*A névkérdésre csak megvonja a vállát, egyáltalán nem jegyezte meg, kit hogy hívnak, csak udvarias akart lenni, bár ismét bebizonyosodott a számára, felesleges ilyesmivel próbálkoznia. Érdeklődve figyeli a patkányokat és a penészes sajtot is, melynek bukéja a pestises genny bűzére emlékezteti*
- Talán a kétféle rothadás valahogy kioltja egymást... *jegyzi meg elgondolkodva, ahogy a sajtot szemléli, többet azonban nem fűz hozzá, hisz ez nem az ő kutatása. Neki, Dorával együtt, máshol van dolga, méghozzá az alkimistaműhelyben, ahol fáradságos munkával végül sikerül továbbfejleszteniük az ellenszert, és még egy kis beszélgetésre is marad idő. Miközben dolgoznak, igyekszik megnyugtatni Dorát, és emlékeztetni rá, ki is ő és mire is képes. Olyan dolgokat vitt véghez a lány a kutatásaik során, amiket őszintén nem nézett volna ki belőle, így most önmagához képest szokatlanul kedvesen, bár még így se túl finoman próbálja meggyőzni róla, hogy bírja még ki, ami hátra van, hiszen a kancellárnak és a betegeknek is azzal teszi a legjobbat, ha a felesleges aggódás helyett inkább a tökéletes ellenszer megtalálásának szenteli a tudását és az idejét. A közös munka pedig végül meg is hozza az eredményét, mikor napokkal később egy hangos kiáltás szeli ketté az ispotály csendjét. Ő maga épp a műhelyben van, mikor a jó hír harsan, ám az éktelen lárma hallatára kisétál az udvarra*
- Itt vagyok, ne ordíts, te nagyra nőtt törpe! *morogja Dorának, ahogy megpillantja a lányt és a vidám kis csapatot a közelében. ~Hát sikerült!~ enged meg egy elégedett mosolyt magának, bár a heves lelkendezés távol áll tőle. Az ital viszont annál közelebb*
- Egye fene, most még jó lesz ez is! *pillant az előkerülő piára* De ha már az ő egészségére isszuk, nem kéne őt is meghívnunk? *néz kérdőn a lányra, hiszen azt gondolta, el se lehet majd választani őt Habrertustól. Nem mintha különösebben aggasztaná a dolog, akár ketten isznak, akár hárman, ő jóízűen üríti fenékig a poharát*
- Ránk! *emeli meg még Dora felé a poharat ivás előtt* Tudod, nem gondoltam volna, de... nem is volt olyan borzasztó együtt dolgozni veled! *húzza halvány félmosolyra a száját. Ennyi alkohol kevés hozzá, hogy heves ömlengésbe kezdjen, így valószínűleg ez a legnagyobb dicséret, amit Dora valaha is kaphat tőle a kutatást illetően. A munkájuk azonban közel sem ér itt véget, hiszen még rengeteg mindenkit meg kell gyógyítaniuk, ebben pedig, ha szükség van rá, továbbra is, ha nem is szívesen, de segít.*


95. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-02-17 14:41:03
 ÚJ
>Dorawyna Olaphine avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 217
OOC üzenetek: 52

Játékstílus: Vakmerő

//A pestis – Gyógymód//
//Epilógus//
//Napokkal később//

*Bár egyre nagyobb eredményeket érnek el a gyógyszer kikísérletezésében, és Dora eredetileg arra sem számított, hogy egyáltalán valami megoldást találna a problémára, azért nagyon hosszú napokon vannak túl. A lány nagyon kimerült, és ezt nagyban befolyásolja a felelősség, még jobban pedig az, hogy a kancellárt is a körükben tudhatják. Dora továbbra sem folyik bele érzelmileg a betegek helyzetébe, körülötte mindenki (talán Estit kivéve) fontosabbnak tartja a lelkivilágukat. Őt a tudomány érdekli, és úgy tűnik, most már Habrertus sorsa is. Sőt, mióta a férfi belefolyt a munkájukba, és megtette a sajtpenésszel kapcsolatos felfedezését, ez az állapot még inkább imponál Dorának. Ha eddig nem volt bennük semmi közös, már ennek is vége, a jó kancellár egyértelműen nagyon okos, valamint tehetséges gyógyító is.
A lány nem tudja, Esti mennyire érti meg, de az ellenszer feltalálásának éjszakáján a kérdésére megpróbálta neki szavakba önteni, hogy aggódik a férfiért, senki másért, csak érte. Ez pedig visszaveti a kutatását, a túl nagy felelősségtől még nehezebb lépni. Szerencsére aznap a mélységi volt talpraesettebb, és emlékezett rá, amit Dora mondott, különben elhúzódott volna az ötletelés, sőt lehet, hogy többen meghaltak volna.
Ezen a szép, tavaszias reggelen is felkészült már rá, hogy további nehézségekkel kell szembenéznie. Mielőtt munkához látna, és szembesítené magát a betegek állapotával, erőt gyűjt: a kis belső kertbe ül le, maga mellé teríti a padra kutatásait, és a penészgombán töpreng egy kicsit. Arra keresi a választ, hogy milyen kapcsolatban áll az ember meg a gomba, de eléggé meddő vállalkozás, csak szeretné valamivel nyugalomban tölteni az időt egy kicsit. A madarak csicseregnek, a fény és a meglehetősen hűvös szellő a bicskával lesúlyozott papírok szélével játszik. Minden olyan békés… Egészen addig, míg a lány kacagásra nem lesz figyelmes, és Fendor hangját ismeri fel.*
~ Szegény öreg megőrült? ~ *Gondol egyből a pestis tünetére, de a hangban van valami felszabadult, valami, amitől neki is nevetni volna kedve. Csodálkozva áll fel. Ilyet rég nem hallott, mosolyt csal a szája szélére. Azonban nem kell elindulnia az ispotály felé, mert a hír maga tör utat hozzá, a férfi vadul kiabálja, hogy meggyógyult, mármint az árus, egy rakás gyerkőc pedig kacagva követi.* ~ Mi? ~
*Dora nem hisz a szemének, túl sokat látott már, de mikor maga is meggyőződik róla, hogy az árus felépült, érzelmek sokasága szalad át rajta. Először is sikítva meg akar valakit ölelni, de ezt szakmai megfontolásból elveti. Másodszor is olyan szeretet árasztja el a kancellár és a mélységi bestia iránt, mint még soha. Főleg utóbbi iránt, hiszen ő segített a legtöbbet benne.*
- Hogy jutottam idáig. *Nevet fel magán hangosan.* Esti! Bújj elő a sötét zugodból! *Üvölti, és egyből oda indul, ahonnan Fendor legutóbb elővette az alkoholt. Bele is szagol, nehogy rosszba kortyoljon, de mindent rendben talál. Megállja, hogy lehúzzon egyet, mielőtt tovább keresgél: megint Estiért kiált.*
- Esti, te boszorkány, hogy te miket nem tudsz! Ezt itt a kancellár egészségére isszuk! *Kiabál boldogan. Elvégre igaz: végre biztos lehet abban, hogy a szeretett Habrertus hamarosan meggyógyul.*

A hozzászólás írója (Dorawyna Olaphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.02.17 14:42:31


94. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-02-15 22:21:08
 ÚJ
><b style='color:#c03010'>Mesélő (Nyíl)</b> avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Mesélő
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 55

Játékstílus: Szelíd

//A pestis - Gyógymód//
//Megmenteni egy herét, vagy kettőt//

- Beteg. *Mondja halkan Fendor, halvány mosolyt megengedve a kancellár felé, amiért így örül személyének.* Nagyon beteg. Napok óta nem evett, folyadékot sem képes magához venni, mert azonnal kiadja magából. Szerintem már csak napjai vannak hátra, talán órák. *Összegzi, majd Estanellariára néz, kissé furcsa szemekkel.*
- Ftitti egyike a menekült csapatnak. Igen, kisgyermek, de nem a legkisebb. *Fendor nem köti össze az árus gyermekeit és a csapatot, így inkább csak félreérti a szavakat, egy pillanatra megrázza a fejét, mint, aki nem ért valamit, aztán Doráékkal siet, vissza a laborba.*

//Napokkal később//
//A pestis - Gyógymód//
//Epilógus//

*Olykor elég egy csoda. Talán ez a reggel is olyan, mint a többi, talán nem, ezt csak azok dönthetik el, kik megélik azt. Fáradtan remegő tekintetek, s átvirrasztott, sóhajokkal teli éjszakákon vannak túl. Dora és Estanellaria a szert kísérletezték, újból és újból, míg csak azt nem gondolták, hogy immár tökéletes lehet. Az árus végig kitartott, egy hangos szó nem hagyta el száját, csak akkor keseredett neki kicsit, mikor gyermekeire és feleségére gondolt, s mikor először tekintett ki lábra állva az ispotály kitárt ajtaján, de akkor már nem a szomorúsága miatt.

Fendor a tüzet táplálva ül csendesen, s a halk léptekre fordítja csak oda fejét. A kezében tartott hasáb néma útra kél a föld felé, tompán puffan aztán, mikor érintkezik azzal. Sokáig nem mozdul, csak meredten nézi az előtte álló árust, kinek mosolya a reggel nap fényével vetekszik, s tekintetében a remény sugarai tükröződnek vissza. A töretlen látomás nem szűnik, még akkor sem, mikor Fendor többször egymás után dörgöli meg szemét. Az első néhány alkalommal azért, mert nem hisz azoknak, de az utolsó esetben már kézfeje csillog a boldogság könnyeitől, s hirtelen rátörő boldog kacajtól. Nem lehet tudni, hogy mi volt az a a pillanat, mikor végül talpait elszakította a földtől, hogy rohanásba kezdjen, s Dorawyne-t, Estanellariát és a kancellárt előkerítse a föld alól is.*
- Kisasszonyok, kancellár uram!!! Kisasszonyok! Meggyógyult!! Meggyógyult!! Jöjjenek elő!! *Ugrándozik futás közben, mint, a gyermekek, kik hosszú idő után először térhetnek meg a szabadba. Álmos tekintetek kandikálnak ki az ajtón az árus mögött, fáradt, elnyűtt, sápadt tekintetek. Néhány beteg kisgyermek követi Fendort, nekik még állapotukban is akad kedvük egy kis viháncoláshoz. Nem tudni Fendor hol leli meg jótevőit, s a kitartó triumvirátust, kik a pesszimista, sokszor gyűlölködő szavak és a kegyetlen igazság ellenére is kitartott, elvégezte a kötelességből rájuk kirótt munkát.

Egy biztos. A nap, talán ma is ugyanúgy süt, mint sütött korábban, s a madarak éneke mit sem változott. A lassan beköszöntő melegebb évszak előszele immár érződik, s az éltető napsugár boldogan hempergőzik meg a fagyott földön. Valaha sírás és halálhörgés zajlott itt, s most már csak a remény néma látomása játszik húrjain. Sokan érintik az árust, ki már ellenálló a betegséggel szemben, jóllehet a Habrertus által bevezetett változtatásokat minden bizonnyal tartani szükséges, ezt nem csak Amon, de a birtokok népe is megtanulta egy életre. A kancellár új feladatot is vállal, s az előkészített friss sajtokon lassan zöldell a penész. Sok munka van vele ugyan, de talán egyszer már nem csak gyógynövényekből származtatják a gyógyszereket.
Persze hosszú még az út, sokakon kell segíteni, s sokakat kell beoltani, azokat is, akik tán egészségesnek tűnnek. De ez már egy másik történet, melyben az alkotónak sok szerepe nincs.

Milyen vicces. Patkány és sajt. Nyulak és növények. Elf és sötételf, egy léha kancellár. Ki gondolta volna? A thargok közül senki sem, az biztos, ahogy azt sem, hogy bármi felüthet náluk, pedig ők sem érinthetetlenek, még akkor sem, ha úgy akarják, mert ez nem akarat kérdése. Egyszerűen ilyen a világ, sokszor romlott és fekete. De aztán... olykor elég egy csoda, hogy minden megváltozzon. Jelen esetben egészen pontosan egy elf, egy sötételf és egy ember, akit Dorawynának, Estanelláriának és Habrertusnak hívnak és immár rengeteg vajákos és füves ember ismeri őket, mint a híres és nevezetes: Gyógyítókat.*


1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 94-113