Amon Ruadh - Ispotály és Alkimistaműhely
Karaktered neve: ---       Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó       Pénzed: --- arany     
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!


Üdvözlünk!

Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.

Vissza a főoldalra!
Tharg birtokok (új)
Ispotály és AlkimistaműhelyNincs "kisebb" helyszín
Ezen a helyszínen lehetőséged van vásárolni! Kattints ide, hogy vásárolhass!


<< Előző oldal - Mostani oldal: 4 (61. - 67. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása:

67. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-01-20 23:32:05
 ÚJ
>Estanellaria Dwirinthalen avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 86
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Megfontolt

//A pestis – Gyógymód//

- Ott jó lesz! *biccent egyet az árus felé, amikor a férfi felajánlja a segítségét, ketten együtt pedig hamar lepakolják a gyógynövényeket a műhelyben. Ezután viszont magára hagyja a családot, ismerkedjenek csak új szálláshelyükkel, ő maga pedig Dora érkezését várja, ami reményeinek megfelelően igen hamar be is következik.*
- Bocs, nem gondoltam, hogy neked is feltűnik majd, milyen jól áll rajtam a kalapod! *jegyzi meg kissé csípősen, mintha csak a lány stílusérzékében kételkedne, valójában azonban örül, hogy újra látja. Olyannyira, hogy még a kalapját is minden különösebb ugratás nélkül visszaadja neki.*
- Szomorú! *jegyzi meg a nyulak kapcsán tökéletesen érzelemmentes hangon* Pedig már kezdtem egészen megkedvelni Dorát. Mármint a névrokonod... *fűzi hozzá a kiegészítést, hogy a lánynak is egyértelmű legyen, nem róla beszél, hanem a nyúlról, akit szintén így nevezett el.*
- Ezt örömmel hallom! *villantja legelbűvölőbb mosolyát a lányra, amit olyan esetekre tartogat, mikor egy szót se hisz el abból, amit épp hallott. ~Még hogy nem félsz!~ gondolja magában lekicsinylőn, hangosan azonban nem mondja ki, hisz végső soron neki tényleg az a jó, ha Dora képes összeszedetten gondolkodni a megoldáson, vagy legalábbis elhiszi magáról, hogy képes rá, ez pedig megvalósulni látszik.*
- Rendben! *követi engedelmesen, remélve, ha lelkesen játssza a segítő szerepét, az talán dob valamit a lány önbizalmán. A bemutatkozás láttán azonban legszívesebben a szemét forgatná. ~Egek, milyen felvágós!~ gondolja magában a meghajlás láttán, míg ő maga csak egy rövid fejbiccentéssel üdvözli Fendort.*
- Estanellaria. *zárja rövidre az ismerkedést, majd el is hallgat, ahogy a fontosabb dolgok kerülnek szóba, nem igazítva ki a férfit, hogy kettejük közül valójában csak Dora a gyógyító, ő pedig csak a bosszantó adalék, aki megfűszerezi a lány napjait, hogy könnyebben viselje a terhet, ami a vállára nehezedik. Meg persze segít, amiben tud, jelen esetben például a főzetkészítésben. A becenév hallatán csak nemtörődöm módon legyint egyet, legyen, ahogy Dora szeretné, annyi mindennek hívták már, ez zavarja a legkevésbé, amikor pedig a lány befejezi a neki szóló utasításokat, indul is vissza az alkimistaműhely felé, hiszen a betegek siránkozása cseppet sem érdekli, ott van nekik Dora, hogy a lelküket pátyolgassa. Arra azért még van ideje, hogy indulás előtt most már tényleg forgassa a szemeit az alaptalan feltételezés hallatán, hogy ő megsütné a nyulakat. ~Ha van időnk, azt hiszem, muszáj lesz beszélgetnünk kicsit erről! Amúgy meg, kár, hogy nem kérdezted meg, egy forró fürdő nekem is jól jött volna!~ gondolja magában csalódottan, ahogy visszafelé sétál. A műhelybe érve azonban rögtön hozzá is lát a vízforralásnak, ahogy Dora kérte. Bár néha odapillant a nyulakra, megvannak-e még, az utasításoknak megfelelően nem ér hozzájuk többet. Míg a víz melegszik, előkeresi a harmatkát is, és egy jó marékkal beledob a fazékba.*
- Nyugi, ti nem fogjátok itt végezni! *szól hátra a nyulaknak, mikor kissé nagyobb mocorgást vél hallani a ketrec felől. ~Rátok valami sokkal rosszabb vár!~ folytatja csak gondolatban, félve, hogy az állatok esetleg megértik, ha hangosan is kimondja a szavakat. Mikor már úgy érzi, eleget melegedett a harmatka a tűzhelyen, óvatosan egy rongy segítségével arrébb teszi a fazekat az asztal egy félreeső részére, ahol nem lesz útban senkinek, ő maga pedig a fehér bogyók préselésével foglalja el magát, a dühödt csőcselék tagjait képzelve a bogyók helyére, miközben összenyomja őket. ~Ezt a Kúriáért kapjátok!~ ereszti ki a gőzt, szinte szó szerint is érezve, ahogy a düh elszáll belőle. Az erős motiváló tényezőnek hála, viszonylag hamar végez ezzel a tevékenységgel is. Kis vízzel hígítja a kipréselt folyadékot, majd nekilát a mosogatásnak is. Ez a tevékenység sosem volt a kedvence, így most is igyekszik a minimumon tartani az erre fordított energiát, csak annyi edényt mosogatva el, amennyire biztosan szükségük lesz. Munka közben halkan dúdol magában, hogy gyorsabban teljen az idő. Ha végez a mosogatással, mielőtt Dora visszatérne, akkor folytatja tovább a műhely szemrevételezését és az itt található dolgok alaposabb megvizsgálását.*


66. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-01-20 21:51:59
 ÚJ
>Dorawyna Olaphine avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 191
OOC üzenetek: 19

Játékstílus: Vakmerő

//A pestis – Gyógymód//

– Mármint hogy te állsz jól a kalapomon, vagy a kalap-e rajtad? *Nevet fel.* Most az egyszer téged dicsértelek meg, és nem is értékeled. Ez a hajó elúszott.
*Egy darabig nézi a levegőben pörgetett kalapot, majd elcsaklizza Esti kezéből, és a fejére pottyantja. Ezzel megvolnának. Ahogy pakol, a mélységi lány egyből kedvet kap a nyulakhoz, és Dora várakozásával ellentétben nem megenni akarja őket. Csak annyira pillant oda, hogy megnézze, nem nyuvasztja-e ki őket éppen, de úgy tűnik, nem.*
– El kell búcsúznod a nyusziktól, mivel pestisessé fogjuk tenni őket, aztán beléjük nyomjuk a gyógyszereket. *Mondja közömbösen.* Valószínűleg mind feldobják a nyúllábat. *Csak az zavarja meg egy kissé, hogy a lány még a nyulat is Dorának hívná. Egy pillanatra most odanéz, de csak hogy pont elkapja a fehér jószág rémült pillantását, és egyből magára is ismer. Krákog egyet.*
– Már megbocsáss, de most éppen a feladatomra koncentrálok, amivel együtt jár, hogy nem félek többé. *Mondja, és csak hogy ellenpontozza ezt, a kezében lévő kis üveg a szikével csörömpölni kezd. Dora minden lelkierejével megállítja a remegését. A feje egészen piros.* Na, gyerünk, menjünk!
*Dora nem fejtegeti külön Estinek, mi a következő lépés, mert úgy gondolja, majd a többieknek együtt érdemes hallania. A helyzethez mérten illőn üdvözli Fendort, meghajol felé, mint valami elegáns úrihölgy.*
– Dora vagyok. *Enged meg egy halvány mosolyt, de csak annak örömére, mivel a férfi mintha csak a megmentőit látná előttük, és Dora szeret ebben a szerepben tetszelegni.* Azon leszek, hogy meggyógyítsuk a betegeket. Viszont semmi jó hírrel nem szolgálhatok: a gyógyszer egyelőre nem készült el. Ahhoz, hogy sikerüljön, kísérleteznünk kell, és legfőképpen időt nyernünk. *Biccent a többiek felé, de legfőképpen Ftittin játszik a tekintete. A gyerek tényleg nagyon betegnek látszik.* Addig annyit tudunk megtenni, hogy gyógyszerezzük a családot, csillapítjuk a lázukat, és sok folyadékot és táplálékot adunk nekik. Rengeteg gyógynövényt hoztunk, elégnek kell lennie.
*Dora elgondolkodik, hogyan folytassa a történetet, szeme betegről betegre rebben. Ki így van, ki úgy, de a jelenlétük még ilyen távolságból is veszélyes lehet. Csak nehogy úgy járjon, mint a nyuszi. Fog. Ezután Estire pillant.*
– Először is egy gyógyfürdőre lenne szükségetek, Unkaeres vízben. *Reménykedve pillant Fendorra, hogy érti-e a szavát.* És ha már ott tartunk, szeretném felmérni a helyzetet, hogy mennyire súlyos. Át kellene beszélnünk, kinek mik a tünetei pontosan. És majd szeretnék egy szívességet is kérni. *Szeme itt a családapán állapodik meg, mert ő már bizonyította rátermettségét a gyógynövények és az önfeláldozás terén.* Erre lenne lehetőség, Fendor? Amíg ez folyamatban van, Esti, ha nem bánod, hogy így hívlak ~ kiérdemelted a nyuladdal ~, légy oly kedves, és gyújts be a laborban, de ne süsd meg a nyulakat! *Böki az égbe az ujját.* Tegyél fel egy kisebb edény vizet forrni. Szükség lesz rá a harmatka főzetéhez. Jellegzetes, ötágú csillag alakja van. *Teszi hozzá, ha esetleg nem tudná a lány.* Tegyél bele egy bő marokkal, és hagyd forrni. Egy pár perc múlva tedd félre. Fehér bogyókat is hoztunk, ezeknek ki kéne préselni a levét egy edénybe, és felönteni vízzel. Edényeket is moshatnál, amiben tárolhatjuk a főzeteket, de a lényeg az, hogy semmit ne taperolj össze nyulas kézzel. Köszönöm. *Biccent a lány felé, mint aki elvégezte dolgát. A többiekhez fordul, még le is ül, a szék háttámlája felől, hogy nagyjából egy szinten legyen velük, bár persze a távolságot kénytelen tartani.*
– Nos, útközben nem volt alkalmunk beszélgetni róla. Hogy érzitek magatokat? Mindenkin megjelentek a bubók? Lázasok vagytok? *Kérdezgeti, és kíváncsian hallgatja a betegek válaszát, gondoskodása akár megnyugtató is lehet – ő tényleg annak szánja. A gyerekekre még rá is mosolyog.* Valamilyen egyéb tünet, köhögés, hasi panaszok? Mindenről tudni szeretnék, csak így tudok segíteni.
*Végül az apához fordul.*
– A gyógyszerrel kapcsolatban szeretnék állatokon is kísérletezni, de ehhez arra lenne szükség, hogy a betegséget beléjük vihessem. Szükségem lenne a váladékra, ami a bubókban van, mert ez a betegség forrása. *Mutat saját nyakára, ahogy emlékszik rá, hol mutatta a férfi a sajátjait.* Ez minden bizonnyal nagyon fájdalmas, és megvan a maga rizikója, de egy kis folyadékra feltétlenül szükségem lenne. Viszont nem jöhetek közel. Azt mondtad, próbálkoztál a gyógyítással, vállalnád, hogy segítesz? *Kérdezi, és a vizsgáló felé mutat, ahol az edényt hagyta.* Egy kevéssel is nagyon sokat érnénk.
*Nagy levegőt vesz, talán az utolsót, ami nem lesz tele a rothadás bűzével. Ha egy ilyet megvágnak, olyan büdös lesz, hogy még a varjak is lefordulnak a tetőről.*


65. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-01-19 12:02:02
 ÚJ
>Taitos, a Zöldfülű avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1700
OOC üzenetek: 341

Játékstílus: Vakmerő

//Hajnalfény//
//Az ispotály előtt//

*Taitos talán kicsit többet beszélt, mint amennyit kellett volna, vagy csak túl messzire ment a varázslat fejtegetésében, mert úgy tűnik Tina érdeklődését sikerült annyira feltüzelnie, amennyire nem is sejtette, hogy sikerül majd.*
-Nem, ez nem az. Ennél a varázslatnál kicsit más dologról van szó. A fény itt mindent kitölt. Ez a varázslat fókusza, itt jön létre a fény, ami szétárad harminc lépésen belül, de úgy, hogy még a zárt ládákba is behatol, a sarkokon elkanyarodik. Ezért nincs árnyék.
*Magyaráz tanítványának kicsit a fénygömb természetéről.*
-De például a Napvirág ilyen. Ahhoz viszont egy kicsit még tanulnod kell.
*Inti egy kis türelemre a lányt kedvesen.*
-A tűzhöz pedig közel áll a nap mágiája, nagyon igazad van.
*Örül meg, hogy a lány magától is rájön.*
-Egyesek abból származtatják az erejét. A különbség pont annyi, hogy a fény a tűznek egy kisebb hatása. Gyors, szétszalad, de kevésbé erős.
*Ez így talán tudományosan nem állja meg a helyét, de egy mágus szemében ez is bőségesen elegendő tudás.
A kiszívás gondolatára felcsillan Taitos szeme.*
-Mennyire jó ötlet!
*Örül meg hirtelen.*
-Tartsd meg magadnak, kutakodhatsz ezen a téren. Nekem is csak ötleteim vannak, de a hold mágiája hasonló dolgokat csinál, noha hűteni így nem tud. Lehet nem is lehetséges. Meg kell próbálni.
*Ad egy ötletet pár évvel későbbre a lánynak. A kutakodás nem egyszerű, ám Taitosnak volt már lehetősége beleszagolni ezekbe.*
-Ezért is kérdezek annyi megválaszolhatatlant a válaszok helyett. Az élet tele van ilyenekkel, és ezekre csak te adhatsz majd választ.
*Igen, ez Taitos oktatásának alapja. Nem olyan akadályokra készít fel, amilyeneket nagyon gyakran egy tekercs elolvasása és néhány óra gyakorlás le is rombol. Nem, azokra, amelyeknek se az alakját, se a helyét, se a mivoltát nem ismerik, mégis meg kell ugrani őket.*
-Mesélek még a víztükörről, aztán térjünk a forma kérdésére.
*A lányra sandít.*
~Formákra?~
*Egy sanda pillantásnál talán kicsit többet tölt a formák szigorúan tudományos tanulmányozásával.*
~Tudnám bámulni egy napig...~
*Megrázza magát odabent, nem engedheti meg magának az elkalandozást. Szüksége van jó mágusokra, mint Krestvir.*
-Szóval az egésznek a színekhez és az anyagokhoz van köze. Bizonyos anyagok és színek visszaverik a fényt, mások nem. Sőt, az sem mindegy, hogy mennyire fényesre van munkálva. Például a rozsdás vas nem csillog, a kard már fényt ver vissza, egy nagyon finom acéllap pedig tükör.
*Hoz egy példát.*
-A víz is ilyen, de a víz érdekesebb, mint egy kristálykő, olyan, tükröz is, de a túl oldalról át is látni rajta. Bonyolult. Kicsit olyan, mintha a fény három részre esne. Egy kis része átmegy, egy kis része belemegy és elnyelődik, a víznél egy másik része meg visszapattan.
~Mert ugyebár a nap melegíti a vizet is nyáron, azért olyan jó a tó.~
*Teszi hozzá magában.*
-Ez pedig minden anyagnál másképp megy.
*Eddig meg is volnának. Arra, hogy mi értelme annak, hogy a fény pont úgy pattan vissza nem tud nagyon mit mondani.*
-Semmi.
*Bukik ki a fiúból.*
-Egyszerűen ilyen.
*És akkor végre hazaérnek, oda, ahol Taitos is szeret mozogni, már persze képletesen, Synmirába még csak tartanak. Noha eddigre tényleg elkezd összezsugorodni az új épület hátuk mögött.*
-Térjünk rá a varázslatra.
*Kifújja a levegőt.*
-A fény alakja az, amilyen formába a világot létrehozó energiát kell rendezni, hogy fénnyé változzon.
*Értelmezi Taitos a mondottakat botjával a levegőbe rajzolva azt a nyolcágú valamit, amit ő az előbb ennek titulált. A válaszokat igyekszik most a lehető leglogikusabb sorrendben megadni.*
-Ebbe a formába kényszeríteni a világot energia, igen, ezért vesz ki belőlünk a varázslat annyi energiát.
Az élet, a tudat, az értelem magához vonzza a manát, ez van bennünk ugyebár.
*A lányra sandít, hogy mondja-e tovább, hiszen ezt elvileg már ő is tudja, ha a varázslat alapjait igen.*
-Az, hogy mennyit teszünk bele, vagy mekkora sodrát akarjuk uralni a varázslatnak, az mondja meg, hogy mennyi fényt teremtünk. Gondolj csak a napkelte, vagy a tűz közepe közti különbségre, vagy arra, hogy a csillagok milyen fényesek lehetnek, ha az égről idáig is látszódnak. Mindegyik teljesen világos, a kérdés csak az, hogy mennyire.
*Kicsit elkalandozik messzebbre gondolatban, a csillagokkal táncol egy pillanatig gondolatban, aztán kissé sután landol fejben, ez meg is látszik következő mondatán.*
-Ezt össze is lehet törni, már a formáló manát. Erről nem ma fogok mesélni. Ezt majd akkor, ha már begyakoroltál mindent.
*Mosolyodik el bátorítóan. Ha a lány feje estére nem fájdul meg, akkor soha semmije nem fog, Taitos ebben már most biztos.*
-De a fényt nem lehet, csak felfogni, visszaverni és beengedni.
*Mutatja három ujját.*
-Na de akkor a varázslat.
*Kezd bele, és előre nyújtja a kezét.*
-Érezd, ahogy a tenyereden megformálódik a fény, és ahogyan hagyod, hogy a világ környező energiája átfolyik rajta. Valószínűleg bizsereg is majd egy kicsit, hozzá fogsz szokni.
*Mondja, miközben megáll a lánnyal a Tharg birtokok határán.*
-Csukd be a szemedet, úgy könnyebben megy, foglak.
*Ad még egy kis útmutatást, és tényleg tartja a lányt, ha netán szédelegne.*
-Aztán nyújtsd előre a tenyeredet és egy kis fénypászmát engedj át rajta.
*A helyzethez mérten talán túl flegmán nyúl oldalra, aztán előttük nagyjából négy lépésre, ha varázslata sikeres, megjelenik egy fényesebb kis foltocska.*
-Rajta!
*Biztatja Tinát.*


A varázsló előretartja tenyerét, melynek hatására abból vékony fénysugár lövell ki. Hatása addig tart, míg a varázsló vissza nem húzza a kezét vagy ökölbe nem zárja tenyerét.

64. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-01-18 20:09:50
 ÚJ
>Navarentine Solichastra avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 174
OOC üzenetek: 0

Játékstílus: Megfontolt

//Hajnalfény//
//Az ispotály előtt//

- Varázsburokba? Ez is az? *kérdez vissza izgatottan, ahogy a fiú kezében lévő gömböt nézi. Eddig nem is igazán gondolt bele, mennyire különleges dolognak lehet is a szemtanúja, annyira természetesnek tűnt neki, hogy a másik képes ilyesmire.*
- Melegszik? Akkor mégis miben más, mint a tűz? *elmélkedik hangosan a hallottakon, ahogy jobban belegondol, hogy mindkét dolog képes világosságot és meleget létrehozni. ~Bár talán nem is lehet teljesen szétválasztani őket...~ jut valamiféle következtetésre magában, ám azért kíváncsian várja a választ. Közben már egy újabb kérdést fontolgat magában, azonban végül leesik neki, nem a fény elolvadásáról vagy összetöréséről van szó, hanem a tárolóedényéről.*
- Lehetséges visszafordítani? Mármint kiszívni a fényt valamiből, amit felmelegített? *kíváncsiskodik tovább, ahogy képzelete egyre jobban kezd belendülni az új információk hallatán. Igyekszik azonban koncentrálni és nem túlságosan elkalandozni, ugyanis az alapok elsajátítását tartja a legfontosabbnak.*
- A fény alakja? Ezt hogy érted pontosan? *kérdez vissza összevont szemöldökkel, mikor nem bírja követni a fiút. A nyolcágú csillagot még el tudja képzelni, de hogy hogy lehetne ez a fény alakja, az már nem áll össze neki. ~Ezt kéne elképzelni varázslás közben?~ próbálja megérteni, mit jelenthet a kettős-négyzet használata pontosan.*
- Á, értem! *bólint az egyensúly kérdésére* És milyen magasra lehet feldobni a követ? *viszi tovább a hasonlatot* Létezik teljes világosság? Amikor sehol sincs sötét? Ha igen, lehet azt fokozni? *érdeklődik tovább, mennyire is lehet megbolygatni az egyensúlyt. Elmélkedése közben a fénygömböt kezdi újra keresi, ám csak hűlt helyét találja.*
- Remélem is! Ha már te nem tudsz vigyázni rá! *vigyorodik el a fénygömb összetörésén, miközben feltápászkodik a földről, és belekarol a felkínált kézbe* Egyébként lehetséges? Összetörni a fényt? *mereng tovább, gondolatban valami jéghez hasonló állapotban képzelve el a fényt.*
- És mitől nem megy át a vízen? Miért van sötét a víz alatt? *folytatja a kérdezősködést, ahogy Synmira felé haladnak* Ha szemből, akkor szembe... szóval ugyanott megy vissza, ahol jött? Ennek meg mi értelme? *nem bír elszakadni továbbra se a vizes példától, ám hamarosan mégis kénytelen lesz, ahogy gyakorlatiasabb dolgokra terelődik a szó.*
- Bármilyen formát lehet neki adni? Nem kell közben attól tartani, hogy egyszer csak elfogy a mana? Ha pedig a mágus hozza létre a tartalmat is, akkor azt miből teszi? Honnan keletkezik? *záporozik belőle egyik kérdés a másik után, észre se véve, hogy beszéd közben egyre szorosabban karol a fiúba, nehogy lemaradjon valamiről.*
- Azt hiszem, ez a rész megvan! *bólogat lelkesen, izgatottan várva, hogy minél hamarabb megtudja, mi következik ezután.*


63. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-01-18 17:34:48
 ÚJ
><b style='color:#c03010'>Mesélő (Nyíl)</b> avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Mesélő
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 44

Játékstílus: Szelíd

//A pestis//

*Fendor csendesen bólint, ő nem fog a kancellárral vitatkozni. Jóváhagyja, amit mond, hisz biztos benne, hogy a kancellár tudja miről beszél.*
- Ahogy gondolja, uram. *Majd legfeljebb pihen máskor.* Igen... addig. *Sóhajt fel, majd szórakozottan kezd rendet rakni az egyik asztalon.* A játékok jó ötlet, az asszonyok már kukoricaszárból készítettek babát a kisebb lányoknak. De van faanyag a karikához és az építőkockákhoz? Faragunk mi nekik, annyit, amennyi kell. Meg a fát el lehet tüzelni... ha már nem lesz rá szükség, vagy a gazdája meghal. *Fűzi hozzá még halkabban. Csendesen a háttérbe vonul, mikor a katona megérkezik, láthatóan neki semmi keresnivalója ott, hisz Amon sorsáról, vagy legalábbis olyan ügyekről beszélgetnek, a felét vélhetően nem is érti. Mikor a kancellár visszatér, csak szomorúan elmosolyodik, s bólint:*
- Reméljük, hogy így lesz uram... reméljük. Ég veled. *Fendor mostanában rászokott erre a köszönésre, hisz soha sem tudhatja, mikor lesz az utolsó.*

//A pestis - Gyógymód//

*Mielőtt a szekér megáll a két gyógyító elköszön egymástól, s ki-ki megy a maga dolgára. Dora további alanyok beszerzésére indul, Estanellaria pedig a családdal együtt az ispotály felé indul. Csendesen haladnak, nem zavarja meg őket semmi, csak néha bámulja meg őket egy-egy paraszt ásójára, vagy kapájára támaszkodva. A gyerekek gyakran integetnek is, mire méla, vagy kósza és bágyatag visszaintés a válasz. Hogy a parasztok ilyenkor ugyan mit csinálnak a szerszámokkal, nem lehet tudni, hisz fagyos a föld. Valószínűleg csak unaloműző, vagy figyelemelterelő a járvány mellett, mert Habrertus mindenkinek elrendelte, hogy ne mozogjon sokat közösségben. Ez járul hozzá ahhoz is, hogy a rengeteg külön zsákba és kosárba halmozott gyógyszert és mérget ne lopkodják le a kocsiról, hisz érték az, legalábbis értő kezek között. Amint megérkeznek, Estanellaria megmutatja a család lakhelyét, mely az elkerített ispotály egyik hosszú színe alatti öt ágyból áll.*
- Köszönjük. *Mondja az árus, ki immár megszűnt piaci árusnak lenni.* De előbb segítek lepakolni, oda mehet? *Kérdezi, majd igazából választ sem várva az alkimistaműhelybe pakol a még eléggé üres polcokra, Estanellaria irányításával. Mikor végeznek, egy utolsó köszönés, majd mind az öten az ispotályba távoznak, hogy holmijukat lepakolják.
Nem telik el sok idő, s Dora is megérkezik, ketreccel és nyulakkal felszerelkezve, hamar meg is találja társát, hogy aztán felszerelkezve keressék meg saját, külön bejáratú betegeiket. Nem kell messzire menniük, talán az alkimistaműhelyhez legközelebbi ágyakon kaptak helyet. Mikor Dora és Estanellaria odaér, éppen az aktuális vezetővel, Fendorral beszélgetnek.*
- Hát megjöttetek. *Mosolyodik el az árus.* Ő itt Fendor. Habrertus kancellár megbízottja. *Fendor, a nők felé fordul, aztán lassan meghajol. Kezet nem nyújt, megszokta már az érintés tilalmát.*
- Üdvözöllek benneteket, hölgyeim. Fendor vagyok, a kijelölt vezető itt az ispotályban. Hát ti vagytok a gyógyítók. *Mosolyodik el egy kissé megkönnyebbült és boldog mosollyal.*
- Először Ftittin segítsetek... kérlek! Nagyon rosszul van. Hol van a gyógyszer? Beadhatjuk már neki? Pici gyermek, már beszélni sem tud. *Szemeiben könnyek csillannak, s végre a remény egy apró szikrája, ahogyan Dorára és Estanellariára tekint, kezét összefűzve maga előtt.*


62. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-01-17 20:51:41
 ÚJ
>Habrertus Vachaoz Ruuhrijehr avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 11

Játékstílus: Vakmerő

//A pestis//
//Papírok//

*Csak legyint egyet arra kérdésre, hogy miért nem pihen még. Ha jobban belegondol, talán úgy helyes, ha mostantól a lehető legkevesebb időt tölt alvással. Szükség is van rá, és a vérző orr arra enged következtetni, hogy kezd elhatalmasodni rajta a betegség. Egy tudós pedig sohasem fecsérli az időt. Főleg ha kevés van belőle-*
- Bőven lesz időm pihenni a máglyán. *enged meg egy kis fekete humort* Addig viszont bőven van még mit tenni.
*Érzi ő is a helyzet abszurditását, elvégre őt tartják nagy gyógyítónak, neki kéne tartani a lelket a többiekben. És most pont az ellenkezője történik. Talán Fendor észrevette rajta azt a lehangoltságot, ami a reggeli felismerés következménye. Szeme sarkából sandít a vállára nehezedő kézre, aztán tekintete visszatér a férfira. Azután a helyzethez talán nem éppen illően elneveti magát.*
- Igazad lehet. Hiszen amíg élünk, remélünk, nemde? ~De csak addig.~
- Talán... talán legalább a gyerekek figyelmét helyes lenne elterelni. Vannak köztetek ügyes kezűek? Amolyan ezermesterek. Lehetne készíteni a kicsiknek játékokat. Karikát, amit lehet hajtani, fából faragott lovacskákat, szalmából babákat...
*Kicsit megvonja a vállát, nem igazán tudja, hogy miféle játékokat lehetne készíteni. Rég volt, hogy neki ilyesmire volt szüksége. És ha jobban visszagondol, nem is nagyon emlékszik rá, hogy volt-e játéka? Persze biztosan volt. Sóhajt egy kicsit, és inkább a jelenre koncentrál.*
- Azokat az orvosságokat, amiket már ismerünk és tudjuk, hogy mire és hogyan hatnak, megkapják azonnal a betegek. Ezek persze csak a tünetek kezelésére lehetnek jók. Magára a pestisre új gyógymódot kell kitalálnunk. Hiszen ilyesmire még nem volt példa.
*Érzi, hogy ez egy kicsit lelombozó, úgyhogy mosolyt erőltet az arcára.*
- De most lesz. Ezt előbb ki kell majd próbálni. Hiszen gyakran egészen apró a differencia a gyógyszer és a méreg között. Többek között ezért is fogattam be patkányokat. Azok mind fertőzöttek, rajtuk próbáljuk majd ki. Ha egy szer sikertelen és elhullik tőle egy-két nyavalyás, nem probléma. Ebből is le lehet vonni megfelelő következtetéseket, és módosítani az összetevőket. Ha pedig, remélhetően minél hamarabb, azt tapasztaljuk, hogy egy szer hatására javulás áll be valamelyik patkány állapotában, csak akkor próbáljuk ki a betegeken is.
*Idáig jut, mire felismeri, hogy Fendor esetleg nem pontosan erre gondolt. Úgy folytatja, mintha nem tévesztés lett volna ez, hanem logikusan felépített gondolatmenet.*
- Azt pedig, hogy a reménybeli gyógyír milyen összetevőkből álljon - ahogy helyesen feltételezed - arra alapozzuk, amit látunk, amit tapasztalunk, amit tudunk. Részben azokra a tünetekre, amiket a betegeken észlelünk. A lázra is, a gennyedzésre is, és a többire is ismer a tudomány ellenszert. Az első lépés ezek ötvözése lehet. Véleményem szerint ha minden bajt, amit a pestis okoz, egyszerre kezelünk, mindet elfojtjuk egyben, és nem külön-külön, az a betegség egészére is hatással lesz.
*Talán folytatná még az okfejtést, de megérkezik Frandr, és ahogy sejtette, valóban nem a legjobb pillanatban. Ennek Hubi ezúttal nem adja jelét, és amikor a harcos előadja jövetele okát, bólint egyet.*
- Radkraal. Igazad van, ezzel még adósod vagyok.
*Tulajdonképpen rokonszenves is neki a harcosban az a vonás, hogy nem felejtette el a papírokat, és nem neki kell utána járkálnia. A legtöbb fegyverforgató semmi jelentőséget nem tulajdonít az ilyesminek. Így aztán egy nyájas mosollyal is megajándékozza.*
- Menjünk is, pestis ide, pestis oda, az élet nem állhat meg.
*Mielőtt elindulna, visszafordul Fendorhoz.*
- A Vashegy népe nincs jó véleménnyel Artheniorról és az ottaniakról. Ha titeket, azokat akik a kór és a káosz elől menekültetek ide, megismernek jobban, alighanem ez változni fog. Örömömre szolgál, hogy a legjobbak érkeztek hozzánk.
*Most rajta a sor, hogy barátian megszorítsa a férfi karját.*
- Nemsokára visszatérek.
*Talán a betegség okozza, hogy a mondat kiejtése után mintha hallucinálna. Esküdni merne rá, hogy egy baltával faragott arcú férfit lát maga előtt, sötét lencséjű, fura cvikkerrel, amint bőrkabátosan, vállán valami furcsa, sohasem látott fegyverrel félmosolyra húzza a száját. És ami a legkülönösebb: sebekkel tarkított arcán, a sebhelyek mélyén, mintha fém csillanna fényesen. Picit megrázza a fejét. Micsoda ostobaság! Inkább csak int a harcosnak.*
- Menjünk!


61. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-01-17 14:30:24
 ÚJ
>Taitos, a Zöldfülű avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1700
OOC üzenetek: 341

Játékstílus: Vakmerő

//Hajnalfény//
//Az ispotály előtt//

-Be.
*Biccent.*
-Például, ha tükrök közé szorítanánk. Csak bele nem látnánk. De egyszerűbb varázsburokba zárni.
*Gondol itt a Napvirágra.*
-Az meg, hogy mikor van tele, jó kérdés. De ami tele van fénnyel, az általában melegszik. Szerintem ennek ellenére mindig fér bele még egy kicsi, míg el nem olvad, vagy törik.
*Elmélkedik, hiszen erre a kérdésre okos választ ő sem tud adni, csak sejtései vannak.*
-Hogy miért szalad? *Ismétli meg a kérdést.*
-Ennek egy oka van, de nem túl szemléletes. A fény ilyen. Egyszerűen eleven, folyton haladnia kell, onnantól hogy létrejön egészen addig, hogy elenyészik. Amikor pedig valami magába szippantja, azt felmelegíti kicsit. Ezért olvad el a jég a delelő napon.
*Magyarázza tovább a nap tulajdonságait. Taitos már éppen feláll, mikor egy igazán váratlan kérdéssel találhatja szembe magát.*
~Nagyon jó!~
*Örül meg, hiszen a lány nagyon is gondolkodik, ha ilyet kérdez. Pontosan ezzel akarta folytatni.*
-Nos erre csak igen okkult magyarázatok léteznek. Mikor valami nagy energiákkal dolgozik, akkor biztosan keletkezik fény, gondolj csak a villámlásra, vagy a forró tűzre. Továbbá vannak finomabb módjai is ennek, például vannak gombák, vagy éppen fénybogarak, amik derengenek. Nos ők vagy aprócska lángot égetnek, ahogyan az alkimisták szerint az ember gyomrában is a tűz elem lobog, vagy a valóságot alakítják oly módon, ahogyan azt mi is fogjuk majd. Akarattal.
*Kis szünetet tart, majd összegzi.*
-Szóval a fény az energia egy formája, akár csak a delej, vagy a szél. Egyszerűem csak a forma más. Ahogyan a kő és a kristály, úgy hasonlítanak egymásra.
*Itt konkrétumokba kezd.*
-Azt mondják a fény alakja kettős-négyzet, melyek így egy nyolc ágú csillaggá állnak össze. Ez jelenti a mágus számára a fókuszt. Ezt fogjuk varázslás közben alkalmazni.
*Utal előre ismét. Aztán inkább csak próbál egyszerű választ adni a lánynak.*
-Igazad van.
*Biccent az egyensúlyra való rákérdezésnél.*
-Rosszul fogalmaztam. Ez nem olyan fajta egyensúly, mint ami a mérleg két nyelve között van. Inkább, mint egy nyugvó pont. Mint mikor a feldobott kavics végre újra a földre ér. Ugyanígy az ősállapot a sötétség, amelyet csak mi tölthetünk meg fénnyel.
*Kacsint a lányra. Közben az kezét kezdi matatni, így lehajol hozzá, hogy kinyithassa markát, ami üres.*
-Sajnálom, összetörtem. Legközelebb a te kezedben lesz.
*Toldja meg vidáman, és most inkább ő fog a lány kezére, hogy felsegítse, onnan pedig jobbját kissé behajlítva tartja neki, hogy bele karolhasson, ha akar.*
-Akkor irány Synmira!
*Adja ki az útirányt, majd visszatér az okításhoz.*
-Egyszerűen ahol nem megy át, és el sem nyelődik, onnan visszapattan, mint egy labda.
*Magyarázza.*
-Így ha ferdén jön kicsit ferdén megy tovább, ha szemből, akkor szembe.
*Hoz fel egy példát.*
-Na de térjünk a lényegre, mert elveszünk a gondolatok mélyén.
*Elég volt az alapozás, jöhetnek a varázslatok. Taitos elérkezettnek látja az időt, hogy a gyakorlatban is beavassa Tinát a dolgok rendjébe.*
-Mikor varázsolunk két módon érünk a Manához. Az első a forma, a másik pedig tartalom. Az a mana, ami a formát adja mindig kevés, könnyű uralni, de finoman kell tenni. Míg a tartalom lehet igazán sok is a valóság szövedékéből. A mágus leggyakrabban csak formál, ritkán tartalmat is ad, de mivel az egész világunkat áthatja a mana, elég csak formába önteni. Úgy tesszük ezt, mint mikor egy öl gallyat egy másikkal kötnek guzsalyba.
*Hoz fel egy hétköznapi példát a mana önmagával való formázására.*
-Ezt magunkból kell nyernünk, de azt hiszem ezt nem is kell részleteznem, ugye?
*Kérdez rá a lánynál, még mielőtt a konkrét varázslásba kezdenének.*


60. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-01-16 22:43:38
 ÚJ
><b style='color:#c03010'>Mesélő (Nyíl)</b> avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Mesélő
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 44

Játékstílus: Szelíd

//A pestis//
//Habrertus//
//Tudós - passzív//

*Fendort szokásos helyén találja, éppen a napi körútját végzi, s módszeresen ellenőriz mindenkit. Adott a fáradt mosoly, s a kedves szó is, arca felderül, mikor a kancellárt meglátja. Azonban a vidám ábrázatba rögtön gondterhelt szemöldök ráncolás is vegyül:*
- Miért nem alszik még. Fáradtnak tűnik. *Jegyzi meg, de tudomásul veszi az elhangzottakat.*
- Bizonyára hamarosan hazatérnek, uram. Nem lesz baj. *Mondja csendesen, majd körbenéz a betegeken, a foltos gyerekeken, s a szomorú asszonyokon.*
- Azt javaslom maradjon. Maradjon itt közöttünk, meglátja jó hely ez. Kicsit ugyan, mintha minden nap búcsúznának az emberek egymástól, a jövőt nem tervezik. Elég... nyomasztó az elszigeteltség, de kitartunk. Tegyen így ön is. *Emeli kezét, s, ha a kancellár engedi, akkor vállát szorítja meg.*
- Minden rendben lesz. *Mintha ezúttal Fendor tetszelegne a biztató szerepben, egy kicsit groteszk a szituáció. Ahogyan ez az egész is annak tűnhet, így nap, nap után.
Mindeközben a patkányok, alaposan belakmároznak a sajtból. Furcsa módon azok is kissé fürgébbek lesznek, akik eddig kótyagosan és felhevült testtel üldögéltek a ketrec szélén. Nem látszanak gyógyultnak, valószínűleg nem is lesznek azok, azonban mintha egyik tünetük enyhült volna. Persze ezt Habrertus nem tudhatja még, bár bizonyára alkalmasint ellenőrzi őket, akár a nap végén, mikor nyugovóra tér. Fendro, mintha kissé elébe menne az eseményeknek.*
- Uram. *Kezdi.* Ha segítői visszatérnek, hogyan kezdenek a kísérletekbe? Úgy értem... hogy indulnak el? Hiszen valahol csak el kell kezdeni. Bár a tünetek adottak. *Gondolkodik hangosan.*


59. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-01-16 20:11:08
 ÚJ
>Navarentine Solichastra avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 174
OOC üzenetek: 0

Játékstílus: Megfontolt

//Hajnalfény//
//Az ispotály előtt//

- Be lehet zárni a fényt? *döbben le teljesen az ötleten* És honnan tudod, hogy mikor van tele? Mennyi fény fér egy vázába? *kíváncsiskodik lelkesen, hiszen nagyon megragadja a vázás hasonlat. Bár még mindig nem biztos benne, hogy mindent tökéletesen ért, azért igyekszik odafigyelni az apró részletekre.*
- És miért szalad ide? Meg mi lesz vele, ha ideér? *teszi fel lelkesen egyik kérdést a másik után, remélve, hogy nem bosszantja velük nagyon a fiút. Rossz szokása előbb beszélni, mint gondolkodni, így könnyen meglehet, hogy kérdéseinek nincs is értelme, vagy kis töprengéssel maga is rájöhetett volna a válaszra, azonban ehelyett a másiktól várja inkább a megoldást, ismét csak elképedve, mennyi mindent nem tud még a világról.*
- Honnan jön új fény? Egyáltalán, mitől keletkezik? *folytatja tovább a faggatózást, hiszen annyi különbözőféleképpen létrejöhet világosság, hogy nehezére esik látnia a hasonlóságot a keletkezésmódjuk közt. A hozzá intézett kérdésre közben csak bólint egyet, majd a fát nézegetve mereng el a sötétséggel kapcsolatos válaszon.*
- Ez szomorú! *jegyzi meg halkan, ahogy újra a fiúra pillant. A hangtalan üresség gondolatától akaratlanul is kirázza a hideg* Hogy lehetne ez egyensúly? *motyogja inkább csak magának, hiszen az ő elképzelése szerint egy kiegyensúlyozott világban egyszerre kéne léteznie fénynek és sötétségnek. ~Csak a sötétség nem lehet az egyensúly... Vajon ha a fény ki tudja billenteni, akkor elmozdulhat a másik irányba is? Mi van ott? A még nagyobb sötétség?~ töpreng magában, miközben a fénylő gömb hűlt helyét bámulja. Dermesztő gondolatai a többi érzékére is hatással vannak.*
- De, egy kicsit! *bólint a kérdésre, nem tudva biztosan, hogy ténylegesen a levegő, avagy csak belső képzetei váltják ki belőle ezt az érzést. Valami, ami nem teljesen tudatosul benne azonban nem hagyja nyugodni, így kíváncsian mozdítja egyik kezét, hogy óvatosan újra kinyissa a fiú tenyerét. Kicsit reménykedik benne, hogyha újra kinyújtja az ujjait, akkor továbbra is ott lesz majd a fénylő gömb, józan esze azonban erősen igyekszik meggyőzni az ellenkezőjéről, hogy ne érje csalódásként, ha ténylegesen is megtapasztalja, hogy ott már nem világít semmi. Gondolatai azonban egy másik megjegyzés körül forognak. ~Ha élet létrehozására nem is vagyok képes, talán varázslatéra azért még igen!~ bizakodik magában, és igyekszik a tanítás többi részére koncentrálni.*
- Valóban, ez eszembe se jutott! *szomorodik el ismét, amiért erre nem gondolt már korábban* De a vízről miért csak egy irányba halad a fény? *teszi fel inkább csak magának a kérdést, ám mivel nem jut érdemi válaszra, kérdően tekint a fiúra valami újabb bölcs magyarázatot várva.*


58. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-01-16 10:53:37
 ÚJ
>Taitos, a Zöldfülű avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1700
OOC üzenetek: 341

Játékstílus: Vakmerő

//Hajnalfény//
//Az ispotály előtt//

*A piruló lányra az ifjú mágus csak rákacsint. Aztán nem akarja továbbra is kellemetlenségeknek kitenni, csak az oktatásába temetkezik.*
-Egyszerűen csak meg kell vele tölteni valamit. Ahogyan egy vázába vizet töltünk, úgy lehet fényt is. Na nem a megszokott módon, hiszen alapból a fény elillan. Elszökik a gyertya kanócáról, sőt, a napból is, és egészen idáig szalad, le a földre.
*Meséli.*
-Itt jön be a mana kérdése. A valóság fonala, ahogyan néhányan nevezik. A megfelelő öltésekkel és vágásokkal *ollót formál kezéből.* bizony könnyedén a nekünk tetsző mintázatúra tudjuk alakítani. Így lehetséges, hogy egy váza belsejében mindenhol fényt hozzunk létre, mely ugyan ha szökik is, mindig új jön a helyébe. Sőt, akár még ezt a fényt vissza is olvaszthatjuk a valóság nyugvó mana-tengerébe. Látod ott azt a fát?
*Mutat jócskán a harminc lépéses hatókörön kívülre, ahol egy kopasz tölgy vet hatalmas ágas-bogas árnyékot a lapos avarra.*
-Az pedig, hogy miért a sötétség? A világunk alapból üres. Ez a mana-tenger szeret aludni, amikor alszik, láthatatlan, sötét, hangtalan, üres és hideg. Minden szeret a lehető legkevesebb erőfeszítéssel létezni.
*Magyarázza.*
-Főleg, ha értelem nem gyúl benne.
*Teszi hozzá azért, hiszen ők mégis csak megfoghatatlan dolgok után kutakodnak most.*
-Az élet kimozdítja ebből az egyensúlyból a világot. Fényt, meleget, hangot, mozgást hoz létre.
*Egyre mélyebben merülnek a témába.*
-És ahogyan a varázslatom fénye, ugyanúgy az is visszatér valamikor a nem-lét nyugvó tengerébe.
*Utal itt a halálra. Elérkezettnek érzi a pillanatot arra, hogy becsukja tenyerét, most már tényleg.*
-De nem kell ám erre ilyen sötéten gondolni. Hiszen akkor ha nem vesszük olyan szigorúan az élet egy varázslat.
*Mosolyodik el.*
-Nem fázol?
*Kérdezi közbeékelve, mielőtt még másra is rátérnének.*
~Rajtam itt a köpeny, és habár nincs lengén öltözve...~ *Itt nem állhatja meg, hogy egy "sajnos" ne csússzon gondolatai közé, ezt még talán magának sem meri felvállalni főleg az oktatás szinte már "szent" folyamata alatt.*
~De csak nem védi meg a leghidegebb széltől is.~
*Bármi is legyen a válasz, minden elindulásra, vagy maradásra irányuló törekvés előtt válaszol a lány aggódó tekintetére, leginkább elismerő szavakkal.*
~Jó! Talán nem olvasott ritka tekercseket, de az érzéke megvan hozzá!~
*Örül meg magában.*
-Nem minden, de jól gondolod. A legtöbb dolog igen.
*Biccent elismerően.*
-A gyertya ilyen például. De ugyebár az hagy helyet az árnyékoknak is, így ez a gömb kicsit furfangosabb lesz.
*Arcát kezére támasztja, gondolkodik pár másodpercet.*
-Kezdjük valami egyszerűbbel!
*Dönt végül.*
-Láttál már tükröt, ami a napfényt erősen az ember szemébe veri? Vagy csillogó tócsát?
*Találgat, hiszen a tükör Taitosnak is mindig csak egy távoli hasonlat volt, nem úri hölgy Tina sem.*
-Ott csak egy irányba megy a fény, róla, nem?
*Teszi fel a költői kérdést.*


57. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-01-15 23:00:25
 ÚJ
>Estanellaria Dwirinthalen avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 86
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Megfontolt

//A pestis – Gyógymód//

- Melyikünkhöz beszélsz pontosan? Ha a kalaphoz, akkor nem, ha hozzám, akkor igen! *kérdez vissza pökhendien, bár kicsit megkönnyebbülve, hogy a lány is ideért, és nem neki kell egyedül istápolnia a betegeket* Néha az az érzésem, a kalapod is emberszámba veszed... *feleli, miközben leveszi a fejéről a fejfedőt és egyik mutatóujján kezdi pörgetni. Nem olyan látványos, mint Dora trükkje, de arra biztos elég, hogy kicsit bosszantsa vele a lányt. Persze ha az eredeti tulajdonos visszavenné a ruhadarabot, akkor nem tiltakozik ellen, sőt, megkönnyebbül, hogy nem neki kell vigyáznia rá a továbbiakban, ha pedig nem, akkor visszateszi a kalapot az őt megillető helyére, azaz a saját fejére*
- Cukik! *húzza el a száját a nyulak láttán* Tulajdonképpen hogy is akarod kinyírni őket? *cseverészik tovább szenvtelen hangon, mintha csak arról érdeklődve, mi lesz este vacsorára. Beszéd közben érdeklődve követi a lányt, hiszen eddig nem sok részét fedezte fel az épületnek, a labor pedig még őt is lenyűgözi kicsit*
- Azt hiszem, ebben a kérdésben igencsak különbözik a véleményünk... de elismerem, ez nem semmi! *néz körbe elégedetten a meglepően jól felszerelt laborban. Nem számított rá, hogy ilyet fog látni errefelé. Kíváncsian vesz szemügyre mindent, míg Dora az előkészületeit végzi, végül azonban csak a nyuszik mellett köt ki*
- Penge, ez tetszik! *mosolyodik el, miközben megsimogatja az egyik nyulat* Téged Pengének foglak hívni, mit szólsz? *koppint végül a nyúl orrára* Téged meg Dorának! *folytatja hangosan egy másikhoz beszélve, hogy a lány is értse* Hasonlítotok, ugyanolyan ijedten bámultok ki a fejetekből! *gügyög a nyulacskának, továbbra is olyan hangerővel, hogy azt a lánynak is hallania kelljen*
- Nem kell kiabálni! *forgatja a szemeit, majd a ketrectől ellépve felhúz ő is egy pár kesztyűt és kimérten követi a lányt, szigorúan mögötte maradva. Hogy mit tervez Dora, arról csak sejtései vannak, mindenesetre ha szükség van rá, vonakodva bár, de segít neki a betegek körül.*


56. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-01-15 21:37:37
 ÚJ
>Frandr'd Gruad avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 46
OOC üzenetek: 4

Játékstílus: Vakmerő

//Papírok//
//Habrertus//

*Frandr az Ispotály előtt állva meglepően sok személlyel találkozik. Nem nagyon figyel rájuk viszont, más dolga van.
Belépve az épületbe látja, hogy Habrertus egy férfival beszélget. Kivárja, amíg végez, aztán odamegy hozzá.*
-Üdv. Gyanítom, hogy enyhén szólva nem a legalkalmasabb időpontban jelentem meg...
*Szólítja meg a Kancellárt. Ha a másik válaszol, és ténylegesen nem alkalmas az időpont, akkor nem folytatja, ha viszont nem közli vele Hubi, hogy majd máskor, akkor tovább beszél.*
-Amit reggelre beszéltünk meg, hogy az iratokat intézni fogjuk a Rar... Rak... Szóval hogy a tanácsteremben, úgy gondoltam, ha nincs ott, akkor mindenkinek egyszerűbb, ha én jövök ide.
*Magyarázza meg ittlétének okát. Ezután hallgat, várja a másik válaszát.*


55. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-01-15 21:07:24
 ÚJ
>Dorawyna Olaphine avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 191
OOC üzenetek: 19

Játékstílus: Vakmerő

//A pestis – Gyógymód//

*Dora lassan halad az úton, mert nem akarja, hogy a pániktól már így is furcsa hangokat hallató nyulak elszabaduljanak, neki pedig az ablakon kelljen kidobnia az ötven aranyát. Vagy megkergetni a kis jószágokat az erdőben. Azonban ahhoz még nyomolvasó készség sem kell, hogy lássa maga előtt az úton Esti szekerének friss keréknyomát – ez külön öröm, ugyanis végig nyugodt lehet azzal kapcsolatban, hogy a lány tájékozódási képességei a helyén voltak, és szedett-vedett magyarázatát is megértette az útirányról. Mostanra már biztosan megérkezett, és talán le is pakoltak. Most jön majd a neheze.
Dora hajába bele-belekap a hűvös szellő, de az elfet egyáltalán nem nyugtatja meg, hogy még a kalapja sincs nála. Sőt, éppen a kalapért aggódik, mert bár van egy olyan érzése, hogy megbízhat Estiben, beidegződött nála a mélységiek iránt érzett gyűlölet, és nem hagyja nyugodni.*
~ Talán most meggondolom magam. Végül is azért akad bennünk közös. ~ *Töpreng magában, ahogy szép lassan befordul Bors hátán az épületek irányába. Az első, amit megpillant, megerősíti benne, hogy valami tényleg közös bennük: jól áll rajtuk a kalap.*
- Szóval most már a fejeden tartod! *Kiált Estire megkönnyebbülve, bár el kell ismernie, hogy a nő fehér hajkölteményén nem mutat rosszul. Úgy néz ki, mint valamiféle ledér porondmester. Lekászálódik Borsról, és leakasztja róla a nyulacskákat tartalmazó ketrecet. Fellebbenti róla a zsebkendőt, már csak azért is, hogy megnézze, hány döglött meg, de mindegyik fehér jószág csak rémülten bámul rá, mint akik tudják, hogy eljött az ítélet órája. Dora közömbösen méri végig őket, és visszalibbenti a zsebkendőt, majd elindul a műhely felé. Ahogy belép a műhelyajtón, a legszebb látvány fogadja: mindenhol alkimista eszközök sorakoznak, és hatalmas munkaasztala is van… Befűthet, átmehet a kertbe, bármit felhasználhat, ami a munkához kell…*
– Erre vágytam egész életemben. *Mondja, és érdeklődve néz körbe, mintha csak most ért volna haza. Dorának ez az otthona, ha tehetné, valóban a tudomány világában élné mindennapjait. Csak hát nem teheti. Keres magának egy pár kisebb kesztyűt a szekrényben, és csak úgy fogja meg a lombikokat, tégelyeket, megvizsgálja, nem csak látszatra tiszták-e. Saját, bejáratott kis készletét is egyesével kirakja az asztalra, és odébb, kicsit elszeparálva a nyúlketrecet is leteszi.*
– Penge, penge, penge. *Kutat, és talál is jó néhány szikét. Még szerencse, hogy nem részegen tévedt be ide. Az egyiket, meg egy üvegcsét fog meg, amibe beleteszi a kis eszközt. A nyulak felől most egy pisszenést se lehet hallani, pedig ezúttal nem ők az áldozatok. Néhány egyéb holmival együtt átviszi az ispotályba, ahol a többiek már várják.*
– Esti! *Kiabálja ki a nő frissen feltalált becenevét.* Ha valamit meg akarsz fogni a műhelyben, csak kesztyűvel!
*Ezután szépen az Ispotályba indul, hogy meglátogassa a betegeket, és megbeszéljék a továbbiakat. Távolságtartón lép be a helyiségbe, hogy ha már erre járnak vannak, egyenként megvizsgálhassa vagy egyáltalán útba igazíthassa őket.*


54. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-01-15 19:50:30
 ÚJ
>Estanellaria Dwirinthalen avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 86
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Megfontolt

//A pestis – Gyógymód//

*Mikor mindennel elkészültek, kíváncsian és kissé türelmetlenül vár Dorára, miért nem indulnak már. A lány felvetése azonban, bár meglepi, nem éri teljesen váratlanul. ~Valóban, jó lenne valami, amin kísérletezni fogunk...~ ismeri el magában, ám a terv azon része miatt, hogy egyedül vigye el a haldoklókat az ispotályba, erősen húzza a száját. ~Hosszú és unalmas utunk lesz!~ sóhajt magában, lévén a család egyik tagjából se nézi ki, hogy társalgásra alkalmas lenne, és nem untatná öt perc után azzal, milyen idén a termés, vagy mikor a legjobb leszedni a növényeket. Egyik se érdekli túlságosan, arra pedig pláne nem kíváncsi, ki hogyan viseli a betegséget. Ha Dora vele tartott volna, ő biztos le tudta volna szerelni a beszédes kedvűeket, így viszont neki kell felkészülni a bájcsevejre, ami sose volt az erőssége.*
- Jössz nekem eggyel! *morogja a fogai közt, ahogy beleegyezik a lány javaslatába. A kalapot, bár vonakodva veszi el, mégiscsak afféle megtiszteltetésnek érzi, ugyanis tudja, milyen sokat jelent Dorának. Talán ennek is köszönhető, hogy nem teszi rögtön a fejére, ahogy normális esetben tenné, hanem csak óvatosan elhelyezi maga mellett a bakon.*
- Nem lesz baja! *biztosítja egy mosollyal a lányt, majd csak nézi, ahogy távolodik tőle*
- Várj! Vegyél nekem is egyet! *kiált utána, bár jó esély van rá, hogy a lány már túl messze van tőle és túl nagy a hangzavar a piacon ahhoz, hogy bármit is halljon a mondandójából. ~Na mindegy, akármennyit vesz is, már tudom, hogy fogom nevezni őket: Dora, Első ezen a néven, Dora, Második ezen a néven, és így tovább!~ gondolja magában, már előre nevetve, hogy ki fog akadni a lány azon, hogy már a kísérleti állatokat is Dorának hívnak. ~Szaporodnak a Dorák, mint a nyulak!~ kacag magában továbbra is, elhatározva, hogy ezen elmés megállapítását megosztja majd a név egyetlen és igazi birtokosával is.*
- Na jó, akkor induljunk! *szól hátra, hogy senkit ne érjen meglepetésként a kocsi hirtelen mozgása, majd elindul visszafelé azon az úton, amelyiken nem sokkal ezelőtt jöttek. Magában azért fohászkodik, hogy ne kelljen megszólalni, így igyekszik úgy tenni, mint aki minden erejével a szekér irányítására koncentrál, bár ez a művelet közel sem igényel ekkora energiaráfordítást a részéről. Az viszont már annál bonyolultabb, hogy Dora utasításait az Ispotály hollétét illetően követni tudja, ugyanis nem szeretne eltévedni menet közben. A szerencse azonban vele van, és viszonylag zökkenőmentesen oda is ér az árussal és családjával a mondott épülethez. Útközben néha hátrapillant a betegekre, nem viseli-e meg őket túlságosan az utazás, szükség esetén kis szüneteket tartva, ám azért viszonylag gyors tempót diktálva. Mikor megérkeznek, akkor is ellenőrzi, túlélte-e mindenki az utat, hisz sose mosná le magáról, ha valamelyikük az út során pusztult volna el. Leugrik a bakról és a szekér hátuljához sétál, ott várja meg, míg mindenki lekászálódik a járműről.*
- Ott találjátok az Ispotályt! *int fejével az épület felé, bár biztos benne, még a gyerekeknek is leesett már, hogy oda kell menniük* Helyezzétek kényelembe magatokat odabent! Amint Dora megérkezik, hozzálátunk az ellenszer kikísérletezéséhez! *ad egy-két útmutatást nekik, bár mivel maga sem biztos benne, mi vár rájuk az épület belsejében, így nem is mond többet. Amennyiben nincs hozzá több óhaj-sóhaj, a maga részéről egy időre szabad foglalkozást enged a betegnek, míg a hozott gyógynövényeket az alkimista műhely megfelelő részébe cipeli, ha pedig továbbra sem találja meg senki semmilyen panasszal, akkor a belső kertben sétálgatva tölti el az időt, amíg Dora és a nyulak meg nem érkeznek, ezúttal azonban már teljes lelki nyugalommal egészíti ki öltözékét a lány fejfedőjével.*


53. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-01-15 19:00:32
 ÚJ
>Navarentine Solichastra avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 174
OOC üzenetek: 0

Játékstílus: Megfontolt

//Hajnalfény//
//Az ispotály előtt//

*Olyan hevesen próbál kitérni az ellentámadás elől, hogy fel sem tűnik neki, felesleges volt a mozdulat, hiszen pár fűszál mégiscsak a hajában köt ki, így meglepi, mikor egyszer csak mégis egy gyengéd érintést érez a haján és az arcán. Eddig, még ha igyekezett is nem kimutatni, határozottan jókedve volt, most viszont egy pillanatra elhallgat és kicsit el is vörösödik, ami csak tovább fokozódik, mikor rájön, a nagy fényben csak még nyilvánvalóbbá válnak zavarának jelei. Örül, hogy végre a tanításra kerül a sor, és erősen koncentrálva próbál megjegyezni minden egyes szót.*
- Értem. *bólogat a magyarázat hallatán, miközben magában is igyekszik helyrerakni a dolgokat. ~Szóval az árnyék és a sötétség majdnem ugyanaz~ raktározza el agya egy kis szegletében.*
- Ó! *formálják ajkai is a kimondott betűt, ahogy újfajta megvilágításba kerül a versike egyik része. ~Így már mindjárt más!~ gondolja kissé bosszúsan, amiért már nem esett le neki korábban a dolog, miközben a további válaszokat hallgatja. A fénygömb azonban továbbra sem hagyja nyugodni.*
- De hogy lehet mindenhol fény? *értetlenkedik továbbra is kicsit* Vagyis fordítva, ha lehet olyan, hogy mindenhol fény van, akkor miért nem az alapállapota a világnak, hogy világosság van? *változtatja meg a kérdést, hiszen felfoghatatlan számára, ha lehetne teljes fényesség, akkor miért akarná bárki is, hogy sötét legyen. A kérdésre mindenesetre a vállvonás és a bólintás különös keverékét mutatja be, annak jeleként, hogy többé-kevésbé érti, miről van szó. ~Menjünk tovább, majd menet közben összeáll a kép~ gondolja magában, míg a fény útján mereng.*
- Hát... mindenfelé. *kezd neki bizonytalanul, miközben oda sem figyelve ujjaival egyik hajtincsét kezdi csavargatni gondolkodás közben* Mármint ha van valami, ami világít, akkor az minden irányba világít, nem? Nem csak felfelé, vagy oldalra, vagy ilyesmi... *folytatja tovább a fénylő gömbre meredve, ami az egész környezetét bevilágítja, minden irányban ugyanannyira. Aggódva emeli tekintetét újra a fiúra, továbbra is attól tartva, valami hatalmas ostobaságot mondott éppen.*


52. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-01-15 17:32:30
 ÚJ
>Taitos, a Zöldfülű avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1700
OOC üzenetek: 341

Játékstílus: Vakmerő

//Hajnalfény//
//Az ispotály előtt//

*Taitos elmosolyodik a lány arckifejezésén. Magában reménykedik, hogy nem húzta-e túl a lány agyát, de végül az arca előtt vészes közelségben lehulló fűszálak biztosítják erről. Ő is viszonozza a tüzet apró galacsinná gyűrve a fűszálakat, azok így messzebbre repülnek. Egy pedig így bele is akad a lány hajába, ami után Taitos egy óvatos mozdulattal nyúl, hogy kisöpörje a lágyan leomló fürtök közül. Egy ujjai aztán Tina arcára siklanak, de egy pillanat alatt észre is veszi magát. Halkan köhint egyet.*
-Na térjünk a tárgyra!
*Húzza vissza kezét a lány arcától, aztán inkább a felmerülő kérdésekre felel. Az első egyszerű.*
-Egyedül annyi, hogy az árnyék a fénybe vágott fénytelen hasadék, míg a sötétség általánosabb.
*Próbálja minél rövidebbre fogni az alapokat.*
~Nála legutóbb sem működtek jól a hirtelen részletek.~
*Emlékszik vissza. A következő kérdésnél mégis inkább nyelvtani akadályokba ütköznek.*
~Pedig ez most tömör volt. Kevés szöveget olvashatott még.~
*Az igazság talán még ennél is kevesebb, talán semmi, így Taitos nem teszi szóvá.*
-Igen, igen, bocsánat. A tekercsek gyakran régiesen fogalmaznak. A kérdés összességében annyi csak, hogy létezik-e _valaminek_ az árnyéka, ha nem vetül rá fény.
*Meséli kihangsúlyozva a kérdésben az elhagyott részeket.*
-Szóval igen, eddig jól mondtad.
*Biccent.*
-És ez is jó.
*Teszi hozzá a másik meglátásra.*
-Szóval a fény nem a dolgok alapállapota, és minden tárgy árnyékot vet.
*Szögezi le az eddigieket.*
-A gömb közelében viszont nem vet árnyékot semmi.
*Követi a szemével a lány kezét.*
-Ez pedig csak egyetlen módon lehetséges, ha mindenhol fény van.
*Jelenti ki lelőve a poént.*
-Ellentmondás nincs, csak ravaszság.
*Mosolyodik el.*
-Eddig érted? Mert akkor rá is térhetünk arra, hogy a fény honnan hová szokott menni. Sorolj párat!
*Adja ki az újabb feladatot. Elvégre most tanoncot képez, fontos, hogy lépésről lépésre, de haladjanak.*


51. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-01-13 21:26:13
 ÚJ
>Habrertus Vachaoz Ruuhrijehr avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 11

Játékstílus: Vakmerő

//A pestis//

*Végez a tisztálkodással, a borotvakést lemossa és eltörli, azután a törölközőt a vállára csapja, és a mosdótál fölé hajolva lemossa a borotvaszappan maradékát az arcáról. Enyhén bosszankodva állapítja meg, hogy alighanem megvágta magát valahol. Bármekkora rutinja is van az ilyesmiben a férfiembernek, apróbb balesetek előfordulhatnak. Szerencsére olyan földi hívságokról is gondoskodott az ispotály tervezésekor, mint a tükör, ami ugyan drága mulatság, de Hubi kedveli a luxust. Tehát alaposan szemügyre veszi a képét, de sem az arcán, sem a nyakán nem talál sebet. Nagyot dobban a szíve. Akkor mitől lett véres a keze és a víz? Csak nem?... Meredten néz farkasszemet saját magával, és ekkor veszi észre, hogy az orrából szivárog a vére. Letámaszkodik a mosdóállvány szélére, és szinte sztoikus nyugalommal morogja a tükörképnek.*
- De hát számítottál erre, nem igaz?
*Sóhajt egy nagyot és szinte szórakozottan megy az egyik szekrényhez hátradöntött fejjel, hogy némi gyolcsot tömjön az orrlyukába. Ezután átmegy az ispotály kis konyhájába, hogy valami reggelit kerítsen magának. Nem olyasmi, amihez szokott. Csak kenyér, és mostanra már penészes szélű sajt. Visszatér a vizsgálóba, majszolgatja, de sok étvágya nincs. Elhúzza a száját, az egyik sarok felé pillant. Ott, egy kis paraván mögött vannak azok a ketrecek, amiben a befogott patkányokat tartja. Késével levágja a sajt penészes részeit, és a patkányoknak veti. Azok már nagyobb lelkesedéssel látnak neki az ínyencfalatnak éppen nem nevezhető eledelnek. A kancellár pedig, ahogy eddig is, most is feljegyzi az állapotukat és azt, hogy mit kaptak enni. Nemsokára már a betegeknél van. Az ispotály egyik elzárt szobájából hozott magával a roppant kevés gyógyító, pontosabban lázcsillapító kivonatokból. A reggeli mellé igyekszik úgy beosztani, hogy a gyerekek és a nők mellett a rosszabb állapotban lévő férfiaknak is jusson.*
- Remélem, hogy a segítőm hamarosan visszatér azokkal a gyógyító füvekkel, amiket kértem tőle. *mondja Fendornak, ha a férfi mellé keveredett, és túlestek az üdvözlésen* Abban van minden reményem, hogy a megfigyeléseink, más gyógyítók által leírt tapasztalatok alapján meglelhetjük az ellenszert. De így tehetetlen vagyok.
*Nem beszél hangosan, hogy lehetőleg más ne hallja. Nem hiányzik neki még egy pánik is. Aminek már lehetnek jelei, ahogy Fendor tegnap este elmondta.*
- Ha ma kora délutánig nem tér vissza, magam megyek beszerezni a szükséges anyagokat.
*Kicsit elmosolyodik.*
- Legfeljebb nem leszünk szűkén az orvosságnak, ha Dora is visszatér. De az sohasem baj.
*Kicsit nazális a hangja, tekintve, hogy egyik orrlyuka be van tömve. Ezt saját maga is észreveszi, és nem tud nem azon gondolkodni, hogy mennyi ideje lehet még? Arra jut, hogy nem várja meg a végstádiumot. A fegyverraktárban biztosan talál olan kardot, amibe még idejében beledőlhet. Amikor még emberhez méltó állapotban van. És csak remélni tudja, hogy lesz elég lelkiereje megtenni, ha szükséges.*


50. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-01-12 22:53:18
 ÚJ
>Navarentine Solichastra avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 174
OOC üzenetek: 0

Játékstílus: Megfontolt

//Hajnalfény//
//Az ispotály előtt//

- Ajánlom is! *duzzog még kicsit a tréfa miatt, de nem sokáig bírja megállni nevetés nélkül. Mosolya azonban hamar lehervad, amikor eddigi teljesítménye kerül szóba. Hiába a dicséret, közel se érzi úgy, hogy jó lett volna a megoldásmenete, így fél újból a fiúra tekinteni. Csak a csipkelődő megjegyzés hallatán pillant rá ismét, eltökélve magát, hogy duzzogó arccal és valami nem túl kedves replikával folytatja, mikor azonban arra kerülne a sor, hogy megszólaljon, nem jut eszébe semmi olyan válasz, ami méltón kifejezné érzelmeit, így végül csak egy nyelvnyújtásra futja tőle, majd a fiú felé dobja azt a pár fűszálat, amit még a földön talált, ezek azonban könnyed súlyukból adódóan sokkal hamarabb leesnek, mintsem hogy elérhetnék tervezett céljukat. Kíváncsian tekint rá viszont ismét, mikor úgy tűnik, végre választ kap a kérdéseire. Érdeklődve hallgatja a tanítást, azonban a magyarázat hallatán csak még több dologról válik világossá számára, hogy nem tud róluk semmit.*
- Mi a különbség az árnyék és a sötétség között? Egyáltalán van különbség? *kérdez vissza összehúzott szemöldökkel, ahogy próbálja feldolgozni magában a hallottakat* Létezik-e árny, ha nem vetül rá fény? *ismétli meg a kérdést, ahogy próbálja összefoglalni a gondolatmenetét az ügyben, hogy rájöhessen, hol a hiba.*
- Árnyék csak akkor létezik, ha nem vetül rá fény, nem? Mármint a fénynek a tárgyra kell vetülnie, aminek aztán árnyéka lesz. Ha az árnyékot világítjuk meg, akkor eltűnik... *el kell ismernie, ezzel a témával eddig nem foglalkozott behatóbban, így csak a mindennapi életből származó tapasztalatait tudja felhasználni gondolkodás közben.*
- Minden fény után jár-e a sötét? *tér rá a következő kérdésre a versikében* Ha a sötétség a természetes állapot, de a fénnyel együtt megjelenik az árnyék, akkor gyakorlatilag a sötét valamilyen formában mindig jelen van? Tehát a fény előtt és után is sötét jár? *kérdőn pillant a fiúra, hiszen lényegében csak hangosan próbálja továbbra is megfejteni a versike értelmét, azonban még a segítségek ellenére se biztos benne, hogy jó úton jár. A harmadik kérdést nem is tudja az első kettőhöz kötni, így azt egyelőre hagyja is. Nem is tudatosodik benne a mozdulat, mikor már nyújtja is ujjait a talaj és a fénylő gömb közé, hogy megnézze, vajon neki sikerül-e árnyékot produkálnia.*
- A fény hozza létre az árnyékot, de a fény is tünteti el? Ennek nincsen semmi értelme... *folytatja szomorúan, ezúttal nem csak megjátszott érzelmektől vezérelve biggyesztve le ajkait, hanem saját tudatlansága és értetlensége miatt.*


49. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-01-12 13:12:18
 ÚJ
>Taitos, a Zöldfülű avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1700
OOC üzenetek: 341

Játékstílus: Vakmerő

//Hajnalfény//
//Az ispotály előtt//

*A lány keze bizony a gömb helyett Taitosén csattan. A fiú kajánul elvigyorodik, ahogy gyanútlan áldozata a csapdába sétál.*
-Háh!
*Vigyorog tovább. A lebiggyesztett ajkakra persze nem marad szótlan.*
-Naa, de komolyan gondoltam ám!
*Szól oda.*
-Egyszer a tiéd lesz.
*Mosolyodik el.*
-Na de halljuk a válaszokat!
*Kíváncsi, és sokat számít, hogy a lány hogy jut ide. Az első válaszon ledöbben.*
~Erre nem gondoltam reggel!~
*Láthatóan elképed.*
-Igen, ez jó gondolat.
*Hümmög egyet, szemét pedig végigfuttatja a lányon. Főleg amikor a füvet kezdi bogarászni. Egy pár pillanat lopott bámulást után csipkelődésbe kezd.*
-Most is elfoglalt vagy?
*Kérdezi hunyorogva, hogy aztán a kérdésekre térjen rá.*
-De tudod mit? Adok most választ én.
~Legalább megtalált, ennyit kaphat.~
*Nem kevés a döntésből Taitos szimpátiáján múlik, de ez mindig így volt talán ha mester és tanítványa kerültek a mérleg karjaira. Felidézi a kérdéseket.*
-Létezik-e árny, ha nem vetül rá fény?
*Ízlelgeti a kérdést kicsit.*
-Minden fény után jár-e a sötét?
*Ismét hagy egy kis szünetet.*
-Szemed tükrében mi csillan oly vígan?
~A legkönnyebb maradt a végére.~
*Büszke magára, hogy három ilyen jó kérdést talált elsőre.*
-A negyedik meg is volt, az tárgytalan.
*Úgy dönt, hogy tanításba fog.*
-Az árnyék a fény hiánya. Így alapvetően minden árnyas, míg rá nem vetül a fény. Az árnyék a természetes állapot a világban.
*Jelenti ki az első kérdésre adható legpontosabb választ az ifjú mester.*
-Így mindenhol árnyék van, ahol fény nincs.
*Öklét mozgatja a talaj felett, rá is néz. Látványosan nincs árnyéka most.*
~Ez így is marad, míg be nem csukom a kezem.~
*Gondolja a fénygömbre sandítva.*
-Ezt már a te dolgod lesz megválaszolni. A harmadik feleletem ezután jön.
*Somolyodik el. A válasz egyszerű.*


48. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-01-11 23:44:21
 ÚJ
><b style='color:#c03010'>Mesélő (Nyíl)</b> avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Mesélő
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 44

Játékstílus: Szelíd

//A pestis//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//

*Az ispotályban az élet a szokott medrében zajlik. Emberek fekszenek. Emberek szalmát égetnek. Emberek sírnak. Emberek nevetnek. Meglehetősen szürreális kép egy pestis sújtotta birodalom elszigetelt kis szegletéről. A hónap persze sokan örülnek, a korábban erőteljesen megfogyatkozó menekültcsoport, az utóbbi időben viszonylag állandó létszámmal üzemelt. Akadnak persze halálesetek, ezt az elszenesedett holttestek kiválóan bizonyítják. Habrertus Fendort egy ágy mellett találja, ahol egy gyermek homlokát ellenőrzi, majd mosolyogva halad tovább, míg észre nem veszi a kancellárt.*
- Oh. Jó uram. *Hajol meg csendesen.* Lefekvéshez készülődünk, utolsó ellenőrzést tartok. *Válaszol mosolyogva, láthatóan nem beteg. Legalábbis kívülről ez látszik. Ahogyan továbbindulnak, Fendor úgy vezeti körbe a kancellárt, mintha nem minden estéjét itt fejezné be.*
- Az utasításodnak megfelelően jártunk el. A csapdákat naponta ellenőrizzük és kihelyezzük. A szalmát és a ruházatot reggelente égetjük, s a... a holttestektől megszabadulunk. *Foglalja össze, miközben a teremben haladnak. Többen nyögnek halkan, de senki nem érzi egyedül magát, s még a végstádiumban lévő betegeknek is van erejük mosolyogni.*
- A remény élteti őket, egyeseket a hit is. *Magyarázza mosolyogva Fendor.* Meg a reggeli gyerekkacaj a hóban. *Láthatóan elérzékenyül kissé, de erőt vesz magán.*
- Ftitti beteg. Az első lázrohamot túlélte, de foltok kezdenek megjelenni a kis testén. Ott van hátul. *Mutat egy kisebb részre, ahol temérdek fából készült kis tákolmány szolgál játék gyanánt. Ftitti nem játszik, fekszik, s hangosan zihálva veszi a levegőt, lehunyt szemmel.*
- Őt ellenőrzöm minden reggel először. *Mondja Fendor.* Erős gyermek, sokat kibír. *Halkan felsóhajt, majd folytatja.*
- A levest köszönjük. Jól fog esni mindenkinek. Osszátok szét kérlek. *Egy intésére többen megjelennek, majd a levest kezdik osztani. Valahogyan méltósággal, hátratett kézzel, kihúzva magát sétál a kancellár mellett.*
- Ha nem kapnak gyógyszert mihamarabb, előbb a gyerekek, majd az asszonyok mennek el. Több férfi mintha megtébolyodna olykor, elfelejtik hol vannak és miért. Le kell őket kötözni. *Ezeket a részleteket még nem említette, mert az utóbbi időben jellemzőek.*
- Remélem ön, jól van, uram. *Fordul hirtelen a kancellár felé Fendor.* Ön és a thargok az egyetlen reményünk.

//Napváltás//

*A nap sugarai óvatosan kúsznak be a ritkás deszkák közötti réseken. Az asztalnál felsóhajtó Habrertus az első, mit észrevehet a szájából kiáramló levegő, mely megfesti előtte a teret. Csípős hideg van, de a munkának folytatódnia kell. A kancellár fáradt ugyan, de a magára mindig is adó ember, a reggeli tisztálkodást most sem mulasztja el. Komótosan, mondhatni rutinosan telhet ez a pillanat, s amint megmártja két összezárt tenyerét az előre kikészített tálkában álló jéghideg vízben, szinte azonnal felfrissül tőle. Néhányszor megmoshatja frissen beretvált arcát, mígnem az egyik mozdulatnál felfigyelhet a tenyerében elmázolódott vérre. Ha megnézi az előtte lévő tálkát, láthatja, hogy vértől piroslik, s végigtapogatja magát arra is rájöhet, hogy egyetlen vágást nem ejtett magán. A vér, az orrából szivárog.*


1-20 , 21-40 , 41-60 , 48-67