//Artheniori kiruccanás//
*A reggel ezen szaka mindig a legtevékenyebb. Jelenleg az óriás azzal foglalatoskodik, hogy az életét csomagolja el egy táskába. Nincs nehéz dolga, hisz minden vagyona az övén lóg általában, mint most is. Tegnap este a két látogató úgy elterelte a figyelmét, hogy levetkőzni is elfelejtett, mint ahogy leszerszámozni magát, így teljes menetfelszerelésben hunyta álomra a szemét, és értelem szerűen úgy is ébredt. Ennél fogva még egyszerűbb dolga van, mikor reggeli után gyűjtögeti a motyóját. Néhány kövakő, egy pici fa kalapács, ami a kezében úgy néz ki, mint egy játékszer, meg a ruhái, mind egy dagadó, ám bár nem túl nagy hátizsákban találják meg ideiglenes helyüket. Eztán kimegy a ház mellé, amíg a másik kettő is indulásra kész állapotba varázsolják magukat, és a lapra szerelt méhládát egy kötéllel szállítható formára hozva a hátára húzza, kapáját a baljába fogja, táskája pedig a jobb vállán lóg. Így búcsúzik artheniori életétől a földműves, s új, erdei élet reményében követi az induló lovagot a nap irányába.*
*Hosszasan keresgéli Soreyl a megfelelő utat, mígnem rátalál, s a csapatot a nehéz terepen vezetve lendületesen csörtet előre. Az óriás már kevésbé, bár hosszú lábainak köszönhetően meg is engedheti magának a lomhább mozgást, néha mégis le-le marad a többiektől, hisz gyakran fennakad ilyen-olyan indákban, gyakran besüpped a felázott talajban, ami az ember méretű lényeket még elbírja, néhány mázsát viszont már nem. Szerencsére ezekben a helyzetekben ott vannak a kényelmes magasságban leledző faágak, amit ha elbírják őt, könnyen ki tudja húzni magát a pácból, szükség esetén pedig úti társaiban is bízhat. Lassan szárad a környék, a föld illata is más. Közelednek a mély, feltérképezetlen erdőhöz, ahol az ígéret földjét jövendöli a lovag. Bó már a viskóját tervezgeti, és a szántóját, bár most, hogy biztos lábakon áll, agya egészen forgalmas autópálya lett most a gondolatainak, s újra eszébe jut az a gyönyörű kapa, amit a piactéren látott. A saját szerszámára pillant, ami strapabíró, hűséges darab, és bár nagyon szereti, azért mégsem versenyezhet azzal a csodaeszközzel. Nem hibáztatja a kereskedőt, hisz sem ideje, sem kapacitása nem volt azt feltételezni, hogy csak neki nem akarta eladni, mégis neheztel azért rá, de kizárólag csak azért, mert az a kapa olyan csoda szép volt.*