Nincs játékban - Holdudvar
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Nincs "nagyobb" helyszín | Holdudvar | Nincs "kisebb" helyszín |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 93 (1841. - 1860. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400
1860. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2016-02-10 08:39:18
Üzenet elküldve: 2016-02-10 08:39:18
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Hat nap, hat éjszaka//
*Mondhatni együtt érez a hímmel, roppant bosszantó, ahogyan a dolgok alakulnak. Igaz, ő nem azért morog a történések ilyetén fordulatán, mert zavarná, hogy a városban marad. Lichanech épp olyan nyüzsgő és felszíniekkel teli hely, mint Arthenior, a zsibongáshoz és tömeghez már hozzászokott. Ellenben, ha csekély is lett volna, a zsákmány szerzés elmarad. Ez az, ami dühíti. Így mégis hogyan építkezzen, ha nincs miből?*
- Ne morogj, nem én hoztam ide azt a rohadó és oszladozó sereget! *Mordul a hímre, ingerült tekintete figyelmeztetőn villan. Azzal, hogy megitta azt a bájitalt, aminek megvétele egy foghúzással is felért, ellenben muszáj volt, ő került helyzeti előnybe, s nem lenne rest ezt kihasználni.*
- Vagy ha oly annyira vágyod az ellenfeleket, akik ellen az acélt vethetnéd be, a város még mindig keresi a hőseit. *Jegyzi meg epésen.* Nem mintha sokra mennének vele. Visszaverni a sereget legfeljebb tüneti kezelés, annak se a legjobb. Holtakat mindig, mindenhol lehet találni, hamar meglenne az utánpótlás az ellenségnek. A fejét kel levágni a kígyónak, azt viszont nem a csatatéren lehet meglelni. *Fonja keresztbe a karjait maga előtt. Nem mintha nem gondolt volna rá, hogy maga jár utána a dolgoknak, s megszerzi a hullatámasztó megölésével járó dicsőséget, és minden egyéb nyereményt, de ezt a fantáziálást nyomban el is vetette. Ugyanis rögtön szembesült egy komoly hátrányról, mégpedig hogy igen komoly mágikus erőkkel találná szembe magát, amik ellen nem tudna mit tenni.
Mielőtt felelhetne a hím kérdésére, az megindul, így hát ő is felkel, s kíváncsian nézi mi a nagy riadalom oka. Ahogy az sejtette, a két dudás nem fér meg egy csárdában, s az egyik csődör máris piszkálja a másikat. Saját hátasa alighanem úri neveltetést kapott annál a nemesi háznál, mert csendben álldogált ott, ahol kikötötte, ám amint atrocitás éri, nem rest visszavágni hasonlóképp, mélyeket horkantva, és fenyegetőn dobbantva patáival.*
- Cöh, ezzel még fel is lehetne lépni. *Jegyzi meg elmélázva, no persze nincsenek olyan tervei, hogy a szórakoztatás műfajában épít magnak karriert. Mindenesetre odalép a maga sötét szőrű hátasához, és próbálja visszafogni az ingerült jószágot.*
- Nyughass te! Ajj, hát persze, nem adtam még neked nevet. *Emlékszik, hogy a kt ló közül az egyiket zivatarnak, vagy Viharnak, vagy valami egyéb időjárási sorscsapásnak nevezték, de abban már nem biztos, melyik kapta a roppant frappáns nevet. Amíg egy új megszólítást próbál kiötölni a zsákmány hátasnak, inkább Kharasshi korábbi kérdésére ad választ.*
- Továbbra is sokan mennek nyugatra. Ez persze azt eredményezi, hogy sok arrafelé a fosztogató, útonálló, és egyéb... konkurencia. Ami pedig bevonzza a lakott területek környékére a különféle őrjáratok milíciákat, és egyéb átlag embert védő fegyveres erőket. Arra sem érné meg próbálkozni. Észak felé meg, Lichanech környékén... *Nem fejezi be a mondatot, csak kelletlenül elhúzza a száját.*
- Mégis milyen nevet adjak neked? *Nézi a még mindig nyugtalankodó csődört.*
*Mondhatni együtt érez a hímmel, roppant bosszantó, ahogyan a dolgok alakulnak. Igaz, ő nem azért morog a történések ilyetén fordulatán, mert zavarná, hogy a városban marad. Lichanech épp olyan nyüzsgő és felszíniekkel teli hely, mint Arthenior, a zsibongáshoz és tömeghez már hozzászokott. Ellenben, ha csekély is lett volna, a zsákmány szerzés elmarad. Ez az, ami dühíti. Így mégis hogyan építkezzen, ha nincs miből?*
- Ne morogj, nem én hoztam ide azt a rohadó és oszladozó sereget! *Mordul a hímre, ingerült tekintete figyelmeztetőn villan. Azzal, hogy megitta azt a bájitalt, aminek megvétele egy foghúzással is felért, ellenben muszáj volt, ő került helyzeti előnybe, s nem lenne rest ezt kihasználni.*
- Vagy ha oly annyira vágyod az ellenfeleket, akik ellen az acélt vethetnéd be, a város még mindig keresi a hőseit. *Jegyzi meg epésen.* Nem mintha sokra mennének vele. Visszaverni a sereget legfeljebb tüneti kezelés, annak se a legjobb. Holtakat mindig, mindenhol lehet találni, hamar meglenne az utánpótlás az ellenségnek. A fejét kel levágni a kígyónak, azt viszont nem a csatatéren lehet meglelni. *Fonja keresztbe a karjait maga előtt. Nem mintha nem gondolt volna rá, hogy maga jár utána a dolgoknak, s megszerzi a hullatámasztó megölésével járó dicsőséget, és minden egyéb nyereményt, de ezt a fantáziálást nyomban el is vetette. Ugyanis rögtön szembesült egy komoly hátrányról, mégpedig hogy igen komoly mágikus erőkkel találná szembe magát, amik ellen nem tudna mit tenni.
Mielőtt felelhetne a hím kérdésére, az megindul, így hát ő is felkel, s kíváncsian nézi mi a nagy riadalom oka. Ahogy az sejtette, a két dudás nem fér meg egy csárdában, s az egyik csődör máris piszkálja a másikat. Saját hátasa alighanem úri neveltetést kapott annál a nemesi háznál, mert csendben álldogált ott, ahol kikötötte, ám amint atrocitás éri, nem rest visszavágni hasonlóképp, mélyeket horkantva, és fenyegetőn dobbantva patáival.*
- Cöh, ezzel még fel is lehetne lépni. *Jegyzi meg elmélázva, no persze nincsenek olyan tervei, hogy a szórakoztatás műfajában épít magnak karriert. Mindenesetre odalép a maga sötét szőrű hátasához, és próbálja visszafogni az ingerült jószágot.*
- Nyughass te! Ajj, hát persze, nem adtam még neked nevet. *Emlékszik, hogy a kt ló közül az egyiket zivatarnak, vagy Viharnak, vagy valami egyéb időjárási sorscsapásnak nevezték, de abban már nem biztos, melyik kapta a roppant frappáns nevet. Amíg egy új megszólítást próbál kiötölni a zsákmány hátasnak, inkább Kharasshi korábbi kérdésére ad választ.*
- Továbbra is sokan mennek nyugatra. Ez persze azt eredményezi, hogy sok arrafelé a fosztogató, útonálló, és egyéb... konkurencia. Ami pedig bevonzza a lakott területek környékére a különféle őrjáratok milíciákat, és egyéb átlag embert védő fegyveres erőket. Arra sem érné meg próbálkozni. Észak felé meg, Lichanech környékén... *Nem fejezi be a mondatot, csak kelletlenül elhúzza a száját.*
- Mégis milyen nevet adjak neked? *Nézi a még mindig nyugtalankodó csődört.*
1859. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2016-02-09 17:55:55
Üzenet elküldve: 2016-02-09 17:55:55
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Hat nap, hat éjszaka//
*Bitang horkantására kapja fel a fejét. Mikor Iluse a Holdudvarra lép, Kharasshi kissé tanácstalanul vonja össze a szemöldökét. Bár szóvá nem teszi, sandán figyeli a nőstény fesztelen lépteit, könnyed mozgását. Ő még mindig szitkokat rág a fogai közt, amikor a térdét kell hajlítani.
Már akkor gyanakodott, mikor Iluse letelepszik egy padra és jelzésértékkel rá néz, hogy foglaljon helyet mellette. Nem. Határozottan nincsenek jó érzései a dologgal kapcsolatban. Sejtelmei be is igazolódnak. A terveknek tehát lőttek, s hogy ennek nem örül, az a hím képére van írva. Már nagyon ráfért volna, hogy kilovagoljanak. Messze, el innen, ebből az elátkozott városból.
A beszámolót hallgatva viszont be kell lássa, valóban nem lenne túl tanácsos most nekivágniuk.*
- Akkor hogyan tovább? *kérdi, egyre sűrűbben sandítva a Holdudvart az erdőtől elválasztó kerítés felé.* - A maradék szolgálati időmet az tölti majd ki, hogy cipelem a nyomodban a piacról a vásárfiát és ágyba viszem neked a reggelit? *morogja.*
- És mi hír nyugaton? *kérdi, de mintha csak kicsúszott volna a száján a kérdés. A választ azonban már nincs módja megvárni. Bitang nyerítésére már félúton van a kapu felé.*
- Hogy a rohadás essen beléd, te rossebes dög!
*Tett volna rá egy nagyobb összeget, hogy az az átokverte négylábú nem fogja megállni, hogy ki ne kezdje Iluse pedigrés hátasát. A kesely csődörnek sosem jelentett problémát, hogy eloldja magát, akármilyen furfangos hurokkal pányvázza is ki, így egy ideje már nem is különösebben vesződik vele, épp csak mutatóba biggyeszti oda a szárat egy alkalmas helyre. Így viszont még kevesebb tisztelet környékezi a többi, nem ennyire szabad szellemben tartott hátas iránt.*
- Úgy éljek, kimiskároltatlak, te átok! *füttyent harsányat a lova felé, aki épp szó szerinti csipkelődéssel kezd bemutatkozásba a másik csődörnek.*
*Bitang horkantására kapja fel a fejét. Mikor Iluse a Holdudvarra lép, Kharasshi kissé tanácstalanul vonja össze a szemöldökét. Bár szóvá nem teszi, sandán figyeli a nőstény fesztelen lépteit, könnyed mozgását. Ő még mindig szitkokat rág a fogai közt, amikor a térdét kell hajlítani.
Már akkor gyanakodott, mikor Iluse letelepszik egy padra és jelzésértékkel rá néz, hogy foglaljon helyet mellette. Nem. Határozottan nincsenek jó érzései a dologgal kapcsolatban. Sejtelmei be is igazolódnak. A terveknek tehát lőttek, s hogy ennek nem örül, az a hím képére van írva. Már nagyon ráfért volna, hogy kilovagoljanak. Messze, el innen, ebből az elátkozott városból.
A beszámolót hallgatva viszont be kell lássa, valóban nem lenne túl tanácsos most nekivágniuk.*
- Akkor hogyan tovább? *kérdi, egyre sűrűbben sandítva a Holdudvart az erdőtől elválasztó kerítés felé.* - A maradék szolgálati időmet az tölti majd ki, hogy cipelem a nyomodban a piacról a vásárfiát és ágyba viszem neked a reggelit? *morogja.*
- És mi hír nyugaton? *kérdi, de mintha csak kicsúszott volna a száján a kérdés. A választ azonban már nincs módja megvárni. Bitang nyerítésére már félúton van a kapu felé.*
- Hogy a rohadás essen beléd, te rossebes dög!
*Tett volna rá egy nagyobb összeget, hogy az az átokverte négylábú nem fogja megállni, hogy ki ne kezdje Iluse pedigrés hátasát. A kesely csődörnek sosem jelentett problémát, hogy eloldja magát, akármilyen furfangos hurokkal pányvázza is ki, így egy ideje már nem is különösebben vesződik vele, épp csak mutatóba biggyeszti oda a szárat egy alkalmas helyre. Így viszont még kevesebb tisztelet környékezi a többi, nem ennyire szabad szellemben tartott hátas iránt.*
- Úgy éljek, kimiskároltatlak, te átok! *füttyent harsányat a lova felé, aki épp szó szerinti csipkelődéssel kezd bemutatkozásba a másik csődörnek.*
1858. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2016-02-08 23:03:35
Üzenet elküldve: 2016-02-08 23:03:35
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 9
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 9
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
* Jóllakottan a fogadóból kijövet indul útnak, hogy felfedezze Atheniort, esetleg hogy valami feladatot találjon magának *
~ Muszáj valami hasznosat is csinálnom nem azért mentem el otthonról, hogy máshol lébecoljak. Talán rám férne egy kis gyakorlás is, különben a végén annyira elfelejtek harcolni, hogy a nyelével előre hajítom el a késemet ~
* Elvonul a kicsi hátsó kertbe ahol az ülésre már szinte használhatatlan padok előtt leül és fegyvereit előveszi majd gondos mozdulattal megtisztítja és kiélezi őket *
A hozzászólás írója (Bagyi Tírabo) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2016.02.08 23:05:06
~ Muszáj valami hasznosat is csinálnom nem azért mentem el otthonról, hogy máshol lébecoljak. Talán rám férne egy kis gyakorlás is, különben a végén annyira elfelejtek harcolni, hogy a nyelével előre hajítom el a késemet ~
* Elvonul a kicsi hátsó kertbe ahol az ülésre már szinte használhatatlan padok előtt leül és fegyvereit előveszi majd gondos mozdulattal megtisztítja és kiélezi őket *
A hozzászólás írója (Bagyi Tírabo) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2016.02.08 23:05:06
1857. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2016-02-08 11:55:59
Üzenet elküldve: 2016-02-08 11:55:59
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Hat nap, hat éjszaka//
*Még elbicegett a Piactér forgatagából a Szegénynegyed egy kevésbé forgalmas részére. Ha teheti, csak vész esetére tartogatja az efféle megoldásokat, mert meglehetősen költségesek, de nincs mit tenni, ha nem tud ráállni az egyik lábára, nem marad sok választása. Nem mondaná sérüléseit komolynak, még akkor sem, ha így lenne, ám jobb lábára kapott néhány olyan ütést, mely egyenként is igen kellemetlenek lennének, együtt viszont a mozgását jelentősen gátló tényezővé váltak. Így hát a nyugodtabb utcára érve elő is veszi az egyik üvegcsét, kipattintja a dugó a helyéről, és megissza annak zöld tartalmát.
Amint kezdi érezni a bájital áldásos hatását, máris jólesően fellélegez. A fájdalom a fakard kellemetlen érintései nyomán fokozatosan csökken, s lassan el is múlik. Beletelik pár percbe, mire teljesen kifejti a hatását, vagy csak neki esik jól egy kicsit az egyik viskó oldalának döntve a hátát várni egy kicsit.
Azonban tennivaló mindig akad, így nem sokáig lopja ott a napot. A Pegazusba csak annyi időre tér vissza, míg felmarkolja holmijait, majd az istállóba megy. Kivezeti onnan a csődört, felnyergeli, s a hátára ül. Kicsit megmozgatja a jószágot, üget egyet a környéken, közben ő is átgondolhatja a nap közben hallott pletykákat.
Így nem is csoda, ha másodikként ér vissza az udvarhoz. Kint már látja az ismerős lovat, így feltételezi, a hím indulásra készen érkezett. A száját kissé elhúzza, miközben leszáll a nyeregből, és kiköti a maga hátasát. No nem túl közel a Bitanghoz nehogy a két patás esetleg folytassa azt, amit gazdáik a Barakkban műveltek.
Habár kissé komornak tűnik, a mozgással már láthatóan nincsen problémája. Azonban mégsem megy el egészen a hímig, hanem megáll az egyik padnál, és leül, jelezve Kharasshinak, hogy jöjjön ő is. Csak mikor a másik is helyet foglal, kezd bele.*
- Dicséretes, hogy még a Barakkbeli csépelés után is ilyen lelkesen indulnál, de ki kell ábrándítsalak. Nem megyünk a szántóföldekre. *Sóhajt egy mélyet, lemondóan. Nem tart hosszú, drámai szünetet, már folytatja is.*
- Nem csak a karavánpihenőt, e a kikötőt is megtámadták. És valamit a kastélyról is pusmognak. Ha most megyünk a Szántóföldekre, könnyen lehet, két élőholt sereg, vagy előőrs között találnánk magunkat, annyit viszont nem ér meg. A városiak máris önkénteseket toboroznak, meg már küldik is az erősítést észak és dél felé is. Elég pocsék lehet a helyzet, ha pénzjutalommal próbálják csábítani a népeket.
*Az új információk, még ha csak híresztelések és pletykák is, alaposan keresztbe húzták számításait. Mert bármennyire is pontatlan legyen az információ, amit hallott jövet-menet, a magja bizonyára valós alapokon nyugszik. Merész a nőstény, ez tény, de szerencsére mérlegelni is megtanították, a kockázat jelen esetben pedig jóval nagyobb, mint a lehetséges nyereség. Tudja, merre találja az egyik kisebb nemesi kúriát, amit vagy gyengén védenek, vagy ha van eszük, inkább elhagytak egy biztos menedék fejében, de vajon hagytak-e ott maguk mögött annyi holmit, ami miatt érdemes lenne megkockáztatni a csapdába esést.*
Megivott egy varázsitalt, ami azonnal begyógyítja az első, második és harmadik fokozatú sebesüléseket.
*Még elbicegett a Piactér forgatagából a Szegénynegyed egy kevésbé forgalmas részére. Ha teheti, csak vész esetére tartogatja az efféle megoldásokat, mert meglehetősen költségesek, de nincs mit tenni, ha nem tud ráállni az egyik lábára, nem marad sok választása. Nem mondaná sérüléseit komolynak, még akkor sem, ha így lenne, ám jobb lábára kapott néhány olyan ütést, mely egyenként is igen kellemetlenek lennének, együtt viszont a mozgását jelentősen gátló tényezővé váltak. Így hát a nyugodtabb utcára érve elő is veszi az egyik üvegcsét, kipattintja a dugó a helyéről, és megissza annak zöld tartalmát.
Amint kezdi érezni a bájital áldásos hatását, máris jólesően fellélegez. A fájdalom a fakard kellemetlen érintései nyomán fokozatosan csökken, s lassan el is múlik. Beletelik pár percbe, mire teljesen kifejti a hatását, vagy csak neki esik jól egy kicsit az egyik viskó oldalának döntve a hátát várni egy kicsit.
Azonban tennivaló mindig akad, így nem sokáig lopja ott a napot. A Pegazusba csak annyi időre tér vissza, míg felmarkolja holmijait, majd az istállóba megy. Kivezeti onnan a csődört, felnyergeli, s a hátára ül. Kicsit megmozgatja a jószágot, üget egyet a környéken, közben ő is átgondolhatja a nap közben hallott pletykákat.
Így nem is csoda, ha másodikként ér vissza az udvarhoz. Kint már látja az ismerős lovat, így feltételezi, a hím indulásra készen érkezett. A száját kissé elhúzza, miközben leszáll a nyeregből, és kiköti a maga hátasát. No nem túl közel a Bitanghoz nehogy a két patás esetleg folytassa azt, amit gazdáik a Barakkban műveltek.
Habár kissé komornak tűnik, a mozgással már láthatóan nincsen problémája. Azonban mégsem megy el egészen a hímig, hanem megáll az egyik padnál, és leül, jelezve Kharasshinak, hogy jöjjön ő is. Csak mikor a másik is helyet foglal, kezd bele.*
- Dicséretes, hogy még a Barakkbeli csépelés után is ilyen lelkesen indulnál, de ki kell ábrándítsalak. Nem megyünk a szántóföldekre. *Sóhajt egy mélyet, lemondóan. Nem tart hosszú, drámai szünetet, már folytatja is.*
- Nem csak a karavánpihenőt, e a kikötőt is megtámadták. És valamit a kastélyról is pusmognak. Ha most megyünk a Szántóföldekre, könnyen lehet, két élőholt sereg, vagy előőrs között találnánk magunkat, annyit viszont nem ér meg. A városiak máris önkénteseket toboroznak, meg már küldik is az erősítést észak és dél felé is. Elég pocsék lehet a helyzet, ha pénzjutalommal próbálják csábítani a népeket.
*Az új információk, még ha csak híresztelések és pletykák is, alaposan keresztbe húzták számításait. Mert bármennyire is pontatlan legyen az információ, amit hallott jövet-menet, a magja bizonyára valós alapokon nyugszik. Merész a nőstény, ez tény, de szerencsére mérlegelni is megtanították, a kockázat jelen esetben pedig jóval nagyobb, mint a lehetséges nyereség. Tudja, merre találja az egyik kisebb nemesi kúriát, amit vagy gyengén védenek, vagy ha van eszük, inkább elhagytak egy biztos menedék fejében, de vajon hagytak-e ott maguk mögött annyi holmit, ami miatt érdemes lenne megkockáztatni a csapdába esést.*
Megivott egy varázsitalt, ami azonnal begyógyítja az első, második és harmadik fokozatú sebesüléseket.
1856. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2016-02-08 10:42:25
Üzenet elküldve: 2016-02-08 10:42:25
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Hat nap, hat éjszaka//
*Kharasshi kihasználta a kapott időt, összeszedte a holmiját, így már akár útra készen érkezik a Holdudvarra. Bitangot a kapun kívül hagyja. Azt nem tudja, hogy a nőstény mikorra tervezi az indulást, de ha változtak a tervek és még nem aktuális, legfeljebb majd beprotezsálja a jószágot az istállóba.
Bekente a zúzódásait a gyógyfüves kenőcsével, de a térde még így is sajog. Valószínűleg helyrejön néhány napon belül, de azért elég kellemetlen.
A nősténynek még se híre se hamva, így Kharasshinak is marad a várakozás és a fel-alá járkálás. Ráfog a bal vállára és átmozgatja azt is, amíg nincs jobb dolga. Közben pedig azon morfondírozik, hogy tudná elkerülni, hogy a főnökasszonynál újból és újból kihúzza a gyufát. Bár az ösztönei erősen súgnak, mégis nehéz ráéreznie arra a fajta mentalitásra, amit elvárnának tőle. De persze magából se tud vagy akar kivetkőzni, így zördülésekre még biztosan számíthat. Ha elindulnak, talán valamivel könnyebb dolga lesz majd, hiszen ha figyelmét a feladatra fordítja, kevesebb tér adódik bajba keverni magát. Frászt adódik kevesebb! Ha összeakadnak azokkal a holtakkal vagy akár egy rablóbandával és a helyzet forróvá válik, már így előre se bízik benne, hogy szófogadó csatlósként tudja kezelni a dolgokat. Egyezség ide vagy oda, Kharasshinak megvannak a maga gondolatai, ha az életüket kell menteni. Olyan helyzetben pedig felülíródnak a szabályok.
Kiderül. A dolgokon előre aggódni a bolondok időtöltése.*
*Kharasshi kihasználta a kapott időt, összeszedte a holmiját, így már akár útra készen érkezik a Holdudvarra. Bitangot a kapun kívül hagyja. Azt nem tudja, hogy a nőstény mikorra tervezi az indulást, de ha változtak a tervek és még nem aktuális, legfeljebb majd beprotezsálja a jószágot az istállóba.
Bekente a zúzódásait a gyógyfüves kenőcsével, de a térde még így is sajog. Valószínűleg helyrejön néhány napon belül, de azért elég kellemetlen.
A nősténynek még se híre se hamva, így Kharasshinak is marad a várakozás és a fel-alá járkálás. Ráfog a bal vállára és átmozgatja azt is, amíg nincs jobb dolga. Közben pedig azon morfondírozik, hogy tudná elkerülni, hogy a főnökasszonynál újból és újból kihúzza a gyufát. Bár az ösztönei erősen súgnak, mégis nehéz ráéreznie arra a fajta mentalitásra, amit elvárnának tőle. De persze magából se tud vagy akar kivetkőzni, így zördülésekre még biztosan számíthat. Ha elindulnak, talán valamivel könnyebb dolga lesz majd, hiszen ha figyelmét a feladatra fordítja, kevesebb tér adódik bajba keverni magát. Frászt adódik kevesebb! Ha összeakadnak azokkal a holtakkal vagy akár egy rablóbandával és a helyzet forróvá válik, már így előre se bízik benne, hogy szófogadó csatlósként tudja kezelni a dolgokat. Egyezség ide vagy oda, Kharasshinak megvannak a maga gondolatai, ha az életüket kell menteni. Olyan helyzetben pedig felülíródnak a szabályok.
Kiderül. A dolgokon előre aggódni a bolondok időtöltése.*
1855. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2016-02-08 08:35:20
Üzenet elküldve: 2016-02-08 08:35:20
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//A Városban//
*Szép kis hátsó udvarnak tűnik ez, de amikor megpillantja a fakerítésen túli részt egy egész kis park világlik ki a szeme előtt. A szépen karbantartott parkocskában megpillant egy lugast, márványpadot és egy sírboltot. Hamar oda is sétál a síremlékhez, majd tanulmányozni kezdi. Nem igazán ment bele részleteiben, a város nagy embereinek történetébe, de annyit bizton meg tud állapítani, hogy ha ennek az embernek itt van sírja és nem a temetőben, ráadásul egy egész parkot szenteltek neki, akkor fontos valaki lehetett. Egy darabig még elidőzik, itt utána tesz egy kört a kicsiny parkszerű kertben. Tetszik neki, amit lát és örömmel nyugtázza, hogy a városban vannak még szép helyek a gazdagnegyeden kívül is. Ennek nyomán mégis csak fellelhető valamiféle közgondolkodás a városvezetés részéről, habár az is könnyedén előfordulhat, hogy a fogadó vonzáskörzetébe tartozik, tehát magántulajdonról van szó. Végsősoron ez most mit sem számít így egy rövidke séta után hamar bejárja az egészet és tovább is indul a fákkal övezett városhatárba.*
*Szép kis hátsó udvarnak tűnik ez, de amikor megpillantja a fakerítésen túli részt egy egész kis park világlik ki a szeme előtt. A szépen karbantartott parkocskában megpillant egy lugast, márványpadot és egy sírboltot. Hamar oda is sétál a síremlékhez, majd tanulmányozni kezdi. Nem igazán ment bele részleteiben, a város nagy embereinek történetébe, de annyit bizton meg tud állapítani, hogy ha ennek az embernek itt van sírja és nem a temetőben, ráadásul egy egész parkot szenteltek neki, akkor fontos valaki lehetett. Egy darabig még elidőzik, itt utána tesz egy kört a kicsiny parkszerű kertben. Tetszik neki, amit lát és örömmel nyugtázza, hogy a városban vannak még szép helyek a gazdagnegyeden kívül is. Ennek nyomán mégis csak fellelhető valamiféle közgondolkodás a városvezetés részéről, habár az is könnyedén előfordulhat, hogy a fogadó vonzáskörzetébe tartozik, tehát magántulajdonról van szó. Végsősoron ez most mit sem számít így egy rövidke séta után hamar bejárja az egészet és tovább is indul a fákkal övezett városhatárba.*
1854. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2016-02-01 08:49:07
Üzenet elküldve: 2016-02-01 08:49:07
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Hat nap, hat éjszaka//
*Az újabb pimaszságra csupán kérdőn vonja fel a szemét.*
- Hát persze. Mert a féltés annyira a fajtánkra jellemző. *Arról nem is beszélve, hogy a hím ilyetén érzései minden bizonnyal más felé irányulnak, no de ezt a fricskát nem most fogja elsütni.
Egy edzés, a Barakkban való vívás persze mást, mint egy éles helyzet. Ott szemtől szemben vannak az egymásfelek, és sokkal kevesebb lehetőséget ad a magafajtának. Nem mintha bármi kifogása lenne egy tisztességes egy-egy elleni harcot illetően, ám a vérében van alattomosság, az aljasság. Kihasználni minden lehetséges előnyt, amit a terep ad, amit a másik jelleme ad, bármit, amivel a maga oldalára billentheti a mérleg nyelvét. A Barakkban pedig jóval szerényebb eszközökre kell szorítkoznia. Persze azért van, amit használhat. Talán ezért is olyan könnyű elnyomnia magában a kételyeket, elvégre nem vak, a hím mozgásán, tartásán látni, hogy nem egy zöldfülű, csak a szája nagy harcos, tapasztalatok terén alighanem jóval a nőstény előtt jár.
Nyugalmának egyedül az vet véget, hogy át kell vágniuk a fogadón. Mozdulatain látszik, hogy a borongós hangulat hamar visszatér, talán ennek is köszönhető, hogy hallgataggá válik. De legalább probléma nélkül vághatnak át a Pegazuson, de legalábbis a nőstény nem fog problémázni.*
*Az újabb pimaszságra csupán kérdőn vonja fel a szemét.*
- Hát persze. Mert a féltés annyira a fajtánkra jellemző. *Arról nem is beszélve, hogy a hím ilyetén érzései minden bizonnyal más felé irányulnak, no de ezt a fricskát nem most fogja elsütni.
Egy edzés, a Barakkban való vívás persze mást, mint egy éles helyzet. Ott szemtől szemben vannak az egymásfelek, és sokkal kevesebb lehetőséget ad a magafajtának. Nem mintha bármi kifogása lenne egy tisztességes egy-egy elleni harcot illetően, ám a vérében van alattomosság, az aljasság. Kihasználni minden lehetséges előnyt, amit a terep ad, amit a másik jelleme ad, bármit, amivel a maga oldalára billentheti a mérleg nyelvét. A Barakkban pedig jóval szerényebb eszközökre kell szorítkoznia. Persze azért van, amit használhat. Talán ezért is olyan könnyű elnyomnia magában a kételyeket, elvégre nem vak, a hím mozgásán, tartásán látni, hogy nem egy zöldfülű, csak a szája nagy harcos, tapasztalatok terén alighanem jóval a nőstény előtt jár.
Nyugalmának egyedül az vet véget, hogy át kell vágniuk a fogadón. Mozdulatain látszik, hogy a borongós hangulat hamar visszatér, talán ennek is köszönhető, hogy hallgataggá válik. De legalább probléma nélkül vághatnak át a Pegazuson, de legalábbis a nőstény nem fog problémázni.*
1853. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2016-01-31 20:22:43
Üzenet elküldve: 2016-01-31 20:22:43
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Hat nap, hat éjszaka//
*Kharasshi csak fölényes pimaszsággal mosolyog az éles szavakon. Sosem tagadta, hogy nem veszi félvállról a nősténykét. Sem a képességeit, sem a ravaszságát, sem pedig a vérében eredendően lüktető aljasságot. Pont ezért lavíroz a lehetőségek közt kellő körültekintéssel. (Már ha épp van hely a józan gondolatoknak.) Azt állítani viszont, hogy rettegne tőle, eléggé a valóságtól elrugaszkodott dolog. Ennek ellenére nem veszi sértésnek, nem is tűnik úgy, hogy a megjegyzés rágná a hím büszkeségét.*
- Talán csak téged féltelek *súgja közelebb hajolva azon az irritálóan borzongató mély tónuson. Épp hogy csak megvillantja a különbséget, amit az eddigi tapasztalatai alapján sejt kettejük között egy szemtől szembeni küzdelemben. Persze tudja jól, hogy ha úgy alakulna, aligha lenne olyan szerencséje, hogy alkalmat kapjon ilyesfajta összecsapásra. Halott lenne, mire felfogná, hol hibázott. Nőstények. Nincs veszedelmesebb bestia náluk Lanawin szörnyetegei között.*
- Csak utánad *int egy széles mozdulattal az ajtó felé. Remélhetőleg odabent már lecsillapodtak a kedélyek és már mindenki az aktuális reggelijével, italával, búbajával törődik az iménti kis közjáték helyett.*
*Kharasshi csak fölényes pimaszsággal mosolyog az éles szavakon. Sosem tagadta, hogy nem veszi félvállról a nősténykét. Sem a képességeit, sem a ravaszságát, sem pedig a vérében eredendően lüktető aljasságot. Pont ezért lavíroz a lehetőségek közt kellő körültekintéssel. (Már ha épp van hely a józan gondolatoknak.) Azt állítani viszont, hogy rettegne tőle, eléggé a valóságtól elrugaszkodott dolog. Ennek ellenére nem veszi sértésnek, nem is tűnik úgy, hogy a megjegyzés rágná a hím büszkeségét.*
- Talán csak téged féltelek *súgja közelebb hajolva azon az irritálóan borzongató mély tónuson. Épp hogy csak megvillantja a különbséget, amit az eddigi tapasztalatai alapján sejt kettejük között egy szemtől szembeni küzdelemben. Persze tudja jól, hogy ha úgy alakulna, aligha lenne olyan szerencséje, hogy alkalmat kapjon ilyesfajta összecsapásra. Halott lenne, mire felfogná, hol hibázott. Nőstények. Nincs veszedelmesebb bestia náluk Lanawin szörnyetegei között.*
- Csak utánad *int egy széles mozdulattal az ajtó felé. Remélhetőleg odabent már lecsillapodtak a kedélyek és már mindenki az aktuális reggelijével, italával, búbajával törődik az iménti kis közjáték helyett.*
1852. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2016-01-29 09:39:58
Üzenet elküldve: 2016-01-29 09:39:58
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Hat nap, hat éjszaka//
*Folytathatná a csipkelődést, de nem mondd semmit, csupán mosolya sugallja, mivel folytatná. Hát persze.
Már indulna is az erdő irányába, ám a hím valamiért mégis a Barakkhoz ragaszkodik. Néhány pillanatig gyanakodva méregeti. Rejteget valamit, netalántán találkozója lenne az említett helyen. Ám végül csak vállat von.*
- Ha ennyire az őrség orra alatt akarsz lenni, legyen. DE jobb ha tudod, kevesebbért is csuktak már le mélységit.
*Forgatja a szemeit már attól, hogy csak a várost éberen őrző katonákra gondol. Lichanechben sem szerette őket túlságosan, de itt kifejezetten rühelli és megveti azt a bandát. Hangulatán természetesen cseppet sem segít, hogy már most elkönyveli, megint valami kötekedő flótásba fog ott botlani, aki egy sötételffel való kötekedésben tekinti elvégzettnek a munkáját.
A fricskára előbb kérdőn felhúzza szemöldökét, majd lassan az a fajta mosoly, ami akkor ül ki valaki arcára, ha valami nagyon szórakoztatót lát vagy hall. De persze ez a kis gesztus sem mentesül az alattomos színezettől.*
- Hát persze. Ha nem ismernélek, azt mondanám, rettegsz tőlem. Előbb attól félsz, hogy visszarángatlak az ágyba, nem mintha az szükséges kellék lenne, most meg attól, hogy elpáholnálak acéllal. *Csóválja a fejét.* Nem mintha az, hogy a kardomat egy gyakorló fegyverre cserélem, megvédene téged bármitől is. Vagy majd a kék-zöld foltokra fogod fogni, hogy nem tudsz a Szántóföldekre menni?
*Folytathatná a csipkelődést, de nem mondd semmit, csupán mosolya sugallja, mivel folytatná. Hát persze.
Már indulna is az erdő irányába, ám a hím valamiért mégis a Barakkhoz ragaszkodik. Néhány pillanatig gyanakodva méregeti. Rejteget valamit, netalántán találkozója lenne az említett helyen. Ám végül csak vállat von.*
- Ha ennyire az őrség orra alatt akarsz lenni, legyen. DE jobb ha tudod, kevesebbért is csuktak már le mélységit.
*Forgatja a szemeit már attól, hogy csak a várost éberen őrző katonákra gondol. Lichanechben sem szerette őket túlságosan, de itt kifejezetten rühelli és megveti azt a bandát. Hangulatán természetesen cseppet sem segít, hogy már most elkönyveli, megint valami kötekedő flótásba fog ott botlani, aki egy sötételffel való kötekedésben tekinti elvégzettnek a munkáját.
A fricskára előbb kérdőn felhúzza szemöldökét, majd lassan az a fajta mosoly, ami akkor ül ki valaki arcára, ha valami nagyon szórakoztatót lát vagy hall. De persze ez a kis gesztus sem mentesül az alattomos színezettől.*
- Hát persze. Ha nem ismernélek, azt mondanám, rettegsz tőlem. Előbb attól félsz, hogy visszarángatlak az ágyba, nem mintha az szükséges kellék lenne, most meg attól, hogy elpáholnálak acéllal. *Csóválja a fejét.* Nem mintha az, hogy a kardomat egy gyakorló fegyverre cserélem, megvédene téged bármitől is. Vagy majd a kék-zöld foltokra fogod fogni, hogy nem tudsz a Szántóföldekre menni?
1851. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2016-01-29 08:18:09
Üzenet elküldve: 2016-01-29 08:18:09
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Hat nap, hat éjszaka//
- Nem rémüldözök *morogja félrefordított tekintettel. Nem állhatja, amikor ez a nőstény így a veséjébe lát. Viszont Kharasshi nem ostoba. Kiismerte már annyira Iluse természetét, hogy amíg ez az ingerültség benne motoszkál, ne akarjon szembekerülni vele. Akkor se, ha csak gyakorlásról van szó. A mélységieket könnyen elragadja a szenvedély, akár harag, harci kedv vagy a test gyönyörei képében. Ha a vész sújtotta vidékre készülnek, nem szívesen indulna útnak egy friss sebbel.*
- Hiszen nem történt semmi *búgja enyhült mosollyal.* - Ne aggódj. Az aggodalmat hagyd rám *húzódik szélesebbre a mosolygása* -, mert azok után, amiket láttam tőled, nem biztos, hogy a Barakk szabályainak védelme nélkül leállnék veled egy pengeváltásra. *Kharasshi bár kacag, de ez bizony több, mint fricska.*
- Egyezzünk ki. Kezdjünk a Barakkban. S ha néhány csörte után még mindig acél csendülésére éhezel *közelebb lép, és Iluse füle mögé tűr egy kósza tincset* -, akkor megadom neked, amit kívánsz.
- Nem rémüldözök *morogja félrefordított tekintettel. Nem állhatja, amikor ez a nőstény így a veséjébe lát. Viszont Kharasshi nem ostoba. Kiismerte már annyira Iluse természetét, hogy amíg ez az ingerültség benne motoszkál, ne akarjon szembekerülni vele. Akkor se, ha csak gyakorlásról van szó. A mélységieket könnyen elragadja a szenvedély, akár harag, harci kedv vagy a test gyönyörei képében. Ha a vész sújtotta vidékre készülnek, nem szívesen indulna útnak egy friss sebbel.*
- Hiszen nem történt semmi *búgja enyhült mosollyal.* - Ne aggódj. Az aggodalmat hagyd rám *húzódik szélesebbre a mosolygása* -, mert azok után, amiket láttam tőled, nem biztos, hogy a Barakk szabályainak védelme nélkül leállnék veled egy pengeváltásra. *Kharasshi bár kacag, de ez bizony több, mint fricska.*
- Egyezzünk ki. Kezdjünk a Barakkban. S ha néhány csörte után még mindig acél csendülésére éhezel *közelebb lép, és Iluse füle mögé tűr egy kósza tincset* -, akkor megadom neked, amit kívánsz.
1850. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2016-01-28 13:34:11
Üzenet elküldve: 2016-01-28 13:34:11
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Hat nap, hat éjszaka//
*A harag valóban egy meglehetősen kellemetlen érzést palástol. Illetve nem is magát az érzést, hanem annak forrását. Habár nyilvánvalóan nem fogja hangoztatni, hogy ő maga volt figyelmetlen, maga előtt kár lenne tagadni, és nem is akarja. Ha saját magát vakítja el hitegetésekkel, csak magának okoz kárt. no igen, ebben a pillanatban nagyon szívesen okozna kárt másnak, vagy tenne kárt másban.
Figyelmét azonban nem kerüli el, szavai először milyen hatást váltottak ki a hímből. Erre természetesen szélesebbé válik a mosolya, majd némi komolyságot erőltetve magára legyint.*
- Nem kel így rémüldöznöd, valószínűleg ugyan arra gondoltunk. *Bármennyire is élvezetes legyenek azok a szenvedélyes pillanatok, amiket Kharasshival töltött, a nőstényke nem az a fajta, akinek az esze folyton a henyélésen és a ledér élvezeteken járna. Természetesen szereti élvezni az életet, de mindennek megvan a megfelelő ideje és helye. Most pedig annak az alkalma jött el, hogy valamit alaposan megcsépeljen. Vagy valakit.*
- Megint kóstolgatni akarsz? *Tér vissza a magabiztos, ugyanakkor sunyi mosoly az arcára. Harcos lévén egy izgalmas, vérpezsdítő összecsapás is épp oly élvezetes lehet, mint másnak egy különleges lakoma, valami ritkaságnak számító bor, vagy épp egy heves együttlét.
Mégis, kissé komorrá válik a nőstény arca, ahogy alaposabban belemerül a pengeváltás ötletébe.*
- Talán most jobb nem a Barakk felé venni az irányt. Nem lepődnék meg rajta, ha máris tudnának az itt történtekről. Vagy ki tudja, más miatt kötnének belénk. Viszont van a város mellett egy tisztás, ott is gyakorolhatunk egyet. Bocsánat, hogy megnézhesd a képességeim. *Villantja fel ismét azt a zsivány, semmi jót nem ígérő mosolyát.*
*A harag valóban egy meglehetősen kellemetlen érzést palástol. Illetve nem is magát az érzést, hanem annak forrását. Habár nyilvánvalóan nem fogja hangoztatni, hogy ő maga volt figyelmetlen, maga előtt kár lenne tagadni, és nem is akarja. Ha saját magát vakítja el hitegetésekkel, csak magának okoz kárt. no igen, ebben a pillanatban nagyon szívesen okozna kárt másnak, vagy tenne kárt másban.
Figyelmét azonban nem kerüli el, szavai először milyen hatást váltottak ki a hímből. Erre természetesen szélesebbé válik a mosolya, majd némi komolyságot erőltetve magára legyint.*
- Nem kel így rémüldöznöd, valószínűleg ugyan arra gondoltunk. *Bármennyire is élvezetes legyenek azok a szenvedélyes pillanatok, amiket Kharasshival töltött, a nőstényke nem az a fajta, akinek az esze folyton a henyélésen és a ledér élvezeteken járna. Természetesen szereti élvezni az életet, de mindennek megvan a megfelelő ideje és helye. Most pedig annak az alkalma jött el, hogy valamit alaposan megcsépeljen. Vagy valakit.*
- Megint kóstolgatni akarsz? *Tér vissza a magabiztos, ugyanakkor sunyi mosoly az arcára. Harcos lévén egy izgalmas, vérpezsdítő összecsapás is épp oly élvezetes lehet, mint másnak egy különleges lakoma, valami ritkaságnak számító bor, vagy épp egy heves együttlét.
Mégis, kissé komorrá válik a nőstény arca, ahogy alaposabban belemerül a pengeváltás ötletébe.*
- Talán most jobb nem a Barakk felé venni az irányt. Nem lepődnék meg rajta, ha máris tudnának az itt történtekről. Vagy ki tudja, más miatt kötnének belénk. Viszont van a város mellett egy tisztás, ott is gyakorolhatunk egyet. Bocsánat, hogy megnézhesd a képességeim. *Villantja fel ismét azt a zsivány, semmi jót nem ígérő mosolyát.*
1849. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2016-01-27 11:11:39
Üzenet elküldve: 2016-01-27 11:11:39
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Magánakció//
*Pillanatnyi megnyugvással adózik, amiért valamiféle nyöszörgést hall a férfi részéről, ami egyértelmű jele annak, hogy nem halt meg a romok között, bár megpillantja az oldalába fúródó vasat, illetve az általa keltet vérmennyiséget a saját kezén és a törmelékeken. Ekkor már egy egészen vékony vonal választja el a pániktól, s csak kitartása az, ami még a józanság határán tartja. Valahogy ki kell innen juttatnia magukat, vagy annyi a kellemes ismerkedésnek.
Khan egyetlen mázlija talán, hogy sikerült ahhoz kellő mértékű benyomást kelteni a lányra rövid ismeretségük folyamán, hogy eljusson arra a szintre, hogy ezúttal ne csak saját életét mentse, ahogy már tette azt évekkel korábban, s azóta is elhibázott lépésnek tartja.
Kétségbeesetten erőlködik, húzza magával a másik testet, gyenge alkatának csak a túlélés iránti vágya nyújt némi erőt, na meg a lovag segítsége, hogy még ebben a helyzetben, ilyen sebekkel is képes arra, hogy valamennyit könnyítsen rajtuk.
Így végül, sikerül kivonszolnia magukat a roskadozó fészerből, ami kiértük után sikítva omlik össze, még nagyobb porfelhőt lehelve a környezetére, mint tette azt korábban. A vörös kezét maguk elé tartva próbálja felfogni a rájuk vetődő koszmennyiséget, majd kifújja magát. És lenéz a karjai közt heverő férfire, majd a sebére. Önuralmat tanúsít, de nem igazán tud mosolyogni a hallott megjegyzésen sem.*
- Mi? Én? Mi? *Igen, közelít a pánik, fogaival már a bőrét marcangolja. Egyáltalán nem tartja magát képesnek erre, sohasem tett még ilyet, legfeljebb látott, de mindig remélte, hogy nem kell ehhez folyamodnia.*
- Nem, nem. *Ütögeti meg gyengén a Félszemű arcát.* Maradj itt. *Ha teljesen egyedül marad, egészen biztosan elfogja bénázni, mondjuk még nagyobb kárt tesz a sérült húsban, vagy miatta fog elvérezni a másik, esetleg nem lesz elég gyors és még nagyobb kínokat okoz neki.
Lassan kibújik a férfi alól és testét és a földre fekteti, még egy pillanatra felé hajol.*
- Sietek. *Majd pattan is, hogy rohamléptekben fusson vissza a szobába és mindent feltúrva a lakásban, szétdobálva a cuccokat, találjon neki anyagot, amivel bekötözheti és alkoholt, amelyet most kivételesen nem meginni készül. Visszamenetben még felkapja a köpenyét a földről és azzal a kezében vágtat, majd visszatérdel a sérült mellé. Kezei enyhén remegnek. Szívesen megjegyezné, hogy benne aztán ne bízzon, mert hajlamos elbukni az ilyeneket, de nincs kedve beszélni, inkább teszi, amit az ösztönei is sugallnak. Előbb kortyoltat egyet az alkoholból a másikkal, majd a rongyot, amit kötszerként akar használni, kissé megöntözni vele. Egyik kezébe gyűri és amíg jobbjával ráfog a rúdra, addig az anyaggal a másik oldalról fog rá, hogy amint kihúzta, rögtön rányomhassa, és a ráöntött itallal fertőtlenítse.*
- Tartozol még nekem. *Ez efféle búcsúként is értelmezhető, majd mély levegőt vesz és kihúzza az oda nem illő tárgyat. Gyomra rángatózik közben, de nem késlekedik a kötszerrel elszorítani a sebet. Talán ekkora a férfi már magán kívül van, így egyedül saját magára számíthat.
Ott tartja, amíg csak szükséges, bár most örülne, ha lenne még egy keze, ami ott tartja a rongyot, amíg ő a köpenyével körbekötözni a felsőtestét. De nincs, így csak azt tudja tenni, hogy egy ideig könyökével próbálja a helyén tartani, nem ránehezedve a testre, míg egyik karjával nagy nehezen megemeli a testet, hogy áthúzza alatt a szakadt ruhát, ha ezzel megvolt, kellően szorosra kötözi, de annyira nem, hogy elszorítsa a vérkeringését. Legalábbis, reméli.
Ujjait Khan nyakához teszi, hogy legalább érezze, lüktetnek-e még az erei. Tudja, hogy előbb utóbb cserélnie kell a kötést is, valamint a páncéltól is meg kell szabadítani a férfit, de a legfontosabb most, hogy elvigye innen. Minél messzebb, ha lehet. Visszamegy a lakásba, magára kapja, amit tud, felszedni a cuccait, meg Khanét, ha talál ilyet, majd végleg bezárja az ajtót. A fészer deszkái közül, egy nagyobbra húzza az eszméletlen testet, s ha a romok között talál kötelet, hát azt ráköti, hogy ha belegebed is, de innen valahogy tovább tudjanak menni.*
- Szólhattam volna, hogy körülöttem tényleg elhullnak a férfiak. *És ezt még komolyan is mondja, de inkább csak saját magának.*
//Magánakció//
*Pillanatnyi megnyugvással adózik, amiért valamiféle nyöszörgést hall a férfi részéről, ami egyértelmű jele annak, hogy nem halt meg a romok között, bár megpillantja az oldalába fúródó vasat, illetve az általa keltet vérmennyiséget a saját kezén és a törmelékeken. Ekkor már egy egészen vékony vonal választja el a pániktól, s csak kitartása az, ami még a józanság határán tartja. Valahogy ki kell innen juttatnia magukat, vagy annyi a kellemes ismerkedésnek.
Khan egyetlen mázlija talán, hogy sikerült ahhoz kellő mértékű benyomást kelteni a lányra rövid ismeretségük folyamán, hogy eljusson arra a szintre, hogy ezúttal ne csak saját életét mentse, ahogy már tette azt évekkel korábban, s azóta is elhibázott lépésnek tartja.
Kétségbeesetten erőlködik, húzza magával a másik testet, gyenge alkatának csak a túlélés iránti vágya nyújt némi erőt, na meg a lovag segítsége, hogy még ebben a helyzetben, ilyen sebekkel is képes arra, hogy valamennyit könnyítsen rajtuk.
Így végül, sikerül kivonszolnia magukat a roskadozó fészerből, ami kiértük után sikítva omlik össze, még nagyobb porfelhőt lehelve a környezetére, mint tette azt korábban. A vörös kezét maguk elé tartva próbálja felfogni a rájuk vetődő koszmennyiséget, majd kifújja magát. És lenéz a karjai közt heverő férfire, majd a sebére. Önuralmat tanúsít, de nem igazán tud mosolyogni a hallott megjegyzésen sem.*
- Mi? Én? Mi? *Igen, közelít a pánik, fogaival már a bőrét marcangolja. Egyáltalán nem tartja magát képesnek erre, sohasem tett még ilyet, legfeljebb látott, de mindig remélte, hogy nem kell ehhez folyamodnia.*
- Nem, nem. *Ütögeti meg gyengén a Félszemű arcát.* Maradj itt. *Ha teljesen egyedül marad, egészen biztosan elfogja bénázni, mondjuk még nagyobb kárt tesz a sérült húsban, vagy miatta fog elvérezni a másik, esetleg nem lesz elég gyors és még nagyobb kínokat okoz neki.
Lassan kibújik a férfi alól és testét és a földre fekteti, még egy pillanatra felé hajol.*
- Sietek. *Majd pattan is, hogy rohamléptekben fusson vissza a szobába és mindent feltúrva a lakásban, szétdobálva a cuccokat, találjon neki anyagot, amivel bekötözheti és alkoholt, amelyet most kivételesen nem meginni készül. Visszamenetben még felkapja a köpenyét a földről és azzal a kezében vágtat, majd visszatérdel a sérült mellé. Kezei enyhén remegnek. Szívesen megjegyezné, hogy benne aztán ne bízzon, mert hajlamos elbukni az ilyeneket, de nincs kedve beszélni, inkább teszi, amit az ösztönei is sugallnak. Előbb kortyoltat egyet az alkoholból a másikkal, majd a rongyot, amit kötszerként akar használni, kissé megöntözni vele. Egyik kezébe gyűri és amíg jobbjával ráfog a rúdra, addig az anyaggal a másik oldalról fog rá, hogy amint kihúzta, rögtön rányomhassa, és a ráöntött itallal fertőtlenítse.*
- Tartozol még nekem. *Ez efféle búcsúként is értelmezhető, majd mély levegőt vesz és kihúzza az oda nem illő tárgyat. Gyomra rángatózik közben, de nem késlekedik a kötszerrel elszorítani a sebet. Talán ekkora a férfi már magán kívül van, így egyedül saját magára számíthat.
Ott tartja, amíg csak szükséges, bár most örülne, ha lenne még egy keze, ami ott tartja a rongyot, amíg ő a köpenyével körbekötözni a felsőtestét. De nincs, így csak azt tudja tenni, hogy egy ideig könyökével próbálja a helyén tartani, nem ránehezedve a testre, míg egyik karjával nagy nehezen megemeli a testet, hogy áthúzza alatt a szakadt ruhát, ha ezzel megvolt, kellően szorosra kötözi, de annyira nem, hogy elszorítsa a vérkeringését. Legalábbis, reméli.
Ujjait Khan nyakához teszi, hogy legalább érezze, lüktetnek-e még az erei. Tudja, hogy előbb utóbb cserélnie kell a kötést is, valamint a páncéltól is meg kell szabadítani a férfit, de a legfontosabb most, hogy elvigye innen. Minél messzebb, ha lehet. Visszamegy a lakásba, magára kapja, amit tud, felszedni a cuccait, meg Khanét, ha talál ilyet, majd végleg bezárja az ajtót. A fészer deszkái közül, egy nagyobbra húzza az eszméletlen testet, s ha a romok között talál kötelet, hát azt ráköti, hogy ha belegebed is, de innen valahogy tovább tudjanak menni.*
- Szólhattam volna, hogy körülöttem tényleg elhullnak a férfiak. *És ezt még komolyan is mondja, de inkább csak saját magának.*
1848. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2016-01-27 01:40:48
Üzenet elküldve: 2016-01-27 01:40:48
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Magánakció//
*Szava elragadtatik tőle, mintha a szél kapna utána mohó-sóvárgon, nehogy akár a töredéke is eljusson a valós címzettnek. Kacagva szalad el zsákmányával és hagyja magára a férfit zuhantában. Az esés éber, de óvatlan pillanatában talál a Félszeműre, hogy egy fájdalmasan rövid ütemmel odébb a fájdalom időtlen ködébe vonja. Szerencsétlenségére megpróbált korrigálni az esés ívén, így nem háttal, hanem oldalával csapódott a rozoga tetőbe, ami azonnal megadta magát a súly és lendület ereje alatt. Az ablakba utána nyúló Dynti csak a kaftán surrogását, a reccsenést és a zárt térben megrekedő puffanást hallhatta. Aztán a csöndet.
Az oldalában sugárzó fájdalom hiába próbálkozik töretlen elszánással, nem találhat most utat a férfihez: tudata utolsó mentsvárként emel falat, hogy megóvja azt, amit még megóvhat. A Félszemű testét nem tudta és nem is marad titok előtte, hogy segítség nélkül elvész majd végül. Itt most nem számíthat a Harcos ösztönére, magára maradt egy egyenlőtlen küzdelemben, sokszoros túlerővel szemben. Ebből a harcból azonban semmi nem látszik az ájultan heverő férfin: szinte már békések is a vonásai, egy olyan emberé, aki nem ágál a sors által rámért következmények ellen.
Dynti egy törmelékhalom és egy épp leszakadni készülő gerendahasáb alatt találja, ahonnét kihúzva megpillanthatja a nagyobb gondot. Oldalán, ahol a páncélja nem nyújt kellő oltalmat, egy fémrúd csonkja fúrta át magát és a megszabadult ruhaszegélyek színe alapján bőséges vért is követelt már az általa ütött sebszáj. Odébb vonszolva a Félszeműt már ez is bizonysággá válhat: mintha a menekülés irányát akarná jelezni vele, amerre Khant vonszolja, a férfi vére szolgál felfestésként. Az egyéb pontokon lelhető sérülések elhanyagolhatók, amennyit ellene dolgozott ebben az esésben a vért, legalább annyit segített is abban, hogy a lehetőségekhez mérten minimalizálja a kárt. Arcának is kijutott egy-egy szög tépte seb, de a legsúlyosabb az oldalán éktelenkedik, nem messze a gyomortól.
"Khan" - hallja valahonnét nagyon messziről, ekhóként hordoz hangot hátán a tengerhullám, de képtelen afelé fordulni, mintha bokától-nyakig a földhöz szíjazták volna.*
~ Mit is mondtam neked a nyafogásról? ~
*Elmormol néhány értetlen részletet a mondatból abban a félig öntudatlan állapotban is, ami reményt kelthet Dyntiben, hogy az ügy még nem teljesen veszett, noha kétségtelen, ha most hátat fordítana és lelépne innen, senki nem keresné őt hibáztatva, hiszen ittlétükről akkor már csak ő fog tudni, az igazságot a Félszemű a sírba vinné. Abba a sírba, aminek fejfáján az a felirat állna: "itt nyugszik Khan Lero, akit egy fészer ölt meg". Az ebben érzett iróna, vagy a Vörös kétségbeesett igyekezete miatt, hogy kihúzza mindkettejüket a csávából, visszarántja magát, egyenest az éhesen várakozó fájdalom torkába. Az eszmélés majdnem újra el is ragadná, ha nem szorítaná össze fogát és nyögne fel.
Lángol az oldala és mindkét marka úszik a vérben: sajátjában és a Vörösében. Ökölbe szorítja tenyerét, a törmelékkel és szilánkokkal telehintett padlón segít Dyntinek súlya cipelésében. Afelől később is aggódhat, hogy a lábait kevéssé érzi működőképesnek. Ennek a kooperációnak hála, a vég nem itt leli őket: a porfelleget és a düledező raktárromot elhagyva, nem sokkal később végignézik, ahogy az egész szerkezet megrogy és magába dől.*
- Nem festek túl jól, 'szem. - *"Pedig még rajzolni se láttál" - tenné még hozzá, ha nem akarna újra és újra ráborulni a sötétség. Alsó ajkát beharapva pillant a testéből kiálló fémcsonkra.* Ha kihúzzuk, valószínűleg meghalok. Ha bennem marad, akkor kicsit később visz el a vérmérgezés.
*Szerencsére a pesszimista jövőképről alkotott nézeteit ezzel ki is adja magából és nekiállhat konstruktív lenni, választ keresve a "mitévők legyünk" égető kérdésére.*
- A szoba. Van alkohol és szövet a sebre. Azt akarom, hogy szedd ki belőlem. Amikor megteszed, megint magadra maradsz egy ideig. - *Az eszméletvesztés előtt előredolgozhatnak, hogy a szorítókötést majd azután is befejezhesse rajta a Vörös, amikor ő már nem tud a segítségére lenni sem tettben, sem instruálásban.*
- Remélem nem leszek távol soká. - *Mosolya fáradt, véres és őszinte.* Bízom benned.
//Magánakció//
*Szava elragadtatik tőle, mintha a szél kapna utána mohó-sóvárgon, nehogy akár a töredéke is eljusson a valós címzettnek. Kacagva szalad el zsákmányával és hagyja magára a férfit zuhantában. Az esés éber, de óvatlan pillanatában talál a Félszeműre, hogy egy fájdalmasan rövid ütemmel odébb a fájdalom időtlen ködébe vonja. Szerencsétlenségére megpróbált korrigálni az esés ívén, így nem háttal, hanem oldalával csapódott a rozoga tetőbe, ami azonnal megadta magát a súly és lendület ereje alatt. Az ablakba utána nyúló Dynti csak a kaftán surrogását, a reccsenést és a zárt térben megrekedő puffanást hallhatta. Aztán a csöndet.
Az oldalában sugárzó fájdalom hiába próbálkozik töretlen elszánással, nem találhat most utat a férfihez: tudata utolsó mentsvárként emel falat, hogy megóvja azt, amit még megóvhat. A Félszemű testét nem tudta és nem is marad titok előtte, hogy segítség nélkül elvész majd végül. Itt most nem számíthat a Harcos ösztönére, magára maradt egy egyenlőtlen küzdelemben, sokszoros túlerővel szemben. Ebből a harcból azonban semmi nem látszik az ájultan heverő férfin: szinte már békések is a vonásai, egy olyan emberé, aki nem ágál a sors által rámért következmények ellen.
Dynti egy törmelékhalom és egy épp leszakadni készülő gerendahasáb alatt találja, ahonnét kihúzva megpillanthatja a nagyobb gondot. Oldalán, ahol a páncélja nem nyújt kellő oltalmat, egy fémrúd csonkja fúrta át magát és a megszabadult ruhaszegélyek színe alapján bőséges vért is követelt már az általa ütött sebszáj. Odébb vonszolva a Félszeműt már ez is bizonysággá válhat: mintha a menekülés irányát akarná jelezni vele, amerre Khant vonszolja, a férfi vére szolgál felfestésként. Az egyéb pontokon lelhető sérülések elhanyagolhatók, amennyit ellene dolgozott ebben az esésben a vért, legalább annyit segített is abban, hogy a lehetőségekhez mérten minimalizálja a kárt. Arcának is kijutott egy-egy szög tépte seb, de a legsúlyosabb az oldalán éktelenkedik, nem messze a gyomortól.
"Khan" - hallja valahonnét nagyon messziről, ekhóként hordoz hangot hátán a tengerhullám, de képtelen afelé fordulni, mintha bokától-nyakig a földhöz szíjazták volna.*
~ Mit is mondtam neked a nyafogásról? ~
*Elmormol néhány értetlen részletet a mondatból abban a félig öntudatlan állapotban is, ami reményt kelthet Dyntiben, hogy az ügy még nem teljesen veszett, noha kétségtelen, ha most hátat fordítana és lelépne innen, senki nem keresné őt hibáztatva, hiszen ittlétükről akkor már csak ő fog tudni, az igazságot a Félszemű a sírba vinné. Abba a sírba, aminek fejfáján az a felirat állna: "itt nyugszik Khan Lero, akit egy fészer ölt meg". Az ebben érzett iróna, vagy a Vörös kétségbeesett igyekezete miatt, hogy kihúzza mindkettejüket a csávából, visszarántja magát, egyenest az éhesen várakozó fájdalom torkába. Az eszmélés majdnem újra el is ragadná, ha nem szorítaná össze fogát és nyögne fel.
Lángol az oldala és mindkét marka úszik a vérben: sajátjában és a Vörösében. Ökölbe szorítja tenyerét, a törmelékkel és szilánkokkal telehintett padlón segít Dyntinek súlya cipelésében. Afelől később is aggódhat, hogy a lábait kevéssé érzi működőképesnek. Ennek a kooperációnak hála, a vég nem itt leli őket: a porfelleget és a düledező raktárromot elhagyva, nem sokkal később végignézik, ahogy az egész szerkezet megrogy és magába dől.*
- Nem festek túl jól, 'szem. - *"Pedig még rajzolni se láttál" - tenné még hozzá, ha nem akarna újra és újra ráborulni a sötétség. Alsó ajkát beharapva pillant a testéből kiálló fémcsonkra.* Ha kihúzzuk, valószínűleg meghalok. Ha bennem marad, akkor kicsit később visz el a vérmérgezés.
*Szerencsére a pesszimista jövőképről alkotott nézeteit ezzel ki is adja magából és nekiállhat konstruktív lenni, választ keresve a "mitévők legyünk" égető kérdésére.*
- A szoba. Van alkohol és szövet a sebre. Azt akarom, hogy szedd ki belőlem. Amikor megteszed, megint magadra maradsz egy ideig. - *Az eszméletvesztés előtt előredolgozhatnak, hogy a szorítókötést majd azután is befejezhesse rajta a Vörös, amikor ő már nem tud a segítségére lenni sem tettben, sem instruálásban.*
- Remélem nem leszek távol soká. - *Mosolya fáradt, véres és őszinte.* Bízom benned.
1847. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2016-01-26 21:08:48
Üzenet elküldve: 2016-01-26 21:08:48
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Hat nap, hat éjszaka//
*Határozottan nem kellemes, ami megüli a nap hangulatát már így kora reggel. Pedig nem indult rosszul. Egészen a reggeliig nem volt vele semmi baj. Sőt. Meg kell vallja, egy része egy kicsit már várta ezt a kiruccanást. A régi portyákat idézi véreivel. A kis nőstény kedve azonban most elég paprikás, Kharasshi pedig tart tőle, hogy megismerje hatnapos gazdája legundokabb arcát. Persze, látja, érzi, hogy leginkább az önvád szurkálhatja a lányt, amiért ilyesmi megtörténhetett. Ismeri ezt. Kifelé düh, befelé viszont talán... védtelenség.
Amikor Iluse visszakérdez, ő némileg másképp értelmezi a dolgot. Ami azt illeti, a Barakkra gondolt, de a felrebbenő szemöldök és a sunyi mosolygás a nőstény részéről egészen mást sugall. Erre első körben nyel egyet, aztán csak széttárja karjait egy gazemberes vigyorral.*
- Amilyet csak az úrnő kíván *válaszolja.* - De mielőtt nekiindulunk az útnak, azért örülnék, ha többet mutatnál a képességeidből *mondja, ezúttal szándékosan kétértelműen.* - Csak, hogy tudjam, mire számítsak.
*Bizony-bizony. Puhatolózik. Ha a nősténykének enyelgésre szottyant kedve, mást ajánlani igen nagy fiaskó. Persze fordítva se jobb a helyzet, ezért jobbnak látja inkább, ha igyekszik arra terelni a dolgokat, hogy Iluse színt valljon kívánalmai ügyében.*
*Határozottan nem kellemes, ami megüli a nap hangulatát már így kora reggel. Pedig nem indult rosszul. Egészen a reggeliig nem volt vele semmi baj. Sőt. Meg kell vallja, egy része egy kicsit már várta ezt a kiruccanást. A régi portyákat idézi véreivel. A kis nőstény kedve azonban most elég paprikás, Kharasshi pedig tart tőle, hogy megismerje hatnapos gazdája legundokabb arcát. Persze, látja, érzi, hogy leginkább az önvád szurkálhatja a lányt, amiért ilyesmi megtörténhetett. Ismeri ezt. Kifelé düh, befelé viszont talán... védtelenség.
Amikor Iluse visszakérdez, ő némileg másképp értelmezi a dolgot. Ami azt illeti, a Barakkra gondolt, de a felrebbenő szemöldök és a sunyi mosolygás a nőstény részéről egészen mást sugall. Erre első körben nyel egyet, aztán csak széttárja karjait egy gazemberes vigyorral.*
- Amilyet csak az úrnő kíván *válaszolja.* - De mielőtt nekiindulunk az útnak, azért örülnék, ha többet mutatnál a képességeidből *mondja, ezúttal szándékosan kétértelműen.* - Csak, hogy tudjam, mire számítsak.
*Bizony-bizony. Puhatolózik. Ha a nősténykének enyelgésre szottyant kedve, mást ajánlani igen nagy fiaskó. Persze fordítva se jobb a helyzet, ezért jobbnak látja inkább, ha igyekszik arra terelni a dolgokat, hogy Iluse színt valljon kívánalmai ügyében.*
1846. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2016-01-26 20:19:32
Üzenet elküldve: 2016-01-26 20:19:32
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Magánakció//
- Hát nem is tudom. *Forgatja a szemét kényeskedve, még tekintetét is inkább a plafon felé fordítja, jóllehet ezt a férfi nem is láthatja, minthogy feje a lány térdén pihen. Igyekszik úgy viselkedni, mint ahogy egy igazi elkényeztetett liba tenné. Még szerencse is, hogy van a szemei előtt konkrét példa rá, de olyan messzire még egy színjáték kedvéért sem menne el.*
- Még meglátom, mivel javíthatnál a helyzeteden. *Dobja hátra a haját a vállán. Kétsége sincs, a felől, hogy a férfi egy pillanatig sem veszi ezt komolyan, még, ha nem is láthatja az arcát, valamiért sejti.* De, lásd, milyen kegyes vagyok, elnézem neked. Viszont a tartozásod be fogom hajtani. *Ezzel afféle engedélyként szolgál a felállásra, amit végül ő maga is követ.
Szemét továbbra is a páncéloson legelteti. Azok a fajta férfiak, akik nagy robosztus alkattal rendelkeznek, mint egy hegy, talán erőt sugallnak a külvilág felé, de semmit sem mozgatnak benne. Na meg persze, lehet valaki erős a nélkül is, hogy a karjai akkorák lennének, mint Dynti maga kétszer. Ez pedig számára sokkal izgalmasabb. Ezüstpáncélos katonát láthat ezret is akár, láthatott is.
Engedve a férfi ujjainak hívó szavára, fejét enyhén megemelve, lassan szegezi tekintetét a másikéba. Annak szavai, vagy a szemkontaktus hatására, de egy kisebb szemérmes mosoly is megjelenik az arcán. Valahol fejében rögtön megszólal a vészharang, mintha csak fület sértő csörömpölésével a vészesen bensőséges pillanatra hívja fel a figyelmet. Csak éppen sem az agya, sem pedig a teste nem reagál rá.*
- Vigyázz, mit kívánsz. *Közhely, de ennél jobban nem tudja felhívni a másik figyelmét a dologra, amit ő teljesen valósnak ítél meg, ám sem az idő, sem a hely nem alkalmas arra, hogy regéljen róla.
Az ablaknál igyekszik tartani arcának a megszokott vidám, pimasz és egyszerre kacér mivoltát. Élvezi, ahogy a hold fénye a tekintetébe fúródik, hogy a külvilágban mindenhol zajlik az élet. Hogy a férfin és rajta kívül senki sem tud róla, hogy itt tartózkodik, ahogy azt is, hogy nem érzi úgy, hogy feszengenie kellene a Félszemű közelében, sőt ellenkezőleg.
Kissé kifordítja a fejét, hogy ráfigyeljen arra, amit a másik mondani kíván, s bármi is volt az, a mondat végül nem fejeződik be. Nem mintha bármelyikük is számított volna arra, ami következik. Lélekjelenléte éppen csak annyira elég, hogy megpróbáljon a férfi után kapni, de ujjai a levegőbe kapaszkodnak. Némán sikít fel, a házból kiváló ablakrészen át kidugva a fejét rögtön a föld felé veti szürkéit. Ajkai résnyire nyitva maradnak, fülében pedig szíve zaklatott ritmust kalapál. Mindez éppen talán csak néhány másodperc, de mintha már órák óta az ablakban állna és meredne az alatta levő lyukra, a ház előtti könnyű épület tetején. Kezét akaratlanul is a falnak támasztja, amitől még több törmelék követi az elődeit.
De nem gondolkodik tovább, rögtön hátra is húzódik, hogy anélkül, hogy köpenyt, vagy csizmát ragadna, már szaladjon is le a lépcsőn, hármasával szelve a fokokat, és az ajtókat feltépve rohanjon ki a kamraszerű valamihez. Kezével a szeme előtt legyezi a felszálló port, tüdeje ütemes köhögéssel igyekszik távol tartani magát a beszippantott nem kívánatos anyagtól.*
- Khan! *Kiáltja, hátha hall valami nyöszörgést, majd ajtó után tapogat kezével és kinyitja. Ott legalább ekkora por fogadja, ha nem nagyobb. Persze a beszakadt tetőszerkezet sem könnyíti meg a dolgát, szeme elé belógó deszkák, kiálló szegek állják útját. Mezítláb igyekszik a törött fák, szerteszét heverő szerszámok között lavírozni.* Cs-csak röhögj fel gúnyosan, ha élsz. *Talán úgy tűnik, mintha humorizálna, de inkább aggódik. Még, ha a zuhanást túl is lehet élni, főleg páncélzatban, de ki tudja mi esett rá, vagy ő mire esett rá?
Köhécselve, legyezve halad bentebb továbbra is a romok között, a beszűrődő holdvilág annyit segít neki, hogy egy vaskosabb deszka takarásában valami megcsillan a szeme előtt. Csak sejti, hogy a páncél egy része lehet az. Csetlik, botlik, míg odáig nem ér, lába sebes, vérzik, de most még csak nem is érzi. Térdre érkezik mellé, majd megpróbálja két kézzel leemelni a vaskos fadarabot lovagja testéről, éppen csak egy kicsit mozdítja meg, hogy súlyát felmérje.*
~Túl nehéz, hogy leemeljem.~ *Gyorsan körbenéz. Ebben a porfelhőben ugyan sokat nem látni, de lába közelébe kap egy nagyobb darabot az építőanyagból, s míg kezével megemeli a deszkát, lábával megpróbálja azt alátuszkolni, hogy ha sokáig nem is, de legalább addig megtartsa, míg a Félszeműt kihúzza onnan. Ő nem tanult soha gyógyászatot, nem tudja mi a belső vérzés, vagy, hogy mit kell kezdeni egy eszméletlennel, azt sem tudja, hogy valójában él-e még, de azt igen, hogy, ha nem cselekszik gyorsan, mindkettőjüket agyon üti a nehéz anyag. Mély levegőt vesz és karjainál fogva felhúzza a zsoldost. Nem közvetlenül utána ugyan, de néhány másodperccel később valóban megroskad a fa, a másik súlya alatt és visszahull a helyére, de legalább nem Khan bordáira.
Megkönnyebbülten sóhajtana, de a másikról még mindig nem tudja él-e, s abban sem biztos, hogy a tákolmány nem omlik lassan rájuk teljesen.*
- Khan! *Szólítja megint a férfit, s, ha reagál, ha nem, kezeit annak két hóna alá helyezi és megpróbálja kihúzni ebből az istenverte porfészekből, ami nyilvánvalóan a halálukat akarja. Legalábbis erre utal a megmaradt tetőszerkezet nyikorgása a feje felett. Lassan halad az ablaktörmelékeken, ráadásul folyamatosan feje felé pislog. Tudja jól, hogy, ha most lelépne, akkor megúszná életben, de akkor meg… *
- Ha meg mersz halni, én kinyírlak. *Szuszogja erőlködés közben. A por viszont egyre erősebben hull a fejükre. Csak egy pillantást vet felfelé, hogy tudja, az a következő deszka tényleg a fejükön landoljon.*
//Magánakció//
- Hát nem is tudom. *Forgatja a szemét kényeskedve, még tekintetét is inkább a plafon felé fordítja, jóllehet ezt a férfi nem is láthatja, minthogy feje a lány térdén pihen. Igyekszik úgy viselkedni, mint ahogy egy igazi elkényeztetett liba tenné. Még szerencse is, hogy van a szemei előtt konkrét példa rá, de olyan messzire még egy színjáték kedvéért sem menne el.*
- Még meglátom, mivel javíthatnál a helyzeteden. *Dobja hátra a haját a vállán. Kétsége sincs, a felől, hogy a férfi egy pillanatig sem veszi ezt komolyan, még, ha nem is láthatja az arcát, valamiért sejti.* De, lásd, milyen kegyes vagyok, elnézem neked. Viszont a tartozásod be fogom hajtani. *Ezzel afféle engedélyként szolgál a felállásra, amit végül ő maga is követ.
Szemét továbbra is a páncéloson legelteti. Azok a fajta férfiak, akik nagy robosztus alkattal rendelkeznek, mint egy hegy, talán erőt sugallnak a külvilág felé, de semmit sem mozgatnak benne. Na meg persze, lehet valaki erős a nélkül is, hogy a karjai akkorák lennének, mint Dynti maga kétszer. Ez pedig számára sokkal izgalmasabb. Ezüstpáncélos katonát láthat ezret is akár, láthatott is.
Engedve a férfi ujjainak hívó szavára, fejét enyhén megemelve, lassan szegezi tekintetét a másikéba. Annak szavai, vagy a szemkontaktus hatására, de egy kisebb szemérmes mosoly is megjelenik az arcán. Valahol fejében rögtön megszólal a vészharang, mintha csak fület sértő csörömpölésével a vészesen bensőséges pillanatra hívja fel a figyelmet. Csak éppen sem az agya, sem pedig a teste nem reagál rá.*
- Vigyázz, mit kívánsz. *Közhely, de ennél jobban nem tudja felhívni a másik figyelmét a dologra, amit ő teljesen valósnak ítél meg, ám sem az idő, sem a hely nem alkalmas arra, hogy regéljen róla.
Az ablaknál igyekszik tartani arcának a megszokott vidám, pimasz és egyszerre kacér mivoltát. Élvezi, ahogy a hold fénye a tekintetébe fúródik, hogy a külvilágban mindenhol zajlik az élet. Hogy a férfin és rajta kívül senki sem tud róla, hogy itt tartózkodik, ahogy azt is, hogy nem érzi úgy, hogy feszengenie kellene a Félszemű közelében, sőt ellenkezőleg.
Kissé kifordítja a fejét, hogy ráfigyeljen arra, amit a másik mondani kíván, s bármi is volt az, a mondat végül nem fejeződik be. Nem mintha bármelyikük is számított volna arra, ami következik. Lélekjelenléte éppen csak annyira elég, hogy megpróbáljon a férfi után kapni, de ujjai a levegőbe kapaszkodnak. Némán sikít fel, a házból kiváló ablakrészen át kidugva a fejét rögtön a föld felé veti szürkéit. Ajkai résnyire nyitva maradnak, fülében pedig szíve zaklatott ritmust kalapál. Mindez éppen talán csak néhány másodperc, de mintha már órák óta az ablakban állna és meredne az alatta levő lyukra, a ház előtti könnyű épület tetején. Kezét akaratlanul is a falnak támasztja, amitől még több törmelék követi az elődeit.
De nem gondolkodik tovább, rögtön hátra is húzódik, hogy anélkül, hogy köpenyt, vagy csizmát ragadna, már szaladjon is le a lépcsőn, hármasával szelve a fokokat, és az ajtókat feltépve rohanjon ki a kamraszerű valamihez. Kezével a szeme előtt legyezi a felszálló port, tüdeje ütemes köhögéssel igyekszik távol tartani magát a beszippantott nem kívánatos anyagtól.*
- Khan! *Kiáltja, hátha hall valami nyöszörgést, majd ajtó után tapogat kezével és kinyitja. Ott legalább ekkora por fogadja, ha nem nagyobb. Persze a beszakadt tetőszerkezet sem könnyíti meg a dolgát, szeme elé belógó deszkák, kiálló szegek állják útját. Mezítláb igyekszik a törött fák, szerteszét heverő szerszámok között lavírozni.* Cs-csak röhögj fel gúnyosan, ha élsz. *Talán úgy tűnik, mintha humorizálna, de inkább aggódik. Még, ha a zuhanást túl is lehet élni, főleg páncélzatban, de ki tudja mi esett rá, vagy ő mire esett rá?
Köhécselve, legyezve halad bentebb továbbra is a romok között, a beszűrődő holdvilág annyit segít neki, hogy egy vaskosabb deszka takarásában valami megcsillan a szeme előtt. Csak sejti, hogy a páncél egy része lehet az. Csetlik, botlik, míg odáig nem ér, lába sebes, vérzik, de most még csak nem is érzi. Térdre érkezik mellé, majd megpróbálja két kézzel leemelni a vaskos fadarabot lovagja testéről, éppen csak egy kicsit mozdítja meg, hogy súlyát felmérje.*
~Túl nehéz, hogy leemeljem.~ *Gyorsan körbenéz. Ebben a porfelhőben ugyan sokat nem látni, de lába közelébe kap egy nagyobb darabot az építőanyagból, s míg kezével megemeli a deszkát, lábával megpróbálja azt alátuszkolni, hogy ha sokáig nem is, de legalább addig megtartsa, míg a Félszeműt kihúzza onnan. Ő nem tanult soha gyógyászatot, nem tudja mi a belső vérzés, vagy, hogy mit kell kezdeni egy eszméletlennel, azt sem tudja, hogy valójában él-e még, de azt igen, hogy, ha nem cselekszik gyorsan, mindkettőjüket agyon üti a nehéz anyag. Mély levegőt vesz és karjainál fogva felhúzza a zsoldost. Nem közvetlenül utána ugyan, de néhány másodperccel később valóban megroskad a fa, a másik súlya alatt és visszahull a helyére, de legalább nem Khan bordáira.
Megkönnyebbülten sóhajtana, de a másikról még mindig nem tudja él-e, s abban sem biztos, hogy a tákolmány nem omlik lassan rájuk teljesen.*
- Khan! *Szólítja megint a férfit, s, ha reagál, ha nem, kezeit annak két hóna alá helyezi és megpróbálja kihúzni ebből az istenverte porfészekből, ami nyilvánvalóan a halálukat akarja. Legalábbis erre utal a megmaradt tetőszerkezet nyikorgása a feje felett. Lassan halad az ablaktörmelékeken, ráadásul folyamatosan feje felé pislog. Tudja jól, hogy, ha most lelépne, akkor megúszná életben, de akkor meg… *
- Ha meg mersz halni, én kinyírlak. *Szuszogja erőlködés közben. A por viszont egyre erősebben hull a fejükre. Csak egy pillantást vet felfelé, hogy tudja, az a következő deszka tényleg a fejükön landoljon.*
1845. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2016-01-26 14:02:26
Üzenet elküldve: 2016-01-26 14:02:26
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Magánakció//
*"Katonadolog" - legyinthetne akár ennyivel is a dologra, de az a helyzet, hogy (sok másikkal egyetemben) ezt a frázist sem tudta soha a megfelelő helyre besorolni. Az elgondolást érti mögötte, csakhogy attól még nem lesz tőle életszerűbb. Azért a katonák dolga, mert ha ők megsérülnek, az nekik nem okoz fájdalmat, nem mutatják ki, hogy ugyanaz a hús és vér nyújt menedéket a tudatuknak, mint bárki másnak? Baromság. Szóval elsántikál még egy darabig, még akkor is, ha a Vörös már kimutatta foga fehérjét a dologban, s ő ugyan nem viseltet semmilyen részvéttel sérült lovagja állapotát illetően.
Mégis a Félszemű az, aki féltérdre ereszkedik a nő előtt, két kézzel keresve támaszt a térdén, fejét lehajtva. Hangja a megbánóké, szavai a tetteiket szégyellőké.*
- Bocsásd meg ostoba lovagodnak, amiért megint meggondolatlanul fecsegett előtted. Kérlek, nevezd meg mivel teheti jóvá számodra ballépését. - *Bárhogy igyekezzen is eltünteti, teljesen ezúttal nem sikerül a joviális színt kiirtani a megjátszáshoz társított hangélből: nem véletlenül tartja lehajtva a fejét, úgy elkerüli, hogy a Vörös Királynő láthassa a Rókaképű somolygását.
További arcátlan viselkedést kockáztatva, egyúttal reménykedve abban, hogy az uralkodónő gyakorolja a megbocsátásban szerzett erényeit, idővel felegyenesedik. Az oda-vissza történő mozgásban is van egy kevéske új információ a férfiről. A testére erősített páncélzat alapján joggal volna várható, hogy a nagy- és kismotoros reflexek meglassúdnak, nehézkessé válnak, ennek viszont nyomát sem látni a Félszeműn. A magyarázat nem a fizikumában rejlik, akadnak nála jobb állóképességgel bírók is (példának okáért rögtön ott van a Kolosszus). Leghatékonyabb fegyverét sohasem áldozta fel a védelem oltárán, azzal a kezdeményezés és irányítás kettőséről is önként mondott volna így le. A válasz maga az átalakított páncélzat.*
- A kíváncsi embert mindig elragadja a mély, azt mondod? Sohasem akartam tudni, hogy mi vár rám a holnapban, de tartok tőle, most már nincs visszaút. Farkasszemet akarok nézni azzal az iszonyattal, ami elragadta a férfit, bármilyen szörnyűség legyen is. - *Mutató- és hüvelykujja közé fogja Dynti állát és egészen addig emeli így a nő fejét, amíg tekinteteik össze nem találkoznak. Dérlepte acélt mártanak a nyugodt tengervíz zöldjébe. Megszakad a testi kontaktus is, nem sokkal ezután. A hegygerincen úgy viselkedett, mint a tűz: senki nem parancsolhatott volna neki, ott és azt tette, amihez kedve volt. Elvette Dyntitől, amit el akart venni. Most? Most vízként viselkedik. Formátlan, alaktalan, amíg be nem zárják. Ha egy csészébe öntik, a csészévé válik, egy kulacsban kitölti a kulacsban tátongó űrt. Medrében azonban szabadon áramlik, saját tetszésének szabja ki a határokat: ő most az a folyómeder, amihez közel engedi a tőle oly idegen, sós tengervizet.
A nőt követve utána lép, de nem követi el azt a balgaságot, hogy érte is nyúljon, még ha ezt is kívánja. Helyzetüket azonban felcseréli, így megint a Félszemű kerül az ablak elé, míg a mindössze fűzőt és alsóneműt viselő Dynti a szoba ágyhoz közelebb eső részében találja magát. A mellékutcában néha-néha felharsanó énekszó vagy lovak patkóinak csattogása semmi olyanra nem hívja fel a figyelmet, ami miatt az emeleten időzőknek figyelmet kellene pazarolniuk bármelyikre is, úgy tetszik, hogy azok ketten át is léptek azon az ajtón, ami mögé odazárták az e-világból érkező benyomások nagyját.*
- Sze... - *A mondat ezzel kezdődik és valami egészen mással ér véget. Nem kiált fel, de nem is teljesen érthető, amit kántál azután, hogy a peremnek dőlve a párkány valamiért megengedi magát, ő meg kizuhan az emeletről olyan magatehetetlenül, mintha egy zsák rohadt nád lenne csak. Onnan, ahová érkezik sűrű porfelleg és fémes csörömpölés kakofóniája csapnak fel. A férfi hangja és alakja azonban eltűnik.
Kitekintve a félig hiányzó ablakon, az utca szintjén egy fészerszerű tákolmány düledezik, egy embernyi kiterjedésben hiányzó tetőszerkezettel.*
//Magánakció//
*"Katonadolog" - legyinthetne akár ennyivel is a dologra, de az a helyzet, hogy (sok másikkal egyetemben) ezt a frázist sem tudta soha a megfelelő helyre besorolni. Az elgondolást érti mögötte, csakhogy attól még nem lesz tőle életszerűbb. Azért a katonák dolga, mert ha ők megsérülnek, az nekik nem okoz fájdalmat, nem mutatják ki, hogy ugyanaz a hús és vér nyújt menedéket a tudatuknak, mint bárki másnak? Baromság. Szóval elsántikál még egy darabig, még akkor is, ha a Vörös már kimutatta foga fehérjét a dologban, s ő ugyan nem viseltet semmilyen részvéttel sérült lovagja állapotát illetően.
Mégis a Félszemű az, aki féltérdre ereszkedik a nő előtt, két kézzel keresve támaszt a térdén, fejét lehajtva. Hangja a megbánóké, szavai a tetteiket szégyellőké.*
- Bocsásd meg ostoba lovagodnak, amiért megint meggondolatlanul fecsegett előtted. Kérlek, nevezd meg mivel teheti jóvá számodra ballépését. - *Bárhogy igyekezzen is eltünteti, teljesen ezúttal nem sikerül a joviális színt kiirtani a megjátszáshoz társított hangélből: nem véletlenül tartja lehajtva a fejét, úgy elkerüli, hogy a Vörös Királynő láthassa a Rókaképű somolygását.
További arcátlan viselkedést kockáztatva, egyúttal reménykedve abban, hogy az uralkodónő gyakorolja a megbocsátásban szerzett erényeit, idővel felegyenesedik. Az oda-vissza történő mozgásban is van egy kevéske új információ a férfiről. A testére erősített páncélzat alapján joggal volna várható, hogy a nagy- és kismotoros reflexek meglassúdnak, nehézkessé válnak, ennek viszont nyomát sem látni a Félszeműn. A magyarázat nem a fizikumában rejlik, akadnak nála jobb állóképességgel bírók is (példának okáért rögtön ott van a Kolosszus). Leghatékonyabb fegyverét sohasem áldozta fel a védelem oltárán, azzal a kezdeményezés és irányítás kettőséről is önként mondott volna így le. A válasz maga az átalakított páncélzat.*
- A kíváncsi embert mindig elragadja a mély, azt mondod? Sohasem akartam tudni, hogy mi vár rám a holnapban, de tartok tőle, most már nincs visszaút. Farkasszemet akarok nézni azzal az iszonyattal, ami elragadta a férfit, bármilyen szörnyűség legyen is. - *Mutató- és hüvelykujja közé fogja Dynti állát és egészen addig emeli így a nő fejét, amíg tekinteteik össze nem találkoznak. Dérlepte acélt mártanak a nyugodt tengervíz zöldjébe. Megszakad a testi kontaktus is, nem sokkal ezután. A hegygerincen úgy viselkedett, mint a tűz: senki nem parancsolhatott volna neki, ott és azt tette, amihez kedve volt. Elvette Dyntitől, amit el akart venni. Most? Most vízként viselkedik. Formátlan, alaktalan, amíg be nem zárják. Ha egy csészébe öntik, a csészévé válik, egy kulacsban kitölti a kulacsban tátongó űrt. Medrében azonban szabadon áramlik, saját tetszésének szabja ki a határokat: ő most az a folyómeder, amihez közel engedi a tőle oly idegen, sós tengervizet.
A nőt követve utána lép, de nem követi el azt a balgaságot, hogy érte is nyúljon, még ha ezt is kívánja. Helyzetüket azonban felcseréli, így megint a Félszemű kerül az ablak elé, míg a mindössze fűzőt és alsóneműt viselő Dynti a szoba ágyhoz közelebb eső részében találja magát. A mellékutcában néha-néha felharsanó énekszó vagy lovak patkóinak csattogása semmi olyanra nem hívja fel a figyelmet, ami miatt az emeleten időzőknek figyelmet kellene pazarolniuk bármelyikre is, úgy tetszik, hogy azok ketten át is léptek azon az ajtón, ami mögé odazárták az e-világból érkező benyomások nagyját.*
- Sze... - *A mondat ezzel kezdődik és valami egészen mással ér véget. Nem kiált fel, de nem is teljesen érthető, amit kántál azután, hogy a peremnek dőlve a párkány valamiért megengedi magát, ő meg kizuhan az emeletről olyan magatehetetlenül, mintha egy zsák rohadt nád lenne csak. Onnan, ahová érkezik sűrű porfelleg és fémes csörömpölés kakofóniája csapnak fel. A férfi hangja és alakja azonban eltűnik.
Kitekintve a félig hiányzó ablakon, az utca szintjén egy fészerszerű tákolmány düledezik, egy embernyi kiterjedésben hiányzó tetőszerkezettel.*
1844. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2016-01-26 10:45:39
Üzenet elküldve: 2016-01-26 10:45:39
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Magánakció//
*Talán kicsit túlzás volt részéről belerúgni a férfiba, de ez még a nevelési módszerei egyik enyhébb változata volt, így nem is mutat megbánást a másik felé.
Ám, akkor kerekedik el inkább a szeme, amikor az italozásban való nyilvánvaló mértéktelenségét felhánytorgatják neki. Csípőre is teszi a kezét.*
- Jól hallom, hogy lovagom bírálni merészelt? Emlékszem valakire, aki egy éjszaka alatt pusztította el az italt egy bizonyos fakunyhóban, míg a másik nyugodtan aludt. *Elégtétellel veszi saját visszavágását. Hiszen, tisztában van ő italproblémáival, de ha a rum élete szerelme, legjobb barátja, hű társa, akkor az alkoholizmusa a közösen nevelt gyermekük, kit nevelni kell, különben tönkreteszi. Arról nem is szólva, hogy sokkal könnyebbé teszi az életet, ha nem kell tiszta fejjel agyalnia az életen.
Khan kicsattanásán az idióta szóviccekre, behúzza fülét, farkát. De inkább csak a fülét, mivel csak azzal rendelkezik.*
- Igenis Papi. *Szemtelenkedik tovább egy sort. Persze más lenne a helyzet, ha valaki az ő nevével gyártana a viccesség határán már régen túllépő ostoba szavakat. De Dyntinek ez a módszere, hogy jobban megjegyezze a neveket, ha már névmemóriája nem éppen a legjobb. Megfordult a fejében ugyan, hogy egy „Ne Khántálj!” szóval vág vissza, de az már bőven súrolná ezt a határt, így elcsendesül.
Ehelyett inkább aktívan megfigyel, minden egyes mozdulatot, ami a páncélzat helyre igazításához szükséges. Minden egyes elemet, mozdulatot eltárol a fejében, ha már sohasem volt alkalma ezt megtanulni, talán egyszer hasznára válik. Segít a csatolásoknál, fogni az egyes elemeket, mint egy hűséges kis szolgáló, az pedig még inkább tetszik neki, hogy nem marad segítség nélkül, még, ha ez a segítség nem is olyan önzetlen, de hát ő maga sem bánja, ha olykor „véletlenül” elcsúsznak az ujjai.
Ő a maga részéről nehezen tudja megkülönböztetni, hogy vajon tényleg a tengerről beszél-e a férfi, vagy a nőkről, esetleg magáról Dyntiről-e, de valahogy egy lapra tudja venni az egészet válaszadásakor is.*
- Azt talán sosem tudjuk meg, hiszen talán túl sokat látott, s épp emiatt lehetett szemtanúja annak az arcnak, ami végül a halálba taszította. Vagyis, a tenger mélyére. *Teljesen nyugodtan mondja, miközben azon ügyeskedik, hogy a mellvérthez tartozó kapcsokat helyére oldja, illetve, hogy némileg a férfire igazítsa báli ruháját. Úgy tesz, mint aki teljesen bele is feledkezik ebbe a feladatba, még akkor is, amikor kényes kérdésére válasz, s visszakérdés érkezik. A mondandó azonban lyukat üt az agyában, egy pillanatra leáll a mozdulataival, majd szó nélkül folytatja.*
- Értem. *És ezzel az utolsó szíjat is behúzza. Nem válaszol a kérdésre, mivel nem is tudja, mit mondhatna rá. Kíváncsiság, vagy valamiféle kezdetleges féltékenység vezette arra, hogy szája előbb járjon, mint az agya? Fogalma sincs. Így inkább hátrál pár lépést, hogy immár egészben láthassa a végeredményt.*
- Hmm… *Tetszését nem igazán rejti véka alá. Ahogy csak a kertben is, úgy most is körözni kezd lassú léptekkel, hogy minden oldalból megnézze lovagját. Száját most is beharapja, lehet, hogy több a ruha a férfin, de ettől nem kevésbé lett vonzóbb az ő számára, sőt. A körözést végül azzal fejezi be, hogy éppen előtte áll meg. Bár hagyja, hogy a morcogó megölelje, de azért egy pillanatra megrezzen, ez megint csak egy olyan dolog, amihez csak bizonyos helyzetben van hozzászokva, s nem csak úgy. De nem bontakozik ki belőle, még talán valamiféle hasonló bátortalan mozdulattal ő is bepróbálkozik.
A beálló csenddel nincs baja, néha kell is, ezért egy ideig nem is zavarja meg, csak akkor, amikor gonosz ötlet pattan ki a fejéből. Lassan kioldja magát a férfi kezei nyújtotta „kellemetlenül jó” kalitkából, és tesz egy lépést hátra.*
- Nos, egyenlíthetünk valamennyit. *Vigyorodik el, majd lehúzza mindkét csizmáját, mit végül a nadrágja követ, majd lassú kimért mozdulatokkal oldja ki blúzának gombjait, s elhajítja. Így marad fűző, meg az alsónemű. Nyilvánvalóan ez is valami kis játék része, vagy csak a férfit akarja kínozni, esetleg fokozni a hangulatot, hiszen a másik páncélöltözetében a mozgás talán nehézkesebb lehet. Kiszabadítani belőle pedig szintén. Pedig ujjbegyei bizseregnek ért, hogy megtegye, de még nem mozdul. Szemöldökének apró, kacér rándulásával, csak annyit kérdez „Na most mi lesz?”.*
//Magánakció//
*Talán kicsit túlzás volt részéről belerúgni a férfiba, de ez még a nevelési módszerei egyik enyhébb változata volt, így nem is mutat megbánást a másik felé.
Ám, akkor kerekedik el inkább a szeme, amikor az italozásban való nyilvánvaló mértéktelenségét felhánytorgatják neki. Csípőre is teszi a kezét.*
- Jól hallom, hogy lovagom bírálni merészelt? Emlékszem valakire, aki egy éjszaka alatt pusztította el az italt egy bizonyos fakunyhóban, míg a másik nyugodtan aludt. *Elégtétellel veszi saját visszavágását. Hiszen, tisztában van ő italproblémáival, de ha a rum élete szerelme, legjobb barátja, hű társa, akkor az alkoholizmusa a közösen nevelt gyermekük, kit nevelni kell, különben tönkreteszi. Arról nem is szólva, hogy sokkal könnyebbé teszi az életet, ha nem kell tiszta fejjel agyalnia az életen.
Khan kicsattanásán az idióta szóviccekre, behúzza fülét, farkát. De inkább csak a fülét, mivel csak azzal rendelkezik.*
- Igenis Papi. *Szemtelenkedik tovább egy sort. Persze más lenne a helyzet, ha valaki az ő nevével gyártana a viccesség határán már régen túllépő ostoba szavakat. De Dyntinek ez a módszere, hogy jobban megjegyezze a neveket, ha már névmemóriája nem éppen a legjobb. Megfordult a fejében ugyan, hogy egy „Ne Khántálj!” szóval vág vissza, de az már bőven súrolná ezt a határt, így elcsendesül.
Ehelyett inkább aktívan megfigyel, minden egyes mozdulatot, ami a páncélzat helyre igazításához szükséges. Minden egyes elemet, mozdulatot eltárol a fejében, ha már sohasem volt alkalma ezt megtanulni, talán egyszer hasznára válik. Segít a csatolásoknál, fogni az egyes elemeket, mint egy hűséges kis szolgáló, az pedig még inkább tetszik neki, hogy nem marad segítség nélkül, még, ha ez a segítség nem is olyan önzetlen, de hát ő maga sem bánja, ha olykor „véletlenül” elcsúsznak az ujjai.
Ő a maga részéről nehezen tudja megkülönböztetni, hogy vajon tényleg a tengerről beszél-e a férfi, vagy a nőkről, esetleg magáról Dyntiről-e, de valahogy egy lapra tudja venni az egészet válaszadásakor is.*
- Azt talán sosem tudjuk meg, hiszen talán túl sokat látott, s épp emiatt lehetett szemtanúja annak az arcnak, ami végül a halálba taszította. Vagyis, a tenger mélyére. *Teljesen nyugodtan mondja, miközben azon ügyeskedik, hogy a mellvérthez tartozó kapcsokat helyére oldja, illetve, hogy némileg a férfire igazítsa báli ruháját. Úgy tesz, mint aki teljesen bele is feledkezik ebbe a feladatba, még akkor is, amikor kényes kérdésére válasz, s visszakérdés érkezik. A mondandó azonban lyukat üt az agyában, egy pillanatra leáll a mozdulataival, majd szó nélkül folytatja.*
- Értem. *És ezzel az utolsó szíjat is behúzza. Nem válaszol a kérdésre, mivel nem is tudja, mit mondhatna rá. Kíváncsiság, vagy valamiféle kezdetleges féltékenység vezette arra, hogy szája előbb járjon, mint az agya? Fogalma sincs. Így inkább hátrál pár lépést, hogy immár egészben láthassa a végeredményt.*
- Hmm… *Tetszését nem igazán rejti véka alá. Ahogy csak a kertben is, úgy most is körözni kezd lassú léptekkel, hogy minden oldalból megnézze lovagját. Száját most is beharapja, lehet, hogy több a ruha a férfin, de ettől nem kevésbé lett vonzóbb az ő számára, sőt. A körözést végül azzal fejezi be, hogy éppen előtte áll meg. Bár hagyja, hogy a morcogó megölelje, de azért egy pillanatra megrezzen, ez megint csak egy olyan dolog, amihez csak bizonyos helyzetben van hozzászokva, s nem csak úgy. De nem bontakozik ki belőle, még talán valamiféle hasonló bátortalan mozdulattal ő is bepróbálkozik.
A beálló csenddel nincs baja, néha kell is, ezért egy ideig nem is zavarja meg, csak akkor, amikor gonosz ötlet pattan ki a fejéből. Lassan kioldja magát a férfi kezei nyújtotta „kellemetlenül jó” kalitkából, és tesz egy lépést hátra.*
- Nos, egyenlíthetünk valamennyit. *Vigyorodik el, majd lehúzza mindkét csizmáját, mit végül a nadrágja követ, majd lassú kimért mozdulatokkal oldja ki blúzának gombjait, s elhajítja. Így marad fűző, meg az alsónemű. Nyilvánvalóan ez is valami kis játék része, vagy csak a férfit akarja kínozni, esetleg fokozni a hangulatot, hiszen a másik páncélöltözetében a mozgás talán nehézkesebb lehet. Kiszabadítani belőle pedig szintén. Pedig ujjbegyei bizseregnek ért, hogy megtegye, de még nem mozdul. Szemöldökének apró, kacér rándulásával, csak annyit kérdez „Na most mi lesz?”.*
1843. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2016-01-26 08:59:56
Üzenet elküldve: 2016-01-26 08:59:56
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Hat nap, hat éjszaka//
*Addig nem is szólal meg, míg ingerült léptei ki nem viszik a fogadóból a Holdudvarra. Hogy paprikás a hangulata, az enyhe kifejezés, ennek legegyértelműbb jele, hogy az egész világra dühös. Magát is beleértve. Egy ilyen nyilvánvaló próbálkozást hogy nem vett észre időben?! A mozdulat záró elemét még látta, ez volt a szerencséje, mert az ösztönök így jelezhettek, hogy nem egy ostoba, két balkezes felszíni volt a félvér, hanem baj van. Valami nem kerek. Csakhogy tolvaj helyett orgyilkost sejtett a ruhájánál matató lányban. Nagybátyjának is akadt egy pár ilyen alkalmazottja, és volt alkalma megtanulni, hogy a külső könnyen félrevezet. Milyen barátságosnak tűnt az az ember is, mindenki jámbor természetnek gondolta, de egy pillanat alatt rádöbbentek a valóságra, mikor a kelepce bezárult, de akkor már késő volt.
Mi tagadás, a lány is jobban járt volna, ha bérezett halálosztó lett volna. Azokkal tudna mit kezdeni. Rálicitálhat a másik megbízóra, vagy ha kifejezettem kapzsi orgyilkosról van szó, még a dupla haszon trükköt is felvethetné neki. De egy tolvaj... főleg, aki tőle lop. Nem sok mindent tudna elképzelni velük kapcsolatban a kezek levágástól, vagy a szimpla, üzenet jellegű megölésükön kívül. Mivel azonban már tetemes előnyre tehetett szert a tolvaj menekülés tekintetében, meg sem fordul a fejében, hogy utána eredjen. Inkább csak pontot tesz az ügy végére egy frusztrált sóhaj kíséretében.
A hím megjegyzésére az ajtó csukódása után válaszol. Bár hangulata továbbra sem az igazi, igyekszik lerázni magáról az immár feleslegessé vált indulatokat. A könnyen kétértelművé tehető kérdés pedig ideális kezdésnek tűnik figyelme más irányba tereléséhez.*
- Igazán? És mégis milyen feszültség levezetést javasolsz? *Vonja fel kérdőn, már-már ártatlanul szemöldökét, miközben szája szegletében sunyi mosoly vet alig látható árnyékot. A maga részéről persze pontosan tudja, miképp vezetné le a felgyülemlett feszültséget.
Természetesen leverné valamin, vagy valakin, de a Barakkba most inkább nem menne el, ki tudja, talán az a csitri is épp odatart, hogy a helyzetet kiforgatva épp a mélységieket mószerolja be.*
*Addig nem is szólal meg, míg ingerült léptei ki nem viszik a fogadóból a Holdudvarra. Hogy paprikás a hangulata, az enyhe kifejezés, ennek legegyértelműbb jele, hogy az egész világra dühös. Magát is beleértve. Egy ilyen nyilvánvaló próbálkozást hogy nem vett észre időben?! A mozdulat záró elemét még látta, ez volt a szerencséje, mert az ösztönök így jelezhettek, hogy nem egy ostoba, két balkezes felszíni volt a félvér, hanem baj van. Valami nem kerek. Csakhogy tolvaj helyett orgyilkost sejtett a ruhájánál matató lányban. Nagybátyjának is akadt egy pár ilyen alkalmazottja, és volt alkalma megtanulni, hogy a külső könnyen félrevezet. Milyen barátságosnak tűnt az az ember is, mindenki jámbor természetnek gondolta, de egy pillanat alatt rádöbbentek a valóságra, mikor a kelepce bezárult, de akkor már késő volt.
Mi tagadás, a lány is jobban járt volna, ha bérezett halálosztó lett volna. Azokkal tudna mit kezdeni. Rálicitálhat a másik megbízóra, vagy ha kifejezettem kapzsi orgyilkosról van szó, még a dupla haszon trükköt is felvethetné neki. De egy tolvaj... főleg, aki tőle lop. Nem sok mindent tudna elképzelni velük kapcsolatban a kezek levágástól, vagy a szimpla, üzenet jellegű megölésükön kívül. Mivel azonban már tetemes előnyre tehetett szert a tolvaj menekülés tekintetében, meg sem fordul a fejében, hogy utána eredjen. Inkább csak pontot tesz az ügy végére egy frusztrált sóhaj kíséretében.
A hím megjegyzésére az ajtó csukódása után válaszol. Bár hangulata továbbra sem az igazi, igyekszik lerázni magáról az immár feleslegessé vált indulatokat. A könnyen kétértelművé tehető kérdés pedig ideális kezdésnek tűnik figyelme más irányba tereléséhez.*
- Igazán? És mégis milyen feszültség levezetést javasolsz? *Vonja fel kérdőn, már-már ártatlanul szemöldökét, miközben szája szegletében sunyi mosoly vet alig látható árnyékot. A maga részéről persze pontosan tudja, miképp vezetné le a felgyülemlett feszültséget.
Természetesen leverné valamin, vagy valakin, de a Barakkba most inkább nem menne el, ki tudja, talán az a csitri is épp odatart, hogy a helyzetet kiforgatva épp a mélységieket mószerolja be.*
1842. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2016-01-26 01:32:07
Üzenet elküldve: 2016-01-26 01:32:07
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Magánakció//
*Sántítva közlekedik, naná, hogy sántítva, minekután "elemi erejű" vádlist kapott a Vöröstől. Egy ponton meg is említi neki, hogy ha emiatt nyírják ki a következő csatában, akkor megtalálja a módját, hogy visszajöjjön a Függöny túloldaláról és az örökkévalóság hátralévő részében azt teszi szent kötelességévé, hogy kiidegelje a nőt. Nem is tartja teljesen kivitelezhetetlennek, hogy a holtak lelkei, megkerülve a Nagy Kerék munkáját, valahogy visszataláljanak az élők közé. Különösen erősen él benne ez a feltételezés azóta, hogy a hollóruhás férfi megjelent víziószerű álmaiban.*
- Akár ki is mondhatnád Királynőm, hogy nem ismered a mértéket, ha Az Italról van szó. Mások elől remélem jobban rejtegeted a gyengeséged, mert egy nálam törvénytelenebb alak még a károdra tesz majd. Ameddig alattvalód maradhatok, a titkod megőrzöm, de óvatosságra intelek, hogy mire figyelj, ha kineveznéd az utódom, amikor én már nem tehetek úgy a kedvedre. - *Ez a balga feltételezés ilyen formában kihagyja azt a fontos részletet, hogy ebben az esetben csak Khan öregedne, Dynti pedig megőrizné végig a fiatalságát. Ha létezik is ezt szavatoló bűbáj vagy bármilyen ital, a Félszemű még csak hallomásból sem találkozott a hírével, de persze messzire nyúló következtetést ebből sem érdemes kikockázni. Önteltség lenne, mert ezzel a lendülettel azt is mondhatná, hogy amiről ő nem tud, az nem is létezik.*
- Elég ezekből a bűn rossz szóviccekből, nekem is van egy csipetnyi szépérzékem azért! - *Csattan fel vértoldozás közben. Önkéntelenül is megmutatja egy olyan oldalát általa, amivel a Vörös eleddig nem találkozhatott. Precíz-pontosan dolgozik a több elemből álló vértezet szétszerelésén, némi túlzással ráfogható az is, hogy gyengéd szeretettel érinti minden darabját a páncélnak. Mivel a Vörös maga nem szíjaz magára hasonlót, de múltja és környezete miatt nem ismeretlen előtte a vértviselők látványa, azt már első körben is kiszúrhatja, hogy a Félszemű által szétszerelt vértezetet itt-ott már módosították az eredeti sémáról. A vállvasak például nagyobbak lehettek, a mellkast és hasfalat fedő részek pedig egymásra simuló, kékre lakkozott lemezek, amelyeket oldalt ujjnyi vastag, tartós szíjak rögzítenek. Comb- és alkarvas is akad az eszköztárban, utóbbiak felületére valamilyen szárnyas stilizált mintáját maratták. Az egészből pedig vajmi kevés látszik, amikor magára kanyarítja a kirakós utolsó darabját, a lábszárközépig érő, elől nyitott, ujjatlan kaftánt.
Nem marad néma vagy tétlen azalatt sem, hogy ígéretét tartva vezeti a Vörös kezét a csatolásoknál (néha, egy óvatlanabb pillanatban félre is csúsztatva a vékony női ujjakat).*
- És vajon mennyit látott ezekből az arcokból az, aki kikiáltja magának, hogy ő birtokolja a legnagyobb számot? - *A tenger gyakori és kedvelt eszköze poétáknak és az igriceknek, mert számos aspektusában képesek megfeleltetni a női alaknak.* Néhánnyal már én is találkoztam, és kedvemre valók a szeszélyei.
*Folytatja, nem kevésbé áttételesebb fogalmazásban, mint a Vörös. A mellvértbe bújva kifordul, hogy oldalát mutatva Dyntinek az ottani kapcsok és szíjak rögzítésével folytassák az öltöztetést.*
- Másnak hittem magam, mint ami vagyok. És ő is elhitte ezt rólam. Miért érdekel? - *Itt-ott még kiigazítja a lazább részeket, de ebben a kapkodásmentes tempóban, nagyjából fertályóra alatt végeznek a procedúrával. A holdfény járta szobában az árnyékok gazdagon hozzájárulnak ahhoz a fals képhez, amit most nyújt. Egy pillanatra valóban olyan lovagnak tetszhet, akivel szüntelen ugratják egymást.*
- És most? Ettől nem lesz könnyebb elemelned a pénzt az oldalamról és hidd el, ha azt mondom: az ágyban fekvés sem kényelmes benne. A vadászkunyhó öltözködési kultúrája még mindig jobban tetszik. - *Puffog és ölel. Kívülről szemlélve mintha egészében betakarná a Vöröst a kaftán, ahogy a Félszemű elé lép.
Mondani akar valamit, de most egy szó sok, annyi nem akar átbukni a száján. Khan Lero, a szópárbajhős némán, szavak nélkül marad.*
//Magánakció//
*Sántítva közlekedik, naná, hogy sántítva, minekután "elemi erejű" vádlist kapott a Vöröstől. Egy ponton meg is említi neki, hogy ha emiatt nyírják ki a következő csatában, akkor megtalálja a módját, hogy visszajöjjön a Függöny túloldaláról és az örökkévalóság hátralévő részében azt teszi szent kötelességévé, hogy kiidegelje a nőt. Nem is tartja teljesen kivitelezhetetlennek, hogy a holtak lelkei, megkerülve a Nagy Kerék munkáját, valahogy visszataláljanak az élők közé. Különösen erősen él benne ez a feltételezés azóta, hogy a hollóruhás férfi megjelent víziószerű álmaiban.*
- Akár ki is mondhatnád Királynőm, hogy nem ismered a mértéket, ha Az Italról van szó. Mások elől remélem jobban rejtegeted a gyengeséged, mert egy nálam törvénytelenebb alak még a károdra tesz majd. Ameddig alattvalód maradhatok, a titkod megőrzöm, de óvatosságra intelek, hogy mire figyelj, ha kineveznéd az utódom, amikor én már nem tehetek úgy a kedvedre. - *Ez a balga feltételezés ilyen formában kihagyja azt a fontos részletet, hogy ebben az esetben csak Khan öregedne, Dynti pedig megőrizné végig a fiatalságát. Ha létezik is ezt szavatoló bűbáj vagy bármilyen ital, a Félszemű még csak hallomásból sem találkozott a hírével, de persze messzire nyúló következtetést ebből sem érdemes kikockázni. Önteltség lenne, mert ezzel a lendülettel azt is mondhatná, hogy amiről ő nem tud, az nem is létezik.*
- Elég ezekből a bűn rossz szóviccekből, nekem is van egy csipetnyi szépérzékem azért! - *Csattan fel vértoldozás közben. Önkéntelenül is megmutatja egy olyan oldalát általa, amivel a Vörös eleddig nem találkozhatott. Precíz-pontosan dolgozik a több elemből álló vértezet szétszerelésén, némi túlzással ráfogható az is, hogy gyengéd szeretettel érinti minden darabját a páncélnak. Mivel a Vörös maga nem szíjaz magára hasonlót, de múltja és környezete miatt nem ismeretlen előtte a vértviselők látványa, azt már első körben is kiszúrhatja, hogy a Félszemű által szétszerelt vértezetet itt-ott már módosították az eredeti sémáról. A vállvasak például nagyobbak lehettek, a mellkast és hasfalat fedő részek pedig egymásra simuló, kékre lakkozott lemezek, amelyeket oldalt ujjnyi vastag, tartós szíjak rögzítenek. Comb- és alkarvas is akad az eszköztárban, utóbbiak felületére valamilyen szárnyas stilizált mintáját maratták. Az egészből pedig vajmi kevés látszik, amikor magára kanyarítja a kirakós utolsó darabját, a lábszárközépig érő, elől nyitott, ujjatlan kaftánt.
Nem marad néma vagy tétlen azalatt sem, hogy ígéretét tartva vezeti a Vörös kezét a csatolásoknál (néha, egy óvatlanabb pillanatban félre is csúsztatva a vékony női ujjakat).*
- És vajon mennyit látott ezekből az arcokból az, aki kikiáltja magának, hogy ő birtokolja a legnagyobb számot? - *A tenger gyakori és kedvelt eszköze poétáknak és az igriceknek, mert számos aspektusában képesek megfeleltetni a női alaknak.* Néhánnyal már én is találkoztam, és kedvemre valók a szeszélyei.
*Folytatja, nem kevésbé áttételesebb fogalmazásban, mint a Vörös. A mellvértbe bújva kifordul, hogy oldalát mutatva Dyntinek az ottani kapcsok és szíjak rögzítésével folytassák az öltöztetést.*
- Másnak hittem magam, mint ami vagyok. És ő is elhitte ezt rólam. Miért érdekel? - *Itt-ott még kiigazítja a lazább részeket, de ebben a kapkodásmentes tempóban, nagyjából fertályóra alatt végeznek a procedúrával. A holdfény járta szobában az árnyékok gazdagon hozzájárulnak ahhoz a fals képhez, amit most nyújt. Egy pillanatra valóban olyan lovagnak tetszhet, akivel szüntelen ugratják egymást.*
- És most? Ettől nem lesz könnyebb elemelned a pénzt az oldalamról és hidd el, ha azt mondom: az ágyban fekvés sem kényelmes benne. A vadászkunyhó öltözködési kultúrája még mindig jobban tetszik. - *Puffog és ölel. Kívülről szemlélve mintha egészében betakarná a Vöröst a kaftán, ahogy a Félszemű elé lép.
Mondani akar valamit, de most egy szó sok, annyi nem akar átbukni a száján. Khan Lero, a szópárbajhős némán, szavak nélkül marad.*
1841. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2016-01-25 17:12:13
Üzenet elküldve: 2016-01-25 17:12:13
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Magánakció//
*Az ágy szélére csüccsen, s onnan flegmán, felvont szemöldökkel nézi a karját rázó férfit. Belegondolva, talán nem olyan egyszerű egy nőt cipelni, még, ha ennyire rövid időre is, de azért mégis úgy dönt, hogy meglendíti a lábát, hogy sípcsonton billentse vele a Félszeműt, afféle tanítójelleggel. Máskor, ha ilyen van, jószerével dobálózni szokott, de nincs semmi a kezei közelében, amit hozzávághatna.
Kezével egy ideig maga mellett támaszkodik, majd felpattan, hogy elinduljon és körbenézzen. Ha talál valami apró kis tárgyat, hát kezébe veszi, szemei előtt megforgatja és vissza is teszi, hogy tovább lépve mással is ezt tehesse. Közben orra alatt kuncog a tréfálkozáson, bár a végén igen csak lehervad a szája széle.*
- Hosszú utam volt idáig. *Mentegeti saját magát, persze a férfinek nem kell tudnia, hogy rummal indult útnak, ugyanakkor vélhetőleg ő is gondolhatja, hogy a vöröske nem mozdul ki otthonról legjobb barátja nélkül.* De még ha lenne, sem engedném, hogy akár csak egy Khanállal is tegyél a teába. Micsoda pazarlás lenne. *Fél perces néma csendben emlékezik meg a rumos üvegről, amelyet egy hattal korábban vágott fához üresen, amikor enyhén ittasan elérte az idegállapot.
Megfordul, abbahagyva a bámészkodást és a köpenyéhez nyúl (legyen is az bárhol), megemeli, egészen fejmagasságba, hogy átnézzen a lyukon, amit a véreb fogai marcongoltak ki belőle.*
- Egyes dolgokat jobb nem foltozgatni. *Vigyorog a szakadáson keresztül, majd visszaejti oda, ahol volt.* Ettől lesz ez az én köpenyem. *Tekint le a földön összegyűrődő szürke anyagra.* A lyuknak is része a pókháló, nem? *Teljesen váratlan filozofikus kérdés, melynek idevalósága megkérdőjelezhető.* Mindenesetre, ugyan mikor felejteném el a napot, amikor csak úgy ott hagytak? Hmhmhm… *Forgatja meg félmosollyal a szemeit, majd végül megállapodik a férfin.
A földről mondott beszéde is ugyanolyan választékosan megfogalmazott, mint bármi, amit eddig mesélt, lassan kezd is hozzászokni. Néha még öröm is a fülnek ilyesmit hallgatni, ha az ember egész nap a káromkodások választékos tárháza körül lebeg, mint a barlangban is. S, ha már barlang, a férfi ismét a tengert emlegeti.*
- A tengernek millió arca van. *Mondja ábrándosan. Az északon felcseperedő emberek számára a végeláthatatlan víztömeg mindig is valamiféle mágikus jelentőséggel bír, pláne ha az illeti felcsap kalóznak.* Még a hullámok sem ugyanolyanok soha. *Ha már így közös pontra jutottak, fel is merül benne egy lehetséges hely, ahova mindenképpen elvinné a másikat. Megfelelő távolságban a Vashegytől, na meg talán még az Üvöltő-szirttől is, bár ez utóbbi lakóitól a tenger közelében nehéz távol lenni. Egyelőre nem mond semmi többet. Ez is csak homályos tervezgetés részéről, ami ugyancsak nem szokása.
Kínos kérdésére nem érkezik egyből válasz, ettől pedig a csend még mélyebbé válik, majd amint Khan beszélni kezd, testsúlyát jobb lábára helyezi, kezeit pedig hasonlóképp átkeresztezi felsőteste előtt. Arca pedig afféle „Na ne mondd!” ábrázatúvá rendeződik. Legalább hiúság szintjén is hasonló fokon vannak.*
- Szép mentés. *Jegyzi meg kételkedő hangnemen. Persze, hogy kevésnek érzi a kapott választ. Mintha csak ő maga mondaná, hogy: „Hát, olykor szoktam inni”. Hamar érkezik viszont a maradék is. Egy ideig emésztgeti, amit hallott, s közben a páncélzathoz lép. Rá kell döbbennie, fogalma sincs miként kell az ilyeneket felaggatni, látta már a bátyját, apját, még Legadont is ilyet viselni, de ő maga sosem hordott. Legfeljebb egy ócska bőrvértet a harci torna idejére. Ezért is pislog kissé feszengve Khanra.*
- Segítsek magadra venni még több ruhát? *Kacarászik közben.* Jó, de segíts. Ha fűző lenne, még el is boldogulnék vele. *Kezével csak maga előtt hadonászik tehetetlenül, ettől persze megint kínosan érzi magát, és érzi ahogy a pír újból, és sokadjára, megunhatatlanul égetni kezdi a bőrét, ezért próbál úgy fordulni, hogy árnyékban legyen az arca.*
- Hogy buktál bele? *Tér vissza ismét a korábbi témához.*
//Magánakció//
*Az ágy szélére csüccsen, s onnan flegmán, felvont szemöldökkel nézi a karját rázó férfit. Belegondolva, talán nem olyan egyszerű egy nőt cipelni, még, ha ennyire rövid időre is, de azért mégis úgy dönt, hogy meglendíti a lábát, hogy sípcsonton billentse vele a Félszeműt, afféle tanítójelleggel. Máskor, ha ilyen van, jószerével dobálózni szokott, de nincs semmi a kezei közelében, amit hozzávághatna.
Kezével egy ideig maga mellett támaszkodik, majd felpattan, hogy elinduljon és körbenézzen. Ha talál valami apró kis tárgyat, hát kezébe veszi, szemei előtt megforgatja és vissza is teszi, hogy tovább lépve mással is ezt tehesse. Közben orra alatt kuncog a tréfálkozáson, bár a végén igen csak lehervad a szája széle.*
- Hosszú utam volt idáig. *Mentegeti saját magát, persze a férfinek nem kell tudnia, hogy rummal indult útnak, ugyanakkor vélhetőleg ő is gondolhatja, hogy a vöröske nem mozdul ki otthonról legjobb barátja nélkül.* De még ha lenne, sem engedném, hogy akár csak egy Khanállal is tegyél a teába. Micsoda pazarlás lenne. *Fél perces néma csendben emlékezik meg a rumos üvegről, amelyet egy hattal korábban vágott fához üresen, amikor enyhén ittasan elérte az idegállapot.
Megfordul, abbahagyva a bámészkodást és a köpenyéhez nyúl (legyen is az bárhol), megemeli, egészen fejmagasságba, hogy átnézzen a lyukon, amit a véreb fogai marcongoltak ki belőle.*
- Egyes dolgokat jobb nem foltozgatni. *Vigyorog a szakadáson keresztül, majd visszaejti oda, ahol volt.* Ettől lesz ez az én köpenyem. *Tekint le a földön összegyűrődő szürke anyagra.* A lyuknak is része a pókháló, nem? *Teljesen váratlan filozofikus kérdés, melynek idevalósága megkérdőjelezhető.* Mindenesetre, ugyan mikor felejteném el a napot, amikor csak úgy ott hagytak? Hmhmhm… *Forgatja meg félmosollyal a szemeit, majd végül megállapodik a férfin.
A földről mondott beszéde is ugyanolyan választékosan megfogalmazott, mint bármi, amit eddig mesélt, lassan kezd is hozzászokni. Néha még öröm is a fülnek ilyesmit hallgatni, ha az ember egész nap a káromkodások választékos tárháza körül lebeg, mint a barlangban is. S, ha már barlang, a férfi ismét a tengert emlegeti.*
- A tengernek millió arca van. *Mondja ábrándosan. Az északon felcseperedő emberek számára a végeláthatatlan víztömeg mindig is valamiféle mágikus jelentőséggel bír, pláne ha az illeti felcsap kalóznak.* Még a hullámok sem ugyanolyanok soha. *Ha már így közös pontra jutottak, fel is merül benne egy lehetséges hely, ahova mindenképpen elvinné a másikat. Megfelelő távolságban a Vashegytől, na meg talán még az Üvöltő-szirttől is, bár ez utóbbi lakóitól a tenger közelében nehéz távol lenni. Egyelőre nem mond semmi többet. Ez is csak homályos tervezgetés részéről, ami ugyancsak nem szokása.
Kínos kérdésére nem érkezik egyből válasz, ettől pedig a csend még mélyebbé válik, majd amint Khan beszélni kezd, testsúlyát jobb lábára helyezi, kezeit pedig hasonlóképp átkeresztezi felsőteste előtt. Arca pedig afféle „Na ne mondd!” ábrázatúvá rendeződik. Legalább hiúság szintjén is hasonló fokon vannak.*
- Szép mentés. *Jegyzi meg kételkedő hangnemen. Persze, hogy kevésnek érzi a kapott választ. Mintha csak ő maga mondaná, hogy: „Hát, olykor szoktam inni”. Hamar érkezik viszont a maradék is. Egy ideig emésztgeti, amit hallott, s közben a páncélzathoz lép. Rá kell döbbennie, fogalma sincs miként kell az ilyeneket felaggatni, látta már a bátyját, apját, még Legadont is ilyet viselni, de ő maga sosem hordott. Legfeljebb egy ócska bőrvértet a harci torna idejére. Ezért is pislog kissé feszengve Khanra.*
- Segítsek magadra venni még több ruhát? *Kacarászik közben.* Jó, de segíts. Ha fűző lenne, még el is boldogulnék vele. *Kezével csak maga előtt hadonászik tehetetlenül, ettől persze megint kínosan érzi magát, és érzi ahogy a pír újból, és sokadjára, megunhatatlanul égetni kezdi a bőrét, ezért próbál úgy fordulni, hogy árnyékban legyen az arca.*
- Hogy buktál bele? *Tér vissza ismét a korábbi témához.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400