Nincs játékban - Holdudvar
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Nincs "nagyobb" helyszín | Holdudvar | Nincs "kisebb" helyszín |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 92 (1821. - 1840. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400
1840. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2016-01-25 14:53:51
Üzenet elküldve: 2016-01-25 14:53:51
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Magánakció//
*Ennél nagyobb fényárt nem is hív meg a falak közé, ezt azonmód eldönti, hogy berúgja maguk mögött az ajtót. A Vöröst a vetetlen ágy szélére ülteti, tüntetőleg megrázva karjait, mintha mázsás súlyt cipelt volna ez idáig és most teljesen gémberedettek lennének a tagjai. Valószínűsíthetően nem ezt a hajlékot használja rendszeres jelleggel, mert ahhoz még a Félszemű ízléséhez mérten is túlzottan egyszerű felszereltségű. Amióta az élet felvitte a dolgát és megengedhet magának olyan luxust, hogy fürdőből forrót vegyen, vagy hogy a pult alól kérjen italkülönlegességet, nehezen ad alább az igényeiből. Utálja is magát azért, hogy így elkapatta a jólét. Egy kéményben végződő, aprócska tűzhely azért itt is akad, de most nem parázslik a tartójában egyetlen hasábnyi tölgy sem.*
- Feltennék egy Khanánnyi teát, de hacsak nincs valami pokoli jó trükk a tarsolyodban rá, gondolom nem rejtegetsz a ruhád alatt rumot. Anélkül élvezhetetlen az íze. - *Fogja ő a lapot, éppen ő ne tenné? Összeszámlálva azt az időt, amit egymás társaságában a komolyság jegyében töltöttek, rövid óraszámot kapnának eredményül, minden bizonnyal. Ettől az a különös viszony, ami kettejük közt kezd kiterebélyesedni nem válik kevésbé fontossá, csak nem vesz tudomást az olyan konvencionális magatartásformákról, amit egyébként férfi és nő megkövetelne a másiktól.*
- Azóta se varrattad meg? Elszorul a szívem a gondolattól, hogy ily törékenyen őrzöd a napot, amikor jóvoltodból Lovagoddá emeltethettem. - *Cirádás, simulékony nyelvét már sokan és sokféle kontextusban méltatták, Gabrien például meg van győződve arról, hogy Khan szimplán rossz közegbe született és még rosszabban vélte megtalálni élete hivatását, amikor a szavak ereje helyett az acélra bízta magát. Arról most kényesen próbál nem megemlékezni, hogy ugyanez a tulajdonsága vezetett oda, hogy első napján majdnem a nyakát szegték Amon Ruadhon.*
~ Ah, azok a régi, szép napok. ~
- Nem, a föld az olyan unalmasnak tűnik. Csak úgy, van. Alkalmazkodóképes, mint minden más ezen a sárgolyón, de a léptékei mások. Kétlem, hogy élt valaha is olyan ember, vagy inkább elf, aki saját szemével látta volna, amikor egy hegy alakot ölt. Nem, a föld nem nekem való. A tenger viszont... - *Az ablakhoz lép, eligazgatja kétoldalt a poros függönyöket és végül ki is hajol, szétnézve azon a mellékutcán, ahová rálátást biztosít a szoba. A párkánytól nem is lép el rögtön, hátsójával nekidől, karjait pedig az elmaradhatatlan "összefonom a mellkasom előtt" tartásba emeli. A mozdulatsor végén csend vár a szobára: a Vörös Királynő kérdése mintha elrekesztené a Félszeműben azt a forrást, ami apadhatatlannak tetsző szóáradatát adta eddig. Mivel a hold ezüstje a háta mögül világítja be a szobát, a férfi arca árnyjáték áldozata lesz, fürkészhetetlenné téve a vonásait. Hallgatásával igazolni látszik Dynti aggodalmát, hogy romba döntötte az eddig uralkodó derűs, fesztelen hangulatot.*
- Több is, ami azt illeti. Az olyan jóképű fattyaknak mint én, kevesen szoktak és akarnak ellenállni. Ezért is tört össze úgy a szívük, amikor hollóval megküldtem nekik a hírt, hogy Királynőt választottam magamnak és ő maga mellé emelt. - *Visszafordítani pedig így kell a dolgot. Bagatellizál, de tudja, hogy a nemtörődöm attitűd ellenére, Dyntit igenis érdekli a válasz értelmezhetőbb formája is. Khan ezzel sem marad adós.*
- Hasonló a történet a földéhez. Megpróbáltam és belebuktam. - *Elindul a kiaggatott páncélruha felé, hogy az alku ráeső részét teljesítse. Ezzel nem hagyja magára az iménti témát, ha a Vörös még kérdezne efelől. Leoldja az egyik vállvas szíjait.*
- Tudod, sokkal könnyebben fog menni, ha közben van segítségem. Majd vezetem a kezed.
//Magánakció//
*Ennél nagyobb fényárt nem is hív meg a falak közé, ezt azonmód eldönti, hogy berúgja maguk mögött az ajtót. A Vöröst a vetetlen ágy szélére ülteti, tüntetőleg megrázva karjait, mintha mázsás súlyt cipelt volna ez idáig és most teljesen gémberedettek lennének a tagjai. Valószínűsíthetően nem ezt a hajlékot használja rendszeres jelleggel, mert ahhoz még a Félszemű ízléséhez mérten is túlzottan egyszerű felszereltségű. Amióta az élet felvitte a dolgát és megengedhet magának olyan luxust, hogy fürdőből forrót vegyen, vagy hogy a pult alól kérjen italkülönlegességet, nehezen ad alább az igényeiből. Utálja is magát azért, hogy így elkapatta a jólét. Egy kéményben végződő, aprócska tűzhely azért itt is akad, de most nem parázslik a tartójában egyetlen hasábnyi tölgy sem.*
- Feltennék egy Khanánnyi teát, de hacsak nincs valami pokoli jó trükk a tarsolyodban rá, gondolom nem rejtegetsz a ruhád alatt rumot. Anélkül élvezhetetlen az íze. - *Fogja ő a lapot, éppen ő ne tenné? Összeszámlálva azt az időt, amit egymás társaságában a komolyság jegyében töltöttek, rövid óraszámot kapnának eredményül, minden bizonnyal. Ettől az a különös viszony, ami kettejük közt kezd kiterebélyesedni nem válik kevésbé fontossá, csak nem vesz tudomást az olyan konvencionális magatartásformákról, amit egyébként férfi és nő megkövetelne a másiktól.*
- Azóta se varrattad meg? Elszorul a szívem a gondolattól, hogy ily törékenyen őrzöd a napot, amikor jóvoltodból Lovagoddá emeltethettem. - *Cirádás, simulékony nyelvét már sokan és sokféle kontextusban méltatták, Gabrien például meg van győződve arról, hogy Khan szimplán rossz közegbe született és még rosszabban vélte megtalálni élete hivatását, amikor a szavak ereje helyett az acélra bízta magát. Arról most kényesen próbál nem megemlékezni, hogy ugyanez a tulajdonsága vezetett oda, hogy első napján majdnem a nyakát szegték Amon Ruadhon.*
~ Ah, azok a régi, szép napok. ~
- Nem, a föld az olyan unalmasnak tűnik. Csak úgy, van. Alkalmazkodóképes, mint minden más ezen a sárgolyón, de a léptékei mások. Kétlem, hogy élt valaha is olyan ember, vagy inkább elf, aki saját szemével látta volna, amikor egy hegy alakot ölt. Nem, a föld nem nekem való. A tenger viszont... - *Az ablakhoz lép, eligazgatja kétoldalt a poros függönyöket és végül ki is hajol, szétnézve azon a mellékutcán, ahová rálátást biztosít a szoba. A párkánytól nem is lép el rögtön, hátsójával nekidől, karjait pedig az elmaradhatatlan "összefonom a mellkasom előtt" tartásba emeli. A mozdulatsor végén csend vár a szobára: a Vörös Királynő kérdése mintha elrekesztené a Félszeműben azt a forrást, ami apadhatatlannak tetsző szóáradatát adta eddig. Mivel a hold ezüstje a háta mögül világítja be a szobát, a férfi arca árnyjáték áldozata lesz, fürkészhetetlenné téve a vonásait. Hallgatásával igazolni látszik Dynti aggodalmát, hogy romba döntötte az eddig uralkodó derűs, fesztelen hangulatot.*
- Több is, ami azt illeti. Az olyan jóképű fattyaknak mint én, kevesen szoktak és akarnak ellenállni. Ezért is tört össze úgy a szívük, amikor hollóval megküldtem nekik a hírt, hogy Királynőt választottam magamnak és ő maga mellé emelt. - *Visszafordítani pedig így kell a dolgot. Bagatellizál, de tudja, hogy a nemtörődöm attitűd ellenére, Dyntit igenis érdekli a válasz értelmezhetőbb formája is. Khan ezzel sem marad adós.*
- Hasonló a történet a földéhez. Megpróbáltam és belebuktam. - *Elindul a kiaggatott páncélruha felé, hogy az alku ráeső részét teljesítse. Ezzel nem hagyja magára az iménti témát, ha a Vörös még kérdezne efelől. Leoldja az egyik vállvas szíjait.*
- Tudod, sokkal könnyebben fog menni, ha közben van segítségem. Majd vezetem a kezed.
1839. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2016-01-25 12:31:55
Üzenet elküldve: 2016-01-25 12:31:55
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Magánakció//
- Hát jó, majd akkor feltűnően nem várom. *Vigyorodik el sunyin. A bókokhoz egyébként hozzá van szokva, persze nem mindegy ki mondja és miként, mint arra már többször is rá kellett jönnie. Amíg csak üres semmitmondó szavakat hall, addig ő is csak leinti őket, de ha már olyan a helyzet, akkor rögtön fülcimpáig vörösödik, ami ugyan jórészt kellemetlen számára, de valamit mégis jelez.
Jobbjával átkarolja lovagja nyakát, nem mintha ingoványosnak tartaná a helyzetet, bár sosem lehet tudni Khan mikor kerül abba a vicces állapotába, amikor egyszer csak széttárja a karjait, hogy Dynti a hátsójára pottyanjon menet közben. Meglehet nem vállalná be azt a replikát, ami ezt a tettet követné a vöröstől.*
- Ha már mindenképpen köpenyt terítenél mégis, akkor inkább a sajátomat javasolnám. A kutyarágta posztónak már ugyan mindegy, ha egy kis sár díszíti. *Az anyagot így is lassan csak a lélek tartja össze, főleg, hogy olyan hanyagul bánik vele, mint egy mostohával. Dobálja, cincálja, lelöki a porba. Pedig mennyit hallgatta gyerekkorában, hogy mennyire kell vigyázni a ruháira.*
- Inkább Khalantas, vagy Khálnok. *Minden bizonnyal ki tudna még hozni bár szóviccet a férfi nevével vegyítve, de tekintve helyzetét, messzebbre nem merészkedik.
Az arcát érő levegő hatására megráncolja az orrát, szemeit rögtön behunyja.*
- Na! *Rázza meg a fejét és szabad kezével oda nyúl, hogy kissé megvakarja a nózit.* Mondom én! *Nincs ellenére az efféle játszadozás, ahogy az sem, hogy olykor komolyan, máskor már-már civódó gyerekek módjára viselkednek egymással, valahol pont ebben látja az okát annak, hogy már megint itt van.*
- Talán, mert nem akarod magad egy földhöz kötni. *Tippel a költői kérdésre, melyre valószínűleg nem vártak választ, de ez természetesen őt egyáltalán nem érdekli. Ha mondania kell, hát mondja.* A tudatalattid nem akarja. *Szándékosan mondja olyan hangon, mintha valami lélekbúvár tudós lenne, még a hangsúlya is megemelkedik, tenyerével pedig köröz egyet a másik arca előtt, mintha csak a fejéből próbálna olvasni. Szemét is lehunyja közben.* Ő inkább azt akarja, hogy a Királynőd mellett légy a megszabott öltözködési kereteknek megfelelően. *Jól lehet, kissé elvicceli a dolgot, talán ezzel próbálja magát kivágni a korábbi ingerült dühkitöréséből, mintha csak bizonygatni próbálná, hogy nem mindig olyan.
A további felmerüli kérdésre elcsendesül, próbál a másikból olvasni, s ez csak úgy, mint a legutóbbi több tucat alkalommal is, sikertelenséggel zárul.*
- Szóval… *Tudja, hogy nem kéne megkérdeznie, mindene tiltakozik ellene, de annyira kikívánkozik belőle a kérdés, hogy vállalja azt is, hogy olyan válasz esetén, ami nem tetszik neki, megpróbál elnyomni egy újabb kitörést.* Nincs a nagy világban egy másik nő, aki hazavár? *Talán ezzel meg is töri a kötetlen beszélgetést, ráadásul mindig túl kíváncsi tud lenni, de ezen már a kunyhóban is elgondolkodott, s ha valaki, hát ő biztosan nem szeret osztozni.* Csak, mert… mert. *És már bánja is. Újabb példája annak, hogy néha jobban járna, ha kicsit csendben maradna.
Túl sok utat nem tesznek meg, lassan elérnek a házhoz, ahova vélhetőleg a férfi cipelni akarta. A feltett kérdésre hangosan felkacag.*
- Ugyan dehogy. *Nevetgél.* De az ezüst étkészletet ne keresd… *Annyira sosem volt merész, hogy csak úgy betörjön egy házba, ahhoz nem túl ügyes tolvaj. Egy gyors kémlelést tart, amennyiben ezt helyzete megengedi, így persze nem kerüli el szürkéit a páncélzat sem, ami a szokásos harci lázba juttatja, mint amikor csak kardot lát.
Kaján vigyorba alakul a korábbi mókás hahotázása, szabadon levő kezének mutatóujjával a férfi ajkait érinti, mintha csak ezzel kívánna választ adni, s éppen ezt is akarja elérni.*
- Mit szólnál ahhoz, ha mondjuk reggel nem arra kellene felkelned, hogy megpróbálok lelécelni? S, ha mégis így lenne, felhatalmazlak rá, hogy ne engedd. Bááár… ha azt magadra kapod. *Bök fejével ismételten a vértezetre.* Talán nem lesz rá szükség.
//Magánakció//
- Hát jó, majd akkor feltűnően nem várom. *Vigyorodik el sunyin. A bókokhoz egyébként hozzá van szokva, persze nem mindegy ki mondja és miként, mint arra már többször is rá kellett jönnie. Amíg csak üres semmitmondó szavakat hall, addig ő is csak leinti őket, de ha már olyan a helyzet, akkor rögtön fülcimpáig vörösödik, ami ugyan jórészt kellemetlen számára, de valamit mégis jelez.
Jobbjával átkarolja lovagja nyakát, nem mintha ingoványosnak tartaná a helyzetet, bár sosem lehet tudni Khan mikor kerül abba a vicces állapotába, amikor egyszer csak széttárja a karjait, hogy Dynti a hátsójára pottyanjon menet közben. Meglehet nem vállalná be azt a replikát, ami ezt a tettet követné a vöröstől.*
- Ha már mindenképpen köpenyt terítenél mégis, akkor inkább a sajátomat javasolnám. A kutyarágta posztónak már ugyan mindegy, ha egy kis sár díszíti. *Az anyagot így is lassan csak a lélek tartja össze, főleg, hogy olyan hanyagul bánik vele, mint egy mostohával. Dobálja, cincálja, lelöki a porba. Pedig mennyit hallgatta gyerekkorában, hogy mennyire kell vigyázni a ruháira.*
- Inkább Khalantas, vagy Khálnok. *Minden bizonnyal ki tudna még hozni bár szóviccet a férfi nevével vegyítve, de tekintve helyzetét, messzebbre nem merészkedik.
Az arcát érő levegő hatására megráncolja az orrát, szemeit rögtön behunyja.*
- Na! *Rázza meg a fejét és szabad kezével oda nyúl, hogy kissé megvakarja a nózit.* Mondom én! *Nincs ellenére az efféle játszadozás, ahogy az sem, hogy olykor komolyan, máskor már-már civódó gyerekek módjára viselkednek egymással, valahol pont ebben látja az okát annak, hogy már megint itt van.*
- Talán, mert nem akarod magad egy földhöz kötni. *Tippel a költői kérdésre, melyre valószínűleg nem vártak választ, de ez természetesen őt egyáltalán nem érdekli. Ha mondania kell, hát mondja.* A tudatalattid nem akarja. *Szándékosan mondja olyan hangon, mintha valami lélekbúvár tudós lenne, még a hangsúlya is megemelkedik, tenyerével pedig köröz egyet a másik arca előtt, mintha csak a fejéből próbálna olvasni. Szemét is lehunyja közben.* Ő inkább azt akarja, hogy a Királynőd mellett légy a megszabott öltözködési kereteknek megfelelően. *Jól lehet, kissé elvicceli a dolgot, talán ezzel próbálja magát kivágni a korábbi ingerült dühkitöréséből, mintha csak bizonygatni próbálná, hogy nem mindig olyan.
A további felmerüli kérdésre elcsendesül, próbál a másikból olvasni, s ez csak úgy, mint a legutóbbi több tucat alkalommal is, sikertelenséggel zárul.*
- Szóval… *Tudja, hogy nem kéne megkérdeznie, mindene tiltakozik ellene, de annyira kikívánkozik belőle a kérdés, hogy vállalja azt is, hogy olyan válasz esetén, ami nem tetszik neki, megpróbál elnyomni egy újabb kitörést.* Nincs a nagy világban egy másik nő, aki hazavár? *Talán ezzel meg is töri a kötetlen beszélgetést, ráadásul mindig túl kíváncsi tud lenni, de ezen már a kunyhóban is elgondolkodott, s ha valaki, hát ő biztosan nem szeret osztozni.* Csak, mert… mert. *És már bánja is. Újabb példája annak, hogy néha jobban járna, ha kicsit csendben maradna.
Túl sok utat nem tesznek meg, lassan elérnek a házhoz, ahova vélhetőleg a férfi cipelni akarta. A feltett kérdésre hangosan felkacag.*
- Ugyan dehogy. *Nevetgél.* De az ezüst étkészletet ne keresd… *Annyira sosem volt merész, hogy csak úgy betörjön egy házba, ahhoz nem túl ügyes tolvaj. Egy gyors kémlelést tart, amennyiben ezt helyzete megengedi, így persze nem kerüli el szürkéit a páncélzat sem, ami a szokásos harci lázba juttatja, mint amikor csak kardot lát.
Kaján vigyorba alakul a korábbi mókás hahotázása, szabadon levő kezének mutatóujjával a férfi ajkait érinti, mintha csak ezzel kívánna választ adni, s éppen ezt is akarja elérni.*
- Mit szólnál ahhoz, ha mondjuk reggel nem arra kellene felkelned, hogy megpróbálok lelécelni? S, ha mégis így lenne, felhatalmazlak rá, hogy ne engedd. Bááár… ha azt magadra kapod. *Bök fejével ismételten a vértezetre.* Talán nem lesz rá szükség.
1838. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2016-01-24 20:43:54
Üzenet elküldve: 2016-01-24 20:43:54
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Magánakció//
*Khan mást vall a gyengeségről: az ő megítélésében az erőtlen, aki nem hajlandó elfogadni veleszületett és az élet során felcsipkedett hibákat. Ennélfogva eltér az egészséges férfiképről alkotott véleménye is, mint ahogy rendre szögesen ellentmondó viselkedést tanúsít, amikor Dynti már azt hihetné, hogy a sablonok manuszát fogja adni. Az ebben vallottakat még maga is koravénnek érzi, legalább egy (de inkább több) generációval a mostani kor felfogása és megértése előtt jár. Nem teljesen egyoldalú azért ez a dolog, hisz ha mindenben ilyen úttörő nézeteket hangoztatna, ma már jelöletlen sírba kaparják el az eretnek tanok miatt. Sokat is ér azok után, ha évtizedekkel- vagy századokkal később meg piedesztálra emelik a múlt kor nagy gondolkodóit, eh.*
- Az ilyen szónak a váratlanságában rejlik a varázsa, ha rendszeresen használná őket az ember, elkoppanna a hatásuk. - *Nem úgy, mint találkozásaik nyitányakor, most felkészülten hordozza karjában azt a csekély súlyt, amit Dynti jelent. A Holdudvarból is úgy lép ki, hogy személyes, két lábon járó hintóként viselkedik.* Praktikusabb ez, mert így nem kell kiterítenem a sárpocsolyára a köpenyem, ha át akarnál tipegni rajta.
*Mintha szükséges lenne bármiféle magyarázat azon túl, amit már egyébként is mindketten tudnak.* Esetleg Tahó, vagy Tulok Khan.
*Morcosabb napjain mindkettő helytálló jelző lehet, de ma minden esélye megvan rá, hogy kellemes reggelre ébredjen. Még annak kockázatát is vállalva, hogy a hajnal egy vastag szütyőnyi arannyal fogja szegényebben lelni az ágyban, lévén a Vörös első próbája sikertelenségbe fulladt a ligetszerű kertben.*
- De egyet se féljen Királynőm, nem adnám a fejem már pórmunkára, amióta magad mellé emeltél. - *Amikor Dynti megint rosszullétet színlelve a homlokához kap, Khan az arcába fúj egy sóhajtásnyi levegőt, mintha csak orron pöccintené a kényeskedő nemeskisasszonyt.*
- Tudom. - *Csendesednek el vonásai a beleegyezés megfogalmazásakor.* Megvolt rá a lehetőségem, hogy földet kapjak, amit bevethetek búzával, árpával, vagy amivel csak akarom. Kalácsfalván akadt volna néhány zsellér is, akik örömmel megművelik, amíg a gazdaúr háborúsat játszik erre-arra. Miért van az, hogy elbeszélve még mindig vonzónak találom, de ha a megvalósulásához ennél közelebb kerülök, rettegve tolom el magamtól az esélyt? - *Némileg költői a kérdés természetesen, nem mulasztott már önvizsgálatot tartani ebben a kérdésben, csak a kapott válaszok nem olyanok, amivel gyakran és szívesen szembenézne az ember fia.*
- Ki tudja ugyanígy éreznék-e, ha a birtokot, az életet megoszthatnám valakivel. - *Most meg úgy szól, mint egy javíthatatlan álmodozó, egy olyan lantművész, aki fél életét úgy éli le, hogy az "A Nő"-re vár és nem veszi észre, hogy ebben a törekvésében már számtalan erre alkalmasat hajított el magától.
A Félszemű innentől fogva minden olyan elhajlást kerül a beszélgetés során, amit a nősüléshez köthetnének, mert ha valaha is úgy alakulna, nem akarná élete végéig hallgatni, hogy egy, a Vörös által elpottyantott ötletkezdeményt dolgozott csak tovább.
Ahogy a vadászkalyiba, úgy a most említett szoba sem kamu, bár nem is kell túl messze menni érte, talán két saroknyira van a Holdudvartól. Egy kétszintes épület emeletére vezető lépcsősor végén várja őket az az ajtó, ami a bérleményt rejti. Vállalhatóbb fényviszonyok köszöntik a hazatérőket, mint télen a hegyek mélyén: az ablakot nyitva találják, a félrehúzott függönyök pedig nem állják így útját a hold kékezüstjének.
Kérdőn felvonva a szemöldökét előbb a kitárt ablakszélekre, aztán a karjaiban hordozott nőre pillant.*
- Jártál ma este már itt? Nem akarnék többet behajtani a tartozásából, mint amennyit valóban érdemlek. Tisztességtelen és erénytelen lenne ez egy lovagtól. - *Ami elsőre és rögtön szemet szúró tereptárgy a helyiségben, az az állványra stócolt vértezet, ami mindenképp újszerű benyomás lehet a Vörösnek. Nem azért, mert nem láthatott még egy többrészes páncélegyüttest, az ok inkább az, hogy Khan nem viselt még ténylegesen előtte egyet sem.*
- Milyen fizetségre gondolt, Királynőm?
//Magánakció//
*Khan mást vall a gyengeségről: az ő megítélésében az erőtlen, aki nem hajlandó elfogadni veleszületett és az élet során felcsipkedett hibákat. Ennélfogva eltér az egészséges férfiképről alkotott véleménye is, mint ahogy rendre szögesen ellentmondó viselkedést tanúsít, amikor Dynti már azt hihetné, hogy a sablonok manuszát fogja adni. Az ebben vallottakat még maga is koravénnek érzi, legalább egy (de inkább több) generációval a mostani kor felfogása és megértése előtt jár. Nem teljesen egyoldalú azért ez a dolog, hisz ha mindenben ilyen úttörő nézeteket hangoztatna, ma már jelöletlen sírba kaparják el az eretnek tanok miatt. Sokat is ér azok után, ha évtizedekkel- vagy századokkal később meg piedesztálra emelik a múlt kor nagy gondolkodóit, eh.*
- Az ilyen szónak a váratlanságában rejlik a varázsa, ha rendszeresen használná őket az ember, elkoppanna a hatásuk. - *Nem úgy, mint találkozásaik nyitányakor, most felkészülten hordozza karjában azt a csekély súlyt, amit Dynti jelent. A Holdudvarból is úgy lép ki, hogy személyes, két lábon járó hintóként viselkedik.* Praktikusabb ez, mert így nem kell kiterítenem a sárpocsolyára a köpenyem, ha át akarnál tipegni rajta.
*Mintha szükséges lenne bármiféle magyarázat azon túl, amit már egyébként is mindketten tudnak.* Esetleg Tahó, vagy Tulok Khan.
*Morcosabb napjain mindkettő helytálló jelző lehet, de ma minden esélye megvan rá, hogy kellemes reggelre ébredjen. Még annak kockázatát is vállalva, hogy a hajnal egy vastag szütyőnyi arannyal fogja szegényebben lelni az ágyban, lévén a Vörös első próbája sikertelenségbe fulladt a ligetszerű kertben.*
- De egyet se féljen Királynőm, nem adnám a fejem már pórmunkára, amióta magad mellé emeltél. - *Amikor Dynti megint rosszullétet színlelve a homlokához kap, Khan az arcába fúj egy sóhajtásnyi levegőt, mintha csak orron pöccintené a kényeskedő nemeskisasszonyt.*
- Tudom. - *Csendesednek el vonásai a beleegyezés megfogalmazásakor.* Megvolt rá a lehetőségem, hogy földet kapjak, amit bevethetek búzával, árpával, vagy amivel csak akarom. Kalácsfalván akadt volna néhány zsellér is, akik örömmel megművelik, amíg a gazdaúr háborúsat játszik erre-arra. Miért van az, hogy elbeszélve még mindig vonzónak találom, de ha a megvalósulásához ennél közelebb kerülök, rettegve tolom el magamtól az esélyt? - *Némileg költői a kérdés természetesen, nem mulasztott már önvizsgálatot tartani ebben a kérdésben, csak a kapott válaszok nem olyanok, amivel gyakran és szívesen szembenézne az ember fia.*
- Ki tudja ugyanígy éreznék-e, ha a birtokot, az életet megoszthatnám valakivel. - *Most meg úgy szól, mint egy javíthatatlan álmodozó, egy olyan lantművész, aki fél életét úgy éli le, hogy az "A Nő"-re vár és nem veszi észre, hogy ebben a törekvésében már számtalan erre alkalmasat hajított el magától.
A Félszemű innentől fogva minden olyan elhajlást kerül a beszélgetés során, amit a nősüléshez köthetnének, mert ha valaha is úgy alakulna, nem akarná élete végéig hallgatni, hogy egy, a Vörös által elpottyantott ötletkezdeményt dolgozott csak tovább.
Ahogy a vadászkalyiba, úgy a most említett szoba sem kamu, bár nem is kell túl messze menni érte, talán két saroknyira van a Holdudvartól. Egy kétszintes épület emeletére vezető lépcsősor végén várja őket az az ajtó, ami a bérleményt rejti. Vállalhatóbb fényviszonyok köszöntik a hazatérőket, mint télen a hegyek mélyén: az ablakot nyitva találják, a félrehúzott függönyök pedig nem állják így útját a hold kékezüstjének.
Kérdőn felvonva a szemöldökét előbb a kitárt ablakszélekre, aztán a karjaiban hordozott nőre pillant.*
- Jártál ma este már itt? Nem akarnék többet behajtani a tartozásából, mint amennyit valóban érdemlek. Tisztességtelen és erénytelen lenne ez egy lovagtól. - *Ami elsőre és rögtön szemet szúró tereptárgy a helyiségben, az az állványra stócolt vértezet, ami mindenképp újszerű benyomás lehet a Vörösnek. Nem azért, mert nem láthatott még egy többrészes páncélegyüttest, az ok inkább az, hogy Khan nem viselt még ténylegesen előtte egyet sem.*
- Milyen fizetségre gondolt, Királynőm?
1837. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2016-01-24 12:49:10
Üzenet elküldve: 2016-01-24 12:49:10
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Magánakció//
*Talán magát is meglepi, ismét, még egyszer csak, azzal, hogy ez fajta közelség nem okoz most számára kellemetlenséget, nem bontakozik ki a másik karjai közül, pedig sosem tartotta magát ilyennek. Sőt, valójában nem is szeret senki közelségében lenni, ha csak nem egy kellemesen hevült estéről van szó. Az ölelésektől egyenesen ódzkodott mindig is, a gyengeség jelének tartotta az ilyesmit, s ő nem akart gyenge lenni. Ha valaki bepróbálkozott nála, annak vagy egy tenyérnyom lett a vége, vagy pedig egy gúnyos beszólás. Most viszont nem önti el undorral a dolog, sőt, valahol egész kellemes. Leszámítva, hogy arcán a bőr ég, s még takarni sem tudja.*
- Elmondhatod még párszor, nem fogok megsértődni. *Húzza össze egy kicsit a vállát, akár egy szégyenlős gyerek. Valahol az elméje mélyén megfogalmazódik egy ócska szóvicc a „hajadon” szó hallatán, de inkább elhallgatja, jelenleg kissé hangulatrombolónak tartaná egy ilyen gagyi beszólással rontani a helyzeten.
Néhány pislogással figyel a kérdésre kapott válaszra, miközben néha folytatja szájának ösztönös rágcsálását, bár ezúttal visszafogottabb mértékben, mint korábban. Rossz szokása ez, de, ha már egyszer elkezdi képtelen abbahagyni, s leszokni sem tud róla.*
- Hmm, szántóvető Khan. *Egy pillanatra elmereng, hogy ezt a képet maga előtt lássa, félrebillenti a fejét.* Neem. *Megrázza hirtelen. Valahogy nem jön a képzeletébe sem. S úgy tűnik, a Félszemű is hasonló elhatározásra jutott.*
- Nem kell hozzá évek óta ismerjelek, hogy megmondjam, hogy az efféle unalmas életmód nem illik a lovagomhoz. *Nem mintha lenézné azokat, kik megdolgoznak minden egyes szem termésért, pusztán vannak olyan emberek, kiknek más adatott meg, mint ők ketten.*
- Azt hiszem a mi életünknek nem része, hogy beleöregedjünk a monoton mindennapokba. Részemről az öregség nem is opció. *Itt egy pillanatra lenéz saját kezeire, és igyekszik ráképzelni a ráncokat, belegondolni, hogy milyen lehet gyengén, remegve valami után nyúlni. A hideg is kirázza a dologtól. Ő biztosan nem akar odáig jutni.*
- Nagy tirádára. Áh, dehogy. *Ellenkezik szavakkal, kézzel, fejjel, mindennel. Persze kamuzik. Sosem akart házasodni, lekötni magát valaki mellett, megint. Egyszer bőven elég volt számára ott állni amellett a tuskó mellett és nézni, ahogy mindenki, akit valaha ismert, rokonok, barátok, széles vigyorral nézi őket. Még emlékszik az érzésre, hogy legszívesebben orr rúgta volna ott mindegyiket egyesével, helyben. Ám, ha egyszer tényleg meghülyülne és meggondolja magát, hát akkor azt szeretné, ha egy hétig tartó tivornya követné. Pechére ez nem opció, lévén, hogy az egyetlen csapat, akiket még meg is tudna hívni, inkább röhögné a képébe. Főleg Nadae. Ráadásul a házasság azt jelenti, hogy gondol a jövőre, s ő mindenre gondol, csak a holnapokra nem. De még csak a következő percekre sem, amit az is mutat, hogy nem a legjobban sikerült lopási kísérletét időzítenie.*
- Khan? *Kérdez vissza ő is, de hamar leesik neki mire fel, hallotta saját nevét.
Kezét inkább más irányba terelik, s ő nem is ellenkezik. Azt viszont nem tudja kihagyni, hogy ne hajoljon be a lepel alá a férfihez egy apró megszólalás erejéig.*
- Gonosz vagy! *Erősíti meg a korábban elhangzottakat. Viszont nem fogja feladni. Ha már ujjai magukra maradtak, talán is kezdene szorgoskodni, hogy megfelelő módszerrel terelhesse lovagjának figyelmét, de jobb ötletet hall.*
- Óh uram. *Veti kézfejének külső felét a homlokára, miközben a férfivel együtt emelkedik meg a földről. Megint színészkedik.* Segítsen rajtam, nincs hova mennem. Hideg is van, félek is. Valamiféle árnyak figyelnek a sötétből. Kénes tekintetüket a húsomba vájják, s én olyan védtelen vagyok ellenük. Hát mentsen meg. *Hangszíne megint csak az úrinők magas, siralmas hangját utánozza a bajba jutott lány képében. Túlságosan szerep ebbe a szerepbe bújni ahhoz, hogy most ne hozza elő ismét. Igaz, ez értelmezhető akképpen is, hogy éppen beleegyezett a helyszínváltással.* És én megjutalmazom.
//Magánakció//
*Talán magát is meglepi, ismét, még egyszer csak, azzal, hogy ez fajta közelség nem okoz most számára kellemetlenséget, nem bontakozik ki a másik karjai közül, pedig sosem tartotta magát ilyennek. Sőt, valójában nem is szeret senki közelségében lenni, ha csak nem egy kellemesen hevült estéről van szó. Az ölelésektől egyenesen ódzkodott mindig is, a gyengeség jelének tartotta az ilyesmit, s ő nem akart gyenge lenni. Ha valaki bepróbálkozott nála, annak vagy egy tenyérnyom lett a vége, vagy pedig egy gúnyos beszólás. Most viszont nem önti el undorral a dolog, sőt, valahol egész kellemes. Leszámítva, hogy arcán a bőr ég, s még takarni sem tudja.*
- Elmondhatod még párszor, nem fogok megsértődni. *Húzza össze egy kicsit a vállát, akár egy szégyenlős gyerek. Valahol az elméje mélyén megfogalmazódik egy ócska szóvicc a „hajadon” szó hallatán, de inkább elhallgatja, jelenleg kissé hangulatrombolónak tartaná egy ilyen gagyi beszólással rontani a helyzeten.
Néhány pislogással figyel a kérdésre kapott válaszra, miközben néha folytatja szájának ösztönös rágcsálását, bár ezúttal visszafogottabb mértékben, mint korábban. Rossz szokása ez, de, ha már egyszer elkezdi képtelen abbahagyni, s leszokni sem tud róla.*
- Hmm, szántóvető Khan. *Egy pillanatra elmereng, hogy ezt a képet maga előtt lássa, félrebillenti a fejét.* Neem. *Megrázza hirtelen. Valahogy nem jön a képzeletébe sem. S úgy tűnik, a Félszemű is hasonló elhatározásra jutott.*
- Nem kell hozzá évek óta ismerjelek, hogy megmondjam, hogy az efféle unalmas életmód nem illik a lovagomhoz. *Nem mintha lenézné azokat, kik megdolgoznak minden egyes szem termésért, pusztán vannak olyan emberek, kiknek más adatott meg, mint ők ketten.*
- Azt hiszem a mi életünknek nem része, hogy beleöregedjünk a monoton mindennapokba. Részemről az öregség nem is opció. *Itt egy pillanatra lenéz saját kezeire, és igyekszik ráképzelni a ráncokat, belegondolni, hogy milyen lehet gyengén, remegve valami után nyúlni. A hideg is kirázza a dologtól. Ő biztosan nem akar odáig jutni.*
- Nagy tirádára. Áh, dehogy. *Ellenkezik szavakkal, kézzel, fejjel, mindennel. Persze kamuzik. Sosem akart házasodni, lekötni magát valaki mellett, megint. Egyszer bőven elég volt számára ott állni amellett a tuskó mellett és nézni, ahogy mindenki, akit valaha ismert, rokonok, barátok, széles vigyorral nézi őket. Még emlékszik az érzésre, hogy legszívesebben orr rúgta volna ott mindegyiket egyesével, helyben. Ám, ha egyszer tényleg meghülyülne és meggondolja magát, hát akkor azt szeretné, ha egy hétig tartó tivornya követné. Pechére ez nem opció, lévén, hogy az egyetlen csapat, akiket még meg is tudna hívni, inkább röhögné a képébe. Főleg Nadae. Ráadásul a házasság azt jelenti, hogy gondol a jövőre, s ő mindenre gondol, csak a holnapokra nem. De még csak a következő percekre sem, amit az is mutat, hogy nem a legjobban sikerült lopási kísérletét időzítenie.*
- Khan? *Kérdez vissza ő is, de hamar leesik neki mire fel, hallotta saját nevét.
Kezét inkább más irányba terelik, s ő nem is ellenkezik. Azt viszont nem tudja kihagyni, hogy ne hajoljon be a lepel alá a férfihez egy apró megszólalás erejéig.*
- Gonosz vagy! *Erősíti meg a korábban elhangzottakat. Viszont nem fogja feladni. Ha már ujjai magukra maradtak, talán is kezdene szorgoskodni, hogy megfelelő módszerrel terelhesse lovagjának figyelmét, de jobb ötletet hall.*
- Óh uram. *Veti kézfejének külső felét a homlokára, miközben a férfivel együtt emelkedik meg a földről. Megint színészkedik.* Segítsen rajtam, nincs hova mennem. Hideg is van, félek is. Valamiféle árnyak figyelnek a sötétből. Kénes tekintetüket a húsomba vájják, s én olyan védtelen vagyok ellenük. Hát mentsen meg. *Hangszíne megint csak az úrinők magas, siralmas hangját utánozza a bajba jutott lány képében. Túlságosan szerep ebbe a szerepbe bújni ahhoz, hogy most ne hozza elő ismét. Igaz, ez értelmezhető akképpen is, hogy éppen beleegyezett a helyszínváltással.* És én megjutalmazom.
1836. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2016-01-24 02:18:39
Üzenet elküldve: 2016-01-24 02:18:39
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Magánakció//
*Elégedettséggel nyugtázza, hogy a vérrel együtt a felszított kedélyek nagyja is kifut Dyntiből, így amikor már karjaiban tartja a lányt, visszatér hozzá a vadászlakból megismert érzés is. Akkor és azóta is annyi módon szólította már a Vöröst, hogy ha nem kezdi el akkurátusan felskiccelni a beceneveket, máskülönben még el találja egyiket-másikat feledni.
Tekintete törődő és megtartja némának is arra a röpke pár szekundumra, amíg a rosszullét szélén billegő lány arcán végigsimít ujjháttal.*
~ Kezdek szentimentális lenni, a végén még majd verseket is írok, meg kiülök a hátsó kertbe cseresznyefavirágzást nézni. ~
*Tetten éri a kérdés, zavartan rázza ki fejéből az elszédelgő gondolatot, helyt adva a Vörös kíváncsiságának. Megrágja a dolgot, nem mutatja annak jelét, hogy készre csomagolt válasza lenne erre. Amíg a kiötléshez igényelt idő letelik sem oldja le karjait a tolvajnő testéről: nyugalmas ülése esik most, túlzást is engedve magának, még akár idillinek is elférne.*
- Mérget vennék rá, hogy legalább féltucatszor elmondtam már, de mit árthat, ha még egyszer kinyögi az ember: nem csak a hajadon áll jól az a vörös. - *Nem követel Dyntitől semmit, de tenyere elsimítja a homloka elől a haját, ahová kimérhet egy csókot.* Volt már álmom, annyi mint csillag az égen, úgyhogy a legtöbbre már nem is emlékszem. Köztük volt az is, hogy lovag legyek, aztán amikor megkaptam a titulust, a napok nem változtak meg semmiben. Keleten ugyanolyan bágyadtan ébredt meg a hegyek ormán és szálltakor is narancsszín takarót vont magára. Egy időben magaménak akartam tudni egy szeletet ebből a világból, mint bárki más: karddal hasítottam volna ki egy parcellát, ha az juttat el a célomhoz, aztán házat emeltem volna rajta, terméskőből, jószágokkal az udvarban, néhány holdnyi veteményessel és szántóval. Szög várt volna egy engem egész életen át kísérő társra, rám pedig az öregkor és a dunnák közti csendben elalvás. De mindezt tegnap akartam. Titkon azt hiszem, hogy sohasem mondtam le igazán arról az életről, ami kinevelt magából. Pénzért gyilkoltam és soha nem kérdeztem rá a miértekre, mert nem érdekelt, amíg az ellentételezést megfelelőnek találtam. Bánom-e? Nem. És ma már tudom, hogy a földesúr, a birtokos lovag élete csak színjáték lenne, amit hamar elunnék, talán porig is égetném, hogy emléke se maradjon annak a nevetséges alakításnak, amivel megpróbáltam volna magamat és az uradalomhoz bármi módon köthető embereket áltatni. Megveszekedett ordas vagyok, csak falka nélkül, azt hiszem. - *Tűnhet mértéktelen fájdalommal töltöttnek is a monológ oroszlánrésze, holott csak egyszerű önvallomást tesz, abból a fajtából, amit szigorú tárgyilagosságban szokás. Dynti nem is erre volt kíváncsi, a kérdéssel ez csak úgy kibukott, "véletlenül". A lány extrovertált jellemjegyei után Khan egy közel tökéletes ellentétet mutat be azzal, hogy színileg könnyedén beszél bármi őt érintő eseményről, érzésről vagy gondolatról.
Nem üti tovább korábbi témájuk vasát, pedig most még formálható is lenne. Elengedi, de nem túl messze, mert ezzel még korántsem végeztek, ezt a Vörös is éppúgy tudja, mint a Félszemű. Ehelyett inkább helyeslően biccent.*
- Azt állítottad, hogy kivonnád magad ebből. Gondolom akkor nagy tirádára sem vágynál, hogy egy sosemvolt isten színe előtt eskessenek meg a szokásos dolgokra. Örökké, mindhalálig, blabla. - *A Vörösnek most sikerül nyakon csípnie Khant, ugyanis a férfi csak csekély szorzót adott annak a lehetőségnek, hogy Dynti rábólint a dologra.*
- Tökéletes hely és idő, hmmm. - *Lepelbe vonják közben a fejét, új játék kezdődik (vagy a régi folytatódik?) a kettős között. Felnevet a szövet alatt, mielőtt színtelen hangon szólalna meg újra.*
- Dynti? Ez nem az a pillanat. - *Rá is fog az övénél matató kézre.* A hely majdnem jó, de az irányt korrigálni kellene.
*Hogy megmutassa mire is gondol, elhúzza az övcsat felé, ahol magára hagyja aztán a nő ujjait. Ő csak iránymutatásul szolgál, semmi több.*
- Van egy szobám, néhány saroknyira innen. Mi lenne, ha úgy tennénk, mintha megint eltévedtél volna, havazna is és én lovagi minőségemnél fogva nem engedhetem, hogy a hazaút veszélyének kitedd magad. - *Ha eddig nem fészkelte ki magát Dynti, úgy Khan vele együtt áll fel, mintha máris afelett a különleges jelentésű küszöb felett akarná átcipelni Liszteszsákot.*
- Ott esetleg újra próbálkozhatsz az erszénnyel is.
//Magánakció//
*Elégedettséggel nyugtázza, hogy a vérrel együtt a felszított kedélyek nagyja is kifut Dyntiből, így amikor már karjaiban tartja a lányt, visszatér hozzá a vadászlakból megismert érzés is. Akkor és azóta is annyi módon szólította már a Vöröst, hogy ha nem kezdi el akkurátusan felskiccelni a beceneveket, máskülönben még el találja egyiket-másikat feledni.
Tekintete törődő és megtartja némának is arra a röpke pár szekundumra, amíg a rosszullét szélén billegő lány arcán végigsimít ujjháttal.*
~ Kezdek szentimentális lenni, a végén még majd verseket is írok, meg kiülök a hátsó kertbe cseresznyefavirágzást nézni. ~
*Tetten éri a kérdés, zavartan rázza ki fejéből az elszédelgő gondolatot, helyt adva a Vörös kíváncsiságának. Megrágja a dolgot, nem mutatja annak jelét, hogy készre csomagolt válasza lenne erre. Amíg a kiötléshez igényelt idő letelik sem oldja le karjait a tolvajnő testéről: nyugalmas ülése esik most, túlzást is engedve magának, még akár idillinek is elférne.*
- Mérget vennék rá, hogy legalább féltucatszor elmondtam már, de mit árthat, ha még egyszer kinyögi az ember: nem csak a hajadon áll jól az a vörös. - *Nem követel Dyntitől semmit, de tenyere elsimítja a homloka elől a haját, ahová kimérhet egy csókot.* Volt már álmom, annyi mint csillag az égen, úgyhogy a legtöbbre már nem is emlékszem. Köztük volt az is, hogy lovag legyek, aztán amikor megkaptam a titulust, a napok nem változtak meg semmiben. Keleten ugyanolyan bágyadtan ébredt meg a hegyek ormán és szálltakor is narancsszín takarót vont magára. Egy időben magaménak akartam tudni egy szeletet ebből a világból, mint bárki más: karddal hasítottam volna ki egy parcellát, ha az juttat el a célomhoz, aztán házat emeltem volna rajta, terméskőből, jószágokkal az udvarban, néhány holdnyi veteményessel és szántóval. Szög várt volna egy engem egész életen át kísérő társra, rám pedig az öregkor és a dunnák közti csendben elalvás. De mindezt tegnap akartam. Titkon azt hiszem, hogy sohasem mondtam le igazán arról az életről, ami kinevelt magából. Pénzért gyilkoltam és soha nem kérdeztem rá a miértekre, mert nem érdekelt, amíg az ellentételezést megfelelőnek találtam. Bánom-e? Nem. És ma már tudom, hogy a földesúr, a birtokos lovag élete csak színjáték lenne, amit hamar elunnék, talán porig is égetném, hogy emléke se maradjon annak a nevetséges alakításnak, amivel megpróbáltam volna magamat és az uradalomhoz bármi módon köthető embereket áltatni. Megveszekedett ordas vagyok, csak falka nélkül, azt hiszem. - *Tűnhet mértéktelen fájdalommal töltöttnek is a monológ oroszlánrésze, holott csak egyszerű önvallomást tesz, abból a fajtából, amit szigorú tárgyilagosságban szokás. Dynti nem is erre volt kíváncsi, a kérdéssel ez csak úgy kibukott, "véletlenül". A lány extrovertált jellemjegyei után Khan egy közel tökéletes ellentétet mutat be azzal, hogy színileg könnyedén beszél bármi őt érintő eseményről, érzésről vagy gondolatról.
Nem üti tovább korábbi témájuk vasát, pedig most még formálható is lenne. Elengedi, de nem túl messze, mert ezzel még korántsem végeztek, ezt a Vörös is éppúgy tudja, mint a Félszemű. Ehelyett inkább helyeslően biccent.*
- Azt állítottad, hogy kivonnád magad ebből. Gondolom akkor nagy tirádára sem vágynál, hogy egy sosemvolt isten színe előtt eskessenek meg a szokásos dolgokra. Örökké, mindhalálig, blabla. - *A Vörösnek most sikerül nyakon csípnie Khant, ugyanis a férfi csak csekély szorzót adott annak a lehetőségnek, hogy Dynti rábólint a dologra.*
- Tökéletes hely és idő, hmmm. - *Lepelbe vonják közben a fejét, új játék kezdődik (vagy a régi folytatódik?) a kettős között. Felnevet a szövet alatt, mielőtt színtelen hangon szólalna meg újra.*
- Dynti? Ez nem az a pillanat. - *Rá is fog az övénél matató kézre.* A hely majdnem jó, de az irányt korrigálni kellene.
*Hogy megmutassa mire is gondol, elhúzza az övcsat felé, ahol magára hagyja aztán a nő ujjait. Ő csak iránymutatásul szolgál, semmi több.*
- Van egy szobám, néhány saroknyira innen. Mi lenne, ha úgy tennénk, mintha megint eltévedtél volna, havazna is és én lovagi minőségemnél fogva nem engedhetem, hogy a hazaút veszélyének kitedd magad. - *Ha eddig nem fészkelte ki magát Dynti, úgy Khan vele együtt áll fel, mintha máris afelett a különleges jelentésű küszöb felett akarná átcipelni Liszteszsákot.*
- Ott esetleg újra próbálkozhatsz az erszénnyel is.
1835. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2016-01-23 18:32:59
Üzenet elküldve: 2016-01-23 18:32:59
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Magánakció//
*Kezdeti kirohanása után jóval higgadtabban áll a dolgokhoz, persze ehhez kellett néhány lefutott kör a férfi körül ezen a holdfényes udvaron, ha ülve kellett volna mindezt tennie egész egyszerűen szétvetette volna az ideg. Na nem mintha nem haragudna sorsa irányítóira, avagy csak a véletlenre, amiért ilyen helyzetekbe keveri, vagy amiért úgy alakult az élete, ahogy. Viszont nem megy el a tény mellett, hogy amíg ő maga kígyót-békát kiált a fél világra, addig a Félszemű teljesen higgadtan viseli ezt, már-már komolytalanul is. Talán ez egy lecke volt a számára, hogy meglássa, van ilyen oldala is a Vörösnek. Egyelőre a próbát kiállta, mint ez igazi lovag, de a lány még mindig csak a jéghegy csúcsát mutatja felé.*
- És mi az, amit ez a feláldozható zsoldos, lovag, nem szobanövény akar? *Kérdez vissza rögtön az elhangzott mondatra. Talán a kérdés már önmagában jelzi hangulatának ismételt változását.
Sőt, miután szerencsétlenül igyekezett elterelni a témát és a férfi fel is figyel a rosszul elszólt mondatára, kénytelen valamiféle mosolyt erőltetni az arcára, bár az színtisztán látható, hogy ezzel küzd egy ideig, nem akarja a megenyhültet mutatni a férfi irányába, még akkor sem, ha tényleg ez a helyzet. Rögtön a félholt fickóra pillant, majd vissza Khanra. Nem felejtette el, hogy még van egy kihívás, amire az éjszaka folyamán feltétlenül válaszolnia kell, csak nem érkezett el a megfelelő alkalom arra, hogy megkönnyítse lovagja életét hétszáz arannyal.
A maga részéről fáradhatatlan, ha saját igazának bizonygatásáról van szó, egész este tudná lökni a semmit mondó ragaszkodását a saját eszméihez, amelyek több ponton is hibáznak. És erre persze a másik kegyesen rá is mutat. Ami úgy éri, mint egy pofon, vagy, mint akit sarokba szorítottak.*
- Váh… *Morog egyet és leinti a válaszadás jogát. Ezzel gyakorlatilag beismerte saját vereségét, attól függetlenül, hogy továbbra is töretlenül elítél mindenkit, akiről az elmúlt pár percben beszélt, de be kell ismernie, hogy a kisujját sem akarja megmozdítani a világrend megváltoztatásáért, csak szívesen kivonná magát belőle.* ~Ez az!~
- Én csak ki akarom magam vonni belőle. *Böki ki a gondolatot rögtön, hogy azért mégse érezze magát annyira legyőzöttnek. Ezért aztán hangneme is inkább büszkeségről árulkodik. Ezzel viszont nem csak a férfi, de ő maga is lezártnak tekinti a dolgot, mivel jóval meredekebb témát kezdenek boncolgatni.
Szerencsére nem a földön landol, bár nem lenne újdonság számára, de azért még mindig kényelmesebb Khan karjaiban, mint a fűben. Végighallgatja a három pontot. Önkéntelenül is két szélre húzódnak szája sarkai, arca kipirul. Csak tudná miért.*
- Titkos ceremónia? *Mosolyodik el. Előbb persze még ez ellen is tiltakozik belülről, de sorban jönnek a gondolatok, melyek ezúttal inkább pozitívabb szemléletre, s nem a menekülésre késztetik. Így például az, hogy eddig nem adták meg neki az esélyt, hogy maga válasszon, most megteheti. Ugyanakkor most találkozik másodjára a férfivel. Egy ideig jobbra-balra húzogatja a gyűrűt a kezén, majd hirtelen felkapja a fejét.*
- Tudod, mit? Legyen. *Valahol úgy véli, Khan csak viccel, így nem árt tesztelni valóban így van-e.*
- De, csak akkor, ha megtalálod rá a tökéletes helyet és időt *Majd némi incselkedés gyanánt egyik kezével a férfi fejébe húzza a csuklyát, míg a másikkal megpróbál az öve felé nyúlni, talán alkalmas a pillanat, hogy elcsenje a kis jutalmat.*
- Ami pedig azt a vén férget illet… *Nevet nem mond, talán ez is elég.* Bár szívesen megnézném, ahogy darabokra cincálod azt a barmot, de ez a feladat rám vár. Rád pedig valami más. *Bújik elő a kacér vigyor a rejtekéből.*
//Magánakció//
*Kezdeti kirohanása után jóval higgadtabban áll a dolgokhoz, persze ehhez kellett néhány lefutott kör a férfi körül ezen a holdfényes udvaron, ha ülve kellett volna mindezt tennie egész egyszerűen szétvetette volna az ideg. Na nem mintha nem haragudna sorsa irányítóira, avagy csak a véletlenre, amiért ilyen helyzetekbe keveri, vagy amiért úgy alakult az élete, ahogy. Viszont nem megy el a tény mellett, hogy amíg ő maga kígyót-békát kiált a fél világra, addig a Félszemű teljesen higgadtan viseli ezt, már-már komolytalanul is. Talán ez egy lecke volt a számára, hogy meglássa, van ilyen oldala is a Vörösnek. Egyelőre a próbát kiállta, mint ez igazi lovag, de a lány még mindig csak a jéghegy csúcsát mutatja felé.*
- És mi az, amit ez a feláldozható zsoldos, lovag, nem szobanövény akar? *Kérdez vissza rögtön az elhangzott mondatra. Talán a kérdés már önmagában jelzi hangulatának ismételt változását.
Sőt, miután szerencsétlenül igyekezett elterelni a témát és a férfi fel is figyel a rosszul elszólt mondatára, kénytelen valamiféle mosolyt erőltetni az arcára, bár az színtisztán látható, hogy ezzel küzd egy ideig, nem akarja a megenyhültet mutatni a férfi irányába, még akkor sem, ha tényleg ez a helyzet. Rögtön a félholt fickóra pillant, majd vissza Khanra. Nem felejtette el, hogy még van egy kihívás, amire az éjszaka folyamán feltétlenül válaszolnia kell, csak nem érkezett el a megfelelő alkalom arra, hogy megkönnyítse lovagja életét hétszáz arannyal.
A maga részéről fáradhatatlan, ha saját igazának bizonygatásáról van szó, egész este tudná lökni a semmit mondó ragaszkodását a saját eszméihez, amelyek több ponton is hibáznak. És erre persze a másik kegyesen rá is mutat. Ami úgy éri, mint egy pofon, vagy, mint akit sarokba szorítottak.*
- Váh… *Morog egyet és leinti a válaszadás jogát. Ezzel gyakorlatilag beismerte saját vereségét, attól függetlenül, hogy továbbra is töretlenül elítél mindenkit, akiről az elmúlt pár percben beszélt, de be kell ismernie, hogy a kisujját sem akarja megmozdítani a világrend megváltoztatásáért, csak szívesen kivonná magát belőle.* ~Ez az!~
- Én csak ki akarom magam vonni belőle. *Böki ki a gondolatot rögtön, hogy azért mégse érezze magát annyira legyőzöttnek. Ezért aztán hangneme is inkább büszkeségről árulkodik. Ezzel viszont nem csak a férfi, de ő maga is lezártnak tekinti a dolgot, mivel jóval meredekebb témát kezdenek boncolgatni.
Szerencsére nem a földön landol, bár nem lenne újdonság számára, de azért még mindig kényelmesebb Khan karjaiban, mint a fűben. Végighallgatja a három pontot. Önkéntelenül is két szélre húzódnak szája sarkai, arca kipirul. Csak tudná miért.*
- Titkos ceremónia? *Mosolyodik el. Előbb persze még ez ellen is tiltakozik belülről, de sorban jönnek a gondolatok, melyek ezúttal inkább pozitívabb szemléletre, s nem a menekülésre késztetik. Így például az, hogy eddig nem adták meg neki az esélyt, hogy maga válasszon, most megteheti. Ugyanakkor most találkozik másodjára a férfivel. Egy ideig jobbra-balra húzogatja a gyűrűt a kezén, majd hirtelen felkapja a fejét.*
- Tudod, mit? Legyen. *Valahol úgy véli, Khan csak viccel, így nem árt tesztelni valóban így van-e.*
- De, csak akkor, ha megtalálod rá a tökéletes helyet és időt *Majd némi incselkedés gyanánt egyik kezével a férfi fejébe húzza a csuklyát, míg a másikkal megpróbál az öve felé nyúlni, talán alkalmas a pillanat, hogy elcsenje a kis jutalmat.*
- Ami pedig azt a vén férget illet… *Nevet nem mond, talán ez is elég.* Bár szívesen megnézném, ahogy darabokra cincálod azt a barmot, de ez a feladat rám vár. Rád pedig valami más. *Bújik elő a kacér vigyor a rejtekéből.*
1834. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2016-01-23 15:32:31
Üzenet elküldve: 2016-01-23 15:32:31
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Magánakció//
*A megigézettek rajongása uralja vonásait, akárhányszor látja Dyntit puffogni valami neki nem tetsző dolgon. Ezt már el is könyveli helyrehozhatatlan kárnak, amivel kénytelen lesz együttélni a végnapig. A szájrágás, az ideges toporgás és fel-alá járkálás, a tekintet zavart kapkodása útjelzői a férfinek, hogy helyes ösvényt próbál bejárni a kíváncsisága, s elég türelmet gyakorolva olyan kérdések megfejtéséig is eljuthat, amelyeket egy átszeretkezett éjszaka vagy ellenkezőleg, egy végletekig higgadt környezetű délutánon nem kaphatna meg. De meglelte a kulcsot, ami felnyitja ezt a szelencét és nem feszítik belülről kétes érzések, hogy ki is nyissa a titkokat őrző ládát.*
- A királynőm nagylelkű, mint mindig. - *Nyájas hajbókolás a tizedannyira sem komolynak szánt engedékenységre, a gesztust inkább csak ébresztőnek szánja, mielőtt átbuknának a ló másik oldalára és elfelejtenék, hogy nem a személyükben ellenségeik egymásnak, hanem inkább pártállásban, úgymond.*
- Ó, nem! Azt hiszem, hogy túlértékeled az általam betöltött szerepet, amiért egyébként hálás vagyok, de nem vagyok kevésbé feláldozható, mint bárki más. A hatalmasok sem azok, csak ők nem engedhetik meg, hogy ezt bárki megtudja róluk. Plusz, nem is nagyon érdekel, amíg megkapom, amit akarok. - *A kivételes alkalmak egyikének írhatná fel a kalendáriumba, hogy nem akarja alkohollal megtámogatni a párbeszédet, így, háborítatlan fejjel könnyebb fogása esik abban, hogy logikailag is összefűzhesse a gondolatait, a szesz csak zanzásítaná és követhetetlenné tenné őket, nem csak Dynti előtt, hanem a Félszeműnek magának is.*
- Ajj, Dynti... - *Sóhajt és hangutánoz, de csak mértékkel. Az ő idegei nincsenek pattanásig feszítve, a lány viszont ugyanezt nem mondhatná el a sajátjairól. Pechére, a Félszemű jó megfigyelő, nyakon is csípi a ferdítést, ami mellett a Vörös kecsesen ellibbenne.* Igen, azt látom, hogy megadom az esélyt minden kiválasztottadnak.
*Csak egy pillanatra pillant a kőpadon horpasztó alakra, többre felesleges is volna rámutatnia, merthogy részben mégis csak van igazság abban, amit a nő állít. Nevesül, hogy Khan maga is potenciális áldozata lehet az enyves kéznek (ha nem számít ezt felülíró tényezőként az, hogy erre önként jelentkezett).
Órák hosszán át folytathatnák ezt és érzése szerint akkor sem jutnának sokkal előrébb annál, ahonnét nekiveselkedtek ennek a bitang komoly és hálátlan témának, ezért idővel elkezdi a kiutat keresni belőle. Orrán és homlokán is több alkalommal redőkbe szalad a bőr, e pillanatok végett tenne pontot az egészre.
A kézenfekvő szolúció most nem vezetne semmilyen eredményre, hacsak az arcán nem hagyott, izzó női tenyérnyomot nem számítaná fel annak. A csomó kioldásához nem használhatja tehát a kezeit, de azt semmi nem tiltja, hogy szavak helyett a fogával tépje fel.*
- Sajog a fejem, nem is tudom, hogy a skolasztikusok hogy a rohadásba bírják ezt naphosszakat művelni. Erre a kérdésre felelj akkor meg: mit tettél azért, hogy ezen változtass? Kivontad magad a ciklusból, választanád a remeteéletet, ha a legcsekélyebb módon is hozzájárulhatnál vele a világrend megváltoztatásához? Lemondanál rumról, a tieidről, mindenről amiért kis tolvaj szíved ütemet kihagyni képes?
*Visszaköltözteti magát a köpeny alá, a csillagok látványa most valamiért elkezdte kimondottan zavarni, meg a szövet által tompítva a hangja is viccesebb lesz. Nem elhanyagolható szempont egy komoly hangvételű vitaest alatt.*
- Rossz válasz, kijavítom a hibákat. - *Kidugja a köpeny alól kezét és elkezdi leszámolni ugyanazt a három pontot, Khan-osított módozatukban.* A férjedet megölném, Kagan csak akkor ölne meg, ha esélyt adnék neki rá, hozzád pedig csak én érhetek gyilkos szándékkal. A harmadik pontot magad szögezted le, Vörös.
*Az elhaló hang miatt kikuksol a köpenytakaró alól, hogy egy épp összezuhanni készülő Dyntit lásson.*
- Hopp-hopp-hopp. - *Az összeesküvők gonoszkodó mosolyával kap a hanyatló test után.* Ennyire őszintének azért nem kell lenned, kifoghattál volna valami csúfabb görényt is.
*A hovatartozás témáját szívesen lezártnak tekinti innentől fogva, nem úgy azt a másik felvetettet, ami kiűzött minden csepp szabad vért a lány fejéből.*
- Nincs ellenemre egy titkos ceremónia, nem mintha amúgy egy seregnyi násznépet meghívhatnék a nyíltra. Vagy előtte tényleg meg kell öljem a hitvesed? - *Becsukja szemét és gyanúsan kedves arckifejezéssel elmosolyodik.*
- Csak egy nevet kell mondanod.
//Magánakció//
*A megigézettek rajongása uralja vonásait, akárhányszor látja Dyntit puffogni valami neki nem tetsző dolgon. Ezt már el is könyveli helyrehozhatatlan kárnak, amivel kénytelen lesz együttélni a végnapig. A szájrágás, az ideges toporgás és fel-alá járkálás, a tekintet zavart kapkodása útjelzői a férfinek, hogy helyes ösvényt próbál bejárni a kíváncsisága, s elég türelmet gyakorolva olyan kérdések megfejtéséig is eljuthat, amelyeket egy átszeretkezett éjszaka vagy ellenkezőleg, egy végletekig higgadt környezetű délutánon nem kaphatna meg. De meglelte a kulcsot, ami felnyitja ezt a szelencét és nem feszítik belülről kétes érzések, hogy ki is nyissa a titkokat őrző ládát.*
- A királynőm nagylelkű, mint mindig. - *Nyájas hajbókolás a tizedannyira sem komolynak szánt engedékenységre, a gesztust inkább csak ébresztőnek szánja, mielőtt átbuknának a ló másik oldalára és elfelejtenék, hogy nem a személyükben ellenségeik egymásnak, hanem inkább pártállásban, úgymond.*
- Ó, nem! Azt hiszem, hogy túlértékeled az általam betöltött szerepet, amiért egyébként hálás vagyok, de nem vagyok kevésbé feláldozható, mint bárki más. A hatalmasok sem azok, csak ők nem engedhetik meg, hogy ezt bárki megtudja róluk. Plusz, nem is nagyon érdekel, amíg megkapom, amit akarok. - *A kivételes alkalmak egyikének írhatná fel a kalendáriumba, hogy nem akarja alkohollal megtámogatni a párbeszédet, így, háborítatlan fejjel könnyebb fogása esik abban, hogy logikailag is összefűzhesse a gondolatait, a szesz csak zanzásítaná és követhetetlenné tenné őket, nem csak Dynti előtt, hanem a Félszeműnek magának is.*
- Ajj, Dynti... - *Sóhajt és hangutánoz, de csak mértékkel. Az ő idegei nincsenek pattanásig feszítve, a lány viszont ugyanezt nem mondhatná el a sajátjairól. Pechére, a Félszemű jó megfigyelő, nyakon is csípi a ferdítést, ami mellett a Vörös kecsesen ellibbenne.* Igen, azt látom, hogy megadom az esélyt minden kiválasztottadnak.
*Csak egy pillanatra pillant a kőpadon horpasztó alakra, többre felesleges is volna rámutatnia, merthogy részben mégis csak van igazság abban, amit a nő állít. Nevesül, hogy Khan maga is potenciális áldozata lehet az enyves kéznek (ha nem számít ezt felülíró tényezőként az, hogy erre önként jelentkezett).
Órák hosszán át folytathatnák ezt és érzése szerint akkor sem jutnának sokkal előrébb annál, ahonnét nekiveselkedtek ennek a bitang komoly és hálátlan témának, ezért idővel elkezdi a kiutat keresni belőle. Orrán és homlokán is több alkalommal redőkbe szalad a bőr, e pillanatok végett tenne pontot az egészre.
A kézenfekvő szolúció most nem vezetne semmilyen eredményre, hacsak az arcán nem hagyott, izzó női tenyérnyomot nem számítaná fel annak. A csomó kioldásához nem használhatja tehát a kezeit, de azt semmi nem tiltja, hogy szavak helyett a fogával tépje fel.*
- Sajog a fejem, nem is tudom, hogy a skolasztikusok hogy a rohadásba bírják ezt naphosszakat művelni. Erre a kérdésre felelj akkor meg: mit tettél azért, hogy ezen változtass? Kivontad magad a ciklusból, választanád a remeteéletet, ha a legcsekélyebb módon is hozzájárulhatnál vele a világrend megváltoztatásához? Lemondanál rumról, a tieidről, mindenről amiért kis tolvaj szíved ütemet kihagyni képes?
*Visszaköltözteti magát a köpeny alá, a csillagok látványa most valamiért elkezdte kimondottan zavarni, meg a szövet által tompítva a hangja is viccesebb lesz. Nem elhanyagolható szempont egy komoly hangvételű vitaest alatt.*
- Rossz válasz, kijavítom a hibákat. - *Kidugja a köpeny alól kezét és elkezdi leszámolni ugyanazt a három pontot, Khan-osított módozatukban.* A férjedet megölném, Kagan csak akkor ölne meg, ha esélyt adnék neki rá, hozzád pedig csak én érhetek gyilkos szándékkal. A harmadik pontot magad szögezted le, Vörös.
*Az elhaló hang miatt kikuksol a köpenytakaró alól, hogy egy épp összezuhanni készülő Dyntit lásson.*
- Hopp-hopp-hopp. - *Az összeesküvők gonoszkodó mosolyával kap a hanyatló test után.* Ennyire őszintének azért nem kell lenned, kifoghattál volna valami csúfabb görényt is.
*A hovatartozás témáját szívesen lezártnak tekinti innentől fogva, nem úgy azt a másik felvetettet, ami kiűzött minden csepp szabad vért a lány fejéből.*
- Nincs ellenemre egy titkos ceremónia, nem mintha amúgy egy seregnyi násznépet meghívhatnék a nyíltra. Vagy előtte tényleg meg kell öljem a hitvesed? - *Becsukja szemét és gyanúsan kedves arckifejezéssel elmosolyodik.*
- Csak egy nevet kell mondanod.
1833. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2016-01-22 16:31:57
Üzenet elküldve: 2016-01-22 16:31:57
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Magánakció//
*Morcosan félrerántja a fejét. Hát persze, hogy nem a legnemesebb foglalkozást választotta magának, de kinek mihez van tehetsége. Persze nem mondaná, hogy a világ legjobb betörője lenne, vagy világhírű, hiszen csak egy piti tolvaj, ám ez a fajta pénzkeresés mulattatja. Nem is reagál rá semmit. Száját belül rágcsálni kezdi idegesen, amíg vért nem érez benne. Erről a kényszeres dologról képtelen lemondani.*
- Tőlem aztán olyan nyáj tagja lehetsz, amilyen akarsz. *Veti oda némi éllel. Azonban ez szól inkább annak, hogy valahol igazat ad a másiknak, valahol viszont erőteljesen vitatkozik annak szavaival.*
- A Vashegy nem rosszabb, s nem is jobb a többinél. Mind ugyanolyan, legyen az csak egy nemesi ház, vagy egy hadvezér. Talán te futár vagy ezen a sakktáblán, így nem érzed a súlyát. De, tudod vannak parasztok is, akiket könnyedén becserélnek egy jobb ügyért. *Ez a pillanat az, amikor sikítva futna egy korty csepp rumért is, ha csak meglátná valahol ragyogni, hogy lüktető vérnyomásán csökkentsen, s, hogy a torkába és gyomrába fészkelő gombócot eltakarítsa onnan, de pechére már mindet elfogyasztotta.
Hallgatja a szavakat, érzi a súlyukat, tudja, hogy igazak, de azt is tudja, hogy a Félszemű félreértette. S meg is érti, hogy ezt tette, mivel Dynti sem fejezte ki magát túlérhetően. Ez pedig annyira feszíti belülről, és képtelen magát továbbtartani.*
- Ajj Khan… *Sóhajt egyet. Kifejteni sem tudja, mennyire nem érdekli a többi ember, s, hogy valójában egész végig magáról beszél.* Nem ilyen áldozatokról beszélek. Akiket én kifosztok, vagy kardélre hányok azoknak megvan a lehetőségük, hogy tegyenek ellene. *Mondjuk ez öngól még a részéről is, tekintve, hogy nemrég kívánt egy teljesen mattrészeg fickót hátulról megtámadni, ezért, hogy a férfinek ne tűnjön fel a sületlenség, gyorsan terel is tovább.*
- Vegyük például azokat a nagyhatalmú embereket, akik a saját gyerekeiket teszik fel a lapra, hogy több erőhöz jussanak. Na, velük mi van? Ah, mindegy is. *Legyint egyet.*
- Odatartozol, ahova akarsz, de én nem leszek egy ilyen csőcselék tagja sem, annyi biztos. Nem fogok isteníteni senkit sem azért, mert van hatalma. Az ilyenek egyébként sem csinálnak maguktól semmit, nagyon jól tudom. Vannak a kis dolgos emberek körülöttük, azok elvégzik a munkát, ezek meg learatják a babérokat helyettük. *Igyekszik továbbra is úgy tenni, mintha a Vashegyről, vagy annak vezéréről beszélne, megkockáztatva, hogy esetleg a férfi gyomron vágja érte.
A következő kérdés talán a lehető legmeglepőbb reakciót váltja ki belőle. Hangosan felkacag.*
- Teljes erővel ellenünk? *Nem azért nevet, mert tucatszor annyian lennének Amon Ruadh harcosai ellen, hanem pontosan azért, mert alig vannak páran, így meglehetősen vicces a szemei előtt a jelenet, ahogy több katona is menetel az éles szirtek között, hogy megtalálják azt a pár szem kárhozott lelket. Bár a Félszemű ezt nem tudhatja.* Ugyan kérlek. Sosem találnátok ránk. S különben is… Nem jönnétek oda, hiszen ti tartoztok nekünk egy lélekkel. *Ezzel talán többet is elmond, mint kellene. S bár számára Taug élete nem ér annyit, hogy megbosszulják (főleg, hogy valójában meg sem halt), mégis csak egy vezér volt, s egy vezér megölni a legnagyobb tiszteletlenség. De ő tudja, hogy van jobb dolguk is, mint letámadni egy erődöt, ahol képzett katonák vannak.*
- Szóval nem félem az otthonod, ahogy azt sem, hogy megtámadtok. De, ha mégis. Másnak nem engedem, hogy pengét mártson belém, csak neked. *Nemes gesztus, annyi biztos, főleg miután ilyen hevesen kirohant, ahogy a szegény zsoldos elmerte mondani életéről az igazságot. Persze, miután továbbra sem tudja ki igazából Dynti, így nem sejthette, hogy ez lesz.
Nem igazán tudja, hogy mennyiben lehetne lehetséges, hogy megbízzon valakiben, főleg egy olyanban, akit másodjára lát, s, aki olyan térfélen táncol, ahova Dynti akkor sem lépdelne be még egyszer, ha több hordónyi ital várná. Na meg ott vannak azok a hirtelen halálesetek is, amik mindig azokat sújtották, akiket közel érzett magához.
Így felkészült mindenféle dumára, vagy próbálkozásra, s meglepő módon valahol mélyen erősen szurkol is Khannak, hogy teljesítse ezt a feladatot, mivel a Vörös egyedül képtelen, de arra nem számított, amit hallani fog. Egyikre sem, de a legelsőre aztán pláne nem.*
- Mi van? *Sipítja a magas c-t súrolva hangszínével. Érzi, ahogy kifut a vér az arcából, s szinte teste minden egyes pontjából, majd ahogy lába összecsuklik és elszédül. Túlfűtötte magát, előfordult már nem egyszer, gyerekkorában is figyelmeztették szüleit, hogy valami nem egészséges a vérnyomásával. Vagy sikerül-e elkapnia végül a lovagnak, vagy nem, de ő a földre pottyan. Nem ájul el, csak félig. Miután nagyokat pislogva magához tér a férfire néz. Megemeli a kezét és számolni kezd. Először csak a hüvelykujját mutatja.*
- A férjem kinyírna. *Megemeli a mutatóujját a másik mellé.* A vezéred kinyírna. *Majd a középsőt veszi mellé.* Engem kinyírnának. *Egyelőre még fel sem fogja, hogy mennyire megeredt a nyelve.*
- Nem akarok meghalni. Persze azt sem akarom, hogy te meghalj. Halljanak meg ők. Vagy bárki más. Nem, nem. Ennek titokban kell maradnia. *Mutat kettőjükre.* Tudom, hogy bonyolult, de én ilyen vagyok. Ha túlélésről van szó, akkor sajnos ilyen eszközökkel kell élni, már pedig a túlélésben jó vagyok. Az tesz azzá, akik vagyunk. Mondjuk, nem tudom kik vagyunk. *És még végtelenségig elnyúló monológ, ami a zavarodottság legmagasabb fokának jele. Vagy az alkoholhiányé.*
//Magánakció//
*Morcosan félrerántja a fejét. Hát persze, hogy nem a legnemesebb foglalkozást választotta magának, de kinek mihez van tehetsége. Persze nem mondaná, hogy a világ legjobb betörője lenne, vagy világhírű, hiszen csak egy piti tolvaj, ám ez a fajta pénzkeresés mulattatja. Nem is reagál rá semmit. Száját belül rágcsálni kezdi idegesen, amíg vért nem érez benne. Erről a kényszeres dologról képtelen lemondani.*
- Tőlem aztán olyan nyáj tagja lehetsz, amilyen akarsz. *Veti oda némi éllel. Azonban ez szól inkább annak, hogy valahol igazat ad a másiknak, valahol viszont erőteljesen vitatkozik annak szavaival.*
- A Vashegy nem rosszabb, s nem is jobb a többinél. Mind ugyanolyan, legyen az csak egy nemesi ház, vagy egy hadvezér. Talán te futár vagy ezen a sakktáblán, így nem érzed a súlyát. De, tudod vannak parasztok is, akiket könnyedén becserélnek egy jobb ügyért. *Ez a pillanat az, amikor sikítva futna egy korty csepp rumért is, ha csak meglátná valahol ragyogni, hogy lüktető vérnyomásán csökkentsen, s, hogy a torkába és gyomrába fészkelő gombócot eltakarítsa onnan, de pechére már mindet elfogyasztotta.
Hallgatja a szavakat, érzi a súlyukat, tudja, hogy igazak, de azt is tudja, hogy a Félszemű félreértette. S meg is érti, hogy ezt tette, mivel Dynti sem fejezte ki magát túlérhetően. Ez pedig annyira feszíti belülről, és képtelen magát továbbtartani.*
- Ajj Khan… *Sóhajt egyet. Kifejteni sem tudja, mennyire nem érdekli a többi ember, s, hogy valójában egész végig magáról beszél.* Nem ilyen áldozatokról beszélek. Akiket én kifosztok, vagy kardélre hányok azoknak megvan a lehetőségük, hogy tegyenek ellene. *Mondjuk ez öngól még a részéről is, tekintve, hogy nemrég kívánt egy teljesen mattrészeg fickót hátulról megtámadni, ezért, hogy a férfinek ne tűnjön fel a sületlenség, gyorsan terel is tovább.*
- Vegyük például azokat a nagyhatalmú embereket, akik a saját gyerekeiket teszik fel a lapra, hogy több erőhöz jussanak. Na, velük mi van? Ah, mindegy is. *Legyint egyet.*
- Odatartozol, ahova akarsz, de én nem leszek egy ilyen csőcselék tagja sem, annyi biztos. Nem fogok isteníteni senkit sem azért, mert van hatalma. Az ilyenek egyébként sem csinálnak maguktól semmit, nagyon jól tudom. Vannak a kis dolgos emberek körülöttük, azok elvégzik a munkát, ezek meg learatják a babérokat helyettük. *Igyekszik továbbra is úgy tenni, mintha a Vashegyről, vagy annak vezéréről beszélne, megkockáztatva, hogy esetleg a férfi gyomron vágja érte.
A következő kérdés talán a lehető legmeglepőbb reakciót váltja ki belőle. Hangosan felkacag.*
- Teljes erővel ellenünk? *Nem azért nevet, mert tucatszor annyian lennének Amon Ruadh harcosai ellen, hanem pontosan azért, mert alig vannak páran, így meglehetősen vicces a szemei előtt a jelenet, ahogy több katona is menetel az éles szirtek között, hogy megtalálják azt a pár szem kárhozott lelket. Bár a Félszemű ezt nem tudhatja.* Ugyan kérlek. Sosem találnátok ránk. S különben is… Nem jönnétek oda, hiszen ti tartoztok nekünk egy lélekkel. *Ezzel talán többet is elmond, mint kellene. S bár számára Taug élete nem ér annyit, hogy megbosszulják (főleg, hogy valójában meg sem halt), mégis csak egy vezér volt, s egy vezér megölni a legnagyobb tiszteletlenség. De ő tudja, hogy van jobb dolguk is, mint letámadni egy erődöt, ahol képzett katonák vannak.*
- Szóval nem félem az otthonod, ahogy azt sem, hogy megtámadtok. De, ha mégis. Másnak nem engedem, hogy pengét mártson belém, csak neked. *Nemes gesztus, annyi biztos, főleg miután ilyen hevesen kirohant, ahogy a szegény zsoldos elmerte mondani életéről az igazságot. Persze, miután továbbra sem tudja ki igazából Dynti, így nem sejthette, hogy ez lesz.
Nem igazán tudja, hogy mennyiben lehetne lehetséges, hogy megbízzon valakiben, főleg egy olyanban, akit másodjára lát, s, aki olyan térfélen táncol, ahova Dynti akkor sem lépdelne be még egyszer, ha több hordónyi ital várná. Na meg ott vannak azok a hirtelen halálesetek is, amik mindig azokat sújtották, akiket közel érzett magához.
Így felkészült mindenféle dumára, vagy próbálkozásra, s meglepő módon valahol mélyen erősen szurkol is Khannak, hogy teljesítse ezt a feladatot, mivel a Vörös egyedül képtelen, de arra nem számított, amit hallani fog. Egyikre sem, de a legelsőre aztán pláne nem.*
- Mi van? *Sipítja a magas c-t súrolva hangszínével. Érzi, ahogy kifut a vér az arcából, s szinte teste minden egyes pontjából, majd ahogy lába összecsuklik és elszédül. Túlfűtötte magát, előfordult már nem egyszer, gyerekkorában is figyelmeztették szüleit, hogy valami nem egészséges a vérnyomásával. Vagy sikerül-e elkapnia végül a lovagnak, vagy nem, de ő a földre pottyan. Nem ájul el, csak félig. Miután nagyokat pislogva magához tér a férfire néz. Megemeli a kezét és számolni kezd. Először csak a hüvelykujját mutatja.*
- A férjem kinyírna. *Megemeli a mutatóujját a másik mellé.* A vezéred kinyírna. *Majd a középsőt veszi mellé.* Engem kinyírnának. *Egyelőre még fel sem fogja, hogy mennyire megeredt a nyelve.*
- Nem akarok meghalni. Persze azt sem akarom, hogy te meghalj. Halljanak meg ők. Vagy bárki más. Nem, nem. Ennek titokban kell maradnia. *Mutat kettőjükre.* Tudom, hogy bonyolult, de én ilyen vagyok. Ha túlélésről van szó, akkor sajnos ilyen eszközökkel kell élni, már pedig a túlélésben jó vagyok. Az tesz azzá, akik vagyunk. Mondjuk, nem tudom kik vagyunk. *És még végtelenségig elnyúló monológ, ami a zavarodottság legmagasabb fokának jele. Vagy az alkoholhiányé.*
1832. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2016-01-22 00:25:21
Üzenet elküldve: 2016-01-22 00:25:21
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Magánakció//
*Aléltan, a tőle egy fasornyira kibontakozó konfliktusról mit sem sejtve és afelől nem törődve, nyöszörgésbe kezd a Félszemű korábbi kliense és legördül arról a padról, amelyre előzékenyen lefektették. Később még ahhoz is elég erőt trombitál össze, hogy négykézláb ugyan, de nekivágjon a részeg ember legnagyobb kihívásának: hazatalálni egy város utcarengetegében. Khan nem törődik ezzel többet vagy jobban, mint hollója, ami tüntetőleg máris a sárkányok örök álmát alussza.*
- Nyilván nem, ha keresetkiegészítésként zsebmetszéssel foglalkozol. - *Bőven elférne csípős él a szavak mellé és kétségtelen, hogy ha Dynti akarja is bennük látni, akkor a Félszemű megjegyzését megrovón-lekezelőnek is tarthatja. Erre gyanakszik abból is, ahogy a lány ajkai késpengényivé szűkülnek, szinte a vért is kiszorítva belőlük.* Sorolj fel nekem néhány bérkardot Királynőm, akik becsületükkel és a törvények iránti odaadásukkal jobb hellyé változtatták ezt a világot a történelem folyamán?
*Szárnyat bontó vitájuknak ez csak a prológusa, elég nagy témát merít a Vörös ezzel a színvallással, de nem okolhatja érte. Az egyedüli, akit meginthetne emiatt, az önnönmaga. Hazudhatott volna Dyntinek és mostanra akár a négy fal között is lehetnének, arcpirítóan kevés ruhában és egy fűtés nélkül is fülledt légkörben. Nincs mit tenni, az élet néha kemény, mint a barbár sarka.*
- Átaludhattam egy fontos pillanatot fajunk fejlődéséből, amikor volt példa rá, hogy a dolgok nem így működtek. Ugyan már, Dynti. Bonyolultnak tűnik, mint a gnóm masinériák, pedig valójában egyszerűbb még nálam is. Van az, aki a botot tartja a kezében és van az, akinél az érték van, az arany, a jószág. Az erős, tudatában az eszköztárában lévő lehetőségnek, mikor állt le tárgyalni a gyengével? Elveszi magának, ami kell, ha a másik képtelen protekciót nyújtani ellene. Miért rosszabb a Vashegy annál, ami ennek a gyűlöletláncnak csak egy újabb állomása? Ezredévek óta játsszák így ezt és hiába hamvadnak el csontjaink, a jövő sem fog tudomást venni ballépéseinkről. Hogy helyénvalónak tartom-e? Számítana, ha igennel felelnék? Tegyem le a fegyvert, legyek birka a farkasok közt?
*Tarkója alá hajtja karjait, elvágódik a fűben. A tavaszi égbolt csillagképei szemtanúk miriádjaként rajzzák körül őket: ha megérthetnék őket, döntőbírái lehetnének ennek az összetűzésnek is.*
- Te talán másképp viselkedsz az áldozataiddal, amikor megrabolod őket? Vagy te a háború szülte árváknak, a bántalmazott gyermekeknek adományozod az aranyakat, ahelyett hogy örömöd lelnéd magában a tettben és még nagyobbat abban, hogy rummá váltod egy italmérésben? Ez nem hatalom a tehetetlenek felett, ami ennyire dühít, undorít? - *Torkán akad viszont a szó, mert első hallomásra nem tudja értelemmel felruházni a visszakézből adott kérdést. "Mit művelne az én fajtám az övével" - utóbb fejfájdítóan kézenfekvő persze a dolog, dacára a Vörös általi megerősítésnek. A nő egy olyan frakcióhoz tartozhat, akiknek személyes elszámolnivalójuk van a Vasheggyel. Ezzel szerencsétlenségére nincs előrébb egyébként, mert ez a felsorolás is a hosszabbak között van, de Khannak egyelőre megfelel a ráismerés is.*
- Ó, és az a levegő nem csak befelé menet megy ugyanazon az úton. - *Elröhinti magát, de ez ő: sokáig sohasem aggat magára komolyságot, ahhoz félelmetesen rövid életciklust kaptak lehetőségül az isteni jóindulatból.* Továbbra is éget a kíváncsiság, hogy miben élünk annyira más életet, te meg én? Vagy abból fakad ez a gyűlöletes félelem, hogy egy napon talán ellened és tieid ellen vonulunk a Vashegy minden erejével, mert a délvidék már túl kevés lesz a Thargodaroknak?
*Valahol e tájt takarja be a holtak lepleként a nő köpenye, amit a Félszemű néhány prüszkölő fújással megpróbál az arca elől eltüntetni, sikertelenül.*
- Szóban ez aligha lehetséges, és a szimatom azt súgja, hogy a kalyibában se lehettem túl meggyőző, harmadszori alkalommal se, úgyhogy ezt a diót nehezebb lesz feltörni. Első körben mondjuk akár tehetnénk úgy is, mintha nem most látnánk a másik képét először. Emlékszem arra a születési jegyre, mmm, itt. - *Finoman rá is bök Dynti mellkasán arra a pontra.* De kitaláltam.
*Erre már felül, felkészülve arra, hogy a nőt el kell kapnia majd, mielőtt elájulna.*
- Nőül veszlek, ott hagyom a Vashegyet és egy leszek a tieid közül. A sorrend egyes elemei szabadon felcserélhetőek.
//Magánakció//
*Aléltan, a tőle egy fasornyira kibontakozó konfliktusról mit sem sejtve és afelől nem törődve, nyöszörgésbe kezd a Félszemű korábbi kliense és legördül arról a padról, amelyre előzékenyen lefektették. Később még ahhoz is elég erőt trombitál össze, hogy négykézláb ugyan, de nekivágjon a részeg ember legnagyobb kihívásának: hazatalálni egy város utcarengetegében. Khan nem törődik ezzel többet vagy jobban, mint hollója, ami tüntetőleg máris a sárkányok örök álmát alussza.*
- Nyilván nem, ha keresetkiegészítésként zsebmetszéssel foglalkozol. - *Bőven elférne csípős él a szavak mellé és kétségtelen, hogy ha Dynti akarja is bennük látni, akkor a Félszemű megjegyzését megrovón-lekezelőnek is tarthatja. Erre gyanakszik abból is, ahogy a lány ajkai késpengényivé szűkülnek, szinte a vért is kiszorítva belőlük.* Sorolj fel nekem néhány bérkardot Királynőm, akik becsületükkel és a törvények iránti odaadásukkal jobb hellyé változtatták ezt a világot a történelem folyamán?
*Szárnyat bontó vitájuknak ez csak a prológusa, elég nagy témát merít a Vörös ezzel a színvallással, de nem okolhatja érte. Az egyedüli, akit meginthetne emiatt, az önnönmaga. Hazudhatott volna Dyntinek és mostanra akár a négy fal között is lehetnének, arcpirítóan kevés ruhában és egy fűtés nélkül is fülledt légkörben. Nincs mit tenni, az élet néha kemény, mint a barbár sarka.*
- Átaludhattam egy fontos pillanatot fajunk fejlődéséből, amikor volt példa rá, hogy a dolgok nem így működtek. Ugyan már, Dynti. Bonyolultnak tűnik, mint a gnóm masinériák, pedig valójában egyszerűbb még nálam is. Van az, aki a botot tartja a kezében és van az, akinél az érték van, az arany, a jószág. Az erős, tudatában az eszköztárában lévő lehetőségnek, mikor állt le tárgyalni a gyengével? Elveszi magának, ami kell, ha a másik képtelen protekciót nyújtani ellene. Miért rosszabb a Vashegy annál, ami ennek a gyűlöletláncnak csak egy újabb állomása? Ezredévek óta játsszák így ezt és hiába hamvadnak el csontjaink, a jövő sem fog tudomást venni ballépéseinkről. Hogy helyénvalónak tartom-e? Számítana, ha igennel felelnék? Tegyem le a fegyvert, legyek birka a farkasok közt?
*Tarkója alá hajtja karjait, elvágódik a fűben. A tavaszi égbolt csillagképei szemtanúk miriádjaként rajzzák körül őket: ha megérthetnék őket, döntőbírái lehetnének ennek az összetűzésnek is.*
- Te talán másképp viselkedsz az áldozataiddal, amikor megrabolod őket? Vagy te a háború szülte árváknak, a bántalmazott gyermekeknek adományozod az aranyakat, ahelyett hogy örömöd lelnéd magában a tettben és még nagyobbat abban, hogy rummá váltod egy italmérésben? Ez nem hatalom a tehetetlenek felett, ami ennyire dühít, undorít? - *Torkán akad viszont a szó, mert első hallomásra nem tudja értelemmel felruházni a visszakézből adott kérdést. "Mit művelne az én fajtám az övével" - utóbb fejfájdítóan kézenfekvő persze a dolog, dacára a Vörös általi megerősítésnek. A nő egy olyan frakcióhoz tartozhat, akiknek személyes elszámolnivalójuk van a Vasheggyel. Ezzel szerencsétlenségére nincs előrébb egyébként, mert ez a felsorolás is a hosszabbak között van, de Khannak egyelőre megfelel a ráismerés is.*
- Ó, és az a levegő nem csak befelé menet megy ugyanazon az úton. - *Elröhinti magát, de ez ő: sokáig sohasem aggat magára komolyságot, ahhoz félelmetesen rövid életciklust kaptak lehetőségül az isteni jóindulatból.* Továbbra is éget a kíváncsiság, hogy miben élünk annyira más életet, te meg én? Vagy abból fakad ez a gyűlöletes félelem, hogy egy napon talán ellened és tieid ellen vonulunk a Vashegy minden erejével, mert a délvidék már túl kevés lesz a Thargodaroknak?
*Valahol e tájt takarja be a holtak lepleként a nő köpenye, amit a Félszemű néhány prüszkölő fújással megpróbál az arca elől eltüntetni, sikertelenül.*
- Szóban ez aligha lehetséges, és a szimatom azt súgja, hogy a kalyibában se lehettem túl meggyőző, harmadszori alkalommal se, úgyhogy ezt a diót nehezebb lesz feltörni. Első körben mondjuk akár tehetnénk úgy is, mintha nem most látnánk a másik képét először. Emlékszem arra a születési jegyre, mmm, itt. - *Finoman rá is bök Dynti mellkasán arra a pontra.* De kitaláltam.
*Erre már felül, felkészülve arra, hogy a nőt el kell kapnia majd, mielőtt elájulna.*
- Nőül veszlek, ott hagyom a Vashegyet és egy leszek a tieid közül. A sorrend egyes elemei szabadon felcserélhetőek.
1831. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2016-01-21 18:53:42
Üzenet elküldve: 2016-01-21 18:53:42
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Magánakció//
*Kissé félredönti a fejét, pár növésben levő hajtincse szokása szerint a bőrét csiklandozza.
S sivatagi szelet hallgatva félrehúzza a száját. Végül. mint mindig, minden egyes történetben, metaforában, úgy ebben is megtalálja a tanulságot, elég sok agyagfalba ütközött már, hogy belássa ez mennyire igaz is.
Felpattan ültéből és előbb csak áll a másikkal szemben. Ajkai már-már penge vékonyak. Hát persze, hogy bárki, akivel összesodorja a sors fejvadász, orgyilkos, vagy éppen nem a szövetséges térfélről való. Mint a lovag is.*
- Engem nem érdekelnek a törvények Khan, egyik sem. Sem amit nem tartanak, sem pedig az, amelyiket igen. *Jelenti ki hirtelen heves gesztikulálással.*
- Tudod, mi érdekel? Amit az egész Vashegy jelképez. Erődemonstrálás, hatalom. *Kevés hiányzik, hogy beszéd közben a földre köpjön, de nőiességéből ennyire még most sem akar veszíteni a Félszemű előtt, s valójában nem is rá haragszik, hanem a helyzetre.* Megmutatni a világnak, hogy ki milyen erős, ehhez pedig felhasználni a gyengébbeket, hogy a célt szentesítsék, mindegy, hogy az mit akar. Hát még mit nem… *Hangja persze inkább személyes sértettségről árulkodik, amit talán rávetít az egész helyzetre, de nagy részét tényleg így gondolja. Mindegyik hatalom ugyanolyan, legyen az a Vashegy, vagy a családja, esetleg Legadon, mindegyik ugyanarra megy, ő pedig többet nem asszisztál ehhez.
Fújtatva kezd el körbe-körbe sétálni a férfi körül, maradjon az ülve, vagy álljon fel közben, de ő addig körözget, míg bele nem szédül. A határán van egy velős kifakadásnak, amit igyekszik mélyen magában tartani, hiszen másodjára találkozik a férfivel és máris úgy viselkedik vele, mintha évezredek óta ismernék egymást.
Hallgatja szavait, néha meg is torpan, mintha csak mondani akarna valamit, majd végül leinti magát és megy tovább. Inkább hagyja, hogy a férfi beszéljen, s még kérdéseire sem ad most választ. Vagyis nem mindegyikre, s nem most rögtön.*
- Azért vagyunk ellenségek, mert mást reprezentálunk. Még ha nem is itt, és nem is most. És nem is ott a medencében, vagy a kunyhóban. De mondd csak tudod, mit művelne a te féléd az én fajtámmal? Vagy fordítva?*Hogy pontosan, mit írt a saját fajtáján azt nem fejti ki. Tolvaj, vagy szökött nemes, egyszerűen csak egy „nem túl szavahihető” Kárhozott? Talán éppen csak saját magára céloz többes számban, még maga sem tudja.*
- Én nem tudok sokat Vashegyről. Ismerem a vezéred, láttam a táborotokat. Azt tudom, hogy ott is csak úgy vesznek levegőt, mint máshol. De amellett, amit az imént elmondtam, meg van rá az okom, hogy fújjak rá, vagy éppen, hogy tartsak tőle. Mellesleg nem lehet ijesztőbb egy kísértetnél, így rettegni nem rettegek. *Ez a talán gyerekes elszólás, lehet úgy hangzik, mintha a férfi lakhelyét méltatná, pedig teljesen komolyan gondolta. Ha valaki ismeri, hát az tudja, hogy betegesen retteg minden olyan dologtól, amin nem fog a kard, s bár szellemmel még nem találkozott, de tudja, hogy léteznek.
Kicsit a sok körözéstől már a húzza a föld maga felé, így megtámaszkodik a legközelebbi fánál, ahogy szokott a hátával.*
- A Kolosszus barátod tudta jól, hogy papírból vagyok, ezért erővel küzdött. Én meg fürgeségből. És nekem volt szerencsém, ennyi. *Mintha túl nagy titkot nem árult volna el, persze máskor ennél jóval nagyképűbb, de tudja jól, hogy, ha Khan azt a harcot látta, akkor azt is végignézhette, ahogy az a nagy melák fél-elf széthasította a lábát kétszer is. Ezért nem is merne felvágni túlságosan, hiszen nincs is mire.*
- Na, jó. *Sóhajt egy mélyet, jelezve, hogy túl van a megrázkódtatáson.* Azt kérdezted, hogy miért nem próbálok meg veled tenni a bizalmatlanság ellen, igaz? *Idézi fel a férfi szavait, majd lekapja magáról a köpenyt és a férfire hajítja.*
- Győzz meg róla.
//Magánakció//
*Kissé félredönti a fejét, pár növésben levő hajtincse szokása szerint a bőrét csiklandozza.
S sivatagi szelet hallgatva félrehúzza a száját. Végül. mint mindig, minden egyes történetben, metaforában, úgy ebben is megtalálja a tanulságot, elég sok agyagfalba ütközött már, hogy belássa ez mennyire igaz is.
Felpattan ültéből és előbb csak áll a másikkal szemben. Ajkai már-már penge vékonyak. Hát persze, hogy bárki, akivel összesodorja a sors fejvadász, orgyilkos, vagy éppen nem a szövetséges térfélről való. Mint a lovag is.*
- Engem nem érdekelnek a törvények Khan, egyik sem. Sem amit nem tartanak, sem pedig az, amelyiket igen. *Jelenti ki hirtelen heves gesztikulálással.*
- Tudod, mi érdekel? Amit az egész Vashegy jelképez. Erődemonstrálás, hatalom. *Kevés hiányzik, hogy beszéd közben a földre köpjön, de nőiességéből ennyire még most sem akar veszíteni a Félszemű előtt, s valójában nem is rá haragszik, hanem a helyzetre.* Megmutatni a világnak, hogy ki milyen erős, ehhez pedig felhasználni a gyengébbeket, hogy a célt szentesítsék, mindegy, hogy az mit akar. Hát még mit nem… *Hangja persze inkább személyes sértettségről árulkodik, amit talán rávetít az egész helyzetre, de nagy részét tényleg így gondolja. Mindegyik hatalom ugyanolyan, legyen az a Vashegy, vagy a családja, esetleg Legadon, mindegyik ugyanarra megy, ő pedig többet nem asszisztál ehhez.
Fújtatva kezd el körbe-körbe sétálni a férfi körül, maradjon az ülve, vagy álljon fel közben, de ő addig körözget, míg bele nem szédül. A határán van egy velős kifakadásnak, amit igyekszik mélyen magában tartani, hiszen másodjára találkozik a férfivel és máris úgy viselkedik vele, mintha évezredek óta ismernék egymást.
Hallgatja szavait, néha meg is torpan, mintha csak mondani akarna valamit, majd végül leinti magát és megy tovább. Inkább hagyja, hogy a férfi beszéljen, s még kérdéseire sem ad most választ. Vagyis nem mindegyikre, s nem most rögtön.*
- Azért vagyunk ellenségek, mert mást reprezentálunk. Még ha nem is itt, és nem is most. És nem is ott a medencében, vagy a kunyhóban. De mondd csak tudod, mit művelne a te féléd az én fajtámmal? Vagy fordítva?*Hogy pontosan, mit írt a saját fajtáján azt nem fejti ki. Tolvaj, vagy szökött nemes, egyszerűen csak egy „nem túl szavahihető” Kárhozott? Talán éppen csak saját magára céloz többes számban, még maga sem tudja.*
- Én nem tudok sokat Vashegyről. Ismerem a vezéred, láttam a táborotokat. Azt tudom, hogy ott is csak úgy vesznek levegőt, mint máshol. De amellett, amit az imént elmondtam, meg van rá az okom, hogy fújjak rá, vagy éppen, hogy tartsak tőle. Mellesleg nem lehet ijesztőbb egy kísértetnél, így rettegni nem rettegek. *Ez a talán gyerekes elszólás, lehet úgy hangzik, mintha a férfi lakhelyét méltatná, pedig teljesen komolyan gondolta. Ha valaki ismeri, hát az tudja, hogy betegesen retteg minden olyan dologtól, amin nem fog a kard, s bár szellemmel még nem találkozott, de tudja, hogy léteznek.
Kicsit a sok körözéstől már a húzza a föld maga felé, így megtámaszkodik a legközelebbi fánál, ahogy szokott a hátával.*
- A Kolosszus barátod tudta jól, hogy papírból vagyok, ezért erővel küzdött. Én meg fürgeségből. És nekem volt szerencsém, ennyi. *Mintha túl nagy titkot nem árult volna el, persze máskor ennél jóval nagyképűbb, de tudja jól, hogy, ha Khan azt a harcot látta, akkor azt is végignézhette, ahogy az a nagy melák fél-elf széthasította a lábát kétszer is. Ezért nem is merne felvágni túlságosan, hiszen nincs is mire.*
- Na, jó. *Sóhajt egy mélyet, jelezve, hogy túl van a megrázkódtatáson.* Azt kérdezted, hogy miért nem próbálok meg veled tenni a bizalmatlanság ellen, igaz? *Idézi fel a férfi szavait, majd lekapja magáról a köpenyt és a férfire hajítja.*
- Győzz meg róla.
1830. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2016-01-21 14:38:02
Üzenet elküldve: 2016-01-21 14:38:02
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Magánakció//
*A káráló csuhásmadár most sincs túl messze partnerétől: a holdlugas tömött lombú fáinak egyikén gubbaszt, látszólag érdemtelennek találva a lent zajló eseményeket ahhoz, hogy érdeklődésével tüntesse ki. Inkább csak a "mert megtehetem" miatt van jelen, szelíd résztvevőjeként annak az eseményláncnak, amit az emberférfi- és nő csak egyre bonyolultabbá fonnak. Unott-mélázón csap egyet suta szárnyaival, aztán álmot siettetőn, tollruhájába dugja okos fejét.*
- Olyan vagy, mint a sivatagi szél: heves és követelőző, de ugyanúgy figyelmetlen is arra, hogy közel sem teljhatalmú. A dűnéket nem nehéz leküzdeni, olyan ellenfél pedig ritkán akad a mélysivatagban, aki kiállhatna ellene. Ám amikor az első emberkéz emelte agyagfalba ütközik rájön már, hogy nincsen egyedül és akad azért, aki szembeszegüljön vele. - *Nem ad további fogódzót és nem ás mélyebbre a körülírásban sem, még véletlenül se akarna nem odaillő gondolatot plántálni, amit a lány később a sajátjának vélhetne, holott a mag a férfitől származik.*
- De hé, te legalább nem sodorsz az ember szemébe homokot, hálásnak kéne lennem érte. Szóval most hálás leszek. - *De ennek kifejezéséig már nem juthat el, mert a dolgok gyökeres változáson esnek át azzal, hogy felfedi kilétét a Vörös előtt. Amon Ruadhnak számosak az ellenségei és a Félszeműt igen meglepné, ha a Vashegy szövetségesei nem azért tartanák közel magukhoz a Thargokat, amiért az embernek az ellenségeit szokás, a mondás szerint. Fogalmazhatna úgy is, hogy reputációjuk nem túl magas a délvidéken, szót sem ejtve a Levegővárosról.
Ösztöntől vezérelt mozdulattal kap az elhúzódó lányért, de csak levegőt markolnak ujjai, elkésik a kivitelezéssel. Tovább viszont nem merészkedik, érzi, ez most az a kényes pillanat, ahol a mérleg nyelve döntő-véglegesen elborulhat úgy az egyik, mint a másik oldalra.*
- Nincs okom erről hazudni, ahogy tudom azt is, hogy te miért bújsz a tolvajnő álcájába. Amikor még zsoldosként szolgáltam megtaníttatták velem, hogy a múltam csak rám tartozik, a jelenkorban pedig majd tetteim határoznak meg engem. Te azt tudod, vagy véled rólam tudni, hogy egy olyan hatalom kezében vagyok, akik nem tartanak tiszteletben törvényeket mert a sajátjukat kényszerítik másokra, s hogy nem tűrnek meg ellenszegülést. Jól mondom? - *Tényleges konfirmációt vár, vagy olyan választ, amire építkezhet a folytatás is.*
- Most éppen egyébként a Pegazusból jöttem, de abszolút értelemben nézve mondhatjuk, hogy onnét. Figyelmeztetnem kell téged, hogy nem engedhetem meg önös érdeknél fogva, ha most azonnal el akarnál menekülni. Tudtam a vadászkunyhóban is még a télen, hogy vívódsz, láttam rajtad, amikor elaludtál. Biztosan megvan a magad keresztje, amiért bizalmatlan vagy, miért nem próbálod most meg az ellenkezőjét velem? Eddigi szolgálataim után nem jár egy kis kompenzálás?
*Ezt persze könnyebb mondani, mint megtenni és fordított helyzetben lehet, hogy neki is torkán akadna ez a gombóc.* Mi az igazság, Dynti? A hovatartozásaink miatt számítunk ellenségeknek, vagy azért, mert a világ nagyja úgy érzi, hogy rettegnie-gyűlölnie kell a Vashegyet?
*Nem akarna olyasmit elhitetni Amon Ruadhról és annak népéről, ami valótlan, mert okkal él ő is a hegyet övező vidéken, de a perspektívaváltás az éles elmék igazi ismérve: nehezére esik elhinni, hogy a Vörös csakis egyfelől képes ugyanarra tekinteni.*
- Kár érte, azt hittem megkedvelted. - *Elhiszi a nőnek, hogy kihajította a szemtapaszt, még meg is érdemelte talán azok után, hogy a hegyekben "kiadta" a lány útját.* És hogyan tovább? Most kardot vonunk és győzzön a jobbik, vagy lerendezzük más úton a disputánkat? Ha szabad véleményt formálnom, én az utóbbit választanám, a fantáziám is élénkebb benne, mintha kardot csattogtatnánk, bár megvallom, hogy kíváncsi vagyok a technikádra, amivel legyűrted a Kolosszust. Ugye nem?!
//Magánakció//
*A káráló csuhásmadár most sincs túl messze partnerétől: a holdlugas tömött lombú fáinak egyikén gubbaszt, látszólag érdemtelennek találva a lent zajló eseményeket ahhoz, hogy érdeklődésével tüntesse ki. Inkább csak a "mert megtehetem" miatt van jelen, szelíd résztvevőjeként annak az eseményláncnak, amit az emberférfi- és nő csak egyre bonyolultabbá fonnak. Unott-mélázón csap egyet suta szárnyaival, aztán álmot siettetőn, tollruhájába dugja okos fejét.*
- Olyan vagy, mint a sivatagi szél: heves és követelőző, de ugyanúgy figyelmetlen is arra, hogy közel sem teljhatalmú. A dűnéket nem nehéz leküzdeni, olyan ellenfél pedig ritkán akad a mélysivatagban, aki kiállhatna ellene. Ám amikor az első emberkéz emelte agyagfalba ütközik rájön már, hogy nincsen egyedül és akad azért, aki szembeszegüljön vele. - *Nem ad további fogódzót és nem ás mélyebbre a körülírásban sem, még véletlenül se akarna nem odaillő gondolatot plántálni, amit a lány később a sajátjának vélhetne, holott a mag a férfitől származik.*
- De hé, te legalább nem sodorsz az ember szemébe homokot, hálásnak kéne lennem érte. Szóval most hálás leszek. - *De ennek kifejezéséig már nem juthat el, mert a dolgok gyökeres változáson esnek át azzal, hogy felfedi kilétét a Vörös előtt. Amon Ruadhnak számosak az ellenségei és a Félszeműt igen meglepné, ha a Vashegy szövetségesei nem azért tartanák közel magukhoz a Thargokat, amiért az embernek az ellenségeit szokás, a mondás szerint. Fogalmazhatna úgy is, hogy reputációjuk nem túl magas a délvidéken, szót sem ejtve a Levegővárosról.
Ösztöntől vezérelt mozdulattal kap az elhúzódó lányért, de csak levegőt markolnak ujjai, elkésik a kivitelezéssel. Tovább viszont nem merészkedik, érzi, ez most az a kényes pillanat, ahol a mérleg nyelve döntő-véglegesen elborulhat úgy az egyik, mint a másik oldalra.*
- Nincs okom erről hazudni, ahogy tudom azt is, hogy te miért bújsz a tolvajnő álcájába. Amikor még zsoldosként szolgáltam megtaníttatták velem, hogy a múltam csak rám tartozik, a jelenkorban pedig majd tetteim határoznak meg engem. Te azt tudod, vagy véled rólam tudni, hogy egy olyan hatalom kezében vagyok, akik nem tartanak tiszteletben törvényeket mert a sajátjukat kényszerítik másokra, s hogy nem tűrnek meg ellenszegülést. Jól mondom? - *Tényleges konfirmációt vár, vagy olyan választ, amire építkezhet a folytatás is.*
- Most éppen egyébként a Pegazusból jöttem, de abszolút értelemben nézve mondhatjuk, hogy onnét. Figyelmeztetnem kell téged, hogy nem engedhetem meg önös érdeknél fogva, ha most azonnal el akarnál menekülni. Tudtam a vadászkunyhóban is még a télen, hogy vívódsz, láttam rajtad, amikor elaludtál. Biztosan megvan a magad keresztje, amiért bizalmatlan vagy, miért nem próbálod most meg az ellenkezőjét velem? Eddigi szolgálataim után nem jár egy kis kompenzálás?
*Ezt persze könnyebb mondani, mint megtenni és fordított helyzetben lehet, hogy neki is torkán akadna ez a gombóc.* Mi az igazság, Dynti? A hovatartozásaink miatt számítunk ellenségeknek, vagy azért, mert a világ nagyja úgy érzi, hogy rettegnie-gyűlölnie kell a Vashegyet?
*Nem akarna olyasmit elhitetni Amon Ruadhról és annak népéről, ami valótlan, mert okkal él ő is a hegyet övező vidéken, de a perspektívaváltás az éles elmék igazi ismérve: nehezére esik elhinni, hogy a Vörös csakis egyfelől képes ugyanarra tekinteni.*
- Kár érte, azt hittem megkedvelted. - *Elhiszi a nőnek, hogy kihajította a szemtapaszt, még meg is érdemelte talán azok után, hogy a hegyekben "kiadta" a lány útját.* És hogyan tovább? Most kardot vonunk és győzzön a jobbik, vagy lerendezzük más úton a disputánkat? Ha szabad véleményt formálnom, én az utóbbit választanám, a fantáziám is élénkebb benne, mintha kardot csattogtatnánk, bár megvallom, hogy kíváncsi vagyok a technikádra, amivel legyűrted a Kolosszust. Ugye nem?!
1829. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2016-01-21 12:01:08
Üzenet elküldve: 2016-01-21 12:01:08
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Magánakció//
*Olykor saját magát is sikerül meglepnie, mint ezzel a vehemens mozdulattal is. Akárhányszor igyekszik magát elemezni, vagy megérteni, minduntalan az a macska jut eszébe, aki gyerekkorában az udvaron kószált, s húgával éjjel-nappal gyomrozni kívánták. Amit gyakran meg is engedett, ilyenkor kezes jószágként dorombolt az ölükben, hálásan melegítette testüket. Máskor pedig, mint a veszett, fújt, karmolt, még néha harapott is hegyes fogaival. Bátyja csak rühes dögnek hívta és elzavarta, ha a húgai közelében volt. Dynti mégis mindig megkereste újra és újra. Aztán egy nap eltűnt. Vélhetőleg megpusztult, de ő szereti azt képzelni, hogy inkább világnak indult.
Na és, ahogy az a kis szőrmók váltogatta a hangulatát, mások számára teljesen logikátlanul, úgy teszi ő is. Hiába játszódott már le fejében esetleg ez a találkozás, valahogy nem erre a cselekedetre számított magától.
Na meg, arra sem, ami a nyakba csimpaszkodás után következik. Mint csak legutóbb, ezúttal is kibillenti a másikat, csak most nem a meleg vízbe érkeznek, hanem a puha talajra, s ezúttal ő van alul.*
- Eh. *Ráncolja meg az orrát.* Nem, hogy örülnél, hogy mindig leveszlek a lábadról. *Nyújtja ki a nyelvét és készül fel rá, hogy a hangutánzást megtorolja azzal, hogy belebokszol a férfi karjába, ha tudna.* Meh. *Erősíti meg ismét a nemtetszését, ezt is leginkább olyan durcás kislány módjára, ami gyakran előtör belőle.
Azért persze közelebb húzódik, hogy a hívásnak megfelelően, kínzó lassúsággal suttog a férfi ajkai közé, némi fennakadásokkal, amint ismerős érzésekkel önti el, a férfi kezeinek érintése.*
- Gonosz. *Ismétli el.* Alvilági és kegyetlen. *Ez utóbbit már inkább a fülébe leheli, ajkával olykor érintve azt, majd, hogy megmutassa, neki is megvan ez az oldala, anélkül, hogy többet tenne, rögtön fel is egyenesedik.*
- A démoni KHMLVNSZN, igen, ez lehet kifejezőbb. *Vonogatja meg pimaszul a szemöldökét. A mozaikszót hallva kénytelen elvigyorodni, nem gondolva volna, hogy képes bárki is hosszabb időre tárolni az emlékezetben ezt a kusza betűrengeteget, s mégis. Ráadásul még ő maga is végre egyszer ügyesen elismételte.*
- Hát tudod… Nem lustálkodhat az ember lánya, ha a megélhetése forog kockán. Rengeteg éhes szájat kell etetnem, az uram pedig egész nap a földön robotol, húzza az igát, hogy legyen mit félreraknunk télre. Valamiből kellett némi pluszt szereznem. Nehéz az életünk. *Adja elő a szomorú sorsú hősnőt, egész kezd belejönni a színészkedésbe, még akkor is, ha egyébként rémesen rosszul csinálja többnyire. Ezzel ad most kitérő választ, kissé elviccelve a dolgokat.*
- Na azért… Mi? *Persze, hogy indulna az álhiszti, de Khan ezúttal is gondoskodik róla, hogy ne tombolhassa ki magát, s még, ha eleinte bele is morog a csókba, ellenkezne ellene, a végére már inkább dorombol.
A történet idejére kihúzza magát, lábai behajlítva a férfié mellett, türelmesen hallgat.*
~Vashegy?~ *Ráncolja meg a homlokát. Miért is olyan ismerős ez neki?
Úgy tűnik, némi hasonlóság megint csak akad köztük, hiszen nem Khan, vagyis Leon az egyetlen, aki nem használja születési nevét, avagy adta magát tolvajlása a megélhetésért, csak nem ugyanaz indokból.
Eddig semmi gond sincs. Amíg két olyan információt is meghall, ami gyakorlatilag úgy vágja képen mindkét oldalról, hogy majd betörik az arca. Az egyik a kolosszus emlegetése. Nem is az, hogy elverte, sokkal inkább, hogy mint utólag kiderült, egy északi uracskát sikerült legyőznie, ami valahol páratlan elégtétel számára, valahol viszont rizikófaktor, ha netalán a hósörényű megjegyezte az arcát. A másik pont viszont annál erősebben éri.*
- Mi? *Húzódik hátrébb négykézláb a férfitől egy másodperc alatt.* Te… te onnan jöttél? Azoktól? *Kérdi suttogva, félve, vagy valami ilyesmi, mintha bárki meghallhatná. Vegyes érzések kavarodnak benne, rögtön felidéződik benne ottani kis küldetése, majd pedig az a tudat, hogy egészen biztosan az ő kezükhöz tapad Taug vére, aki, azóta nem tért vissza a barlangba, mióta elindult velük tárgyalni. Mindez persze az ő paranoiás agyszüleménye, de egész logikus még akkor is, ha róla van szó. Valamiféle ellenségnek tekinti őket, azóta, még, ha csak gondolatban is, s tettekkel eszébe nem jutna nekik menni. És most itt ül az egyikükkel szemben. Sőt, nem is csak ül, annál jóval több, amit a férfivel leművelnek. Meglepő viszont, hogy most a menekülés meg sem fordul a fejében, ahogy a kételkedés sem, hogy igaz-e a történet. Nem is igazán tud reagálni ezen kívül mást, csak a választ várja, lüktető pulzussal. Egyedül egy röpke hazugságot bocsát ki.*
- Eldobtam. *Kamuzza zsigerből. Fogalma sincs mi értelme volt ennek, de rögtön kiszaladt a száján. Talán csak felhúzta magát, vagy elöntötte az elméjét a pánik. Hiszen a valóság persze más, mert bár a barna batyu az oldalán rejteget rengeteg kacatot, felesleges holmit, hetente kidobálja őket, de a szemfedőt, azt mindig visszateszi.*
//Magánakció//
*Olykor saját magát is sikerül meglepnie, mint ezzel a vehemens mozdulattal is. Akárhányszor igyekszik magát elemezni, vagy megérteni, minduntalan az a macska jut eszébe, aki gyerekkorában az udvaron kószált, s húgával éjjel-nappal gyomrozni kívánták. Amit gyakran meg is engedett, ilyenkor kezes jószágként dorombolt az ölükben, hálásan melegítette testüket. Máskor pedig, mint a veszett, fújt, karmolt, még néha harapott is hegyes fogaival. Bátyja csak rühes dögnek hívta és elzavarta, ha a húgai közelében volt. Dynti mégis mindig megkereste újra és újra. Aztán egy nap eltűnt. Vélhetőleg megpusztult, de ő szereti azt képzelni, hogy inkább világnak indult.
Na és, ahogy az a kis szőrmók váltogatta a hangulatát, mások számára teljesen logikátlanul, úgy teszi ő is. Hiába játszódott már le fejében esetleg ez a találkozás, valahogy nem erre a cselekedetre számított magától.
Na meg, arra sem, ami a nyakba csimpaszkodás után következik. Mint csak legutóbb, ezúttal is kibillenti a másikat, csak most nem a meleg vízbe érkeznek, hanem a puha talajra, s ezúttal ő van alul.*
- Eh. *Ráncolja meg az orrát.* Nem, hogy örülnél, hogy mindig leveszlek a lábadról. *Nyújtja ki a nyelvét és készül fel rá, hogy a hangutánzást megtorolja azzal, hogy belebokszol a férfi karjába, ha tudna.* Meh. *Erősíti meg ismét a nemtetszését, ezt is leginkább olyan durcás kislány módjára, ami gyakran előtör belőle.
Azért persze közelebb húzódik, hogy a hívásnak megfelelően, kínzó lassúsággal suttog a férfi ajkai közé, némi fennakadásokkal, amint ismerős érzésekkel önti el, a férfi kezeinek érintése.*
- Gonosz. *Ismétli el.* Alvilági és kegyetlen. *Ez utóbbit már inkább a fülébe leheli, ajkával olykor érintve azt, majd, hogy megmutassa, neki is megvan ez az oldala, anélkül, hogy többet tenne, rögtön fel is egyenesedik.*
- A démoni KHMLVNSZN, igen, ez lehet kifejezőbb. *Vonogatja meg pimaszul a szemöldökét. A mozaikszót hallva kénytelen elvigyorodni, nem gondolva volna, hogy képes bárki is hosszabb időre tárolni az emlékezetben ezt a kusza betűrengeteget, s mégis. Ráadásul még ő maga is végre egyszer ügyesen elismételte.*
- Hát tudod… Nem lustálkodhat az ember lánya, ha a megélhetése forog kockán. Rengeteg éhes szájat kell etetnem, az uram pedig egész nap a földön robotol, húzza az igát, hogy legyen mit félreraknunk télre. Valamiből kellett némi pluszt szereznem. Nehéz az életünk. *Adja elő a szomorú sorsú hősnőt, egész kezd belejönni a színészkedésbe, még akkor is, ha egyébként rémesen rosszul csinálja többnyire. Ezzel ad most kitérő választ, kissé elviccelve a dolgokat.*
- Na azért… Mi? *Persze, hogy indulna az álhiszti, de Khan ezúttal is gondoskodik róla, hogy ne tombolhassa ki magát, s még, ha eleinte bele is morog a csókba, ellenkezne ellene, a végére már inkább dorombol.
A történet idejére kihúzza magát, lábai behajlítva a férfié mellett, türelmesen hallgat.*
~Vashegy?~ *Ráncolja meg a homlokát. Miért is olyan ismerős ez neki?
Úgy tűnik, némi hasonlóság megint csak akad köztük, hiszen nem Khan, vagyis Leon az egyetlen, aki nem használja születési nevét, avagy adta magát tolvajlása a megélhetésért, csak nem ugyanaz indokból.
Eddig semmi gond sincs. Amíg két olyan információt is meghall, ami gyakorlatilag úgy vágja képen mindkét oldalról, hogy majd betörik az arca. Az egyik a kolosszus emlegetése. Nem is az, hogy elverte, sokkal inkább, hogy mint utólag kiderült, egy északi uracskát sikerült legyőznie, ami valahol páratlan elégtétel számára, valahol viszont rizikófaktor, ha netalán a hósörényű megjegyezte az arcát. A másik pont viszont annál erősebben éri.*
- Mi? *Húzódik hátrébb négykézláb a férfitől egy másodperc alatt.* Te… te onnan jöttél? Azoktól? *Kérdi suttogva, félve, vagy valami ilyesmi, mintha bárki meghallhatná. Vegyes érzések kavarodnak benne, rögtön felidéződik benne ottani kis küldetése, majd pedig az a tudat, hogy egészen biztosan az ő kezükhöz tapad Taug vére, aki, azóta nem tért vissza a barlangba, mióta elindult velük tárgyalni. Mindez persze az ő paranoiás agyszüleménye, de egész logikus még akkor is, ha róla van szó. Valamiféle ellenségnek tekinti őket, azóta, még, ha csak gondolatban is, s tettekkel eszébe nem jutna nekik menni. És most itt ül az egyikükkel szemben. Sőt, nem is csak ül, annál jóval több, amit a férfivel leművelnek. Meglepő viszont, hogy most a menekülés meg sem fordul a fejében, ahogy a kételkedés sem, hogy igaz-e a történet. Nem is igazán tud reagálni ezen kívül mást, csak a választ várja, lüktető pulzussal. Egyedül egy röpke hazugságot bocsát ki.*
- Eldobtam. *Kamuzza zsigerből. Fogalma sincs mi értelme volt ennek, de rögtön kiszaladt a száján. Talán csak felhúzta magát, vagy elöntötte az elméjét a pánik. Hiszen a valóság persze más, mert bár a barna batyu az oldalán rejteget rengeteg kacatot, felesleges holmit, hetente kidobálja őket, de a szemfedőt, azt mindig visszateszi.*
1828. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2016-01-21 00:49:39
Üzenet elküldve: 2016-01-21 00:49:39
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Magánakció//
*Azt hitte, hogy ennél nehezebb lesz, de az a világ, ami kihordta magából a jelenlegi Khant rábizonyítja a férfire, hogy voltaképpen ásóbotszerűen szimpla gondolkodásának összetétele. Tartott attól, hogy félni, kételkedni és visszakozni fog, amikor a tavaszi szél újra az útjába sodorja a Vöröst és lám, most megtette, mi több, a nyakába akasztotta kismajomként.
A vehemens lendület kiforgatja talpa alól a talajt, ezért ellentmondva az előzetes feltételezéseknek a sejhaján landol, egy ölébe zuhanó fehérnéppel. Ú-ra kerekedő szájjal emeli fel fejét, mikor nem tapasztal ágyék körüli sajgást: ezt nem tudja miképp, de megúszta. A csók nem éppen olyan, mint amilyennel számolt vagy amilyenre emlékezett: több és kevesebb is annál. Kevesebb onnét nézve, hogy tetemesebb adaggal is elbírna még, ugyanakkor sokkal bőkezűbb adomány, mint amit beoszthatott idáig. Az emlékek csak ideig-óráig szolgálnak hű helyettesítőként, az idő ugyanúgy elkoptatja mint az egy-egy névhez tartozó arcot. Névről szinte még mindenkit elő tudna citálni az Ifjú Sólyom kompániájából, de a felük (ha nem nagyobb hányaduk) arcáról már semmiféle kép nem él a fejében. Így esett a dolog Dynti csókjával, érintésével is, olyas különbséggel, hogy ez mintha sokkal gyorsabban elkezdte volna kilúgozni magát a Félszemű koponyájából.*
- Gratulálok, most lehet, hogy elrontottad. - *Utal az alfelét ért zúzódásos huppanásra.* De ne gyere nekem ezután majd azzal, hogy: "jajj, milyen lapos, lecsúszik róla a kezem!"
*Hangutánzást alkalmazva megpróbál Dynti hangszínén megszólalni, mindezt nyakon öntve egy jókora adag affektálással és széles ívű kézmozdulatokkal. A mozgástérre azért vigyáz, nehogy a csélcsap tolvajlányka lehetőséget lásson a menekedésre, ezért csak rövid ideig szórakozik karjainak lóbálásával, azok hamar visszatérnek a cellarácsok szerepéhez.
Közelebb is kéreti magához a Vöröst, hogy megismételtessen vele néhány szót.*
- Ezt most mondd lassabban és töltsd meg vágyakozással. - *Nem tudja megállni, hogy ehhez ne nyújtson segédkezet (szó szerint) a nő ruháin keresztül. Bízik ő Dynti képességeiben, szó se róla, de Khan csak segítőkész akar lenni.* A te házi démonod, mmmh.
*Münnyög egy sort a dolgon, mintha máris kéjes élvezetet nyújtana számára ez a szerep is. Ezerarcúnak mutatja magát, pedig az egy-híján-tucat típusú emberek rostáján simán átsiklana: egyedül talán az a cinkos él teszi jellegzetessé, ami a már sokat emlegetett odúlakó bundásokhoz rokonítja.*
- A démont el is kell nevezni, mit szólnál a KHMLVNSZN-hez? Mondd el hercegnőm, hány kőgazdag nemesembert kopasztottál meg tél óta? Hányan csipegetik most padlóról maradék önbecsülésüket és csekélyke pénzüket, amivel hátrahagytad őket? - *Kissujjal ellenőrzi, hogy a zeke alatt rálel-e még a Vörös felé intézett kihívás jutalomtárgyára, kitapintva pedig konstatálja, hogy a lány még nem tette meg a lépését.
A puha füvű udvaron kényelmes ülése esik és tekintettel az enyhe évszakra nem éri cúg a fenekét.*
- Visszavonom a Tökmagot, jut is eszembe. A Liszteszsák jobb lesz. - *Nem enged replikázni, ha azon kapná Dyntit, hogy visszavágna, csókkal temeti a próbálkozást, azután meg már úgyis ő a soros egy történettel.*
- Az ellentételezés megfelelőnek találtatott, jogosult vagy megtudni az igazságot. - *A legendák orákulumai kezdik ködös kinyilatkoztatásaikat így: ceremoniálisan és ráérősen.*
- Címben lovag, lélekben zsoldos vagyok a Vashegy szolgálatában. Nemzőim a Leon néven hívtak és ugyanolyan üresnek éreztem, mint a gyomromat gyerekkorom nagy részében. A Khan nevet én választottam magamnak és én töltöttem meg tartalommal. Loptam, hogy ehessek, később öltem ugyanezért. Az életbenmaradásból hivatás lett én pedig elfogadtam és élvezni is kezdtem. Az Ifjú Sólyom álma aztán porig égett, a zsoldoshadat szétkergették, engem meg börtönbe vetettek. Évek után úgy esett, hogy egy istállóban talált rám a Kolosszus, tudod, a batár lovag, akit bucira vertél a Harcosok tornáján. Közösen mentünk el Amon Ruadhra és közösen emeltek minket a lovagi címre, noha ő már azelőtt is valami északi uracskának számított. - *Amíg beszélt szabadon eresztette Dyntit, hogy háta mögött a fűbe markolhasson és megtámassza magát.* Dióhéjban az élettörténetem. Kéred a hosszabb verziót is?
*Ujjait dörzsölve előrebocsátja, hogy annak borsosabb ára lesz holmi csókoknál. Persze előtte a Vörösnek még azt is mérlegelnie kell, hogy mennyi igaz a most elhangzottakból és mi az, amit légből kapottan csapott hozzá a Félszemű.*
- Megvan még a búcsúajándékom?
//Magánakció//
*Azt hitte, hogy ennél nehezebb lesz, de az a világ, ami kihordta magából a jelenlegi Khant rábizonyítja a férfire, hogy voltaképpen ásóbotszerűen szimpla gondolkodásának összetétele. Tartott attól, hogy félni, kételkedni és visszakozni fog, amikor a tavaszi szél újra az útjába sodorja a Vöröst és lám, most megtette, mi több, a nyakába akasztotta kismajomként.
A vehemens lendület kiforgatja talpa alól a talajt, ezért ellentmondva az előzetes feltételezéseknek a sejhaján landol, egy ölébe zuhanó fehérnéppel. Ú-ra kerekedő szájjal emeli fel fejét, mikor nem tapasztal ágyék körüli sajgást: ezt nem tudja miképp, de megúszta. A csók nem éppen olyan, mint amilyennel számolt vagy amilyenre emlékezett: több és kevesebb is annál. Kevesebb onnét nézve, hogy tetemesebb adaggal is elbírna még, ugyanakkor sokkal bőkezűbb adomány, mint amit beoszthatott idáig. Az emlékek csak ideig-óráig szolgálnak hű helyettesítőként, az idő ugyanúgy elkoptatja mint az egy-egy névhez tartozó arcot. Névről szinte még mindenkit elő tudna citálni az Ifjú Sólyom kompániájából, de a felük (ha nem nagyobb hányaduk) arcáról már semmiféle kép nem él a fejében. Így esett a dolog Dynti csókjával, érintésével is, olyas különbséggel, hogy ez mintha sokkal gyorsabban elkezdte volna kilúgozni magát a Félszemű koponyájából.*
- Gratulálok, most lehet, hogy elrontottad. - *Utal az alfelét ért zúzódásos huppanásra.* De ne gyere nekem ezután majd azzal, hogy: "jajj, milyen lapos, lecsúszik róla a kezem!"
*Hangutánzást alkalmazva megpróbál Dynti hangszínén megszólalni, mindezt nyakon öntve egy jókora adag affektálással és széles ívű kézmozdulatokkal. A mozgástérre azért vigyáz, nehogy a csélcsap tolvajlányka lehetőséget lásson a menekedésre, ezért csak rövid ideig szórakozik karjainak lóbálásával, azok hamar visszatérnek a cellarácsok szerepéhez.
Közelebb is kéreti magához a Vöröst, hogy megismételtessen vele néhány szót.*
- Ezt most mondd lassabban és töltsd meg vágyakozással. - *Nem tudja megállni, hogy ehhez ne nyújtson segédkezet (szó szerint) a nő ruháin keresztül. Bízik ő Dynti képességeiben, szó se róla, de Khan csak segítőkész akar lenni.* A te házi démonod, mmmh.
*Münnyög egy sort a dolgon, mintha máris kéjes élvezetet nyújtana számára ez a szerep is. Ezerarcúnak mutatja magát, pedig az egy-híján-tucat típusú emberek rostáján simán átsiklana: egyedül talán az a cinkos él teszi jellegzetessé, ami a már sokat emlegetett odúlakó bundásokhoz rokonítja.*
- A démont el is kell nevezni, mit szólnál a KHMLVNSZN-hez? Mondd el hercegnőm, hány kőgazdag nemesembert kopasztottál meg tél óta? Hányan csipegetik most padlóról maradék önbecsülésüket és csekélyke pénzüket, amivel hátrahagytad őket? - *Kissujjal ellenőrzi, hogy a zeke alatt rálel-e még a Vörös felé intézett kihívás jutalomtárgyára, kitapintva pedig konstatálja, hogy a lány még nem tette meg a lépését.
A puha füvű udvaron kényelmes ülése esik és tekintettel az enyhe évszakra nem éri cúg a fenekét.*
- Visszavonom a Tökmagot, jut is eszembe. A Liszteszsák jobb lesz. - *Nem enged replikázni, ha azon kapná Dyntit, hogy visszavágna, csókkal temeti a próbálkozást, azután meg már úgyis ő a soros egy történettel.*
- Az ellentételezés megfelelőnek találtatott, jogosult vagy megtudni az igazságot. - *A legendák orákulumai kezdik ködös kinyilatkoztatásaikat így: ceremoniálisan és ráérősen.*
- Címben lovag, lélekben zsoldos vagyok a Vashegy szolgálatában. Nemzőim a Leon néven hívtak és ugyanolyan üresnek éreztem, mint a gyomromat gyerekkorom nagy részében. A Khan nevet én választottam magamnak és én töltöttem meg tartalommal. Loptam, hogy ehessek, később öltem ugyanezért. Az életbenmaradásból hivatás lett én pedig elfogadtam és élvezni is kezdtem. Az Ifjú Sólyom álma aztán porig égett, a zsoldoshadat szétkergették, engem meg börtönbe vetettek. Évek után úgy esett, hogy egy istállóban talált rám a Kolosszus, tudod, a batár lovag, akit bucira vertél a Harcosok tornáján. Közösen mentünk el Amon Ruadhra és közösen emeltek minket a lovagi címre, noha ő már azelőtt is valami északi uracskának számított. - *Amíg beszélt szabadon eresztette Dyntit, hogy háta mögött a fűbe markolhasson és megtámassza magát.* Dióhéjban az élettörténetem. Kéred a hosszabb verziót is?
*Ujjait dörzsölve előrebocsátja, hogy annak borsosabb ára lesz holmi csókoknál. Persze előtte a Vörösnek még azt is mérlegelnie kell, hogy mennyi igaz a most elhangzottakból és mi az, amit légből kapottan csapott hozzá a Félszemű.*
- Megvan még a búcsúajándékom?
1827. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2016-01-20 11:08:33
Üzenet elküldve: 2016-01-20 11:08:33
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Magánakció//
*Zavaros mosolyra futja a köpeny átvételekor. Kavarognak a dolgok benne, örüljön, legyen-e inkább mérges?
Szemét a másikon jártatva, elhallgatva fülét bizsergető hangját, kétsége sem lehet afelől, hogy nem szellemet sodort elé az éjszaka. Annál is inkább, minthogy jelenleg józanabb, mint bármikor. A rum már idefele úton elfogyott, nehezen tudta tartogatni a teli üveget a táskájában, túlságosan szomjazott, sajnos az ilyen előfordul, s ki lenne, aki megmerné szólni az exkalózt italozási vágyaiért?
Amikor viszont tapizási engedélyt kap, ő nem a férfi hátsójához nyúl a felkínálás ellenére sem, hanem előbb karját tapogatja meg, majd állának élén húzza végig ujjait.*
- Kétségtelenül. *Jegyzi meg mosolyogva és visszahúzza a kezét. Főleg, hogy morcosan felhúzhassa az orrát arra a megjegyzésre, hogy nem vehet el semmit a részeg férfitől.*
- Te vagy a megtestesült gonosz. *Jegyzi meg duzzogva, még a kezét is keresztbefonja a mellkasán. Viszont rögtön meg is enyhül, ezt jelzi, hogy lassan leengedi a kezeit és bár kellő távoltartással de azért félszemmel megfigyeli a kabát alá rejtett pénzt. A kihívást persze el is fogadja, s talán mondani sem kell, hogy szeret játszadozni, nem egyből ráugrani a zsákmányra, még, ha az imént nem is ezt az oldalát mutatta, amikor rá akarta magát vetni a teljesen kész fickóra.
Aprót kuncog az illető családnevén, majd megakad egy megjegyzésen. Az is lehet, hogy véletlen elszólás volt a másik részéről, talán kíváncsi volt, hogy ő ráharap-e, de ha az utolsó, akkor jól sejtette.*
- Az vagyok? *Talán szebb címet nem is igazán érdemelhetett volna ki, minthogy valaki gyengéje legyen, s pont Khané. A királynői megszólalás felidézi benne a kellemes emlékeket, ahogy a hóvihar közepén, abban a fakunyhóban a kandalló előtt a prémekben feküdve képesek voltak órákon át taglalni milyen feladatai lennének a másiknak. Emlékei közt kutat a férfi hivatalos megnevezésére is, ahogy az elmúlt időszakban gyakran, amikor csak eszébe jutott, próbálta felidézni a néhány betűs mozaikszót, amivel a titulust megnevezte, Annyira belemerül ebbe a merengésbe, hogy még reagálni is elfelejt, bár arckifejezése mindenképp jelzi, hogy tetszik neki, amit hallott. Sokkal inkább, mint amit utána kell hallgatnia.
Gyanúsan méregeti a Félszemű arcát. Talán ez is csak egy újabb mese, vagy kitalált adalék élettörténetéhez? Esetleg tényleg városőr lenne? Képtelen eligazodni rajta, de minél tovább nézi annál inkább úgy dönt, most nem is lényeges.
Tesz egy lépést közelebb.*
- Mindent tudni akarok. *Előbb ugyan azon volt, hogy felszólítja a másikat, hogy ne legyen követelőző, de rá kell jönnie, hogy ő maga az. Mi sem bizonyítja, jobban, minthogy a kardot kínzó lassúsággal helyezi tokjába, ám ezután annál gyorsabban cselekszik. Meglepő hevességgel pattan a másikra, gyakorlatilag rajta csüngve, két lábával a derekán támaszkodva, kezével pedig a nyaka körül. Minthogy nem egy nehézsúlyú harcos, ráadásul, mint ahogy a másik megjegyezte, Tökmag, így vélhetőleg Khannak sem kottyan meg az a némi súlyfelesleg a nyakában, főleg, hogy nem vesztegetve az időt, a sorsszerű viszontlátás örömére ajkaival a férfié után kap. Ha az ember sokáig nem iszik, hajlamos szomjában kicsit mohó lenni, ekképpen most ő ebben a helyzetben. Kínzó szomját mohón csillapítja.*
//Magánakció//
*Zavaros mosolyra futja a köpeny átvételekor. Kavarognak a dolgok benne, örüljön, legyen-e inkább mérges?
Szemét a másikon jártatva, elhallgatva fülét bizsergető hangját, kétsége sem lehet afelől, hogy nem szellemet sodort elé az éjszaka. Annál is inkább, minthogy jelenleg józanabb, mint bármikor. A rum már idefele úton elfogyott, nehezen tudta tartogatni a teli üveget a táskájában, túlságosan szomjazott, sajnos az ilyen előfordul, s ki lenne, aki megmerné szólni az exkalózt italozási vágyaiért?
Amikor viszont tapizási engedélyt kap, ő nem a férfi hátsójához nyúl a felkínálás ellenére sem, hanem előbb karját tapogatja meg, majd állának élén húzza végig ujjait.*
- Kétségtelenül. *Jegyzi meg mosolyogva és visszahúzza a kezét. Főleg, hogy morcosan felhúzhassa az orrát arra a megjegyzésre, hogy nem vehet el semmit a részeg férfitől.*
- Te vagy a megtestesült gonosz. *Jegyzi meg duzzogva, még a kezét is keresztbefonja a mellkasán. Viszont rögtön meg is enyhül, ezt jelzi, hogy lassan leengedi a kezeit és bár kellő távoltartással de azért félszemmel megfigyeli a kabát alá rejtett pénzt. A kihívást persze el is fogadja, s talán mondani sem kell, hogy szeret játszadozni, nem egyből ráugrani a zsákmányra, még, ha az imént nem is ezt az oldalát mutatta, amikor rá akarta magát vetni a teljesen kész fickóra.
Aprót kuncog az illető családnevén, majd megakad egy megjegyzésen. Az is lehet, hogy véletlen elszólás volt a másik részéről, talán kíváncsi volt, hogy ő ráharap-e, de ha az utolsó, akkor jól sejtette.*
- Az vagyok? *Talán szebb címet nem is igazán érdemelhetett volna ki, minthogy valaki gyengéje legyen, s pont Khané. A királynői megszólalás felidézi benne a kellemes emlékeket, ahogy a hóvihar közepén, abban a fakunyhóban a kandalló előtt a prémekben feküdve képesek voltak órákon át taglalni milyen feladatai lennének a másiknak. Emlékei közt kutat a férfi hivatalos megnevezésére is, ahogy az elmúlt időszakban gyakran, amikor csak eszébe jutott, próbálta felidézni a néhány betűs mozaikszót, amivel a titulust megnevezte, Annyira belemerül ebbe a merengésbe, hogy még reagálni is elfelejt, bár arckifejezése mindenképp jelzi, hogy tetszik neki, amit hallott. Sokkal inkább, mint amit utána kell hallgatnia.
Gyanúsan méregeti a Félszemű arcát. Talán ez is csak egy újabb mese, vagy kitalált adalék élettörténetéhez? Esetleg tényleg városőr lenne? Képtelen eligazodni rajta, de minél tovább nézi annál inkább úgy dönt, most nem is lényeges.
Tesz egy lépést közelebb.*
- Mindent tudni akarok. *Előbb ugyan azon volt, hogy felszólítja a másikat, hogy ne legyen követelőző, de rá kell jönnie, hogy ő maga az. Mi sem bizonyítja, jobban, minthogy a kardot kínzó lassúsággal helyezi tokjába, ám ezután annál gyorsabban cselekszik. Meglepő hevességgel pattan a másikra, gyakorlatilag rajta csüngve, két lábával a derekán támaszkodva, kezével pedig a nyaka körül. Minthogy nem egy nehézsúlyú harcos, ráadásul, mint ahogy a másik megjegyezte, Tökmag, így vélhetőleg Khannak sem kottyan meg az a némi súlyfelesleg a nyakában, főleg, hogy nem vesztegetve az időt, a sorsszerű viszontlátás örömére ajkaival a férfié után kap. Ha az ember sokáig nem iszik, hajlamos szomjában kicsit mohó lenni, ekképpen most ő ebben a helyzetben. Kínzó szomját mohón csillapítja.*
1826. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2016-01-20 00:40:35
Üzenet elküldve: 2016-01-20 00:40:35
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Magánakció//
- Ez az én Vörösöm. - *Villant telt vigyort a morcogó-dünnyögő hang gazdájára. Olyan, mint egy kislány, aki nem kaphatja meg a játékát, de túl csökönyös és önfejű ahhoz is, hogy dacos büszkeségéből alább adjon azért, hogy célt érjen. Nem a véletlen műve, hogy a Félszemű e "gyengeségére" apellálva szereti heccelni. Imádnivaló tud lenni puffogás közben, ez most már második találkozásuk alkalmával nyer bizonyítást.
A férfiasságát ugyanúgy félti Khan, mint bármely józan eszű társa tenné és jeles esetben még indokolt is lehet az óvatosság, több szempontból is. A teljesség igénye nélkül: Dynti tolvaj, hozzászokott már a bőr mindenféle formájának metszéséhez, emellett olyan a vehemenciája, amilyen és akad a keze ügyében egy pokolian éles penge is a művelethez. Az igazi műértők persze valami rozsdás és tompa élűvel végeznék és itt el is kanyarodik a gondolat a kínzás felé, amiről kiderítette a hegyekben, hogy a Vörös Királynőtől nem idegen foglalatosság.*
- Öhm, ezt akkor visszaadom, gondolom vannak még bőven, akiknek a kíváncsi tekintetét el akarnád ma kerülni. - *Hajíthatná is a kelmét, de a sokallta üdvösebbnek ígérkező közeledést választja, ezúttal (még) mindenféle mellékesen forgatott gondolat nélkül. Az esti árnyak nyalta arcot közelebbről is látni szeretné, változtak-e bármit is az emlékeiben eltárolt vonások?*
- Teljes valójában. Ráfoghatsz a hátsómra, azt úgysem tudná semmilyen álruhás leutánozni. - *Még tán ki is fordul picit, hogy a szabad választás jogán akár élhessen is a felkínálással Dynti.* Pénzt amúgy, de találni nem fogok már belőle. És tőle te sem veszel el semmit, azt viszont eljátszhatjuk, hogy engem megrövidítesz egy erszénnyel. Véletlenül pont van nálam úgy száz rúpia, amit óvatlanul az övem külső felén rögzítettem, mert hát a belváros kerületeiben, ilyen közel a gazdagnegyedhez ki tartana egy zsebmetszőtől?
*Féloldalasan viselt kabátja szárnyát megemeli, felfedve a szütyő pontos helyét vele. Annyi kikötéssel él csak a Vörös felé, hogy ne rögtön próbálja meg: okozzon meglepetést.*
- Ez a derék úriember itt Le... Li... Loran del "fontos ember vagyok családi név" és mivel ma este különösen nagy páni félelem lett úrrá rajta, hogy a pénzének lába kél, ezért elszegődtetett maga mellé vagyonőrnek, hogy megvédjem a magadfajtáktól. Pechére, nem fogja megtudni, hogy Te éppen a gyengém vagy. A kérdést hajlandó vagyok fel nem tettnek minősíteni és nem felháborodni rajta a kelleténél jobban: hát hordoznék-e bárki mást is úgy királynőt megillető pompában, mint téged?
*Most szinte kizárólag a folytatás érdekli a Félszeműt, mert ez a felállás még a legkisebb léptékekben sem mutat rokonságot a múltkorival. Ott közrejátszott a dologban némi kényszerszerűség is, de akárhogy fixírozza is a lány köpenyét, csak nem talál azon szövettépő fenevadat acsarkodni és szőlőszemet sem rejt valószínűleg Dynti marka. A Pegazusról meg csak nem adhatja be a nőnek, hogy az övé, vagy mérsékeltebb formájában, hogy társtulajdonosa a krimónak.*
- Csatlakoznék, de higgy nekem, a társaság csak rövid távon nyújt vígaszt a cellák kellemetlenebbik oldalán. - *Khan, az Khan. Ha valami átültethető más megvilágítása, akkor ő meg is fogja tenni és erre általában mindig alkalmat ragad.* Most megcsíptél.
*Megadóan magasra emeli a kezeit, ha ludasnak tartják valamiben, most akként is viselkedik.*
- Arthenior Várorsőrségében szolgálok, mint káplár, de a zsold olyan szűkös, hogy mellékállást kell vállalnom, ezért néha pocsolyarészeg kereskedő uracskákat kísérgetek és óvok értékeik leendő eltulajdonítóitól. Úgyhogy itt az üzlet, amit kínálok: elteszed azt a kardot, mert valamelyikünk a végén beleesik és megböki magát egy kínos helyen. Továbbá kapok egy "jó újra látni" címzésű csókot (a helyet, ahová szánod megválaszthatod), azután meg elmondom széltolás nélkül is a történetem, kereken. Na? Kezet... mármint, csókot rá!
//Magánakció//
- Ez az én Vörösöm. - *Villant telt vigyort a morcogó-dünnyögő hang gazdájára. Olyan, mint egy kislány, aki nem kaphatja meg a játékát, de túl csökönyös és önfejű ahhoz is, hogy dacos büszkeségéből alább adjon azért, hogy célt érjen. Nem a véletlen műve, hogy a Félszemű e "gyengeségére" apellálva szereti heccelni. Imádnivaló tud lenni puffogás közben, ez most már második találkozásuk alkalmával nyer bizonyítást.
A férfiasságát ugyanúgy félti Khan, mint bármely józan eszű társa tenné és jeles esetben még indokolt is lehet az óvatosság, több szempontból is. A teljesség igénye nélkül: Dynti tolvaj, hozzászokott már a bőr mindenféle formájának metszéséhez, emellett olyan a vehemenciája, amilyen és akad a keze ügyében egy pokolian éles penge is a művelethez. Az igazi műértők persze valami rozsdás és tompa élűvel végeznék és itt el is kanyarodik a gondolat a kínzás felé, amiről kiderítette a hegyekben, hogy a Vörös Királynőtől nem idegen foglalatosság.*
- Öhm, ezt akkor visszaadom, gondolom vannak még bőven, akiknek a kíváncsi tekintetét el akarnád ma kerülni. - *Hajíthatná is a kelmét, de a sokallta üdvösebbnek ígérkező közeledést választja, ezúttal (még) mindenféle mellékesen forgatott gondolat nélkül. Az esti árnyak nyalta arcot közelebbről is látni szeretné, változtak-e bármit is az emlékeiben eltárolt vonások?*
- Teljes valójában. Ráfoghatsz a hátsómra, azt úgysem tudná semmilyen álruhás leutánozni. - *Még tán ki is fordul picit, hogy a szabad választás jogán akár élhessen is a felkínálással Dynti.* Pénzt amúgy, de találni nem fogok már belőle. És tőle te sem veszel el semmit, azt viszont eljátszhatjuk, hogy engem megrövidítesz egy erszénnyel. Véletlenül pont van nálam úgy száz rúpia, amit óvatlanul az övem külső felén rögzítettem, mert hát a belváros kerületeiben, ilyen közel a gazdagnegyedhez ki tartana egy zsebmetszőtől?
*Féloldalasan viselt kabátja szárnyát megemeli, felfedve a szütyő pontos helyét vele. Annyi kikötéssel él csak a Vörös felé, hogy ne rögtön próbálja meg: okozzon meglepetést.*
- Ez a derék úriember itt Le... Li... Loran del "fontos ember vagyok családi név" és mivel ma este különösen nagy páni félelem lett úrrá rajta, hogy a pénzének lába kél, ezért elszegődtetett maga mellé vagyonőrnek, hogy megvédjem a magadfajtáktól. Pechére, nem fogja megtudni, hogy Te éppen a gyengém vagy. A kérdést hajlandó vagyok fel nem tettnek minősíteni és nem felháborodni rajta a kelleténél jobban: hát hordoznék-e bárki mást is úgy királynőt megillető pompában, mint téged?
*Most szinte kizárólag a folytatás érdekli a Félszeműt, mert ez a felállás még a legkisebb léptékekben sem mutat rokonságot a múltkorival. Ott közrejátszott a dologban némi kényszerszerűség is, de akárhogy fixírozza is a lány köpenyét, csak nem talál azon szövettépő fenevadat acsarkodni és szőlőszemet sem rejt valószínűleg Dynti marka. A Pegazusról meg csak nem adhatja be a nőnek, hogy az övé, vagy mérsékeltebb formájában, hogy társtulajdonosa a krimónak.*
- Csatlakoznék, de higgy nekem, a társaság csak rövid távon nyújt vígaszt a cellák kellemetlenebbik oldalán. - *Khan, az Khan. Ha valami átültethető más megvilágítása, akkor ő meg is fogja tenni és erre általában mindig alkalmat ragad.* Most megcsíptél.
*Megadóan magasra emeli a kezeit, ha ludasnak tartják valamiben, most akként is viselkedik.*
- Arthenior Várorsőrségében szolgálok, mint káplár, de a zsold olyan szűkös, hogy mellékállást kell vállalnom, ezért néha pocsolyarészeg kereskedő uracskákat kísérgetek és óvok értékeik leendő eltulajdonítóitól. Úgyhogy itt az üzlet, amit kínálok: elteszed azt a kardot, mert valamelyikünk a végén beleesik és megböki magát egy kínos helyen. Továbbá kapok egy "jó újra látni" címzésű csókot (a helyet, ahová szánod megválaszthatod), azután meg elmondom széltolás nélkül is a történetem, kereken. Na? Kezet... mármint, csókot rá!
1825. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2016-01-19 17:48:39
Üzenet elküldve: 2016-01-19 17:48:39
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Magánakció//
- Cöh… *Morran fel a másik pofátlankodása miatt. Nem elég, hogy félbeszakított egy ölébe pottyanó lopási kísérletet, de még kérdésével tovább is húzza a lány agyát. És akkor még a Tökmagozás… *
- Vagy! Inkább nem a nyelved bököm le vele. Vagy valami mást. *Vágja oda sértetten. Egyébként nem nagyon szeret vitatkozni ellenfeleivel, de bosszantja a tény, hogy a férfi még csak kardot sem ránt ellene, érezhetően nem tekinti ellenfelének, a Vöröskét pedig meglehetősen zavarja, ha semmibe nézik.
Mivel mással is próbálhatná meg kifejezni ezt, minthogy óvatos csapást kísérel meg mérni a másik felé, az viszont kihajol a penge alól, s azzal a mozdulattal rántja le a leplet fejéről. Ezzel kiszabadult a menedéket nyújtó szürke árnyékból, hogy lángszín lobonca virítson a holdfényben.*
- Hé! *Ennyire dühösnek sem érezte magát egy ideje, semmibe nézik, kicselezik. Viszont, amikor a férfi tovább beszél, egyre inkább tudatosodik benne, hogy amit korábban képzelődésnek hitt, valójában nem az elméje gonosz játéka volt. Fél másodpercébe sem telik, hogy tengelye körül fordulva nézzen szemet a jelenlegi porondmesterrel. Még pislogni sem tud.*
- Khan? *Ejti ki a száján meglepetten, majd pár lépést közelítve, gyanúsan méregeti, valóban valós jelenség-e amit szürkéi látni vélnek. További beszéde után viszont semmi kétsége nincs felőle, tényleg a Félszemű az.*
- Mit keresel te itt? *Hangja számon kérő, meglepett, izgatott, ezeknek az egyvelege. Kardját lába mellé engedi és a továbbiakban csak pislog párat, amíg a lovag korábbi kiszemeltjét összekaparja a földről. *
- És ki a fene ez? *Mutat a balfácánra, kit a vállára kapott.* Újabb megmenteni való hercegnő? Látom nem unatkoztál. Khm. *Ha lett volna ideje, vagy tudta volna előre, akkor bekészült volna valami velősebb beszéddel, esetleg némi csesztetéssel, amiért annak idején csak úgy hagyta őt lépni (holott tudja, hogy ő akart menni). De erre nem igazán készült fel. Ezt jelzi, hogy megint nem találja a helyét azon a kis udvaron, ahol néhány pillanattal korábban még annyira nyeregben érezte magát.
Végül pedig megrázza magát, hogy észhez térjen. Elvégre is, Khan most kívánja elvinni a pénzét, az ő tenyere pedig már régen nem viszketett ennyire az arany után. El is dönti magában, hogy, ha kell, hát követi őket. Némán nézi, amint elindulnak, majd végül mégsem. A préda a padra kerül, ő pedig nagyon is alaposan végigméri előbb a félkész fickót, majd egykori megmentőjét. Széles vigyorra húzódik a szája.*
- Szóval… Most már tudod, hogy többnyire mivel keresem a rumra valót, s mégsem akarsz feladni a városőröknek, hanem csatlakoznál? Honnan tudjam, hogy nem egy vagy közülük valójában és ez csak egy csapda? *Vonja meg kacéran a szemöldökét. Valójában, tényleg nem tud még mindig semmit a férfi valós foglalkozásáról, s bár esze ágában sincs gyomron szúrni, de a kardot egyelőre mégsem engedi vissza a tokjába, csak esetlenül tartja teste mellett.*
//Magánakció//
- Cöh… *Morran fel a másik pofátlankodása miatt. Nem elég, hogy félbeszakított egy ölébe pottyanó lopási kísérletet, de még kérdésével tovább is húzza a lány agyát. És akkor még a Tökmagozás… *
- Vagy! Inkább nem a nyelved bököm le vele. Vagy valami mást. *Vágja oda sértetten. Egyébként nem nagyon szeret vitatkozni ellenfeleivel, de bosszantja a tény, hogy a férfi még csak kardot sem ránt ellene, érezhetően nem tekinti ellenfelének, a Vöröskét pedig meglehetősen zavarja, ha semmibe nézik.
Mivel mással is próbálhatná meg kifejezni ezt, minthogy óvatos csapást kísérel meg mérni a másik felé, az viszont kihajol a penge alól, s azzal a mozdulattal rántja le a leplet fejéről. Ezzel kiszabadult a menedéket nyújtó szürke árnyékból, hogy lángszín lobonca virítson a holdfényben.*
- Hé! *Ennyire dühösnek sem érezte magát egy ideje, semmibe nézik, kicselezik. Viszont, amikor a férfi tovább beszél, egyre inkább tudatosodik benne, hogy amit korábban képzelődésnek hitt, valójában nem az elméje gonosz játéka volt. Fél másodpercébe sem telik, hogy tengelye körül fordulva nézzen szemet a jelenlegi porondmesterrel. Még pislogni sem tud.*
- Khan? *Ejti ki a száján meglepetten, majd pár lépést közelítve, gyanúsan méregeti, valóban valós jelenség-e amit szürkéi látni vélnek. További beszéde után viszont semmi kétsége nincs felőle, tényleg a Félszemű az.*
- Mit keresel te itt? *Hangja számon kérő, meglepett, izgatott, ezeknek az egyvelege. Kardját lába mellé engedi és a továbbiakban csak pislog párat, amíg a lovag korábbi kiszemeltjét összekaparja a földről. *
- És ki a fene ez? *Mutat a balfácánra, kit a vállára kapott.* Újabb megmenteni való hercegnő? Látom nem unatkoztál. Khm. *Ha lett volna ideje, vagy tudta volna előre, akkor bekészült volna valami velősebb beszéddel, esetleg némi csesztetéssel, amiért annak idején csak úgy hagyta őt lépni (holott tudja, hogy ő akart menni). De erre nem igazán készült fel. Ezt jelzi, hogy megint nem találja a helyét azon a kis udvaron, ahol néhány pillanattal korábban még annyira nyeregben érezte magát.
Végül pedig megrázza magát, hogy észhez térjen. Elvégre is, Khan most kívánja elvinni a pénzét, az ő tenyere pedig már régen nem viszketett ennyire az arany után. El is dönti magában, hogy, ha kell, hát követi őket. Némán nézi, amint elindulnak, majd végül mégsem. A préda a padra kerül, ő pedig nagyon is alaposan végigméri előbb a félkész fickót, majd egykori megmentőjét. Széles vigyorra húzódik a szája.*
- Szóval… Most már tudod, hogy többnyire mivel keresem a rumra valót, s mégsem akarsz feladni a városőröknek, hanem csatlakoznál? Honnan tudjam, hogy nem egy vagy közülük valójában és ez csak egy csapda? *Vonja meg kacéran a szemöldökét. Valójában, tényleg nem tud még mindig semmit a férfi valós foglalkozásáról, s bár esze ágában sincs gyomron szúrni, de a kardot egyelőre mégsem engedi vissza a tokjába, csak esetlenül tartja teste mellett.*
1824. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2016-01-19 13:52:56
Üzenet elküldve: 2016-01-19 13:52:56
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Magánakció//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Fél pillanatra fordítja el a fejét és máris meggyullad a világ, mintha éppen ő lenne az egyetlen, ami az emberi rend romlása és a végpusztulat között állna. A kereskedő olyannyira nem talál már stabil fogást az alatta egyébként meglehetősen gyorsan járó planétán, hogy a sejhajlendítés előtt nekitántorodik a Pegazus oldalfalának és homlokkal lekoccolja a terméskövet.*
- Áucs. - *Még saját homlokához is odakap, a hétre tervezett beleérzés-adagot ezzel ki is pipálva. Surrog aztán a kelme, hüvelyében felnyög a szunnyadó acél is, de ami nagyon elszomorítja, az figyelmeztető szavainak semmibe vétele. Újkeletű kiállása a magatehetetlenek iránt megérne egy misét, hogy éppen ő az, aki teljes vállszélességgel kiállna értük. Mint egy rossz vicc felütése. Talán csak azért akarja befejezni, amiért egy tévútra csúszott poént sem hagyna úgy lógva: mély lélekvizsgálatot nem igénylő felismerés objektív ténye várja a választ keresőt itt.
Kényszeres befejezési mániája van.*
- Na tessék, pont a legjobb résznél rontom el. Mivel folytattad volna: pénzt vagy életet? - *Mellkasa előtt összefűzi karjait, álltából nem tágít, talán csak lehajol egy picit, mintha a csuklya alá próbálna tekinteni.* Tökmag, azt hajtsd már félre, mert a végén megbököd magad, aztán a városőrök még azért is bosszankodhatnak, hogy sebet kell öltetniük az orvossal rajtad.
*A visszakézből adott kérdés (hogyhogy nem) olyan, amilyennek egy tolvaj szájából hangoznia kell: pimasz és sorskihívó. Nem is ettől kerekedik el szeme, hanem az ezt követő mondaton. Ezer év távlatából is ráismerne bármire, amit saját szellemi termékének tart és a hanyagul odaköpött "ki-ha-én-nem" egysoros ezen gyűjteményének oszlopos tagja.
Második körös megrökönyödését a fáradt fáklyafény által nyalt kardacél okozza: a rabló nem egy közönséges piszkavassal fenyegeti és amikor csak hajszállal fordul ki a döfésre emelt hegy elől, motivációt is cserél arra nézvést, hogy miért akarja a támadó arcát látni.
A sólyomkard nem csatlakozik az Acéldalhoz, a Félszemű csak egy hátralépést tesz és oldalvást fordítja felsőtestét, jobbjával pedig a csuklya után kap, amikor a tolvaj elsuhan mellette. Lendülete végén egy arcvonást rejtő kiegészítővel lesz kevesebb, Khan meg egy felismeréssel gazdagabb.*
- Beszarok rajtad, hogy másodjára is így eljátszod ugyanazt. - *Eddigre már Dynti is felismerhette, de ha nem, akkor a teljes biztosságot szavatolva hozzátoldja még ezt is.* A kalyibában másról énekeltél nekem.
*Az ájult kereskedőhöz lép ezalatt, megpróbálja életre pofozni, mérsékelt eredménnyel. Rezignáltan nyögést hallat, a világ (de legalábbis a közelben lévő Dynti) tudtára adva fájdalmát. Sejti már egy ideje, hogy a szíve fogja sírba vinni, bár a körülmény, hogy végelgyengülés vagy egy tíz centis, rozsdás bökő miatt, még változhat. Vállára kapja a tagot.*
- Őt én most elviszem a házába, vagy mijébe. SÉRTETLENÜL. Utána megmotozlak, hogy mit lopdostál eddig össze. - *El is indul, de a harmadik lépés megtétele utána már borzalmasan elege van ebből, így visszafekteti az egyik padra védencét és a rég látott tolvajhercegnőhöz fordul.*
- Kit akarok én áltatni? Menjünk, raboljunk ki valami kőgazdag nemest, rúgjunk be és idézzük fel azt az estét a hegyekből.
//Magánakció//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Fél pillanatra fordítja el a fejét és máris meggyullad a világ, mintha éppen ő lenne az egyetlen, ami az emberi rend romlása és a végpusztulat között állna. A kereskedő olyannyira nem talál már stabil fogást az alatta egyébként meglehetősen gyorsan járó planétán, hogy a sejhajlendítés előtt nekitántorodik a Pegazus oldalfalának és homlokkal lekoccolja a terméskövet.*
- Áucs. - *Még saját homlokához is odakap, a hétre tervezett beleérzés-adagot ezzel ki is pipálva. Surrog aztán a kelme, hüvelyében felnyög a szunnyadó acél is, de ami nagyon elszomorítja, az figyelmeztető szavainak semmibe vétele. Újkeletű kiállása a magatehetetlenek iránt megérne egy misét, hogy éppen ő az, aki teljes vállszélességgel kiállna értük. Mint egy rossz vicc felütése. Talán csak azért akarja befejezni, amiért egy tévútra csúszott poént sem hagyna úgy lógva: mély lélekvizsgálatot nem igénylő felismerés objektív ténye várja a választ keresőt itt.
Kényszeres befejezési mániája van.*
- Na tessék, pont a legjobb résznél rontom el. Mivel folytattad volna: pénzt vagy életet? - *Mellkasa előtt összefűzi karjait, álltából nem tágít, talán csak lehajol egy picit, mintha a csuklya alá próbálna tekinteni.* Tökmag, azt hajtsd már félre, mert a végén megbököd magad, aztán a városőrök még azért is bosszankodhatnak, hogy sebet kell öltetniük az orvossal rajtad.
*A visszakézből adott kérdés (hogyhogy nem) olyan, amilyennek egy tolvaj szájából hangoznia kell: pimasz és sorskihívó. Nem is ettől kerekedik el szeme, hanem az ezt követő mondaton. Ezer év távlatából is ráismerne bármire, amit saját szellemi termékének tart és a hanyagul odaköpött "ki-ha-én-nem" egysoros ezen gyűjteményének oszlopos tagja.
Második körös megrökönyödését a fáradt fáklyafény által nyalt kardacél okozza: a rabló nem egy közönséges piszkavassal fenyegeti és amikor csak hajszállal fordul ki a döfésre emelt hegy elől, motivációt is cserél arra nézvést, hogy miért akarja a támadó arcát látni.
A sólyomkard nem csatlakozik az Acéldalhoz, a Félszemű csak egy hátralépést tesz és oldalvást fordítja felsőtestét, jobbjával pedig a csuklya után kap, amikor a tolvaj elsuhan mellette. Lendülete végén egy arcvonást rejtő kiegészítővel lesz kevesebb, Khan meg egy felismeréssel gazdagabb.*
- Beszarok rajtad, hogy másodjára is így eljátszod ugyanazt. - *Eddigre már Dynti is felismerhette, de ha nem, akkor a teljes biztosságot szavatolva hozzátoldja még ezt is.* A kalyibában másról énekeltél nekem.
*Az ájult kereskedőhöz lép ezalatt, megpróbálja életre pofozni, mérsékelt eredménnyel. Rezignáltan nyögést hallat, a világ (de legalábbis a közelben lévő Dynti) tudtára adva fájdalmát. Sejti már egy ideje, hogy a szíve fogja sírba vinni, bár a körülmény, hogy végelgyengülés vagy egy tíz centis, rozsdás bökő miatt, még változhat. Vállára kapja a tagot.*
- Őt én most elviszem a házába, vagy mijébe. SÉRTETLENÜL. Utána megmotozlak, hogy mit lopdostál eddig össze. - *El is indul, de a harmadik lépés megtétele utána már borzalmasan elege van ebből, így visszafekteti az egyik padra védencét és a rég látott tolvajhercegnőhöz fordul.*
- Kit akarok én áltatni? Menjünk, raboljunk ki valami kőgazdag nemest, rúgjunk be és idézzük fel azt az estét a hegyekből.
1823. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2016-01-19 10:11:12
Üzenet elküldve: 2016-01-19 10:11:12
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Magánakció//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Az idő lassan telik és meglehetősen unalmasan. Lassan odáig jut a nagy várakozásban, hogy a fán mászkáló apró hangyákkal kezd cseverészésbe és feladja, hogy bármiféle zsákmányt is sikerül ejtenie. Kezd kiesni a rutinból. A többiekkel való megismerkedése előtt aktívan élte azt az életet, hogy leitatott valakit, hagyta, hogy az szobára vigye egy kellemes éjszaka reményében, majd leütötte és lelépett. Régi szép idők.
Most viszont ennyivel kell beérnie, hogy itt kuksol a fa árnyékában arra várva, hogy valami félkegyelmű kibotorkáljon.
Amikor már éppen nevet készül adni a hangyáknak, akkor viszont rámosolyog a szerencse, s Dynti nem rest egy komisz mosollyal visszamosolyogni rá hálásan.
Feszülten követi szemével az áldozatot, ahogy egyedül botorkál, s minthogy éles fülei nincsenek, így nem hallja, hogy nincs egyedül. A fickó láthatóan nincs tudatállapotának tetőfokán, így rendkívül megkönnyíti a piti tolvaj dolgát. Almát szorongató kezét dobómagasságba emeli, majd a túloldalra hajítja, hogy ezzel neszt keltsen az ellenkező irányban, mint ahol ő van. Ekkor pedig elő is pattan rejtekhelyéről, hogy tőrt nyomjon annak hátához.*
- Most pedig… *Kezdené a dumát, ám összerezzen, amikor valaki más is megszólal mögötte.*
~Ó Basszameg!~ *Sziszegve szívja be a levegőt a fogai között. A hang ismerős, túlságosan is, de józan eszével eltereli a dolgot, lévén, hogy a Félszemű továbbra is biztosan a hegyek között folytatja a dolgát a medencével. Mit kereshetne pont itt, pont most? Biztosan nem ő az, csak a képzelete játszadozik vele. Lassan leengedi a tőrt, hogy visszategye az övébe, majd jobb keze az oldalán függő kard markolatára csúszik.*
- Mi van akkor, ha én nem vagyok álmos? *Kérdezi továbbra is háttal állva. Egy rúgással seggbe küldi a részeg alanyt, majd kardját kivonva fordul meg. Csuklyája szeme elé lóg, mellkastól felfelé nem is látja kivel van dolga.* Hallani akarod, hogy dalol a kardom? *Csendül fel a hangja. Persze, hogy Khantól nyúlta a szöveget. Ez a mai napig élénken szól a fejében, akárhányszor a penge előkerül. Jó pszichológiai harcmodornak tartja, ha egy kicsit talán ráijeszt az idegenre, aki érezhetően fele annyira sem ittas, mint a másik, akit fenéken billentett.*
//Magánakció//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Az idő lassan telik és meglehetősen unalmasan. Lassan odáig jut a nagy várakozásban, hogy a fán mászkáló apró hangyákkal kezd cseverészésbe és feladja, hogy bármiféle zsákmányt is sikerül ejtenie. Kezd kiesni a rutinból. A többiekkel való megismerkedése előtt aktívan élte azt az életet, hogy leitatott valakit, hagyta, hogy az szobára vigye egy kellemes éjszaka reményében, majd leütötte és lelépett. Régi szép idők.
Most viszont ennyivel kell beérnie, hogy itt kuksol a fa árnyékában arra várva, hogy valami félkegyelmű kibotorkáljon.
Amikor már éppen nevet készül adni a hangyáknak, akkor viszont rámosolyog a szerencse, s Dynti nem rest egy komisz mosollyal visszamosolyogni rá hálásan.
Feszülten követi szemével az áldozatot, ahogy egyedül botorkál, s minthogy éles fülei nincsenek, így nem hallja, hogy nincs egyedül. A fickó láthatóan nincs tudatállapotának tetőfokán, így rendkívül megkönnyíti a piti tolvaj dolgát. Almát szorongató kezét dobómagasságba emeli, majd a túloldalra hajítja, hogy ezzel neszt keltsen az ellenkező irányban, mint ahol ő van. Ekkor pedig elő is pattan rejtekhelyéről, hogy tőrt nyomjon annak hátához.*
- Most pedig… *Kezdené a dumát, ám összerezzen, amikor valaki más is megszólal mögötte.*
~Ó Basszameg!~ *Sziszegve szívja be a levegőt a fogai között. A hang ismerős, túlságosan is, de józan eszével eltereli a dolgot, lévén, hogy a Félszemű továbbra is biztosan a hegyek között folytatja a dolgát a medencével. Mit kereshetne pont itt, pont most? Biztosan nem ő az, csak a képzelete játszadozik vele. Lassan leengedi a tőrt, hogy visszategye az övébe, majd jobb keze az oldalán függő kard markolatára csúszik.*
- Mi van akkor, ha én nem vagyok álmos? *Kérdezi továbbra is háttal állva. Egy rúgással seggbe küldi a részeg alanyt, majd kardját kivonva fordul meg. Csuklyája szeme elé lóg, mellkastól felfelé nem is látja kivel van dolga.* Hallani akarod, hogy dalol a kardom? *Csendül fel a hangja. Persze, hogy Khantól nyúlta a szöveget. Ez a mai napig élénken szól a fejében, akárhányszor a penge előkerül. Jó pszichológiai harcmodornak tartja, ha egy kicsit talán ráijeszt az idegenre, aki érezhetően fele annyira sem ittas, mint a másik, akit fenéken billentett.*
1822. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2016-01-19 00:01:03
Üzenet elküldve: 2016-01-19 00:01:03
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Magánakció//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Mivel majdnem beszart a röhögéstől, elvállalta a melót. Nem igazán az ő szakterülete az ilyesmi és élből el is hajtotta volna normális körülmények közt a kurafit, amikor volt pofája az árat megnevezni, cserébe a nyújtandó szolgáltatásért. Félreérteni ne tessék, nem _abban_ az üzletben utazik a Félszemű, bár ez a recens munka is (már megnevezésében) részben kapcsolódik a témakörhöz.
Szóval a történet: Khan a Pegazusban készült épp elverni valami igazán komisz májpusztító italegyletre egy kisebb pénzmagot, amikor ez a pasas majdnem elhasalt az asztalán, amiért orron is nyomja menten, ha nem húzza ki magát azzal, hogy gallyrészeg állapota ellenére decens viselkedést produkál (ami ebben az esetben azt takarja, hogy sűrű fogadkozások közepette magára vállalta a Félszemű egész esti italfogyasztásának költségét). Innét már hamar eszkalálódtak az események, mert a csókáról rövid idő alatt, nagyon sok mindent megtudott, olyan háta közepére kívánt információkkal, hogy milyen üzletben utazik kereskedőként vagy hogy miért nem megy mostanság már olyan jól, mint amikor belevágott a kufárkodásba, aztán valahogy kilyukadtak oda, hogy a zsebesek még most is előszeretettel vámolják meg és hát éppenséggel pont van nála most is egy említésre méltó aranykészlet, ami dögszagként vonzza a hiénákat ma éjjel.
Ekkor kapta az egyszeri (és a kereskedő szerint visszautasíthatlan) ajánlatot, hogy szegődjön el mellé testőrnek, kísérje el a biztosházig, mindezt kétszáz rúpiáért, aminek a felét már meg is kapja most és extraként hozzácsapja a Pegazusban hagyott cehhet is. A Félszemű addigra olyan képtelenül elcseszettnek találta az egészet, hogy egy bólintással belement a dologba.
Innen indultak és most a Holdudvarban járnak, ami még mindig csak az első és legközelebb eső stációja annak az indokoltnál hosszabbnak tűnő estén, amíg az a szerencsétlen flótás magára nem zárhatja a menedékház ajtaját. Dynti éppen kifogja azt az intervallumot, amikor Khan nincs a férfi oldalán, amaz ugyanis épp félrevonultan könnyít magán itt, ebben a még száz holdat sem kitevő pagonyban. Feje máris számtalan verziót szül arra, hogy mit fog találni a márványpadon, mire visszaér. Van közös pontja mindegyik változatnak, ez pedig az alvás ténye, csak míg az egyikben csendesen teszi, addig egy másikban arccal a földet támasztva végez hasonló műveletet, esetleg megtetézi azzal, hogy még maga alá is hányt.
Érthető tehát a Félszemű meglepettsége, amikor mellé trafál az összes variánssal és azt találja látni, hogy amíg ő elvonult hugyozni, a kereskedő máris rászállt az első dögleső.
Fáradtas párakígyót sóhajt világra orrán keresztül, de kardért pusztán ennyiért még nem nyúl.*
- Hé, te ott. Igen, te! Kurva gyorsan lépj vissza hármat, aztán fordulj sarkon és menj inkább aludni, mielőtt az arcodba tolom az egyik padot. - *Belülről szemlélve nagyon előzékeny oldalát mutatja, hisz szóbeli figyelmeztetéssel kezdett és nem rögtön azzal, amit egyébként kilátásba helyezett. A munkát csak a móka kedvéért vállalta el és nem is a kötelességtudat csalja elő belőle a kellemesebbik énjét, egyszerűen csak nincs kedve a nyomorult városőrséggel lefutni a kérdezősködés köreit, ha ezt az idiótát tényleg sikerülne kirabolnia a zsebesnek.*
A hozzászólás írója (Khan Lero) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2016.01.19 02:08:48
//Magánakció//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Mivel majdnem beszart a röhögéstől, elvállalta a melót. Nem igazán az ő szakterülete az ilyesmi és élből el is hajtotta volna normális körülmények közt a kurafit, amikor volt pofája az árat megnevezni, cserébe a nyújtandó szolgáltatásért. Félreérteni ne tessék, nem _abban_ az üzletben utazik a Félszemű, bár ez a recens munka is (már megnevezésében) részben kapcsolódik a témakörhöz.
Szóval a történet: Khan a Pegazusban készült épp elverni valami igazán komisz májpusztító italegyletre egy kisebb pénzmagot, amikor ez a pasas majdnem elhasalt az asztalán, amiért orron is nyomja menten, ha nem húzza ki magát azzal, hogy gallyrészeg állapota ellenére decens viselkedést produkál (ami ebben az esetben azt takarja, hogy sűrű fogadkozások közepette magára vállalta a Félszemű egész esti italfogyasztásának költségét). Innét már hamar eszkalálódtak az események, mert a csókáról rövid idő alatt, nagyon sok mindent megtudott, olyan háta közepére kívánt információkkal, hogy milyen üzletben utazik kereskedőként vagy hogy miért nem megy mostanság már olyan jól, mint amikor belevágott a kufárkodásba, aztán valahogy kilyukadtak oda, hogy a zsebesek még most is előszeretettel vámolják meg és hát éppenséggel pont van nála most is egy említésre méltó aranykészlet, ami dögszagként vonzza a hiénákat ma éjjel.
Ekkor kapta az egyszeri (és a kereskedő szerint visszautasíthatlan) ajánlatot, hogy szegődjön el mellé testőrnek, kísérje el a biztosházig, mindezt kétszáz rúpiáért, aminek a felét már meg is kapja most és extraként hozzácsapja a Pegazusban hagyott cehhet is. A Félszemű addigra olyan képtelenül elcseszettnek találta az egészet, hogy egy bólintással belement a dologba.
Innen indultak és most a Holdudvarban járnak, ami még mindig csak az első és legközelebb eső stációja annak az indokoltnál hosszabbnak tűnő estén, amíg az a szerencsétlen flótás magára nem zárhatja a menedékház ajtaját. Dynti éppen kifogja azt az intervallumot, amikor Khan nincs a férfi oldalán, amaz ugyanis épp félrevonultan könnyít magán itt, ebben a még száz holdat sem kitevő pagonyban. Feje máris számtalan verziót szül arra, hogy mit fog találni a márványpadon, mire visszaér. Van közös pontja mindegyik változatnak, ez pedig az alvás ténye, csak míg az egyikben csendesen teszi, addig egy másikban arccal a földet támasztva végez hasonló műveletet, esetleg megtetézi azzal, hogy még maga alá is hányt.
Érthető tehát a Félszemű meglepettsége, amikor mellé trafál az összes variánssal és azt találja látni, hogy amíg ő elvonult hugyozni, a kereskedő máris rászállt az első dögleső.
Fáradtas párakígyót sóhajt világra orrán keresztül, de kardért pusztán ennyiért még nem nyúl.*
- Hé, te ott. Igen, te! Kurva gyorsan lépj vissza hármat, aztán fordulj sarkon és menj inkább aludni, mielőtt az arcodba tolom az egyik padot. - *Belülről szemlélve nagyon előzékeny oldalát mutatja, hisz szóbeli figyelmeztetéssel kezdett és nem rögtön azzal, amit egyébként kilátásba helyezett. A munkát csak a móka kedvéért vállalta el és nem is a kötelességtudat csalja elő belőle a kellemesebbik énjét, egyszerűen csak nincs kedve a nyomorult városőrséggel lefutni a kérdezősködés köreit, ha ezt az idiótát tényleg sikerülne kirabolnia a zsebesnek.*
A hozzászólás írója (Khan Lero) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2016.01.19 02:08:48
1821. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2016-01-18 19:37:51
Üzenet elküldve: 2016-01-18 19:37:51
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Magánakció//
*Vidáman passzolgat egy almát jobb kezéből, a balba, többnyire egészen ügyesen el is kapja, néha viszont leejti, ilyenkor pedig magában szitkozódva, morogva hajol le, hogy felvegye és folytassa. Esze ágában sincs megenni, már egy napja fogdossa a kezében, meg is puhult és szinte biztos benne, hogy egy egész kukaccsalád lakik a belsejében
Sunyin elmosolyodik. Megint szó nélkül lépett le a barlangból, de hát ehhez már lassan hozzászokhatnának, ha úgy érzi, hogy kell neki egy kis idő egyedül, hát megindul. Gyakran céltalanul, most viszont a fejébe vette, hogy előbb vagy utóbb, de találni fog egy alanyt, akit megfoszthat pénzétől, így az erdőtől rögtön a holdudvar felé veszi a lépteit.
Lopva felpillant az égre, a holdat fürkészve. Nem véletlenül este jött, egyrészt ilyenkor ugye jobban el tud rejtőzni, másfelől pedig nem szeretné, ha napközben bárki is felismerné, vagy meglátná, ahogy a városban járkál. Ezért napközben alszik, éjszaka pedig csapong, ahogy mindig. Csak most Nadae nélkül. Megint. Rá kell döbbennie, hogy, ha nélküle teszi ki a lábát valahova, hát mindig bajba sodorja magát. Emiatt persze félrehúzza a száját egy pillanatra, majd megrázza a fejét. Ha annyira kellett volna, már biztosan megtalálta volna, de nem. Gyorsan el is kergeti a gondolatait a dologról, mint mindig. Egy kis tolvajlás, az majd segít.
Komisz mosolyt erőltetve az arcára, baktat az ezüstös fényben, majd körbetekint. Jelenleg egyedül van, de csak percek, akár órák kérdése, hogy egy részeg kitörjön a fogadó hátsó ajtaján, ő pedig megtámadhassa. Vörös loboncát a szürke csuklya rejtekébe helyezi és behúzódik egy fa mögé. Sajnos, mint mindig most sincs szerencséje, tekintve a hold által nyújtott különleges megvilágítást. Ám a szegénynegyedbe nem akart menni, hogy osztoznia kelljen a prédán, vagy esetleg maga váljon azzá.
Tenyerét a fa kérgéhez tapasztja és vár. Feszülten hegyezi a füleit bármilyen neszre, vagy lépésre, hogy, ha valaki mégis erre jár, hát hátulról rávethesse magát. Az se gond, ha az illető ellenkezik, hiszen kardjához se nagyon tapadt vér jó ideje.*
//Magánakció//
*Vidáman passzolgat egy almát jobb kezéből, a balba, többnyire egészen ügyesen el is kapja, néha viszont leejti, ilyenkor pedig magában szitkozódva, morogva hajol le, hogy felvegye és folytassa. Esze ágában sincs megenni, már egy napja fogdossa a kezében, meg is puhult és szinte biztos benne, hogy egy egész kukaccsalád lakik a belsejében
Sunyin elmosolyodik. Megint szó nélkül lépett le a barlangból, de hát ehhez már lassan hozzászokhatnának, ha úgy érzi, hogy kell neki egy kis idő egyedül, hát megindul. Gyakran céltalanul, most viszont a fejébe vette, hogy előbb vagy utóbb, de találni fog egy alanyt, akit megfoszthat pénzétől, így az erdőtől rögtön a holdudvar felé veszi a lépteit.
Lopva felpillant az égre, a holdat fürkészve. Nem véletlenül este jött, egyrészt ilyenkor ugye jobban el tud rejtőzni, másfelől pedig nem szeretné, ha napközben bárki is felismerné, vagy meglátná, ahogy a városban járkál. Ezért napközben alszik, éjszaka pedig csapong, ahogy mindig. Csak most Nadae nélkül. Megint. Rá kell döbbennie, hogy, ha nélküle teszi ki a lábát valahova, hát mindig bajba sodorja magát. Emiatt persze félrehúzza a száját egy pillanatra, majd megrázza a fejét. Ha annyira kellett volna, már biztosan megtalálta volna, de nem. Gyorsan el is kergeti a gondolatait a dologról, mint mindig. Egy kis tolvajlás, az majd segít.
Komisz mosolyt erőltetve az arcára, baktat az ezüstös fényben, majd körbetekint. Jelenleg egyedül van, de csak percek, akár órák kérdése, hogy egy részeg kitörjön a fogadó hátsó ajtaján, ő pedig megtámadhassa. Vörös loboncát a szürke csuklya rejtekébe helyezi és behúzódik egy fa mögé. Sajnos, mint mindig most sincs szerencséje, tekintve a hold által nyújtott különleges megvilágítást. Ám a szegénynegyedbe nem akart menni, hogy osztoznia kelljen a prédán, vagy esetleg maga váljon azzá.
Tenyerét a fa kérgéhez tapasztja és vár. Feszülten hegyezi a füleit bármilyen neszre, vagy lépésre, hogy, ha valaki mégis erre jár, hát hátulról rávethesse magát. Az se gond, ha az illető ellenkezik, hiszen kardjához se nagyon tapadt vér jó ideje.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400