//Második szál//
//Serissy//
*Taitos elhagyta a mostanság megszokott házat, Synmirát, és bizony nem titkolhatja, hogy élvezi ezt. Vándornak nevelték, hát vándor lett, és még ha egy helyet otthonának is nevezhet, csak az úton van igazán elemében.*
~No lássuk csak mi van itt.~
*Toppan ki a Holdudvarra, és megszemléli a látványt. Kora téli kora este van, így a levegő már elkezdte bársonykarmait a bámészkodók bőrébe vésni, de ez még csak az a kellemes, és megszokható fagyosság, ami a hideg, és az álom szelídségével kecsegtet.
Kilépve felpillant az égre, ahol a csillagok hada mellett ott a hold is. És ráadásul ragyog.*
~Ide egyszer el kell jönnöm a mesterrel is gyakorolni.~
*Ötlik eszébe a gondolat látván ezt az idilli látványt, melyet csak gyermekkorában az északi népek Holdünnepén, a nagybetűs Ünnepnapon látott.*
~Meg ha az öreg fiú látná ezt.~
*Gondol itt Ragronra is, aki bizony repesne az örömtől, ha egy ilyen fényes holdra csaholhatna.
Az első bámészkodás, és szájtátás után, melyek közül az utóbbinak már látható nyoma is van a hidegben, a Zöldfülű lejjebb ereszti tekintetét, ezzel együtt rátör a megismerés, hogy majdnem átgázolt egy nőnemű egyeden, aki éppen arrafelé mászkált.
Jól nevelten hőköl hátra, és az utolsó pillanatban megelőzve a hibát maga pottyan a földre, ahonnan ruganyos mozdulattal tápászkodik fel. Hátán most is ott világít a hideg elleni köpenye, melyet minden reggel magára varázsol, így azt is megcsodálhatja, ha már így összegabalyodottan szedi fel magát a padlóról, ahogy az itteni fénnyel szinte együtt dereng.*
-Szép estét kisasszony! Bocsánat, csak hát szép volt az ég...
*Magyarázkodik.*
-De ha tudtam volna, hogy erre is érdemes nézni...
*Mosolyodik el, és most már jobban szemügyre veszi, hogy kicsodát, vagy éppen micsodát sodort el majdnem nagy elvarázsoltságában.*
-Akkor bizony... Nem esek el a saját lábamban.
*Summázza a nagy bölcsességet, amit a helyzet szült.*
-Taitos vagyok.
*Dönti meg fejét kissé végül, és ezzel be is fejezte a maga szólamát, ennél többet nem illik beszélnie.*