Nincs játékban - Holdudvar
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Nincs "nagyobb" helyszín | Holdudvar | Nincs "kisebb" helyszín |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 88 (1741. - 1760. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
![>Worenth Yosden [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](//www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/11112_1519763981_ember_ferfi.jpg)
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400
1760. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2015-12-10 18:36:42
Üzenet elküldve: 2015-12-10 18:36:42
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 394
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 394
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
// Második szál //
*Nyugodt tekintettel gyönyörködik az udvarban. Szép, csendes. Legfőképp aranyos. Loka számára talán egy kissé szűkös. Arthenior számára azonban mindenképp ékkő.
Lassú léptekkel sétál a fehér hajú mágus mester mellett, aki ide hívta. Halvány mosollyal, illedelmes bólintással válaszol annak megjegyzésére. Valóban, itt sokkal nyugodalmasabb, mint Synmirában. Félreértés ne essék, a nő többé-kevésbé elégedett új otthonával, de sokszor túl sok a kíváncsi szem, a zaj, és csupán ritkán nyílik lehetősége arra, hogy Worenthtel négyszemközt beszélhessen. Kapva kapott hát az alkalmon és bízik benne, hogy most felteheti minden kérdését.
Legfőképp a Szövetség számára még homályba burkolózó részei érdeklik, de ennél most talán sürgetőbb témáik is vannak. Vagyis a Szántóföldeken látottak.*
- Mester. *Mondja ki a szót, amellyel a férfit illetik ők, tanoncok. Valóban, a mágus a mesterük, ő tanítja őket a magasabb tudományra. Loka szájából azonban üresen hangzik ez a kifejezés. Valamiféle tisztelet benne is megvan a hóhajú iránt, de természeténél fogva képtelen a behódoló, alázatos magaviseletre.*
- Rengeteg kérdésem van. De mindenek előtt arról szeretnék hallani, tudunk-e bármit arról, ami a Szántóföldeken történt? Netán veszélyben vagyunk? *A szavak aggódóak, de a nő hangja a megszokott tónusában marad.*
*Nyugodt tekintettel gyönyörködik az udvarban. Szép, csendes. Legfőképp aranyos. Loka számára talán egy kissé szűkös. Arthenior számára azonban mindenképp ékkő.
Lassú léptekkel sétál a fehér hajú mágus mester mellett, aki ide hívta. Halvány mosollyal, illedelmes bólintással válaszol annak megjegyzésére. Valóban, itt sokkal nyugodalmasabb, mint Synmirában. Félreértés ne essék, a nő többé-kevésbé elégedett új otthonával, de sokszor túl sok a kíváncsi szem, a zaj, és csupán ritkán nyílik lehetősége arra, hogy Worenthtel négyszemközt beszélhessen. Kapva kapott hát az alkalmon és bízik benne, hogy most felteheti minden kérdését.
Legfőképp a Szövetség számára még homályba burkolózó részei érdeklik, de ennél most talán sürgetőbb témáik is vannak. Vagyis a Szántóföldeken látottak.*
- Mester. *Mondja ki a szót, amellyel a férfit illetik ők, tanoncok. Valóban, a mágus a mesterük, ő tanítja őket a magasabb tudományra. Loka szájából azonban üresen hangzik ez a kifejezés. Valamiféle tisztelet benne is megvan a hóhajú iránt, de természeténél fogva képtelen a behódoló, alázatos magaviseletre.*
- Rengeteg kérdésem van. De mindenek előtt arról szeretnék hallani, tudunk-e bármit arról, ami a Szántóföldeken történt? Netán veszélyben vagyunk? *A szavak aggódóak, de a nő hangja a megszokott tónusában marad.*
1759. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2015-12-10 17:10:12
Üzenet elküldve: 2015-12-10 17:10:12
ÚJ
![>Worenth Yosden [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/11112_1519763981_ember_ferfi.jpg)
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 1521
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1521
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
*A Holdudvar még mindig ugyan azt a békességed és nyugodalmat árasztja magából mint a legutóbbi itt tartózkodásakor, ami már elég régen volt. Szívesen sétál a szép kis udvaron, megbámulva most is a motívumokkal díszített márványpadot, aminek jelentése továbbra sem ismert előtte, de talán más számára is rejtély marad. Loka bizonyára most is a társasága fog lenni, csak nemrég ismeri a nőt, de máris megkedvelte, bár neki ez vele született tulajdonsága, és talán túlságosan is közel engedi magához az embereket, és túl sok mindent mondd el rövid ismeretség után is, tehát van bizodalma az emberekben bőségesen.*
-Örülök hogy velem tartasz Loka, legalább tudunk kicsit nyugodtan beszélgetni.
*Otthon azért nagyobb esély van rá hogy bármelyik pillanatban megjelenjen egy tanonc a kérdéseivel, gondjaival, észrevételeivel, ami persze nem baj, de jó az ha a beszélgetések nyugodtan zajlanak.*
-Miről szeretnél leginkább hallani? *kérdezi mint valami vén mesemondó, aki alig várja, hogy végre járathassa a száját.*
*A Holdudvar még mindig ugyan azt a békességed és nyugodalmat árasztja magából mint a legutóbbi itt tartózkodásakor, ami már elég régen volt. Szívesen sétál a szép kis udvaron, megbámulva most is a motívumokkal díszített márványpadot, aminek jelentése továbbra sem ismert előtte, de talán más számára is rejtély marad. Loka bizonyára most is a társasága fog lenni, csak nemrég ismeri a nőt, de máris megkedvelte, bár neki ez vele született tulajdonsága, és talán túlságosan is közel engedi magához az embereket, és túl sok mindent mondd el rövid ismeretség után is, tehát van bizodalma az emberekben bőségesen.*
-Örülök hogy velem tartasz Loka, legalább tudunk kicsit nyugodtan beszélgetni.
*Otthon azért nagyobb esély van rá hogy bármelyik pillanatban megjelenjen egy tanonc a kérdéseivel, gondjaival, észrevételeivel, ami persze nem baj, de jó az ha a beszélgetések nyugodtan zajlanak.*
-Miről szeretnél leginkább hallani? *kérdezi mint valami vén mesemondó, aki alig várja, hogy végre járathassa a száját.*
1758. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2015-12-02 19:00:28
Üzenet elküldve: 2015-12-02 19:00:28
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Egy nem várt viszontlátás//
*Gazdája már valószínűleg rég a kis vadász idegeire mehet, mert valahányszor megindul, mindig megtorpan valamire, ami eddig nem volt jellemző. Szerencsére kint a szabadban van elég inger, ami leköti a kölyök figyelmét, hogy ne kezdje nyaggatni a lányt mehetnékjével.
Márpedig alig indul el az elf, újfent megáll, míg meghallgatja a mélységit. Természetesen feltűnik neki, hogy neve elől ezúttal elmarad a fakóvérű jelző, de van olyan nagylelkű, vagy inkább van annyi esze, hogy ne hívja fel erre külön a figyelmet. A nehezen érkező szavakat kíváncsi tekintettel várja, végül pedig halvány, de őszinte, meleg mosoly kúszik ajkára.*
- Rendben, töltsük nálad az éjszakát. *Nem kezd repesni, mint egy kajla kamasz, és nem is kezd repesni, meg rózsaszín felhőket látni, ám egyértelműen látni rajta, jól esik neki az invitálás.
Mogyit az udvaron kívül találni meg, amint éppen finnyás hangulatának megfelelő fűcsomó után kutat az sötétben. A közeledő léptek zajára azonban felemeli fejét, és halk horkantással üdvözli visszatérő gazdáját.*
- Bitang is itt van? *Fordul a hím felé, a csődör felől érdeklődve. Az indulással és az úttal kapcsolatban nem viccelt, a kanca nyeregtáskája, és a nyeregre erősített hátizsák rendesen meg vannak pakolva, és a málhát növeli a lándzsa, az új íj, és a vesszőkkel megrakott tegez is.*
- Csak utánad.
*Gazdája már valószínűleg rég a kis vadász idegeire mehet, mert valahányszor megindul, mindig megtorpan valamire, ami eddig nem volt jellemző. Szerencsére kint a szabadban van elég inger, ami leköti a kölyök figyelmét, hogy ne kezdje nyaggatni a lányt mehetnékjével.
Márpedig alig indul el az elf, újfent megáll, míg meghallgatja a mélységit. Természetesen feltűnik neki, hogy neve elől ezúttal elmarad a fakóvérű jelző, de van olyan nagylelkű, vagy inkább van annyi esze, hogy ne hívja fel erre külön a figyelmet. A nehezen érkező szavakat kíváncsi tekintettel várja, végül pedig halvány, de őszinte, meleg mosoly kúszik ajkára.*
- Rendben, töltsük nálad az éjszakát. *Nem kezd repesni, mint egy kajla kamasz, és nem is kezd repesni, meg rózsaszín felhőket látni, ám egyértelműen látni rajta, jól esik neki az invitálás.
Mogyit az udvaron kívül találni meg, amint éppen finnyás hangulatának megfelelő fűcsomó után kutat az sötétben. A közeledő léptek zajára azonban felemeli fejét, és halk horkantással üdvözli visszatérő gazdáját.*
- Bitang is itt van? *Fordul a hím felé, a csődör felől érdeklődve. Az indulással és az úttal kapcsolatban nem viccelt, a kanca nyeregtáskája, és a nyeregre erősített hátizsák rendesen meg vannak pakolva, és a málhát növeli a lándzsa, az új íj, és a vesszőkkel megrakott tegez is.*
- Csak utánad.
1757. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2015-12-02 17:52:32
Üzenet elküldve: 2015-12-02 17:52:32
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Egy nem várt viszontlátás//
*A nőstény hallgat a szóra. Ilyen se nagyon volt még. Akárhogy is, Kharasshi vonásain némileg megkönnyebbült mosoly-féle suhan át. Persze jobb lett volna, ha sikerül lebeszélni erről az egész ostoba útról.
Így is pont elég fejfájást okoz neki ez az egész. Még néhány nap és neki jelenése lenne a Barakkban, hogy szavának álljon, de a fejlemények némileg megbonyolítják a dolgokat. Abban ár biztos, hogy így vagy úgy, ezért az egészért nagyon súlyos árat kell majd fizetnie. Idővel. De most még korai erre gondolni.*
- Ydriss, én... *szól mindjárt a lány után és mindjárt próbálkozik is, hogy valahogy a megszólításhoz csapja a szokásos előtagot, de utólag már elég nehézkes volna, úgyhogy csak megköszörüli a torkát és igyekszik úgy tenni, mint aki észre sem vette a dolgot.* - Bérelek egy kis *elgondolkodik, hogy is nevezhetné* - zugot a városban. Ha *rágja a szavakat, mintha valami lánykérést kerülgetne* - nálam aludnál *beletúr a hajába és hátrasimítja a fehér fonatokat. Nem akarja, hogy ÚGY hangozzon az egész.* - Én is összeszedném a holmimat az útra.
*A nőstény hallgat a szóra. Ilyen se nagyon volt még. Akárhogy is, Kharasshi vonásain némileg megkönnyebbült mosoly-féle suhan át. Persze jobb lett volna, ha sikerül lebeszélni erről az egész ostoba útról.
Így is pont elég fejfájást okoz neki ez az egész. Még néhány nap és neki jelenése lenne a Barakkban, hogy szavának álljon, de a fejlemények némileg megbonyolítják a dolgokat. Abban ár biztos, hogy így vagy úgy, ezért az egészért nagyon súlyos árat kell majd fizetnie. Idővel. De most még korai erre gondolni.*
- Ydriss, én... *szól mindjárt a lány után és mindjárt próbálkozik is, hogy valahogy a megszólításhoz csapja a szokásos előtagot, de utólag már elég nehézkes volna, úgyhogy csak megköszörüli a torkát és igyekszik úgy tenni, mint aki észre sem vette a dolgot.* - Bérelek egy kis *elgondolkodik, hogy is nevezhetné* - zugot a városban. Ha *rágja a szavakat, mintha valami lánykérést kerülgetne* - nálam aludnál *beletúr a hajába és hátrasimítja a fehér fonatokat. Nem akarja, hogy ÚGY hangozzon az egész.* - Én is összeszedném a holmimat az útra.
1756. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2015-12-02 14:42:18
Üzenet elküldve: 2015-12-02 14:42:18
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Egy nem várt viszontlátás//
*Nem fogja elfeledni a kis vörös témát, ebben biztos lehet a hím, de nem erőlteti. A mélységi viselkedése éppen elég jelzés, hogy akárkit is veszített el, mélyen érinti.
Habár nem azonnal lép ki az ajtón, a kis vakarcs mindenkit megelőzve lohol ki az éjszakába, s tűnik el a sötétben a fogadó ablakain kiszűrődő fényen túl. Fejét rosszallóan csóválja a lány, de a kölyök viselkedése azért apró mosolyt csal az arcára, most, hogy a feszültség némileg enyhült.
A benti meleg után az este hidege kifejezetten csípős, mégsem ez készteti megtorpanásra.*
- Igen, mindent beszereztem, ami eszembe jutott. De egy éjszakán már nem fog semmi sem múlni. *Egyezik végül bele a későbbi indulásba. Habár egyszer, vagy jól ismert terepen elnavigál a sötétben is, de míg délen nyugodtabb környezetben indult útnak, ki tudja, a Karavánpihenő felé haladva mi fogja várni őket. Arról nem is beszélve, bármennyire is zorddá vált az asztalra vetett erszény miatt, tagadhatatlanul jobb lenne Kharasshi mellett, nyugodt környezetben álomra hajtania a fejét.*
- Elviszem Mogyit az istállóba, mindjárt jövök.
*Nem fogja elfeledni a kis vörös témát, ebben biztos lehet a hím, de nem erőlteti. A mélységi viselkedése éppen elég jelzés, hogy akárkit is veszített el, mélyen érinti.
Habár nem azonnal lép ki az ajtón, a kis vakarcs mindenkit megelőzve lohol ki az éjszakába, s tűnik el a sötétben a fogadó ablakain kiszűrődő fényen túl. Fejét rosszallóan csóválja a lány, de a kölyök viselkedése azért apró mosolyt csal az arcára, most, hogy a feszültség némileg enyhült.
A benti meleg után az este hidege kifejezetten csípős, mégsem ez készteti megtorpanásra.*
- Igen, mindent beszereztem, ami eszembe jutott. De egy éjszakán már nem fog semmi sem múlni. *Egyezik végül bele a későbbi indulásba. Habár egyszer, vagy jól ismert terepen elnavigál a sötétben is, de míg délen nyugodtabb környezetben indult útnak, ki tudja, a Karavánpihenő felé haladva mi fogja várni őket. Arról nem is beszélve, bármennyire is zorddá vált az asztalra vetett erszény miatt, tagadhatatlanul jobb lenne Kharasshi mellett, nyugodt környezetben álomra hajtania a fejét.*
- Elviszem Mogyit az istállóba, mindjárt jövök.
1755. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2015-11-30 11:35:03
Üzenet elküldve: 2015-11-30 11:35:03
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 254
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 254
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Szelíd
//Szomorú igazság//
*Komoran bólint, azzal nem tud vitába szállni, hogy ki mit érez. Igaz, neki sincsenek jó érzései az útjukkal kapcsolatban, de ez merőben más kérdés. Norke akkor is furán érezte magát, azon egy alkalommal, mikor találkozott Loganorr feleségével.*
~Nem volt abban a nőben semmi melegség, semmi élet. nagyon szép volt, az igaz, de amúgy, mintha csak egy üres héj lett volna. Bár lehet, hogy csak az állapota tette.~
*Norke nem járatos az állapotos nők dolgaiban, így fogalma sincs, vajon az, ahogy a barátja felesége viselkedett általános-e, számára furának tűnt.*
- Megérzés. Jó elnevezés. Kívánom, hogy ne legyen igazad! ~Bár vitatkozni sajnos nem tudok veled.~
*Kemény tempót lovagolnak újfent a Pegazusig, de legalább már ne olyan nyaktörő módon, mint ahogy a gázlóig jutottak. Braxtonnar azért csak visszavett kicsit, talán felfogta, hogy ha baja esik, akkor senkinek nem lesz képes segíteni.
A fogadóban aztán Norke odalent vár, lényegében alig lép beljebb az ajtótól, inkább a lovaikra vigyáz. Aztán szapora léptekkel indul a kiviharzó Braxtonnar után és a Holdudvarban éri utol.*
- Mi? Eltűnt? És látta valaki elmenni? Vagy elvitték?
*A fiatalember szemei elkomorulnak, a két szemöldöke között függőleges barázda jelenik meg. De aztán a kérésre bólint.*
- Rendben. Persze hogy emlékszem rá, tudom hogyan néz ki. Ha te a Piacra mész, akkor én a Szegénynegyedbe. Az ottaniak minden híreket összeszednek, és a piacon is állandóan folyik a pletyka. Valaki csak tud valamit, a föld nem nyelhette el. Megtaláljuk.
*Biztatóan markolja meg az idősebb férfi vállát.*
- A templomnál találkozunk! *biccent, majd a lovát vezetve már indul is az eltűnt asszony keresésére.*
*Komoran bólint, azzal nem tud vitába szállni, hogy ki mit érez. Igaz, neki sincsenek jó érzései az útjukkal kapcsolatban, de ez merőben más kérdés. Norke akkor is furán érezte magát, azon egy alkalommal, mikor találkozott Loganorr feleségével.*
~Nem volt abban a nőben semmi melegség, semmi élet. nagyon szép volt, az igaz, de amúgy, mintha csak egy üres héj lett volna. Bár lehet, hogy csak az állapota tette.~
*Norke nem járatos az állapotos nők dolgaiban, így fogalma sincs, vajon az, ahogy a barátja felesége viselkedett általános-e, számára furának tűnt.*
- Megérzés. Jó elnevezés. Kívánom, hogy ne legyen igazad! ~Bár vitatkozni sajnos nem tudok veled.~
*Kemény tempót lovagolnak újfent a Pegazusig, de legalább már ne olyan nyaktörő módon, mint ahogy a gázlóig jutottak. Braxtonnar azért csak visszavett kicsit, talán felfogta, hogy ha baja esik, akkor senkinek nem lesz képes segíteni.
A fogadóban aztán Norke odalent vár, lényegében alig lép beljebb az ajtótól, inkább a lovaikra vigyáz. Aztán szapora léptekkel indul a kiviharzó Braxtonnar után és a Holdudvarban éri utol.*
- Mi? Eltűnt? És látta valaki elmenni? Vagy elvitték?
*A fiatalember szemei elkomorulnak, a két szemöldöke között függőleges barázda jelenik meg. De aztán a kérésre bólint.*
- Rendben. Persze hogy emlékszem rá, tudom hogyan néz ki. Ha te a Piacra mész, akkor én a Szegénynegyedbe. Az ottaniak minden híreket összeszednek, és a piacon is állandóan folyik a pletyka. Valaki csak tud valamit, a föld nem nyelhette el. Megtaláljuk.
*Biztatóan markolja meg az idősebb férfi vállát.*
- A templomnál találkozunk! *biccent, majd a lovát vezetve már indul is az eltűnt asszony keresésére.*
1754. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2015-11-30 10:05:52
Üzenet elküldve: 2015-11-30 10:05:52
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 309
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 309
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Szomorú igazság//
*Annak ellenére, hogy nem hívja, Norke vele tart és ez mindenképpen jó még, ha most is nem is mond köszönetet érte. Amit kérdez jogos és arra készteti, hogy elgondolkodjon. Miért is gondolja, hogy baj van? Hiszen csak annyi történt, hogy néhány napig távol volt, Yinát jó helyen hagyta és nem érkezett vissza üzenet tőle, ezen kívül semmi oka rá, hogy azt feltételezze, hogy baja esett hacsak az nem, hogy… *
-Valahol, érzem Norke.
*Mondja csendesen maga elé.*
-Tudom, hogy ez miként hangzik, de tudom, hogy valami nincs rendben vele. Nevezd megérzésnek, vagy aminek akarod.
*Eddig maga sem fogalmazta meg, miért lett olyan hirtelen ideges, de ez az igazság. A zsigereiben érzi, hogy sietnie kell és ezt is teszi, gyorsít és keményen fogja megint a lovat még a Pegazusba nem érnek. A fogadó szobájában Yina ruhái és tárgyai érintetlenül vannak. A fogadós azt mondja nem látta néhány napja. Azt sikerül kideríteni, hogy a piac felé indult, de ennél többet nem. Belé, hogy beigazolódott a megérzése. Indulatában a Holdudvar felé indul el, aztán lefékez, amikor látja rossz irányba fordult. Kétségbeesetten néz építész kísérőjére.*
-Látod, megmondtam! Eltűnt, pár napja, pedig itt kellene lennie, most mit csináljak?!
*Tekintete mély kétségbeesésről árulkodik, de aztán leküzdi magában és elszántan húzza ki magát.*
-Norke... kérlek segíts nekem megkeresni. Nagy ez a város, ketten gyorsabban jutunk valamire. Te láttad Yinát tudod ilyen, én a piac felé indulok, te menj más irányba. Találkozunk, mondjuk a… templomnál utána. Kérlek segíts… barátom. Meg kell, hogy találjam különben beleőrülök.
*Nyugodt a hangja, halk és csendes, de a tekintete kétségbeesésről árulkodik. Remélhetően Norke beleegyezik. Miután megállapodnak ebben, elindul a piac felé, hogy megtalálja a feleségét, vagy legalább valakit aki látta, vagy tud róla valamit.*
*Annak ellenére, hogy nem hívja, Norke vele tart és ez mindenképpen jó még, ha most is nem is mond köszönetet érte. Amit kérdez jogos és arra készteti, hogy elgondolkodjon. Miért is gondolja, hogy baj van? Hiszen csak annyi történt, hogy néhány napig távol volt, Yinát jó helyen hagyta és nem érkezett vissza üzenet tőle, ezen kívül semmi oka rá, hogy azt feltételezze, hogy baja esett hacsak az nem, hogy… *
-Valahol, érzem Norke.
*Mondja csendesen maga elé.*
-Tudom, hogy ez miként hangzik, de tudom, hogy valami nincs rendben vele. Nevezd megérzésnek, vagy aminek akarod.
*Eddig maga sem fogalmazta meg, miért lett olyan hirtelen ideges, de ez az igazság. A zsigereiben érzi, hogy sietnie kell és ezt is teszi, gyorsít és keményen fogja megint a lovat még a Pegazusba nem érnek. A fogadó szobájában Yina ruhái és tárgyai érintetlenül vannak. A fogadós azt mondja nem látta néhány napja. Azt sikerül kideríteni, hogy a piac felé indult, de ennél többet nem. Belé, hogy beigazolódott a megérzése. Indulatában a Holdudvar felé indul el, aztán lefékez, amikor látja rossz irányba fordult. Kétségbeesetten néz építész kísérőjére.*
-Látod, megmondtam! Eltűnt, pár napja, pedig itt kellene lennie, most mit csináljak?!
*Tekintete mély kétségbeesésről árulkodik, de aztán leküzdi magában és elszántan húzza ki magát.*
-Norke... kérlek segíts nekem megkeresni. Nagy ez a város, ketten gyorsabban jutunk valamire. Te láttad Yinát tudod ilyen, én a piac felé indulok, te menj más irányba. Találkozunk, mondjuk a… templomnál utána. Kérlek segíts… barátom. Meg kell, hogy találjam különben beleőrülök.
*Nyugodt a hangja, halk és csendes, de a tekintete kétségbeesésről árulkodik. Remélhetően Norke beleegyezik. Miután megállapodnak ebben, elindul a piac felé, hogy megtalálja a feleségét, vagy legalább valakit aki látta, vagy tud róla valamit.*
1753. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2015-11-28 20:50:57
Üzenet elküldve: 2015-11-28 20:50:57
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Egy nem várt viszontlátás//
*Arra az ölelésre neki is épp úgy szüksége van, mint a hímnek. Gyengéden, mégis szorosan fonódnak a mélységi köré karjai, arcát mellkasába temeti, s túlzottan az sem zavarná, ha valami miatt örökre így ragadnának. Remélte, ó mennyire remélte, hogy érezheti még a hím ölelését, de az igazat megvallva, hinni nem tudott benne teljesen.
Lassan akaródzik csak elengednie a hímet, kibontakoznia az ölelésből.*
- Erre te is tudod a választ. *Bár aprócska mosoly kúszik ajkára, ebbe ezúttal szomorúság vegyül.
A kérdésre a fejét rázza.*
- A félszemű tartotta magát a betyár becsülethez, nem árult el téged. Noha a szívesség árát meg fogja kérni, ebben biztos vagyok. Ugyanis az asszonya volt az, aki rosszabbul viselte a hazugságot, s végül ő mondta el, mi is a valóság. Aminek persze valószínűleg Khan itta meg a levét. *Csóválja a fejét, de szája szegletében apró mosoly bujkál. Mi tagadás, a hazugság és a színjáték ellenére azért megkedvelte kicsit azt az ember párost.
Vállán azért össze fogja a szakadt ruhát most már, csupasszá vált bőre azért nem viseli olyan jól a csípős, késő őszi estét. S mintha csak maga válaszolna a mélységi kérdésére, néhány lépéssel lemaradva követi őket a kölyök.*
- Igen, ő is jön. Hidd el, ha nem akarod kitekerni a nyakát, ki fogsz vele a jönni. *Csóválja egy picit a fejét. Noha nem elsődleges szempont volt a maga vigasza, hiszen vadásztársat keresett magának, ám a feltételezés helyes. Mind a kölyök, mind pedig a kanca jelenléte rengeteget segített, hogy a lány egy kicsit talpra tudjon állni.*
*Arra az ölelésre neki is épp úgy szüksége van, mint a hímnek. Gyengéden, mégis szorosan fonódnak a mélységi köré karjai, arcát mellkasába temeti, s túlzottan az sem zavarná, ha valami miatt örökre így ragadnának. Remélte, ó mennyire remélte, hogy érezheti még a hím ölelését, de az igazat megvallva, hinni nem tudott benne teljesen.
Lassan akaródzik csak elengednie a hímet, kibontakoznia az ölelésből.*
- Erre te is tudod a választ. *Bár aprócska mosoly kúszik ajkára, ebbe ezúttal szomorúság vegyül.
A kérdésre a fejét rázza.*
- A félszemű tartotta magát a betyár becsülethez, nem árult el téged. Noha a szívesség árát meg fogja kérni, ebben biztos vagyok. Ugyanis az asszonya volt az, aki rosszabbul viselte a hazugságot, s végül ő mondta el, mi is a valóság. Aminek persze valószínűleg Khan itta meg a levét. *Csóválja a fejét, de szája szegletében apró mosoly bujkál. Mi tagadás, a hazugság és a színjáték ellenére azért megkedvelte kicsit azt az ember párost.
Vállán azért össze fogja a szakadt ruhát most már, csupasszá vált bőre azért nem viseli olyan jól a csípős, késő őszi estét. S mintha csak maga válaszolna a mélységi kérdésére, néhány lépéssel lemaradva követi őket a kölyök.*
- Igen, ő is jön. Hidd el, ha nem akarod kitekerni a nyakát, ki fogsz vele a jönni. *Csóválja egy picit a fejét. Noha nem elsődleges szempont volt a maga vigasza, hiszen vadásztársat keresett magának, ám a feltételezés helyes. Mind a kölyök, mind pedig a kanca jelenléte rengeteget segített, hogy a lány egy kicsit talpra tudjon állni.*
1752. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2015-11-28 20:08:54
Üzenet elküldve: 2015-11-28 20:08:54
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Egy nem várt viszontlátás//
*A csüggedt fordulást szinte letarolja a lány elé siető ölelése. Kharasshi karjai meglepetésükben tétlenül függnek a gesztusra épp csak megemelve. Aztán gyengéden Ydriss hátára, derekára siklanak, fejét a rőt üstökre hajtja, s az a bolond álom néhány pillanatra ismét elveszi az eszét édes szirénénekével. Magához szorítja a kis fakóvérűt és csak sokára képes annyira magához térnie józan eszének, hogy eleressze.*
- Miért nem mentél vissza a tiéidhez? A családodhoz, vissza a vadászodhoz *simít a vörös tincsek közé. Nem is kérdés annyira, inkább erőtlen feddés, hisz nagyon jól tudja a választ.*
- Amikor megláttalak a Tavernában... *csóválja meg a fejét, de ha mesterdalnok torka alá szorítana pengét, valószínűleg még az se tudná kisegíteni vele, hogy leírja az érzést.* - Végül elmondta az a barom az igazat vagy el se hitted az egészet?
*Összébb húzza magán a köpenyét, ami pont elég jel, hogy ráébredjen, mennyire csípős már az idő idekint. Ydriss mellé fordul hát, s inkább beljebb invitálja. Valahogy az az érzése, hogy hosszú beszélgetésnek néznek elébe.*
- A csikasz is jön? *sandít az ebre lefitymálóan. Mintha némi féltékenység motoszkálna a hangjában a négylábú felé. Valami azt súgja, az elmúlt időszak nehézségeit ez a kölyök sokban segítette átvészelni a nősténynek. Azt meg már tapasztalhatta a lány, hogy minden és mindenki valamiféle ellenség vagy vetélytárs, aki megosztja Ydriss szeretetét, amit a hím legyűrhetetlen önzéssel kíván csak magának.*
*A csüggedt fordulást szinte letarolja a lány elé siető ölelése. Kharasshi karjai meglepetésükben tétlenül függnek a gesztusra épp csak megemelve. Aztán gyengéden Ydriss hátára, derekára siklanak, fejét a rőt üstökre hajtja, s az a bolond álom néhány pillanatra ismét elveszi az eszét édes szirénénekével. Magához szorítja a kis fakóvérűt és csak sokára képes annyira magához térnie józan eszének, hogy eleressze.*
- Miért nem mentél vissza a tiéidhez? A családodhoz, vissza a vadászodhoz *simít a vörös tincsek közé. Nem is kérdés annyira, inkább erőtlen feddés, hisz nagyon jól tudja a választ.*
- Amikor megláttalak a Tavernában... *csóválja meg a fejét, de ha mesterdalnok torka alá szorítana pengét, valószínűleg még az se tudná kisegíteni vele, hogy leírja az érzést.* - Végül elmondta az a barom az igazat vagy el se hitted az egészet?
*Összébb húzza magán a köpenyét, ami pont elég jel, hogy ráébredjen, mennyire csípős már az idő idekint. Ydriss mellé fordul hát, s inkább beljebb invitálja. Valahogy az az érzése, hogy hosszú beszélgetésnek néznek elébe.*
- A csikasz is jön? *sandít az ebre lefitymálóan. Mintha némi féltékenység motoszkálna a hangjában a négylábú felé. Valami azt súgja, az elmúlt időszak nehézségeit ez a kölyök sokban segítette átvészelni a nősténynek. Azt meg már tapasztalhatta a lány, hogy minden és mindenki valamiféle ellenség vagy vetélytárs, aki megosztja Ydriss szeretetét, amit a hím legyűrhetetlen önzéssel kíván csak magának.*
1751. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2015-11-28 18:05:22
Üzenet elküldve: 2015-11-28 18:05:22
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Egy nem várt viszontlátás//
*Hiába érkeznek közvetlen közelről a hangos, haragos szavak, nem rezzen össze, csupán állja a mélységi tekintetét és indulatait. Valóban, nem ismeri a sötételfeket, nem sok mindent tud róluk, szokásaikról kultúrájukról. Épp ezért nem az érzést teszi magában felelőssé az érzelmi viharokat, hanem annak tárgyát. Hiszen azt már tudja, hogy a hím és családja maguk is kivették a részüket az északi elfek ellen vívott háborúban, és ez bizony megkövetelte az árát. ÉS most éppen egy felszínihez kötik gyengéd érzelmek.
A kölyök halkan nyekkenve ér földet, de hamar felpattan, ám mielőtt megfordulhatna a fejében, hogy támadjon, Ydriss fél lábbal elé lép, s keze intésével jelez neki visszavonulót. A farkaskutya morogva bár, de engedelmeskedik gazdája parancsának, azonban most már résen van, éberen figyeli és fülel az ismeretlen mélységire.
Az indulatok azonban lassan elhalnak a hímben, Ydriss viszont nem szólal meg. Hagy időt a hímnek, hogy összeszedhesse magát. Megérintené, átölelné, de még nem mozdul, csupán eddig feszült, szálegyenes tartása lazul kissé. Ne kérje... mintha az olyan könnyű lenne. A szörnyűségek ellenére is szíve még mindig a mélységi felé űzi, még mindig utána sóvárog, az ő érintését, csókját, közelségét vágyja.
Az invitáló szavak még halvány, de a boldogság ígéretét hordozza magában. Szinte rögtön mozdul, hogy Kharasshi elé lépjen, s megelőzve a hímet, magához ölelje a mélységit. A kis blöki bosszújától való félelem legyen komoly, vagy komolytalan, az értetlen nyüffentés alapján nem tervez semmi retorziót. Elvégre gazdája a közelébe merészkedett, sőt mi több, átöleli az iménti fenyegetőjét, egy gesztus, amit a mini vadász jól ismer már.*
*Hiába érkeznek közvetlen közelről a hangos, haragos szavak, nem rezzen össze, csupán állja a mélységi tekintetét és indulatait. Valóban, nem ismeri a sötételfeket, nem sok mindent tud róluk, szokásaikról kultúrájukról. Épp ezért nem az érzést teszi magában felelőssé az érzelmi viharokat, hanem annak tárgyát. Hiszen azt már tudja, hogy a hím és családja maguk is kivették a részüket az északi elfek ellen vívott háborúban, és ez bizony megkövetelte az árát. ÉS most éppen egy felszínihez kötik gyengéd érzelmek.
A kölyök halkan nyekkenve ér földet, de hamar felpattan, ám mielőtt megfordulhatna a fejében, hogy támadjon, Ydriss fél lábbal elé lép, s keze intésével jelez neki visszavonulót. A farkaskutya morogva bár, de engedelmeskedik gazdája parancsának, azonban most már résen van, éberen figyeli és fülel az ismeretlen mélységire.
Az indulatok azonban lassan elhalnak a hímben, Ydriss viszont nem szólal meg. Hagy időt a hímnek, hogy összeszedhesse magát. Megérintené, átölelné, de még nem mozdul, csupán eddig feszült, szálegyenes tartása lazul kissé. Ne kérje... mintha az olyan könnyű lenne. A szörnyűségek ellenére is szíve még mindig a mélységi felé űzi, még mindig utána sóvárog, az ő érintését, csókját, közelségét vágyja.
Az invitáló szavak még halvány, de a boldogság ígéretét hordozza magában. Szinte rögtön mozdul, hogy Kharasshi elé lépjen, s megelőzve a hímet, magához ölelje a mélységit. A kis blöki bosszújától való félelem legyen komoly, vagy komolytalan, az értetlen nyüffentés alapján nem tervez semmi retorziót. Elvégre gazdája a közelébe merészkedett, sőt mi több, átöleli az iménti fenyegetőjét, egy gesztus, amit a mini vadász jól ismer már.*
1750. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2015-11-28 00:48:39
Üzenet elküldve: 2015-11-28 00:48:39
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Egy nem várt viszontlátás//
- Velem nem a gyűlölet művelte ezt! *bődül szinte már magából kifordulva. Ydriss talán sosem gondolt bele, milyen nehéz lehet neki ezzel a gyengéd, törékeny érzéssel megbirkóznia, ami oly idegen attól, ahogy egy mélységi szerethet.
Lódít egyet az eben és Ydriss lábához penderíti. Csak reméli, hogy a lány rendre utasítja a bolhazsákot s még időben nyakát szegi bármiféle bosszúnak, ami a csahos fejében megfordulna.
Csüggedten ereszkedik meg a hím válla. Az indulat lassan elhagyja, pedig utolsó kapaszkodója ebben a parttalan harcban. Tehetetlenül tipródik nyomorán. Mély kortyokban szívja sóhajra a közelgő tél hidegét. Elfordul a nősténytől és a holdfénybe emeli az arcát.*
- Nem megy *suttogja.* - Ne kérd ezt tőlem. *Ha van olyasmi az életben, ami egyszeri, hát ez valószínűleg közéjük számít. Nem valószínű, hogy Ydriss (vagy akárki más) ennél gyengébb pillanatában láthatná valaha is a hímet.
Kharasshi még soká áll így. Nem jön a torkára szó és képtelen lenne a lányra nézni. Idő kell, hogy összeszedje magát, hogy egyáltalán hangjára találjon ebből a fojtogató érzésből.*
- Magamhoz ölelnélek *mondja reszelős zöngéken, továbbra is hátát mutatva csak a nősténynek* -, de ha a vakarcs belém mar, tényleg kitöröm a nyakát *morogja féltékenyen őrizve büszkesége romjait.
Másodjára győzi le ez a lehetetlen kis fakóvérű szuka. Az óhaza szellemének vad tombolása elillan a lelkéből, mint a füst. A karmai nem fognak ezen a törékeny teremtésen. De egy álmot még ő se bűvölhet valósággá. Kharasshi jámbor hívása ezúttal keserűbb húrokat pendít, mint az acsargás, mellyel elzavarni próbálta magától a rőt nősténykét.*
- Velem nem a gyűlölet művelte ezt! *bődül szinte már magából kifordulva. Ydriss talán sosem gondolt bele, milyen nehéz lehet neki ezzel a gyengéd, törékeny érzéssel megbirkóznia, ami oly idegen attól, ahogy egy mélységi szerethet.
Lódít egyet az eben és Ydriss lábához penderíti. Csak reméli, hogy a lány rendre utasítja a bolhazsákot s még időben nyakát szegi bármiféle bosszúnak, ami a csahos fejében megfordulna.
Csüggedten ereszkedik meg a hím válla. Az indulat lassan elhagyja, pedig utolsó kapaszkodója ebben a parttalan harcban. Tehetetlenül tipródik nyomorán. Mély kortyokban szívja sóhajra a közelgő tél hidegét. Elfordul a nősténytől és a holdfénybe emeli az arcát.*
- Nem megy *suttogja.* - Ne kérd ezt tőlem. *Ha van olyasmi az életben, ami egyszeri, hát ez valószínűleg közéjük számít. Nem valószínű, hogy Ydriss (vagy akárki más) ennél gyengébb pillanatában láthatná valaha is a hímet.
Kharasshi még soká áll így. Nem jön a torkára szó és képtelen lenne a lányra nézni. Idő kell, hogy összeszedje magát, hogy egyáltalán hangjára találjon ebből a fojtogató érzésből.*
- Magamhoz ölelnélek *mondja reszelős zöngéken, továbbra is hátát mutatva csak a nősténynek* -, de ha a vakarcs belém mar, tényleg kitöröm a nyakát *morogja féltékenyen őrizve büszkesége romjait.
Másodjára győzi le ez a lehetetlen kis fakóvérű szuka. Az óhaza szellemének vad tombolása elillan a lelkéből, mint a füst. A karmai nem fognak ezen a törékeny teremtésen. De egy álmot még ő se bűvölhet valósággá. Kharasshi jámbor hívása ezúttal keserűbb húrokat pendít, mint az acsargás, mellyel elzavarni próbálta magától a rőt nősténykét.*
1749. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2015-11-27 23:19:41
Üzenet elküldve: 2015-11-27 23:19:41
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Egy nem várt viszontlátás//
*Ahogy sejtette, ezzel meglehetősen érzékeny pontra taposott rá, és a korábbiaknál is ingoványosabb talajra tévedt. A látható billogot nem hagyta magán, s a másikkal nem éri be. Szomorúság és csalódottság mar belé ismét, sokadjára. A káráló hang is újult erőre kap benne. Miért küzdesz még mindig? Nincs értelme, vesztettél, mindent elvesztettél. Ám hogy a remény, a kétségbeesés, vagy csak a konok dac és makacsság löki tovább előre, már maga sem tudja.*
- Ezt szabnád árának? Hogy megbillogozol, és aképp tartasz, mint a tulajdonod?
*Hiába a kemény szavak, hiába tép fel újabb és újabb sebeket, nem hátrál, még mindig ugyanott áll, dacosan felszegett állal, megmakacsolva magát, bármiképp is végződjön ez a jelenet, most már végig viszi.*
- Már megmondtam, vagy talán elfelejtetted? *Húzza fel kérdőn a szemöldökét. Megmondta a fürdőben, és megismételte a tisztáson is, már azzal is, hogy szabadsága ellenére odament.*
- Ostoba mélységi, nem a fajtád ragadott el az erdőtől, hanem te. Nem a népedet nem tudok kiverni a gondolataim közül, nem ők kísértenek, hanem te! *Hiába próbál nyugodt maradni, hangjába már indulat vegyül. Valóban, számkivetett lett, saját döntésből, ám nem azért, amit a hím feltételez, de jelen pillanatban nem is ez a lényeges. Számára legalábbis nem.
Ám ahogy az imént ő taposott érzékeny pontot vállán a sebbel, a gesztus is a hím is viszonozza. Tekintete figyelmeztetőn villan, ahogy morgó, mérgesen ugató, folyamatosan rúgkapálódó kölyköt felemeli a hím. A lándzsa megsem mozdul, bár tartása változik annyira, hogy egyértelmű legyen, ha a mélységi neki kezd fenyegetése beváltásának, nem fogja tétlenül nézni.*
- Nem kétlem, hogy megtennéd, ahogy te is tudod, hogy minden erőmmel azon leszek, hogy ezt meggátoljam. Mi értelme van ennek? Ennyire élvezed, hogy a gyűlölet szörnyetege lehetsz? Ennyire zavar, hogy az északi rokonaimmal ellentétben nincs meg bennem az a sötét érzés? Mert ez esetben ki kell ábrándítsalak, nem is lesz. Nézd meg, veled is mit művel. *Dacos, hideg szavak, habár ebben a helyzetben valószínűleg nem a legbölcsebb dolog provokálni a hímet. Azonban már rég tovább lendült azon a ponton, ahol tisztán tud gondolkozni. Bolond, ostoba mélységi.*
- Miért mentél a félszeműhöz? *Éles váltás ez a korábbi kérdésekkel ellentétben. Időhúzás lenne, időt akarna nyerni magának, vagy tényleg lényeges kérdésnek tartja, esetleg csak ki akarja zökkenteni a mélységit, hátha más mederbe terelődnek az események?*
*Ahogy sejtette, ezzel meglehetősen érzékeny pontra taposott rá, és a korábbiaknál is ingoványosabb talajra tévedt. A látható billogot nem hagyta magán, s a másikkal nem éri be. Szomorúság és csalódottság mar belé ismét, sokadjára. A káráló hang is újult erőre kap benne. Miért küzdesz még mindig? Nincs értelme, vesztettél, mindent elvesztettél. Ám hogy a remény, a kétségbeesés, vagy csak a konok dac és makacsság löki tovább előre, már maga sem tudja.*
- Ezt szabnád árának? Hogy megbillogozol, és aképp tartasz, mint a tulajdonod?
*Hiába a kemény szavak, hiába tép fel újabb és újabb sebeket, nem hátrál, még mindig ugyanott áll, dacosan felszegett állal, megmakacsolva magát, bármiképp is végződjön ez a jelenet, most már végig viszi.*
- Már megmondtam, vagy talán elfelejtetted? *Húzza fel kérdőn a szemöldökét. Megmondta a fürdőben, és megismételte a tisztáson is, már azzal is, hogy szabadsága ellenére odament.*
- Ostoba mélységi, nem a fajtád ragadott el az erdőtől, hanem te. Nem a népedet nem tudok kiverni a gondolataim közül, nem ők kísértenek, hanem te! *Hiába próbál nyugodt maradni, hangjába már indulat vegyül. Valóban, számkivetett lett, saját döntésből, ám nem azért, amit a hím feltételez, de jelen pillanatban nem is ez a lényeges. Számára legalábbis nem.
Ám ahogy az imént ő taposott érzékeny pontot vállán a sebbel, a gesztus is a hím is viszonozza. Tekintete figyelmeztetőn villan, ahogy morgó, mérgesen ugató, folyamatosan rúgkapálódó kölyköt felemeli a hím. A lándzsa megsem mozdul, bár tartása változik annyira, hogy egyértelmű legyen, ha a mélységi neki kezd fenyegetése beváltásának, nem fogja tétlenül nézni.*
- Nem kétlem, hogy megtennéd, ahogy te is tudod, hogy minden erőmmel azon leszek, hogy ezt meggátoljam. Mi értelme van ennek? Ennyire élvezed, hogy a gyűlölet szörnyetege lehetsz? Ennyire zavar, hogy az északi rokonaimmal ellentétben nincs meg bennem az a sötét érzés? Mert ez esetben ki kell ábrándítsalak, nem is lesz. Nézd meg, veled is mit művel. *Dacos, hideg szavak, habár ebben a helyzetben valószínűleg nem a legbölcsebb dolog provokálni a hímet. Azonban már rég tovább lendült azon a ponton, ahol tisztán tud gondolkozni. Bolond, ostoba mélységi.*
- Miért mentél a félszeműhöz? *Éles váltás ez a korábbi kérdésekkel ellentétben. Időhúzás lenne, időt akarna nyerni magának, vagy tényleg lényeges kérdésnek tartja, esetleg csak ki akarja zökkenteni a mélységit, hátha más mederbe terelődnek az események?*
1748. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2015-11-27 22:44:43
Üzenet elküldve: 2015-11-27 22:44:43
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Egy nem várt viszontlátás//
*Kharasshi megrázza a fejét, mint aki megszédült.
~Mi a franc volt ez?!~
Ösztönösen érzi, hogy megrabolták. Olyasmit érintettek nem kívánatos kezek, ami nagyon kényes dolog: az igazságot. S valahol itt éri be Ydriss mondata "ezt még neked sem hagyom". Ha a lány aggódott, hát jogosan. A mélység a fülét hátracsapva villantja ki szörnyű agyarait a hímben. Senki nem vitathatja el tőle ezt a fakóvérűt! SENKI! Még ő maga sem!*
- És ha ez az ára? *hördül indulattól feszülő vonásokkal.
Gyalázatot művel megint. Ha eszénél volna, tudná nagyon jól, de ez a nőstény kiforgatja magából. Hát miféle szörnyeteggé kell lennie, hogy végre megfoganjon tőle ez a naiv kis nőstény, s kihordja a szíve alatt ennek a történetnek a gyümölcsét? Keresztelje Gyűlöletnek, s lássa benne atyját minden pillanatban.*
- Megtagadsz engem és üres szavakkal öltözködsz mártíromságba? *Megragadja a lány ruháit és egy rántással szakítja el a tehetetlenül reccsenő anyagot, hogy az a váll ne rejtőzködhessen többé.*
- Mit akarsz, nőstény? Mégis mit akarsz tőlem? *Kharasshi szinte fújtat a dühtől, ahogy arasznyira szegi a távolságot kettejük között.* - Fakóvérű húsod így vágyná a fajtám ajándékát? Vagy csupán félsz, hogy a régi életed csak arcon köpne, mint egy mélységi szajháját?
- Hát még mindig nem érted? Nem tudod megvédeni magad Tőlem! Mert nem is akarod!
*A hím hirtelen mozdul és elkapja az elf lábánál kissé értetlen zavarodottsággal figyelő eb grabancát. Van súlya a növendék csahosnak, de Kharasshi még így is el tudja emelni a földről a vinnyogó-morgó-kapálódzó kölyköt.*
- Eltöröm a vakarcs nyakát, aztán beszélünk. Mit szólsz? Nem löklek el többé magamtól *húzódik az ajka torz mosolyra* - és tudni fogom, hogy elfogadsz annak, ami vagyok.
*Kharasshi megrázza a fejét, mint aki megszédült.
~Mi a franc volt ez?!~
Ösztönösen érzi, hogy megrabolták. Olyasmit érintettek nem kívánatos kezek, ami nagyon kényes dolog: az igazságot. S valahol itt éri be Ydriss mondata "ezt még neked sem hagyom". Ha a lány aggódott, hát jogosan. A mélység a fülét hátracsapva villantja ki szörnyű agyarait a hímben. Senki nem vitathatja el tőle ezt a fakóvérűt! SENKI! Még ő maga sem!*
- És ha ez az ára? *hördül indulattól feszülő vonásokkal.
Gyalázatot művel megint. Ha eszénél volna, tudná nagyon jól, de ez a nőstény kiforgatja magából. Hát miféle szörnyeteggé kell lennie, hogy végre megfoganjon tőle ez a naiv kis nőstény, s kihordja a szíve alatt ennek a történetnek a gyümölcsét? Keresztelje Gyűlöletnek, s lássa benne atyját minden pillanatban.*
- Megtagadsz engem és üres szavakkal öltözködsz mártíromságba? *Megragadja a lány ruháit és egy rántással szakítja el a tehetetlenül reccsenő anyagot, hogy az a váll ne rejtőzködhessen többé.*
- Mit akarsz, nőstény? Mégis mit akarsz tőlem? *Kharasshi szinte fújtat a dühtől, ahogy arasznyira szegi a távolságot kettejük között.* - Fakóvérű húsod így vágyná a fajtám ajándékát? Vagy csupán félsz, hogy a régi életed csak arcon köpne, mint egy mélységi szajháját?
- Hát még mindig nem érted? Nem tudod megvédeni magad Tőlem! Mert nem is akarod!
*A hím hirtelen mozdul és elkapja az elf lábánál kissé értetlen zavarodottsággal figyelő eb grabancát. Van súlya a növendék csahosnak, de Kharasshi még így is el tudja emelni a földről a vinnyogó-morgó-kapálódzó kölyköt.*
- Eltöröm a vakarcs nyakát, aztán beszélünk. Mit szólsz? Nem löklek el többé magamtól *húzódik az ajka torz mosolyra* - és tudni fogom, hogy elfogadsz annak, ami vagyok.
1747. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2015-11-27 21:19:22
Üzenet elküldve: 2015-11-27 21:19:22
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Egy nem várt viszontlátás//
*Egy pillanatra úgy tűnik, mintha sikerülne túljutnia a makacs ellenkezésen és ellenálláson. Ám a hím zordsága kitart. Mintha a mélységi direkt küzdene az ellen, hogy legalább egy kis békére, nyugalomra leljen. Természetük túlságosan különbözik, mert a lány egyáltalán nem érti a miérteket. Ez persze az arcára van írva, de a makacs dac, az érthetetlen kitartás nem adja meg magát, még nem.
Bántani akarná? Ám a rosszmájú hang a fejében máris rákontráz. Nem tette meg már elégszer, hogy tudd, csak bántani akarna? Ingerülten hessegeti el a gondolatot fejében. Igen, tudja, mire képes a mélységi, megtapasztalhatta éppen elégszer. Ahogy most már abban is biztos, mit érzett akkor ott a tisztáson abban az ölelésben.
Hiába fenyegető a közelség, nem hátrál, még mindig enyhén felszegett állal állja a savószín szemek hideg pillantását.*
- Így igaz, ha bántani akarsz, akkor megteszed. Akkor mutasd meg, hogyan védhetem meg magam. *Elszánt tekintettel viszonozza a hím pillantását. Bolond, ostoba módon még mindig küzd, de hiszen sok veszíteni valója már nincs. Éppenséggel az egyik olyan dologért küzd, ami fontos neki, és még megmaradhat, ha már oly sok mindenről kénytelen volt lemondani. Hontalan, ez így igaz. Mert felkészületlenül indul neki egy teljesen más világnak, és amit ott szerzett, amik ott ragadtak rá, azoknak nincs helyes az átkos dolgoktól mentes otthonban.
A gyengéd érintésre lehunyja szemeit, kiélvezi annak minden pillanatát kiélvezi. Míg a hím ujjai vállára nem tévednek, ahol már csak a majdnem heggé gyógyult sebet érezni a ruha takarásában. Szomorúan vándorol pillantása előbb az utoljára érintett területre, majd némileg megacélozva tekintetét, de a korábbi érzelmet nem űzve ki onnan, néz farkas szemet a hímmel.*
- A billog nyomát ne keresd, ezt még neked sem hagyom. *Szavaival talán most vágta el azt a halvány kis esélyt, ami talán nem is létezett, de ki kellett mondania. Az efféle bélyeget nem fogja eltűrni, soha, senkinek. Éppen elég a másik, amit a hím hagyott, hiszen az eleve sokkal nehezebben eltávolítható.* - Be kell érned a másikkal, amit hagytál.
*Érinti meg jobbjával mellkasát, pontosan ott, ahol szíve dobog. Kár lenne tagadni, hogy onnan sokkal nehezebben tudná kitörölni a hím emlékét, már ha ez egyáltalán lehetséges.*
*Egy pillanatra úgy tűnik, mintha sikerülne túljutnia a makacs ellenkezésen és ellenálláson. Ám a hím zordsága kitart. Mintha a mélységi direkt küzdene az ellen, hogy legalább egy kis békére, nyugalomra leljen. Természetük túlságosan különbözik, mert a lány egyáltalán nem érti a miérteket. Ez persze az arcára van írva, de a makacs dac, az érthetetlen kitartás nem adja meg magát, még nem.
Bántani akarná? Ám a rosszmájú hang a fejében máris rákontráz. Nem tette meg már elégszer, hogy tudd, csak bántani akarna? Ingerülten hessegeti el a gondolatot fejében. Igen, tudja, mire képes a mélységi, megtapasztalhatta éppen elégszer. Ahogy most már abban is biztos, mit érzett akkor ott a tisztáson abban az ölelésben.
Hiába fenyegető a közelség, nem hátrál, még mindig enyhén felszegett állal állja a savószín szemek hideg pillantását.*
- Így igaz, ha bántani akarsz, akkor megteszed. Akkor mutasd meg, hogyan védhetem meg magam. *Elszánt tekintettel viszonozza a hím pillantását. Bolond, ostoba módon még mindig küzd, de hiszen sok veszíteni valója már nincs. Éppenséggel az egyik olyan dologért küzd, ami fontos neki, és még megmaradhat, ha már oly sok mindenről kénytelen volt lemondani. Hontalan, ez így igaz. Mert felkészületlenül indul neki egy teljesen más világnak, és amit ott szerzett, amik ott ragadtak rá, azoknak nincs helyes az átkos dolgoktól mentes otthonban.
A gyengéd érintésre lehunyja szemeit, kiélvezi annak minden pillanatát kiélvezi. Míg a hím ujjai vállára nem tévednek, ahol már csak a majdnem heggé gyógyult sebet érezni a ruha takarásában. Szomorúan vándorol pillantása előbb az utoljára érintett területre, majd némileg megacélozva tekintetét, de a korábbi érzelmet nem űzve ki onnan, néz farkas szemet a hímmel.*
- A billog nyomát ne keresd, ezt még neked sem hagyom. *Szavaival talán most vágta el azt a halvány kis esélyt, ami talán nem is létezett, de ki kellett mondania. Az efféle bélyeget nem fogja eltűrni, soha, senkinek. Éppen elég a másik, amit a hím hagyott, hiszen az eleve sokkal nehezebben eltávolítható.* - Be kell érned a másikkal, amit hagytál.
*Érinti meg jobbjával mellkasát, pontosan ott, ahol szíve dobog. Kár lenne tagadni, hogy onnan sokkal nehezebben tudná kitörölni a hím emlékét, már ha ez egyáltalán lehetséges.*
1746. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2015-11-27 18:42:32
Üzenet elküldve: 2015-11-27 18:42:32
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Egy nem várt viszontlátás//
*A nőstény ajkain visszaidéződő szavak, az ő szavai; ó, hogy marja ez az őszinteség. Ha nem kényszerítené magát, a pillantása már rég elfordult volna a fakóvérű tekintetéről, mert nem állhatja ezeknek a szavaknak a kitárulkozását. Mintha védtelenné tennék. Szégyenletes.
De a lány válaszára haragvó tüzek gyúlnak azokban a fakó íriszekben.
~Ostoba csitri!~
Talán ha néhány nyelet szesz munkálna az ereiben, már a nőstény torkát szorítaná. Minden hidegvérére szüksége van, hogy türtőztesse magát.
Hogy lehet? Hogy akarhatja még mindig? Azok után? Magát kicsinyelve kéretőzik vissza szerelmük palotájába, mint egy nyomorult hontalan. Kharasshit szinte szétveti a düh. Az a tenyér, végzete selymes bőre az arcán... Egy szívdobbanásig le kell hunyja szemeit, el kell rejtse, amit a nőstény látna benne. A szűkölő vágyat, hogy mennyire simításába hajtaná fejét, a békéjébe, abba a varázslatos, ostoba álomba. De mikor újra a lányra néz, már nincs nyoma gyengédségnek abban a savószín szempárban.*
- Hát nem érted? *szűri fogai közt, ahogy szinte fenyegetőn egész közel hajol a nőstényhez.* - Ha bántani akarlak, megteszem. *Szavai könyörtelenül fognak rá a reménykedő szívre, belemélyesztve az igazság karmait. Amiről beszél a hím, nem két harcost mér össze. Nagyon jól látja, Ydriss mennyit változott egy ősz alatt. Ha elszánt bosszúvágy égne benne, nem biztos, hogy Kharasshinak olyan könnyű dolga lenne vele, mint mikor a Barakkban gyakoroltak. Mégse támad kétsége, hogy ismét legyőzné. Az ok pedig a természetében rejlik. Fajtájának sajátja a kegyetlenség. Ydriss újra és újra áldozatául esne, hogy Kharasshi vére forrongva tiltakozik az érzései ellen.* - Ezt az árat pedig nem vagyok hajlandó megfizetni.
*A mélységi nőstények nagyon jól tudják, mit várhatnak egy fajtájukbélitől. Gyanakvásuk nem alszik, kétségeiket nem eresztik el, mindig tartanak egy vicsort a mosolygásuk mögött. Lám, az a kis szuka a kastély romjainál, milyen törékenynek tetsző teremtés volt, Kharasshiban mégse ütötte fel fejét a félsz, hogy kárt tehet benne. A körmei nyoma még mindig húzódva ég a hátán, és ennek ellenére tudja, hogy olcsón megúszta. Hogy az a démoni némber csak azért elégedett meg ennyivel, mert Kharasshi a kedvére volt. Ydrissnek nincs válasza a kegyetlenségre. Az ő népe nem él vele. Hová vezetne ez? Hiába vágyja a felhőtlen, szívszaggatóan édes érzést, amit megízlelt az erdőillatú, rőt szépség mellett. Ezt a szörnyeteg itt a mellkasában nem lakathatja jól belőle.
Ujjai gyengéden siklanak végig a nőstényke nyakának finom ívén. Önkéntelen a mozdulat, sóvárgása egy kiszüremlő visszhangja. Ám amikor simítása a váll gömbölyded formájára téved, visszakapja a kezét. Hátrébb hőkölve szegezi feldúlt, kérdő pillantását a nőstényre. Miért hazudna, bizony érezni akarta azt a jelet, amit ő sütött a selymes bőrre, örök mementójaként, hogy Ydriss csak az övé. Hogy mi az igazság, amit a lány annyira hallani akar? Igen, a szégyen mögött megpezsdül a vére szörnyű tette felett. De amit az ujjai érintettek... *
*A nőstény ajkain visszaidéződő szavak, az ő szavai; ó, hogy marja ez az őszinteség. Ha nem kényszerítené magát, a pillantása már rég elfordult volna a fakóvérű tekintetéről, mert nem állhatja ezeknek a szavaknak a kitárulkozását. Mintha védtelenné tennék. Szégyenletes.
De a lány válaszára haragvó tüzek gyúlnak azokban a fakó íriszekben.
~Ostoba csitri!~
Talán ha néhány nyelet szesz munkálna az ereiben, már a nőstény torkát szorítaná. Minden hidegvérére szüksége van, hogy türtőztesse magát.
Hogy lehet? Hogy akarhatja még mindig? Azok után? Magát kicsinyelve kéretőzik vissza szerelmük palotájába, mint egy nyomorult hontalan. Kharasshit szinte szétveti a düh. Az a tenyér, végzete selymes bőre az arcán... Egy szívdobbanásig le kell hunyja szemeit, el kell rejtse, amit a nőstény látna benne. A szűkölő vágyat, hogy mennyire simításába hajtaná fejét, a békéjébe, abba a varázslatos, ostoba álomba. De mikor újra a lányra néz, már nincs nyoma gyengédségnek abban a savószín szempárban.*
- Hát nem érted? *szűri fogai közt, ahogy szinte fenyegetőn egész közel hajol a nőstényhez.* - Ha bántani akarlak, megteszem. *Szavai könyörtelenül fognak rá a reménykedő szívre, belemélyesztve az igazság karmait. Amiről beszél a hím, nem két harcost mér össze. Nagyon jól látja, Ydriss mennyit változott egy ősz alatt. Ha elszánt bosszúvágy égne benne, nem biztos, hogy Kharasshinak olyan könnyű dolga lenne vele, mint mikor a Barakkban gyakoroltak. Mégse támad kétsége, hogy ismét legyőzné. Az ok pedig a természetében rejlik. Fajtájának sajátja a kegyetlenség. Ydriss újra és újra áldozatául esne, hogy Kharasshi vére forrongva tiltakozik az érzései ellen.* - Ezt az árat pedig nem vagyok hajlandó megfizetni.
*A mélységi nőstények nagyon jól tudják, mit várhatnak egy fajtájukbélitől. Gyanakvásuk nem alszik, kétségeiket nem eresztik el, mindig tartanak egy vicsort a mosolygásuk mögött. Lám, az a kis szuka a kastély romjainál, milyen törékenynek tetsző teremtés volt, Kharasshiban mégse ütötte fel fejét a félsz, hogy kárt tehet benne. A körmei nyoma még mindig húzódva ég a hátán, és ennek ellenére tudja, hogy olcsón megúszta. Hogy az a démoni némber csak azért elégedett meg ennyivel, mert Kharasshi a kedvére volt. Ydrissnek nincs válasza a kegyetlenségre. Az ő népe nem él vele. Hová vezetne ez? Hiába vágyja a felhőtlen, szívszaggatóan édes érzést, amit megízlelt az erdőillatú, rőt szépség mellett. Ezt a szörnyeteg itt a mellkasában nem lakathatja jól belőle.
Ujjai gyengéden siklanak végig a nőstényke nyakának finom ívén. Önkéntelen a mozdulat, sóvárgása egy kiszüremlő visszhangja. Ám amikor simítása a váll gömbölyded formájára téved, visszakapja a kezét. Hátrébb hőkölve szegezi feldúlt, kérdő pillantását a nőstényre. Miért hazudna, bizony érezni akarta azt a jelet, amit ő sütött a selymes bőrre, örök mementójaként, hogy Ydriss csak az övé. Hogy mi az igazság, amit a lány annyira hallani akar? Igen, a szégyen mögött megpezsdül a vére szörnyű tette felett. De amit az ujjai érintettek... *
1745. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2015-11-27 16:19:00
Üzenet elküldve: 2015-11-27 16:19:00
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Egy nem várt viszontlátás//
*Hogyne emlékezne a vízben elhangzottakra? Hogyne emlékezne, ha minden egyes együtt eltöltött pillanat kísérti? Apró mozdulattal bólint csupán, mégis minden kétséget kizár, hogy esetleg csak rámondaná.*
- Azt mondtad, a gyengéd vagyok, és hogy ez tesz veszedelmessé rám nézve. *Idézi fel a már akkor elhangzott figyelmeztetést.* Ahogy azt is mondtad, hogy erősnek akarsz látni, hogy az egy hónap leteltével olyasvalaki álljon melletted, kire egyenlő félként tekinthetsz.
*Bizony, a makacs emlékezet sok mindent megőriz magának, főleg, ha az elmúlt időszak magányos óráiban újra, és újra felidézte őket. No persze meg sem fordul a fejében, hogy ezt sikerült volna kivívnia, főleg így összetörve nem lehetne rá elmondani, s mégis, újra felmerül benne, vajon mi lett volna, ha a méreg titka nem derül ki, annak az egy hónapnak le kellett volna telnie?*
- Én pedig ugyanúgy vállalnám a kockázatot, ha ostoba módon nem löknél el. *Hangja indulatossá válik, s ezúttal ő az, aki tovább szűkíti a kettejük közötti távolságot.*
- Mitől tartasz ennyire? *Pillant kérdőn a hímre, megint azzal a tekintettel, ami választ követel, s anélkül nem enged szorításából.*
- Tudom, hogy nem sok, amit cserébe adni tudok, de ha mégis egy másik életre vágynál, nem kellene egyedül haladnod azon az ösvényen. *A mozdulat ösztönös, amivel gyengéden megérinti a hím arcát. Talán a mélységinek van igaza, és sehova nem vezetne az az út, vagy talán téved, mindkettőt épp úgy lehetségesnek tartja, ő pedig van olyan bolond, hogy megmerje kockáztatni, kideríti, melyik is az igaz. Pillantása fürkészőn kutatja a hím vonásait. Bár gyanakvását és a károgó hangot sikerült magában visszafognia, teljesen elaltatni nem tudja, s talán nem is akarja. De még küzd és remél, hogyha van még mit helyre hozni, az ne vesszen kárba.*
*Hogyne emlékezne a vízben elhangzottakra? Hogyne emlékezne, ha minden egyes együtt eltöltött pillanat kísérti? Apró mozdulattal bólint csupán, mégis minden kétséget kizár, hogy esetleg csak rámondaná.*
- Azt mondtad, a gyengéd vagyok, és hogy ez tesz veszedelmessé rám nézve. *Idézi fel a már akkor elhangzott figyelmeztetést.* Ahogy azt is mondtad, hogy erősnek akarsz látni, hogy az egy hónap leteltével olyasvalaki álljon melletted, kire egyenlő félként tekinthetsz.
*Bizony, a makacs emlékezet sok mindent megőriz magának, főleg, ha az elmúlt időszak magányos óráiban újra, és újra felidézte őket. No persze meg sem fordul a fejében, hogy ezt sikerült volna kivívnia, főleg így összetörve nem lehetne rá elmondani, s mégis, újra felmerül benne, vajon mi lett volna, ha a méreg titka nem derül ki, annak az egy hónapnak le kellett volna telnie?*
- Én pedig ugyanúgy vállalnám a kockázatot, ha ostoba módon nem löknél el. *Hangja indulatossá válik, s ezúttal ő az, aki tovább szűkíti a kettejük közötti távolságot.*
- Mitől tartasz ennyire? *Pillant kérdőn a hímre, megint azzal a tekintettel, ami választ követel, s anélkül nem enged szorításából.*
- Tudom, hogy nem sok, amit cserébe adni tudok, de ha mégis egy másik életre vágynál, nem kellene egyedül haladnod azon az ösvényen. *A mozdulat ösztönös, amivel gyengéden megérinti a hím arcát. Talán a mélységinek van igaza, és sehova nem vezetne az az út, vagy talán téved, mindkettőt épp úgy lehetségesnek tartja, ő pedig van olyan bolond, hogy megmerje kockáztatni, kideríti, melyik is az igaz. Pillantása fürkészőn kutatja a hím vonásait. Bár gyanakvását és a károgó hangot sikerült magában visszafognia, teljesen elaltatni nem tudja, s talán nem is akarja. De még küzd és remél, hogyha van még mit helyre hozni, az ne vesszen kárba.*
1744. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2015-11-27 15:28:24
Üzenet elküldve: 2015-11-27 15:28:24
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Egy nem várt viszontlátás//
*Nem hátrál el a bolond, nem hőköl hátra, nem emel Kharasshi torkára pengét. Az erő, ami megveti a lábát, még csak nem is a dac ezúttal. Kétségbeesettség. Még mindig kapaszkodik abba a nevetséges álomba. Hát hiába törte el rajta az összes ujját? Csak szorítja és szinte könyörög, azzal a gyermekien jóhiszemű tekintettel, mely képes volna elhinni neki bármit, csak hadd őrizze meg a szép mesét, amivel megmérgezte. Ha újra megtenné, ha újra összetörné, vajon elhinné végre? Hallgatna arra a belső hangra, ami azt súgja, ne engedjen neki? S maradnak akkorra Kharasshiból bármi? Lélektelen szörnyeteggé válna csak, hogy meggyőzze ezt az ostoba nőstényt, hogy az! Megfizetné. Megfizetné, hogy ő éljen, hogy a balgasága ne sodorhassa újra ilyen veszedelembe. Bolond nőstény! Bolond, bolond fakóvérű nimfa.
Az igazat... Épp az igazat? Hát mivégre akarná ilyen borzalommal fedni el az igazságot, ha az nem lenne még rosszabb?*
- Akarlak téged, fakóvérű Ydriss *mondja mélyen búgó hangján. Esze ágában sem volt ilyesmit kimondani, a szavak egyszerűen az ajkára kapaszkodnak s gördülnek egymás után.* - Emlékszel, mit mondtam neked ott a tónál, ahol először az enyém lettél? Emlékezz a szavakra, amiket ott hallottál tőlem a vízbe merítkezve, mert annál több igazságom nincs a számodra.
*Szűkül a fakó tekintet, mint amikor mester figyeli diákját, ki még mindig csak bukdácsol a hibái között.*
*Nem hátrál el a bolond, nem hőköl hátra, nem emel Kharasshi torkára pengét. Az erő, ami megveti a lábát, még csak nem is a dac ezúttal. Kétségbeesettség. Még mindig kapaszkodik abba a nevetséges álomba. Hát hiába törte el rajta az összes ujját? Csak szorítja és szinte könyörög, azzal a gyermekien jóhiszemű tekintettel, mely képes volna elhinni neki bármit, csak hadd őrizze meg a szép mesét, amivel megmérgezte. Ha újra megtenné, ha újra összetörné, vajon elhinné végre? Hallgatna arra a belső hangra, ami azt súgja, ne engedjen neki? S maradnak akkorra Kharasshiból bármi? Lélektelen szörnyeteggé válna csak, hogy meggyőzze ezt az ostoba nőstényt, hogy az! Megfizetné. Megfizetné, hogy ő éljen, hogy a balgasága ne sodorhassa újra ilyen veszedelembe. Bolond nőstény! Bolond, bolond fakóvérű nimfa.
Az igazat... Épp az igazat? Hát mivégre akarná ilyen borzalommal fedni el az igazságot, ha az nem lenne még rosszabb?*
- Akarlak téged, fakóvérű Ydriss *mondja mélyen búgó hangján. Esze ágában sem volt ilyesmit kimondani, a szavak egyszerűen az ajkára kapaszkodnak s gördülnek egymás után.* - Emlékszel, mit mondtam neked ott a tónál, ahol először az enyém lettél? Emlékezz a szavakra, amiket ott hallottál tőlem a vízbe merítkezve, mert annál több igazságom nincs a számodra.
*Szűkül a fakó tekintet, mint amikor mester figyeli diákját, ki még mindig csak bukdácsol a hibái között.*
1743. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2015-11-27 13:39:30
Üzenet elküldve: 2015-11-27 13:39:30
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Egy nem várt viszontlátás//
//Aktív képesség - Meggyőzés//
*A világ mintha megszűnne létezni körülötte. Mintha más már nem is lenne, sem a tél közeledtét jelző hideg sem a udvar, sem az oda tévedő, vagy a fogadóból kis időre kimerészkedő vendégek. Minden érzékével a hímet figyeli, de nem azért, mert valami elvarázsolt jelenetbe csöppent volna a lány. Bármennyire is reménykedik, a bizonytalanság éberen és készenlétben tartja, hogy a legapróbb gyanús jelre, jelzésre is reagálni tudjon. Ne álltatja magát, hogy észrevétlen maradt volna, hiába nem mozdul a hím.
Ő pedig bármennyire is szeretne közelebb menni, a károgó fele felverte óvatosság nem engedi tovább egy bizonyos távolságnál. Ezen viszont hamarosan a hím segít, hiszen egyetlen lépéssel kényelmetlenné szűkíti a köztük lévő távot. Ő pedig mégsem hátrál, mégsem tesz figyelmeztető mozdulatot a lándzsával, nem próbálkozik semmilyen trükkel. Egyenes tartással állva, enyhén felszegettel állja a fölé magasodó alak fagyos pillantását. A két ellentétes érzés korábban is ádáz küzdelmet vívott benne, de most nem csak vérre mennek, élet-halál harcot vívnak benne. Ideje volt már, hiszen ezt még az elf is belátja, az egyiknek vesznie kell végre, vagy ez a folytonos marcangolás egyik és másik félről az ép eszét fogja venni.*
- Az igazat akarom, Kharasshi. *Szólal meg halk, mégis határozott hangon, a folytatásra azonban némileg megenyhülnek szavai.* Mindenkinek jobb lesz utána.
*Tiszta vizet önteni a pohárba, hazugságok hálója helyett végre előállni az igazsággal, sokkal-sokkal egyszerűbb lenne, és talán tényleg pontot lehetne tenni mindennek a végére. Igen, talán ez lehetne a megoldás, talán ezt kellene tenni.
Már korábban is megtapasztalta, még mikor társait kísérte a külső táborhelyeiken, hogyha figyelmes, és nem lő nagy bakot, meg tud győzni másokat elég sok mindenről. Persze előbb-utóbb rádöbbentek mind a trükkre, de jelen pillanatban nem érdekli a trükk ára, csak hogy hasson, hogy működjön. Ebben a helyzetben talán alattomos húzás erre támaszkodni, de most már elég sok mindenre hajlandó, hogy végre tisztán lásson. És hogy honnan tudja majd, hogy a trükk bevált-e ? Biztosan talán nem is fogja, de sok lehetősége nem maradt már.*
//Aktív képesség - Meggyőzés//
*A világ mintha megszűnne létezni körülötte. Mintha más már nem is lenne, sem a tél közeledtét jelző hideg sem a udvar, sem az oda tévedő, vagy a fogadóból kis időre kimerészkedő vendégek. Minden érzékével a hímet figyeli, de nem azért, mert valami elvarázsolt jelenetbe csöppent volna a lány. Bármennyire is reménykedik, a bizonytalanság éberen és készenlétben tartja, hogy a legapróbb gyanús jelre, jelzésre is reagálni tudjon. Ne álltatja magát, hogy észrevétlen maradt volna, hiába nem mozdul a hím.
Ő pedig bármennyire is szeretne közelebb menni, a károgó fele felverte óvatosság nem engedi tovább egy bizonyos távolságnál. Ezen viszont hamarosan a hím segít, hiszen egyetlen lépéssel kényelmetlenné szűkíti a köztük lévő távot. Ő pedig mégsem hátrál, mégsem tesz figyelmeztető mozdulatot a lándzsával, nem próbálkozik semmilyen trükkel. Egyenes tartással állva, enyhén felszegettel állja a fölé magasodó alak fagyos pillantását. A két ellentétes érzés korábban is ádáz küzdelmet vívott benne, de most nem csak vérre mennek, élet-halál harcot vívnak benne. Ideje volt már, hiszen ezt még az elf is belátja, az egyiknek vesznie kell végre, vagy ez a folytonos marcangolás egyik és másik félről az ép eszét fogja venni.*
- Az igazat akarom, Kharasshi. *Szólal meg halk, mégis határozott hangon, a folytatásra azonban némileg megenyhülnek szavai.* Mindenkinek jobb lesz utána.
*Tiszta vizet önteni a pohárba, hazugságok hálója helyett végre előállni az igazsággal, sokkal-sokkal egyszerűbb lenne, és talán tényleg pontot lehetne tenni mindennek a végére. Igen, talán ez lehetne a megoldás, talán ezt kellene tenni.
Már korábban is megtapasztalta, még mikor társait kísérte a külső táborhelyeiken, hogyha figyelmes, és nem lő nagy bakot, meg tud győzni másokat elég sok mindenről. Persze előbb-utóbb rádöbbentek mind a trükkre, de jelen pillanatban nem érdekli a trükk ára, csak hogy hasson, hogy működjön. Ebben a helyzetben talán alattomos húzás erre támaszkodni, de most már elég sok mindenre hajlandó, hogy végre tisztán lásson. És hogy honnan tudja majd, hogy a trükk bevált-e ? Biztosan talán nem is fogja, de sok lehetősége nem maradt már.*
1742. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2015-11-27 13:07:40
Üzenet elküldve: 2015-11-27 13:07:40
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Egy nem várt viszontlátás//
*Jönnek és mennek ritkásan a fogadó vendégei, akik a Holdudvar nyugalmát keresik. A hideg persze jóval hamarabb beűzi őket, mint nyár derekán. Nem zavarják meg Kharasshi önmarcangoló gondolatait. Fel se pillant lépteik zajára. A beszélgetések mondatai se érnek el hozzá. Kívül maradnak figyelme határain, mely most keserű emlékek felett görnyed tehetetlenül. Valami mégis a közelébe férkőzik. Az erdő édes-fűszeres dús és egyszersmind határtalanul könnyed illata. Csak orrcimpái mozdulnak és valami a kisugárzásában. Tudja. Mellkasán sajdul a még friss tetoválás. Szánalmas felségjele az önálltatásnak. Élve temetett hazugság. Sosem szűnik koporsóját maró kaparászása. Sosem.
Elhúzza a pillanatot, amíg csak lehet. Mert ha felnéz, mi lesz akkor? S vajon mit fog látni? Mit szeretne látni egyáltalán? Miért húzza a gondolat, hogy csak egyszerűen magához ölelje azt a drága testet, s csak ölelje, hogy megnyugvást hozzon gyászában? Miért hiszi, hogy az a finom tenyér csak a fejére simulna, feloldozó csókkal követve, míg enyhül az a kínzó fájdalom?
Nem kell felnéznie, tudja jól, hogy Ydriss keze már fegyverre szorított. Nem kell felnéznie, hogy tudja, az öléshez kellő elszántság helyett mégis kérdések megtört kavalkádja vergődik a barna íriszekben. Még mindig. Ott Amon Ruadh hegye alatt is látta már, a bolond kis nőstény görcsösen kapaszkodik a reménybe még mindig. A reménybe, hogy létezik olyan válasz, ami semmissé teheti a borzalmakat, melyek e különc tündérmesének nyakát szegték. És ez vicsorba rándítja a hím ajkát. Hát hiába volt minden? Hát nem volt elég, hogy ez a naiv kis szuka megtanulja a leckét?
Vonásait eltakarja két keze, s mikor lassan sóhajtva leengedi őket, már a szokásos, kemény, morózus kifejezés ül az ábrázatán. Kimért mozdulattal emelkedik fel ültéből, s a fakó pillantás csak akkor tekint Ydriss szemébe, mikor a hím már teljes termetével fölébe magasodik. A növendék csahossal mit sem törődik, hisz ugyanazt a nyelvet beszélik. Kharasshiban nincs indulat, sem ártó szándék csak fojtogatón tömény dominancia.
Hallgat. Csak a savószín tekintet döf hidegen a fakóvérű pillantásába. A néhány lábnyi távolságot könyörtelenül megnyesi egy lépéssel. Közel van. A körön belül, ahonnan már aligha állíthatná meg bármi, de nem mozdul tovább. Tekintete szinte vádlón, fagyos kegyetlenséggel feszül Ydriss reményeinek.*
*Jönnek és mennek ritkásan a fogadó vendégei, akik a Holdudvar nyugalmát keresik. A hideg persze jóval hamarabb beűzi őket, mint nyár derekán. Nem zavarják meg Kharasshi önmarcangoló gondolatait. Fel se pillant lépteik zajára. A beszélgetések mondatai se érnek el hozzá. Kívül maradnak figyelme határain, mely most keserű emlékek felett görnyed tehetetlenül. Valami mégis a közelébe férkőzik. Az erdő édes-fűszeres dús és egyszersmind határtalanul könnyed illata. Csak orrcimpái mozdulnak és valami a kisugárzásában. Tudja. Mellkasán sajdul a még friss tetoválás. Szánalmas felségjele az önálltatásnak. Élve temetett hazugság. Sosem szűnik koporsóját maró kaparászása. Sosem.
Elhúzza a pillanatot, amíg csak lehet. Mert ha felnéz, mi lesz akkor? S vajon mit fog látni? Mit szeretne látni egyáltalán? Miért húzza a gondolat, hogy csak egyszerűen magához ölelje azt a drága testet, s csak ölelje, hogy megnyugvást hozzon gyászában? Miért hiszi, hogy az a finom tenyér csak a fejére simulna, feloldozó csókkal követve, míg enyhül az a kínzó fájdalom?
Nem kell felnéznie, tudja jól, hogy Ydriss keze már fegyverre szorított. Nem kell felnéznie, hogy tudja, az öléshez kellő elszántság helyett mégis kérdések megtört kavalkádja vergődik a barna íriszekben. Még mindig. Ott Amon Ruadh hegye alatt is látta már, a bolond kis nőstény görcsösen kapaszkodik a reménybe még mindig. A reménybe, hogy létezik olyan válasz, ami semmissé teheti a borzalmakat, melyek e különc tündérmesének nyakát szegték. És ez vicsorba rándítja a hím ajkát. Hát hiába volt minden? Hát nem volt elég, hogy ez a naiv kis szuka megtanulja a leckét?
Vonásait eltakarja két keze, s mikor lassan sóhajtva leengedi őket, már a szokásos, kemény, morózus kifejezés ül az ábrázatán. Kimért mozdulattal emelkedik fel ültéből, s a fakó pillantás csak akkor tekint Ydriss szemébe, mikor a hím már teljes termetével fölébe magasodik. A növendék csahossal mit sem törődik, hisz ugyanazt a nyelvet beszélik. Kharasshiban nincs indulat, sem ártó szándék csak fojtogatón tömény dominancia.
Hallgat. Csak a savószín tekintet döf hidegen a fakóvérű pillantásába. A néhány lábnyi távolságot könyörtelenül megnyesi egy lépéssel. Közel van. A körön belül, ahonnan már aligha állíthatná meg bármi, de nem mozdul tovább. Tekintete szinte vádlón, fagyos kegyetlenséggel feszül Ydriss reményeinek.*
1741. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2015-11-27 10:27:25
Üzenet elküldve: 2015-11-27 10:27:25
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Egy nem várt viszontlátás//
*Alaposan bevásárolt, feltöltötte készleteit. Ha hihet a híreszteléseknek, könnyen lehet, már a karavánpihenőbe vezető út sem lesz zökkenőmentes, jobb hát mindenre felkészülnie. Indulnia kellene, hogy minél előbb megtegye a távot, és a saját szemével győződjön meg az északi helyzetről, s mégis húzza még egy kicsit az időt.
Félne? Reménykedik? Meglehet. Így hát, hogy egy kis nyugalomra tegyen szert, tesz egy utolsó kitérőt, mielőtt megindulna. Lovát az udvaron kívül hagyja, most sem köti ki, tudja jól, hogy nem fog elkóborolni a kanca, még ha kicsit odébb is sétál valami íncsiklandó fűcsomó, vagy egyéb figyelmét felkeltő dolog miatt.
A farkaskölyök kutya, a leendő nagy vadász azonban vele tart, végig a lány mellett kocog. A barna szőrmól még csak a lány térdéig ér, de már büszke tartással veszít, hangját nem hallatva gyakran, de éberen figyel. Ami gazdájáról nem mondható el, hiszen óriási örvényként kavargó gondolatai minden figyelmét magukba szippantják. Bár pihenni tér be a Holdudvarba, mind a lándzsa, mind az íj és a vesszőkkel teli tegez nála van, csupán az élelemmel és egyéb szükséges holmikkal megrakott zsákját hagyta a lovon.
Az ismerős alakot meg sem pillantja, csupán arra eszmél, hogy Ahel hirtelen megtorpan mellette, s füleit hegyezve, egyik mellső mancsát felemelve, három lábon állva figyel valamerre. Tekintete követi a kölyök figyelmének irányát, és akkor megpillantja.
Rilai hiába fedte fel a kis csalást a halálhírrel kapcsolatban, szíve mégis kihagy egy ütemet a hím láttán. Hiába próbálta érzelmeit kordában tartani, mint egy veszett csorda, vagy a gátat átszakító áradat, törnek elő, és áradnak szét benne.
Láthatóan valami nincs rendben a mélységivel sem, ami újabbat csavar az újult erővel tomboló érzelmi káoszon. Most mégis mi tévő legyen? Ragadja meg lándzsáját a biztonság kedvéért? Kanyarítsa le az íjat hátáról, és lőjön, amíg van rá alkalma? rohanjon oda és rázza fel válaszokat követelve? Engedjen a sóvárgó felének inkább? Szinte észre sem veszi ahogy lassú léptekkel Kharasshi felé indul, mintha lábai maguktól mozognának, s nem engedelmeskednének többé az észnek. Ugyan a festés változott az arcán, s nem csak a világos árnyalat helyett használt jóval sötétebb szürke miatt tűnik komorabbnak a hatás, az mit sem változott, hogy vonásai, tekintete mennyire beszédesek tudnak lenni. Így az indulat, a keserűség, és a fájdalom ellenére megmaradt szálakat, amik még mindig a mélységihez kötik, nem tudja leplezni, bármennyire is szeretné eltitkolni sebezhető pontjait.*
*Alaposan bevásárolt, feltöltötte készleteit. Ha hihet a híreszteléseknek, könnyen lehet, már a karavánpihenőbe vezető út sem lesz zökkenőmentes, jobb hát mindenre felkészülnie. Indulnia kellene, hogy minél előbb megtegye a távot, és a saját szemével győződjön meg az északi helyzetről, s mégis húzza még egy kicsit az időt.
Félne? Reménykedik? Meglehet. Így hát, hogy egy kis nyugalomra tegyen szert, tesz egy utolsó kitérőt, mielőtt megindulna. Lovát az udvaron kívül hagyja, most sem köti ki, tudja jól, hogy nem fog elkóborolni a kanca, még ha kicsit odébb is sétál valami íncsiklandó fűcsomó, vagy egyéb figyelmét felkeltő dolog miatt.
A farkaskölyök kutya, a leendő nagy vadász azonban vele tart, végig a lány mellett kocog. A barna szőrmól még csak a lány térdéig ér, de már büszke tartással veszít, hangját nem hallatva gyakran, de éberen figyel. Ami gazdájáról nem mondható el, hiszen óriási örvényként kavargó gondolatai minden figyelmét magukba szippantják. Bár pihenni tér be a Holdudvarba, mind a lándzsa, mind az íj és a vesszőkkel teli tegez nála van, csupán az élelemmel és egyéb szükséges holmikkal megrakott zsákját hagyta a lovon.
Az ismerős alakot meg sem pillantja, csupán arra eszmél, hogy Ahel hirtelen megtorpan mellette, s füleit hegyezve, egyik mellső mancsát felemelve, három lábon állva figyel valamerre. Tekintete követi a kölyök figyelmének irányát, és akkor megpillantja.
Rilai hiába fedte fel a kis csalást a halálhírrel kapcsolatban, szíve mégis kihagy egy ütemet a hím láttán. Hiába próbálta érzelmeit kordában tartani, mint egy veszett csorda, vagy a gátat átszakító áradat, törnek elő, és áradnak szét benne.
Láthatóan valami nincs rendben a mélységivel sem, ami újabbat csavar az újult erővel tomboló érzelmi káoszon. Most mégis mi tévő legyen? Ragadja meg lándzsáját a biztonság kedvéért? Kanyarítsa le az íjat hátáról, és lőjön, amíg van rá alkalma? rohanjon oda és rázza fel válaszokat követelve? Engedjen a sóvárgó felének inkább? Szinte észre sem veszi ahogy lassú léptekkel Kharasshi felé indul, mintha lábai maguktól mozognának, s nem engedelmeskednének többé az észnek. Ugyan a festés változott az arcán, s nem csak a világos árnyalat helyett használt jóval sötétebb szürke miatt tűnik komorabbnak a hatás, az mit sem változott, hogy vonásai, tekintete mennyire beszédesek tudnak lenni. Így az indulat, a keserűség, és a fájdalom ellenére megmaradt szálakat, amik még mindig a mélységihez kötik, nem tudja leplezni, bármennyire is szeretné eltitkolni sebezhető pontjait.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400