//Második szál//
//Vacsora után a Holdudvarban//
*Bizonyára a gazdag létnek is megvannak az árnyoldalai, de valahogy mégsem tudja balszerencsének ítélni azt a létformát. Ellenben nem firtatja a dolgot, hiszen elképzelése rengeteg van a nemesi életmódról, vagy akár csak a pénzesről, saját tapasztalata viszont annál kevesebb.*
- Ó dehogynem az! *Kel azonnal a fegyver védelmére.* Csupán a megfelelő módon és helyzetben kel használni. Íjjal sem túl jó szemtől szemben, egy egy elleni küzdelmet folytatni, ellenben ha még távol van az ellenfél, az egyik legremekebb eszköz, ami ép kezünkbe kerülhet. Más-más helyzet, ugyebár.
*Újabb apró dobás, fordul egyet a hosszú tőr, és ismét markolattal fogja a fegyvert.
Lám, még mindig beszél, de hát ugyanazt csinálja, amit vele is művelt annak idején az öreg. Rávezetés, ismertetés, bemutatni az előnyöket és hátrányokat, amik igen fontos tényezők, és sokat nyomnak a latba.
Azonban mégis megszakítja az okítás menetét, és ártatlan mód kérdőn pillant a lányra.*
- Igaz, egy harcos hozzáállásával indultam neki, de jobb, ha pontosítunk, miféle önvédelemre gondoltál?
*Tőrt fogó karját leengedi, és néhány lépéssel átvág a kettejük közti távolságon. A derűs nyugalom el is tűnik arcáról, s pillanatok alatt egészen komorrá válik. Talán aggodalmat is látni a tekintetében, vagy valami más futott át a fekete szemeken egy rövidke pillanatra?*
- Már miért ne eshetne meg ez is? *Teszi fel a kérdést közömbös hangon, s talán éppen ez adja a mondat zordságát.* - Ha valakit a vérszomj vezet, ha valakinek az okoz kéjes gyönyört, amit látja mások szemében kihunyni az élet utolsó szikráit, ugyan miért válogatna? *A hangnem tűnődő, és mégis olybá hat, mintha a vadász már becserkészte volna áldozatát, és nem azon töpreng, mit tegyen vele, hanem miképp végeztessen be a zsákmány sorsa.*
- De tegyük fel, hogy tényleg nem megölni akar a mögötted árnyakban osonó alak. Csak bájaidra, vagy pénzedre vágyik. Ha fegyver van nála, ugyanúgy szerencsétlenül végződhetnek a dolgok. Vagy egyszerűen csak megijed az alak önnön tettétől, mert kezdő zöldfülű gaztevő, aki fél, hogy elkapják, retteg a büntetéstől a következményektől. És a következő pillanatban bevillan a megoldás, ha nincs szemtanú, nincsen gond. *Néhány pillanatnyi komor csendet hagy, hogy beivódjanak szavai, s az ecsetelt helyzetek a lány tudatába. Azt már inkább nem is hangsúlyozza, hogy egy csinos arc, egy vonzó alak, egy véletlen csábos mozdulat, kacsintás, vagy mosoly mi mindent indíthat el.*
- Persze nem ők vannak többségben a városban. *Enyhül meg hangja, s vonásai is.* De elég egy ilyenbe belefutni.
*Kis előadása végén pedig az első, vagy legalábbis közel első gondolata, hogy mekkora egy barom volt már megint. Jó eséllyel sikerült halálra rémisztenie a lányt, pedig igazából még csak pedzegette az élet sötétebbik felét, amiről fáma alig szól, pedig létezik. Talán megtanulhatná magát visszafogni végre, és nem ráömleszteni a Szegénynegyed mélyének históriáit és mindennapos történéseit egy nem onnan származónak. El kell ismernie, nem mindenkinek valóak az efféle mesék és képek, mégis hajlamos erről megfeledkezni.*