// A Westmorthy Elmegyógyintézet //
*Számára sem annyira rémületesek a hangok, inkább csak szokatlanok. Ugyan régen tanult egy kevés vakharcot, de mindennemű edzése az aréna alatti katakombákban és barlangrendszerekben volt, így a természetes neszek sehol nem voltak. Emlékszik a sziklafalon túl lévő vízcseppek távoli neszére. Egy barlangi tóba vezető ér tompa csobogására. A föld alatt élő állatok szinte alig hallható haladására. És az őrült kreatúrák vad zajára, mit semmilyen mágia nem volt képes tompítani, s mi szinte minden klántagnak lidérces álmokat hozott, ki nem látta még őket.
Hiába, Alexis csupán félig elf, így hallása nem olyan érzékeny, ráadásul már inkább figyel a fiúra, mintsem környezetének zajaira, így neki is csak később tűnik fel, hogy mások is érkeznek az itt lézengőkön kívül. Túl késő, Mona, Louis és Anekril, no meg Cikornya is megdorgálná, hogy ennyire figyelmetlen volt. Mind megmondták, bármit is tesz, soha ne hagyja, hogy csapdába csalják. Ha mégis, az utolsó erejével is tegyen azért, hogy kiszabaduljon. Nem feltétlen jelenti ez, hogy élete árán is harcoljon most. Hiszen a bolond veti csak oda magát, hogy megöljék, mások inkább kitervelik, hogyan jussanak ki, mikor eljön annak a pillanata. Ezért most még kivár, nem mozdul Xareth mellől, szorosan maradva vele.
Szinte villámcsapásként érik a fehér ruhás szavai. Többek nevét is felsorolja, ám sajátja több ízben is meglepetést okoz neki. Egyrészről, mivel nevelőapja nevét még csak-csak szokta mondani, ám Archel kilétéről nem tudnak annyian. Valaki olyan adhatott, nem csak a sötételf szerint, de saját véleménye szerint is téves információt, aki ismeri már.
Szólni nem képes, csak szinte üveges tekintettel bámul maga elé, ahogy a hím elé áll, ajkai enyhén elnyílva, de szó nem esik rajta, fejében tompán hangzik a többi szó, minden, csak saját szívverésének heves üteme szárnyal túl mindent. Alig fogja fel, hogy Xareth tőrrel védi őt, bizonyosan megpróbálja a feléjük érkező fehér ruhások ellen használni, de ez ellen már tenni fog. Elméjében ott zúgnak a hangok, mesterei hangjai, melyek ezer és egy más ötletet sorolnak, hogyan mentse magát, hiszen egyik se ismerte azt az érzést, mit most ő. Vagy ha ismerte is, már tudta, hogy a legnagyobb őrültségek szülője.
Ha elég gyors, akkor megpróbál Xareth elé lépni, mielőtt bármiféle varázslat érhetné és fegyvere nem lévén - mivel kardját nem hozta magával - puszta kezével igyekszik kárt tenni a legközelebbi őket célzóban, egy ütés formájában. Ha az első fele sikerül is, a másodikban csak hisz, csak remél, ám a kegyetlen valóság ellen semmit nem tehet. Valószínűleg megrázó élményben lesz része, s bár sok varázslattal találkozott már, sokat alkalmaztak is rajta, ez különös. Hiszen nem csak a villámvarázs ereje, de a bénító hatása is egyszerre hat. Remélhetőleg ennek megfelelő intenzitással is, és képes lesz még beszélni, még ha nem is úgy, mint jobb napjain.*
- Kérem... ne vegyék el... őt...
*Ha van benne elég erő és esetleg Xareth még elég közel van, és nem csinált ezek után semmi ostobaságot, akkor igyekszik rá mutatni.
Amennyiben valami csoda folytán máshogy alakulna, megpróbál a sötételf kezét megragadva futni akármerre, hol látható valamilyen kijutási lehetőség. Illetve, ha a fiú kapja az első csapást, aki a varázst elsütötte rajta, annak fog két kézzel nekiesni, hogy megpróbálja arcát a ledarált húshoz hasonlóvá tenni. Ez utóbbit egy leányhoz képest határozott üvöltés kíséretében. Továbbá, ha ez sem sikerül és mindkettejüket elkapja a fehér ruhások varázslata, s szavaival sem ér el semmit, mint például, hogy egy szekérrel vigyék őket, akkor csak csendben próbál gondolkozni. Biztos, hogy ki lehet jutni, akármilyen elmegyógyintézet legyen is az. Ezt is Cikornya mondta neki. Nincs olyan épített dolog, amiből ne lehetne kijutni.*