*Elhia könnyed léptekkel eltávolodik Wraecotól, aki megbabonázva figyeli a lány ezüstös színvilágban fürdő fürjeinek minden libbenését. A félvér tengerkék szemei fakóbb színt öltenek a hold fényében, így az eddig pusztán vadító tekintete igézőbe vált át.
Elhia a szemébe néz, és egy békés mosolyt küld felé. Egy újabb pillanatkép, ami Wraeco elméjének egyik legféltettebb emlékképévé válik; ez az, amit csak magának tartogat, de sosem felejt el. Ahogy kedvese táncolni kezd, a világ megszűnik kettejük körül. Az elf teljesen kizárja a külvilágot, számára csak Elhia létezik e percekben. "Oh, bárcsak... bárcsak örökké tartana!"
Wraeco lelke nyugodtabbá válik, miközben tüneményes párja iránti vágya egyre fokozódik. Egyszer csak megindul a bájosan mosolygó teremtés felé, majd egy fél arasznyira áll meg tőle. Erős kezével gyengéden átkarolja kedvese karcsú derekát, amely testrészét szüntelen mozgásra készteti a táncos kedvű leány. Wraeco teljesen bekerült Elhia bűvkörébe, ahonnan még ha akarna se tudna szabadulni. Szabad kezével lágyan simogatni kezdi kedvese puha nyakát, majd pillanatokon belül ujjai kissé lejjebb, nőiesebb testrészek vándorolnak.
Hirtelen térdre ereszkedik a lány előtt, s úgy tekint fel kedvese természetfelettiséget árasztó halovány, de mégis csillogó szemeibe. "Elhia Dea! Megteszek érted bármit, még kérned sem kell. Megadok neked mindent, csak boldog légy, vidám, s tündöklő" - sugározza Wraeco tekintete.*
- Angyalom!
*szólítja meg Elhiát szinte remegő hangon, majd egy pillanat múlva ismét az apró teremtés fölé tornyosul. Tekintete már nem sóvárgó, hanem céltudatos, amit tettekkel igazol is. Két kézzel megragadja a lányt, s tapintani kezdi annak selymes, meleg bőrét. Arcát beletúrja Elhia illatos hajába, s szorosan magához öleli a lányt, aki még ha el is szeretne szabadulni, akkor sem lenne képes Wraeco erős karjait lefejteni magáról. Az elf szemei, mint két kék láng, égnek egyre intenzívebben - így tekint kedvesére ismét, s csókolni kezdi őt, úgy, ahogy még soha: forrón, szenvedélyesen, vadítóan, izgatóan.
Miután ajkaik sokadjára is elválnak egymásétól, Wraeco ellentmondást nem tűrően ölbe kapja a pihe könnyű lányt, s a fogadóba belépve, annak díszes lépcsőjén felgyalogolva, egy üresnek vélt szoba felé viszi szerelmét. Szorosan húzza magához Elhiát, karjaiból el nem engedi őt.*