*Miután elfogyasztotta a borát, Varya kissé nehéznek érezte a fejét. Nem lehetne azt mondani, hogy az eredar hozzászokott volna az alkoholtartalmú italok fogyasztásához, így egy pohár bor is elég volt neki ahhoz, hogy arca kipiruljon és a kocsma nehéz levegőjében úgy érezze, nem jut lélegzethez. Ennek okán hát erőt vett magán, s bár fogalma sem volt róla, hogy hová vezet az ajtó, mivel ő úgy gondolta biztosan egy hátsó udvarra, hát kilépett rajta. Ahogy látja nem tévedett vészesen nagyot. Mellesleg kifejezetten szépnek találja a helyet így, hogy időközben leszállt az éj és a Másik Fény van az égen. Az emberek 'Hold'-nak nevezik, de számára ez olyan semmitmondó kifejezés, hogy úgy döntött nem is használja ezt, legalább magában nem. Gyakran rácsodálkozik, milyen furcsa nevekkel illetnek egyes jelenséget az itteni népek.
Vesz pár mély levegőt, majd az egyik padhoz sétál és leül rá. Maga elé meredve elmélyed az emlékeiben, melyek szinte csak fájdalommal szolgálnak neki. Ha valaki megkérdezné tőle, szerinte az élet milyen, azt felelné: "Nem tudom, csak azt, hogy fáj..." Persze senki soha nem kérdezett még hasonlót sem. Az ő sorsa rajta kívül nem érdekel senkit. Néha még őt magát sem. Talán ez az oka annak is, hogy Ő elment... hogy otthagyta egyedül, magányosan. Gyakran gondolkozik ezen, hogy vajon az egyetlen lény, aki enyhíteni tudta szenvedéseit, miért is hagyta magára. Persze ezek a fajta gondolatok is csak kínt szülnek, de képtelen szabadulni tőlük. Biztatja magát, hogy egyszer majd eltűnnek a gyötrő képek, a fájdalmas emlékek, hiszen oly sokáig fog még élni... évszázadokig, sőt évezredekig, hiszen nem halhat meg, ha nem végeznek vele. Talán ez lenne a megoldás, de tudja jól: ahogy régen sem, úgy most sem lenne képes eldobni az életét. Ehhez a fájdalmas tortúrához való értelmetlen ragaszkodás mételyezi meg minden ébren töltött percét.*
-Ha eltűnnék, az volna helyes...*motyogja, s talán ő maga sincs tudatában annak, hogy hangosan is kiejtette ezeket a szavakat. De ha tudná sem számítana. Egy cseppet sem. Sokmindenre megtanították az évek, így például arra is, hogyan vegyüljön el az itteniek között. Fajtársaival nem találkozott, mióta átkerült ebbe a világba és őszintén reméli, hogy nem is fog soha. Tudja jól, ha őt át lehetett rángatni, akkor másokat is, de ez a lehetőség nem tölti el felhőtlen boldogsággal. Itt sem gyűlöli őket kevésbé, mint Odaát...*