*Tehetetlennek érzi magát, azonkívül egyre józanabbnak. Szépen fokozatosan kitáncol az őrületből, amit tulajdonképpen nagyon sajnál, mert így rá kell jöjjön arra, hogy tulajdonképpen mit is művelt az elmúlt percekben. Ez pedig igencsak megrémíti, így már valójában ahhoz is túlzottan fél, hogy egyáltalán menekülni megpróbáljon. Érdekes ellentmondás. Mindenesetre úgy érzi, hogy most bármit is tesz, azzal csak a saját helyzetén ront, így inkább csendben marad, és meg sem moccan. Végignézi, ahogy Erisnek szüksége van néhány másodpercre, persze az előbbi okokból kifolyólag nem próbálkozna meg ellentámadással, inkább csak csendben vár. A légzése egyre szaporább lesz, miközben a nő feláll és elindul felé. Maga sem tudja hogyan, de még mindig képes eleget tenni annak az ötletének, hogy ne mozduljon, viszont csendben maradni már képtelen. De hát ki lenne rá képes? Bárki sejtheti, hogy ami most jön, az fájdalmas lesz, viszont a gnóm inkább egy vágásra, vagy döfésre számít a karddal, ami következik, arra nincs felkészülve.*
- Ne.. *nyögi, ahogy Eris megindul feléje, viszont még mindig képes mozdulatlannak maradni* Ne... könyörgök ne... *ekkor pedig tudatosul benne, hogy mi következik. A következő pillanatban már hallhatja saját ujjainak reccsenését, és érezheti a fájdalmat. Minden lelki erejére szüksége van, hogy na kiáltson fel, elvégre még sosem törött el csontja, még sosem érzett ilyen fájdalmat. Egyszerűen felkészületlenül érte, habár nem mer üvölteni, mert fél, hogy azzal megint csak önmaga ellen cselekedne, így mindössze egy hangosabb, folyamatos nyögést hallat, miközben egyre több roppanás jut el a füléhez, és egyre élesebb fájdalom az agyához. Amikor egy pillanatra úgy érzi, hogy felül tud kerekedni a fájdalmon, és úgy szavakat formázni, hogy azok ne torkolljanak kiáltásba, gyorsan kipréseli a fogai közt még egyszer:*
- Könyörgök, ne... *azzal tehetetlen bal oldalára fordul, és jobb kezével igyekszik lelökni Eris lábát a bal kezéről. Elvégre alapból is épp eléggé fáj a csonttörés, hát még úgy, ha továbbra is rajta áll valaki a törött ujjon. Kezdi úgy érezni, hogy a fájdalom az élviselhetetlenségig növekedik, és itt újra van alkalma elátkozni azt a pillanatot, amikor a dobókeresztet a nő felé hajította.*