//Hyran Laron//
-Szeretnék segíteni, ha van rá mód. Nem állhatom, ha egy fajtársam szenved, bár tudom, a vér csak félig köt bennünket össze.
*Még ő is meglepődik magában a tényen, hogy igazat mond, eddig nem sok ilyen fordult elő a beszélgetés alatt. Segíteni, megszabadítani, ezek szinte szinonimái egymásnak, legalábbis saját logikája szerint. Tökéletes megoldást tud kínálni, de ezt a lehetőséget nem most tervezi felvázolni, hanem később, ha a körülmények is alkalmasak lesznek. Most még nem törte meg a férfit, amaz büszkén ül vele szemben a pultnál, elvesztett emlékein merengve talán. Mielőtt felfedhetné valódi kilétét, megmutatná neki testének templomát, fel kell készítenie. Fontos része ez is az áldozásnak, hogy a szerencsés kiválasztottat megfelelő állapotba hozza. Lesz még dolga az elffel, de egyre biztosabb benne, hogy szándékosan került útjába, öntudatlanul is ajánlva magát a megtisztelő szerepre.*
-Szóval erősnek gondol? Ez kedves, de én nem hiszem, hogy az lennék.
*Szemérmesen süti le a tekintetét, sűrű pillái árnyékot vonnak szemére, nem látszik így a gunyoros fellángolás. Hyran tudtán kívül jobban megközelítette a valóságot, mint el merné hinni. A vakolat nem csak a fal erejét fedi el, hanem rothadtságát is. Mindenki csak a mázat nézi, a külcsín, mi megragadja a tekinteteket, így senki nem gondol azzal, mi bújhat meg alatta. Mint egy palotává meszelt lak, amelynek falait szárazra szikkadt csontok adják csak, de a halál közelsége mégsem látszik, olyan hűen fed mindent egy vékonyka réteg. Nincs ez nála sem másként, a kívánatos test, ez a műremek mindössze egy csomagolás, ami a külvilág szemében talán romlott, de saját maga számára még tökéletesebb belsőt. Hiába tudja, hogy lelke nagyobb mestermunka, mint teste, nem szabad ezt azonnal kimutatnia.
Megkapják az üveg bort, mellé még két kupát is, ha úgyis csak a Holdudvarig mennek, akkor talán nem vállal a pultos akkora kockázatot, ha ivóalkalmatosságot is kiad nekik, a kényelmesebb fogyasztás érdekében. Lleanysta keze puhán simul a férfiéba, ahogy az lesegíti a székről, reméli, amaz gondoskodik az üvegről is, mivel neki egyik kezét a két kupa, másikat pedig az foglalja le, hogy látványosan az elfbe karoljon. Az istennő választott, az alantas népek pedig csalódottan veszik tudomásul, hogy a hamvas szépség most nem őket választja, nem imádhatják olyan közvetlenül, mint ahogy Hyrannak lehetősége lesz rá.*
-Köszönöm.
*Illedelmes főbólintás, amikor az ajtóban előre engedik, felszabaduló kezével szoknyája szélét emeli meg, ahogy kecsesen kilép a szabadba. Fényes nappal van, így nem ütközik ki az udvar sajátossága, ahhoz meg kellene várniuk az éjszakát. Ragyogó holdfény... Tökéletes díszlet lehetne, hiszen tiszta ezüst fénye tovább szentelné az áldozást.*
-Milyen elragadó hely! Nem is hittem, hogy e mögött a fogadó mögött ilyet találni. Jöjjön, Hyran, üljünk a lugasba!
*Élénken fordul körbe saját tengelye körül, arcáról szinte süt az odaragasztott csodálat, ahogy mindent alaposan megszemlél, majd játékosan elmarva a férfi kezét, gyengéd erőszakkal kezdi az árnyas padok felé húzni.*