* Hatalmas fák magaslanak fölébe, melyek az égboltot szinte teljesen kitakarják, egyedüli fényforrása a hold, melynek hideg, de annál erősebb fénye elég arra, hogy a kis ösvényt, melyen gyalogol szinte kiemeli a sötétségből. Az elf a félhomályban majdhogynem csak az érzékeire hagyatkozhat, s ha már erővel nem is áldotta meg a Teremtő, hallása és látása az átlagos emberekénél jobb, így félelem érzete sincsen, pedig a sötét erdőben aztán fenyegetheti elég veszély.
A kis kirándulás a végéhez közeledik, ugyanis egy kerítés körvonala rajzolódik ki messze előtte, s ebből már tudhatja, hogy visszatalál az 'életbe'. Éppen ezért egy hangyányit megszaporázza lépteit, amik még sietve sem érnek annyit, mint egy felnőtt emberé, az ő tempójához mérve igenis gyorsnak számít. Ahogy egyre közelebb ér a kerítéshez látja, hogy mögötte egy ház áll, melyen egy ajtó is található, sőt, egy kis kapu is, s köztük egy udvar. Fenn az égen a hold körül egy madár repülget, de ez számára nem újdonság. *
~ Valahogy most már el kell neveznem! ~
* Lassan már egy hete, hogy - enyhe túlzással - a varjúszerű állat egyfolytában vagy a feje felett kőröz vagy épp mellette, a földön kapirgál táplálék után, mintha ez olyan természetes dolog lenne. Pedig nem az! *
~ Valaki figyeltet. De miért? ~
* Fordulnak meg agyában a paranoiás gondolatok, melynek egyáltalán nincsenek indokai, de hát fiatal ő még, ez tűnik számára a legegyszerűbb magyarázatnak, hiszen: *
~ Mégis csak egy egyszerű madár, nem? ~
* Elbizonytalanodik, de mire az ötletelést abbahagyja már az udvaron belül találja magát. Acélszínű lélektükreivel körbevizslatja a terepet, s nem is olyan messze egy nagy darab kőre lesz figyelmes. Megközelíti bátortalan léptekkel, s nyomban feltűnik neki, hogy ez nem egy hatalmas szikla, hanem bizony egy sír. Megkerüli, hogy szemben állhasson vele és a felirat is láthatóvá válik. Pár szemhunyásnyi idő kell neki, mire a nevető arcot is kiszúrja, s akaratlanul is elmosolyodik a látványtól. Régóta nem mosolygott ilyen őszintén, valahogy a misztikum és a tudomány egyvelege kihozza belőle.
Lát még egy zölddel benőtt padot, pontosabban kettőt, már amennyire meghatározható, de más érdekesség nincs az udvaron. Elindul az ajtó irányába, vélhetően nem hagyott ki semmi látnivalót, lévén, hogy először jár erre, majd be is lép rajta... *