//Louis - Oktató találkozó//
*Fáradtság? Amarisa egészen meglepődik, ahogy Mesterére néz, csak mikor hirtelen mozdul, akkor érzi meg, mennyire elcsigázta a nap. Igaza lehet a bárdnak, talán tényleg elég mára a gyakorlásból, hiszen feje szédül kissé, ujjait is óhatatlanul pirosra súrolták a húrok... Szokatlan még számára a húros hangszerrel bánni. Ráadásul mindössze reggel evett s ivott valamennyit, azóta itt ül a fogadó udvarában, s az izgatottság feledtette vele teste szükségleteit.
Rég volt, hogy ennyire belemerült valamibe, szíve szerint még folytatná is a játékot, de tanárának kétségtelenül igaza van. Kimerült és éhes, apró teste forró fürdő és illatos, puha ágy után sóvárog. A hangszernek is pihennie kell és neki is.
Nem is baj, otthon már bizonyára várják, s talán még arra is lesz ereje, hogy elmesélje nevelőapjának a nap izgalmait. Csak odáig jusson el gond nélkül... Elvégre az éjszakába burkolózó szegénynegyed kiismerhetetlen labirintusa nem épp olyan hely, ahol egy ilyen pöttöm tündérlány veszélytelenül kóborolhat.
Ezt persze nem fogja elárulni, büszkébb ő annál. Tőre finoman simul a ruha alatt tokjába, csak egy mozdulat, hogy előkapja. Nem nagy talán, de gyors és alattomos, pont olyan fegyver, amit egy ilyen csöppnyi lénynek találtak ki. Nem akar ő ölni vagy nagy sebeket okozni, csak időre van szüksége, hogy eltűnjön, amint bajba keveredne. Meg persze végszükség esetére apró trükköket is tartogat, bár mágiához nem szívesen folyamodna még baj esetén sem.
Erre azonban úgy tűnik, nem is lesz szüksége, hiszen Louis magától ajánlja fel, hogy elkíséri.*
- Ugyan, miattam igazán ne fáradjon Mester, ismerem a legrövidebb utat hazafelé *tiltakozik, bár inkább csak az udvariasság miatt, hiszen elég a férfire néznie, hogy lássa; nincs apelláta vagy ellenvetés, ami eltántoríthatná őt a kötelességének vélt segítségnyújtástól. A férfi szavai meg is erősítik gyanúját, így inkább csak arcára csal egy halvány, fáradt mosolyt, miközben bólint.* - Rendben van, ha úgyis arrafelé lenne dolga, akkor viszont örömmel veszem, ha Önnel tarthatok. A hárfát pedig elbírom, bár igazán kedves, hogy felajánlja a segítségét, Mester. *köszöni meg udvariasan.
Nem is tudja, miért utasítja el a segítséget, hiszen karjai már így is sajognak kissé, mégse szívesen adná ki kezéből az új hangszert. Nem mintha attól tartana, hogy baja esik Louis értő gondjára bízva, sőt...! Mégse akar megválni tőle.
Erről azonban eszébe jut még valami: a súlyos erszény, ami az oldalán függ azóta, hogy megérkezett, s hirtelen nagyon-nagyon butának kezdi érezni magát, ahogy a bárdra néz.*
- Ami az árat illeti... Nem igazán értek az ilyesminek, de talán ideje lenne erről is beszélnünk. *kezdi, bizonytalanul találva meg a szavakat. Soha nem szerette, ha pénzről kell beszélnie, az ilyesmit általában nevelőapja intézte, ezúttal azonban ő nincs itt, hogy segítsen.*