Nincs játékban - Holdudvar
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Nincs "nagyobb" helyszín | Holdudvar | Nincs "kisebb" helyszín |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 15 (281. - 300. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400
300. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2013-01-04 10:21:16
Üzenet elküldve: 2013-01-04 10:21:16
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 162
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 162
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Szelíd
*Bellgaraf, ekkor, észrevesz valakit aki egy padon ül, , és térdére hajtva fejét zokog. Először hidegen hagyja a dolog hisz rengeteg könnyet ejtett már maga is, de ekkor villámcsapáskánt hasít bele felismerés: ~Dary!~ Mivel épp a kardját tarja, és azért benne is van annyi tartás, sőt talán egy kicsivel több is, nem akar odaszaladni, otthagyva mindent.*
- Bocsánat.
*Hadarja Wyssa felé,majd Dary felé fut, kardját,az elfnél hagyva.*
- Mi a baj?
*Kérdezi kezét, a fél-elf vállára téve.*
- Bocsánat.
*Hadarja Wyssa felé,majd Dary felé fut, kardját,az elfnél hagyva.*
- Mi a baj?
*Kérdezi kezét, a fél-elf vállára téve.*
299. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2013-01-03 21:46:56
Üzenet elküldve: 2013-01-03 21:46:56
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 162
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 162
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Szelíd
*Bellgaraf, csendesen, tekint a lányra, és élvezi, hogy az elf nem tud róla semmit.*
- Én se érkeztem nagyon régen de ha tudok segítek. A könyvtárról, pedig annyit, hogy pont a város túlsó végén van, szóval, hosszú lesz odamenni.
*A közös témára, inkább mást találna ki, tekintve, hogy nem igazán szokott olvasni. El is tereli a témát.*
- Mintha azt halottam volna, a fegyverekről beszéltél. Nos, had mutassam meg, az enyémet.
*Előhúzza a remekmívű kardot. Ruhája szélével megfogja a pengét, és markolatát, Wyssa felé nyújtja. Közben nem tud megállni egy mosolyt, a lány ugratását hallva.*
- Éppenséggel, nem cica volt, de hagyjuk, hosszú.
*Mondja, és tényleg nincs kedve egy vadidegennel megosztani, múltját. Elég sötét volt ahhoz, hogy az ő mosolyát elvegye. Nem szeretné, ha az el is erre a sorsra jutna.*
A hozzászólás írója (Bellgaraf Hir) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.01.03 21:55:19
- Én se érkeztem nagyon régen de ha tudok segítek. A könyvtárról, pedig annyit, hogy pont a város túlsó végén van, szóval, hosszú lesz odamenni.
*A közös témára, inkább mást találna ki, tekintve, hogy nem igazán szokott olvasni. El is tereli a témát.*
- Mintha azt halottam volna, a fegyverekről beszéltél. Nos, had mutassam meg, az enyémet.
*Előhúzza a remekmívű kardot. Ruhája szélével megfogja a pengét, és markolatát, Wyssa felé nyújtja. Közben nem tud megállni egy mosolyt, a lány ugratását hallva.*
- Éppenséggel, nem cica volt, de hagyjuk, hosszú.
*Mondja, és tényleg nincs kedve egy vadidegennel megosztani, múltját. Elég sötét volt ahhoz, hogy az ő mosolyát elvegye. Nem szeretné, ha az el is erre a sorsra jutna.*
A hozzászólás írója (Bellgaraf Hir) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.01.03 21:55:19
298. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2013-01-03 18:36:13
Üzenet elküldve: 2013-01-03 18:36:13
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 26
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 26
Játékstílus: Szelíd
*Csendesen lép ki a fogadóból. Borzongva húzza összébb magán a sötétkék köpönyeget. Fekete hajába bele-belekap a hideg szellő ami hol eltűnik, hol megjelenik, mintha az égen ásítozó sápadt fénykorong szellem lenne. Könnyekkel a szemében bámul fel az égitestre, a múlton jár az esze. Arra gondol, hogy Bellgarafra lenne szüksége, hogy megvígasztalja, de egy másik része ordítva tiltakozik a fiú ellen. Legszívesebben felüvöltene, egyenesen a hideg, sápadt, rideg Holdra amiért csak bámul és nem tesz semmit. Kislánykorától imádta a Holdat, mikor szökött akkor is a Hold "tekintetét" érezte magán. De mostanra már elvesztette benne a hitét és ez valamiért nagyon fáj. Bár csak a múltja egy darabkájáról van szó, de... a múltjának talán az egyetlen jónak mondható darabjáról. Kicsorul egy könnycsepp, aztán szinte azonnal követi a második. A metsző hidegben olyan érzése van, mintha a sós könnyek máris az arcára fagytak volna, de nem törli le őket. Az egyik kőpad felé sétál, elfordul a Holdtól. ~Csak egy gyermekmese~ Vigasztalja magát. Amikor otthon volt és senki sem törődött vele, olyankor csak nézett ki az ablakon és a Holdról szőtte álmait és meséit. Már egy jó ideje megtanulta, hogy a képzelgés semmit sem jelent. Leül a padra és a mellette lévő márványoszlopnak támasztja a hátát. Felhúzza a térdét és ráhajtja a fejét. Halkan felzokog, de azért ügyel arra, hogy a többi itt tartózkodó ne hallja meg. Ez az Ő bánata. Úgysem értené meg más. Talán Bellgaraf. De Ő most nagyon messze van, és erre nem szívesen gondol.
297. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2013-01-02 21:07:22
Üzenet elküldve: 2013-01-02 21:07:22
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 47
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 47
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Szelíd
*Libben alakja az ajtón és talpa alatt érzi Holdudvart. Mélyen beleszippant a levegőbe, aztán azon mód fordul a sötételf férfi felé. Furcsán csengenek a másik szavai a fülében, mert úgy érzi, hogy unalomból jött hozzá.
~ Csak felkeltetted az érdeklődésemet...~ Morogja magában a jövevény hangján. Egyenlőre nem mutatja jelét különösebben arra, hogy nincs megelégedve.*
- Ismered a várost? Mert jó lenne a segítséged. * Ejti ki a szavakat dallamosan ajkain, közben újra megfordul, hogy távolodjon a Pegazustól. Lépései nyugodtak, és figyelme a férfin.*
- A könyvtárba igyekszek, mert el kell olvasnom pár könyvet. * Mosolyog egy keveset, mert saját magát ismerve az pár könyv minimum tizenötnél kezdődik. Elkezd gondolkozni a közös témáról, mert anélkül a beszélgetésük meg fog halni.*
- Szóval miben lehetek a segítségére? Ma érkeztem Artheniorba. Remélem jól ejtettem ki a település nevét. * A kiejtése könnyed, akár a játékos szél. Saját íriszeivel belenéz a másik szemeibe, azonban huzamosabb ideig nem állja a másik tekintetét.
~ Brrr. A tekintete a frászt hozza rám. Legalább mosolyogna! ~ Ejti ki magában a szavakat, majd felnéz az égboltra.*
- Mondtam már neked, hogy ilyen arckifejezéssel csak ijesztgetni lehet az embereket? A kiscica ellopta a mosolyt az arcodról? * Ugratja a sötételfet. Rá is pillant, hogy arcának rezdüléséről olvassa le, hogy mit gondol valójában. A férfi jelenléte feszélyezi és kíváncsivá is teszi, mert nem lehet tudni, hogy hová fognak kilyukadni a végén.*
~ Csak felkeltetted az érdeklődésemet...~ Morogja magában a jövevény hangján. Egyenlőre nem mutatja jelét különösebben arra, hogy nincs megelégedve.*
- Ismered a várost? Mert jó lenne a segítséged. * Ejti ki a szavakat dallamosan ajkain, közben újra megfordul, hogy távolodjon a Pegazustól. Lépései nyugodtak, és figyelme a férfin.*
- A könyvtárba igyekszek, mert el kell olvasnom pár könyvet. * Mosolyog egy keveset, mert saját magát ismerve az pár könyv minimum tizenötnél kezdődik. Elkezd gondolkozni a közös témáról, mert anélkül a beszélgetésük meg fog halni.*
- Szóval miben lehetek a segítségére? Ma érkeztem Artheniorba. Remélem jól ejtettem ki a település nevét. * A kiejtése könnyed, akár a játékos szél. Saját íriszeivel belenéz a másik szemeibe, azonban huzamosabb ideig nem állja a másik tekintetét.
~ Brrr. A tekintete a frászt hozza rám. Legalább mosolyogna! ~ Ejti ki magában a szavakat, majd felnéz az égboltra.*
- Mondtam már neked, hogy ilyen arckifejezéssel csak ijesztgetni lehet az embereket? A kiscica ellopta a mosolyt az arcodról? * Ugratja a sötételfet. Rá is pillant, hogy arcának rezdüléséről olvassa le, hogy mit gondol valójában. A férfi jelenléte feszélyezi és kíváncsivá is teszi, mert nem lehet tudni, hogy hová fognak kilyukadni a végén.*
296. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2012-12-30 09:19:24
Üzenet elküldve: 2012-12-30 09:19:24
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
*A fogadóból kijutva egy szép udvarra jut, amit Holdudvar néven emlegetnek. Felnéz az égre, s megpillantja az ezüstös égitestet. A vadonban sokat nézte este a Holdat, így a szenvedésre és a fáradságra emlékezteti. Lát még egy sírt, és sok növényt, amik nem nagyon érdeklik. Ekkor megpillantja az erdőt. A sötét fák misztikusan hullámzanak, szinte beszívják a fél-elfet. Draela enged a csábításnak és elindul az erdő felé.*
295. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2012-12-28 15:02:36
Üzenet elküldve: 2012-12-28 15:02:36
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 3
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 3
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
*Nézi a padokat, amiken írás van, elgondolkozik azon, hogy tényleg igaz-e az, hogy mindig lehet látni a holdat, a nap minden szakában. Odamegy a sírhoz és elolvassa hogy ki nyugszik ott, bár nem nagyon érdekeli, hogy ki van ott. Majd a fogadó hátuljához megy és figyeli a buja növényzetet, ami eltakarja a fogadó hátulját, és a szeme sarkából ismét észreveszi a macskaköves földet.*
-Itt minden hely macskaköves út?
*Emlékezik vissza a többi helyre, ami macskaköves volt, majd halk kuncogás fogja el a magával beszélgetés gondolata. Felnéz az erdő irányába, és látja a hatalmas fákat. Eszébe jutnak a mítoszok, amit halott hogy egy ember se jut ki élve onnan, mindenki elveszik ott aki bemegy oda, meg van róla győződve, hogy ő sosem téved el ott. De mégis, mi van ha eltéved ott?
Inkább marad a Holdudvarban, de az olyan unalmas. Bár jobb később mint soha, a tájékozódása úgy is jó, bármikor kitalál onnan ha kell, még egy fára is felmászik, körbenéz hogy merre van Észak vagy Dél. Így elhatározza magát, hogy elmegy oda és bemegy az erdőbe, körbenéz és megnézi mik vannak ott.*
A hozzászólást Emphus Engora (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2012.12.28 15:39:31, a következő indokkal:
Múlt helyett jelenidő; jelek pótlása; durva helyesírási hibák javítása; nem realisztikus események törlése.
-Itt minden hely macskaköves út?
*Emlékezik vissza a többi helyre, ami macskaköves volt, majd halk kuncogás fogja el a magával beszélgetés gondolata. Felnéz az erdő irányába, és látja a hatalmas fákat. Eszébe jutnak a mítoszok, amit halott hogy egy ember se jut ki élve onnan, mindenki elveszik ott aki bemegy oda, meg van róla győződve, hogy ő sosem téved el ott. De mégis, mi van ha eltéved ott?
Inkább marad a Holdudvarban, de az olyan unalmas. Bár jobb később mint soha, a tájékozódása úgy is jó, bármikor kitalál onnan ha kell, még egy fára is felmászik, körbenéz hogy merre van Észak vagy Dél. Így elhatározza magát, hogy elmegy oda és bemegy az erdőbe, körbenéz és megnézi mik vannak ott.*
A hozzászólást Emphus Engora (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2012.12.28 15:39:31, a következő indokkal:
Múlt helyett jelenidő; jelek pótlása; durva helyesírási hibák javítása; nem realisztikus események törlése.
294. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2012-12-27 20:56:29
Üzenet elküldve: 2012-12-27 20:56:29
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
*Beront az udvarba a fogadó felől. Elejti a tőrét. Azonnal visszafordul, amint észreveszi. Felkapja a tőrt, visszarejti a ruhaujjába, és megy tovább. Egy pillanatra megáll, és körülnéz. A hely szép. Ez tagadhatatlan. De annyit azért nem ér meg, amennyit kap. Mennyien áradoznak erről... Hogy milyen szép, hogy milyen gyönyörű... Áhhh... Inkább elmegy az erdőbe vadászni. Elvégre ezért kérdezte a törpöt nem? Ehetett volna a fogadóban, de minek? Ha az erdőben szerez vacsorát, akkor az legalább ingyen van... Vagy legalábbis nem kerül túl sok aranyba. Az erdőben kóborló vadászok mindig olcsón adják el a zsákmányt... A bőrt pedig el lehet adni. Van pénze, de mindig is takarékoskodó jellem volt. Inkább legyen nagyon vagyonos, mint szegény... ÉS inkább legyen egy fantasztikus kése, mint több vacak. Indulás vadászni!*
293. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2012-12-27 11:27:44
Üzenet elküldve: 2012-12-27 11:27:44
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
*Megérkezik a Holdudvarhoz. Szép lassan sétálgat, közben nézelődik. Észrevesz egy sírt, melyhez közelebb sétál, hogy megnézhesse.*
'Itt nyugszik Marcus Marra, dalnok.'
~ Hm, nyugodjon békében. ~
*Kicsikét bolyong még a Holdudvarban, s egy kis idő után elindul az erdő felé vezető kis ösvényen. Út közben hátranyúl derekához, hogy megnézze nem hagyta-e el még tőrét, amely a derekán levő öv hátsó részéhez kötve található egy bőr tokban, ugyan úgy, mint a 3 dobókés.*
~ Huh, szerencsére még megvannak. ~
'Itt nyugszik Marcus Marra, dalnok.'
~ Hm, nyugodjon békében. ~
*Kicsikét bolyong még a Holdudvarban, s egy kis idő után elindul az erdő felé vezető kis ösvényen. Út közben hátranyúl derekához, hogy megnézze nem hagyta-e el még tőrét, amely a derekán levő öv hátsó részéhez kötve található egy bőr tokban, ugyan úgy, mint a 3 dobókés.*
~ Huh, szerencsére még megvannak. ~
292. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2012-12-26 17:30:34
Üzenet elküldve: 2012-12-26 17:30:34
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 46
OOC üzenetek: 142
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 46
OOC üzenetek: 142
Játékstílus: Szelíd
//Amarisa - Oktató találkozó//
* Louis a csendet csak késének sercegésével töri meg, ahogyan a háncs darabokat eltünteti. Jogos a másik feltevése, bár Louis hozzá tette, hogy a rossz emlék esetén annak ellenértékét képviselteti a hangszer díszítése, így ha teszem azt az elmúlás a legrosszabb emlék, akkor valami születéshez köthetőt ábrázol a hárfán. Majd egy másik darab fát is választ Louis, amely majd a hárfa végeit hivatott rögzíteni, így stabilabb is lesz. Mikor visszaül, és azt is elkezdi letisztítani, akkor szólal meg Amarisa, s idézi fel az emléket. A másik szemébe pillantva látja a boldog emléket, melyet gyorsan el is rejt elméje mélyébe, hogy aztán ott időtlen időkig megmaradjon. A bárd ismeri az érzést, saját elméje is elzárta anno lelkét, hogy megóvja a kíntól, bár ő egészen katatón állapotba került, mikor felesége elhagyta, s Louis mit sem sejt mai napig haláláról. Mint ahogy gyermekéről sem, kit azóta is az amazonok nevelnek. *
* A kérés meghallása után már össze is áll fejében a remekmű, szinte azonnal. Kedvesen Amarisára mosolyog, s úgy válaszol. *
- Bár az elmúlás is az élet része, de a teremtés mindig is csodásabb volt attól. Ez a te hangszered, s így az lesz rajta, mit te rajta szeretnél látni. - * fejezi ki magát hasonlatos költőiséggel, majd neki is kezd a részletek kialakításának. a távtartó rúd egészen egyenes, és mikor már teljesen megtisztította, egy vékony csíkot vág rajta, de nem végig, az alján meghagy egy ujjnyi hosszt. Elkötözi ennél a magasságnál egy lenzsinórral, majd a csíkot megtekeri a nyél körül, mintha végtelen kígyó tekergőzne körülötte. A másik végről is vág egy csíkot, s ezt is spirálba indítja, végüket pedig össze fogatja egy kevés enyvvel. Így tökéletes a mű, legalább is ez a része. Kialakítja a gondolákat, melyek a húrok végeit tartják majd, s ezek végeiben egy lyuk tátong, melyek a távtartónak adnak helyet. Be is illeszti a helyére ezt Louis, majd így lát neki a hangszer további díszítésének. Az inda, mely tekeredik a távtartón, mintha egybefolyna a hangszer testével, s folytatódna sűrű, hegyes levelű gallyakban, melyeknek millió apró végén megannyi kis virágocska nyílik. S hol a hangszer két vége összeér, egy öregebb férfi ölében ülő apró lányocska simítja meg az egyik virágot. Mindez persze Amarisa szeme láttára alakul ki, azonban Louis annyira belemélyed a munkába, hogy ha bele is szeretne szólni a leányzó, nem veszi észre. Szeme halovány kékes derengése elárulhatja a mágiában jártasaknak, hogy bizony ez nem egy egyszerű hárfa lesz, ezen, és túlvilágon minden bizonnyal egyedi, s mivel az emléket használja fel a mester ahhoz, hogy elkészítse a mintázatot, teljes mértékben csak egyetlen emberhez fog igazodni. Mikor a mintázat nagyja készen van, Louis kis poros tégelyeket vesz elő, s kiválasztja belőle a megfelelő színűeket. Zöldek, barnák, fehérek, csillogó mikéntjüket kőpornak köszönhetik. *
- Amarisa, legyél olyan kedves meggyújtani azt a rakást ott, itt a tűzszerszámom. - * nyújtja át a másiknak az eszközöket az oly régóta hallgató bárd. Lassan dél, de szépen haladnak, Louis pedig bízik benne hogy a másik sikerrel jár a tűzcsiholásban. A porral szépen kifesti a hangszer minden porcikáját, a tekeredő indák zöldesbarna árnyalatot kapnak mindenütt, a levelek maguk erős sötétzöldben emelik ki kontrasztjukkal a fehérre festett virágokat. A kislány haja szőke, ruhája egyszerű csak úgy mint a férfié, de míg az övé fehér, addig a felnőtté barnás színű. A sok apró virág teljesen élethűvé azonban még így sem varázsolódott. Ha készen van a tűz, Louis beletartja a hárfát, s így az enyv minden kellő részt összefog, miközben elpárolog belőle a fekete szín, s a festék pedig beleég a fába, így adva meg a kellő hatásokat, s egyszerre a lángokban megforgatott hangszer életre kel, színei ragyogóak lesznek, ahogy a bennük levő ércek kiválasztják a fából a nedvet, mely afféle lakként materializálódik a hárfán. Louis leteszi egy darab rongyra a hangszert, s gyorsan előrántja kését. A virágok bordázatát ilyenkor a legérdemesebb kialakítani, így most keze sebesen villan a festett fán, hogy apró vonásokkal még szebbé varázsolja a sok apró szirmot. S mikor készen van, nagyot fúj mindegyikre, így gyorsabban szilárdítva meg a festéket. *
- Hagyjuk meghűlni, nemsoká készen van. - * mondja elégedett mosollyal, szemeiből kihuny a kékes derengés, majd jóleső mozdulattal kinyújtóztatja hátát, s megtörli kopasz kobakját. A gondolákba ügyesen elrejtette a hangoló szerkezetet, apró kis fa rudakon fognak függni a húrok, melyeket alul ugyanilyenek tartanak meg, de ők mozgathatóak, tekerés után a kellő helyre vissza tolva stabilan tartják a feszességet, hogy ne kelhessen szárnyra belőle hamis hang. Louis mosolyogva tekint a másikra, reakcióját nézi egyre, hogy vajh tetszik e a remekmű neki. *
* Ha a hárfa kihűlt, a bárd felhúrozza azt, s behangolja a kis kulcsokkal. Eztán átnyújtja a lánynak. *
- A hárfázás lényege, hogy tulajdonképpen simogatni kell. először engedd szabadon a fantáziád, nyúlj bárhova, szokd a hangszert. - * javasolja a másiknak Louis. Reméli hogy annak is tetszik majd a hangszer hangja, mely - elvileg - tökéletes. *
* Louis a csendet csak késének sercegésével töri meg, ahogyan a háncs darabokat eltünteti. Jogos a másik feltevése, bár Louis hozzá tette, hogy a rossz emlék esetén annak ellenértékét képviselteti a hangszer díszítése, így ha teszem azt az elmúlás a legrosszabb emlék, akkor valami születéshez köthetőt ábrázol a hárfán. Majd egy másik darab fát is választ Louis, amely majd a hárfa végeit hivatott rögzíteni, így stabilabb is lesz. Mikor visszaül, és azt is elkezdi letisztítani, akkor szólal meg Amarisa, s idézi fel az emléket. A másik szemébe pillantva látja a boldog emléket, melyet gyorsan el is rejt elméje mélyébe, hogy aztán ott időtlen időkig megmaradjon. A bárd ismeri az érzést, saját elméje is elzárta anno lelkét, hogy megóvja a kíntól, bár ő egészen katatón állapotba került, mikor felesége elhagyta, s Louis mit sem sejt mai napig haláláról. Mint ahogy gyermekéről sem, kit azóta is az amazonok nevelnek. *
* A kérés meghallása után már össze is áll fejében a remekmű, szinte azonnal. Kedvesen Amarisára mosolyog, s úgy válaszol. *
- Bár az elmúlás is az élet része, de a teremtés mindig is csodásabb volt attól. Ez a te hangszered, s így az lesz rajta, mit te rajta szeretnél látni. - * fejezi ki magát hasonlatos költőiséggel, majd neki is kezd a részletek kialakításának. a távtartó rúd egészen egyenes, és mikor már teljesen megtisztította, egy vékony csíkot vág rajta, de nem végig, az alján meghagy egy ujjnyi hosszt. Elkötözi ennél a magasságnál egy lenzsinórral, majd a csíkot megtekeri a nyél körül, mintha végtelen kígyó tekergőzne körülötte. A másik végről is vág egy csíkot, s ezt is spirálba indítja, végüket pedig össze fogatja egy kevés enyvvel. Így tökéletes a mű, legalább is ez a része. Kialakítja a gondolákat, melyek a húrok végeit tartják majd, s ezek végeiben egy lyuk tátong, melyek a távtartónak adnak helyet. Be is illeszti a helyére ezt Louis, majd így lát neki a hangszer további díszítésének. Az inda, mely tekeredik a távtartón, mintha egybefolyna a hangszer testével, s folytatódna sűrű, hegyes levelű gallyakban, melyeknek millió apró végén megannyi kis virágocska nyílik. S hol a hangszer két vége összeér, egy öregebb férfi ölében ülő apró lányocska simítja meg az egyik virágot. Mindez persze Amarisa szeme láttára alakul ki, azonban Louis annyira belemélyed a munkába, hogy ha bele is szeretne szólni a leányzó, nem veszi észre. Szeme halovány kékes derengése elárulhatja a mágiában jártasaknak, hogy bizony ez nem egy egyszerű hárfa lesz, ezen, és túlvilágon minden bizonnyal egyedi, s mivel az emléket használja fel a mester ahhoz, hogy elkészítse a mintázatot, teljes mértékben csak egyetlen emberhez fog igazodni. Mikor a mintázat nagyja készen van, Louis kis poros tégelyeket vesz elő, s kiválasztja belőle a megfelelő színűeket. Zöldek, barnák, fehérek, csillogó mikéntjüket kőpornak köszönhetik. *
- Amarisa, legyél olyan kedves meggyújtani azt a rakást ott, itt a tűzszerszámom. - * nyújtja át a másiknak az eszközöket az oly régóta hallgató bárd. Lassan dél, de szépen haladnak, Louis pedig bízik benne hogy a másik sikerrel jár a tűzcsiholásban. A porral szépen kifesti a hangszer minden porcikáját, a tekeredő indák zöldesbarna árnyalatot kapnak mindenütt, a levelek maguk erős sötétzöldben emelik ki kontrasztjukkal a fehérre festett virágokat. A kislány haja szőke, ruhája egyszerű csak úgy mint a férfié, de míg az övé fehér, addig a felnőtté barnás színű. A sok apró virág teljesen élethűvé azonban még így sem varázsolódott. Ha készen van a tűz, Louis beletartja a hárfát, s így az enyv minden kellő részt összefog, miközben elpárolog belőle a fekete szín, s a festék pedig beleég a fába, így adva meg a kellő hatásokat, s egyszerre a lángokban megforgatott hangszer életre kel, színei ragyogóak lesznek, ahogy a bennük levő ércek kiválasztják a fából a nedvet, mely afféle lakként materializálódik a hárfán. Louis leteszi egy darab rongyra a hangszert, s gyorsan előrántja kését. A virágok bordázatát ilyenkor a legérdemesebb kialakítani, így most keze sebesen villan a festett fán, hogy apró vonásokkal még szebbé varázsolja a sok apró szirmot. S mikor készen van, nagyot fúj mindegyikre, így gyorsabban szilárdítva meg a festéket. *
- Hagyjuk meghűlni, nemsoká készen van. - * mondja elégedett mosollyal, szemeiből kihuny a kékes derengés, majd jóleső mozdulattal kinyújtóztatja hátát, s megtörli kopasz kobakját. A gondolákba ügyesen elrejtette a hangoló szerkezetet, apró kis fa rudakon fognak függni a húrok, melyeket alul ugyanilyenek tartanak meg, de ők mozgathatóak, tekerés után a kellő helyre vissza tolva stabilan tartják a feszességet, hogy ne kelhessen szárnyra belőle hamis hang. Louis mosolyogva tekint a másikra, reakcióját nézi egyre, hogy vajh tetszik e a remekmű neki. *
* Ha a hárfa kihűlt, a bárd felhúrozza azt, s behangolja a kis kulcsokkal. Eztán átnyújtja a lánynak. *
- A hárfázás lényege, hogy tulajdonképpen simogatni kell. először engedd szabadon a fantáziád, nyúlj bárhova, szokd a hangszert. - * javasolja a másiknak Louis. Reméli hogy annak is tetszik majd a hangszer hangja, mely - elvileg - tökéletes. *
291. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2012-12-26 16:58:41
Üzenet elküldve: 2012-12-26 16:58:41
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Szelíd
*Syn kocogva halad át az udvaron. Íját futtában teszi vissza a hátára. Kár volt eltéveszteni azt a nyulat. Már pár napja nem evett semmit. Akárhogy is siet, nem tudja nem észrevenni a kert szépségét. De csak egy pillanatra áll meg, inkább siet tovább. Zsebében csörög az arany... Milyen megtévesztő! Csoda, ha egyáltalán egy szelet kenyeret kap annyi pénzért, amennyi nála van! Előbb inkább dolgozik egy órát, utána pedig eszik valami laktatót. Tovább fut a fogadó felé.*
290. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2012-12-23 20:53:15
Üzenet elküldve: 2012-12-23 20:53:15
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 162
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 162
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Szelíd
*Bellgaraf, nem tudja miért, de boldog, hogy segíthet a lánynak, az ellenállása nélkül. Eddig észre sem vette, milyen szép ez a kert. Megcsodálja minden apró részletét, tőle szokatlanul nyálas hozzáállással. Majd kicsit nekibátorodik, és Dary szemét kezdi keresni. Simán otthagyhatta volna a lányt, és azzal hogy nem tette olyan mélységekben avatta be a lányt saját érzéseibe, hogyha ezek után elárulná, akkor biztos, hogy nagyon nem lenne hálás érte, finoman szólva.*
- Mi legyen, kezdjük újra?
*Teszi fel a kérdést, ami szerinte a lányt s foglalkoztatja.*
- Mi legyen, kezdjük újra?
*Teszi fel a kérdést, ami szerinte a lányt s foglalkoztatja.*
289. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2012-12-22 22:34:33
Üzenet elküldve: 2012-12-22 22:34:33
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
//Hayra//
*A szavak hallatán kissé megrémül, hogy a nő esetleg közelebb jön. Hátát még jobban a falnak préseli, de menekvése már nincs, csak oldalra szökhet. Fejét vakarja, bárgyún vigyorog, miközben kezeit maga elé teszi védekezésképp.*
- Hát... Nézd, izé, én... Nem is tudom, néha... Talán, úgy tűnik... De nem... Biztos nem vagy az, miért is lennél? Ő... Biztos én voltam rossz formában, hogy annak néztelek.
*Próbálja kimagyarázni magát. Az egyre kerekebbé formálódó apró hólabdacsra terelődik tekintete. Az hamarost felé száll. Trex feje elé kapja kezeit, így szabad utat enged mellkasa felé. A találat célt ér, bár nem volt nehéz dolga. A kiskölyök vidáman elszalad, immáron két érmével markában, a férfi pedig egyedül marad menekvésre késztető beszélgetőtársával.
Még mindig a földön van, mikor meghallja a nőszemély szavait. Felkelni? Igen, lehet, hogy fel kellene. Talpra áll hát, nadrágjáról lesöpri a még rá nem fagyott havat, majd tovább vacogva préselődik a hideg falnak.*
- Hideg van, vagy csak a hirtelen felvett hangnem az oka, hogy fázok?
*kérdi szurkálódva. Erre még rá is játszik természetesen, hisz jelleme ezt diktálja. A köszönetet hallva viszont abbahagyja, kihúzza magát, s elmosolyodik.*
- Igazán nincs mit!
*intézi el néhány egyszerű szóval. Következő lélegzetvétele ismételten hiábavalónak bizonyul. Egy újabb tüsszentés keretében a beszívott légtömeget azon nyomban útjára bocsátotta. Még tüdejébe sem volt ideje lekullogni az éltető semmiségnek. Magába roskadva ül le törökülésben a földre. Fejét fogja, mi kezd kissé fájni, aztán pedig sóhajt egy nagyot. Kezeit ezek után maga mellé ejti a csekély mennyiségű hóba. Ott ujjaival alig észrevehetően kaparászni kezd, majd mikor már elég havat összekotor, gyorsan labdaccsá formálja és viszonozza az előbbi szívességet. A hógolyó egyenesen Hayra felé indul, bár elég lassan és gyengéden, a csekély dobásba fektetett erő miatt.*
- Azt hiszem... Neked sem ártana egy fürdő. Mi lenne, ha kivennénk egy szobát végre, ott legalább meleg van.
*nyavalyog. Ezek után ismét felkel, és elvigyorodik.*
- Igen, velem kell jönnöd, én nem tudok fürdőt kérni.
*magyarázza szavait. Mondatát megtoldja egy gyermeteg, elnézést kérő mosollyal. Ezzel próbálja tudtára adni a másiknak, hogy tényleg szüksége lenne a segítségére. Ehhez pedig társul egy újabb, eléggé hangos tüsszentés.*
*A szavak hallatán kissé megrémül, hogy a nő esetleg közelebb jön. Hátát még jobban a falnak préseli, de menekvése már nincs, csak oldalra szökhet. Fejét vakarja, bárgyún vigyorog, miközben kezeit maga elé teszi védekezésképp.*
- Hát... Nézd, izé, én... Nem is tudom, néha... Talán, úgy tűnik... De nem... Biztos nem vagy az, miért is lennél? Ő... Biztos én voltam rossz formában, hogy annak néztelek.
*Próbálja kimagyarázni magát. Az egyre kerekebbé formálódó apró hólabdacsra terelődik tekintete. Az hamarost felé száll. Trex feje elé kapja kezeit, így szabad utat enged mellkasa felé. A találat célt ér, bár nem volt nehéz dolga. A kiskölyök vidáman elszalad, immáron két érmével markában, a férfi pedig egyedül marad menekvésre késztető beszélgetőtársával.
Még mindig a földön van, mikor meghallja a nőszemély szavait. Felkelni? Igen, lehet, hogy fel kellene. Talpra áll hát, nadrágjáról lesöpri a még rá nem fagyott havat, majd tovább vacogva préselődik a hideg falnak.*
- Hideg van, vagy csak a hirtelen felvett hangnem az oka, hogy fázok?
*kérdi szurkálódva. Erre még rá is játszik természetesen, hisz jelleme ezt diktálja. A köszönetet hallva viszont abbahagyja, kihúzza magát, s elmosolyodik.*
- Igazán nincs mit!
*intézi el néhány egyszerű szóval. Következő lélegzetvétele ismételten hiábavalónak bizonyul. Egy újabb tüsszentés keretében a beszívott légtömeget azon nyomban útjára bocsátotta. Még tüdejébe sem volt ideje lekullogni az éltető semmiségnek. Magába roskadva ül le törökülésben a földre. Fejét fogja, mi kezd kissé fájni, aztán pedig sóhajt egy nagyot. Kezeit ezek után maga mellé ejti a csekély mennyiségű hóba. Ott ujjaival alig észrevehetően kaparászni kezd, majd mikor már elég havat összekotor, gyorsan labdaccsá formálja és viszonozza az előbbi szívességet. A hógolyó egyenesen Hayra felé indul, bár elég lassan és gyengéden, a csekély dobásba fektetett erő miatt.*
- Azt hiszem... Neked sem ártana egy fürdő. Mi lenne, ha kivennénk egy szobát végre, ott legalább meleg van.
*nyavalyog. Ezek után ismét felkel, és elvigyorodik.*
- Igen, velem kell jönnöd, én nem tudok fürdőt kérni.
*magyarázza szavait. Mondatát megtoldja egy gyermeteg, elnézést kérő mosollyal. Ezzel próbálja tudtára adni a másiknak, hogy tényleg szüksége lenne a segítségére. Ehhez pedig társul egy újabb, eléggé hangos tüsszentés.*
288. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2012-12-22 22:00:56
Üzenet elküldve: 2012-12-22 22:00:56
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 63
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 63
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Trex//
*Úgy tűnik, a férfi balszerencse sorozata még nem ért véget. Amint észreveszi az elfet, a meglepettségtől hátrálva átesik a mögötte pihenő padon. A fagyott talaj nagy huppanással fogja fel, ami igen kellemetlen lehetett, mivel a hóréteg nem elég vastag ahhoz, hogy az esést tompítsa. Hayra ajkai enyhe mosolyra húzódnak.*
- Nem kéne ilyeneket mondanod rólam, neked se tesz jót! *vigyorogja a nő, azonban mikor meghallja az újabb szavakat, mosolya lefagy, helyét pedig durcás arckifejezés váltja fel.*
- Szóval azt mondod, zsémbes vagyok?! Tényleg így gondolod? Biztos vagy benne? *hangjában némi fenyegetés sejlik fel. Lehajol, kezébe kapar egy marék havat, és kis gyúrás után a férfi felé dobja, nem túl nagy erősséggel. A játékos találat minden bizonnyal a férfi páncélozott mellkasát éri, így valószínűleg nem fogja megérezni, de Hayranak nem is az vele a célja, hogy el tegye láb alól.*
- Egyébként én mondtam, hogy vezessen ide, amit most meg is hálálok! *folytatja, majd egyúttal a gyermek kezébe nyom ő is egy érmét.* Köszönöm, hogy megmutattad nekem, merre rejtőzik ez a mogorva úr. *mosolyogja a kölyök szavaival élve, a fiúcska hajába túr, majd útjára ereszti.
A Trexet ért támadás valószínűleg már rég hozzáfagyott a fémhez. A férfi még mindig a hidegben ücsörög, és már nem az első tüsszentést hallatja. Az elf nagyon sóhajt, majd az előtte gubbasztóra pillant.*
- Fel kéne onnan kelnie. Elég hideg van, és lehet hogy egy fürdő sem ártana meg. *mondja semlegesen, magázódva, kissé távolságtartást színlelve. Még véletlenül sem akarja azt mutatni, hogy egy kicsit is aggódna azért, hogy a férfi megbetegszik. Mert persze nem is aggódik. Ugyan miért kéne pont neki aggódnia érte..? Vagy, ha már magát is győzködnie kell erről, az talán már régen rossz?* Egyébként, köszönöm a virágot. *teszi hozzá, miközben tekintetét a növényre vezeti.*
*Úgy tűnik, a férfi balszerencse sorozata még nem ért véget. Amint észreveszi az elfet, a meglepettségtől hátrálva átesik a mögötte pihenő padon. A fagyott talaj nagy huppanással fogja fel, ami igen kellemetlen lehetett, mivel a hóréteg nem elég vastag ahhoz, hogy az esést tompítsa. Hayra ajkai enyhe mosolyra húzódnak.*
- Nem kéne ilyeneket mondanod rólam, neked se tesz jót! *vigyorogja a nő, azonban mikor meghallja az újabb szavakat, mosolya lefagy, helyét pedig durcás arckifejezés váltja fel.*
- Szóval azt mondod, zsémbes vagyok?! Tényleg így gondolod? Biztos vagy benne? *hangjában némi fenyegetés sejlik fel. Lehajol, kezébe kapar egy marék havat, és kis gyúrás után a férfi felé dobja, nem túl nagy erősséggel. A játékos találat minden bizonnyal a férfi páncélozott mellkasát éri, így valószínűleg nem fogja megérezni, de Hayranak nem is az vele a célja, hogy el tegye láb alól.*
- Egyébként én mondtam, hogy vezessen ide, amit most meg is hálálok! *folytatja, majd egyúttal a gyermek kezébe nyom ő is egy érmét.* Köszönöm, hogy megmutattad nekem, merre rejtőzik ez a mogorva úr. *mosolyogja a kölyök szavaival élve, a fiúcska hajába túr, majd útjára ereszti.
A Trexet ért támadás valószínűleg már rég hozzáfagyott a fémhez. A férfi még mindig a hidegben ücsörög, és már nem az első tüsszentést hallatja. Az elf nagyon sóhajt, majd az előtte gubbasztóra pillant.*
- Fel kéne onnan kelnie. Elég hideg van, és lehet hogy egy fürdő sem ártana meg. *mondja semlegesen, magázódva, kissé távolságtartást színlelve. Még véletlenül sem akarja azt mutatni, hogy egy kicsit is aggódna azért, hogy a férfi megbetegszik. Mert persze nem is aggódik. Ugyan miért kéne pont neki aggódnia érte..? Vagy, ha már magát is győzködnie kell erről, az talán már régen rossz?* Egyébként, köszönöm a virágot. *teszi hozzá, miközben tekintetét a növényre vezeti.*
287. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2012-12-18 15:37:34
Üzenet elküldve: 2012-12-18 15:37:34
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 94
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 94
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Szelíd
*Az erdőből kiérve a Holdudvaron találja magát. Mivel már este van, a Hold ragyogó fényárban úsztatja a kertet. Gyönyörű, lélegzetelállító látvány. Feltekint a fogadó ablakára. Oda ahol Kedvesével megszállt.*
~Már látom a szobánk ablakát. De miért van sötét? Lehet még nem ért haza? Hisze ő is elindult, hogy keressen valami munkát. De hát... hmm... olyan rossz érzés fog el. Lehet megtalálta az a nő? NEM! Az nem lehet. Az az átkozott éjjeli pillangó.~
*Úgy dönt, hogy nem marad a Holdudvarban tovább, mindenképp látnia kell Kedvesét, Kean-t, hogy biztonságban tudhassa. Nyel egy nagyot s igyekszik rossz gondolatait elhessegetni,még mielőtt úrrá lesz rajta a pánik és a paranoia, hogy újra elveszi Őt.*
~Remélem, hogy csak alszik és nincs semmi baja. Kérlek kérlek, legyél a szobába. Beleőrülnék, meghalnék nélküled.~
*Sietősre fogja lépteit s a fogadó hátsó bejáratához igyekszik. Arcán rémület és kétségbe esés váltakozik. Szívverése a duplájára emelkedik.*
~Kean! Kean! KEAN! Édesem! Szerelmem! Jövök már! Légy kérlek a szobában!~
~Már látom a szobánk ablakát. De miért van sötét? Lehet még nem ért haza? Hisze ő is elindult, hogy keressen valami munkát. De hát... hmm... olyan rossz érzés fog el. Lehet megtalálta az a nő? NEM! Az nem lehet. Az az átkozott éjjeli pillangó.~
*Úgy dönt, hogy nem marad a Holdudvarban tovább, mindenképp látnia kell Kedvesét, Kean-t, hogy biztonságban tudhassa. Nyel egy nagyot s igyekszik rossz gondolatait elhessegetni,még mielőtt úrrá lesz rajta a pánik és a paranoia, hogy újra elveszi Őt.*
~Remélem, hogy csak alszik és nincs semmi baja. Kérlek kérlek, legyél a szobába. Beleőrülnék, meghalnék nélküled.~
*Sietősre fogja lépteit s a fogadó hátsó bejáratához igyekszik. Arcán rémület és kétségbe esés váltakozik. Szívverése a duplájára emelkedik.*
~Kean! Kean! KEAN! Édesem! Szerelmem! Jövök már! Légy kérlek a szobában!~
286. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2012-12-16 13:24:07
Üzenet elküldve: 2012-12-16 13:24:07
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
//Hayra//
*Vacogva ücsörög még mindig odakint. Áldja ilyenkor jellemét és felfogását, hogy nem odabent üldögél egy székben, hanem inkább küzd a zord hideggel. Megunva a tétlenséget feláll. Járkálni kezd fel-alá. A csekély mennyiségű hóban újra kutakodni kezd, hátha talál még egy rózsát, de sajnos nem. Semmire nem lel, csak a csupasz szárakra, melyeket utolért a halál elmúlást hozó szele. Sziromtalan semmiségek ezek csupán, melyek semmiféle örömöt nem hoznak a rájuk nézőkre, csakis szomorúságot. Tüskék és gallyak mindenütt. Életnek semmi jele, de a bizakodó tudja, hogy a halál után ezen élőlények számára a feltámadás következik, melynek titkát oly sokan kutatják, a növények bölcsességével mégsem ér fel tudásuk soha.
Már épp azon volna, hogy visszafárad a fogadóba, méterekről kiabál magának egy fürdőt, s kimossa holmijait, mikor az olyannyira várt gyermek megérkezik. Mosolyogva fogadja a fiúcskát. Ujjai közé kap egy érmét, melyet gondosan forgatni kezd, ügyelve, hogy ne ejtse azt le, aztán pedig a kölyök kezébe dobja.*
- Ügyes vagy, ez a jutalmad, kölyök! Becsüld meg jól!
*vigyorogja. Csak ekkor veszi észre, hogy az elf is jelen van. Meglepettségében hátrál egy lépést, balszerencséjének köszönhetően pedig felbukik a mögötte lévő padban, s át is esik rajta. Kezével felnyomja felsőtestét, majd reszketve mutogat a hölgyeményre száját eltátva.*
- Mimimimi...? Őt... Magaddal hoztad? Várj, ez nem állt az alkuban! Ne... Kérlek ne gyere közelebb, Hayra... Egyébként is... Mikor így nézel, pontosan olyan zsémbesnek tűnsz, mint ahogy leírtalak...
*hadarja rémülten és hátrálásba kezd a hóban csúszva. Néhány méterrel odébb megáll, majd tüsszent egy nagyot...*
- Csodálom, hogy nem maradtál valami melegebb helyen...
*sóhajtja, fejét vakarva, ujjaival szőke tincsei között szántva végig.*
- De látom a virágot... megkaptad.
*Vacogva ücsörög még mindig odakint. Áldja ilyenkor jellemét és felfogását, hogy nem odabent üldögél egy székben, hanem inkább küzd a zord hideggel. Megunva a tétlenséget feláll. Járkálni kezd fel-alá. A csekély mennyiségű hóban újra kutakodni kezd, hátha talál még egy rózsát, de sajnos nem. Semmire nem lel, csak a csupasz szárakra, melyeket utolért a halál elmúlást hozó szele. Sziromtalan semmiségek ezek csupán, melyek semmiféle örömöt nem hoznak a rájuk nézőkre, csakis szomorúságot. Tüskék és gallyak mindenütt. Életnek semmi jele, de a bizakodó tudja, hogy a halál után ezen élőlények számára a feltámadás következik, melynek titkát oly sokan kutatják, a növények bölcsességével mégsem ér fel tudásuk soha.
Már épp azon volna, hogy visszafárad a fogadóba, méterekről kiabál magának egy fürdőt, s kimossa holmijait, mikor az olyannyira várt gyermek megérkezik. Mosolyogva fogadja a fiúcskát. Ujjai közé kap egy érmét, melyet gondosan forgatni kezd, ügyelve, hogy ne ejtse azt le, aztán pedig a kölyök kezébe dobja.*
- Ügyes vagy, ez a jutalmad, kölyök! Becsüld meg jól!
*vigyorogja. Csak ekkor veszi észre, hogy az elf is jelen van. Meglepettségében hátrál egy lépést, balszerencséjének köszönhetően pedig felbukik a mögötte lévő padban, s át is esik rajta. Kezével felnyomja felsőtestét, majd reszketve mutogat a hölgyeményre száját eltátva.*
- Mimimimi...? Őt... Magaddal hoztad? Várj, ez nem állt az alkuban! Ne... Kérlek ne gyere közelebb, Hayra... Egyébként is... Mikor így nézel, pontosan olyan zsémbesnek tűnsz, mint ahogy leírtalak...
*hadarja rémülten és hátrálásba kezd a hóban csúszva. Néhány méterrel odébb megáll, majd tüsszent egy nagyot...*
- Csodálom, hogy nem maradtál valami melegebb helyen...
*sóhajtja, fejét vakarva, ujjaival szőke tincsei között szántva végig.*
- De látom a virágot... megkaptad.
285. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2012-12-16 13:02:41
Üzenet elküldve: 2012-12-16 13:02:41
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 63
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 63
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Trex//
A nő kilép a fogadó ajtaján. A hideg újra megcsapja arcát, és egész testét, mivel köpenyét még nem húzta össze magán. Még durcáskodik magában, de mivel Trexet ki tudta osztani, már kezd csillapodni haragja. Most azonban szállást kell keresnie. Bár elképzelése sincs arról, hogy kilenc aranyból hol lelhetne bármiféle alvóhelyet. De nem igazán búsul, eddig mindig sikerült valahogy megoldania, hogy ne fagyjon meg odakint. A főtér ekkorra már kiürült, egy alak sem jár-kel erre ilyen fagyos időben. Csak ő áll ott, nem messze a fogadó bejáratától. Tekintetét végigvezeti a sötét téren. Nagy a csend, a szél fújásán, és saját lélegzetvételén kívül nem sokat hall. Ahogy kifújja a levegőt, lehelete fehér füstként rajzolódik ki a hűvös éjszakában. A kopottas kövezetre már ráfagyott az esti pára.
Gondolatai visszasiklanak a fogadóban töltött kellemes időre. Sajnálja hogy így ért véget a jónak ígérkező vacsora. De ez ellen nincs mit tenni. Lehet, hogy durván fogalmazta meg magát, mikor elkorholta a férfit, ám a szidalmat még mindig jogosnak érzi.
Gondolatából közeledő léptek zaja zökkenti ki. Fejét a hang irányába fordítja. Egy kisfiú kanyarodik ki a holdudvar felől, sebes léptekkel, a kezében szorongatva valamit. A főtérre érve megtoppan és körbepislog. Mikor tekintete Hayrara irányul, szemei felcsillannak, mely még a hold sápadt fényében is jól észlelhető. Meg is iramodik az elf felé sebesen, ki nem tudja, mire is félje a dolgot, így meglepett, érdeklődő szemekkel nézi a közeledő gyermeket. Mikor az odaér, megfékezi lépteit, ám a hirtelen megállástól megcsúszik a fagyott köveket és hanyatt esik. Hayra ijedten hajol oda hozzá, és talpra állítja a már bömbölő fiúcskát. Arca megenyhül, majd leguggol a gyerekhez és lágy pillantással néz annak szemébe. Egyik kezével megsimítja arcocskáját.*
- Na, ne sírj! Az ilyen nagy fiúk már nem fakadnak sírva egy kis eséstől. Mutasd, hol ütötted meg magad? *dallamos hangjára a sírás rövidesen abbamarad. Miután megvizsgálja a lehorzsolt kezecskét és ellátja a harci sérülést, gyermeki hang üti meg a fülét.*
- Kö-köszönöm... *hallatszik a bátortalan hang. Az elf mosolyogva felegyenesedik.*
- Máskor ne siess ennyire! *válaszolja lágyan, mikor a kis harci sebesültje egy virágot ad a nő kezébe. Az döbbenten pillant a fagyott rózsára. Szirmain már megült a hideg, de még így, fagyott valójában is szép. Száráról gondosan eltávolították a tüskét.*
- Egy mogorva úr küldi önnek Hayra kisasszony, és üzeni hogy mélységesen sajnálja hogy megbántotta az imént. Olyan magas volt és szőke. *szól a gyermeki ajkakból. Az elf lágyan felnevet a pontos jellemzésen, majd maga is szóra nyitja száját.*
- És merre van most ez a mogorva úr? *kérdezi, és kezét nyújtja a gyereknek, aki azt megragadva vezetni kezdi a nőt, és meg sem áll egészen a holdudvarig.*
- Megtaláltam, bár nem is olyan zsémbes, mint ahogy mondta! *büszkélkedik a fiúcska Trexnek. Hayra a mondatot hallva csípőre teszi kezét, és rosszallóan pillant a férfira.*
A nő kilép a fogadó ajtaján. A hideg újra megcsapja arcát, és egész testét, mivel köpenyét még nem húzta össze magán. Még durcáskodik magában, de mivel Trexet ki tudta osztani, már kezd csillapodni haragja. Most azonban szállást kell keresnie. Bár elképzelése sincs arról, hogy kilenc aranyból hol lelhetne bármiféle alvóhelyet. De nem igazán búsul, eddig mindig sikerült valahogy megoldania, hogy ne fagyjon meg odakint. A főtér ekkorra már kiürült, egy alak sem jár-kel erre ilyen fagyos időben. Csak ő áll ott, nem messze a fogadó bejáratától. Tekintetét végigvezeti a sötét téren. Nagy a csend, a szél fújásán, és saját lélegzetvételén kívül nem sokat hall. Ahogy kifújja a levegőt, lehelete fehér füstként rajzolódik ki a hűvös éjszakában. A kopottas kövezetre már ráfagyott az esti pára.
Gondolatai visszasiklanak a fogadóban töltött kellemes időre. Sajnálja hogy így ért véget a jónak ígérkező vacsora. De ez ellen nincs mit tenni. Lehet, hogy durván fogalmazta meg magát, mikor elkorholta a férfit, ám a szidalmat még mindig jogosnak érzi.
Gondolatából közeledő léptek zaja zökkenti ki. Fejét a hang irányába fordítja. Egy kisfiú kanyarodik ki a holdudvar felől, sebes léptekkel, a kezében szorongatva valamit. A főtérre érve megtoppan és körbepislog. Mikor tekintete Hayrara irányul, szemei felcsillannak, mely még a hold sápadt fényében is jól észlelhető. Meg is iramodik az elf felé sebesen, ki nem tudja, mire is félje a dolgot, így meglepett, érdeklődő szemekkel nézi a közeledő gyermeket. Mikor az odaér, megfékezi lépteit, ám a hirtelen megállástól megcsúszik a fagyott köveket és hanyatt esik. Hayra ijedten hajol oda hozzá, és talpra állítja a már bömbölő fiúcskát. Arca megenyhül, majd leguggol a gyerekhez és lágy pillantással néz annak szemébe. Egyik kezével megsimítja arcocskáját.*
- Na, ne sírj! Az ilyen nagy fiúk már nem fakadnak sírva egy kis eséstől. Mutasd, hol ütötted meg magad? *dallamos hangjára a sírás rövidesen abbamarad. Miután megvizsgálja a lehorzsolt kezecskét és ellátja a harci sérülést, gyermeki hang üti meg a fülét.*
- Kö-köszönöm... *hallatszik a bátortalan hang. Az elf mosolyogva felegyenesedik.*
- Máskor ne siess ennyire! *válaszolja lágyan, mikor a kis harci sebesültje egy virágot ad a nő kezébe. Az döbbenten pillant a fagyott rózsára. Szirmain már megült a hideg, de még így, fagyott valójában is szép. Száráról gondosan eltávolították a tüskét.*
- Egy mogorva úr küldi önnek Hayra kisasszony, és üzeni hogy mélységesen sajnálja hogy megbántotta az imént. Olyan magas volt és szőke. *szól a gyermeki ajkakból. Az elf lágyan felnevet a pontos jellemzésen, majd maga is szóra nyitja száját.*
- És merre van most ez a mogorva úr? *kérdezi, és kezét nyújtja a gyereknek, aki azt megragadva vezetni kezdi a nőt, és meg sem áll egészen a holdudvarig.*
- Megtaláltam, bár nem is olyan zsémbes, mint ahogy mondta! *büszkélkedik a fiúcska Trexnek. Hayra a mondatot hallva csípőre teszi kezét, és rosszallóan pillant a férfira.*
284. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2012-12-16 12:26:08
Üzenet elküldve: 2012-12-16 12:26:08
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
//Hayra//
*Jelleméből adódva a korholás ellenállásba ütközik. Karjait keresztbe fonja mellkasa előtt, fejét oldalra fordítja, s makacsul tiltakozik az őt ért vádak ellen, bár nem szavakkal. Mint egy sértődött kamasz, úgy áll ott, mit sem törődve a hölgyeménnyel. Gondolatai hirtelen visszatérnek az ott hagyott asztalhoz. Az ő levesének annyi. De úgy tűnik, hogy az elf hamar felkelt, tehát valószínűleg, ő sem evett túlzottan sokat. Száját elhúzza a mérhetetlen pazarlás miatt. Annyira nem bánja, csak azt, hogy jól indult beszélgetésük kudarcba fulladt. Talán... Megsértette a nőt. Ez viszont az első pillanatokban nem érdekli.
Fogja magát, gyors léptekkel az asztalukhoz trappol, lehúzza a megrendelt bort, majd a holdudvar felé veszi az utat. Mielőtt kilépne, egy kölyök betoppan, nagy loholva. Gondol egyet, s Trex megragadva grabancát, kirángatja vissza a hidegbe. Az udvaron azonnal nézelődni kezd. Mindent alaposan átkutat, miközben húzza magával a fiút és elmélkedik.*
- Uram, eresszen el!
- Elhallgass, feladatom van számodra! Á, meg is van!
*vigyorogja. Az erdő felé nyíló kijárat mellett, megtalálta azt, mit remélt, hogy talál. Egyetlen, megfagyott rózsa, mely bár rossz állapotban van, azért még virágnak mondható. Azt gyorsan levágja, jó hosszú szárral, lecsupaszítja szárát, hogy ne legyenek rajta tüskék, majd a fiú kezébe nyomja.*
- Segítened kell!
*mondja neki határozottan, ellentmondást nem tűrő tekintettel.*
- Odabent megbántottam zsémbeskisasszonyt... Kérlek, add oda ezt neki, és mond meg, hogy mélységesen sajnálom az előbbit. Amint odaadtad neki, gyere vissza és kapsz némi jutalmat. Ha üzen valamit, azt majd mond el itt nekem...
*hadarja. A kölyök bólint, hogy értette. Trex elmosolyodik, személyleírást ad Hayraról, megmondja a nevét is, majd útnak indítja a fiúcskát. Ő maga egy padon foglal helyet. Hideg van ugyan, mindenféle löttyel itatott ruházatát pedig úgy érzi, hogy talán kezd ráfagyni, de nem adja fel. Köpenyébe burkolódzik és vár, hátha történik valami. Néhány perc múlva azonban észre nem vett kimerültsége győzedelmeskedik. A mögötte lévő fatörzsnek dönti hátát és elszundít, egészen gyermeteg képet alkotva a külvilág számára. Nem tart sokáig eme állapot, mert tüsszentenie kell. Ez fel is ébreszti, s még mielőtt kezét szája elé emelné, a bacilusokat útjára bocsájtja szerencsétlenül.*
- A francba... Hol lehet az a kölyök?
*Jelleméből adódva a korholás ellenállásba ütközik. Karjait keresztbe fonja mellkasa előtt, fejét oldalra fordítja, s makacsul tiltakozik az őt ért vádak ellen, bár nem szavakkal. Mint egy sértődött kamasz, úgy áll ott, mit sem törődve a hölgyeménnyel. Gondolatai hirtelen visszatérnek az ott hagyott asztalhoz. Az ő levesének annyi. De úgy tűnik, hogy az elf hamar felkelt, tehát valószínűleg, ő sem evett túlzottan sokat. Száját elhúzza a mérhetetlen pazarlás miatt. Annyira nem bánja, csak azt, hogy jól indult beszélgetésük kudarcba fulladt. Talán... Megsértette a nőt. Ez viszont az első pillanatokban nem érdekli.
Fogja magát, gyors léptekkel az asztalukhoz trappol, lehúzza a megrendelt bort, majd a holdudvar felé veszi az utat. Mielőtt kilépne, egy kölyök betoppan, nagy loholva. Gondol egyet, s Trex megragadva grabancát, kirángatja vissza a hidegbe. Az udvaron azonnal nézelődni kezd. Mindent alaposan átkutat, miközben húzza magával a fiút és elmélkedik.*
- Uram, eresszen el!
- Elhallgass, feladatom van számodra! Á, meg is van!
*vigyorogja. Az erdő felé nyíló kijárat mellett, megtalálta azt, mit remélt, hogy talál. Egyetlen, megfagyott rózsa, mely bár rossz állapotban van, azért még virágnak mondható. Azt gyorsan levágja, jó hosszú szárral, lecsupaszítja szárát, hogy ne legyenek rajta tüskék, majd a fiú kezébe nyomja.*
- Segítened kell!
*mondja neki határozottan, ellentmondást nem tűrő tekintettel.*
- Odabent megbántottam zsémbeskisasszonyt... Kérlek, add oda ezt neki, és mond meg, hogy mélységesen sajnálom az előbbit. Amint odaadtad neki, gyere vissza és kapsz némi jutalmat. Ha üzen valamit, azt majd mond el itt nekem...
*hadarja. A kölyök bólint, hogy értette. Trex elmosolyodik, személyleírást ad Hayraról, megmondja a nevét is, majd útnak indítja a fiúcskát. Ő maga egy padon foglal helyet. Hideg van ugyan, mindenféle löttyel itatott ruházatát pedig úgy érzi, hogy talán kezd ráfagyni, de nem adja fel. Köpenyébe burkolódzik és vár, hátha történik valami. Néhány perc múlva azonban észre nem vett kimerültsége győzedelmeskedik. A mögötte lévő fatörzsnek dönti hátát és elszundít, egészen gyermeteg képet alkotva a külvilág számára. Nem tart sokáig eme állapot, mert tüsszentenie kell. Ez fel is ébreszti, s még mielőtt kezét szája elé emelné, a bacilusokat útjára bocsájtja szerencsétlenül.*
- A francba... Hol lehet az a kölyök?
283. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2012-12-15 22:02:04
Üzenet elküldve: 2012-12-15 22:02:04
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 24
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 24
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Louis - Oktató találkozó//
*Kíváncsian követi új mesterét a farakáshoz. Örül, hogy végig kísérheti, miként készül hangszere, bár ebből a szokatlan érzésből semmi nem ül ki arcára, tekintete éppoly kiismerhetetlen, mint mindig, még ha a tompult ürességet kivételesen meg is tölti valami halovány szikra. A várakozás apró lobogó lángja, s a figyelem, mellyel a bárd mozdulatait követi.
Igaz számára az ágak egyelőre nem többek száraz, élettelen fadaraboknál, melyekbe nem látja a hangszert, ami majd zenét csal elő a semmiből. De hát nem ért mindehhez, így érthető is, hogy nem képes még lantot látni a nyesedékben. Csupán elkalandozó figyelemmel követi, miként válogat a bárd félretéve egy-egy darabot, hogy újabbat vegyen a kezébe, míg a váratlan kérdés fel nem zavarja gondolatai közül.
Egy pillanatig eltöpreng, fejében egymást követik a gondolatok, míg Louis türelmesen vár. Nem fél a tanulástól, s ideje is van bőven. Zenélni szeretne, csodálatos dallamokat csalni elő a semmiből, hogy bűvöletbe ejtse, elringassa a szíveket, akik hallgatják, s valami olyat adhasson nekik, amire csak az éterben születő dallamok játéka képes.
Megnyugvást. Boldogságot.
Egy futó, halovány mosolyt.
Mindent, amit az ő apró, sötétségbe merült szíve olyan ritkán képes érezni, s melyek titkos pillanatait épp ezért őrzi féltett kincsként lelkének rejtekében.*
- Sok húrt szeretnék. *jelenti ki végül meglepően határozott hangon. Most először néz a bárd szemébe hosszabb ideig, ébenfekete tekintete belemélyed az opálos szemekbe, s a mélyükön erőtlen, mégis kristálytiszta lángként lobban fel a vidámság, az elrabolt gyermekkor ritka boldogságának lenyomata, miközben halovány mosoly dereng fel ajkain.
Aztán elillan a pillanat, Amarisa pedig könnyedén elengedi, hogy a feledés ismét karjaiba kaphassa, visszahúzva oda, ahová való: Lelke óvó rejtekébe.
A csend ismét melléjük szegődik, de nem tart soká, Louis hamarosan felfedezi a megfelelő ágat. Bár Amarisa hiába nézi, a bárd mosolya biztató, ő pedig kész elhinni, hogy a többitől kicsit se különböző ág idővel hangszerré érik majd az értő kezek között.
A kérés azonban meglepi.
Dac éled benne egy pillanat alatt, rideg, elutasító harag, ahogy a békés bárdra néz. A férfi korábbi padjára telepedve veszi elő kését, hogy faragni kezdjen, miközben titkait firtatja oly békésen, mintha mindehhez joga lenne.
Mesélni? Ugyan minek? Hiszen hogy érthetné meg egy kívülálló, egy _idegen_ mindazt, ami múltjában rejtőzik. Azt a sötétséget, azt a fájdalmas semmit, tátongó űrt, ami benne él, s ami napról napra növekszik, erősödik megállíthatatlanul. Miért akarná elmondani, s épp ezzel díszíteni a hangszert, mikor ő fényt és örömöt akar zenéjével átadni, hogy mások lelkéből űzze ki a sötétséget, melyet önmagából nem tud?
Miért akarna rossz emléket vésni a fába, maradandóvá tenni azt, ami ígyis túl tisztán, túl mélyen él lelkében, kitörölhetetlenül. Hát nem elég valósak a rémálmok? Nem elég fájók a rég begyógyult sebek?
Nem, Amarisa nem akarja legtisztább, legmélyebb emlékét a fában látni, ujjaival tapintani a kacskaringós mintákat naponta. Ő fényt akar és virágokat. Reményt és álmokat, melyekben soha nem lehetett igazán része.
Kivéve, mikor gyermekként Rynauth erős karjaiba simult, arcát a széles mellkasra hajtva, s csak elmerült némán a biztonság meleg illúziójában. Mikor még hitte, hogy a férfi elpusztíthatatlan és örökké mellette lesz, hogy megvédje mindentől. Hogy megvédje magától az élettől.
Igen, akkor boldog volt. Igazán, önfeledten boldog.*
- Virágok. *kezdi csendesen, apró arcát a feléjük boruló fára fordítva, s tekintete a bárd helyett a leveleken játszó napfényt figyeli. Lelke visszaröppen a megtalált emlékhez, a kedves pillanatok melegségéhez, s hagyja, hogy ezek az érzések itassák át hangját, egész lényének sötétbe dermedt ürességét.* - Tarkák voltak és illatosak, olyanok, mintha nem is ehhez a világhoz tartoznának. Kicsi voltam, de még mindig tisztán emlékszem rá, ahogy az ujjaim megérintették őket, miközben Apám az ölébe ültetett és csendesen mesélt. Puha volt minden szirom, apró, bársonyos kis csoda, amin megültek a harmatcseppek. Olyan törékenyek és múlandók. *Amarisa ezúttal hosszú pillanatokra hallgat el, saját, önkéntelen szavainak értelmén merengve, miközben a levelek közt megtörő fény az arcára vetül. Millió fényből született, kis virág ül a levelek közt, ahogy a részeken átragyog a Nap, ezeket csodálja, emlékei közt kalandozva.* - Törékenyek... Mégis örökké élnek, hiszen emlékszem rájuk, nem igaz? A legmúlandóbb apróságok, melyeknek csupán egy tavasz adatott... Különös fintora a sorsnak.
*Egy ideig ismét hallgat. Talán ezt kellene megértenie? Az erőt, mely benne él, mellyel magához láncolhat mindent, ami fontos számára... Hiszen amíg képes emlékezni, addig minden, mi valaha lenyomatot hagyott lelkében örök, eltörölhetetlen része ennek a létnek.
A fájdalom. A sötétség és a vér.
A virágok puha, tarka szirma.
Rynauth szeretete.
A gondolat túl nagy, s mi mögötte rejtőzik riasztóan mély. Törékenyen hullik darabjaira, beleolvad a tündér lelkének feneketlen mélyébe, ahová az Öntudat kutató karjai nem érnek el. Nem áll még készen erre, s ezt a szíve tudja, még ha az esze felfogni nem is képes.
Nem tudja még elfogadni a Halál és az Élet, az Elmúlás és az Öröklét elválaszthatatlanul összeérő örök játékát. Talán nem is akarja igazán.*
- Apám azt mondta, a legendák arról szólnak, hogy ott született a fajunk, a tarka szirmok bársonyos ölelésének melegében, azért hogy fényt, kacagást és boldogságot hozzunk ebbe a világba. *folytatja hirtelen, s bár az emlékek melege elillant szavaiból rég valami halvány, megfoghatatlan fény mégis ragyog tekintetében, ahogy a bárd felé fordul ismét, elszakítva pillantását a fényből született virágok csodájáról.* - Lehetnek virágok a lantomon, Mester? Örökké nyíló, tarka virágok, amik nevetést és boldogságot hoznak a dallamok szárnyán...
A hozzászólás írója (Amarisa Drykinmor) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2012.12.15 22:03:19
*Kíváncsian követi új mesterét a farakáshoz. Örül, hogy végig kísérheti, miként készül hangszere, bár ebből a szokatlan érzésből semmi nem ül ki arcára, tekintete éppoly kiismerhetetlen, mint mindig, még ha a tompult ürességet kivételesen meg is tölti valami halovány szikra. A várakozás apró lobogó lángja, s a figyelem, mellyel a bárd mozdulatait követi.
Igaz számára az ágak egyelőre nem többek száraz, élettelen fadaraboknál, melyekbe nem látja a hangszert, ami majd zenét csal elő a semmiből. De hát nem ért mindehhez, így érthető is, hogy nem képes még lantot látni a nyesedékben. Csupán elkalandozó figyelemmel követi, miként válogat a bárd félretéve egy-egy darabot, hogy újabbat vegyen a kezébe, míg a váratlan kérdés fel nem zavarja gondolatai közül.
Egy pillanatig eltöpreng, fejében egymást követik a gondolatok, míg Louis türelmesen vár. Nem fél a tanulástól, s ideje is van bőven. Zenélni szeretne, csodálatos dallamokat csalni elő a semmiből, hogy bűvöletbe ejtse, elringassa a szíveket, akik hallgatják, s valami olyat adhasson nekik, amire csak az éterben születő dallamok játéka képes.
Megnyugvást. Boldogságot.
Egy futó, halovány mosolyt.
Mindent, amit az ő apró, sötétségbe merült szíve olyan ritkán képes érezni, s melyek titkos pillanatait épp ezért őrzi féltett kincsként lelkének rejtekében.*
- Sok húrt szeretnék. *jelenti ki végül meglepően határozott hangon. Most először néz a bárd szemébe hosszabb ideig, ébenfekete tekintete belemélyed az opálos szemekbe, s a mélyükön erőtlen, mégis kristálytiszta lángként lobban fel a vidámság, az elrabolt gyermekkor ritka boldogságának lenyomata, miközben halovány mosoly dereng fel ajkain.
Aztán elillan a pillanat, Amarisa pedig könnyedén elengedi, hogy a feledés ismét karjaiba kaphassa, visszahúzva oda, ahová való: Lelke óvó rejtekébe.
A csend ismét melléjük szegődik, de nem tart soká, Louis hamarosan felfedezi a megfelelő ágat. Bár Amarisa hiába nézi, a bárd mosolya biztató, ő pedig kész elhinni, hogy a többitől kicsit se különböző ág idővel hangszerré érik majd az értő kezek között.
A kérés azonban meglepi.
Dac éled benne egy pillanat alatt, rideg, elutasító harag, ahogy a békés bárdra néz. A férfi korábbi padjára telepedve veszi elő kését, hogy faragni kezdjen, miközben titkait firtatja oly békésen, mintha mindehhez joga lenne.
Mesélni? Ugyan minek? Hiszen hogy érthetné meg egy kívülálló, egy _idegen_ mindazt, ami múltjában rejtőzik. Azt a sötétséget, azt a fájdalmas semmit, tátongó űrt, ami benne él, s ami napról napra növekszik, erősödik megállíthatatlanul. Miért akarná elmondani, s épp ezzel díszíteni a hangszert, mikor ő fényt és örömöt akar zenéjével átadni, hogy mások lelkéből űzze ki a sötétséget, melyet önmagából nem tud?
Miért akarna rossz emléket vésni a fába, maradandóvá tenni azt, ami ígyis túl tisztán, túl mélyen él lelkében, kitörölhetetlenül. Hát nem elég valósak a rémálmok? Nem elég fájók a rég begyógyult sebek?
Nem, Amarisa nem akarja legtisztább, legmélyebb emlékét a fában látni, ujjaival tapintani a kacskaringós mintákat naponta. Ő fényt akar és virágokat. Reményt és álmokat, melyekben soha nem lehetett igazán része.
Kivéve, mikor gyermekként Rynauth erős karjaiba simult, arcát a széles mellkasra hajtva, s csak elmerült némán a biztonság meleg illúziójában. Mikor még hitte, hogy a férfi elpusztíthatatlan és örökké mellette lesz, hogy megvédje mindentől. Hogy megvédje magától az élettől.
Igen, akkor boldog volt. Igazán, önfeledten boldog.*
- Virágok. *kezdi csendesen, apró arcát a feléjük boruló fára fordítva, s tekintete a bárd helyett a leveleken játszó napfényt figyeli. Lelke visszaröppen a megtalált emlékhez, a kedves pillanatok melegségéhez, s hagyja, hogy ezek az érzések itassák át hangját, egész lényének sötétbe dermedt ürességét.* - Tarkák voltak és illatosak, olyanok, mintha nem is ehhez a világhoz tartoznának. Kicsi voltam, de még mindig tisztán emlékszem rá, ahogy az ujjaim megérintették őket, miközben Apám az ölébe ültetett és csendesen mesélt. Puha volt minden szirom, apró, bársonyos kis csoda, amin megültek a harmatcseppek. Olyan törékenyek és múlandók. *Amarisa ezúttal hosszú pillanatokra hallgat el, saját, önkéntelen szavainak értelmén merengve, miközben a levelek közt megtörő fény az arcára vetül. Millió fényből született, kis virág ül a levelek közt, ahogy a részeken átragyog a Nap, ezeket csodálja, emlékei közt kalandozva.* - Törékenyek... Mégis örökké élnek, hiszen emlékszem rájuk, nem igaz? A legmúlandóbb apróságok, melyeknek csupán egy tavasz adatott... Különös fintora a sorsnak.
*Egy ideig ismét hallgat. Talán ezt kellene megértenie? Az erőt, mely benne él, mellyel magához láncolhat mindent, ami fontos számára... Hiszen amíg képes emlékezni, addig minden, mi valaha lenyomatot hagyott lelkében örök, eltörölhetetlen része ennek a létnek.
A fájdalom. A sötétség és a vér.
A virágok puha, tarka szirma.
Rynauth szeretete.
A gondolat túl nagy, s mi mögötte rejtőzik riasztóan mély. Törékenyen hullik darabjaira, beleolvad a tündér lelkének feneketlen mélyébe, ahová az Öntudat kutató karjai nem érnek el. Nem áll még készen erre, s ezt a szíve tudja, még ha az esze felfogni nem is képes.
Nem tudja még elfogadni a Halál és az Élet, az Elmúlás és az Öröklét elválaszthatatlanul összeérő örök játékát. Talán nem is akarja igazán.*
- Apám azt mondta, a legendák arról szólnak, hogy ott született a fajunk, a tarka szirmok bársonyos ölelésének melegében, azért hogy fényt, kacagást és boldogságot hozzunk ebbe a világba. *folytatja hirtelen, s bár az emlékek melege elillant szavaiból rég valami halvány, megfoghatatlan fény mégis ragyog tekintetében, ahogy a bárd felé fordul ismét, elszakítva pillantását a fényből született virágok csodájáról.* - Lehetnek virágok a lantomon, Mester? Örökké nyíló, tarka virágok, amik nevetést és boldogságot hoznak a dallamok szárnyán...
A hozzászólás írója (Amarisa Drykinmor) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2012.12.15 22:03:19
282. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2012-12-14 15:11:12
Üzenet elküldve: 2012-12-14 15:11:12
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 46
OOC üzenetek: 142
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 46
OOC üzenetek: 142
Játékstílus: Szelíd
//Amarisa - Oktató találkozó//
* Kicsit mosolyogva nézi, ahogy Amarisa elcsodálkozik az udvaron. Valóban szép környék, ezt elismeri a bárd is. Miután kiléptek, behajtja maga mögött az ajtót. *
- Nos, először is ide a hátsó részre gyűjtöttem fát, nézzük meg, melyik felelhet meg egy ilyen hangszerhez. - * mondja a másiknak, majd a ha vele tart, akkor az udvar hátsó részénél össze gyűjtött fákhoz mennek. Vannak göcsörtösek is, de akad egy két szép szál. Louis olyat próbál keresni, melynek szálai megengedik a hajlott formát, ehhez azonban megkérdezi a lánytól: *
- Mondd csak, sok húrt szeretnél rá? Én minél többet javasolnék, de minél több a húr, annál több ideig tart elsajátítani a játékot rajta, s bár a végeredmény is szebb lesz, de nehezebben elsajátítható. - * jegyzi meg a másiknak. Miután Amarisa közölte vele a húrok körül belüli mennyiségét, már ha sikerült neki dönteni, akkor Louis kotorászni kezd. Talál is egy alkalmas jó darab ágat. Vastag, akár egy erős férfi kar kétszerese átmérőben, hosszában pedig pont a megfelelő helyen van rajta hajlat, így minden bizonnyal megfelelő munkával tartós hangszer válhat majd belőle. Louis mosolyogva leütöget egy pár moha darabot, s azokkal egy darab a kéregből is lepereg. A fa árnyalata jól passzol Amarisa bőrszínéhez, így reméli hogy tetszeni is fog neki.*
- Ő lesz a kiszemelt. - * jelenti ki majd a lány mellé állítja. Aztán felemeli, s keresztben teszi a váll magasságához. Pontosan passzol, ezt meg is jegyzi egy vigyor keretében. *
- Na akkor lássunk neki. Először is le kell szednünk a kérget, aztán szépen formára faragjuk. Így, hogy itt vagy, könnyebb lesz a dolgom, de előtte... mialatt faragok, mesélj nekem a legerősebb emlékedről. Mi él benned a legtisztábban? Lehet jó vagy rossz emlék. Ezt fogom majd felhasználni a díszítéshez. - * teszi fel a kérdést a bárd, mialatt leül a padra amire az előbb Amarisa ült. A Nap kezdett feljebb kúszni az égen, kellemes meleget adva a jókedvű munkához. Louis közben kést és kis vésőt és kalapácsot vett elő egy bőr táskából, és nekilátott a hangszer alakját nagyolni. *
* Kicsit mosolyogva nézi, ahogy Amarisa elcsodálkozik az udvaron. Valóban szép környék, ezt elismeri a bárd is. Miután kiléptek, behajtja maga mögött az ajtót. *
- Nos, először is ide a hátsó részre gyűjtöttem fát, nézzük meg, melyik felelhet meg egy ilyen hangszerhez. - * mondja a másiknak, majd a ha vele tart, akkor az udvar hátsó részénél össze gyűjtött fákhoz mennek. Vannak göcsörtösek is, de akad egy két szép szál. Louis olyat próbál keresni, melynek szálai megengedik a hajlott formát, ehhez azonban megkérdezi a lánytól: *
- Mondd csak, sok húrt szeretnél rá? Én minél többet javasolnék, de minél több a húr, annál több ideig tart elsajátítani a játékot rajta, s bár a végeredmény is szebb lesz, de nehezebben elsajátítható. - * jegyzi meg a másiknak. Miután Amarisa közölte vele a húrok körül belüli mennyiségét, már ha sikerült neki dönteni, akkor Louis kotorászni kezd. Talál is egy alkalmas jó darab ágat. Vastag, akár egy erős férfi kar kétszerese átmérőben, hosszában pedig pont a megfelelő helyen van rajta hajlat, így minden bizonnyal megfelelő munkával tartós hangszer válhat majd belőle. Louis mosolyogva leütöget egy pár moha darabot, s azokkal egy darab a kéregből is lepereg. A fa árnyalata jól passzol Amarisa bőrszínéhez, így reméli hogy tetszeni is fog neki.*
- Ő lesz a kiszemelt. - * jelenti ki majd a lány mellé állítja. Aztán felemeli, s keresztben teszi a váll magasságához. Pontosan passzol, ezt meg is jegyzi egy vigyor keretében. *
- Na akkor lássunk neki. Először is le kell szednünk a kérget, aztán szépen formára faragjuk. Így, hogy itt vagy, könnyebb lesz a dolgom, de előtte... mialatt faragok, mesélj nekem a legerősebb emlékedről. Mi él benned a legtisztábban? Lehet jó vagy rossz emlék. Ezt fogom majd felhasználni a díszítéshez. - * teszi fel a kérdést a bárd, mialatt leül a padra amire az előbb Amarisa ült. A Nap kezdett feljebb kúszni az égen, kellemes meleget adva a jókedvű munkához. Louis közben kést és kis vésőt és kalapácsot vett elő egy bőr táskából, és nekilátott a hangszer alakját nagyolni. *
281. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2012-12-13 16:28:24
Üzenet elküldve: 2012-12-13 16:28:24
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 24
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 24
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Louis - Oktató találkozó//
- Nem sietek sehová. *ismeri be Amarisa, s mivel nagyon úgy fest, tanára máris indulni készül, ő is gyorsan elkortyolja az érintetlen gyümölcslevet. Aztán vele együtt sétál át a Holdudvarra, hogy végre belekezdjen élete első, igazi zeneórájába.
Kicsit remeg a gyomra az idegességtől, kérdések, aggályok kergetik egymást a fejében. Mi lesz, ha nem elég ügyes? Vagy ha nincs tehetsége a zenéhez? Hiszen eddig csupán a templomban énekelt olykor-olykor, az meg természetes, hogy nevelőapja szerette hallgatni a sutácska dalokat, melyek közben gyakran meg-megbicsaklott bizony a hangja.
Erővel hessegeti el magától az ilyen zavaró gondolatokat, azzal nyugtatva magát, Louis mester úgyis megmondja majd, ha nincs tehetsége a zenéhez, s akkor elválhatnak útjaik. Louis nem olyan embernek tűnik, aki áltatja a tehetségteleneket is, hogy csengő aranyat húzzon ki a zsebükből. Sőt, Amarisa érzi a szeretetet, s ilyen melegséggel csak az tud a zenéről beszélni, aki igazán, szívből szereti. Épp ezért nem hiszi, hogy a bárd valaha kihasználná a zenét, csakhogy haszonra tegyen szert.
Figyelmét a Holdudvar is segít elterelni. Bár járt már itt jó néhány alkalommal, Amarisa minden alkalommal újra és újra képes elámulni a csodákon, amik itt rejlenek, ebben a titokzatos kis mesevilágban.
Amarisa végül az egyik pad mellett áll meg, mely felé ernyőként nyúlnak ki az egyik smaragdlombú fa ágai. Louis felé fordulva teszi össze aprócska tenyereit maga előtt, várakozóan nézve a bárdra.*
- Mit kell tennem? *kérdezi csendesen, hiszen fogalma sincs, hogy kezdenek majd hozzá a hárfa elkészítéséhez, vagy a tanuláshoz. Itt nincsenek most könyvek, papirosok, ahogy megszokhatta. Ez egy egész más világ, új és izgalmakkal teli, ami még csak most fogja igazán kitárni előtte ajtaját.
Ha méltó, hogy belépjen.*
- Nem sietek sehová. *ismeri be Amarisa, s mivel nagyon úgy fest, tanára máris indulni készül, ő is gyorsan elkortyolja az érintetlen gyümölcslevet. Aztán vele együtt sétál át a Holdudvarra, hogy végre belekezdjen élete első, igazi zeneórájába.
Kicsit remeg a gyomra az idegességtől, kérdések, aggályok kergetik egymást a fejében. Mi lesz, ha nem elég ügyes? Vagy ha nincs tehetsége a zenéhez? Hiszen eddig csupán a templomban énekelt olykor-olykor, az meg természetes, hogy nevelőapja szerette hallgatni a sutácska dalokat, melyek közben gyakran meg-megbicsaklott bizony a hangja.
Erővel hessegeti el magától az ilyen zavaró gondolatokat, azzal nyugtatva magát, Louis mester úgyis megmondja majd, ha nincs tehetsége a zenéhez, s akkor elválhatnak útjaik. Louis nem olyan embernek tűnik, aki áltatja a tehetségteleneket is, hogy csengő aranyat húzzon ki a zsebükből. Sőt, Amarisa érzi a szeretetet, s ilyen melegséggel csak az tud a zenéről beszélni, aki igazán, szívből szereti. Épp ezért nem hiszi, hogy a bárd valaha kihasználná a zenét, csakhogy haszonra tegyen szert.
Figyelmét a Holdudvar is segít elterelni. Bár járt már itt jó néhány alkalommal, Amarisa minden alkalommal újra és újra képes elámulni a csodákon, amik itt rejlenek, ebben a titokzatos kis mesevilágban.
Amarisa végül az egyik pad mellett áll meg, mely felé ernyőként nyúlnak ki az egyik smaragdlombú fa ágai. Louis felé fordulva teszi össze aprócska tenyereit maga előtt, várakozóan nézve a bárdra.*
- Mit kell tennem? *kérdezi csendesen, hiszen fogalma sincs, hogy kezdenek majd hozzá a hárfa elkészítéséhez, vagy a tanuláshoz. Itt nincsenek most könyvek, papirosok, ahogy megszokhatta. Ez egy egész más világ, új és izgalmakkal teli, ami még csak most fogja igazán kitárni előtte ajtaját.
Ha méltó, hogy belépjen.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400