Nincs játékban - Holdudvar
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Nincs "nagyobb" helyszín | Holdudvar | Nincs "kisebb" helyszín |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 119 (2361. - 2380. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
![>Worenth Yosden [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](//www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/11112_1519763981_ember_ferfi.jpg)
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400
2380. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2018-09-01 22:58:15
Üzenet elküldve: 2018-09-01 22:58:15
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 119
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 119
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Álomképek//
*Miután mondandóját befejezte elcsendesedik, s csak fürkésző tekintete marad a sötétben. Fejében kusza gondolatok kavarognak, nehezen kerülnek helyükre az apró mozaikok, de annyira nem is erőlteti. A holdudvaron jelenleg csak ketten tartózkodnak, nem zavarja meg a beszélgetést senki és semmi. Kósza szellő bújik át a fák lombjai között, de csak apró sóhajt hallat, mintha nem akarná megzavarni őket. Tekintetét a lányról a még mindig tenyerébe fonódó kezekre függeszti, dallamos, egyben csendes szavait alaposan megrágja, majd saját kezét veszi szemügyre. A lány pillantását azt követően elkapja, álmában tüzesebb, mégis feketébb volt, most kissé halványabb és fakóbb, de valami oknál fogva ugyanolyan élénknek és csillogónak látja. Talán a Hely óta az első tekintet, mely nem bántja, nem teszi feszültté, s most még sarlóját sem igazgatja meg oldalán:*
- A mi békénk. *Ismétli zengve a szavakat.* A mi békénk. *Mondja újfent, majd egyelőre csak egy kósza gondolat jut eszébe, melyet egyelőre elhesseget, inkább visszakérdez:*
- Visszatalál? Miért csontok? Milyen csontok? Számít? *Kapja fel tekintetét, a gondolatszilánkot egy pillanatra mégis megfogja. De a következő szavak, bármily csendesek is, az eddig mélyen háborgó örvényt a felszínre rántják. Talán hallani lehet fogai koccanását, s a szelíden vöröslő tekintet pillanatokon belül változik izzó tűzfészekké, holott ő volt, ki a lángokat felpiszkálta. Csontvető nem tehet róla. Nem, ő nem tehet. Igazából Ortas sem. A Hely teszi, a Hely. A lány időben engedi el kezét, s időben kerülnek a csontok a helyükre. Csak arcgödreinek gyors mozgása láttatja a haragot mi elönti, s mellkasában tomboló fájdalom az, mi által ő is rájön.*
- Nem. *Préseli a szavakat.* Nem te vagy, kit elveszítettem. Nem, bizony. Nem, nem. *Ösztönösen tör fel régi énje, saját parancsait is nehezen fogadja meg. Gyűlölettel tekint a tenyerén maradt egyre:*
- Ez mit jelent, mondd meg! A vég! *Mert kristálytisztán emlékszik az előbbi mesére. Felemeli tekintetét hirtelen, s a lányéba fúrja. Az ajak nem mosolyog vissza. Az arc jéghideg, mint a közeledő éjszaka parázs nélkül. Nehezére esik összeszednie gondolatait, Csontvető egyszerű szavai valahol mégis képessé teszik rá, bár a válasz nem feltétlenül kedves:*
- Senkiben és semmiben nem bízom! *Pengévé keskenyült ajkai nehezen mozognak, elemi erővel kényszeríti magát, hogy ne vicsorogjon, mint egy vadállat. Szerencsére a következő kérdés, már inkább szelíd mosolyt varázsol arcára. Kezeit ölébe helyezi, s türelmesen vár, vár, míg már furcsának hat a csend, míg a parázs pattogása már nem tölti ki az éjjel fekete fényét.*
- Hogy miért? *Mosolyog hidegen.* Miért? Igen, érdekes kérdés. *Csak pillanatig ízleli a szót, mely már nyelve hegyén van, s ajkát Csontvetőhöz hasonlóan nedvesíti meg.* Azért, hogy öljek. *Feltekint a lányra, majd az égre, aztán megrázza a fejét. Még mindig nem jött el az idő. Később.*
- Hogy veled miért vagyok? Ha dühöm akarod, csak egy vége lehet. Ha meg tudunk egyezni, akkor pedig még kiderül. De hiszem, hogy Vogarit megtaláljuk. Rövidesen. Tartozom. *A harag még tombol, de megtanult már vele együtt élni, most inkább már kíváncsi, mert a lány ügyesen forgatja a szavakat, s eleddig Ortason volt a hangsúly.*
- Te miért? Miért én? A dühömért? Vogariért? Miért? *Nem bántja. Szavakban sem akarja. Több kedves percet szerzett már neki, mint hosszú ideje akárki. A harag torkában tűnik el, ahogy lenyeli. Meg sem rágja, mert nem lehet.*
*Miután mondandóját befejezte elcsendesedik, s csak fürkésző tekintete marad a sötétben. Fejében kusza gondolatok kavarognak, nehezen kerülnek helyükre az apró mozaikok, de annyira nem is erőlteti. A holdudvaron jelenleg csak ketten tartózkodnak, nem zavarja meg a beszélgetést senki és semmi. Kósza szellő bújik át a fák lombjai között, de csak apró sóhajt hallat, mintha nem akarná megzavarni őket. Tekintetét a lányról a még mindig tenyerébe fonódó kezekre függeszti, dallamos, egyben csendes szavait alaposan megrágja, majd saját kezét veszi szemügyre. A lány pillantását azt követően elkapja, álmában tüzesebb, mégis feketébb volt, most kissé halványabb és fakóbb, de valami oknál fogva ugyanolyan élénknek és csillogónak látja. Talán a Hely óta az első tekintet, mely nem bántja, nem teszi feszültté, s most még sarlóját sem igazgatja meg oldalán:*
- A mi békénk. *Ismétli zengve a szavakat.* A mi békénk. *Mondja újfent, majd egyelőre csak egy kósza gondolat jut eszébe, melyet egyelőre elhesseget, inkább visszakérdez:*
- Visszatalál? Miért csontok? Milyen csontok? Számít? *Kapja fel tekintetét, a gondolatszilánkot egy pillanatra mégis megfogja. De a következő szavak, bármily csendesek is, az eddig mélyen háborgó örvényt a felszínre rántják. Talán hallani lehet fogai koccanását, s a szelíden vöröslő tekintet pillanatokon belül változik izzó tűzfészekké, holott ő volt, ki a lángokat felpiszkálta. Csontvető nem tehet róla. Nem, ő nem tehet. Igazából Ortas sem. A Hely teszi, a Hely. A lány időben engedi el kezét, s időben kerülnek a csontok a helyükre. Csak arcgödreinek gyors mozgása láttatja a haragot mi elönti, s mellkasában tomboló fájdalom az, mi által ő is rájön.*
- Nem. *Préseli a szavakat.* Nem te vagy, kit elveszítettem. Nem, bizony. Nem, nem. *Ösztönösen tör fel régi énje, saját parancsait is nehezen fogadja meg. Gyűlölettel tekint a tenyerén maradt egyre:*
- Ez mit jelent, mondd meg! A vég! *Mert kristálytisztán emlékszik az előbbi mesére. Felemeli tekintetét hirtelen, s a lányéba fúrja. Az ajak nem mosolyog vissza. Az arc jéghideg, mint a közeledő éjszaka parázs nélkül. Nehezére esik összeszednie gondolatait, Csontvető egyszerű szavai valahol mégis képessé teszik rá, bár a válasz nem feltétlenül kedves:*
- Senkiben és semmiben nem bízom! *Pengévé keskenyült ajkai nehezen mozognak, elemi erővel kényszeríti magát, hogy ne vicsorogjon, mint egy vadállat. Szerencsére a következő kérdés, már inkább szelíd mosolyt varázsol arcára. Kezeit ölébe helyezi, s türelmesen vár, vár, míg már furcsának hat a csend, míg a parázs pattogása már nem tölti ki az éjjel fekete fényét.*
- Hogy miért? *Mosolyog hidegen.* Miért? Igen, érdekes kérdés. *Csak pillanatig ízleli a szót, mely már nyelve hegyén van, s ajkát Csontvetőhöz hasonlóan nedvesíti meg.* Azért, hogy öljek. *Feltekint a lányra, majd az égre, aztán megrázza a fejét. Még mindig nem jött el az idő. Később.*
- Hogy veled miért vagyok? Ha dühöm akarod, csak egy vége lehet. Ha meg tudunk egyezni, akkor pedig még kiderül. De hiszem, hogy Vogarit megtaláljuk. Rövidesen. Tartozom. *A harag még tombol, de megtanult már vele együtt élni, most inkább már kíváncsi, mert a lány ügyesen forgatja a szavakat, s eleddig Ortason volt a hangsúly.*
- Te miért? Miért én? A dühömért? Vogariért? Miért? *Nem bántja. Szavakban sem akarja. Több kedves percet szerzett már neki, mint hosszú ideje akárki. A harag torkában tűnik el, ahogy lenyeli. Meg sem rágja, mert nem lehet.*
2379. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2018-09-01 14:48:08
Üzenet elküldve: 2018-09-01 14:48:08
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 338
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 338
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
//Álomképek//
*A nappal múlik, az éj pedig megállíthatatlanul közelít. E különös mezsgyén megjelennek az első csillagok. Koraiak, de szépségük kimenti őket hamariságuk vétke alól. Nyári alkonyokon a hold is korán érkezik, hogy elfoglalja úri helyét a kisebb-nagyobb felhők fontoskodó jövés-menésében.
Valahogy megnyugtató, hogy Ortas most vele van. Jelenléte átsegíti a sötétségbe, s ott sem hagyja magára, érzi. Ahogy a jóscsontok neveit sorolja, mintha álmodna. Szavainak éjbársony visszhangja Ortasé. Mint egy érme két oldala. Oly különbözőek, hogy már együtt látni őket is furcsán hat. De most, kár a levegőben pörgő érme oldalai, összemosódnak köztük a határok.*
- Arra gondoltam *nedvesíti meg az ajkát, s kissé tétován tekint fel a felemás tekintetbe* -, hogy Vogarit talán nem is lehet megkeresni. Mert Vogari talán visszatalál hozzám magától. Hiszen Vogari a mi békénk *mondja, s ez a többesszám szelíden közéjük simul. Összefonódó kezeikre, a bennük pihenő jóscsontokra.
A veszteség fájdalma talán, ami így összekötötte őket, ami kapocsként egymáshoz vonzotta őket. Egyre bizonyosabb abban, hogy ezen az érzésen nagyon is osztoznak.*
- Nem én vagyok, mit elvesztettél *mondja csendesen. Tekintetét egy pillanatra leszegi a részvét.* - Én csak az lehetek, mit megtaláltál, Ortas.
*Nem tudja, merre vezet ez az út. Talán a semmibe. Talán sehová. De otthonos kis út ez, semelyik másik nem tűnik jobbnak ennél. Nem tudja, akarja-e megismerni a dühöt. Az se biztos, hogy egyáltalán képes rá. Elveszi kezeit Ortaséról, s ujjai végéhez nyitja a tasak száját, hogy vissza tudja őket borítani. Bár Vogari nélkül nem működik a tudománya, akaratlanul is figyeli, melyik marad utolsónak Ortas tenyerén.
Morqua, a vég.
Megjegyzi magának, bár talán nem is bír jelentéssel. Most nem... így nem.*
- Az a szív erős. És konok. Bízz benne *mosolyodik, s összehúzza a jóscsontok szütyőjét. Elteszi őket, aztán ismét Ortasra néz.*
- Mondd, miért vagy itt?
*A nappal múlik, az éj pedig megállíthatatlanul közelít. E különös mezsgyén megjelennek az első csillagok. Koraiak, de szépségük kimenti őket hamariságuk vétke alól. Nyári alkonyokon a hold is korán érkezik, hogy elfoglalja úri helyét a kisebb-nagyobb felhők fontoskodó jövés-menésében.
Valahogy megnyugtató, hogy Ortas most vele van. Jelenléte átsegíti a sötétségbe, s ott sem hagyja magára, érzi. Ahogy a jóscsontok neveit sorolja, mintha álmodna. Szavainak éjbársony visszhangja Ortasé. Mint egy érme két oldala. Oly különbözőek, hogy már együtt látni őket is furcsán hat. De most, kár a levegőben pörgő érme oldalai, összemosódnak köztük a határok.*
- Arra gondoltam *nedvesíti meg az ajkát, s kissé tétován tekint fel a felemás tekintetbe* -, hogy Vogarit talán nem is lehet megkeresni. Mert Vogari talán visszatalál hozzám magától. Hiszen Vogari a mi békénk *mondja, s ez a többesszám szelíden közéjük simul. Összefonódó kezeikre, a bennük pihenő jóscsontokra.
A veszteség fájdalma talán, ami így összekötötte őket, ami kapocsként egymáshoz vonzotta őket. Egyre bizonyosabb abban, hogy ezen az érzésen nagyon is osztoznak.*
- Nem én vagyok, mit elvesztettél *mondja csendesen. Tekintetét egy pillanatra leszegi a részvét.* - Én csak az lehetek, mit megtaláltál, Ortas.
*Nem tudja, merre vezet ez az út. Talán a semmibe. Talán sehová. De otthonos kis út ez, semelyik másik nem tűnik jobbnak ennél. Nem tudja, akarja-e megismerni a dühöt. Az se biztos, hogy egyáltalán képes rá. Elveszi kezeit Ortaséról, s ujjai végéhez nyitja a tasak száját, hogy vissza tudja őket borítani. Bár Vogari nélkül nem működik a tudománya, akaratlanul is figyeli, melyik marad utolsónak Ortas tenyerén.
Morqua, a vég.
Megjegyzi magának, bár talán nem is bír jelentéssel. Most nem... így nem.*
- Az a szív erős. És konok. Bízz benne *mosolyodik, s összehúzza a jóscsontok szütyőjét. Elteszi őket, aztán ismét Ortasra néz.*
- Mondd, miért vagy itt?
2378. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2018-08-30 17:36:10
Üzenet elküldve: 2018-08-30 17:36:10
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 119
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 119
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Álomképek//
*Olykor felpillant a mellette hajladozó lányra, ruhájának fodrozódó redőiben, néha rásimuló, bő kaftánjának halk suhogásában mélyül el, hogy aztán folytassa a fa gyűjtését. Még mindig lát oly részletet, melyet elméje nem tudhat magáénak. Akaratlanul is figyel, egyetlen vöröslő szeme olykor a lány felé villan. Azonban tudatosan törekszik az ében elfojtására, mert apró csalásnak érzi, mellyel nem akar visszaélni. Mindez persze tekintetén csak annyiban nyilvánul meg, mintha épp csak ellenőrizné a fa szárazságát, jóllehet Csontvető sejtheti, hogy a tekintet csak neki szól, csak őt tünteti ki figyelmével. Ortas a Düh, munkája közben válik egyre zavartabbá, egyre rendezetlenebbé. Szinte magához tartozónak érzi a lányt, aki kiegészíti, aki utat mutat, de ezek az érzések oly régiek, oly elfeledettek, hogy jelenleg csak zavart okoznak egy korábban gépiesen működő szervezetben. Kurtán bólint arra is, mikor a lány első mondatra megérti szándékát, s a saját arcán végigsuhanó mosoly apró felhőjét igyekszik hamar sötétséggel eltüntetni.*
- Igen, Csontvető. Az. *Felegyenesedik, majd a tovatűnő mosolyt szomorúság váltja fel, miközben a mondatot folytatja.* Egy óra. A világ. Egy óra... *Nem fejezi be a befejezhetetlent, hisz volt kinek ígérte már, mégis fájdalom lett a vége. Csontvetőnek nem ígér, inkább elmerül varázsában, s erőszakkal szakítja le róla tekintetének kutató keresését. A csend mágikus, és szeretett is, mindkettejük számára. Lassan elkészül a tűz, a közös tűz, mely majd meleget ad. Ortas nem töri meg a varázst, de szemének nem tud parancsolni. Az ajak színe, a szemek játéka, a fülek mögé simított egy-egy sötét tincs, mind felfedezésre váró terület. Nem bántó e tekintet, bár azoknak akik nem ismerik, kifejezéstelennek tűnhet, pedig mély és tartalmas, ideiglenes birtokosának sok mindenről árulkodhat. Fejét rázza meg, mikor a lány beszélni kezd, furán hat a szó a tartalmas csendben. Szinte szórakozottan engedi, hogy kezei egymás mellé kerüljenek, az érintésbe ismerősen beleborzong, s apró érzések futnak végig gerincének egyenes, töredezett vonalán.*
- Lerale... Ves'ashi... Deridan...*Mélyen, halkan ismétli a hallott szavakat, folytatja míg tartanak, nyelve nem törik bele egyikbe sem, a lány száját, s a forduló ajkak, nyelv játékát figyeli, egyetlen részletet sem veszít el. A csontokat nem nézi, hiszen azok csak eszközök, fontosak bár, de csak kiegészítik hordozóját.*
- Vogari, a béke. *Mondja ki fennhangon, s aprót bólint, szinte észrevehetetlenül, ahogy a tenyerére simuló kezekre zárnak sajátjai.*
- A sok, csupán az indokolatlanság, az egész az elégedettség. A hiány, zavart okoz az egészben, még ha csak apró részletnek is számít, mi hiányzik. *Rezgő hangja együtt él a közeledő sötéttel. Az első csillagot, mintha felfedezni vélné az égbolton, de nem, még nem jött el az idő. Ében szeme szinte már alig látszik, ahogy a lány törékeny alakja is tűnőben, bár Csontvető, Ortas kezének hűvösségét, s kérgességét érezheti. ~ Itt vagyok. Nem mentem el, hát miért is tenném? Ugyan, miért? ~ Futó gondolat, mi a tökéletes képbe zavarhat.*
- Te vagy, mit elveszítettem? Miattad az űr? Hiányod a hideg, s a szenvtelen? Mosolyod, mosolyt csal elő, érintésed futkos rajtam, miért dühöt akarsz hát, ha Vogari, a béke hiányzik? Fájó szíved, álmom, álmunk szerint enyém, s benned az éjszaka fénye lakozik. Nekem adtál mindent, s arra kérsz veszítsem el. Mert dühöm, az továbbit szül, annyi bizonyos. Igen... annyi bizonyos. *Hangjába némi szomorúság is vegyül, de szemei nem engednek a késztetésnek, amíg szikra van bennük, addig látni akarja. Nem engedi el a kezet sem, mely sajátjába simul, bár a tüzet meggyújtani kéne már, de egyelőre ez a meleg is elég. Ez is elég. A kezet csak addig tartja, míg az önként van rajta, ezúttal nem él erőszakkal, még gondolataiban sem.*
*Olykor felpillant a mellette hajladozó lányra, ruhájának fodrozódó redőiben, néha rásimuló, bő kaftánjának halk suhogásában mélyül el, hogy aztán folytassa a fa gyűjtését. Még mindig lát oly részletet, melyet elméje nem tudhat magáénak. Akaratlanul is figyel, egyetlen vöröslő szeme olykor a lány felé villan. Azonban tudatosan törekszik az ében elfojtására, mert apró csalásnak érzi, mellyel nem akar visszaélni. Mindez persze tekintetén csak annyiban nyilvánul meg, mintha épp csak ellenőrizné a fa szárazságát, jóllehet Csontvető sejtheti, hogy a tekintet csak neki szól, csak őt tünteti ki figyelmével. Ortas a Düh, munkája közben válik egyre zavartabbá, egyre rendezetlenebbé. Szinte magához tartozónak érzi a lányt, aki kiegészíti, aki utat mutat, de ezek az érzések oly régiek, oly elfeledettek, hogy jelenleg csak zavart okoznak egy korábban gépiesen működő szervezetben. Kurtán bólint arra is, mikor a lány első mondatra megérti szándékát, s a saját arcán végigsuhanó mosoly apró felhőjét igyekszik hamar sötétséggel eltüntetni.*
- Igen, Csontvető. Az. *Felegyenesedik, majd a tovatűnő mosolyt szomorúság váltja fel, miközben a mondatot folytatja.* Egy óra. A világ. Egy óra... *Nem fejezi be a befejezhetetlent, hisz volt kinek ígérte már, mégis fájdalom lett a vége. Csontvetőnek nem ígér, inkább elmerül varázsában, s erőszakkal szakítja le róla tekintetének kutató keresését. A csend mágikus, és szeretett is, mindkettejük számára. Lassan elkészül a tűz, a közös tűz, mely majd meleget ad. Ortas nem töri meg a varázst, de szemének nem tud parancsolni. Az ajak színe, a szemek játéka, a fülek mögé simított egy-egy sötét tincs, mind felfedezésre váró terület. Nem bántó e tekintet, bár azoknak akik nem ismerik, kifejezéstelennek tűnhet, pedig mély és tartalmas, ideiglenes birtokosának sok mindenről árulkodhat. Fejét rázza meg, mikor a lány beszélni kezd, furán hat a szó a tartalmas csendben. Szinte szórakozottan engedi, hogy kezei egymás mellé kerüljenek, az érintésbe ismerősen beleborzong, s apró érzések futnak végig gerincének egyenes, töredezett vonalán.*
- Lerale... Ves'ashi... Deridan...*Mélyen, halkan ismétli a hallott szavakat, folytatja míg tartanak, nyelve nem törik bele egyikbe sem, a lány száját, s a forduló ajkak, nyelv játékát figyeli, egyetlen részletet sem veszít el. A csontokat nem nézi, hiszen azok csak eszközök, fontosak bár, de csak kiegészítik hordozóját.*
- Vogari, a béke. *Mondja ki fennhangon, s aprót bólint, szinte észrevehetetlenül, ahogy a tenyerére simuló kezekre zárnak sajátjai.*
- A sok, csupán az indokolatlanság, az egész az elégedettség. A hiány, zavart okoz az egészben, még ha csak apró részletnek is számít, mi hiányzik. *Rezgő hangja együtt él a közeledő sötéttel. Az első csillagot, mintha felfedezni vélné az égbolton, de nem, még nem jött el az idő. Ében szeme szinte már alig látszik, ahogy a lány törékeny alakja is tűnőben, bár Csontvető, Ortas kezének hűvösségét, s kérgességét érezheti. ~ Itt vagyok. Nem mentem el, hát miért is tenném? Ugyan, miért? ~ Futó gondolat, mi a tökéletes képbe zavarhat.*
- Te vagy, mit elveszítettem? Miattad az űr? Hiányod a hideg, s a szenvtelen? Mosolyod, mosolyt csal elő, érintésed futkos rajtam, miért dühöt akarsz hát, ha Vogari, a béke hiányzik? Fájó szíved, álmom, álmunk szerint enyém, s benned az éjszaka fénye lakozik. Nekem adtál mindent, s arra kérsz veszítsem el. Mert dühöm, az továbbit szül, annyi bizonyos. Igen... annyi bizonyos. *Hangjába némi szomorúság is vegyül, de szemei nem engednek a késztetésnek, amíg szikra van bennük, addig látni akarja. Nem engedi el a kezet sem, mely sajátjába simul, bár a tüzet meggyújtani kéne már, de egyelőre ez a meleg is elég. Ez is elég. A kezet csak addig tartja, míg az önként van rajta, ezúttal nem él erőszakkal, még gondolataiban sem.*
2377. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2018-08-29 19:55:59
Üzenet elküldve: 2018-08-29 19:55:59
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 338
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 338
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
//Álomképek//
*Oly észrevétlen rakódik ez az érzés, mint a dér a fűre hajnalban. Nagyon-nagyon rég volt már, hogy látták, hogy hallották őt, hogy a figyelem ne lett volna zavaró a számára. Meghallgatták, de mindig érezte, hogy mondandójának legfeljebb csonkja ér célt. De ez most más. Különcsége ezúttal híd, nem pedig gát.
~A legjobb hely.~ Valóban. A világ azon pontjának ott megvan minden készsége e címhez, ha belegondol. Apró mosoly rándul a szája szegletébe a dolog egyszerűsége okán.
Követi Ortas pillantását az ég felé, aztán segít, hogy összekupacoljanak valamicske száraz ágat.*
- Még előtte *mutat egy botocskával az égre* -, mikor alkonyodik. És utána, mikor a hajnal kel. Az közös óránk. Neked meg nekem.
*Nem szól többet, míg le nem telepszenek. Akkor is csak egy idő után. Valahogy jólesik hallgatni. Különös módon sosem érezte ennyire dúsnak, ennyire tartalmasnak a csendet. Mintha a mélyén sok-sok fontos dolog mondatna el egyetlen hang nélkül.
Ahogy ücsörög, az ölében morzsolgatja a jóscsontok tasakját. Hallgatnak. Különös. Nem bántó, hanem természetes. Olyannyira, hogy alig vette észre. Pedig már eléggé régóta kínozza az a keserű szűkölés, mely Vogari elvesztése óta velük van.
Finoman nyúl Ortas kezei után. Egymás mellé simítja őket, tenyérrel felfelé. Aztán a kis szütyőbe nyúlva egyesével a tenyerébe teszi a jóscsontokat.*
- Lerale, a változás *mondja.* - Ves'ashi, a kettősség. Deridan, az egyensúly. Kelas, a jelenlét. Oburu, a vágyakozás. Tail, az űr *mutatja be őket egyenként.* - Yas, a kétség. Jyan, a szabadság. Pykuru, a bolond. Isvoru, a kezdet. Ueta, az árnyék. Dargha, a bizonyosság. Achia, az egység. Usk, az iránymutatás. Natqua, a pártfogó. Jelor, a szerencse. Gebur, a gazdagság. Chal, az állandóság. Throror, a harc. *Egy pillanatra megáll. Throror Vogari ellenpárja, pont olyan nyugodtnak tűnik, mint az összes többi. Különös.* - Ardath, a bölcsesség. Eldah, a szegénység. Rior, a romlottság. Woras, a rabság. Sihon, az út. Xullar, a megtévesztés. Fodar, az egészség. Morqua, a vég. Bras, a cél. Vogari, a béke *mondja végül, ahogy tenyereit Ortaséra simítja.
A jóscsontok fényesre kopott, rúnával jelölt emberi ujjpercek.* - Vogari az egész része. Mondhatnám, hogy bármelyik ugyanekkora veszteség lett volna, és nem hazudnék. De Vogari a béke. A békétlen egész pedig nagyobb kín, mint bármi.
*Oly észrevétlen rakódik ez az érzés, mint a dér a fűre hajnalban. Nagyon-nagyon rég volt már, hogy látták, hogy hallották őt, hogy a figyelem ne lett volna zavaró a számára. Meghallgatták, de mindig érezte, hogy mondandójának legfeljebb csonkja ér célt. De ez most más. Különcsége ezúttal híd, nem pedig gát.
~A legjobb hely.~ Valóban. A világ azon pontjának ott megvan minden készsége e címhez, ha belegondol. Apró mosoly rándul a szája szegletébe a dolog egyszerűsége okán.
Követi Ortas pillantását az ég felé, aztán segít, hogy összekupacoljanak valamicske száraz ágat.*
- Még előtte *mutat egy botocskával az égre* -, mikor alkonyodik. És utána, mikor a hajnal kel. Az közös óránk. Neked meg nekem.
*Nem szól többet, míg le nem telepszenek. Akkor is csak egy idő után. Valahogy jólesik hallgatni. Különös módon sosem érezte ennyire dúsnak, ennyire tartalmasnak a csendet. Mintha a mélyén sok-sok fontos dolog mondatna el egyetlen hang nélkül.
Ahogy ücsörög, az ölében morzsolgatja a jóscsontok tasakját. Hallgatnak. Különös. Nem bántó, hanem természetes. Olyannyira, hogy alig vette észre. Pedig már eléggé régóta kínozza az a keserű szűkölés, mely Vogari elvesztése óta velük van.
Finoman nyúl Ortas kezei után. Egymás mellé simítja őket, tenyérrel felfelé. Aztán a kis szütyőbe nyúlva egyesével a tenyerébe teszi a jóscsontokat.*
- Lerale, a változás *mondja.* - Ves'ashi, a kettősség. Deridan, az egyensúly. Kelas, a jelenlét. Oburu, a vágyakozás. Tail, az űr *mutatja be őket egyenként.* - Yas, a kétség. Jyan, a szabadság. Pykuru, a bolond. Isvoru, a kezdet. Ueta, az árnyék. Dargha, a bizonyosság. Achia, az egység. Usk, az iránymutatás. Natqua, a pártfogó. Jelor, a szerencse. Gebur, a gazdagság. Chal, az állandóság. Throror, a harc. *Egy pillanatra megáll. Throror Vogari ellenpárja, pont olyan nyugodtnak tűnik, mint az összes többi. Különös.* - Ardath, a bölcsesség. Eldah, a szegénység. Rior, a romlottság. Woras, a rabság. Sihon, az út. Xullar, a megtévesztés. Fodar, az egészség. Morqua, a vég. Bras, a cél. Vogari, a béke *mondja végül, ahogy tenyereit Ortaséra simítja.
A jóscsontok fényesre kopott, rúnával jelölt emberi ujjpercek.* - Vogari az egész része. Mondhatnám, hogy bármelyik ugyanekkora veszteség lett volna, és nem hazudnék. De Vogari a béke. A békétlen egész pedig nagyobb kín, mint bármi.
2376. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2018-08-26 21:48:24
Üzenet elküldve: 2018-08-26 21:48:24
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 119
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 119
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Álomképek//
*Nem néz hátra, hogy a lány követi-e, egyszerűen sejti, hogy így van. Persze ha az holdudvarra érve nem látná maga mögött, vagy maga mellett, valószínűleg csalódást érezne, de csak rövid ideig. Nagyobb tusát vívott már az élettel, mit egy kósza álombéli ismeretség elvesztése felülírhat, vagy átvehetné helyét az űrnek. Nem látja a lány gondolatait sem, így nem veszi észre a kósza zavart, mit gondoskodása okoz, kérdés ez vajon inkább a türelmetlenség jele, vagy a lány iránt érzett tiszteletéé és vonzódásáé? ~ Vogari... úgy bizony, Vogari. ~ Tűnődik a szón, mely jelenleg csak egy szó számára, mégis oly fontosnak érzi, mint az első korty vizet, az első falat kenyeret aszály és éhínség után. Láthatóan érzelmeket korbácsol fel. ~ Jó. ~ Nem mondja ki hangosan, de örül ennek, újabb bizonyíték, mely Csontvető és az álom mellett szól. Mint a nyomok a testén, a fájdalom a mellkasában, a kutató ében szem. Most tudatosan nem enged az érzésnek, hogy őt nézze, pedig kíváncsisága jottányit sem csappant. A folyó vizét táplálni kell, ha egyszer megindul, hogy el ne apadjon, most mégis egy időre gátat épít neki, s így az udvarra érve, már hatalmasra duzzad a tömeg. Lassan esteledik is immár, a nap utolsó sugarai buknak le a horizonton, a láthatár vérbe borul, s a füstölgő város, mint vászonra festett olajfestmény, megmerevedve, változatlan. Mielőtt helyet foglal, a lány megáll előtte, kölcsönös a csend, mert Ortas sem szól, de ezúttal szúrós tekintete is enyhébb kissé, nézése vélhetően zavart nem okoz, amit látni akart, már látta, mit érinteni akart, azt érintette. Mit hallani akart? Nos, jelenleg úgy érzi, hogy ha az ítéletnapig hallgatná, akkor sem lenne elég. Ha a túlvilágon jártukban, útjukat keresnék, a némaság útvesztőjébe zárva, akkor is csak hallani akarná. Számára ez lenne a legnagyobb büntetés. A lány hangjának hiánya. A lány ismét magát bizonygatja, melyre Ortas nem reagál, inkább egy kis füves részre mutat:*
- Ott jó lesz, az a legjobb hely, igen. *Mondja, majd tűnődve figyeli az eget.* Majd ha éjbe fordul, akkor lesz jó. *Szótlan kezd tűzifát gyűjteni, s Csontvetőnek további iránymutatást nem ad, ha segíteni akar, hát segít, de az sem bántja meg, ha helyet foglal.*
- Mesélj hát Vogariról, kérlek. Mesélj, leány, mesélj nekem. *Kérleli bús, mély hangján, arca érzelemmentes, mégis valamelyest könyörgő, ó csak ezt a hangot hallhassa, mint álmában, mikor szemeit lehunyva hagyta, hogy homlokát szelíd és hűvös kezek érintsék. Apránként halad, nem sieti el, de fülei élesek, a hang a fontos és a lány. Ilyenkor a fájdalom kisebb. Ilyenkor egyet talán ver a szív, bár leláncolt, jégbe fagyott burkait feltörni szinte képtelenség. Igényeinek él, s most igényli a hangot, mit ha megkap, jó. Ha nem... de Ortas mindig megkapja, amit akar.*
*Nem néz hátra, hogy a lány követi-e, egyszerűen sejti, hogy így van. Persze ha az holdudvarra érve nem látná maga mögött, vagy maga mellett, valószínűleg csalódást érezne, de csak rövid ideig. Nagyobb tusát vívott már az élettel, mit egy kósza álombéli ismeretség elvesztése felülírhat, vagy átvehetné helyét az űrnek. Nem látja a lány gondolatait sem, így nem veszi észre a kósza zavart, mit gondoskodása okoz, kérdés ez vajon inkább a türelmetlenség jele, vagy a lány iránt érzett tiszteletéé és vonzódásáé? ~ Vogari... úgy bizony, Vogari. ~ Tűnődik a szón, mely jelenleg csak egy szó számára, mégis oly fontosnak érzi, mint az első korty vizet, az első falat kenyeret aszály és éhínség után. Láthatóan érzelmeket korbácsol fel. ~ Jó. ~ Nem mondja ki hangosan, de örül ennek, újabb bizonyíték, mely Csontvető és az álom mellett szól. Mint a nyomok a testén, a fájdalom a mellkasában, a kutató ében szem. Most tudatosan nem enged az érzésnek, hogy őt nézze, pedig kíváncsisága jottányit sem csappant. A folyó vizét táplálni kell, ha egyszer megindul, hogy el ne apadjon, most mégis egy időre gátat épít neki, s így az udvarra érve, már hatalmasra duzzad a tömeg. Lassan esteledik is immár, a nap utolsó sugarai buknak le a horizonton, a láthatár vérbe borul, s a füstölgő város, mint vászonra festett olajfestmény, megmerevedve, változatlan. Mielőtt helyet foglal, a lány megáll előtte, kölcsönös a csend, mert Ortas sem szól, de ezúttal szúrós tekintete is enyhébb kissé, nézése vélhetően zavart nem okoz, amit látni akart, már látta, mit érinteni akart, azt érintette. Mit hallani akart? Nos, jelenleg úgy érzi, hogy ha az ítéletnapig hallgatná, akkor sem lenne elég. Ha a túlvilágon jártukban, útjukat keresnék, a némaság útvesztőjébe zárva, akkor is csak hallani akarná. Számára ez lenne a legnagyobb büntetés. A lány hangjának hiánya. A lány ismét magát bizonygatja, melyre Ortas nem reagál, inkább egy kis füves részre mutat:*
- Ott jó lesz, az a legjobb hely, igen. *Mondja, majd tűnődve figyeli az eget.* Majd ha éjbe fordul, akkor lesz jó. *Szótlan kezd tűzifát gyűjteni, s Csontvetőnek további iránymutatást nem ad, ha segíteni akar, hát segít, de az sem bántja meg, ha helyet foglal.*
- Mesélj hát Vogariról, kérlek. Mesélj, leány, mesélj nekem. *Kérleli bús, mély hangján, arca érzelemmentes, mégis valamelyest könyörgő, ó csak ezt a hangot hallhassa, mint álmában, mikor szemeit lehunyva hagyta, hogy homlokát szelíd és hűvös kezek érintsék. Apránként halad, nem sieti el, de fülei élesek, a hang a fontos és a lány. Ilyenkor a fájdalom kisebb. Ilyenkor egyet talán ver a szív, bár leláncolt, jégbe fagyott burkait feltörni szinte képtelenség. Igényeinek él, s most igényli a hangot, mit ha megkap, jó. Ha nem... de Ortas mindig megkapja, amit akar.*
2375. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2018-08-24 22:04:20
Üzenet elküldve: 2018-08-24 22:04:20
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 338
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 338
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
//Álomképek//
*Kaiyko tekintete, akár egy minxé, ki még sosem látott embert. Óvatos, de nincs benne félsz. E különös mustra alá véve most mégis kerülgeti némi szégyenlősség. Egyszerre vonzza s ejti zavarba az a kutakvó szempár.
Elbűvöli, hogy ilyen hasonlatos a másik őhozzá. Minden mozdulatában, rezdülésében lel valami otthonosan ismerőset, s ez lassacskán bizalmat sző a férfi felé. Lassacskán, ahogy egy minx óvakodik a felé nyújtott tenyér illatának közelébe.
Nem marad le Ortastól, mikor elindulnak. Tartja a közeli és a tisztes határán ingó távolságot. A morgolódó hang kedves emlékeket idéz benne azokból az időkből, mikor még élt a két veterán, akiket a családjaként tartott számon, mióta az eszét tudja. Csak a rá villanó tekintettől illetődik meg egy kissé. Mintha bármi befolyása lenne a talányokra. Az igazság olykor nem olyan egyértelmű, mint várjuk. Sőt, a legtöbb esetben nem az.
Tartja a tempót a gyorsuló léptekkel, bár furcsa érzés, mikor Ortas azt mondja, emlékszik rá. A legtöbbeknek megoldhatatlan kihívás felidézni az álmokat. Osztozni valakivel egyen, ilyen nyíltan kimondva, most kissé túlságosan bensőségesnek érződik.*
- Sarlatán? *kérdez vissza alig hallhatón. Nem érti a feltételezést. Olyan távol áll bármitől, amit ez a kifejezés takar, mint mondjuk körülöttük bármelyik fa. Kaiyko az ami. Nem több és nem kevesebb.
Nem biztos, hogy akadna még egy lélek, akiben Ortas következő szavaira ne merülne fel ellenállás. De Kaiyko ilyen. Ő nem hallja mögöttük a hétköznapok folyamának nyers-életízű értelmező suttogását. Bár nem tudja hová tenni a kételkedést, jogosnak érzi, hogy a másik bizonyosságot akar. Esze ágában sincs ellene dolgozni ebben. Bólint csupán, hogy ezt jelezze is a férfi felé.
Amikor pedig Ortas Vogariról kezd beszélni, megtorpan egy pillanatra. Most először érzi, hogy kevés ez a fény a mellkasában. Hosszú idő után most először érzi, hogy ez a magány, ami egyedüli társa, most feloldódni látszik.*
- Vogari kell nekünk *erősíti meg. Ez a többes átjárja és felemeli. Ez valami új, valami, amiben szeretne megkapaszkodni.* - Mindent elmondok róla.
*A vásári forgatag szinte megnyílik előtte. Ortas nyit rajta utat. Megindítónak találja a gesztust, annak ellenére, hogy zavarja az ezzel járó figyelem.
Az erdő egy részén átvágva haladnak a Pegazus mögött elterülő kert felé. Belépvén a kis kapun, Kaiyko körülnéz, hogy hol telepedhetnének le. Itt valóban nyugalmasabb. Végül Ortas felé fordul, hagy egy kis időt a csendnek, mielőtt megszólal.*
- Nem vagyok sarlatán *mondja komolyan. Az ő olvasatában itt akár vége is lehetne a bizonyításnak, de sejti, hogy a másik ennél több bizonyítékot akar majd. Kérdés, hogy hogyan lehetséges ez. Vogari nélkül nem szólnak hozzá a jóscsontok, ezen nem tud változtatni.*
*Kaiyko tekintete, akár egy minxé, ki még sosem látott embert. Óvatos, de nincs benne félsz. E különös mustra alá véve most mégis kerülgeti némi szégyenlősség. Egyszerre vonzza s ejti zavarba az a kutakvó szempár.
Elbűvöli, hogy ilyen hasonlatos a másik őhozzá. Minden mozdulatában, rezdülésében lel valami otthonosan ismerőset, s ez lassacskán bizalmat sző a férfi felé. Lassacskán, ahogy egy minx óvakodik a felé nyújtott tenyér illatának közelébe.
Nem marad le Ortastól, mikor elindulnak. Tartja a közeli és a tisztes határán ingó távolságot. A morgolódó hang kedves emlékeket idéz benne azokból az időkből, mikor még élt a két veterán, akiket a családjaként tartott számon, mióta az eszét tudja. Csak a rá villanó tekintettől illetődik meg egy kissé. Mintha bármi befolyása lenne a talányokra. Az igazság olykor nem olyan egyértelmű, mint várjuk. Sőt, a legtöbb esetben nem az.
Tartja a tempót a gyorsuló léptekkel, bár furcsa érzés, mikor Ortas azt mondja, emlékszik rá. A legtöbbeknek megoldhatatlan kihívás felidézni az álmokat. Osztozni valakivel egyen, ilyen nyíltan kimondva, most kissé túlságosan bensőségesnek érződik.*
- Sarlatán? *kérdez vissza alig hallhatón. Nem érti a feltételezést. Olyan távol áll bármitől, amit ez a kifejezés takar, mint mondjuk körülöttük bármelyik fa. Kaiyko az ami. Nem több és nem kevesebb.
Nem biztos, hogy akadna még egy lélek, akiben Ortas következő szavaira ne merülne fel ellenállás. De Kaiyko ilyen. Ő nem hallja mögöttük a hétköznapok folyamának nyers-életízű értelmező suttogását. Bár nem tudja hová tenni a kételkedést, jogosnak érzi, hogy a másik bizonyosságot akar. Esze ágában sincs ellene dolgozni ebben. Bólint csupán, hogy ezt jelezze is a férfi felé.
Amikor pedig Ortas Vogariról kezd beszélni, megtorpan egy pillanatra. Most először érzi, hogy kevés ez a fény a mellkasában. Hosszú idő után most először érzi, hogy ez a magány, ami egyedüli társa, most feloldódni látszik.*
- Vogari kell nekünk *erősíti meg. Ez a többes átjárja és felemeli. Ez valami új, valami, amiben szeretne megkapaszkodni.* - Mindent elmondok róla.
*A vásári forgatag szinte megnyílik előtte. Ortas nyit rajta utat. Megindítónak találja a gesztust, annak ellenére, hogy zavarja az ezzel járó figyelem.
Az erdő egy részén átvágva haladnak a Pegazus mögött elterülő kert felé. Belépvén a kis kapun, Kaiyko körülnéz, hogy hol telepedhetnének le. Itt valóban nyugalmasabb. Végül Ortas felé fordul, hagy egy kis időt a csendnek, mielőtt megszólal.*
- Nem vagyok sarlatán *mondja komolyan. Az ő olvasatában itt akár vége is lehetne a bizonyításnak, de sejti, hogy a másik ennél több bizonyítékot akar majd. Kérdés, hogy hogyan lehetséges ez. Vogari nélkül nem szólnak hozzá a jóscsontok, ezen nem tud változtatni.*
2374. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2018-07-10 07:59:28
Üzenet elküldve: 2018-07-10 07:59:28
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//Az arra érdemes//
*Hatalmas büffentés szakad fel a gnómból, azonban ezúttal már egyébbel nem jár, kissé bambán ugyan, de pislogva bólint Kilvardra, értő szándékában az ork is megerősíti:*
- Gemlu! Ááátváágunk. *Mondja magához képest elég csendesen, még mutatóujját is felemeli a levegőbe, hogy jelezze bizony most fontos feladat jön. A fogadós csak szokásához híven remeg, mint a kocsonya, az asztallábat szorongatja izzadó kezekkel. Ez jól látszik, mert gyakran szakadt kötényébe törli meg, váltva azokat. Vélhetően azért sem szól, mert nem bírna fogai vacogásától, korábbi lendülete megtörni látszik. Kilvard utasítására a csapat szépen felsorakozik mögötte, majd, amint az ajtón benyit állnak be közvetlen mögé. A fogadósnak csak egy gondolat jár a fejében: ~ A kulcslyukakat sohasem használjuk?! ~ Bár tény, hogy a sötétbe burkolózó hátsó helyiségben nem biztos, hogy sokat látnának. Ahogy Kilvard belép, rögtön megakadhat a szeme a dagadt szinte hegyomlásnak tűnő hulláján. A kis asztalnál ezúttal egy másik, ám ismerősnek ható figura elgondolkodva piszkálja a körmét tőrével, asztalra feltett és keresztbe tett lábakkal. Meglepetten kapja le az asztalról a benyíló ajtóra, s hüledezve tekint jobbra Kilvard megjelenő fejére. Tátog, mint a kenyérgalacsint nyelő kacsa. A díszes kompánia sorrendje a következő: Kilvardot, ki már az ajtó nyílás előtt áll, még az udvaron követi a félrészeg gnóm, azt az ork, a sort végül a fogadós zárja. A fogadó söntésébe, hátulról vezető ajtónál, a másik áll, ki egyelőre észre sem veszi a nyíló ajtót, vállát falnak támasztva mered maga elé.*
*Hatalmas büffentés szakad fel a gnómból, azonban ezúttal már egyébbel nem jár, kissé bambán ugyan, de pislogva bólint Kilvardra, értő szándékában az ork is megerősíti:*
- Gemlu! Ááátváágunk. *Mondja magához képest elég csendesen, még mutatóujját is felemeli a levegőbe, hogy jelezze bizony most fontos feladat jön. A fogadós csak szokásához híven remeg, mint a kocsonya, az asztallábat szorongatja izzadó kezekkel. Ez jól látszik, mert gyakran szakadt kötényébe törli meg, váltva azokat. Vélhetően azért sem szól, mert nem bírna fogai vacogásától, korábbi lendülete megtörni látszik. Kilvard utasítására a csapat szépen felsorakozik mögötte, majd, amint az ajtón benyit állnak be közvetlen mögé. A fogadósnak csak egy gondolat jár a fejében: ~ A kulcslyukakat sohasem használjuk?! ~ Bár tény, hogy a sötétbe burkolózó hátsó helyiségben nem biztos, hogy sokat látnának. Ahogy Kilvard belép, rögtön megakadhat a szeme a dagadt szinte hegyomlásnak tűnő hulláján. A kis asztalnál ezúttal egy másik, ám ismerősnek ható figura elgondolkodva piszkálja a körmét tőrével, asztalra feltett és keresztbe tett lábakkal. Meglepetten kapja le az asztalról a benyíló ajtóra, s hüledezve tekint jobbra Kilvard megjelenő fejére. Tátog, mint a kenyérgalacsint nyelő kacsa. A díszes kompánia sorrendje a következő: Kilvardot, ki már az ajtó nyílás előtt áll, még az udvaron követi a félrészeg gnóm, azt az ork, a sort végül a fogadós zárja. A fogadó söntésébe, hátulról vezető ajtónál, a másik áll, ki egyelőre észre sem veszi a nyíló ajtót, vállát falnak támasztva mered maga elé.*
2373. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2018-07-08 18:36:06
Üzenet elküldve: 2018-07-08 18:36:06
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 305
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 305
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Az arra érdemes//
*Az ork pusztítására nem szól, csak egy alig hallható sóhaj szakad ki belőle. Vajon Abogrnak volt-e tudomása a városban zajló történésekről? Igazából ez mindegy is. Itt van és a helyzet aligha oldja meg magát. Legszívesebben a toronyban lenne, hogy a vaskos könyvek fölé hajolva elmélyülhessen a mágia legmélyebb bugyraiban. Csendben. E helyett lázadást szervez az elorozott fogadó banditái ellen. Jellemző.*
-Az ajtó? Bent, a pult mögött. Nem nézünk senkire a fogadóban, átvágunk. Mármint lehetőleg békésen. A főnökkel van dolgunk.
*Válaszol végtelen türelemmel, míg kompániája "fegyók" után néz. Reméli, hogy elég egyértelműen fejezte ki magát és minden úgy sül el, ahogy tervezi. Maga is előveszi a széklábat és ha mindenki készen áll, benyit az ajtón.*
*Az ork pusztítására nem szól, csak egy alig hallható sóhaj szakad ki belőle. Vajon Abogrnak volt-e tudomása a városban zajló történésekről? Igazából ez mindegy is. Itt van és a helyzet aligha oldja meg magát. Legszívesebben a toronyban lenne, hogy a vaskos könyvek fölé hajolva elmélyülhessen a mágia legmélyebb bugyraiban. Csendben. E helyett lázadást szervez az elorozott fogadó banditái ellen. Jellemző.*
-Az ajtó? Bent, a pult mögött. Nem nézünk senkire a fogadóban, átvágunk. Mármint lehetőleg békésen. A főnökkel van dolgunk.
*Válaszol végtelen türelemmel, míg kompániája "fegyók" után néz. Reméli, hogy elég egyértelműen fejezte ki magát és minden úgy sül el, ahogy tervezi. Maga is előveszi a széklábat és ha mindenki készen áll, benyit az ajtón.*
2372. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2018-07-07 22:05:00
Üzenet elküldve: 2018-07-07 22:05:00
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//Az arra érdemes//
*Valóban érdekes kvartett zavarja fel, az egyébként sem túl nyugodt Arthenior utcáit. Függetlenül attól, hogy atrocitás nem éri őket, bizony néhány éjszakai teremtmény alaposan megbámulja. Talán az ork részegsége és Kilvard határozottsága az, mi gátat szab mindenféle támadásnak, ki az, ki egy harcos jellemet és egy félrészeg, tagbaszakadt orkot meg merne támadni. A gnóm már más kérdés persze, mert őt gyakorlatilag a fogadós támogatja át mindenen, s három sikeres hányás után végül elérnek a holdudvarig. Az éjszaka eme csodálatos helyen egyelőre csendes, egyetlen zaj rondít bele a képbe, mikor az ork "sőőőr" felkiáltással egyszerűen átsétál a kerítésen, ahol imént Kilvard átmászott. A fogadós egy darabig meglepetten várakozik, majd vállát vonva taszigálja előre a gnómot, ki már lassan úgy tűnik kezd tisztulni.*
- Melyik ajtót? A bejáratit? De... az elöl van. *Sandít fél szemmel Gemlu Kilvardra, tekintete azt sejteti, hogy be akarják csapni azzal, hogy átküldik őket másik helyre.*
- Sőőőőőr! *Jelenti ki Grota. Ki még mindig fejét vakargatja az előbbi ütközés után, majd nagy lendülettel szed ki felsőjéből egy odaesett lécdarabot.*
- Fegyó! *Bólint nyomatékosan vigyorogva.* Gemlu is! *Mutat a törött deszkadarabokra, s jelez a gnómnak, ki hasonlóképp kézbe ragad egy hegyesebb példányt.*
- Szóval, melyik ajtót, barátocskám? *Próbálja tenyerébe ütögetni a deszkát, de nem mindig találja el. Az előbbi hangzavarra láthatóan és hallhatóan nem mozdul semmi, még a fogadó is üresnek tűnik, csak a hátsó bejárat feletti apró gyertyaláng világlik, sejtelmes fénybe borítva az udvart.*
*Valóban érdekes kvartett zavarja fel, az egyébként sem túl nyugodt Arthenior utcáit. Függetlenül attól, hogy atrocitás nem éri őket, bizony néhány éjszakai teremtmény alaposan megbámulja. Talán az ork részegsége és Kilvard határozottsága az, mi gátat szab mindenféle támadásnak, ki az, ki egy harcos jellemet és egy félrészeg, tagbaszakadt orkot meg merne támadni. A gnóm már más kérdés persze, mert őt gyakorlatilag a fogadós támogatja át mindenen, s három sikeres hányás után végül elérnek a holdudvarig. Az éjszaka eme csodálatos helyen egyelőre csendes, egyetlen zaj rondít bele a képbe, mikor az ork "sőőőr" felkiáltással egyszerűen átsétál a kerítésen, ahol imént Kilvard átmászott. A fogadós egy darabig meglepetten várakozik, majd vállát vonva taszigálja előre a gnómot, ki már lassan úgy tűnik kezd tisztulni.*
- Melyik ajtót? A bejáratit? De... az elöl van. *Sandít fél szemmel Gemlu Kilvardra, tekintete azt sejteti, hogy be akarják csapni azzal, hogy átküldik őket másik helyre.*
- Sőőőőőr! *Jelenti ki Grota. Ki még mindig fejét vakargatja az előbbi ütközés után, majd nagy lendülettel szed ki felsőjéből egy odaesett lécdarabot.*
- Fegyó! *Bólint nyomatékosan vigyorogva.* Gemlu is! *Mutat a törött deszkadarabokra, s jelez a gnómnak, ki hasonlóképp kézbe ragad egy hegyesebb példányt.*
- Szóval, melyik ajtót, barátocskám? *Próbálja tenyerébe ütögetni a deszkát, de nem mindig találja el. Az előbbi hangzavarra láthatóan és hallhatóan nem mozdul semmi, még a fogadó is üresnek tűnik, csak a hátsó bejárat feletti apró gyertyaláng világlik, sejtelmes fénybe borítva az udvart.*
2371. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2018-07-07 15:49:24
Üzenet elküldve: 2018-07-07 15:49:24
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 233
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 233
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
//Érkezőben//
*A szerencse nem szegődött mellé, így a második sikertelen próbálkozás után, hogy a szántóföldeken napszámba álljon, amikor még kutyákkal is fenyegették, úgy döntött, nem téblábol tovább a szabadban, inkább célba veszi a várost. Persze csak az után, hogy tartott némi magánszüretet a gyümölcsösben, mikor már nem figyeltek rá. Az ő bajuk, ha nem kellett az ellenszolgáltatás. Kevéske pénzét nem fogja vesztegetni rájuk, sokkal nagyobb szüksége lesz rá a városban. Úgy tűnik, Artheniorhoz közeledve nyugtalanabbak a földművesek. Talán köze lehet a zavargásokhoz, amiről egy-két fél szót hallott. Az irányába mutatott szokásos bizalmatlanságon felül félelmet érzett a levegőben. Ha az egyensúly felbillen, általában előmászik az árnyakból a söpredék és mindenki éberebbé válik.
Egy ideje már érzékeli a város közelségét. Az erdősáv szélére érve füves területre talál, ami mögött épületek állnak. Elhúzza a száját. Másra sem vágyik, mint egy felbolydult városban ténferegni. Az a kevés személy, akihez szerencséje volt az elmúlt napokban, felélte minden kíváncsiságát és illékony jóindulatát. Nincs mit tenni azonban, ez most a küldetése. Hogy hogyan teljesíti, az legalább teljesen rá van bízva. ~Talán vissza sem megyek többé…~ szorítja össze a száját dacosan és elnyomja ezzel ellentétes érzéseit. Lehet, hogy a város nyüzsgése rosszabb lesz, mint a szigorú, de csendes életmód. Ám nem fogja olyan könnyen feladni.
Szúrós tekintete megállapodik az épületek között egy nyitott kapun. Különösnek találja, ha egyszer nyugtalanság ül a városon. De talán téved és nincs is igazi káosz. Valamivel közelebb sétál, és alaposabban szemügyre veszi a házat. Az udvar nem tipikus családi kertet sejtet, inkább több vendég számára kialakított kényelmet, ahol levegőzni lehet. A jövés-menésből pedig úgy tűnik, ez egy nyilvános hely. Étvágygerjesztő illat csapja meg az orrát. Tekintve, hogy milyen esetleges volt az étkezése az elmúlt napokban, nyelnie kell. A lábai elindulnak a bejárat felé.*
*A szerencse nem szegődött mellé, így a második sikertelen próbálkozás után, hogy a szántóföldeken napszámba álljon, amikor még kutyákkal is fenyegették, úgy döntött, nem téblábol tovább a szabadban, inkább célba veszi a várost. Persze csak az után, hogy tartott némi magánszüretet a gyümölcsösben, mikor már nem figyeltek rá. Az ő bajuk, ha nem kellett az ellenszolgáltatás. Kevéske pénzét nem fogja vesztegetni rájuk, sokkal nagyobb szüksége lesz rá a városban. Úgy tűnik, Artheniorhoz közeledve nyugtalanabbak a földművesek. Talán köze lehet a zavargásokhoz, amiről egy-két fél szót hallott. Az irányába mutatott szokásos bizalmatlanságon felül félelmet érzett a levegőben. Ha az egyensúly felbillen, általában előmászik az árnyakból a söpredék és mindenki éberebbé válik.
Egy ideje már érzékeli a város közelségét. Az erdősáv szélére érve füves területre talál, ami mögött épületek állnak. Elhúzza a száját. Másra sem vágyik, mint egy felbolydult városban ténferegni. Az a kevés személy, akihez szerencséje volt az elmúlt napokban, felélte minden kíváncsiságát és illékony jóindulatát. Nincs mit tenni azonban, ez most a küldetése. Hogy hogyan teljesíti, az legalább teljesen rá van bízva. ~Talán vissza sem megyek többé…~ szorítja össze a száját dacosan és elnyomja ezzel ellentétes érzéseit. Lehet, hogy a város nyüzsgése rosszabb lesz, mint a szigorú, de csendes életmód. Ám nem fogja olyan könnyen feladni.
Szúrós tekintete megállapodik az épületek között egy nyitott kapun. Különösnek találja, ha egyszer nyugtalanság ül a városon. De talán téved és nincs is igazi káosz. Valamivel közelebb sétál, és alaposabban szemügyre veszi a házat. Az udvar nem tipikus családi kertet sejtet, inkább több vendég számára kialakított kényelmet, ahol levegőzni lehet. A jövés-menésből pedig úgy tűnik, ez egy nyilvános hely. Étvágygerjesztő illat csapja meg az orrát. Tekintve, hogy milyen esetleges volt az étkezése az elmúlt napokban, nyelnie kell. A lábai elindulnak a bejárat felé.*
2370. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2018-07-05 21:42:53
Üzenet elküldve: 2018-07-05 21:42:53
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 305
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 305
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Az arra érdemes//
*Egy a koncentrációtól rezzenéstelen arcú, szigorú férfi, egy nadrágtalan, pocakos alak, egy részeg ork és egy hasonlóan illuminált állapotban támolygó gnóm. Más esetben bizonyosan megállítaná őket valahol a Városi Őrség. De nem ma. A felbolydult városban senkit sem érdekel a négyes fogatuk, ahogy átvág a szegénynegyeden.*
-Lesz arany, bor, sör. Csak tegyétek, amit mondok.
*Néz vissza a menetre, szavai inkább szólnak az újonnan csatlakozott pároshoz. Rendkívül óvatosnak kell eljárnia és maguk mellett tartani a két jómadarat.*
-Bármit is ígér a Főnök, én megduplázom. Elvesszük, ami a Főnöké. És lesz sör is.
*Sandít az orkra, majd megszaporázza lépteit. A fogadó látótávolságban, azonban ők nem a bejárat felé tartanak. A legkevésbé sem.
Ahogy odaérnek, mindenfajta teketóriázás nélkül átmászik a kerítésen.
Ha a többiek követik, úgy bizalmasan odahajol a kompániájához.*
-Kövessetek. Végig. Egyenesen a főnökhöz megyünk. Ti ketten.
*Néz jelentőségteljesen az orkra és a gnómra.*
-Fedezzétek az ajtót. Ha végeztünk, a jutalom nem marad el.
*Dörmögi, azzal kérdőn néz társaira, hátha van kérdés. Még most sem bízik igazán sikerükben, a csapata nem nyújt túl bizalomgerjesztő látványt. De legalább nincs egyedül.*
*Egy a koncentrációtól rezzenéstelen arcú, szigorú férfi, egy nadrágtalan, pocakos alak, egy részeg ork és egy hasonlóan illuminált állapotban támolygó gnóm. Más esetben bizonyosan megállítaná őket valahol a Városi Őrség. De nem ma. A felbolydult városban senkit sem érdekel a négyes fogatuk, ahogy átvág a szegénynegyeden.*
-Lesz arany, bor, sör. Csak tegyétek, amit mondok.
*Néz vissza a menetre, szavai inkább szólnak az újonnan csatlakozott pároshoz. Rendkívül óvatosnak kell eljárnia és maguk mellett tartani a két jómadarat.*
-Bármit is ígér a Főnök, én megduplázom. Elvesszük, ami a Főnöké. És lesz sör is.
*Sandít az orkra, majd megszaporázza lépteit. A fogadó látótávolságban, azonban ők nem a bejárat felé tartanak. A legkevésbé sem.
Ahogy odaérnek, mindenfajta teketóriázás nélkül átmászik a kerítésen.
Ha a többiek követik, úgy bizalmasan odahajol a kompániájához.*
-Kövessetek. Végig. Egyenesen a főnökhöz megyünk. Ti ketten.
*Néz jelentőségteljesen az orkra és a gnómra.*
-Fedezzétek az ajtót. Ha végeztünk, a jutalom nem marad el.
*Dörmögi, azzal kérdőn néz társaira, hátha van kérdés. Még most sem bízik igazán sikerükben, a csapata nem nyújt túl bizalomgerjesztő látványt. De legalább nincs egyedül.*
2369. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2018-05-01 19:35:34
Üzenet elküldve: 2018-05-01 19:35:34
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A Myceil fénye nyomában//
- Nos én is hasonlóképp vélekedtem - * kuncogja el magát kezét hamar szája elé emelve. Nem szégyenli nevetését, de valahogy mégis az idők során berögzült, hogy elrejtse ilyenkor ajkait. *
- Élesebb látás, ez aztán csupa haszon - * bólogat és elmélázik azon, hogy lehet ő is kijön egyszer ide este szerezni a növényből. Az élesebb látás nem igazán a legszükségesebb dolog a világon pláne ha épp baj történ, de sokkal jobb ha valamiből van valamennyi, mintha nincs semmi. *
- A nevem Crasaadi Maeriries, azonban ez hosszú, úgyhogy jobb szeretem ha csak Ririnek szólítanak. Örvendek a találkozásnak Isq. * biccent enyhén jókedvűen. A férfi meséje egészen kíváncsivá teszi, most már egyre biztosabb benne, hogy este is meg akarja nézni a helyet. A virág, a hol, saját mézszínű szemeivel is látni akarja, minél előbb. *
- Persze, szívesen, azt hiszem ide akkor kell visszajönni, ha már nem lesz fenn a nap, csak a csillagok - * bólint és ha a férfi elindul akkor ő is követi őt a fogadó irányába. *
- És akkor kérlek elmeséled majd Kimmeri meséjét? - * eddig nem kérdezett rá pedig érdekelte őt, csak valahogy elragadta a beszélgetés árja, de most, hogy végre úgyis leülnek beszélgetni úgy látta, itt az ideje felemlegetni. *
//A Myceil fénye nyomában//
- Nos én is hasonlóképp vélekedtem - * kuncogja el magát kezét hamar szája elé emelve. Nem szégyenli nevetését, de valahogy mégis az idők során berögzült, hogy elrejtse ilyenkor ajkait. *
- Élesebb látás, ez aztán csupa haszon - * bólogat és elmélázik azon, hogy lehet ő is kijön egyszer ide este szerezni a növényből. Az élesebb látás nem igazán a legszükségesebb dolog a világon pláne ha épp baj történ, de sokkal jobb ha valamiből van valamennyi, mintha nincs semmi. *
- A nevem Crasaadi Maeriries, azonban ez hosszú, úgyhogy jobb szeretem ha csak Ririnek szólítanak. Örvendek a találkozásnak Isq. * biccent enyhén jókedvűen. A férfi meséje egészen kíváncsivá teszi, most már egyre biztosabb benne, hogy este is meg akarja nézni a helyet. A virág, a hol, saját mézszínű szemeivel is látni akarja, minél előbb. *
- Persze, szívesen, azt hiszem ide akkor kell visszajönni, ha már nem lesz fenn a nap, csak a csillagok - * bólint és ha a férfi elindul akkor ő is követi őt a fogadó irányába. *
- És akkor kérlek elmeséled majd Kimmeri meséjét? - * eddig nem kérdezett rá pedig érdekelte őt, csak valahogy elragadta a beszélgetés árja, de most, hogy végre úgyis leülnek beszélgetni úgy látta, itt az ideje felemlegetni. *
2368. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2018-05-01 17:29:03
Üzenet elküldve: 2018-05-01 17:29:03
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A Myceil fénye nyomában//
- Hát, nem ijedtem meg, inkább meglepődtem. *mosolyog tovább a félvér.*
- Azt hittem, nincs itt senki ilyenkor, és erre hangokat hallok. *nevet.*
- Persze, nem is néztem körül. Csak rohantam, hátha még időben elcsípem. *folytatja.*
- Igen, ez a neve. *örül meg Isqeha, mert a kis tündér lányka hangjából, ahogy kiejti a virág nevét, annyira lehet érezni, hogy az mennyire tetszik neki!*
- Kimmeri elmesélte a történetét is! *teszi hozzá lelkesen, de aztán észbekap, és nem kezd bele rögtön a mesélésbe. Nem mindenkit bűvölnek el úgy a növények, mint Isqehát, aki tudja, hogy ő hajlamos erről megfeledkezni, és Kimmeri történeteivel traktálni mindenkit, aki csak kicsit is hajlik a dologra. De megtanulta már a városban, és Vadvédben is, meg kellett tanulja, hogy a városi népek, de még a venárok közül is sokan csak a vállukat vonogatják, ha gyógynövények, párlatok vagy varázserejű főzetek kerülnek szóba. Nem is beszélve Kimmeri régesrégi történeteiről!*
- Élesebbé teszi a látást. *magyarázza.* - De csak ha éjjel szedik le a virágot. Itt, a Holdudvar lugasában mindig gyönyörűek nőnek tavasszal!
*Aztán amikor felegyenesedik a szép kis tündér lányka, akkor látja Isq, hogy annyira nem is apró teremtés. Isqeha válláig nem ér ugyan fel, de igazán nem sok híja.
A kapott válaszon kicsit eltűnődik, mert csak újabb kérdések fogalmazódnak meg benne a hallatára, de nem akar annyire udvariatlan lenni, hogy tovább faggatózzon ismeretlenül. ~Bár ezen hamar segíthetünk.~ nevet magában.*
- Engem Isqehának hívnak, de a barátaim csak Isqnek szólítanak. *Mutatkozik be, kérdőn nézve a lánykára. Ha hivatalosan is megejtik a bemutatkozást, talán tovább kérdezősködhet.*
- Ó, igen, látnod kéne a Myceil fényét, amikor teljes pompájában virágzik. Meg a Hold is fenn ragyog itt a Pegazus udvarában mindig, senki nem tud rá magyarázatot adni, hogy miért. Innen nézve mindig látni éjszaka, mindent beragyog a fénye. Gyönyörű! *Picit gondolkodik, dehát ott a Fogadó a hátuk mögött.*
- Figyelj csak, mi lenne ha megreggeliznénk a Pegazusban? Meghívlak egy kakaóra, vagy teára! Van kedved? *kérdezi, és várakozón néz a tündér lánykára. Persze itt is leülhetnek beszélgetni, mert szívesen megismerné közelebbről az ezüsthajú kis szerzetet, de az az igazság, hogy éhes egy kicsit. Persze ha az inkább itt akar maradni a Holdudvarban, és nem egyedül, akkor itt is szívesen marad vele. Éppen kibírja még a reggelizéssel egy ideig. A piacra menni még úgyis korán van.*
//A Myceil fénye nyomában//
- Hát, nem ijedtem meg, inkább meglepődtem. *mosolyog tovább a félvér.*
- Azt hittem, nincs itt senki ilyenkor, és erre hangokat hallok. *nevet.*
- Persze, nem is néztem körül. Csak rohantam, hátha még időben elcsípem. *folytatja.*
- Igen, ez a neve. *örül meg Isqeha, mert a kis tündér lányka hangjából, ahogy kiejti a virág nevét, annyira lehet érezni, hogy az mennyire tetszik neki!*
- Kimmeri elmesélte a történetét is! *teszi hozzá lelkesen, de aztán észbekap, és nem kezd bele rögtön a mesélésbe. Nem mindenkit bűvölnek el úgy a növények, mint Isqehát, aki tudja, hogy ő hajlamos erről megfeledkezni, és Kimmeri történeteivel traktálni mindenkit, aki csak kicsit is hajlik a dologra. De megtanulta már a városban, és Vadvédben is, meg kellett tanulja, hogy a városi népek, de még a venárok közül is sokan csak a vállukat vonogatják, ha gyógynövények, párlatok vagy varázserejű főzetek kerülnek szóba. Nem is beszélve Kimmeri régesrégi történeteiről!*
- Élesebbé teszi a látást. *magyarázza.* - De csak ha éjjel szedik le a virágot. Itt, a Holdudvar lugasában mindig gyönyörűek nőnek tavasszal!
*Aztán amikor felegyenesedik a szép kis tündér lányka, akkor látja Isq, hogy annyira nem is apró teremtés. Isqeha válláig nem ér ugyan fel, de igazán nem sok híja.
A kapott válaszon kicsit eltűnődik, mert csak újabb kérdések fogalmazódnak meg benne a hallatára, de nem akar annyire udvariatlan lenni, hogy tovább faggatózzon ismeretlenül. ~Bár ezen hamar segíthetünk.~ nevet magában.*
- Engem Isqehának hívnak, de a barátaim csak Isqnek szólítanak. *Mutatkozik be, kérdőn nézve a lánykára. Ha hivatalosan is megejtik a bemutatkozást, talán tovább kérdezősködhet.*
- Ó, igen, látnod kéne a Myceil fényét, amikor teljes pompájában virágzik. Meg a Hold is fenn ragyog itt a Pegazus udvarában mindig, senki nem tud rá magyarázatot adni, hogy miért. Innen nézve mindig látni éjszaka, mindent beragyog a fénye. Gyönyörű! *Picit gondolkodik, dehát ott a Fogadó a hátuk mögött.*
- Figyelj csak, mi lenne ha megreggeliznénk a Pegazusban? Meghívlak egy kakaóra, vagy teára! Van kedved? *kérdezi, és várakozón néz a tündér lánykára. Persze itt is leülhetnek beszélgetni, mert szívesen megismerné közelebbről az ezüsthajú kis szerzetet, de az az igazság, hogy éhes egy kicsit. Persze ha az inkább itt akar maradni a Holdudvarban, és nem egyedül, akkor itt is szívesen marad vele. Éppen kibírja még a reggelizéssel egy ideig. A piacra menni még úgyis korán van.*
2367. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2018-05-01 16:04:59
Üzenet elküldve: 2018-05-01 16:04:59
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A Myceil fénye nyomában//
* Kell egy kis idő, míg a férfi észreveszi, szelíden elmosolyodik a zavartságán, édesnek találja azt az ártatlan elveszettséget. Nem int, hiszi, hogy előbb utóbb csak észreveszik, s mikor megtörténik rámosolyog üdvözlésképp, majd Rinalddal együtt kuncog a kis felkiáltásán. *
- Ne haragudj, ha megijesztettelek - * kér hamar bocsánatot. *
- Myceil fénye? Hát így hívják? - * tetszik a neve a lánynak, olyan hangzatos, valami nagyot ígér és gyönyörűt. Közben a férfi beszámolóját is figyelmesen hallgatja, tekintete néha a mesélőre pillant, néha a történet szereplőjéről. *
- Főzetbe kell tenni? Gyógyító ereje van? - * felcsillan szeme érdeklődése hirtelen a duplájára nő. Szereti a növényeket, de azokat kirívóan nagyon, mik segítenek az embereken és más emberi fajokon. Ő maga habár benne van ebben, azért még nagyon az elején, ismerkedik a legtöbb növénnyel, ami nem volt honos az erdőben, ahol felnőtt, ilyenből pedig bizony roppantul sok akad.
A kérdésre kiegyenesedik és leporolja ruháját, a kevéske földtől. Kicsit el is vörösödik a mozdulat közben, ám a szelíd mosoly nem tűnik el ajkáról, szépen feltett kérdésre illik válaszolni. *
- Messze vagyok a családomtól és szerettem volna, ha valami rájuk emlékeztet. Különösképpen húgomra - * maga előtt összekulcsolja kezeit és arcát felemeli az égre, egy pillanatig csak élvezi a meleget amit a nap sugara ad. *
- Éjjel itt minden szebb úgy hallottam, de nem tudom elképzelni - * Jegyzi meg mélyen magába szívva a virágok é a növények illatát. Feltételezi, hogy a holdudvar nem véletlenül lett hold nap helyett, azonban azt már tényleg el nem tudja képzelni, hogy ha nappal ennyire szép vajon éjjel milyen lehet. Talán korábban kellett volna ellátogatnia ide, vagy később, estetájt. *
//A Myceil fénye nyomában//
* Kell egy kis idő, míg a férfi észreveszi, szelíden elmosolyodik a zavartságán, édesnek találja azt az ártatlan elveszettséget. Nem int, hiszi, hogy előbb utóbb csak észreveszik, s mikor megtörténik rámosolyog üdvözlésképp, majd Rinalddal együtt kuncog a kis felkiáltásán. *
- Ne haragudj, ha megijesztettelek - * kér hamar bocsánatot. *
- Myceil fénye? Hát így hívják? - * tetszik a neve a lánynak, olyan hangzatos, valami nagyot ígér és gyönyörűt. Közben a férfi beszámolóját is figyelmesen hallgatja, tekintete néha a mesélőre pillant, néha a történet szereplőjéről. *
- Főzetbe kell tenni? Gyógyító ereje van? - * felcsillan szeme érdeklődése hirtelen a duplájára nő. Szereti a növényeket, de azokat kirívóan nagyon, mik segítenek az embereken és más emberi fajokon. Ő maga habár benne van ebben, azért még nagyon az elején, ismerkedik a legtöbb növénnyel, ami nem volt honos az erdőben, ahol felnőtt, ilyenből pedig bizony roppantul sok akad.
A kérdésre kiegyenesedik és leporolja ruháját, a kevéske földtől. Kicsit el is vörösödik a mozdulat közben, ám a szelíd mosoly nem tűnik el ajkáról, szépen feltett kérdésre illik válaszolni. *
- Messze vagyok a családomtól és szerettem volna, ha valami rájuk emlékeztet. Különösképpen húgomra - * maga előtt összekulcsolja kezeit és arcát felemeli az égre, egy pillanatig csak élvezi a meleget amit a nap sugara ad. *
- Éjjel itt minden szebb úgy hallottam, de nem tudom elképzelni - * Jegyzi meg mélyen magába szívva a virágok é a növények illatát. Feltételezi, hogy a holdudvar nem véletlenül lett hold nap helyett, azonban azt már tényleg el nem tudja képzelni, hogy ha nappal ennyire szép vajon éjjel milyen lehet. Talán korábban kellett volna ellátogatnia ide, vagy később, estetájt. *
2366. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2018-05-01 15:26:52
Üzenet elküldve: 2018-05-01 15:26:52
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A Myceil fénye nyomában//
*Megrezzen. Valaki beszélt a kora hajnali, derengő napkeltében? Vagy csak a képzelete játszik vele? Gyorsan megfordul, de hirtelen beletűz minden bódító erejével a szemébe az éppen felkelő nap, fel kell kapja a kezét, hogy kitakarja az eleven tüzet.
Lassan elmúlik a káprázat, de nem vesz észre senki elevent. Senkit nem lát ezen a kora reggeli órán a Holdudvaron. Már komolyan arra gondol, hogy talán a virág szólt hangosan! ~Talán megsértődött a szavaimon?!~ borzong meg a hajnali hűvösben. ~Képtelenség!~ Aztán, ahogy alaposabban körülnéz, és lejjebb is viszi a tekintetét, csak megpillantja az ezüstszín kis alakot, ahogy a becsukódott virágokat tanulmányozza éppen. Elneveti magát.*
- Hát te?? *kérdezi vidáman. Nagyon aranyos egy kis jószág, így első ránézésre.*
- Már azt hittem, megsértettem a Myceil fényét. *mosolyog tovább, és közelebb lépked az apró kis alakhoz. ~Tündér lányka. Jé! Pyr biztosan nagyon örülne neki!~*
- Éjszaka kell szedni, úgy sokkal hatásosabb a főzete! De sajnos már hajnal van. Ilyenkor már nem nyílik. Várhatok estig. *magyarázza, ahogy egyre közelebb ér hozzá. Közben megakad a tekintete a furcsa szürke csíkon, amit az ezüstzuhataghajú, apró tündér az orrocskája fölé festett. ~De fura. Vajon miért mázolta oda?~ Isq elég kíváncsi természetű, van néhány tippje is, úgyhogy ne bírja ki, rá is kérdez.*
- Azt miért festetted oda? *mutat a saját orrára. Színtiszta kíváncsiság van a hangjában, semmi más.*
//A Myceil fénye nyomában//
*Megrezzen. Valaki beszélt a kora hajnali, derengő napkeltében? Vagy csak a képzelete játszik vele? Gyorsan megfordul, de hirtelen beletűz minden bódító erejével a szemébe az éppen felkelő nap, fel kell kapja a kezét, hogy kitakarja az eleven tüzet.
Lassan elmúlik a káprázat, de nem vesz észre senki elevent. Senkit nem lát ezen a kora reggeli órán a Holdudvaron. Már komolyan arra gondol, hogy talán a virág szólt hangosan! ~Talán megsértődött a szavaimon?!~ borzong meg a hajnali hűvösben. ~Képtelenség!~ Aztán, ahogy alaposabban körülnéz, és lejjebb is viszi a tekintetét, csak megpillantja az ezüstszín kis alakot, ahogy a becsukódott virágokat tanulmányozza éppen. Elneveti magát.*
- Hát te?? *kérdezi vidáman. Nagyon aranyos egy kis jószág, így első ránézésre.*
- Már azt hittem, megsértettem a Myceil fényét. *mosolyog tovább, és közelebb lépked az apró kis alakhoz. ~Tündér lányka. Jé! Pyr biztosan nagyon örülne neki!~*
- Éjszaka kell szedni, úgy sokkal hatásosabb a főzete! De sajnos már hajnal van. Ilyenkor már nem nyílik. Várhatok estig. *magyarázza, ahogy egyre közelebb ér hozzá. Közben megakad a tekintete a furcsa szürke csíkon, amit az ezüstzuhataghajú, apró tündér az orrocskája fölé festett. ~De fura. Vajon miért mázolta oda?~ Isq elég kíváncsi természetű, van néhány tippje is, úgyhogy ne bírja ki, rá is kérdez.*
- Azt miért festetted oda? *mutat a saját orrára. Színtiszta kíváncsiság van a hangjában, semmi más.*
2365. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2018-05-01 14:49:08
Üzenet elküldve: 2018-05-01 14:49:08
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A Myceil fénye nyomában//
* Meséltek neki erről a helyről, vagyis inkább hallotta, ahogy másoknak meséltek erről a helyről, és úgy gondolta megnézi magának. Csendesen sétál ki oda, ül le egy márványpadra, felhúzott lábakkal és figyeli ahogy az első napsugarak lassacskán, cseppfolyósan mint a méz befedik a kertet.
Mélyet sóhajt a boldogságtól, ezüst tincsei minden mozdulatnál lágyan hálózzák körbe testét. Aztán hirtelen a csendet léptek törik meg. Korán van, túl korán, nem is érti, mit keres itt más. Némán fordítja fejét oldalra, az alakot hamar kirajzolják a még narancssárga fények. Magában beszél, valamit egy virágról, amit hamar meg is vizsgál. Felkelti figyelmét a dolog, mivelhogy ő is szereti a virágokat, ezért amint a férfi ellép onnan és hátat fordít csendesen feláll, szinte nesztelen és odasétál a virágokhoz. Lehajol, hajszálai ezüstté varázsolják a közeli füvet, kutató szemecskéi a zárt szirmokat mustrálják, de nem ismeri a növényt, nem tud rájönni, miért volt az előbb ennyire csalódott a férfi, tehát arra az elhatározásra jut, hogy megkérdezni. *
- Mi baj velük? - * hangja vékony, mintha csak a szél formálná halkan a szavakat, de reméli, hogy azokhoz a fülekhez, kikhez a kérdést címezte eljut. *
//A Myceil fénye nyomában//
* Meséltek neki erről a helyről, vagyis inkább hallotta, ahogy másoknak meséltek erről a helyről, és úgy gondolta megnézi magának. Csendesen sétál ki oda, ül le egy márványpadra, felhúzott lábakkal és figyeli ahogy az első napsugarak lassacskán, cseppfolyósan mint a méz befedik a kertet.
Mélyet sóhajt a boldogságtól, ezüst tincsei minden mozdulatnál lágyan hálózzák körbe testét. Aztán hirtelen a csendet léptek törik meg. Korán van, túl korán, nem is érti, mit keres itt más. Némán fordítja fejét oldalra, az alakot hamar kirajzolják a még narancssárga fények. Magában beszél, valamit egy virágról, amit hamar meg is vizsgál. Felkelti figyelmét a dolog, mivelhogy ő is szereti a virágokat, ezért amint a férfi ellép onnan és hátat fordít csendesen feláll, szinte nesztelen és odasétál a virágokhoz. Lehajol, hajszálai ezüstté varázsolják a közeli füvet, kutató szemecskéi a zárt szirmokat mustrálják, de nem ismeri a növényt, nem tud rájönni, miért volt az előbb ennyire csalódott a férfi, tehát arra az elhatározásra jut, hogy megkérdezni. *
- Mi baj velük? - * hangja vékony, mintha csak a szél formálná halkan a szavakat, de reméli, hogy azokhoz a fülekhez, kikhez a kérdést címezte eljut. *
2364. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2018-05-01 14:17:06
Üzenet elküldve: 2018-05-01 14:17:06
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A Myceil fénye nyomában//
- Előbb kellett volna felkeljek! Hogy aludhattam így el! *sóhajt fel, ahogy egyenesen a lugashoz igyekszik, és konstatálja a lehangoló látványt.*
- Most még egy napig kénytelen leszek itt maradni a városban! Nem, ezeknek biztosan nem tudom hasznát venni. *nézegeti a könnyű faggyúréteggel bevont, de már becsukódott virágszirmokat.*
- Reménytelen, felesleges leszedni. *A félvér észre sem veszi, hogy hangosan beszél magában a fogadó hátsó udvarán a pirkadatban. Mert bizony hajnalodik. Isqeha nemrég osont le odafentről, hogy Myceil fényét szedjen. De már késő. Az éjszakának vége. Az orrát lógatva indul el vissza a Pegazusba, igazán dühös magára. Körül sem néz az udvaron.*
//A Myceil fénye nyomában//
- Előbb kellett volna felkeljek! Hogy aludhattam így el! *sóhajt fel, ahogy egyenesen a lugashoz igyekszik, és konstatálja a lehangoló látványt.*
- Most még egy napig kénytelen leszek itt maradni a városban! Nem, ezeknek biztosan nem tudom hasznát venni. *nézegeti a könnyű faggyúréteggel bevont, de már becsukódott virágszirmokat.*
- Reménytelen, felesleges leszedni. *A félvér észre sem veszi, hogy hangosan beszél magában a fogadó hátsó udvarán a pirkadatban. Mert bizony hajnalodik. Isqeha nemrég osont le odafentről, hogy Myceil fényét szedjen. De már késő. Az éjszakának vége. Az orrát lógatva indul el vissza a Pegazusba, igazán dühös magára. Körül sem néz az udvaron.*
2363. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2018-03-02 21:44:59
Üzenet elküldve: 2018-03-02 21:44:59
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 252
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 252
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Megfontolt
*Napok teltek el a sírkő melletti letelepedés után. A népek jöttek és mentek körülötte. Senki nem foglalkozott a furcsa öltözetű hegyesfülűvel. Talán jobb is ez így. Legalább volt egy kis ideje gondolkozni. Sosem szabad lebecsülni egy ifjú elme kreativitását. Főképp, ha az egy Nerkonhoz hasonló, örökké buzó elme. Percek múlva már csak a kikopott fű zöldes foltja emlékeztet ottlétére.*
2362. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2018-03-01 12:31:55
Üzenet elküldve: 2018-03-01 12:31:55
ÚJ
![>Worenth Yosden [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/11112_1519763981_ember_ferfi.jpg)
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 1521
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1521
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Megfontolt
*Egészen megkönnyebbül, mikor eléri a Holdudvart.*
-Köszönöm, barátom, hogy hazahoztál! *veregeti meg párszor Üstökös oldalát, majd igyekszik úgy lekecmeregni róla, hogy ne essen pofára. Nem kis mutatvány, de sikerül neki.*
~Mintha egy kicsit jobban érezném magam.~
*Nem szellemileg, inkább fizikailag. Mintha a történtek ellenére a fizikális ereje kevésbé kopott volna meg. Ha az átok, vagy legyen bármi, amit kapott, pusztán a külsejére volt hatással, de mondjuk az erejére, gyorsaságára vagy ügyességére nem, az némi jó a rosszban. Hogy ezt egészen pontosan felmérje és kitapasztalja, még sok idő.*
~Jól fog esni egy ital.~
*Üstököst itt hagyja az udvaron, méghozzá kissé a fogadó fala mellett, hogy ne legyen senkinek az útjában. Nagyot nőtt a szemében hűséges hátasa, hisz nélküle elképzelni sem tudta volna, hogy hogyan szelje át a külső területeket, ilyen ramaty állapotban.*
~Xauzur vajon megismerne?~
*Kicsit leül a padra, hogy összeszedje gondolatait. Csak remélni tudja, hogy Cralan itt lesz a fogadóban. Most nagyobb szüksége lesz barátjára, mint eddig bármikor. Szüksége lesz a védelemre, amíg kicsit helyre nem billen. Üzenni nem volt képes neki, de elvileg a városban kell lennie. Ha pedig Cralan a városban várakozik, akkor esélyes, hogy a fogadóban lazul.*
-Köszönöm, barátom, hogy hazahoztál! *veregeti meg párszor Üstökös oldalát, majd igyekszik úgy lekecmeregni róla, hogy ne essen pofára. Nem kis mutatvány, de sikerül neki.*
~Mintha egy kicsit jobban érezném magam.~
*Nem szellemileg, inkább fizikailag. Mintha a történtek ellenére a fizikális ereje kevésbé kopott volna meg. Ha az átok, vagy legyen bármi, amit kapott, pusztán a külsejére volt hatással, de mondjuk az erejére, gyorsaságára vagy ügyességére nem, az némi jó a rosszban. Hogy ezt egészen pontosan felmérje és kitapasztalja, még sok idő.*
~Jól fog esni egy ital.~
*Üstököst itt hagyja az udvaron, méghozzá kissé a fogadó fala mellett, hogy ne legyen senkinek az útjában. Nagyot nőtt a szemében hűséges hátasa, hisz nélküle elképzelni sem tudta volna, hogy hogyan szelje át a külső területeket, ilyen ramaty állapotban.*
~Xauzur vajon megismerne?~
*Kicsit leül a padra, hogy összeszedje gondolatait. Csak remélni tudja, hogy Cralan itt lesz a fogadóban. Most nagyobb szüksége lesz barátjára, mint eddig bármikor. Szüksége lesz a védelemre, amíg kicsit helyre nem billen. Üzenni nem volt képes neki, de elvileg a városban kell lennie. Ha pedig Cralan a városban várakozik, akkor esélyes, hogy a fogadóban lazul.*
2361. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2018-01-18 14:10:03
Üzenet elküldve: 2018-01-18 14:10:03
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 1090
OOC üzenetek: 107
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1090
OOC üzenetek: 107
Játékstílus: Megfontolt
* A Templomban nem járt sok sikerrel, ha csak az nem nevezhető sikernek, hogy a tanító rábeszélte, vegye vissza a saját bőrszínét. Megtette volna ezt ott helyben is de nem szívesen keveri magát bajba, nagyobba mint amiben már jelenleg is van. Sietős léptekkel érkezik a Holdudvarba, hogy egy hátsó kapun keresztül elhagyja a várost. A varázslatot egy félreeső padnál ejti meg. Valószínűleg senkinek sem fog feltűnni, hogy a sötétben érkező fehér bőrűből nemsokára ismét a megszokott hamuszürke arcú nő lesz. Amint a varázslaton túl van tovább is indul. Ruházata még mindig szégyenére válna egy középosztálybelinek bár tervei között már ott van, hogy pár aranyért az első útjába eső piacon vegyen egy rend egyszerű de szép ruhát.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására bőrszínét tetszőlegesen megváltoztathatja. Eredeti színére visszaváltoztatni a varázslat újbóli elmondásával lehetséges.
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására bőrszínét tetszőlegesen megváltoztathatja. Eredeti színére visszaváltoztatni a varázslat újbóli elmondásával lehetséges.
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400