Nincs játékban - Holdudvar
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Nincs "nagyobb" helyszín | Holdudvar | Nincs "kisebb" helyszín |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 110 (2181. - 2200. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400
2200. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2016-12-23 19:44:35
Üzenet elküldve: 2016-12-23 19:44:35
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 608
OOC üzenetek: 70
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 608
OOC üzenetek: 70
Játékstílus: Vakmerő
//Sa'argathot Ébredése//
//Szellemirtók//
//Kezdetek//
*Végül mindenki feltette a bárgyú kérdését vagy kérdéseit, Wojest pedig rendre kifejti az elmúlt akárhány perc, óra vagy nap történéseinek okát. A gondolat kapcsán fel is merül benne a kérdés.*
-Mióta alszunk?
*Gördül le a nyelvéről, eztán már figyelmesen hallgatja a villámlény mondandóját. Bato még nem tudott közös nevezőre térni a halál és újjáéledés gondolatával, még így sem, hogy Wojest elismerte, álom volt az egész. Megélni ezt egészen vallásos élménynek bizonyult, s habár nem valódi volt, önmagát is kicsit jobban megismerte, és ami talán jelen helyzetben még fontosabb, bizonyított is, jókor, jó helyen, így remélhetőleg az entitás méltónak véli majd, hogy átadja a tudást a szerzetesnek, amivel kiűzheti a gonoszt a világból. Soha nem volt célja, pláne nem ilyen konkrét, de ez a feladatok természete. Jönnek, ha nem keresik, így hát úgy fest, ha Wojest is így gondolja, ezt a feladatot ruházza a kopaszra. A gonosz triumvirátus nevét hallva ökölbe szorítja a kezét, megfeszíti az állkapcsát és visszaemlékszik arra a lehetetlen helyzetre, és a döntésre, ami elé állíttatott.*
-Soha.
*Motyogja alig hallhatóan az orra alatt, majd ahogy a villámlény felé fordítja azt, amit a tekintetének vél, édeklődve várja a továbbiakat.*
//Szellemirtók//
//Kezdetek//
*Végül mindenki feltette a bárgyú kérdését vagy kérdéseit, Wojest pedig rendre kifejti az elmúlt akárhány perc, óra vagy nap történéseinek okát. A gondolat kapcsán fel is merül benne a kérdés.*
-Mióta alszunk?
*Gördül le a nyelvéről, eztán már figyelmesen hallgatja a villámlény mondandóját. Bato még nem tudott közös nevezőre térni a halál és újjáéledés gondolatával, még így sem, hogy Wojest elismerte, álom volt az egész. Megélni ezt egészen vallásos élménynek bizonyult, s habár nem valódi volt, önmagát is kicsit jobban megismerte, és ami talán jelen helyzetben még fontosabb, bizonyított is, jókor, jó helyen, így remélhetőleg az entitás méltónak véli majd, hogy átadja a tudást a szerzetesnek, amivel kiűzheti a gonoszt a világból. Soha nem volt célja, pláne nem ilyen konkrét, de ez a feladatok természete. Jönnek, ha nem keresik, így hát úgy fest, ha Wojest is így gondolja, ezt a feladatot ruházza a kopaszra. A gonosz triumvirátus nevét hallva ökölbe szorítja a kezét, megfeszíti az állkapcsát és visszaemlékszik arra a lehetetlen helyzetre, és a döntésre, ami elé állíttatott.*
-Soha.
*Motyogja alig hallhatóan az orra alatt, majd ahogy a villámlény felé fordítja azt, amit a tekintetének vél, édeklődve várja a továbbiakat.*
2199. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2016-12-23 18:16:31
Üzenet elküldve: 2016-12-23 18:16:31
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 318
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 318
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Sa'argathot Ébredése//
//Szellemirtók//
//Kezdetek//
*Csak ül a földön és nem hiszi el. Nem fér a fejébe. Próbálja kihámozni Wojest szavaiból az értelmet, a jelentést, a megfontolást, ami a történteket indokolttá tette.
~Az egészet... csak álmodtuk? Ő tette a fejünkbe?~
A vállában még mindig ott sajog a halál emléke, önkéntelenül markolja, masszírozza, mintha a rossz emlékek, a borzalom, a rettegés valami görcs lenne, amit oldani tud, amiből meg lehet gyógyulni, ha ügyes kézzel nyúlnak hozzá. Ebben a kábult, tágra nyílt szemmel döbbenő állapotban, ki tudja, honnan jut eszébe egy rövid vers valakiről, aki meghalt, majd feltámadt, akár csak ők.*
~Amint lassan felült, balválla-tájt
egy teljes élet minden izma fájt.
Halála úgy letépve, mint a géz.
Mert feltámadni éppolyan nehéz.~
~Mi is meghaltunk és most újra élünk. Mi is feltámadtunk.~
-Fontos lecke volt... *motyogja maga elé Wojest szavait. Mint amikor az erdőben átélt, éjszakai vihar után a kovakő először szikrát vet, úgy villan valami a lány lelkében.*
-Fontos... lecke...
//Szellemirtók//
//Kezdetek//
*Csak ül a földön és nem hiszi el. Nem fér a fejébe. Próbálja kihámozni Wojest szavaiból az értelmet, a jelentést, a megfontolást, ami a történteket indokolttá tette.
~Az egészet... csak álmodtuk? Ő tette a fejünkbe?~
A vállában még mindig ott sajog a halál emléke, önkéntelenül markolja, masszírozza, mintha a rossz emlékek, a borzalom, a rettegés valami görcs lenne, amit oldani tud, amiből meg lehet gyógyulni, ha ügyes kézzel nyúlnak hozzá. Ebben a kábult, tágra nyílt szemmel döbbenő állapotban, ki tudja, honnan jut eszébe egy rövid vers valakiről, aki meghalt, majd feltámadt, akár csak ők.*
~Amint lassan felült, balválla-tájt
egy teljes élet minden izma fájt.
Halála úgy letépve, mint a géz.
Mert feltámadni éppolyan nehéz.~
~Mi is meghaltunk és most újra élünk. Mi is feltámadtunk.~
-Fontos lecke volt... *motyogja maga elé Wojest szavait. Mint amikor az erdőben átélt, éjszakai vihar után a kovakő először szikrát vet, úgy villan valami a lány lelkében.*
-Fontos... lecke...
2198. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2016-12-23 11:08:33
Üzenet elküldve: 2016-12-23 11:08:33
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 237
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 237
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Szelíd
//Sa'argathot Ébredése//
//Szellemirtók//
//Kezdetek//
*A kis társaság végül visszatér az életbe. A villámtestű lény egészen addig vár, míg valamiféle reakciót nem hallat a társaság. Mind közül a Learoné a leghevesebb, amint kecskékről kezd el beszélni, de ezt Wojest betudja a sokkhatásból áradó rémképnek, víziónak. Ha ember lenne, akkor most legyintene egyet, ám így csak csendben várja, gömbvillám alakban, hogy végül szóhoz juthasson. Ha már így alakult, először Learon kérdésének a nyomán indul el a mondandójában.*
-A halál átélése a próba részét képezte!
*Mondja, majd egy kis szünetet tart, hogy eljusson a gondolat mindenkihez.*
-Meg kellett tudnom, mielőtt a tudásom átadom, hogy meddig vagytok képesek elmenni a céljaitokért, kiállni az elveitekért. Veszélyes hatalom is lehet a kezetekben, így már tudom, hogy jól fogjátok használni! Szoros összefogással, meg sok szerencsével elkerülhettétek volna a halált, de nem az volt a célom.
*Hangja olyan, akár a mennydörgés, bár korábbról ezt a jelenséget már megszokhatta a társaság. Furcsa, hogy mennyit változhat valaki egyetlen nap leforgása alatt.*
-Mindazonáltal fontos lecke volt nektek is. Átéltétek a halál fájdalmát, és a félelmet, ami a jelenséget környékezi. Most már nem ismeretlen számotokra, így talán jobban el is tudjátok fogadni, ha a szükség úgy hozza.
*A történet tanulsága azonban itt még nem ért véget.*
-Megtanulhattátok továbbá Sa'argathot, és mestere, Sa'Tererth mocskos teremtményeinek a természetét. Megtanulhattátok, hogy céljuk a pusztítás, és a hatolom bármilyen eszközökkel történő megszerzése. Nem minden teremtménye olyan elmeháborodott, mint amilyen Argath, de aki ezt a negatív erőt elég régóta hordozza, önkénytelenül is olyanná válik. Valahol sajnálom őket, hiszen egykoron olyan élőlények voltak, akár csak ti. Eladták a lelküket, ezzel felszedve magukra olyan terhet, amit végül nem bírtak el. Elméjük megrogy, lelkük a porba hull! A legjobb, amit tehettek velük, hogy megszabadítjátok a szerencsétleneket a szenvedéseiktől, még ha néha ez nem is egyszerű!
*Egy kis szünetet tart, miközben teste ismételten emberi formára alakul, hogy a társaság átérezze, hogy kihez beszél pillanatnyilag. A villámokból összetákolt feje elsőnek Bato felé fordul. Ha nem lesz kérdés, az egyéni értékelést valószínűleg vele fogja kezdeni.*
//Szellemirtók//
//Kezdetek//
*A kis társaság végül visszatér az életbe. A villámtestű lény egészen addig vár, míg valamiféle reakciót nem hallat a társaság. Mind közül a Learoné a leghevesebb, amint kecskékről kezd el beszélni, de ezt Wojest betudja a sokkhatásból áradó rémképnek, víziónak. Ha ember lenne, akkor most legyintene egyet, ám így csak csendben várja, gömbvillám alakban, hogy végül szóhoz juthasson. Ha már így alakult, először Learon kérdésének a nyomán indul el a mondandójában.*
-A halál átélése a próba részét képezte!
*Mondja, majd egy kis szünetet tart, hogy eljusson a gondolat mindenkihez.*
-Meg kellett tudnom, mielőtt a tudásom átadom, hogy meddig vagytok képesek elmenni a céljaitokért, kiállni az elveitekért. Veszélyes hatalom is lehet a kezetekben, így már tudom, hogy jól fogjátok használni! Szoros összefogással, meg sok szerencsével elkerülhettétek volna a halált, de nem az volt a célom.
*Hangja olyan, akár a mennydörgés, bár korábbról ezt a jelenséget már megszokhatta a társaság. Furcsa, hogy mennyit változhat valaki egyetlen nap leforgása alatt.*
-Mindazonáltal fontos lecke volt nektek is. Átéltétek a halál fájdalmát, és a félelmet, ami a jelenséget környékezi. Most már nem ismeretlen számotokra, így talán jobban el is tudjátok fogadni, ha a szükség úgy hozza.
*A történet tanulsága azonban itt még nem ért véget.*
-Megtanulhattátok továbbá Sa'argathot, és mestere, Sa'Tererth mocskos teremtményeinek a természetét. Megtanulhattátok, hogy céljuk a pusztítás, és a hatolom bármilyen eszközökkel történő megszerzése. Nem minden teremtménye olyan elmeháborodott, mint amilyen Argath, de aki ezt a negatív erőt elég régóta hordozza, önkénytelenül is olyanná válik. Valahol sajnálom őket, hiszen egykoron olyan élőlények voltak, akár csak ti. Eladták a lelküket, ezzel felszedve magukra olyan terhet, amit végül nem bírtak el. Elméjük megrogy, lelkük a porba hull! A legjobb, amit tehettek velük, hogy megszabadítjátok a szerencsétleneket a szenvedéseiktől, még ha néha ez nem is egyszerű!
*Egy kis szünetet tart, miközben teste ismételten emberi formára alakul, hogy a társaság átérezze, hogy kihez beszél pillanatnyilag. A villámokból összetákolt feje elsőnek Bato felé fordul. Ha nem lesz kérdés, az egyéni értékelést valószínűleg vele fogja kezdeni.*
2197. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2016-12-22 22:40:44
Üzenet elküldve: 2016-12-22 22:40:44
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1658
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1658
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
//Sa'argathot Ébredése//
//Szellemirtók//
//Kezdetek//
*Learon éppen a kecskéin gondolkodott halála pillanatában, elköszönt fejben mindenkitől, és készült, hogy megtudja, mi is van a halál után. Népe hite a feltámadás másik testben. Ha jól éltél, akkor választhatsz, ő pedig kecske akart lenni mindig is. Ebben a pillanatban nyitja ki a szemét és érzi még mindig a szétrobbanás pillanatának fájdalmát.*
-Mi a bánat van? *Emeli maga elé jobbját, hogy megtudja, szeretett jószágként támadt-e fel, vagy valami más, alantasabb létformává változott, de paták helyett mást pillant meg. Egy bőrkeményedéses, munkáskezet, amit úgy ismer mint a saját tenyerét.* ~Ember? Az nem létezik! Hát meghaltam!~ *Ezután jut el agyába az, hogy körbe is kéne nézni. Még mindig nem világos neki, hogy miért is van itt, ebben a testben, szeretett társaival körülvéve, de egy biztos. Nem halott, mert akkor most nem ember lenne. Hanem kecske. Szemeiből egyfajta csalódottsággal vegyes öröm tűnik ki, ha valaki belenézne. Soynara kérdéséről jön rá, hogy nem egyedül álmodta azt, amit látott, hanem mindannyian megélték a borzalmakat.*
-Nem haltam meg? Mégis miért? Mit keresünk itt? *Ül fel és úgy néz Wojestre. Hangja nem számon kérő, inkább csodálkozó.*
-Miért nem vagyok kecske? *Ezt már csak úgy mellékesen teszi hozzá, egészen halkan. Ujjaival beletúr szakállába, és próbálja rendezni gondolatait, kisebb nagyobb sikerrel.* ~Akheel! Állataim! Ha itt végeztem, esküszöm elmegyek hozzátok!~ *Fogadkozik magában.*
//Szellemirtók//
//Kezdetek//
*Learon éppen a kecskéin gondolkodott halála pillanatában, elköszönt fejben mindenkitől, és készült, hogy megtudja, mi is van a halál után. Népe hite a feltámadás másik testben. Ha jól éltél, akkor választhatsz, ő pedig kecske akart lenni mindig is. Ebben a pillanatban nyitja ki a szemét és érzi még mindig a szétrobbanás pillanatának fájdalmát.*
-Mi a bánat van? *Emeli maga elé jobbját, hogy megtudja, szeretett jószágként támadt-e fel, vagy valami más, alantasabb létformává változott, de paták helyett mást pillant meg. Egy bőrkeményedéses, munkáskezet, amit úgy ismer mint a saját tenyerét.* ~Ember? Az nem létezik! Hát meghaltam!~ *Ezután jut el agyába az, hogy körbe is kéne nézni. Még mindig nem világos neki, hogy miért is van itt, ebben a testben, szeretett társaival körülvéve, de egy biztos. Nem halott, mert akkor most nem ember lenne. Hanem kecske. Szemeiből egyfajta csalódottsággal vegyes öröm tűnik ki, ha valaki belenézne. Soynara kérdéséről jön rá, hogy nem egyedül álmodta azt, amit látott, hanem mindannyian megélték a borzalmakat.*
-Nem haltam meg? Mégis miért? Mit keresünk itt? *Ül fel és úgy néz Wojestre. Hangja nem számon kérő, inkább csodálkozó.*
-Miért nem vagyok kecske? *Ezt már csak úgy mellékesen teszi hozzá, egészen halkan. Ujjaival beletúr szakállába, és próbálja rendezni gondolatait, kisebb nagyobb sikerrel.* ~Akheel! Állataim! Ha itt végeztem, esküszöm elmegyek hozzátok!~ *Fogadkozik magában.*
2196. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2016-12-21 11:48:01
Üzenet elküldve: 2016-12-21 11:48:01
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 608
OOC üzenetek: 70
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 608
OOC üzenetek: 70
Játékstílus: Vakmerő
//Sa'argathot Ébredése//
//Szellemirtók//
//Kezdetek//
*A perzselő lángok közepette elhaló kántálás végleg megszűnik, ahogy a szerzetes elveszíti az eszméletét az olaj és fa füstjének mérgező elegyében. Erős, mindent elnyomó fejfájással, szédelegve ébred, s még magán érzi a lángok nyelvét, mikor kinyitja a szemét a sötét, csillagos égboltra. Mindig foglalkoztatta a kérdés, hogy mi van a halál után. De kit nem? Bato szentül hiszi, hogy semmi, de az ember lelke nem hal meg a testével. Az ember lelke sokkal kitartóbb ennél, s amíg még áll előtte feladat a materiális világon, addig újra és újra megtalálja a módját, hogy visszalépjen, és a bevégezze azt. Hosszú, merengő éjszakákon elképzelte, hogy milyen lehet az, mikor végleg lehunyja a szemét. Jól láthatóan lelke nem talált megnyugvásra, hisz újra fel kell nyitnia a szemeit, de a látvány, ami fogadja, az körülbelül stimmel azzal, amit elképzelt. A csillagos égbolt. Égi testek ragyogó lelkének e világi kivetülései, elmúlt hősök útmutató szellemei, akik elvezetik a vándor tudatot a következő létbe, hogy új testben, új formában és új oldalról veselkedjen neki léte értelmének beteljesítésének. Viszont soha nem gondolta volna, hogy minden gondolata, érzése és fájdalma is vele tart az új életbe vezető rögös úton. Mintha még mindig a tűzben égne, érzi, hogy összehúzódik a bőre, és szétnyílik a kiszáradástól, csontjáról elpattannak az inak, és szemgödrét már belülről perzselik a mindent elemésztő lángok.
Belekönnyezik a fájdalom és füst elegyébe, amitől lehunyja a szemét, s egy csepp legördül az arcán, az orra mellett a szájáig, ahogy felül, és megpróbálja leküzdeni az egyre tompuló kínokat.
Talán ez a rendje, talán a halál után gyorsan múlik a fájdalom, majd az érzések, és végül az emlékek, és csak eztán léphet újra a földre.
Már az égő olaj, vászon és szőr szúrós szagát sem érzi mikor úgy dönt, hogy kinyitja a szemét. Bár a legfeltűnőbb jelenség előtte Wojest, mégis két társa felé fordul először.*
~Hát ti is?~
*Merül fel benne a kérdés a másik két zavart tekintetet látványára. Soynara valami kardról motyog, amitől Batonak fogalma sincs, de nem is zavarja különösebben. A sötéthez a ragyogó jelenségtől nehézkesen alkalmazkodó szempár tulajdonosa lassan eszmél rá, hogy a távolban sötét ruhás alakok sorakoznak ismerős körben, s talán a környék is ismerős lehet. Fél napos kálváriája után a Holdudvarról raktározott emlékei nehezen térnek vissza, de miután körbeforgatja a fejét, a Pegazus ismerős fala összetéveszthetetlen látványt nyújt. Ebben a pillanatban ül ki a Soynaráéhoz hasonló értetlen tekintet az arcára, majd úgy dönt, sokkal jobb lesz neki a csillagos eget bámulni. Bár a millió ragyogó pont megérinthetetlen és megközelíthetetlen, mégis sokkal könnyebben közös nevezőre tud térni velük, mint a jelen lehetetlen helyzetével.*
~Mi történt?~
*Kezdenek az ismerős kérdések visszhangozni a fejében, miután újra érzi testének minden izmát.*
~Hol vagyok?~
*Újra felül, és szigorú tekintettel néz előbb körbe, majd Wojestre.*
~Az nem lehet, ez-, ez nem lehet.~
*Mérlegeli a túlvilág gyanújának lassú szertefoszlását, s akármennyire is nem szeretné elhinni, a dolog ennél sokkal bonyolultabb. Bato bizony él.*
-Mi történt?
A hozzászólás írója (Bato Luo'Su) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2016.12.21 11:58:50
//Szellemirtók//
//Kezdetek//
*A perzselő lángok közepette elhaló kántálás végleg megszűnik, ahogy a szerzetes elveszíti az eszméletét az olaj és fa füstjének mérgező elegyében. Erős, mindent elnyomó fejfájással, szédelegve ébred, s még magán érzi a lángok nyelvét, mikor kinyitja a szemét a sötét, csillagos égboltra. Mindig foglalkoztatta a kérdés, hogy mi van a halál után. De kit nem? Bato szentül hiszi, hogy semmi, de az ember lelke nem hal meg a testével. Az ember lelke sokkal kitartóbb ennél, s amíg még áll előtte feladat a materiális világon, addig újra és újra megtalálja a módját, hogy visszalépjen, és a bevégezze azt. Hosszú, merengő éjszakákon elképzelte, hogy milyen lehet az, mikor végleg lehunyja a szemét. Jól láthatóan lelke nem talált megnyugvásra, hisz újra fel kell nyitnia a szemeit, de a látvány, ami fogadja, az körülbelül stimmel azzal, amit elképzelt. A csillagos égbolt. Égi testek ragyogó lelkének e világi kivetülései, elmúlt hősök útmutató szellemei, akik elvezetik a vándor tudatot a következő létbe, hogy új testben, új formában és új oldalról veselkedjen neki léte értelmének beteljesítésének. Viszont soha nem gondolta volna, hogy minden gondolata, érzése és fájdalma is vele tart az új életbe vezető rögös úton. Mintha még mindig a tűzben égne, érzi, hogy összehúzódik a bőre, és szétnyílik a kiszáradástól, csontjáról elpattannak az inak, és szemgödrét már belülről perzselik a mindent elemésztő lángok.
Belekönnyezik a fájdalom és füst elegyébe, amitől lehunyja a szemét, s egy csepp legördül az arcán, az orra mellett a szájáig, ahogy felül, és megpróbálja leküzdeni az egyre tompuló kínokat.
Talán ez a rendje, talán a halál után gyorsan múlik a fájdalom, majd az érzések, és végül az emlékek, és csak eztán léphet újra a földre.
Már az égő olaj, vászon és szőr szúrós szagát sem érzi mikor úgy dönt, hogy kinyitja a szemét. Bár a legfeltűnőbb jelenség előtte Wojest, mégis két társa felé fordul először.*
~Hát ti is?~
*Merül fel benne a kérdés a másik két zavart tekintetet látványára. Soynara valami kardról motyog, amitől Batonak fogalma sincs, de nem is zavarja különösebben. A sötéthez a ragyogó jelenségtől nehézkesen alkalmazkodó szempár tulajdonosa lassan eszmél rá, hogy a távolban sötét ruhás alakok sorakoznak ismerős körben, s talán a környék is ismerős lehet. Fél napos kálváriája után a Holdudvarról raktározott emlékei nehezen térnek vissza, de miután körbeforgatja a fejét, a Pegazus ismerős fala összetéveszthetetlen látványt nyújt. Ebben a pillanatban ül ki a Soynaráéhoz hasonló értetlen tekintet az arcára, majd úgy dönt, sokkal jobb lesz neki a csillagos eget bámulni. Bár a millió ragyogó pont megérinthetetlen és megközelíthetetlen, mégis sokkal könnyebben közös nevezőre tud térni velük, mint a jelen lehetetlen helyzetével.*
~Mi történt?~
*Kezdenek az ismerős kérdések visszhangozni a fejében, miután újra érzi testének minden izmát.*
~Hol vagyok?~
*Újra felül, és szigorú tekintettel néz előbb körbe, majd Wojestre.*
~Az nem lehet, ez-, ez nem lehet.~
*Mérlegeli a túlvilág gyanújának lassú szertefoszlását, s akármennyire is nem szeretné elhinni, a dolog ennél sokkal bonyolultabb. Bato bizony él.*
-Mi történt?
A hozzászólás írója (Bato Luo'Su) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2016.12.21 11:58:50
2195. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2016-12-20 22:37:37
Üzenet elküldve: 2016-12-20 22:37:37
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 318
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 318
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Sa'argathot Ébredése//
//Szellemirtók//
//Kezdetek//
*Csak kinyitja a szemét és máris újra lehunyná. Az éles fény hasít, a feje kívül-belül fáj. Hunyorog, a szempilláin keresztül próbálja kivenni, hogy hol van és mi történik. Lassan mozdítja a fejét, tekintgetni próbál. Úgy tűnik, megy. Könyékre, majd tenyérre küzdi magát és még mindig résnyire húzott szemekkel próbál nézelődni, felmérni a környezetét. Aztán lassan összeáll a fejében a kép. Az a fénylő, szikrázó gömb...
~Wojest...?~
Nézelődés közben valami csillan a szeme sarkából. Odanézve Bato tar koponyájára esik pillantása, mely a szikrázó fényt tükrözi.
~Alszik...?~
Másik oldaláról mintha valami neszezést hallana. Arrafelé fordítja a fejét és a félkezű pásztorra esik pillantása.
~Halott... meghalt?~
Hirtelen bevillannak számára a látomásban történtek. A szörnyűséges fájdalmak emléke még elevenen él a húsában, halálra váltan kap a vállához és mint egy megszállót, rebben a tekintete, hogy megtalálja a démonokat, akik az életükre törnek.*
-A kard... hol a kard? *Rémületében motyog és úgy keresi, hol a fegyver, amivel talán túlélhet.*
//Szellemirtók//
//Kezdetek//
*Csak kinyitja a szemét és máris újra lehunyná. Az éles fény hasít, a feje kívül-belül fáj. Hunyorog, a szempilláin keresztül próbálja kivenni, hogy hol van és mi történik. Lassan mozdítja a fejét, tekintgetni próbál. Úgy tűnik, megy. Könyékre, majd tenyérre küzdi magát és még mindig résnyire húzott szemekkel próbál nézelődni, felmérni a környezetét. Aztán lassan összeáll a fejében a kép. Az a fénylő, szikrázó gömb...
~Wojest...?~
Nézelődés közben valami csillan a szeme sarkából. Odanézve Bato tar koponyájára esik pillantása, mely a szikrázó fényt tükrözi.
~Alszik...?~
Másik oldaláról mintha valami neszezést hallana. Arrafelé fordítja a fejét és a félkezű pásztorra esik pillantása.
~Halott... meghalt?~
Hirtelen bevillannak számára a látomásban történtek. A szörnyűséges fájdalmak emléke még elevenen él a húsában, halálra váltan kap a vállához és mint egy megszállót, rebben a tekintete, hogy megtalálja a démonokat, akik az életükre törnek.*
-A kard... hol a kard? *Rémületében motyog és úgy keresi, hol a fegyver, amivel talán túlélhet.*
2194. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2016-12-20 15:24:47
Üzenet elküldve: 2016-12-20 15:24:47
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 237
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 237
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Szelíd
//Sa'argathot Ébredése//
//Szellemirtók//
//Kezdetek//
*Bato is eltávozik az élők sorából, és Learon is. Ez utóbbi látványán elmerengve Soynara teljesen kétségbe esik, így nincs módja arra, hogy magát védje. Egyik pillanatban Argath még a szeme előtt van, nagyjából úgy tíz méterre, a másikban viszont pukkan egyet és nyomában csupán kavargó zöldes köd marad. A látványban viszont nem osztozhat sokáig a tündér, ugyanis egy erős kéz szorítását érzi a fegyvert tartó vállán. Olyan erőset, hogy a vállcsontja azonnal eltörik, ám nem ez a legnagyobb baja. A háta mögé manifesztálódott démonlovas egy új fegyverét mutatta meg a társaságnak, de mielőtt ez tudatosul a lányban, éles fájdalmat érez a háta közepében. A pirtianesi sötét lovag egy míves mozdulattal döfi át a kicsiny tündér felsőtestét, fekete markolatú, tűéles mesterkardjával. A penge áthalad a nő szívén, majd kiszakad a mellkasán. Az utolsó képkocka, amit fel tud még fogni, az nem más, mint a mellkasából előtörő véres penge. Ezt követően ő is az enyészetté lesz.*
//Holdudvarban//
*Learon ébred először, aztán néhány másodperccel később Bato is, míg végül Soynara nyitja ki a szemét. Olyan valóságos álmot láttak, hogy mindannyian átérzik még a hatását. Learonnak szinte sajog az egész teste, míg Bato a bőrén érzi a nyaldosó lángok okozta égető érzést. A kicsiny tündérnek csak a szíve fáj egy kicsi ideig, ám mindhármuk esetében addig tart az érzés, míg teljesen ki nem tisztul körülöttük a világ. Akár csak álomból ébrednének, az információ fokozatosan szivárog be elméjükbe, és a kép tisztulásával tudatosul bennük az alábbi:
Tekintetük a hajnali égboltra mered, az ég tiszta képét a fölé nyúló fák lombja zavarja meg egy kissé. Ha bármelyikük is megemeli a fejét, láthatja, hogy a fejüket a porban összekötve kirajzolódik egy szabályos háromszög, ami úgy nagyjából öt méter magasságú. Lényegében a testük alkotja a szögfelező merőlegeseket, és ha a testüket egy képzeletbeli vonallal meghosszabbítjuk, akkor megkapjuk a háromszög geometriai középpontját, amiben ott csücsül Wojest. Korábbi alakjában, gömbvillám képében tündököl. Ha a belőlük alkotott háromszögön kívülre is tekintenek, akkor rájöhetnek, hogy körülöttük minden békés. A Pegazus hátsó falán nyoma sincs a korábbi térkapunak, ám Wojest mágusai továbbra is jelen vannak. Távolabb állnak, szabályos kört alkotva a társaság körül, és valamiféle ismeretlen nyelvű mágikus szöveget kántálnak. Nagyjából addigra hagyják abba, mikorra mindenki visszanyeri a teljes erejét és beszélni kezdenek Wojesthez.*
//Szellemirtók//
//Kezdetek//
*Bato is eltávozik az élők sorából, és Learon is. Ez utóbbi látványán elmerengve Soynara teljesen kétségbe esik, így nincs módja arra, hogy magát védje. Egyik pillanatban Argath még a szeme előtt van, nagyjából úgy tíz méterre, a másikban viszont pukkan egyet és nyomában csupán kavargó zöldes köd marad. A látványban viszont nem osztozhat sokáig a tündér, ugyanis egy erős kéz szorítását érzi a fegyvert tartó vállán. Olyan erőset, hogy a vállcsontja azonnal eltörik, ám nem ez a legnagyobb baja. A háta mögé manifesztálódott démonlovas egy új fegyverét mutatta meg a társaságnak, de mielőtt ez tudatosul a lányban, éles fájdalmat érez a háta közepében. A pirtianesi sötét lovag egy míves mozdulattal döfi át a kicsiny tündér felsőtestét, fekete markolatú, tűéles mesterkardjával. A penge áthalad a nő szívén, majd kiszakad a mellkasán. Az utolsó képkocka, amit fel tud még fogni, az nem más, mint a mellkasából előtörő véres penge. Ezt követően ő is az enyészetté lesz.*
//Holdudvarban//
*Learon ébred először, aztán néhány másodperccel később Bato is, míg végül Soynara nyitja ki a szemét. Olyan valóságos álmot láttak, hogy mindannyian átérzik még a hatását. Learonnak szinte sajog az egész teste, míg Bato a bőrén érzi a nyaldosó lángok okozta égető érzést. A kicsiny tündérnek csak a szíve fáj egy kicsi ideig, ám mindhármuk esetében addig tart az érzés, míg teljesen ki nem tisztul körülöttük a világ. Akár csak álomból ébrednének, az információ fokozatosan szivárog be elméjükbe, és a kép tisztulásával tudatosul bennük az alábbi:
Tekintetük a hajnali égboltra mered, az ég tiszta képét a fölé nyúló fák lombja zavarja meg egy kissé. Ha bármelyikük is megemeli a fejét, láthatja, hogy a fejüket a porban összekötve kirajzolódik egy szabályos háromszög, ami úgy nagyjából öt méter magasságú. Lényegében a testük alkotja a szögfelező merőlegeseket, és ha a testüket egy képzeletbeli vonallal meghosszabbítjuk, akkor megkapjuk a háromszög geometriai középpontját, amiben ott csücsül Wojest. Korábbi alakjában, gömbvillám képében tündököl. Ha a belőlük alkotott háromszögön kívülre is tekintenek, akkor rájöhetnek, hogy körülöttük minden békés. A Pegazus hátsó falán nyoma sincs a korábbi térkapunak, ám Wojest mágusai továbbra is jelen vannak. Távolabb állnak, szabályos kört alkotva a társaság körül, és valamiféle ismeretlen nyelvű mágikus szöveget kántálnak. Nagyjából addigra hagyják abba, mikorra mindenki visszanyeri a teljes erejét és beszélni kezdenek Wojesthez.*
2193. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2016-12-20 00:04:08
Üzenet elküldve: 2016-12-20 00:04:08
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 318
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 318
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Sa'argathot Ébredése//
//Szellemirtók//
//Kezdetek//
*Felállva még éppen látja a csápokat Learon testébe vágódni, aztán végignézi, ahogy a férfi teste cafatokra szakad. A nedves reccsenésre úgy rezzen össze, mintha a sötét éjszakában a mennydörgés hangja csapna le rá. Hatalmasra tágult pupillával bámulja a férfi hűlt helyét.
~Learon...~
Agyának egy része próbál ép ésszel feldolgozható magyarázatot találni a történtekre.
~A mögé a fa mögé... beugorhatott... nagyon gyors volt, nem láttam...~
De az igazság már lenyomta a kilincset a tudatába vezető ajtón. Már jön, már érkezik, már Soynara is pontosan tudja, de még nem merészeli elfogadni. Nem teheti, mert az igazság nyomában széles vigyorral, az elméjét tépni vágyó karmokkal érkezik a vegytiszta téboly.
~Learon... Bato...~
Csak áll, mint a döbbenet húsból, csontból és félelemből formált szobra, kezében leeresztve a kard. A szellő bele kap a hajába, meglebbenti a tincseket, mintha valami felsőbb lény lemondóan sóhajtana, hogy ennek így tulajdonképpen semmi értelme nem volt, de inkább nem szól, csak legyint, ezt is kipróbáltuk legalább, akkor lapozzunk.*
//Szellemirtók//
//Kezdetek//
*Felállva még éppen látja a csápokat Learon testébe vágódni, aztán végignézi, ahogy a férfi teste cafatokra szakad. A nedves reccsenésre úgy rezzen össze, mintha a sötét éjszakában a mennydörgés hangja csapna le rá. Hatalmasra tágult pupillával bámulja a férfi hűlt helyét.
~Learon...~
Agyának egy része próbál ép ésszel feldolgozható magyarázatot találni a történtekre.
~A mögé a fa mögé... beugorhatott... nagyon gyors volt, nem láttam...~
De az igazság már lenyomta a kilincset a tudatába vezető ajtón. Már jön, már érkezik, már Soynara is pontosan tudja, de még nem merészeli elfogadni. Nem teheti, mert az igazság nyomában széles vigyorral, az elméjét tépni vágyó karmokkal érkezik a vegytiszta téboly.
~Learon... Bato...~
Csak áll, mint a döbbenet húsból, csontból és félelemből formált szobra, kezében leeresztve a kard. A szellő bele kap a hajába, meglebbenti a tincseket, mintha valami felsőbb lény lemondóan sóhajtana, hogy ennek így tulajdonképpen semmi értelme nem volt, de inkább nem szól, csak legyint, ezt is kipróbáltuk legalább, akkor lapozzunk.*
2192. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2016-12-17 20:42:32
Üzenet elküldve: 2016-12-17 20:42:32
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1658
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1658
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
//Sa'argathot Ébredése//
//Szellemirtók//
//Kezdetek//
*Learon rohamra indul. Egy öngyilkos, és végleges támadás, hogy megmenthesse azt, akit most már oly nagyon megszeretett. Ugyan kevés időt töltöttek együtt, de a kis tündér hozzánőtt szívéhez, így arcán mosollyal áldozza fel életét ennek a jóságnak oltárán. Már akkor kész volt a halálra, amikor lemászott a fáról, hogy a pokolkutyával hadakozzék. Már csak a szerencsén múlott, hogy eddig életben tartotta ez a szeszélyes hatalom. Amint meglátja a csápokat, dacolva minden félelmével, ugyanúgy továbbrohan, majd először egyet, majd még egy csápot levág, azonban a következőt már nem tudja kikerülni. Egy kézzel áldotta meg a sors, és egész élete egy merő baklövés volt, rengeteg hibával és meneküléssel a veszélyek elől.* ~Most nem menekültem el. Most beteljesítettem a sorsomat, gyávaság nélkül!~ *Mielőtt még elájulna, vigyor terül szét arcán, és végtelen nyugodtság. Hiába a kínzó, gyötrő fájdalom, az csupán másodpercekig tart, és ezt tudja jól. Soynarára néz.*
-Élned kell! *Ezután bekövetkezik az elkerülhetetlen, és széjjelszakad, belsőségei, vére szétpermeteznek a levegőbe.*
*Gondolatai a mondat után már egészen máshol járnak. Egy apró kis faluban, állatokkal körülvéve. Kedvenc kecskéje fölötte áll, és megszokott mekegése helyett valami egészen furcsa, emberi nyelven szól a pásztor annak képzeletében.*
-Te megtettél mindent, testvérem! Minden jószág büszke rád! *Learon felemeli kezét, és megsimogatja az állatot.*
-Nem voltam elég erős! Remélem következő életemben kecskeként támadok fel, hogy a legjobbak közt lehessek. *A kecske elmosolyodik.*
-Hidd el, nálad igazabb kecske nem létezett sosem. Nem lehettél ember, ők nem ilyen kegyesek. *Learon pedig bólint ebben az álomvilágban.*
-Talán igazad van. talán igaz, Fachuta! *Nevezi nevén az állatot, akit még Lazyar bélyegzett meg ezzel. Mindig is erre várt. Beszélni akart állataival, és most megkapta ezt, hacsak egy röpke időre is, amíg haláltusája tartott. Látja maga előtt Akheelt is, a vörös vadászt, akit a Thargoknál szeretett meg, és azóta sem tudott kiverni a fejéből. Nem volt kettejük közt igazi búcsú. Onnan elmenekült. Gyáva volt, nem úgy mint most.* ~Ha lenne még időm, tőled is elköszönnék. Megmondanám, hogy mennyire szerettelek, még, ha te nem is éreztél így.~ *Keservesen szorul össze a szíve arra a gondolatra, hogy a lány egyszerűen el fogja őt felejteni. Talán a faragott kecske sem fog sokat jelenteni neki évek múlva. Eszébe jut minden egyes ismerőse akit kedvelt. Trodd, a szűkszavú pásztor, akit a barátjának nevezhetett, az óriások és mindenki más is. Ezután pedig vége. Elsötétül minden, csak egy kórusban felhangzó mekegés, nyihogás, csiripelés röfögés egyfajta halotti ének az állatoktól, hangját hallja távolról, visszhangozva, majd ez is megszűnik. Talán állatai is megérzik, hogy meghalt, hiszen ott, azon a tanyán, ahol kedvencei éppen legelésznek, felhangzik egy bús mekegés, majd egy szívszorító nyihogás, szeretett lovától, bánatos vonyítás kutyájától, és juhok énekkara, akiknek megismerni sem volt idejük őt, de talán érzik, hogy mit veszítettek. Egész családja, ki-ki saját hangján gyászba merül, Learon pedig elmúlik...* ~Gondoljatok rám! Ne felejtsetek el!~
//Szellemirtók//
//Kezdetek//
*Learon rohamra indul. Egy öngyilkos, és végleges támadás, hogy megmenthesse azt, akit most már oly nagyon megszeretett. Ugyan kevés időt töltöttek együtt, de a kis tündér hozzánőtt szívéhez, így arcán mosollyal áldozza fel életét ennek a jóságnak oltárán. Már akkor kész volt a halálra, amikor lemászott a fáról, hogy a pokolkutyával hadakozzék. Már csak a szerencsén múlott, hogy eddig életben tartotta ez a szeszélyes hatalom. Amint meglátja a csápokat, dacolva minden félelmével, ugyanúgy továbbrohan, majd először egyet, majd még egy csápot levág, azonban a következőt már nem tudja kikerülni. Egy kézzel áldotta meg a sors, és egész élete egy merő baklövés volt, rengeteg hibával és meneküléssel a veszélyek elől.* ~Most nem menekültem el. Most beteljesítettem a sorsomat, gyávaság nélkül!~ *Mielőtt még elájulna, vigyor terül szét arcán, és végtelen nyugodtság. Hiába a kínzó, gyötrő fájdalom, az csupán másodpercekig tart, és ezt tudja jól. Soynarára néz.*
-Élned kell! *Ezután bekövetkezik az elkerülhetetlen, és széjjelszakad, belsőségei, vére szétpermeteznek a levegőbe.*
*Gondolatai a mondat után már egészen máshol járnak. Egy apró kis faluban, állatokkal körülvéve. Kedvenc kecskéje fölötte áll, és megszokott mekegése helyett valami egészen furcsa, emberi nyelven szól a pásztor annak képzeletében.*
-Te megtettél mindent, testvérem! Minden jószág büszke rád! *Learon felemeli kezét, és megsimogatja az állatot.*
-Nem voltam elég erős! Remélem következő életemben kecskeként támadok fel, hogy a legjobbak közt lehessek. *A kecske elmosolyodik.*
-Hidd el, nálad igazabb kecske nem létezett sosem. Nem lehettél ember, ők nem ilyen kegyesek. *Learon pedig bólint ebben az álomvilágban.*
-Talán igazad van. talán igaz, Fachuta! *Nevezi nevén az állatot, akit még Lazyar bélyegzett meg ezzel. Mindig is erre várt. Beszélni akart állataival, és most megkapta ezt, hacsak egy röpke időre is, amíg haláltusája tartott. Látja maga előtt Akheelt is, a vörös vadászt, akit a Thargoknál szeretett meg, és azóta sem tudott kiverni a fejéből. Nem volt kettejük közt igazi búcsú. Onnan elmenekült. Gyáva volt, nem úgy mint most.* ~Ha lenne még időm, tőled is elköszönnék. Megmondanám, hogy mennyire szerettelek, még, ha te nem is éreztél így.~ *Keservesen szorul össze a szíve arra a gondolatra, hogy a lány egyszerűen el fogja őt felejteni. Talán a faragott kecske sem fog sokat jelenteni neki évek múlva. Eszébe jut minden egyes ismerőse akit kedvelt. Trodd, a szűkszavú pásztor, akit a barátjának nevezhetett, az óriások és mindenki más is. Ezután pedig vége. Elsötétül minden, csak egy kórusban felhangzó mekegés, nyihogás, csiripelés röfögés egyfajta halotti ének az állatoktól, hangját hallja távolról, visszhangozva, majd ez is megszűnik. Talán állatai is megérzik, hogy meghalt, hiszen ott, azon a tanyán, ahol kedvencei éppen legelésznek, felhangzik egy bús mekegés, majd egy szívszorító nyihogás, szeretett lovától, bánatos vonyítás kutyájától, és juhok énekkara, akiknek megismerni sem volt idejük őt, de talán érzik, hogy mit veszítettek. Egész családja, ki-ki saját hangján gyászba merül, Learon pedig elmúlik...* ~Gondoljatok rám! Ne felejtsetek el!~
2191. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2016-12-16 22:05:46
Üzenet elküldve: 2016-12-16 22:05:46
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 608
OOC üzenetek: 70
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 608
OOC üzenetek: 70
Játékstílus: Vakmerő
//Sa'argathot Ébredése//
//Szellemirtók//
//Kezdetek//
*Kényelmetlenül hosszú a pillanat, míg a fáklya repül a megrakott máglya felé. Bato szemében visszacsillan a lobogó tűz, még mielőtt az ráterjedne a vesztét okozó rakásra. A repülő láng utolsó fordulatát már nem is figyeli a szerzetes, lehunyt a szemmel várja e világi utazásának végét. Nincs sok tapasztalata hamuvá égésben, de számításai szerint nem kell sokat várnia, míg a lángnyelvek felkúsznak a magas oszlopra, aztán már csak percek kérdése, és a szerzetes az enyészeté lesz. Habár hallja a tűz lobogását, és érzi a bőrén a forróságot, a tudata még sincs jelen. Gondolatban messze, Lanawin földjén egy hűvös estén üli körbe a barátaival a ropogó tábortüzet. Vele van mindenki, aki valaha számított, kezdve az új barátaival, Rhebosse-szal, Maerehhel, Syssel, de felderengenek a futó ismeretségek is, egészen gyermekkoráig, s midőn a tüzet már csak ketten ülik körül, ő, s átellenes oldalán mestere, Dathir, akinek mindent köszönhet, halkan felnyílnak az egyre felfelé kúszó lángnyelvek fölött a vékony, fakó ajkak, s halk hümmögésbe kezd.*
-Oṃ ahavs inumaikash anumahi nim om ahavs inumaikash anumahi nim.
*Az ősei elfeledett nyelvén szól rég holt mesteréhez, melyben ígéretet tesz, s könyörög, hogy újra rátaláljon a következő életben.*
-Oṃ ahavs inumaikash anumahi nim om ahavs inumaikash anumahi nim.
*Ismétli a mantrát, s folytatja is, míg képes ép ésszel gondolkodni, míg képes szóra nyitni a száját és míg még jut levegő a tüdejébe.*
//Szellemirtók//
//Kezdetek//
*Kényelmetlenül hosszú a pillanat, míg a fáklya repül a megrakott máglya felé. Bato szemében visszacsillan a lobogó tűz, még mielőtt az ráterjedne a vesztét okozó rakásra. A repülő láng utolsó fordulatát már nem is figyeli a szerzetes, lehunyt a szemmel várja e világi utazásának végét. Nincs sok tapasztalata hamuvá égésben, de számításai szerint nem kell sokat várnia, míg a lángnyelvek felkúsznak a magas oszlopra, aztán már csak percek kérdése, és a szerzetes az enyészeté lesz. Habár hallja a tűz lobogását, és érzi a bőrén a forróságot, a tudata még sincs jelen. Gondolatban messze, Lanawin földjén egy hűvös estén üli körbe a barátaival a ropogó tábortüzet. Vele van mindenki, aki valaha számított, kezdve az új barátaival, Rhebosse-szal, Maerehhel, Syssel, de felderengenek a futó ismeretségek is, egészen gyermekkoráig, s midőn a tüzet már csak ketten ülik körül, ő, s átellenes oldalán mestere, Dathir, akinek mindent köszönhet, halkan felnyílnak az egyre felfelé kúszó lángnyelvek fölött a vékony, fakó ajkak, s halk hümmögésbe kezd.*
-Oṃ ahavs inumaikash anumahi nim om ahavs inumaikash anumahi nim.
*Az ősei elfeledett nyelvén szól rég holt mesteréhez, melyben ígéretet tesz, s könyörög, hogy újra rátaláljon a következő életben.*
-Oṃ ahavs inumaikash anumahi nim om ahavs inumaikash anumahi nim.
*Ismétli a mantrát, s folytatja is, míg képes ép ésszel gondolkodni, míg képes szóra nyitni a száját és míg még jut levegő a tüdejébe.*
2190. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2016-12-16 21:04:48
Üzenet elküldve: 2016-12-16 21:04:48
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 237
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 237
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Szelíd
//Sa'argathot Ébredése//
//Szellemirtók//
//Kezdetek//
//Bato//
*Az éteri, langyos szél összeborzolná Bato haját, ha lenne. Így viszont csak még tovább feszíti az amúgy is kilátástalan helyzetet, különösképpen azért, mert a démonlovas választás elé állította. Több sebből vérezve, dacolva a reménytelenséggel, és többször is átélve Argath puszta tekintetének az erejét, mégis maradt annyi ereje, hogy ne törjön meg. A halált választja egy démoni istenség szolgálata helyett, és Argath ezt nem is habozik megadni neki.*
-Kérlek! Legyen hát makacsságod a veszted!
*A lángoló fáklyát az olajjal átitatott rőzsékre dobja, majd néhány másodpercig még figyeli, ahogy belekap a tűz a száraz fába. Mikor már bizonyossá válik, hogy a tűz nem alszik el, még utoljára megpróbál belenézni a kopasz férfi szemébe.*
-Már csak azt sajnálom, hogy nincs időm végignézni!
*Ahogy a szavait kimondja, elfordul a térbe hasított kapu felé, majd a zöldes köd elnyeli. A nyitott kapu egyre kisebb lesz, mígnem teljesen össze nem forr, s nem marad utána más, csupán az üresség, és a máglya kísértetiesen pattogó hangja.*
//Learon és Soynara//
//A rész 16+ jelenetet tartalmaz//
*A kicsiny tündér harcias volt, és megölte a pokolkutyát. Akaratlanul is megfordítva Learon ígéretét, hiszen kis kalandozásuk elején éppen a férfi mondta (ráadásul mind a kettő), hogy megvédik az akkor még gyámoltalannak tűnő lényt. A szabályokat viszont az élet írja, és fordítva történt! Ebben szerepet játszott a szerencse, valamint a tündér meglepő harcmozdulatai egyaránt. Ellenben nem lehet mindig mindenkinek szerencséje. Ékes példát szolgáltat erre Bato sorsa, és azt kell mondjam, hogy Learoné is. Azzal, hogy Berith támadása után a lány keze rágörcsölt a villámkardra, megfosztotta a pásztormágust egy olyan fegyvertől, amivel, noha az élete árán is, de ki tudta volna végezni a bárány bőrbe bújt farkast. Így viszont a megkísérelt támadása egyértelműen kudarcra van ítélve. Amint elindul a nő felé, legalább öt csáp tör ki a teste különböző pontjából és vágódik a férfi felé. A sérülései és a fájdalmai miatt elugrani nem tud (elég gyorsan), és a kezében lévő fegyverre is legfeljebb kettő csápot bír levágni, vagy eltéríteni. A maradék három viszont a férfi testébe hatol. Az egyik hastájékon, a máik a jobb vállnál, míg a harmadik a mellkasnál, két borda között. Irdatlan fájdalmat él át a férfi, mint a behatolási pontoktól a fájdalom szétterjed a belsőszervein, az egész testében, míg végül elájul a fájdalomtól.
A kicsiny tündér nagyjából eddigre tápászkodik fel, és nem túl biztató képet lát. Rögtön két eseményt kell befogadnia egyetlen pillanat alatt. Az egyik, hogy szeretett pásztormágusát szétfeszítik a csápok. Valószínűleg még nem látott olyat, hogy szétrobban egy emberi test, nos, most ezen is túl lesz. Az apró cafatok és a vér beterítik Berithet, és szinte beleég a tündérke szemébe, hogy annak bőre elkezdi beszívni az éltető nedűt.
Nagyjából ezzel egy időben megnyílik a démon mögött egy újabb térkapu és kilép rajta Ő. Ő, akit hatalmas, gonosz démoni alaknak festettek meg a barlangon, s kinek lába nyomán kirothad a fű. Mérhetetlen gonoszság lengi körül, a közeli bokrot egész konkrétan meglepi a dér, szabályosan megfagy.*
-Mi tart eddig Berith!?
*Teszi fel a kérdést, majd sárgán izzó tekintete Soynarára siklik. Ha a döbbenettől és a látottaktól egyáltalán észhez tér, akkor mostanában kezdhet el rohanni egy újabb támadáshoz. Argath a maga pirtianesi méltóságával, lassú léptekkel elindul felé, és a kicsi lényben egy pillanatra az ütő is megáll (egészen pontosan őt is átjárja a csontig ható félelem a fődémon tekintetétől).*
-Majd én elintézem!
*Mondja határozottan Berithnek, ám tekintetét már nem veszi le a tündérről. Nem ijedt meg a fegyvertől, noha pontosan tudja, hogy miféle fegyver az.*
//Szellemirtók//
//Kezdetek//
//Bato//
*Az éteri, langyos szél összeborzolná Bato haját, ha lenne. Így viszont csak még tovább feszíti az amúgy is kilátástalan helyzetet, különösképpen azért, mert a démonlovas választás elé állította. Több sebből vérezve, dacolva a reménytelenséggel, és többször is átélve Argath puszta tekintetének az erejét, mégis maradt annyi ereje, hogy ne törjön meg. A halált választja egy démoni istenség szolgálata helyett, és Argath ezt nem is habozik megadni neki.*
-Kérlek! Legyen hát makacsságod a veszted!
*A lángoló fáklyát az olajjal átitatott rőzsékre dobja, majd néhány másodpercig még figyeli, ahogy belekap a tűz a száraz fába. Mikor már bizonyossá válik, hogy a tűz nem alszik el, még utoljára megpróbál belenézni a kopasz férfi szemébe.*
-Már csak azt sajnálom, hogy nincs időm végignézni!
*Ahogy a szavait kimondja, elfordul a térbe hasított kapu felé, majd a zöldes köd elnyeli. A nyitott kapu egyre kisebb lesz, mígnem teljesen össze nem forr, s nem marad utána más, csupán az üresség, és a máglya kísértetiesen pattogó hangja.*
//Learon és Soynara//
//A rész 16+ jelenetet tartalmaz//
*A kicsiny tündér harcias volt, és megölte a pokolkutyát. Akaratlanul is megfordítva Learon ígéretét, hiszen kis kalandozásuk elején éppen a férfi mondta (ráadásul mind a kettő), hogy megvédik az akkor még gyámoltalannak tűnő lényt. A szabályokat viszont az élet írja, és fordítva történt! Ebben szerepet játszott a szerencse, valamint a tündér meglepő harcmozdulatai egyaránt. Ellenben nem lehet mindig mindenkinek szerencséje. Ékes példát szolgáltat erre Bato sorsa, és azt kell mondjam, hogy Learoné is. Azzal, hogy Berith támadása után a lány keze rágörcsölt a villámkardra, megfosztotta a pásztormágust egy olyan fegyvertől, amivel, noha az élete árán is, de ki tudta volna végezni a bárány bőrbe bújt farkast. Így viszont a megkísérelt támadása egyértelműen kudarcra van ítélve. Amint elindul a nő felé, legalább öt csáp tör ki a teste különböző pontjából és vágódik a férfi felé. A sérülései és a fájdalmai miatt elugrani nem tud (elég gyorsan), és a kezében lévő fegyverre is legfeljebb kettő csápot bír levágni, vagy eltéríteni. A maradék három viszont a férfi testébe hatol. Az egyik hastájékon, a máik a jobb vállnál, míg a harmadik a mellkasnál, két borda között. Irdatlan fájdalmat él át a férfi, mint a behatolási pontoktól a fájdalom szétterjed a belsőszervein, az egész testében, míg végül elájul a fájdalomtól.
A kicsiny tündér nagyjából eddigre tápászkodik fel, és nem túl biztató képet lát. Rögtön két eseményt kell befogadnia egyetlen pillanat alatt. Az egyik, hogy szeretett pásztormágusát szétfeszítik a csápok. Valószínűleg még nem látott olyat, hogy szétrobban egy emberi test, nos, most ezen is túl lesz. Az apró cafatok és a vér beterítik Berithet, és szinte beleég a tündérke szemébe, hogy annak bőre elkezdi beszívni az éltető nedűt.
Nagyjából ezzel egy időben megnyílik a démon mögött egy újabb térkapu és kilép rajta Ő. Ő, akit hatalmas, gonosz démoni alaknak festettek meg a barlangon, s kinek lába nyomán kirothad a fű. Mérhetetlen gonoszság lengi körül, a közeli bokrot egész konkrétan meglepi a dér, szabályosan megfagy.*
-Mi tart eddig Berith!?
*Teszi fel a kérdést, majd sárgán izzó tekintete Soynarára siklik. Ha a döbbenettől és a látottaktól egyáltalán észhez tér, akkor mostanában kezdhet el rohanni egy újabb támadáshoz. Argath a maga pirtianesi méltóságával, lassú léptekkel elindul felé, és a kicsi lényben egy pillanatra az ütő is megáll (egészen pontosan őt is átjárja a csontig ható félelem a fődémon tekintetétől).*
-Majd én elintézem!
*Mondja határozottan Berithnek, ám tekintetét már nem veszi le a tündérről. Nem ijedt meg a fegyvertől, noha pontosan tudja, hogy miféle fegyver az.*
2189. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2016-12-16 20:12:59
Üzenet elküldve: 2016-12-16 20:12:59
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1658
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1658
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
//Sa'argathot Ébredése//
//Szellemirtók//
//Kezdetek//
*Learon csak félig meddig látja Soynarát, mert minden figyelmét leköti, hogy így sérülten védekezik. Jelenleg az is nehezére esik, hogy normálisan kilásson a fejéből, több sebből vérzik, és fáradt is, de az tartja benne a lelket, hogy muszáj résen lennie, mert ha saját életét nem is félti, azért a kis tündérért odadobná az életét.* ~Megígértem, hogy meg fogom védeni!~ *Legalább annyira ragaszkodik már ehhez a lányhoz, mintha az nyájának egyik tagja lenne. Egy aranyos kis birka, aki ebben a pillanatban változik át a szeme láttára valami hatalmas, erős és fürge fenevaddá. Legalábbis ahhoz tudná hasonlítani őt a pásztormágus, amikor meglátja a mozdulatot, és az utána következő támadást, abban a pillanatba amikor már biztosra veszi a halálát a saját, sikertelen támadása után. Azonban arra ami történik, legvadabb álmaiban sem gondolt volna.*
-A jó édes? *Be sem tudja fejezni a mondatot, mert máris beteríti a cafatjaira széjjeleső kutyadémon belsősége. Éppen, hogy előtte csukta be a szemét, nagy szerencséjére. Ki tudja milyen hatással van eme démoni matéria az emberi nyálkahártyára... Ekkor repül el apró megmentője jó pár méterre. A pásztor pedig kirántja a fegyvert a földből, és megrohamozza ellenségét, reményei szerint annyi időre elvonja a figyelmet a tündérről, amíg az összeszedi magát, és újra tud támadni a csodafegyverével. Ha a kecskésnek lehetősége nyílik támadni, akkor lesújt, de ha túl veszélyesnek ítéli meg a helyzetet, akkor inkább védekezni próbál, miközben folyamatosan közeledik a megtestesült gonoszhoz.*
-Mi a fenék vagytok ti, és mit akartok tőlünk? *Kérdezi a lénytől felindultan, szinte már ordítva.*
//Szellemirtók//
//Kezdetek//
*Learon csak félig meddig látja Soynarát, mert minden figyelmét leköti, hogy így sérülten védekezik. Jelenleg az is nehezére esik, hogy normálisan kilásson a fejéből, több sebből vérzik, és fáradt is, de az tartja benne a lelket, hogy muszáj résen lennie, mert ha saját életét nem is félti, azért a kis tündérért odadobná az életét.* ~Megígértem, hogy meg fogom védeni!~ *Legalább annyira ragaszkodik már ehhez a lányhoz, mintha az nyájának egyik tagja lenne. Egy aranyos kis birka, aki ebben a pillanatban változik át a szeme láttára valami hatalmas, erős és fürge fenevaddá. Legalábbis ahhoz tudná hasonlítani őt a pásztormágus, amikor meglátja a mozdulatot, és az utána következő támadást, abban a pillanatba amikor már biztosra veszi a halálát a saját, sikertelen támadása után. Azonban arra ami történik, legvadabb álmaiban sem gondolt volna.*
-A jó édes? *Be sem tudja fejezni a mondatot, mert máris beteríti a cafatjaira széjjeleső kutyadémon belsősége. Éppen, hogy előtte csukta be a szemét, nagy szerencséjére. Ki tudja milyen hatással van eme démoni matéria az emberi nyálkahártyára... Ekkor repül el apró megmentője jó pár méterre. A pásztor pedig kirántja a fegyvert a földből, és megrohamozza ellenségét, reményei szerint annyi időre elvonja a figyelmet a tündérről, amíg az összeszedi magát, és újra tud támadni a csodafegyverével. Ha a kecskésnek lehetősége nyílik támadni, akkor lesújt, de ha túl veszélyesnek ítéli meg a helyzetet, akkor inkább védekezni próbál, miközben folyamatosan közeledik a megtestesült gonoszhoz.*
-Mi a fenék vagytok ti, és mit akartok tőlünk? *Kérdezi a lénytől felindultan, szinte már ordítva.*
2188. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2016-12-14 10:28:53
Üzenet elküldve: 2016-12-14 10:28:53
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 318
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 318
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Sa'argathot Ébredése//
//Szellemirtók//
//Kezdetek//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
*Szíve minden vágyával óhajtja, hogy Learon irháját megmenthesse és úgy tűnik, vágya valóra válik, még azelőtt sikerül a karddal elpusztítania a legsötétebb, túl sokat vacsorázós, hasfájós rémálomból eléjük toppant szörnyet, hogy Learonból pokolkutya eledel vált volna. A démoni ringyó által ejtett sebet szinte észre sem veszi, most minden idegszála a túlélésre koncentrál. De a kutya látványos pusztulását látva mégis megtorpan és ez lesz a veszte. Egy aljas csáp tekeredik a bokájára. A következő pillanatban már száguld keresztül a levegőn, hogy aztán nagyot nyekkenve csapódjon a földbe és még métereket csússzon, mielőtt megállna. Kicsit kábán tápászkodik fel, de tudja, ha most újra félénk tündér lány lesz, akkor vége mindennek, azt pedig nem akarja. Gyorsan visszavedlik hát rendíthetetlen amazon lovaggá és fájdalmával mit sem törődve, repülés közben sem elengedett kardját csapásra emelve, harsány csatakiáltással indul rohamra a csápos szajha felé, remélve, hogy közben Learon sem a feneke vakargatásával múlatja az időt, hanem összeszedi magát és legalább megpróbálja elterelni az ellenség figyelmét.*
//Szellemirtók//
//Kezdetek//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
*Szíve minden vágyával óhajtja, hogy Learon irháját megmenthesse és úgy tűnik, vágya valóra válik, még azelőtt sikerül a karddal elpusztítania a legsötétebb, túl sokat vacsorázós, hasfájós rémálomból eléjük toppant szörnyet, hogy Learonból pokolkutya eledel vált volna. A démoni ringyó által ejtett sebet szinte észre sem veszi, most minden idegszála a túlélésre koncentrál. De a kutya látványos pusztulását látva mégis megtorpan és ez lesz a veszte. Egy aljas csáp tekeredik a bokájára. A következő pillanatban már száguld keresztül a levegőn, hogy aztán nagyot nyekkenve csapódjon a földbe és még métereket csússzon, mielőtt megállna. Kicsit kábán tápászkodik fel, de tudja, ha most újra félénk tündér lány lesz, akkor vége mindennek, azt pedig nem akarja. Gyorsan visszavedlik hát rendíthetetlen amazon lovaggá és fájdalmával mit sem törődve, repülés közben sem elengedett kardját csapásra emelve, harsány csatakiáltással indul rohamra a csápos szajha felé, remélve, hogy közben Learon sem a feneke vakargatásával múlatja az időt, hanem összeszedi magát és legalább megpróbálja elterelni az ellenség figyelmét.*
2187. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2016-12-11 21:18:40
Üzenet elküldve: 2016-12-11 21:18:40
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 608
OOC üzenetek: 70
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 608
OOC üzenetek: 70
Játékstílus: Vakmerő
//Sa'argathot Ébredése//
//Szellemirtók//
//Kezdetek//
*A leltár nem túl sok kecsegtető dologgal tudja biztatni a szerzetest, azért mégis számba vesz mindent, amit hirtelen hasznosnak vélhet. Ekkor azonban Argath felkiált, s Bato, akármennyire is óvatos volt eleddig, most óvatlanul rá emeli a tekintetét. Meg is bűnhődik, ugyanis újra a csontjáig hatoló félelemmel kell megbirkóznia. Különös érzés félni, mikor az ember már nem félt semmit - még a saját életét sem, mégis indokolatlanul retteg néhány másodpercig, de a démon nekikezd a valami varázslatnak, s hamarosan egy a Holdudvarihoz hasonló jelenség nyílik előtte, bár a túloldalára nem lát át, csak a fekete ürességet látja benne. A hasonlóság miatt azt feltételezi, hogy a testtelen űrbe, a lélektelen semmiségbe vezet a kapu, talán az ő fajának szülőhazájába. Némi megnyugvással tölti el, hogy nem a barátai után ered - akár téved akár nem. Felszólal eztán egy kérdés, ami pontosan annyira meglepi, mintha most egy nyuszi mászna elő Argath erszényéből, és felkiáltana, hogy bűvészmutatvány volt az egész. A kérdés nyomán már lendül is a fáklya fenyegetően az olajjal átitatott farakás felé, amire Bato az egyetlen elfogadható választ adja.*
-Soha.
*Hangja csendes, nyugodt, érezhetően beletörődött a sorsába. Innen már akkor sem volt kiút, mikor a nő felnyársalta. Az események megállíthatatlan sodra viszi magával a kopasz szerzetest egy elkerülhetetlen vég felé, bármit is tesz vagy mond. A szemét lesüti, ajkait összezárja, lassan, ütemesen veszi a levegőt, amíg az még tiszta, s a rönkök égésének melléktermékével még nem szennyezett oxigénnel tudja megtölteni a tüdejét.*
//Szellemirtók//
//Kezdetek//
*A leltár nem túl sok kecsegtető dologgal tudja biztatni a szerzetest, azért mégis számba vesz mindent, amit hirtelen hasznosnak vélhet. Ekkor azonban Argath felkiált, s Bato, akármennyire is óvatos volt eleddig, most óvatlanul rá emeli a tekintetét. Meg is bűnhődik, ugyanis újra a csontjáig hatoló félelemmel kell megbirkóznia. Különös érzés félni, mikor az ember már nem félt semmit - még a saját életét sem, mégis indokolatlanul retteg néhány másodpercig, de a démon nekikezd a valami varázslatnak, s hamarosan egy a Holdudvarihoz hasonló jelenség nyílik előtte, bár a túloldalára nem lát át, csak a fekete ürességet látja benne. A hasonlóság miatt azt feltételezi, hogy a testtelen űrbe, a lélektelen semmiségbe vezet a kapu, talán az ő fajának szülőhazájába. Némi megnyugvással tölti el, hogy nem a barátai után ered - akár téved akár nem. Felszólal eztán egy kérdés, ami pontosan annyira meglepi, mintha most egy nyuszi mászna elő Argath erszényéből, és felkiáltana, hogy bűvészmutatvány volt az egész. A kérdés nyomán már lendül is a fáklya fenyegetően az olajjal átitatott farakás felé, amire Bato az egyetlen elfogadható választ adja.*
-Soha.
*Hangja csendes, nyugodt, érezhetően beletörődött a sorsába. Innen már akkor sem volt kiút, mikor a nő felnyársalta. Az események megállíthatatlan sodra viszi magával a kopasz szerzetest egy elkerülhetetlen vég felé, bármit is tesz vagy mond. A szemét lesüti, ajkait összezárja, lassan, ütemesen veszi a levegőt, amíg az még tiszta, s a rönkök égésének melléktermékével még nem szennyezett oxigénnel tudja megtölteni a tüdejét.*
2186. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2016-12-11 13:01:17
Üzenet elküldve: 2016-12-11 13:01:17
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 237
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 237
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Szelíd
//Sa'argathot Ébredése//
//Szellemirtók//
//Kezdetek//
//Learon és Soynara//
*Soynara szinte lesben áll, amint éhes ragadozóként, vérben forgó szemekkel, adrenalinnal átitatva várja azt a pillanatot, amikor a csápok megmozdulnak. Az idő számára lelassul, amint az eset megtörténik, és egy pillanatra hallja önnön szívének a dobbanását. Belső énje szabadjára engedi a párducot, és egy kecses mozdulattal oldalra szökken a csápok elől. Az egyik oldalsó csáp még így is eléri az oldalát, de komolyabb sérülést nem kap a nő, mert az csupán a ruháját szakítja szét, s nagyjából egy centi mély sebet ejt az oldalbőrén. Az adrenalintól átitatva viszont mindezt meg sem érzi a kicsiny hős, és olyan mozdulatsort tesz, ami az előtte álló démoni nőt meglepi. Egy kikerülő manőverrel fűszerezve a pokolkutyára támad a tündérke, ami egy veterán katonának is tökéletesen kivitelezett támadás volna, nem hogy egy tapasztalatlan lénynek, aki először forgat kardot!
A pásztormágus viszont nincs ilyen jó helyzetben. Az irdatlan állkapocs elől ugyan elugrik -az az arca előtt csattan néhány centivel-, ám az ellentámadáshoz meglendített csatabárd célt téveszt. Az irdatlanul gyors jószág könnyedén elrántja a fejét a válaszcsapás elől, és Learon fegyvere egyenesen a földben landol. Egy pillanatra beleles a pokolkutya szemébe, és akkor ott tudja, hogy nem menekülhet. Az ellenfele halálosan pontos és gyors, és ráadásul a végzetosztó fogai csak néhány centiméterre vannak a férfi fejétől. A pokolkutya tekintetéből kiolvasható, hogy biztosra veszi a győzelmét, és hogy a következő mozdulattal kíméletlenül bevégzi, amit elkezdett. Learon lelki szemei előtt lepereg eddigi élete, majd erős késztetést érez arra, hogy becsukja a szemét, hogy ezzel is elbújjon a közelgő halál gondolata elől.
Ám a pokolkutya sem számított az érkező Soynarára, aki a villámkard suhintásával megelőzi a halálos csapás kivitelezését.
A csodafegyver felhasítja a pokolkutya oldalát, amire annak torkából Learon arca előtt közvetlenül kitör egy halálsikoly -szemhéját és arcát ragadós nyállal terítve be-, majd megrázkódik, amint a kardból kiáramló energia átjárja a testét. A villámnyelvek körülölelik, és néhány másodpercig még a négy lábán ácsorog, majd elfeketedik és kisebb-nagyobb darabok szakadnak ki a testéből, mígnem egy nagy adag izzó hamukupac nem lesz belőle.
Soynara egyetlen csapással legyőzte a pokolkutyát, ám cserébe meg is fizeti az árát. Amíg a támadással végez, szinte észre sem veszi, hogy a bokáját megragadja egy csáp, majd egy határozott mozdulattal úgy tíz-tizenöt méterre eldobja a kicsiny testet egyenesen a fák közé. Könnyen lehet, hogy a csodafegyver is kiesik a kezéből, és a fa tövébe esik, míg neki igencsak fájdalmas lesz az érkezés a fákkal tarkított terepen.*
//Bato//
*A máglyán egyébként kicsit nyugodtabb a helyzet, amit a kopasz férfi kicsit sem vidáman tölt el nézelődéssel. Ami a segítségére siető tárgyakat illeti, nos, talál ezt-azt. Tekintete a földön heverő obszidiántőrt keresi, amit meg is talál. Nagyjából tíz méterre hever tőle, s pontosan abban az állapotban, ahogy Berith kicsavarta a kezéből és leejtette. Aztán ott vannak a lándzsák is. No, nem csak az a kettő, amivel a korábbi támadóit kiszögezte, hanem egy egész tucat használaton kívüli is, ami a törzsfőnöki sátor mellett rögtönzött előtető alatt van a deszkának támasztva. Aztán ott vannak még a fáklyák is, amik elszórtan adnak fényt a táborban. Nem sokáig tud azonban nézelődni, mert Argath felüvölt.*
-Áááággrrhh! A kiskutyám!
*Félelmetes tekintetét Batóra emeli, amitől a férfit ismét elönti a félelem.*
-Most el kell mennem, halandó! Ám választást kínálok neked!
*Mondja, majd előhúzza a kardját, és néhány szót elmormol, majd beleszúrja a térbe a kardot, és meghasítja. Fekete térkapu nyílik meg Bato szeme láttára.*
-Látom benned a potenciált! Állj át hozzám, s hosszú életed lesz Sa'Tereth szolgálatában, hatalommal a kezedben! Vagy halj meg most, azonnal!
*Éteri szél csapja meg a kikötözött férfit a kapu felől, majd Argath, hogy nyomatékot adjon a szavainak, meglendíti a fáklyát felé.*
-Mit választasz hát, halandó?! Életet, vagy halált? Szolgálatot, vagy bukást?
*Kérdezi, miközben türelmetlenül ácsorog a térkapu előtt.*
//Szellemirtók//
//Kezdetek//
//Learon és Soynara//
*Soynara szinte lesben áll, amint éhes ragadozóként, vérben forgó szemekkel, adrenalinnal átitatva várja azt a pillanatot, amikor a csápok megmozdulnak. Az idő számára lelassul, amint az eset megtörténik, és egy pillanatra hallja önnön szívének a dobbanását. Belső énje szabadjára engedi a párducot, és egy kecses mozdulattal oldalra szökken a csápok elől. Az egyik oldalsó csáp még így is eléri az oldalát, de komolyabb sérülést nem kap a nő, mert az csupán a ruháját szakítja szét, s nagyjából egy centi mély sebet ejt az oldalbőrén. Az adrenalintól átitatva viszont mindezt meg sem érzi a kicsiny hős, és olyan mozdulatsort tesz, ami az előtte álló démoni nőt meglepi. Egy kikerülő manőverrel fűszerezve a pokolkutyára támad a tündérke, ami egy veterán katonának is tökéletesen kivitelezett támadás volna, nem hogy egy tapasztalatlan lénynek, aki először forgat kardot!
A pásztormágus viszont nincs ilyen jó helyzetben. Az irdatlan állkapocs elől ugyan elugrik -az az arca előtt csattan néhány centivel-, ám az ellentámadáshoz meglendített csatabárd célt téveszt. Az irdatlanul gyors jószág könnyedén elrántja a fejét a válaszcsapás elől, és Learon fegyvere egyenesen a földben landol. Egy pillanatra beleles a pokolkutya szemébe, és akkor ott tudja, hogy nem menekülhet. Az ellenfele halálosan pontos és gyors, és ráadásul a végzetosztó fogai csak néhány centiméterre vannak a férfi fejétől. A pokolkutya tekintetéből kiolvasható, hogy biztosra veszi a győzelmét, és hogy a következő mozdulattal kíméletlenül bevégzi, amit elkezdett. Learon lelki szemei előtt lepereg eddigi élete, majd erős késztetést érez arra, hogy becsukja a szemét, hogy ezzel is elbújjon a közelgő halál gondolata elől.
Ám a pokolkutya sem számított az érkező Soynarára, aki a villámkard suhintásával megelőzi a halálos csapás kivitelezését.
A csodafegyver felhasítja a pokolkutya oldalát, amire annak torkából Learon arca előtt közvetlenül kitör egy halálsikoly -szemhéját és arcát ragadós nyállal terítve be-, majd megrázkódik, amint a kardból kiáramló energia átjárja a testét. A villámnyelvek körülölelik, és néhány másodpercig még a négy lábán ácsorog, majd elfeketedik és kisebb-nagyobb darabok szakadnak ki a testéből, mígnem egy nagy adag izzó hamukupac nem lesz belőle.
Soynara egyetlen csapással legyőzte a pokolkutyát, ám cserébe meg is fizeti az árát. Amíg a támadással végez, szinte észre sem veszi, hogy a bokáját megragadja egy csáp, majd egy határozott mozdulattal úgy tíz-tizenöt méterre eldobja a kicsiny testet egyenesen a fák közé. Könnyen lehet, hogy a csodafegyver is kiesik a kezéből, és a fa tövébe esik, míg neki igencsak fájdalmas lesz az érkezés a fákkal tarkított terepen.*
//Bato//
*A máglyán egyébként kicsit nyugodtabb a helyzet, amit a kopasz férfi kicsit sem vidáman tölt el nézelődéssel. Ami a segítségére siető tárgyakat illeti, nos, talál ezt-azt. Tekintete a földön heverő obszidiántőrt keresi, amit meg is talál. Nagyjából tíz méterre hever tőle, s pontosan abban az állapotban, ahogy Berith kicsavarta a kezéből és leejtette. Aztán ott vannak a lándzsák is. No, nem csak az a kettő, amivel a korábbi támadóit kiszögezte, hanem egy egész tucat használaton kívüli is, ami a törzsfőnöki sátor mellett rögtönzött előtető alatt van a deszkának támasztva. Aztán ott vannak még a fáklyák is, amik elszórtan adnak fényt a táborban. Nem sokáig tud azonban nézelődni, mert Argath felüvölt.*
-Áááággrrhh! A kiskutyám!
*Félelmetes tekintetét Batóra emeli, amitől a férfit ismét elönti a félelem.*
-Most el kell mennem, halandó! Ám választást kínálok neked!
*Mondja, majd előhúzza a kardját, és néhány szót elmormol, majd beleszúrja a térbe a kardot, és meghasítja. Fekete térkapu nyílik meg Bato szeme láttára.*
-Látom benned a potenciált! Állj át hozzám, s hosszú életed lesz Sa'Tereth szolgálatában, hatalommal a kezedben! Vagy halj meg most, azonnal!
*Éteri szél csapja meg a kikötözött férfit a kapu felől, majd Argath, hogy nyomatékot adjon a szavainak, meglendíti a fáklyát felé.*
-Mit választasz hát, halandó?! Életet, vagy halált? Szolgálatot, vagy bukást?
*Kérdezi, miközben türelmetlenül ácsorog a térkapu előtt.*
2185. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2016-12-10 14:12:05
Üzenet elküldve: 2016-12-10 14:12:05
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1658
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1658
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
//Sa'argathot Ébredése//
//Szellemirtók//
//Kezdetek//
*Learon miközben már örül, hogy talán nyerhet egy kis egérutat a lánynak, vagy megölhetik a pokolkutyát, akkor hallja, hogy bizony nem lesz ez olyan egyszerű, mint elsőre képzelte. Szörnyű zsivajjal realizálódik valami a szörnyeteg mellett, aminek ő csak a lábát látja, később pedig már beszédhangját is, miközben ráuszítja a szörnyet, és megtámadja Soynarát. Mivel ok ideje nincsen, és még mindig csak félig tért észhez a férfi, oldalra szökken, hogy az ormótlan fej, a tűhegyes fogakkal ne trancsírozza szét amúgy is kótyagos fejét, és lecsap a démon nyaka felé. Egyetlen pillantást vet csap a lány felé, ennél többet nem tud társára szánni, mert az ő ellensége is éppen elég veszélyes, hogy csakis rá koncentrálódjon a figyelme. Így is valószínű, hogy nem élik túl a küzdelmet.*
-Takarodj a bánatba, te szörnyeteg! *Ekkor érkezhet Soynara is a maga támadásával, ha persze túlélte a csápos támadást és az nem akasztotta meg céljában. Ha sikerül a lényt megvágnia, Learon elismeréssel adózik bátorsága előtt.*
-Nem semmi lány vagy te, az már biztos! *Húzódik széles vigyorra a szája.*
//Szellemirtók//
//Kezdetek//
*Learon miközben már örül, hogy talán nyerhet egy kis egérutat a lánynak, vagy megölhetik a pokolkutyát, akkor hallja, hogy bizony nem lesz ez olyan egyszerű, mint elsőre képzelte. Szörnyű zsivajjal realizálódik valami a szörnyeteg mellett, aminek ő csak a lábát látja, később pedig már beszédhangját is, miközben ráuszítja a szörnyet, és megtámadja Soynarát. Mivel ok ideje nincsen, és még mindig csak félig tért észhez a férfi, oldalra szökken, hogy az ormótlan fej, a tűhegyes fogakkal ne trancsírozza szét amúgy is kótyagos fejét, és lecsap a démon nyaka felé. Egyetlen pillantást vet csap a lány felé, ennél többet nem tud társára szánni, mert az ő ellensége is éppen elég veszélyes, hogy csakis rá koncentrálódjon a figyelme. Így is valószínű, hogy nem élik túl a küzdelmet.*
-Takarodj a bánatba, te szörnyeteg! *Ekkor érkezhet Soynara is a maga támadásával, ha persze túlélte a csápos támadást és az nem akasztotta meg céljában. Ha sikerül a lényt megvágnia, Learon elismeréssel adózik bátorsága előtt.*
-Nem semmi lány vagy te, az már biztos! *Húzódik széles vigyorra a szája.*
2184. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2016-12-08 22:49:50
Üzenet elküldve: 2016-12-08 22:49:50
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 608
OOC üzenetek: 70
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 608
OOC üzenetek: 70
Játékstílus: Vakmerő
//Sa'argathot Ébredése//
//Szellemirtók//
//Kezdetek//
*Ha Bato tudná, hogy a többieknek most milyen nehéz a sorsa, sokkal rosszabbul érezné magát, de még mindig őszintén hiszi, hogy a két társa már a Pegazus tüzének melegében kortyolgatnak egy pohár finom jázminteát. Vagy amilyet szeretnének, Bato egészen biztosan azt a jázminteát preferálná, amit Syss vett neki a piacon. Vagy azt a borsmentát, amit a tavaszünnepen vett magának. Elkezdi mérlegelni, hogy melyik is esne neki jobban, és arra jut, hogy talán most mégis a borsmenta mellett döntene. Vagy a praktikusság okán egy kis kamilla, attól jobbat alszik. Wojest újbóli említésére viszont Argath igencsak kikel magából, s egy pillanatra már meg is lebegteti Bato szeme előtt az élete végét jelentő narancssárgásan lobogó lángú fáklyát, a kopasz lehunyja a szemét és várja a lángra lobbanó olaj áztatta fa mással összetéveszthetetlen hangját. Helyette viszont a démonfajzat elégedett sóhaja, ami megtöri a pillanatot.*
-Micsoda?
*Kapja fel a fejét, s egy pillanatra a fogva tartója fordítja tekintetét, de ha szerencséje van még azelőtt el tud fordulni, hogy az megint a szemébe nézzen.*
~Az nem lehet. Miért? Mit keresnek még itt?~
*Rágódik kicsit a gondolaton, majd akármennyire is reménytelennek tűnik a helyzet, a lehető legkevésbé feltűnően elkezdi alaposabban felmérni a környezetét, hogy mi lehet bármilyen szinten a segítésükre, ha ők ketten is ide kényszerülnek. Először a földön heverő obszidián tőrt keresi fel, amit ha minden igaz akkor hagyott el, mikor először a földre rogyott a hirtelen jött fájdalomtól. Hogy talál-e valami mást is, ami jelentőséggel bírhat Soynara és Learon életének megóvásáért küzdött harcban, az csak a szerencséjén és szemfülességén múlik.*
//Szellemirtók//
//Kezdetek//
*Ha Bato tudná, hogy a többieknek most milyen nehéz a sorsa, sokkal rosszabbul érezné magát, de még mindig őszintén hiszi, hogy a két társa már a Pegazus tüzének melegében kortyolgatnak egy pohár finom jázminteát. Vagy amilyet szeretnének, Bato egészen biztosan azt a jázminteát preferálná, amit Syss vett neki a piacon. Vagy azt a borsmentát, amit a tavaszünnepen vett magának. Elkezdi mérlegelni, hogy melyik is esne neki jobban, és arra jut, hogy talán most mégis a borsmenta mellett döntene. Vagy a praktikusság okán egy kis kamilla, attól jobbat alszik. Wojest újbóli említésére viszont Argath igencsak kikel magából, s egy pillanatra már meg is lebegteti Bato szeme előtt az élete végét jelentő narancssárgásan lobogó lángú fáklyát, a kopasz lehunyja a szemét és várja a lángra lobbanó olaj áztatta fa mással összetéveszthetetlen hangját. Helyette viszont a démonfajzat elégedett sóhaja, ami megtöri a pillanatot.*
-Micsoda?
*Kapja fel a fejét, s egy pillanatra a fogva tartója fordítja tekintetét, de ha szerencséje van még azelőtt el tud fordulni, hogy az megint a szemébe nézzen.*
~Az nem lehet. Miért? Mit keresnek még itt?~
*Rágódik kicsit a gondolaton, majd akármennyire is reménytelennek tűnik a helyzet, a lehető legkevésbé feltűnően elkezdi alaposabban felmérni a környezetét, hogy mi lehet bármilyen szinten a segítésükre, ha ők ketten is ide kényszerülnek. Először a földön heverő obszidián tőrt keresi fel, amit ha minden igaz akkor hagyott el, mikor először a földre rogyott a hirtelen jött fájdalomtól. Hogy talál-e valami mást is, ami jelentőséggel bírhat Soynara és Learon életének megóvásáért küzdött harcban, az csak a szerencséjén és szemfülességén múlik.*
2183. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2016-12-08 21:23:19
Üzenet elküldve: 2016-12-08 21:23:19
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 318
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 318
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Sa'argathot Ébredése//
//Szellemirtók//
//Kezdetek//
*Maga a puszta létezés válik ketté sikoltva, ahogy valami durva, érzéketlen hatalom gyenge minőségű ruhazsebkendő széthasításának könnyedségével feltépi a valóság szövetét, hogy sötét akaratával megerőszakolva a természet erényét sikoltva, combját összeszorítva, harapva-karmolva védő rendjét, a tündér elé okádja megátalkodott, ében lelkű, perverz vágyú szolgáját. Soynara szinte fel sem fogja az elé lépő nő szépségét, szemét nem ámítja hazug báj, tekintete acélos pillantású, évszázados hagyományokat büszkén őrző törpe mesterek keze alól kikerült, sosem csorbuló, soha el nem vásó fúró módjára tör keresztül a gonosz lyukból előlépő némber látszólagos szimpatikusságán, hogy annak szemén keresztül egyenesen a lelkébe tekintve magára a végtelenül éhes, iszonytató Semmire vethessen pillantást. Szíve a torkában dobog és minden tagjában érzi az éltető lüktetést, ami, mint egy harci dob, melyet eksztázisban üvöltő ork fanatikusok vernek hatalmas, csata hevében szorongatott csatabárd nyelétől kérgesedett tenyérrel, küzdelemre hangolja a lányt. Ha bármi kétsége lett volna arról, hogy a szeme elé kerülő teremtmény a velejéig gonosz, a hatalmas szörnyetegen kedveskedő végigsimító kéz meggyőzi róla, hogy nem egy véleményen vannak arról, hogyan kéne működnie a világnak, mi lenne a megfelelő módja a rendelkezésre álló erőforrások mindenki számára előnyös elosztásának, továbbá gyanús, hogy ezzel párhuzamosan az egyént megillető szabadságjogok kérdésében is kibékíthetetlen ellentét feszül közöttük. A nő szavai nem cáfolnak rá a benyomásra, szegény Learonra uszítja rettenetes szolgáját, majd tekintete és megátalkodott szándéka Soynara irányába fordul. A lány tudja, itt az idő. Lelke mélyéről, mint túlfőzött virsli cafatjaival tarkított, fedő alól kifutó hab, tör elő a fény maga, hogy beragyogja a lány elméjét. Szemernyi kétsége sincs arról, hogy mit kell tennie. Mintha tízezer dobos ütne egyszerre, mintha csatába, dicsőségbe menetelő sereg számtalan katonájának bal lába egyszerre csattanna a földhöz, mintha milliónyi, becsületes munkában hegyomlásnyira izmosodott kovács csapna egyszerre az üllőjére tett izzó acélra, hogy igaz embereknek, elfeknek, félelfeknek, sötételfeknek, törpéknek, gnómoknak, óriásoknak, orkoknak és végül, de nem utolsó sorban tündéreknek készítsen fegyvert, amivel síkra szállhatnak a gonosz hatalmak ellen, úgy csattan a lány szemhéja, ahogy pislog egyet, hogy megnedvesítse a retináját.
Aztán félreugrik a csápok elől, megkerüli a fát és Learon irányából támad a bestiára. Az óriás kutya szemeit veszi célba a karddal, amik lejjebb kerültek, ahogy az a rohadt dög a férfit próbálja megharapni.*
//Szellemirtók//
//Kezdetek//
*Maga a puszta létezés válik ketté sikoltva, ahogy valami durva, érzéketlen hatalom gyenge minőségű ruhazsebkendő széthasításának könnyedségével feltépi a valóság szövetét, hogy sötét akaratával megerőszakolva a természet erényét sikoltva, combját összeszorítva, harapva-karmolva védő rendjét, a tündér elé okádja megátalkodott, ében lelkű, perverz vágyú szolgáját. Soynara szinte fel sem fogja az elé lépő nő szépségét, szemét nem ámítja hazug báj, tekintete acélos pillantású, évszázados hagyományokat büszkén őrző törpe mesterek keze alól kikerült, sosem csorbuló, soha el nem vásó fúró módjára tör keresztül a gonosz lyukból előlépő némber látszólagos szimpatikusságán, hogy annak szemén keresztül egyenesen a lelkébe tekintve magára a végtelenül éhes, iszonytató Semmire vethessen pillantást. Szíve a torkában dobog és minden tagjában érzi az éltető lüktetést, ami, mint egy harci dob, melyet eksztázisban üvöltő ork fanatikusok vernek hatalmas, csata hevében szorongatott csatabárd nyelétől kérgesedett tenyérrel, küzdelemre hangolja a lányt. Ha bármi kétsége lett volna arról, hogy a szeme elé kerülő teremtmény a velejéig gonosz, a hatalmas szörnyetegen kedveskedő végigsimító kéz meggyőzi róla, hogy nem egy véleményen vannak arról, hogyan kéne működnie a világnak, mi lenne a megfelelő módja a rendelkezésre álló erőforrások mindenki számára előnyös elosztásának, továbbá gyanús, hogy ezzel párhuzamosan az egyént megillető szabadságjogok kérdésében is kibékíthetetlen ellentét feszül közöttük. A nő szavai nem cáfolnak rá a benyomásra, szegény Learonra uszítja rettenetes szolgáját, majd tekintete és megátalkodott szándéka Soynara irányába fordul. A lány tudja, itt az idő. Lelke mélyéről, mint túlfőzött virsli cafatjaival tarkított, fedő alól kifutó hab, tör elő a fény maga, hogy beragyogja a lány elméjét. Szemernyi kétsége sincs arról, hogy mit kell tennie. Mintha tízezer dobos ütne egyszerre, mintha csatába, dicsőségbe menetelő sereg számtalan katonájának bal lába egyszerre csattanna a földhöz, mintha milliónyi, becsületes munkában hegyomlásnyira izmosodott kovács csapna egyszerre az üllőjére tett izzó acélra, hogy igaz embereknek, elfeknek, félelfeknek, sötételfeknek, törpéknek, gnómoknak, óriásoknak, orkoknak és végül, de nem utolsó sorban tündéreknek készítsen fegyvert, amivel síkra szállhatnak a gonosz hatalmak ellen, úgy csattan a lány szemhéja, ahogy pislog egyet, hogy megnedvesítse a retináját.
Aztán félreugrik a csápok elől, megkerüli a fát és Learon irányából támad a bestiára. Az óriás kutya szemeit veszi célba a karddal, amik lejjebb kerültek, ahogy az a rohadt dög a férfit próbálja megharapni.*
2182. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2016-12-08 20:28:42
Üzenet elküldve: 2016-12-08 20:28:42
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 237
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 237
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Szelíd
//Sa'argathot Ébredése//
//Szellemirtók//
//Kezdetek//
//Learon és Soynara//
*A kicsi tündér oldalra vetődik, hogy a csapást elkerülje, ám hamar talpra is áll. Bátorságból nem szenved hiányt, amint ismét a pokolkutya felé fordul, hogy felvegye vele a reménytelennek ható küzdelmet. Valamikor az elhúzódó pillanatok egyikében Learon is összeszedi az erejét, és bár pontosan tudja, hogy az utolsó útja a fáról levezető rövid szakasz lesz, önfeláldozóan a tündér segítségére siet. Kihúzza a fából a rozsdás csatabárdot, majd a fatörzs takarásában leküzdi magát a lombok szintjéről. Ahogy a pokoli teremtmény nem láthatja a pásztormágust a vastag törzstől, úgy Learon sem érzékelheti azt, amit Soynara.
Az ördögi jószág mellett meghasad a tér, a hangja olyan, mint amikor az éteri szél találkozik a pokolkutya mélyről jövő morgásával -és ezt Learon is hallja, noha tudja, hogy nem jelent jót-. A tündér ahhoz hasonló képződményt lát, mint amelyiken ebbe a zord világba érkeztek, azzal a különbséggel, hogy ez egyáltalán nem fényes. Színe olyan, akár a legsötétebb éjszaka, míg a kaput szegélyező ködfelhő zöldes színben hömpölyög körülötte.
A kapun egy meglepően szép, barna hajú, filigrán nő lép ki. Alakja kecses, mosolya édes, ruhája pedig egy megtépázott kalandoréra emlékeztet. Pontosan a kutya mellé lép ki, majd végigsimítja az állat oldalát.
Erre a képre kerül elő Learon a fa mögül, noha a nőnek csak a lábát láthatja, mivel a nagytestű kutya a többit elrejti előle.*
-Argosz, intézd el a férfit a fa mögött! Én elszórakozom a tündérkével!
*Az ördögi nevetés után mindketten azonnal támadnak. A pokolkutya Learon felé indul, azaz, egészen pontosan szökken egy nagyot, és már ott is terem, hogy morgásokkal fűszerezve lecsapjon a férfire. Természetesen a fejét vette célba, ha nem védi ki, könnyen le is haraphatja a hatalmas állkapocs.
Syonara sem kap kellemesebb támadást. A démoni nő testéből -egészen pontosan a mellkasából- kivágódik három, nagyjából öt centiméter átmérőjű csáp. Fekete mind, akár az obszidián, és mindegyik egy-egy tüskében végződik. A tündér még hallja, hogy a csápok utat törnek a mellkason, és a bőrön keresztül, de ezt követően a figyelme vélhetően már a kivédésükre irányul. Mindhárom egyszerre érkezik, az egyik a jobb váll, a másik a bal, míg a harmadik a hasfal irányába.*
//Bato//
*Argath elmosolyodik a kopasz férfi monológján, amivel Berithet méltatja.*
-Ha nem engedelmeskedik, akkor meghal ő is! Sa'argathot ágyasnak teremtette, szolgálattal tartozik neki!
*Egy pillanatra eltöpreng azon, amit Bato mondott, majd olyan mozdulatot tesz, mintha hirtelen megvilágosodott volna. Mutató ujját az ég felé fordítja, és a hangjából ki is hallik egy mosolyféleség.*
-De nem baj! Akkor máris két gonddal lesz kevesebb, ráadásul Argosz is jóllakhat végre!
*A következő mondatok után viszont hirtelen bedühödik a Szellemlovas (ugyanis néhol így emlegetik Argathot).*
-Engem megölni!? Három ilyen amatőr semmirekellő halandó!? Mit képzel magáról Wojest, ki vagyok én!?
*A sárgás tekintete felizzik, majd a fáklyát a máglya felé lendíti.*
-Eleget beszéltél halandó! Most...
*A fejéhez kap, és néhány másodperc múlva hirtelen hangulatváltást produkál.*
-Jól van! Jól van! Az Ágyas megtalálta a barátaidat!
*Reménnyel teli fény izzik fel a szemében. Talán mégsem érzi úgy, hogy a hármas égetés helyett egy szenvedő lélekkel kell beérnie.*
//Szellemirtók//
//Kezdetek//
//Learon és Soynara//
*A kicsi tündér oldalra vetődik, hogy a csapást elkerülje, ám hamar talpra is áll. Bátorságból nem szenved hiányt, amint ismét a pokolkutya felé fordul, hogy felvegye vele a reménytelennek ható küzdelmet. Valamikor az elhúzódó pillanatok egyikében Learon is összeszedi az erejét, és bár pontosan tudja, hogy az utolsó útja a fáról levezető rövid szakasz lesz, önfeláldozóan a tündér segítségére siet. Kihúzza a fából a rozsdás csatabárdot, majd a fatörzs takarásában leküzdi magát a lombok szintjéről. Ahogy a pokoli teremtmény nem láthatja a pásztormágust a vastag törzstől, úgy Learon sem érzékelheti azt, amit Soynara.
Az ördögi jószág mellett meghasad a tér, a hangja olyan, mint amikor az éteri szél találkozik a pokolkutya mélyről jövő morgásával -és ezt Learon is hallja, noha tudja, hogy nem jelent jót-. A tündér ahhoz hasonló képződményt lát, mint amelyiken ebbe a zord világba érkeztek, azzal a különbséggel, hogy ez egyáltalán nem fényes. Színe olyan, akár a legsötétebb éjszaka, míg a kaput szegélyező ködfelhő zöldes színben hömpölyög körülötte.
A kapun egy meglepően szép, barna hajú, filigrán nő lép ki. Alakja kecses, mosolya édes, ruhája pedig egy megtépázott kalandoréra emlékeztet. Pontosan a kutya mellé lép ki, majd végigsimítja az állat oldalát.
Erre a képre kerül elő Learon a fa mögül, noha a nőnek csak a lábát láthatja, mivel a nagytestű kutya a többit elrejti előle.*
-Argosz, intézd el a férfit a fa mögött! Én elszórakozom a tündérkével!
*Az ördögi nevetés után mindketten azonnal támadnak. A pokolkutya Learon felé indul, azaz, egészen pontosan szökken egy nagyot, és már ott is terem, hogy morgásokkal fűszerezve lecsapjon a férfire. Természetesen a fejét vette célba, ha nem védi ki, könnyen le is haraphatja a hatalmas állkapocs.
Syonara sem kap kellemesebb támadást. A démoni nő testéből -egészen pontosan a mellkasából- kivágódik három, nagyjából öt centiméter átmérőjű csáp. Fekete mind, akár az obszidián, és mindegyik egy-egy tüskében végződik. A tündér még hallja, hogy a csápok utat törnek a mellkason, és a bőrön keresztül, de ezt követően a figyelme vélhetően már a kivédésükre irányul. Mindhárom egyszerre érkezik, az egyik a jobb váll, a másik a bal, míg a harmadik a hasfal irányába.*
//Bato//
*Argath elmosolyodik a kopasz férfi monológján, amivel Berithet méltatja.*
-Ha nem engedelmeskedik, akkor meghal ő is! Sa'argathot ágyasnak teremtette, szolgálattal tartozik neki!
*Egy pillanatra eltöpreng azon, amit Bato mondott, majd olyan mozdulatot tesz, mintha hirtelen megvilágosodott volna. Mutató ujját az ég felé fordítja, és a hangjából ki is hallik egy mosolyféleség.*
-De nem baj! Akkor máris két gonddal lesz kevesebb, ráadásul Argosz is jóllakhat végre!
*A következő mondatok után viszont hirtelen bedühödik a Szellemlovas (ugyanis néhol így emlegetik Argathot).*
-Engem megölni!? Három ilyen amatőr semmirekellő halandó!? Mit képzel magáról Wojest, ki vagyok én!?
*A sárgás tekintete felizzik, majd a fáklyát a máglya felé lendíti.*
-Eleget beszéltél halandó! Most...
*A fejéhez kap, és néhány másodperc múlva hirtelen hangulatváltást produkál.*
-Jól van! Jól van! Az Ágyas megtalálta a barátaidat!
*Reménnyel teli fény izzik fel a szemében. Talán mégsem érzi úgy, hogy a hármas égetés helyett egy szenvedő lélekkel kell beérnie.*
2181. hozzászólás ezen a helyszínen: Holdudvar
Üzenet elküldve: 2016-12-08 10:31:46
Üzenet elküldve: 2016-12-08 10:31:46
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1658
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1658
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
//Sa'argathot Ébredése//
//Szellemirtók//
//Kezdetek//
*Learon figyelemmel kíséri a bestia és a kis tündér harcát, miközben bosszankodik, hogy amaz nem futott el messzire.* ~Minek maradtál itt? Hiába van kardod, ha nem tudod használni! engem nem kell megvédeni.~ *A lélegzetét is visszafolytja mikor a lány oldalra vetődik, és csak akkor lélegzik fel, amikor nem tarolta el a szörnyeteg. Azt látja, hogy egyedül esélye sincs Soynarának. Ekkor találja meg a rozsdás csatabárdot. Nem egy jó állapotú valami, de ha már meg kell halnia, hát nem adja magát harc nélkül, az biztos! Kirángatja a fából a fegyvert és egyetlen pillantással szemrevételezi.* ~Jó lesz ez!~ *Abban reménykedik, hogy lesz annyi ereje, hogy a kis tündérnek időt szerezzen elmenekülni. Jelenleg azonban legnagyobb gondja az, hogy nem tud a fáról lejönni. Leugorni ostobaság lenne, azonnal összetörné magát a három méteres zuhanásban, főleg ilyen állapotban. Ha tudja, övébe tűzi a fegyvert, oda ahová egyébként a buzogányát szokta, és lemászik a fáról. A szörny és a lány harcával ellentétes oldalon, hogy lehetőleg az előtt leérjen, hogy az ökörkutya széttépi.* ~Talán nem is figyel rám, mert úgy gondolja, hogy megölt!~ *Ha leér a fáról, előveszi a fegyvert és megforgatja jobbjában. Az a terve, hogy kilép a fa mögül, és magára vonja a dög figyelmét, hogy a lány bevihessen egy csapást, a látszólag sokkal jobb állapotban lévő fegyverével.* ~Talán ha megvágom, meghal vérmérgezésben a dög.~ *Vigyorodik el, bár talán ez nem az a helyzet, ahol ilyesmin kéne gondolkodnia. Amint a szörny látómezejébe ér, hangosan felkiált.*
-Én vagyok az ellenfeled, pokolfajzat! *Lábait nem veti meg, úgy helyezkedik, hogy egy esetleges rohamnál, el tudjon ugrani, úgy, ahogyan előbb Soynara is tette.*
//Szellemirtók//
//Kezdetek//
*Learon figyelemmel kíséri a bestia és a kis tündér harcát, miközben bosszankodik, hogy amaz nem futott el messzire.* ~Minek maradtál itt? Hiába van kardod, ha nem tudod használni! engem nem kell megvédeni.~ *A lélegzetét is visszafolytja mikor a lány oldalra vetődik, és csak akkor lélegzik fel, amikor nem tarolta el a szörnyeteg. Azt látja, hogy egyedül esélye sincs Soynarának. Ekkor találja meg a rozsdás csatabárdot. Nem egy jó állapotú valami, de ha már meg kell halnia, hát nem adja magát harc nélkül, az biztos! Kirángatja a fából a fegyvert és egyetlen pillantással szemrevételezi.* ~Jó lesz ez!~ *Abban reménykedik, hogy lesz annyi ereje, hogy a kis tündérnek időt szerezzen elmenekülni. Jelenleg azonban legnagyobb gondja az, hogy nem tud a fáról lejönni. Leugorni ostobaság lenne, azonnal összetörné magát a három méteres zuhanásban, főleg ilyen állapotban. Ha tudja, övébe tűzi a fegyvert, oda ahová egyébként a buzogányát szokta, és lemászik a fáról. A szörny és a lány harcával ellentétes oldalon, hogy lehetőleg az előtt leérjen, hogy az ökörkutya széttépi.* ~Talán nem is figyel rám, mert úgy gondolja, hogy megölt!~ *Ha leér a fáról, előveszi a fegyvert és megforgatja jobbjában. Az a terve, hogy kilép a fa mögül, és magára vonja a dög figyelmét, hogy a lány bevihessen egy csapást, a látszólag sokkal jobb állapotban lévő fegyverével.* ~Talán ha megvágom, meghal vérmérgezésben a dög.~ *Vigyorodik el, bár talán ez nem az a helyzet, ahol ilyesmin kéne gondolkodnia. Amint a szörny látómezejébe ér, hangosan felkiált.*
-Én vagyok az ellenfeled, pokolfajzat! *Lábait nem veti meg, úgy helyezkedik, hogy egy esetleges rohamnál, el tudjon ugrani, úgy, ahogyan előbb Soynara is tette.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400