//Rossarie//
*Apollia összehúzza a szemöldökeit, úgy hallgatja a választ. Majd nemesi egyszerűséggel hány rá fittyet és újra beszélni kezd.*
- Rossie? Er? Rie? Ross?
*Kérdezgeti a lányt elgondolkozva. Fel sem merül benne, hogy ezzel megbánthatná. Igazából aki az alattuk dolgozók közül utálta őt, az is csak azért nem szerette, mert az apja nemes (vagyis ő is az) és ezen már segíteni nem lehetett. Egyébként meg nem igazán volt lehetősége gyakorolni másokkal a kommunikációt. Ha Rossarienak pedig nagyon nem tetszik a találgatás még mindig ott van rá a lehetősége, hogy közbeszóljon és megerősítse a véleményét, miszerint ne becézgessék.
Átterelődik a téma a tőrökre, Apollia igazán büszke a sajátjára, közben pedig Rossarie fegyverét sem becsüli le. Hiszen hiába szép a sajátja, ha nem tud vele egy aprócska vágást sem ejteni másokon.*
- Szerinted tudnék vele célba dobni?
*Kérdezi, s automatikusan tegezésre vált, hátha ettől könnyebben kialakul majd egy baráti kapcsolat kettejük között. Közben felemeli a tőrt is, mintha el akarná dobni, de persze a kezében hagyja. Nem lenne bölcs dolog a szűk helységben célba dobni, főleg nem egy amatőrnek.
Apolliának eszébe sem jut, hogy más esetleg kínosan érezheti magát a jelenlétében esetleg azért, mert más mint a többiek. Illetve annyira nem más, inkább csak beteges és a világ számára ismeretlen. nagyon sokáig a nemesség tagjai nem is tudtak a létezéséről.
A lány először megvonja a vállát, ami hát, ne valami nemesi kisasszonyhoz illő és ezzel ő is tisztában van.*
- Valami örökletes betegség lehet, édesanyámtól, de még senki sem találta ki igazán, hogy honnan ered és miért. Olyan allergiás reakciók, elsápadok meg elszíneződik a bőröm. Van néhány dolog, amik talán enyhítenek a tüneteken, de... nem érdekes.
*Apolliát nem érinti kényelmetlenül, ha a betegségéről van szó. Néhányan félve kérdeznek rá vagy jegyzik meg, mintha illetlenség lenne erről beszélni, pedig a kisasszony elég szabadosan beszél róla. Mondandója végét pedig már elhadarja, meg a kezével legyezgeti odébb a témát, hiszen az ablakon keresztül látja, hogy eltűnnek a fák és beérnek a városba.*
- Persze, persze!
*Mondja még Rossarienak, egyáltalán nem tűnik sértettnek. Sokkal jobban izgatja már Arthenior mintsem a betegsége. Kiordít a kocsisnak, hogy álljanak meg, s rögtön kipattan a kocsiból.*
- Innen gyalog megyünk.
*Mondja a kocsisnak, s rögtön faképnél is hagyja. Tesz néhány gyors lépést, körberohangálja az udvart és mindenre rácsodálkozik. Minden nagyon tetszik neki és olyan érdekesnek tűnik számára ez a hely.*
- Hú, ezt nézd meg!
*Mondja, és a padokra mutat. Végigsimít az érdekes mintákon, majd leül. Még simogatja kicsit az ülőeszközt, majd feláll és megint végighúzza rajta a kezét.*
- De szép!
*Kiált fel és máris pár lépéssel a lugasnál terem. Körbesétálja néhányszor, meg is tapogatja. A fűvel benőtt padokat is megszemléli közelről, de rájuk ülni nem mer.*
- Menjünk el a Barakkba!
*Kiált fel lelkesen, mikor a látottak alapján rájön, hogy tényleg Artheniorban van. Már nézegette eleget a város térképét, hogy ismerje rajta az épületek és negyedek elhelyezkedését. Az már más kérdés lesz, hogy a valóságban hogyan tudja használni a tudását. *