- Pedig a tolvajok nagy része nem éppen a modorról és az illemről híres...
*Kacsint felé elgondolkozva, s utóbbi mondatát természetesen nem célzásnak intézte, hanem általánosított. Az ilyenek nagy része még tízig is alig tud elszámolni, s intelligenciája egy békáéval verseng - a modor és az illem kérdése pedig mélyen elbújhat.*
- Hát, engem még a ritkábbnál is ritkábban lehet elcsípni - épp a tegnapi nap tértem vissza egy útról. Úgymond 'vándor' életmódot élek, és állandóan járom a messzi vagy a közeli vidéket. A holnapi napon is lesz egy utam az Artheniori erdőbe, egy kis erdészházba... Amolyan magányos vadászatot tervezek, azt mondják, elszaporodtak arra a vaddisznók. Elkapok párat, és csinálok valami finom vacsorát tábortűznél, a bőrüket pedig behozom a városba, és eladom itt a gazdagnegyedben - az egyik ruhakészítő valamiért nagy igényt tart rá. *gondolkozik el, majd mosolyra húzza ajkait, s közelebb hajol a hölgyhöz* Te tudsz bánni a fegyverrel? Legyen az akár penge, íj...
*Kacsint rá sejtelmesen. Mordach Rochával nem úgy bánik, nem úgy beszél, mint egy tolvajjal, hanem mint egy csodálatos hölggyel, akinek éppen nehézségei akadtak - már egy pár éve. Nem azért ajándékozta meg a gyönyörű ruhával, mert szegény, hanem mert egy szép hölgyemény, aki megérdemli, hogy hozzáillő ruhákban járjon.*
- Ó, hogy erre a sármos arcra gondolsz?
*Hajol közelebb hozzá, megsimítja állát, majd hangos kacagásban tör ki.*
- Azonban azt kell mondjam, hogy te is aljas vagy... Ilyen bájos arcot vétek lenne magára hagyni!
*Kacsint rá, majd morgó hangot ad ki, mikor a hölgyemény kicsit megcsipkedi arcát, s amolyan 'a férfiak sorsa' fejet vágva pillant vissza az idős hölgyre is, aki szintén kacagásban tör ki.
Kint az utcán látva, hogy Rocha eléggé irtózik e társadalmi rétegtől, Mordach határozottan kinyújtja felé kezét, hogyha szeretne, nyugodtan karoljon belé, ezzel is azt hangsúlyozva, hogy nem egy magányos tolvaj, hanem bizony a vöröshöz tartozik!*
- Család? Nem... Nem hiszem... Vagyis nem tudok róla, hogy lenne. Tudod, régebben történt egy kis balesetem, az emlékezetem egy része pedig szépen elhagyott. A gyermekkor jelentős része is kiesett, s a rokonok, ismerősök pedig teljesen - egyedül ezt a kategóriát érintette a kis baleset. Mondhatni, szerencsére... A képességeim megmaradtak, és igazából minden más.
*Gondolkozik el egy pillanatra, bár az elmúlt pár évben nem fordított erre a témára sok figyelmet, nem is töprengett azon, vajon mi lehetett a múltban, s eljutott arra a pontra, hogy már nem is érdekli.*
- Hát, tudod a vándoréletmód... Voltak ugyan hölgyek, de mivel ide-oda mászkálok a világban, ezért sosincs úgymond 'állandó'. A hölgyek szeretik a biztos alapot, én meg nem igazán vagyok az! *kacag fel* Ki akarná velem járni a világot... Egy ilyen hölggyel sem találkoztam még őszintén szólva...
*Mondja sejtelmesen, félig el is mosolyodik, ahogy Rochára pillant, aki kissé megszeppenve halad mellette.*
- Azt pedig hozzá kell tegyem, hogyha várna valahol egy másik hölgy, akkor hidd el, nem lennék itt. Nem szeretek fájdalmat okozni egy hölgyeménynek sem, mert a féltékenység bizony nagy úr... Én erre pedig sosem adok okot, sem esélyt magamnak, hogy megbántsam a másikat.
*Bár a vörös nem éppen ilyen felfogásúnak tűnik, hanem olyannak, aki falja a nőket. Ez azonban nem éppen úgy van, ahogy azt sokan elképzelik...*
- Na és rád és a napi betevőre vár valaki esetleg?
*Kérdez vissza kacsintva, kissé kuncogva, mégpedig azért, hogy kissé viccesnek tűnjön, s oldja a helyzetet, ha esetleg a fél-elf leányzó nem szeretne válaszolni - ez esetben természetesen nincs semmi probléma, Mordach elég megértő tud lenni.
Az ékszerüzletben vált még pár szót Helennel, aki egyre jobban kezdi idegesíteni a problémáival, ezért Rocha feltűnését szinte már csodának minősíti, s azonnal megy is a hölgy után, hogy meglesse az ékszert, amit választott.*
- Ez igen!
*Kezében fogja a láncot, s messziről a hölgyemény nyaka felé mutogat, méregeti hozzá, vajon hogy fog állni neki.*
- Azt hiszem, ez tökéletes... Helen, meg volnánk, mennyi lesz?
*Ámuldozik a csodás ékszeren, majd kiszámolja a nőnek az aranyat, és sietősen távozik az üzletből, mielőtt még megint próbálna vele csevegni. A láncot kint odaadja Rochának, s ösztönzi, hogy tegye csak bele azt is a ruha mellé. Végül újra felajánlja neki karját, mellyel ismét örömmel fejezné ki, hogy hozzá tartozik.*
- Az éj szépen leszállt, de mi még nem értünk a sor végére!
*Mosolyodik el sejtelmesen, s újra megindul a nyüzsgésben. A fürdő már kicsit távolabb van, ide vagy öt perc séta szükséges, bár ez a vörösnek hamar eltelik, hiszen nagyon kellemes társasága van!*
- Nos, meg is jöttünk a következő állomásra. Bár, itt nincs kirakat, de talán rájössz, hol vagyunk...
*Mutat sejtelmesen egy kőépület felé, melynek szürkés ajtaján épp egy férfi lép ki, mögötte pedig hatalmas gőz árad ki a szabad levegőre.*
- Na gyere csak!
*Int a leányzónak, majd odalép az ajtóhoz, kinyitja azt, s előre engedi. Egyelőre csak egy gőzös folyosó van előttük, azonban ennek a végén kettéágazik az út. Mordach jobbra indul meg az öltözők felé, balra pedig jól látható egy kövezett medence az út végén - természetesen nem csak ez az egy van, csak éppen ez látszik. Az öltözők előtt pedig megáll.*
- Nos, hölgyemény, rájöttél, hol vagyunk? *kacsint rá titokzatosan*