// Ördögi örökség //
*Ebeth ezúttal nem szól bele az elkülönült társalgásokba, inkább szemmel tartja a koldust, akinek mintha esze ágában sem lenne menekülni. Igaz, hogyan is tehetné, hiszen a lába sem a régi már, nem tud elég fürgén futni ahhoz, hogy a fiatalok ne érjék utol előbb vagy utóbb, akkor pedig úgyis kifaggatják. Vajon el kellene mondania? Hiszen annyira fél, hogy meghal...
Kérges keze biztatóan siklik Ysdeneri vállára, látja ám a lányon, hogy mennyire megviselik az események, még ha nem is akarja kimutatni. Nem olyan finom hölgynek való ez, mint amilyennek a tánctanár tűnik, csak sajnálni tudja, hogy a lány mégis szemtanúja mindennek, ami itt zajlik. Ő már hozzá szokott, de egy ilyen zsenge lelket megviselhet. Mivel jobb ötlet hirtelen nem jut eszébe, így leakasztja az övén lógó kulacsot, amiben jóféle orkpálinka van, vészhelyzetre tartalékolva, ezt nyújtja suta mozdulattal al ány felé. Mástól talán sértő is lehetne, de látszik az arcán, hogy így is zavarban, azt sem tudja, hova legyen. Elég életében megrögzött agglegény volt, akinek vajmi kevés köze volt nőkhöz, főleg ilyen előkelőnek tűnő hölgyekhez.*
-Igyon egy kicsit, visszahozza az ember lelkét.
*Közben átveszi a levelet, hogy elolvassa. Arca elsötétül, ahogy megvizsgálgatja a papírt, valami jelet talál rajta. Hunyorogva emeli a nap felé, nagyon vizsgálgatja az egyik sarkát.*
-Nézzék csak! Nem olyan, mintha ide lenne valami nyomva?
*Mutatja annak, aki figyel rá. És valóban, mintha egy rózsa körvonalai lennének egészen halványan a papírba karcolva. Véletlen lenne?*
-Ha nem pont erről a házról lenne szó, ostoba térfának tartanám, de így... Én a helyükben vigyáznék, nem jelent jót ez a ház, ahogy az sem, hogy idecsalták magukat. A rózsáról nem tudjuk, hogyan szerezték, csak annyit, hogy mindnél volt, és mindnél be is piszkolódott.
*Ingatja a fejét, ahogy visszanyújtja Ysdenerinek a papírt.*
*Yaroglek eközben nem érzi túl jól magát. Mintha lüktetne a keze, egészen pontosan az ujja, amelyikre a gyűrű fel van húzva. Fejében idegen hangok szólalnak meg, megtántorodik, míg végül eszméletét vesztve esik össze, pontosan Elena lábai elé. Hiába is próbáljátok élesztgetni, nem fog sikerülni, mert bár él, ájult.*
*Therumon vizsgálata nem szolgál kielégítő ereménnyel: semmi szokatlant nem talál a holttestenél vagy holttesten. Drága, finom ruhák, szappan illata, gondosan ápolt kezek, de semmi kirívó, semmi szokatlan. A tör tokja üres, feltehetően a hiányzó fegyver pontosan a fülből áll ki. Ez a nyom tehát nem vezet sehová.
Amikor a férfi a koldus elé lép, az újra összehúzza magát, mintha csak veréstől tartana, így erősen meglepődik, amikor végül nem történik semmi, sőt! A lovag kedvesen szól hozzá, még bocsánatot is kér. Teljesen elképed, száját eltátja, mint aki nem is akarja elhinni, hogy ilyen történhet. az aranyak csábítóan hatnak rá, így nehezen bár, de nyel egy hatalmasat.*
-Tudok mindent, de félek, meghalok. Engem is megtámadtak, illetve csak akartak, de olcsón megúsztam. Látja, a fél kezembe került, hogy ne végezzem úgy, mint ezek. Ez a ház gonosz, higgye el.
*Ép karjával a zsebébe túr, ahonnan egy rozsdás kulcsot húz elő, és gyanakvó körbepislogás után nyomja Therumon kezébe.*
-Ezzel kideríthetik a rejtélyt, de figyelmeztetem! Ha éneklést hall, akkor meneküljön vagy vágja le a saját karját, ahogy én tettem, mert nem kerül ki élve. Megértette? Ha énekelnek, meneküljön! Meneküljön!
*A hajába markol, majd arrébb tántorodik, egyenest a hölgyek felé. Megtorpan, majd úgy pislog fel rájuk, mintha korábban sosem látta volna őket, majd zsebéből hirtelen két nyakláncot húz elő: az egyik egy aranylánc, a közepén egy szépen megmunkált napra emlékeztető medállal, a másik pedig egy ezüstlánc, ellátva egy félholdat idéző medalionnal.*
-Szép hölgyek, szánják meg a koldust, vegyenek tőle egy kis csecsebecsét. Csupán 30 aranyért megkapják a nyakláncok darabját. Vegyenek szép csecsebecsét, szép hölgyek!
*Nyálasan elmosolyodik, mintha az előbb nem is ő akart volna félelemtől összeesni. Talán őrült volna?*