// Pyrkon Dravok, Lermill Dravok //
*Elégedetten veszi tudomásul, hogy az őrök nem lettek bosszúsak, vagy legalábbis nem annyira látványosan, a finom ívű megjegyzései miatt. Egyébként sem érti igazán mire fel lennének sértődöttek, hisz ha egyszer igaza van. Remélte, hogy egy kis felvigyázás nélküli, nyugodt időre tehet szert, ehelyett egy pillanatra merül bele mélyebben a könyvbe és máris fölé tornyosul a két páncélos. Apró mosollyal és biccentéssel fogadja a szakállas férfi bemutatkozását és kézcsókját, az őrzését érintő véleményre, pedig csak apró kacajjal legyint egyet.*
- Ugyan.. Tudják jól, hogy nem szorulok védelemre. Nagy lány vagyok már, de azt hiszem a vérükben lehet. *Egy utolsó pillantást még vet az így is éberen őrködők felé, majd megadó sóhajjal inkább próbálja is figyelmen kívül hagyni őket, így ismét a két idegen felé fordul.* Valóban nem tűnik ismerősnek. A nevem Cadria Dynera.
*Mire az első bemutatkozás formalitásából felocsúdik már a nyurga figura előtte is terem. Kissé bárgyú tekintettel pislog fel rá, addig a fél perc erejéig, míg a férfi is őt fürkészi, így a hirtelen előtörő újabb köszöntés nehezen esik le neki.*
- Hogyan? *Pislog párat, majd zavartan elmosolyodik, amint észbe is kap.* Ó, igen. Üdvözlet Önnek is.
*Már határozottabb és amolyan semmitmondó mosollyal helyezi a kezét a felkínált tenyérbe, azt gondolva, hogy egy újabb unalmas ismerkedési kör következik, amit gyorsan át is ível, de mikor a fiatalabbnak tűnő féltérdre ereszkedik csak kiütközik arcára egy újabb, szinte csak cseppnyi meglepettség. Visszagondol a futólag látott, őrök felé intézett nyelvöltésre, a szökdécselésre, ahogy elé lépett a férfi és most a suttogóra fogott hangszín.*
~Uram atyám, mára milyen fura fazont fogtam ki?~
*Halk sóhajjal hunyja le egy pillanatra a szemeit, amint viszont ismét visszapillant az idegenre egy apró kacaj ki is szalad a száján, ahogy a vigyorgó arcot megpillantja maga előtt.*
- Valóban ily örömet okoz a találkozás? Hisz még csak alig pár perce láttuk meg egymást.
*Kuncog fel pajkosan, s tekintetét már le sem veszi a férfiról, ahogy újból felegyenesedik előtte. Amint visszakapja kezét azt az ölében pihenteti tovább a könyvre fogva. Már nem okoz meglepetést az sem, hogy a suttogás erősebbé válik, a kissé bugyuta vigyor is félmosollyá szelídül, így már nem is olyan balga képet kölcsönözve a férfinak. Az viszont, hogy egy testvérpárhoz van szerencséje, akik épp most alapozták meg az ismertségüket. Nos azon már, ha nem is látványosan, de elcsodálkozik.*
- Még csak most?
*Vonja fel szemöldökeit, majd aprót biccentve húzódik odébb a padon, helyet csinálva mindkét férfi számára. Amíg csak a fiatalabb helyezkedik mellé féloldalvást ül, inkább felé fordulva, de természetesen úgy, hogy Lermill se essen ki a látószögéből. A kéz közeledését minden mozzanatában szemmel követi. Magában megmosolyogja a férfit, hisz tudja jól magáról, hogy a szemei igen hamar lekötik a figyelmet, de eddig ily gyorsan még senki nem merte ezt előtte hangoztatni. Már, ha a férfi dicsérni akarja, hisz a mondat nem kerül befejezésre. Futó bocsánatkéréssel fel is pattan mellőle a fiatalabbik, ami már őszintébben meglepi. Szinte fel sem fogja, hogy rögtön utána is nyúlva fog gyengéden a felsőjének ujjára, és egy apró húzással próbálja rávenni, hogy bizony üljön vissza mellé. Pedig elsőnek valóban egy kis udvari bolondnak írta le a férfit, de mégis.. Ez a kis maflaság, a mimikák gyors váltakozásától okozott meglepettség, a közvetlenség valahogy megfogta és kíváncsivá tette. Noha az arcáról ezt mind nem lehet leolvasni, de minden bizonnyal a mozdulat, hogy utána nyúlt marasztalva többet árul el.*
- Maradjon.. kérem.. Még a nevét sem tudtam meg.
*Mint kíváncsi kölyök billenti félre a fejét, s régóta először őszintén barátságos mosollyal pillant fel az arcára, a ruhaujjat viszont továbbra sem hajlandó elereszteni.*