// Pyrkon Dravok, Lermill Dravok //
*Hahh.. Férfiak. A romantikus regények ömlengenek a csupa izom, mégis csupa szív hapsikról. Száz falut megjár, több ezer orkot, sárkányt, szörnyet legyőz csupán csak azért, hogy a világszép hercegnője kezét megkaphassa. Hogy szerelmük szárba szökkenése jogos legyen. A való élet bezzeg.. Az izomtulajdonos férfiak pár kósza esti programot vadásznak, a jó szívűeknek valami más jellem, esetlegesen súlyosabb külső problémái vannak, de a lényeg, hogy egyik mellett sem lehet biztonságosan kikötni. Hogy Cadria akkor minek olvassa a romantikában túlcsorduló könyveket, ha mindezek ellenére ilyen bizalmatlan és elégedetlenkedő? Olyan, mint egy fiatal kislány, aki még csak álmodozik. Ártatlan álmodozásoktól pedig még senkinek sem esett baja. Szeret ezekbe a könyvekbe belemerülni, mert így még meri magát néha azzal biztatni, hogy talán ő is megtalálja azt a bizonyos másik felét.
Most is lassan megszűnik számára a külvilág, ahogy a szerelmes sorokba merül. Az járókelők zajongása, az negyed zsivaja összemosódik, apránként már alig kelti fel a figyelmét bármi abból, ami ebben a pillanatban körülveszi. Ábrándos mosolyra húzódnak ajkai minden lapozás után, mikor újból és újból belemerül a történetbe. Nem hiába esik le neki kis késéssel, hogy bizony felé szólnak. Igazából az egyik őr horkanása rázza vissza a valóságba, így kissé álmatag tekintettel pillant fel a könyvből. Először az őrt kezdi fürkészni, végül a férfi tekintetét követve pillant át a nyurga figurára. Furcsa egy fazon meg kell hagyni, és a nő számára nem is tűnik ismerősnek. Viszont nem is látszik gyanúsnak, így hirtelen nem is érti az őrök kétkedő és gyanakvó pillantásait, ahogy próbálják elállni az utat a férfi elől. Ez a másik, ami gyakran irritálja a negyedben. Az őrök néha eltúlzott aggályoskodása egy-egy idegennel szemben, ahogy a negyed házaira és lakóira vigyáznak. Ez persze nem a kötelességtudat, hanem a remény, hogy esetleg egy kis plusz aranyhoz jutnak.
Végül halk sóhajjal pakolja az ölébe a már csukott könyvet, megigazgatja vörös tincseit, majd az őrökre vetett szigorú pillantásokkal inti is le őket.*
- Kérem uraim, hallották.. Nem egy fosztogatóval van dolgunk.. Engedjék csak.
*Kel is fel, amint az egyik őr még ezek után is akadékoskodni próbál. Tekintete hirtelen komollyá és ellentmondást nem tűrővé válik, mire felvigyázója egy apró biccentéssel tér ki végül a férfi útjából.*
- Jöjjön..*Pillant át a szakállas idegenre, aki valószínűleg a nyurga férfival együtt érkezhetett, majd szusszanva biccent egy aprót.* Vagyis jöjjenek csak át. Végül is az lenne a normális, ha szabadon járhatnánk, kelhetnénk, de itt egyesek kicsit komolyabban próbálják venni a munkájukat a kelleténél.
*Bök is fejével a kissé sértődött gyermekek arcát is leköröző őrökre és ezt már nem is tudja megállni egy gúnyosabbra sikeredett mosoly nélkül.*
- A nevükben is úgy érzem elnézést kell kérjek. Azt hittem olyan helyre ülhetek ki, ahol megmenekülök a felvigyázó szemek elől. Nem tűnt fel, hogy azóta mégis úgy láthatták, hogy védelemre szorulok.
*Mosolya most kissé barátságosabb vonalba rendeződik, smaragd szín szemei pedig kis komiszsággal csillannak meg, ahogy jobban szemügyre veszi a két idegent. Végre egy kis mulatságos esemény pezsdíti fel az unalmas mindennapjait, hisz rég nem tudott borsot törni a begyöpösödött őrök orra alá, még akkor is, ha ezt csak szavakkal teheti meg.*