*Formálható, az igaz, csak kérdés, hogy egyszerű gyalog lesz, vagy valami fontosabb, nem olyan könnyen feláldozható bábu. Lirán múlik, mivé alakítja, de jó úton jár, hogy egy végletekig hűséges szolgát neveljen belőle. Hiszen a képesség, hogy segítsen, mindig megvolt benne, és mivel jó hozzá Lira, megvan benne az akarat is, ma is önként jelentkezett a reggeli elkészítéséhez. Már tényleg a taníttatása hiányzik csak, hogy drágakővé csiszolódjon a kavics...
Egyszer legyen a saját ruhájával gúzsba kötve, és az életben többet azt a ruhadarabot nem lesz hajlandó felvenni. Még jó, hogy kényszerzubbonyt nem rendelt neki Lira, mert ennél a gondolatnál morbidabb csak az lehetne.
A szabadság relatív, és összetett fogalom, Nalla ráadásul még így ezzel nem foglalkozott, főleg nem a sajátjával. Ő nem érzi magát rabnak, csak akkor érezte bezárva magát, mikor a ládában kuksolt - meg esetleg a nyakörvvel a nyakában, de Lira társasága azt is feledtette hamar. Paradox dolog, hogy pont akkor lesz legjobban korlátozva, mikor Lira épp hogy nem lesz ott vele...
A naivságát és megfelelésvágyát bizony pofonegyszerű lenne arra használni, hogy lecsalogassa a kislányt világa mélységeibe, s aztán részévé formálja úgy, hogy nem hogy menekülni ne akarjon, de hogy elfogadja azt teljesen természetesnek. Mivel senki nincs, hogy ellenvéleményt adjon - egyelőre - így az a szabály, az a helyes, amit Lira mond. Ha ő az első reggel azt mondta volna, hogy teljesen normális dolog, ha egy gyerek nyakában lánc van, Nalla meg sem próbálja levetetni. Ha azt mondja, hogy hason aludni betegséghez vezet, és az ágyhoz kötözi a hátán fekvő lánykát, Nalla még meg is köszöni neki, hogy vigyáz rá.
Azt is tudja, hogy nem hagyhatja el a helyiséget, ahol Lira tartózkodik éppen, csak ha ő is jön, persze nem kizárt, hogy majd pajkos hangulatában megpróbálja. Mikor Lira is elindul, akkor vágtat fel a lépcsőn, és már az ágy szélén ülve lóválja a lábikóit, mire Lira felér, majd jönnek a kérdések...*
- Igen, szeretném! *bólogat hevesen, csak úgy repkednek a barna tincsek, majd még ennél is izgatottabb lesz, mikor Lira abba is beleegyezik, hogy megtanítsa megkötni a masnit.
Osztatlan figyelemmel lesi, ahogy előkerül a szalag, hezitálás nélkül nyújtja a csuklóját, és pislogni is elfelejt, miközben a félvér lassan köti is egy szép masnit a kezére. Magában motyogva ismétli a lépéseket...*
- Keresztbe... átbújtat... hurok... átvet... hurok... átbújtat. *formálják ajkai a szavakat, és mikor rajta a sor, akkor eddig még tőle sosem látott komolysággal ismétli meg a mozdulatsort, minden bizonnyal Lira nagy meglepetésére, mert bár lassabb nála, de majdnem tökéletesen leutánozza. Jó, persze, szépséghibák vannak - az egyik hurok sokkal kisebb, kicsit csálén is áll, de akkor is masni!*
- Sikerült! *jelenti ki vigyorogva, és kibontja a szalagot, tökéletesen emlékezve arra, melyik részét kell meghúzni, hogy kioldódjon. Tényleg csiszolatlan ékkő...*
- Kár, hogy magamnak nem tudom megkötni, mert két kéz kell, és a nyakamba se tudok kötni, mert nem látom, mit csinálok. *jegyzi meg, majd odanyújtja a kis kacsóit Lirának.*
- Kötsz a kezemre megint, és mesélsz utána? *Adja a magas labdát a félvérnek. Ő úgy gondolja, Lira majd elővesz egy másik szalagot, és a másik csuklójára azzal köt egy masnit, s fogalma nincs, hogy a megfogalmazással egészen mást sugall, amin Lira sötétebbik fele kapva kapna...*