//Második szál//
//Orcátlan meghívás//
*Az első mondatra csak egy hitetlenkedő szemforgatás és egy fintor a válasz. ~Lehetetlen alak!~ gondolja magában, mikor azonban előkerül a sebhely, elakad a lélegzete. Még sose látott ilyet, így ujjai szinte maguktól indulnak el és simítanak végig a karmok hagyta nyomokon, bele sem gondolva, mekkora tiszteletlenség, amit művel.*
- Elképesztő! -*suttogja, bár felmerül benne, hogy talán nem ez a legmegfelelőbb szó egy seb leírására*- És nem fájt? -*bukik ki belőle az elképzelhető legbugyutább kérdés, amit csak feltehet. Nyilván fájt a dolog, úgyhogy inkább csak arra kíváncsi, hogyan történt az eset, bár erre még kevésbé mer rákérdezni ilyen nyíltan. A szerencsejátékost illető megjegyzésen aztán kicsit elgondolkodik. Úgy érzi, nem igazán érti, mire is célzott partnere, de nem tudja, erőltetheti-e tovább a témát. Azért a biztonság kedvéért tesz egy kísérletet.*
- Hogy érted, hogy kicsit nagyobban? Csak nem erre alapozod a megélhetésed? -*kérdezi kissé bizonytalanul, miközben egyre naivabbnak kezdi érezni magát. ~Pedig nem vagyok az!~ gondolja kissé frusztráltan, mégis biztos benne, hogy Farkas szinte minden mondata mögött van valami másodlagos jelentés, amit ő nem ért, mintha őt kihagynák a buliból. ~Bár talán túl sokat várok ilyen rövid ismeretség után!~ töpreng picit a dolgon, de közben persze partnere szavaira is figyel*
- Hogyhogy nem kedveled az ünnepélyeket? Nekem úgy tűnik, nagyon is jól érzed magad. -*ugratja picit a másikat, hiszen eddig semmi jelét nem tapasztalta nála annak a vonakodásnak, amit ő maga érzett*
- Nem szeretem a Tinát. -*jegyzi meg csak úgy mellékesen, inkább magának, mint a másiknak. A névről egyrészt a távoli múlt jut az eszébe, amikor boldogan hívta így az anyja, másrészt a nem is olyan régmúlt, amikor is igazán csúnyán összeveszett vele. Azóta se tudtak kibékülni, így bár ez nem tudatosul benne, de mostani tetteit kicsit a dac is vezérli. Annyira belemerül saját szenvedésébe, hogy közben észre sem veszi, látszólag mennyi hasonlót okoz partnerének a névváltással. Mikor aztán az idejövetele céljára kerül a sor, először hallgat egy picit. Nem tudja, hogy tudná úgy megfogalmazni a dolgot, hogy ne tűnjön teljesen őrültségnek a másik szemében*
- Én... én keresek valakit. -*kezd bele lassan*- Valakit, aki nem tudom, hogy itt lesz-e egyáltalán. Az apámat. -*böki ki végül az igazságot, ám nincs ereje, hogy tovább folytassa a dolgot, bár ő is érzi, hogy így még nem kerek a történet*- Csak annyit tudok, hogy itt lakik a közelben. -*teszi még hozzá magyarázatképp, bár biztos benne, hogy Farkas még így se lesz igazán képben a történteket illetően. De magától képtelen folytatni tovább, és újra el is bizonytalanodik tervét illetően. Hogy elterelje gondolatait, megfordítja a kérdést*
- És te miért akarsz bemenni, ha nem szereted az ilyen rendezvényeket? -*érdeklődik, miközben egyre közelebb érnek a kapuhoz. Odaérve aztán újra fel kell vennie a kényes kisasszony szerepét, de ezúttal már sokkal könnyebben bújik vissza bele*
- Jajj, drágám! Minek beszélsz annyit ezekkel az alakokkal? Láthatod, hogy úgy sem értik! -*igyekszik hozni a felsőbbrendű nemes látszatát*- Menjünk inkább! Táncolni szeretnék! -*címzi szavait mindenkinek, aki hallótávolságon belül van, lehetőleg életszerűen alakítva a durcás úrilányt, aki nem bírja elviselni, hogy az egyszerű köznép akadályozza őt a szórakozásban. ~Ha ez nem győzi meg őket, akkor semmi!~ méltatja magában alakítását, ami véleménye szerint az előzőekhez képest sokkal jobban sikerült, és izgatottan várja, vajon bebocsájtást nyernek-e?*