//Sayqueves ház//
- Igen, ez igaz lehet *bólint Alenia szavaira, fiatal arcához képest talán túlságosan is komoly tekintettel.*
-Lehet, hogy nekem csak túl hirtelen és sok ez az egész. Rengeteget hallottam már Artheniorról, de valamiért még sem erre számítottam. Magam sem tudom mire számítottam. *vallja be.
Aleimord szinte végszóra érkezik meg és Luninari arcáról talán leolvasható a megkönnyebbülés a fiatal férfi és a vele lévő lány belépője után. Eddig csak annyit tudott róla, hogy Alenia bátyja, így értelemszerűen szintén nemes, mint a húga. Valamiért karót nyelt, szigorú tekintetű valakinek képzelte, és tartott is kicsit a vele való találkozástól.
~ Túl előítéletes lettél. ~
Ehhez képest a magas, fiatal férfi valahogy derűvel tölti meg körülöttük az ebédlőt, vidámsága pedig nem is tűnik mesterkéltnek. Sőt, úgy tűnik, hogy őszintén örül az ő érkezésének is.
~ Vajon mit írhatott rólam anya? Tényleg rokonok lennénk? ~
Még majdnem el is neveti magát szavai után, de nem meri, nehogy Alenia zokon vegye tőle, amiért részt vesz abban az ugyan ártatlannak tűnő, de lehet még is bántó kis ugratásban, amiben bátyja részesíti. A lány viszont láthatóan nem veszi különösebben a szívére, a maga módján vissza is vág neki, így ő is megenged magának egy már-már majdnem széles mosolyt.*
- Igen, én vagyok, örülök, hogy találkoztunk *mondja, és ugyan nem áll fel, hogy köpenye ne hulljon ki öléből, és szerencsétlenkednie se kelljen vele meghajlás közben, de ültében kicsit megemelkedik, fejét pedig meghajtja a férfi és az oldalán lévő lány előtt.*
- A húga volt olyan kedves, hogy elkísért idáig a Pegazusból ahol az előző éjszakát töltöttem.
*Hát, eddig nagyon hivatalos, köszönőviszonyban sincs az ifjú elf könnyedségével, de még is csak nemesi házban van. Ugyan megtanulhatta eddigi élete folyamán nem szeretni azokat, akik önmagukat hozzá képest nemesként határozzák meg, de eddig ők nem is nagyon mosolyogtak rá. Még csak mesterkélten sem, nem hogy vidáman és jóindulattal.
Nem számított rá ugyan, hogy ennyire széles közönség előtt kell lefolytatniuk ezt a beszélgetést, de érzi, hogy illik megmagyaráznia valahogy jelenlétét e díszes társaságban, még akkor is, ha Alemiord jelen pillanatban valószínűleg sokkal okosabb ezt illetően, mint ő maga.*
- Ezek szerint megkapták édesanyám levelét, hogy a városba érkezem. *mondja kicsit óvatosan, de ha már elkezdte nem hagyhatja félbe.*
- Ha jól sejtem akkor Önök az egyetlen rokonaim itt a városban, ezért kérte meg a családjukat, hogy fogadjanak be, ameddig Artheniorban vagyok. Cserébe pedig felajánlotta a szolgálataimat. Ekkora házban biztosan elkel bármilyen segítség. *mondja. Persze, ha csak egy valamiben is téved, akkor most éppen nagyon ostoba helyzetbe keveri bele magát. De másra gondolni nem nagyon tud. Akik elüldözték azoknak teljesen mindegy volt, hogy merre megy, hogy él-e, vagy hal. Csak édesanyja tudhatta biztosan és csak ő aggódhatott érte annyira, hogy a kedvéért hatalmas szívességet kérjen. Mert hát még akkor is, ha rokonok, számukra ő még is csak idegen, és hiába nemesek, ő még is csak egyel több éhes has és egyel több gond.*
- Igazából fogalmam sincs, hogy mi állt abban a levélben, de ugye nem tévedek? *kérdezi azért meg a biztonság kedvéért, még azt sem bánva, hogy kicsit bizonytalannak hangzik.
Meg akar szabadulni végre kétségeitől, és ennyit ez most megér neki bőven.*