//Második szál//
//Látogatóban a tündértanács//
- Dehogy! Kutya bajom, ne tessék aggódni!
*Mint minden rossznak, így a rabszolga éveknek is meg volt az előnyük. Gyönge teste nem viseli jól a fájdalmat - soha nem is fogja -, de egyáltalán nem finnyás, ha sebesülésekről vagy patakzó vérfolyamról van szó. Ezek egykor mindennaposak voltak a számára, és nem esik nehezére a saját testi épségét megrontva keresni egy szökevény üvegszilánkot. Sok szempontból kényelmesebb, mint óvatosan a föld fölé hajolni, és alaposan átpásztázni mindent - akár tízszer is - hátha majd egyszer utat változtat rajta a fény, és megcsillan valahol.*
- Az istennőhöz? *kapja fel a fejét az égi entitás emlegetésére* Hisz ez remek! *arcszerkezete a permanens nyugodtról boldogra változik, még lassan beszélni is elfelejt* Én attól tartottam, hogy a nemesi réteg nagyja olyan igéket kezd el majmolni, amit nem csak, hogy nem értenek, de még veszélyesek is. Tudja, én nem tudnék csak úgy képeket nézegetni, ez amolyan nemesi unaloműzésnek hangzik a számomra. Odakint van az élet, én ott próbálok a szépségre lelni. Meg hát, odakint lehet képet is festeni. *Egy pár ütemnyi semmibe bambulás után visszatér a kezdeti gondolatmenetéhez, amitől talán még az istennő sem tudja, hogyan sikerült így eltérnie.* Imádkozni fogok én is az istennőhöz, hogy tartsa védelme alatt ezt a rezidenciát! A szellemek bizony veszélyesek, és csak a legélesebb szemű szellemfogók tudják kiszúrni őket. *hirtelen kicsap jobbra, majd ökölbe szorítja a kezét, mintha megragadna valamit*Á-há! Fogtam is egyet! Ne tessék aggódni, ez már nem fogja önöket zavarni!
*Iriana még soha életében nem látott szellemet, de még csak a létezésükben sem nagyon hisz. Egy ilyen nemesi épületben viszont lehet, hogy először és utoljára fordul meg, ezért szeretné feldobni valamivel az ingerszegény Alenia egy napját, és ezzel együtt a sajátját is.*
- Ez egy dicséretes cél, de a maradandó szerintem mindenkinek mást jelent. Sajnos még én sem tudom, hogy mi is az, ami valóban maradandó volna, de nyugtat a gondolat, hogy ha most a fejemre is esne valamelyik csillár, találkoztam elég emberrel életem során ahhoz, hogy nyugodt szívvel hunyhassam le a szemem, hogy aztán - ha Ő is úgy gondolja - az istennő mellett ébredhessek. Sok segítséget kaptam életem során, és úgy érzem, ennek egy részét viszonozni is tudtam. Az már maradandó, nem? Én azt hiszem, igen. Fontos a tanulás és önképzés is, jómagam is éltem és - ha szabadidőm engedi - élek is ezzel. *Annak idején nem is volt sok választása, hogy mit csináljon a szabadidejében, de ez nem von le a kijelentésének igazságtartalmából.* De muszáj kimozdulni, mert csak könyvekből nem lehet megismerni a világot!
*Az elkényeztetettség sohasem lesz szimpatikus jellem a tündér szemében, de figyelembe véve Alenia némely épkézláb megnyilvánulását, és azt, hogy szintúgy Eeyr tanait követi, nehezére esne nem megkedvelni, ha csak egy kicsit is. Ennek ellenére nem felejtette el a kakaskodást sem a két testvér közt, ami azt jelenti, hogy mint minden történetnek és érmének, ennek is két oldala van. A hölggyel akár napestig is diskurálhat, valószínűleg sohasem tudna meg olyanokat, amiket Aleimord már fél óra után szívesen elkotyogna róla. A férfi azonban nincs most itt, talán pihenget odafent, talán a munkába feledkezik. Nem tudni, de kár is ezen görcsölni; nem Alenia az egyetlen elf, tündér vagy más faj táborát sokasító egyén, aki a szépet, a jót akarja magáról sugározni, és nem azzal kezdeni egy bemutatkozást, hogy felsorolja a tíz legrosszabb tulajdonságát, amit aztán megspékel az öt legszörnyűbb, legelvetemültebb tettével az életben. Na meg, Iriana már nem csak egy tündértanácsot hazudott ki magából, de most már szellemírtóként is tetszeleg.*
- Hogy mi? *játssza meg értetlenségét, mikor faggatni kezdik a furcsa rituáléról* Oh, csak a tündértanáccsal kommunikáltam! Megkérdeztem tőlük, hogy maradhatok-e, ők pedig beszámolót kértek az eddig történtekről. A visszajelzések alapján többnyire szimpatikusnak tartják asszonyomat, ami remek hír! De azt üzenték, hogy egy jó, pihe-puha ágyban azért aludjak itt egyet, mert csak úgy mehetünk biztosra! A szellemet is átküldtem nekik, hogy bezárhassák egy... ~Mibe zárják a szellemeket?!~ egy... Hordóba!
*Az emeleti túra csodásan hangzik, azonban a lány nagy fába vágja a fejszéjét, pontosabban a nyelvét, mikor megpróbálja kiejteni a nemes hölgy második nevét.*
- Szi... híl... Ah! Szép név, bizony, de csak nem jön a számra! Ne haragudjon, asszonyom, de felénk nincsenek ilyen cifra nevek! *mondja egy Skendarus*
~Vajon innét lentről még merrefelé lehet elindulni ezen a csodalépcsőn, ha nem felfelé?~
*Iriana szembeáll a lépcsővel, és láthatóan erősen agyal valamin. Először bal karját nyújtja ki határozatlanul, amit aztán a szemeivel is végigkísér, majd ugyanezt eljátssza a jobbal is. Olyannak tűnhet, mint valami zöldfülű nekromanta, aki nem biztos benne, hogy most csontvázakat fog életre - vagyis halálra - kelteni, vagy csak felsül mindenki előtt. Az igazság ennél unalmasabb: nagy izgalmában és boldogságában elbizonytalanodott, hogy merre is van a bal, és merre a jobb. Onnét lehet tudni, hogy eszébe jutott a válasz, hogy az "O" alakra nyitott szája mosolyra derül. Nagy nap ez a tündér faj számára!*
- Értettem! Akkor megpróbálok kicsi és észrevétlen maradni.
*Nekivág a lépcsőfokoknak, de nem is akárhogy! Úgy oson a topánkáival, mintha kirabolni jött volna a rezidenciát. Még a lépcsőszőnyegen sem hagy nyomot; teste mintha attól a kevés kilótól is megszabadult volna, ami eddig benne volt. Még szerencse, hogy ott van mögötte Alenia asszony, máskülönben elképzelhető, hogy már tízedszerre szúrná át valamelyik megriadt őr a testét.*