//Namos ház//
//Templomi túra//
*Hiába a tegnap este szert tett, erős küldetéstudat, ilyen jót rég aludt már. Kis füle megneszelhetett valamit, és csak ezért nem tartott tovább a szunyálás. Párnája szokás szerint nyálfoltos, de a tündér nem ezzel van most elfoglalva, hanem szobatársnője hiányával.*
~Talán...~
*Nincs most ereje ilyen rejtélyeken aggódni, inkább visszavágódik az ágyba, és megpróbál úgy tenni, mintha nem is létezne. Ez viszont még mindig nem így megy, szóval - ha nyűgösen is - kitápászkodik az ágyból, aztán megcsodálja a kinti napsütést, és a még csak éledező utcát.
Egy előnye van, hogy most egyedül maradt: nem kell senkivel sem privát szférákat egyeztetnie. Kibújik az egyberészeséből, majd az egyik lavórhoz sétál, ami még tele van vízzel. Belemártja ujjacskáit, így most már nem csak sejti, hanem határozottan érzi is, hogy ez bizony jéghideg. Kellemetlen, de efféle kellemetlenségek nem szokták elrettenteni; ha másért nem, hát az igények lejjebb adására tökéletes pár évnyi rabszolgaság. Elmeríti a vízben mindkét tenyerét, vesz egy jó nagy levegőt, és gyorsan átsikálja magát ott, ahol úgy érzi szükséges. Nem számít hosszú sétára, de mégsem szeretne kellemetlenkedni, ha esetleg a mester megfuttatná őket, Iriana meg bűzölögne. Ez persze erős túlzás, hiszen egy tündér, főleg egy erdei még szánt szándékkal is nehezen tud kellemetlen szagokat árasztani, trágyában meg azért mégsem hemperegnek.
Összehajtja a ruháját, és az ágyra teszi. Már nem emlékszik, hogy mondott-e valamit Bato mester a mosásról. Talán evidens, hogy mindenki mossa a sajátját, de sohasem lehet tudni. Eztán a szekrényhez sétál, ahol minő meglepetésre van még pár szett az ezüstös csuhából és a hófehér egyberészesből is. Vannak emberek, akiknek roppant izgalmas ruhatáruk van, még egy évszakon belül is. Iriana nem az, ráadásul még mindig csak egy tündér.
Mielőtt magára kapná a göncöket, tart egy öt perces tornát a szárnyainak. Ilyen vizuálisan taszító testrészeket átmozgatni olyan hasznosnak tűnhet, mint halottnak a csók, de szükség van rá, hogy a teste teljes gőzzel üzemelhessen. Az még kérdéses, hogy mikor érkezik el a teljes gőz, mert jelenleg még csak ásításokkal kommunikál a gazdájával. Nincs mit tenni, ez nem kívánságműsor: ha a lány menni akar, akkor így is lesz, amíg csak van erő a lábaiban.
Belebújik a topánkájába és már távozna is a szobából, csakhogy rossz felé próbálja kinyitni azt elsőre.*
~Ó, szóval ez egy ilyen nap lesz?~
*Másodszorra már kizárásos alapon is eltalálja a jó irányt, aztán szép csendben becsukja maga mögött, nehogy felkeltse azokat, akik még nála is fáradtabban feküdtek le. Erre mondjuk akkor is gondolhatott volna, mielőtt még lármát csapott a szerencsétlen ajtónyitási próbálkozásával.
Nesztelenül végigsuhan a folyosón, a lépcsőknél pedig különösen ügyel, nehogy rálépjen a ruhájára és megbotoljon. Odalent semmi meglepő nem várja: az utolsók közt ébredt fel. *
- Sziasztok!
*Elfoglalja az asztalnál a tegnapi helyét, mintha csak neki lenne fenntartva így két nap után, és néz ki a fejéből, várva a tapsra vagy csatakiáltásra, hogy indulhatnak.*