//Az őrület határán//
//Amine//
*Sötételfek apraja nagyja gyűlt össze a verem körül. Vannak idősek, és egész fiatalok is, nőstények és hímek, díszes ruhába öltözöttek és mezítelenek, és mind egy pontra szegezi közömbös, rezzenéstelen tekintetét: Amine-re.*
-Tudjuk, ki vagy, hiába tagadod! *Harsogja a vénség.* Neked pedig tudnod kéne, mi kik vagyunk.
*Ha végigtekint az arcokon, ismerősnek találhat néhányat. Hasonló szemek, hasonló orrok, hasonló fülek, mindenkiben van valami ismerős... De nincs sok ideje nézelődni, ismét felharsan az érdes hang.*
-Amit várunk tőled, az nagyon egyszerű: öld meg a kislányt. A szülei mélységi vadászok, ránk vadásznak, a fejünk kell nekik. Nem engedhetjük, hogy új generációt neveljenek hasonló elvekkel. Ha megteszed, kiengedünk a gödörből.
*A feladat adott. Végeznie kell a gyerekkel, hogy kiszabaduljon. Ha övéhez nyúl, megkönnyebbülten tapasztalhatja, hogy a fegyverei mind megvannak. A földről is felszedhet egyet, ha a véráztatta balta szimpatikusabb a számára, de a sajátjait is használhatja. A szőkeség már magához is vett egy rövid kardot, remegő kezekkel tartja maga elé.*
-Ne... ne bánts! Kérlek! *Szipogja, miközben hátrálni kezd a lánytól.* Nem akarok meghalni... Nem fogok vadászni rátok... Csak engedjetek el...
*Reszketve kapkodja a levegőt, minden egyes mondatrész után mély levegőt vesz, nehogy kifogyjon a szuszból.*
//Arsenor//
*Aern ismét kezdene bele az újabb csúfolódásba, mikor váratlanul arcon találja a lándzsavég. Nem veszti el az eszméletét, de hátratántorodik, és megszédül. Arsenornak most van ideje elfutni. Tűzkör közepén állnak, minden oldalról forró lángok veszik körül. Sikerülhet rajta átrohannia, de a szabad bőrfelületein vörös foltokban nyomot hagy az égés, és ruhájának szélei lángra kapnak. Nem árt azokat eloltani, mielőtt elszalad. Az ajtó, amin bejött, nyitva áll előtte, visszarohanhat a bordó bársonnyal borított folyosóra. Ajtók nincsenek a folyosón, csak egy kanyart lát a végén. Ahogy szalad, hangosodó lépteket hallhat a háta mögött.*
-Nem menekülhetsz Arsenor bátyám! Testvérek vagyunk, a vér kötelez. Gyere, hadd ismertessem a kötelességeidet!
*Visszhangozzák a falak öccse mondatait.*
//Daldsh//
*Addig-addig rúgkapál, hogy bakancsa sarkával sikerül orrba tisztelnie a férfit, aki hangos üvöltéssel az orrához kap, elengedve a lányt. Daldsh fejjel előre zuhan másfél-két métert, egy könnyebb agyrázkódással megúszhatja a dolgot. Kissé szédeleg, és az első pár pillanatban homályosan látja a világot, de ez csak átmeneti állapot. Kicsit megmozgatja magát, megvárja, hogy ne forogjon a világ körülötte, és csak egy enyhe fejfájás marad, na meg holnapra egy hatalmas púp. A férfi nem üldözi. Sőt, teljesen eltűnt. A vízimalom teljes pompájában, bedeszkázott ablakok nélkül pihen nyugodtan a kis folyó partján. A vőlegényének nyoma sincs. A nap még mindig rendületlenül perzseli a tájat, ismét fenn áll az a probléma, mint mikor "megérkezett": árnyékot kell találnia, ha nem akar hőgutát kapni. Most már viszont a kezével is kezdenie kell valamit. A vérzés ugyan elállt, de még mindig két darabban van a tenyere.*
//Xalema//
*Szerencséje van. Egy viszonylag erős, vastag gyökeret sikerül elkapnia, így egy darabig képes megtartani mindkettőjüket. Boti erősen szorítja a lány csuklóját, másik kezében a pallost lógatja.*
-Nem menekülhetsz! *Szűri a fogai között.* Te is meg fogsz dögleni, ahogy a szüleid, és minden falud béli megdöglött.
*Vigyorog vészjóslóan, és meglendíti a fegyvert Xalema felé. Azt a kezét célozza, amivel kapaszkodik. Nem hatja meg, hogy ő is lezuhan a mélybe, úgy látszik, mindenre képes, hogy az elfet holtan lássa.*