//Az őrület határán//
*Nem sokszor volt alkalma gyakorolni a színészkedést, főleg ilyen feszült helyzetben, amikor nem elég, hogy egy egész ház bámul, fészkelődik, és valószínűleg nagy részük bármikor szívesen ugrana, hogy elkaphassák őt, még ilyesmit is mond a Nagyasszony, hogy „utolsó leszármazottja”. És ezt reagálja le teljesen nyugodt arccal? Vagyis nem kell nyugodtnak lennie, egyszerűen úgy kell viszonyulnia mindenhez, mintha tényleg teljesen más személy lenne.
A nőstény szavait hallva magában fellélegez, sőt, kicsit még meg is lepődik.*
~Ez túl könnyen ment. ~
*Nem szokott hozzá, hogy ilyen könnyen elhiszik a szavait, főleg ha a másik fél biztos a dolgában, és neki úgy tűnt a Nagyasszony biztos benne, hogy ő az, aki.*
- Kérem, inkább én kérek elnézést a hirtelen betolakodásomért, és hogy megzavartam Önöket! *Tisztelettudóan meghajol. Származása, családi helyzete ide vagy oda, nagyon is megtanult tisztelettudóan, kellő alázattal beszélni alsóbb házak tagjaival, sőt, a Nagyasszonyokkal szemben elvárás is. Még akkor is, ha feltehetően most egy renegát ház matrónájáról van is szó. Jobb nem kockáztatni. Nagyon kíváncsi lenne a család nevére, de sebaj. Ha ez csak valamiféle illúzió, ami nagyon is valószínű, akkor annyira lényegtelen, ha viszont valami csoda folytán valóság lenne… Nem, az kizárt! Akkor nem tudnák kihozni őket innen, nem igaz? Azért a biztonság kedvéért lehet, Arthenior gazdagnegyedéből másnap első dolga lesz felkerekedni, hogy hazaindulhasson és megbizonyosodjon róla, hogy minden rendben, és megérdeklődni, hogy véletlenül nem-e tudnak ilyen helyekről, ahol renegátnak tűnő családok tartózkodnak. Bár esélyes, hogy talán vissza se engedik utána a felszínre, megéri a kockázatot. Talán jobb lenne, ha nem is haza menne, hanem a nem sok járófölddel messzebb, a szomszédjukban fekvő törpe városba venné az irányt. Habár azok is a hegybe építkeztek, a felszínhez közel, és elég szilárd kereskedelmi kapcsolatot tartanak fent, többször járt náluk, ha bármi történt a házával, valaki közülük biztosan tudni fog valamit.
Ahogy elindul kifelé, egy lépés után már meg is torpan. Értetlenül bámulja az üres falat. Tudta, hogy túl könnyen ment, rögtön hittek neki. Kár, pedig szívesen elkönyvelte volna teljes sikernek, hogy ennyire hitelesen tud hazudni és rögtönözni. Erre viszont nem számított, hogy a vén nőstényen kívül mindenki eltűnik… Tudta! Tudta, hogy az egész nem valódi, és ezt keserű grimasszal vési a fejébe újra, ahogy a vénség kacarászását hallgatja.
A kézmozdulatra előrántja védekezőn a kardjait.*
~Varázsolni akar?~
- Mi a…? *Nincs ideje azon gondolkodni, hogy mit is tegyen, a fura érzésre ijedten kapja hátra a fejét.* Rohadék, ezért megöllek! *Vicsorítja felé iramodva amennyire csak tud, de alig képes mozogni. Ez a nő okozta, talán ha levágja, abbamarad ez az egész, mielőtt a sötétség elnyelné, és ki tudja hova csöppenne, ha egyáltalán van tovább.
Gyorsan kell döntenie, ha úgy látja, már nem ér oda időben, elteszi gyorsan az egyik kardot, és egy dobótőrt húzva elő az övéből, olyan erővel, amennyire csak tőle telik, megpróbálja eltalálni vele. Fej, nyak, mellkas, has, teljesen mindegy, bár személy szerint a mellkasát veszi célba, bárhol megfelel neki, ha még utoljára láthatja, hogy belefúródik a hideg acél, mielőtt elnyelné őt a sötétség.*