//Az őrület határán//
//A hozzászólás +16 elemeket tartalmaz//
//Daldsh//
*A lány kiabálása elnyomja a daloló hangot, így nem tudhatja, mikor hagyta abba, de mikor elhallgat, síri csend honol az egész épületben. Ahogy kinyitja a szemeit, láthatja, hogy már nem is a nappaliban van, hanem egy emelettel feljebb, közvetlenül a szülei hálószobája előtt térdel. Az ajtó résnyire nyitva, véres kéznyom húzódik a félfán, mintha valaki beletörölte volna a kezét. Az ajtó lassan kinyílik, és feltárul a pokol.
Vér. Vér mindenhol. A padló vörös tengerré változott, a függönyből, a huzatból, még a plafonról is csöpög. Az ágyban két élettelen test fekszik felhasított torokkal és szétzúzott fejjel, mögöttük a falon piros virágba borultak gondolataik. Távolról egy zongora és hegedű keserédes, lágy dallamai csendülnek fel. Gyönyörű zene, mely egész a szívekig hatol, táncot lejt a kamrák között, míg az meg nem hasad. Daldsh is ezt élheti át. Szívét először melegség járja át, ami lassan kételybe, szomorúságba, gyászba fordul. Édesanyja úgy ahogy van, roncsolt arccal és feltépett torokkal felül az ágyon, és megmaradt állkapcsa cafatjai közül suttogja.*
-Gyere ide... *Itt lánya valódi nevét mondja, ami már a feledés homályába veszett.* Látod, mit tettél? Ez *Mutat körbe szobán.* Nem történt volna meg, ha nem mész el.
*A falon folydogáló vér hirtelen önálló életre kel, és betűket formáz, amik egy értelmes mondattá állnak össze: Tudod, mi történt?*
//Arsenor//
*Az ajtó engedelmesen kinyílik a férfi előtt. A félelme beigazolódott, nem egy kandallóban lobogó tűz várja a szobában, az egész szoba lángokban áll. Végig, a falak mentén narancs nyelvek nyaldossák a tapétát, a plafonon fekete foltokat hagy a szabadulni képtelen füst. Az égető őrület közepén két alakot vehet észre, akik már a tűz túloldalán vannak, így őket nem érik a lángok. A egyik az idősebb Dongnor fivér megmerevedett, karóba húzott teste. Szemei és szája nyitva, vérpatak csordogál belőlük. A karó körül az öcsike ugrál, immáron köpeny nélkül.*
-Gyere Arsenor, szállj be! *Invitálja a bátyját is a groteszk ünneplésbe.*
//Xalema//
-Nem hiszel nekem. *Ingatja szomorkásan a fejét a fiú, miközben Xaly mellé telepszik.* Pedig igazat mondok. Édesanyád gyönyörű volt, te pedig nagyon édes. Nem tagadhatom, fülig beleszerettem. Nem csak a nőbe, aki csodálatos volt, hanem beléd is, a tökéletes családba, a tökéletes életbe. Nektek megadatott minden, ami nekem nem. Kedves, odaadó szüleid voltak, akik lesték minden kívánságodat. A falusiak mind törődtek egymással, beszélgettek, örvendeztek. Minden itt volt az orrom előtt, ami sosem lehetett az enyém. *Boti arca megváltozik. A mosolygós, kedves fiúból haragos, fortyogó vadállat lesz.* Nem hagyhattalak élni titeket ebben a pompában, ebben a tökéletességben. Meg kellett mutatnom nektek, milyen a valódi élet a ti kis tökéletes burkotokon kívül. *Vérfagyasztó kacaja csontig hatol.* De hiába terjesztettem pletykákat, és küldtem rátok az összes kapzsi, gerinctelen férget, aki csak volt a közeli településeken, még ezt sem voltak képesek elintézni, és futni hagytak téged. *Jeges ujjaival végigsimít a lány arcán.* Nem engedhetlek el. Még egyszer nem. *Másik kezét is Xalema fejéhez kapja, lefogva őt, így nem bír elhúzódni, amikor Boti hozzá hajol, és hosszú, fekélyes nyelvét a szájába fúrja.*
//Amine//
*Kapaszkodó nincs, viszont az ugrást sem nehezíti semmi, könnyedén lehuppan a folyosóra. Mindkét irányban fáklyák világítanak. Maga elől hallhatja a tompa sustorgásokat, míg mögüle zsongó-dongó zaj hallatszik, mintha egy méhkas belsejében lenne, amiben a szorgalmasan dolgozó herék zizegnek. Bármelyik irányba is indul, hosszú út vár rá. A hang ugyan egyre erősödik, viszont a folyosónak valahogy sehogy sem akaródzik véget érnie. Pár lépésenként fáklyák vannak a falhoz rögzítve, így több száz méter messzire is elláthat, de csak a távoli sötétségbe veszik a kép. Vajon megéri megkeresni a hang forrását, vagy biztonságosabb lenne visszamászni a felszínre. Hamarosan a nap is lenyugszik, akkor veszélytelenül mozoghat majd a barlangon kívül is.*