//Az őrület határán//
*Csak egy néma sóhajjal reagál a hallottakra, arca rezzenéstelen marad. Ez azért nem mindig ilyen egyszerű. Hova terelik őket? Hányan vannak a házban? Közülük hány fegyveres? Sok múlik azon, hogy el tudjanak szaladni.*
- Végül is… Remélem nincsenek rácsok az ablakokon. *Mert ha az ajtókat esetleg bezárnák, az ablakokon a legkönnyebb kijutni, kivéve, ha azok be vannak biztosítva az ilyesfajta esetekre.
A magabiztosság nagy előny, az ellenfelet legalább el lehet vele bizonyítani, hezitálásra kényszeríteni, és a kis nőstényke olyan környezetben nőtt fel, ahol már ilyen fiatal korára meg kellett tanulnia, hogy muszáj magabiztosnak látszania. Ha nem rejti el a valóságot hamar vége szakadhat az életének. Most azonban inkább csak el akarta volna viccelni, nem venni komolyan ezt az eshetőséget. A játékos kardpaskolás is csak erről akarna szólni, meg persze figyelemfelhívásnak. De ha a másik komolyan veszi, az talán még jobb is.
Még ha hízelgő is, hogy a lány szépnek találja az alakját, nem igazán tetszik neki, hogy a kurtizánok szintjére alacsonyítja le, de hát itt ez biztosan egy jó megélhetési forma. A konkurencia veszélyeit hallva elneveti magát. Ez eddig a legismerősebb, és megszokottabb dolog, amit a felszínen hallott.*
- Ne aggódj, hozzá vagyok szokva, hogy pozíciókért, helyekért, vagy pusztán irigységből öljenek a környezetemben. *Őt még nem igazán érte ugyan merénylet, legalábbis olyan, amiről tudott volna nem nagyon. De ennek csak annyi az oka, hogy még fiatal, és a házuk négy fala között még jó, hogy kevés baj történik.* Miért nem próbálod ki te? Egy szép frizura, egy kis smink és biztos nagy sikered lenne.
*Ha már ennyire belelovagolta magát a témába, próbát is tehetne, látszólag neki nem derogálna a dolog.
Villája? Kissé szkeptikusan néz végig ismét a lányon. Valahogy nem tűnik gazdag nemesnek, még ha álcázza is magát, akkor remekül sikerült a dolog. Talán jobb is, hogy a mágus nő visszatér közben, így a vöröske megússza a további erre irányuló kérdéseket.
Az év hallatán csak kicsit szökik magasabbra a szemöldöke, füleit kezdi vizslatni. Eddig ennyire alaposan meg se nézte a lányt. Azért, mert most kedvesen elbeszélget a vöröskével, még nem bízik az elfekben.
A próba egyszerűnek tűnik, legalábbis nem olyannak, amit nagy valószínűséggel egyet kivéve mindenki elbukna, ezért Amine gyanítja, hogy ez még csak az első feladat, és bármi vár majd rájuk az ajtókon túl, lesznek itt még finomságok.*
- Kihozunk?! *Visszhangozza a lány szavait kissé értetlenül, de ha akarná se maradna ideje kifejteni, ugyanis a mellette állónak ismételten megered a nyelve. Egy beletörődő mosollyal állapítja meg, hogy ez a lány olyan, mint egy búgócsiga, és valószínűleg ha érdeke nem kívánja az ellenkezőjét, ami a szívén az a száját. És talán még akkor is.
A varázslatra megfeszül, de csak még kellemetlenebb a tudat, hogy nem tapasztal semmilyen hatást. Emlékmódosítás, tudatzavar… Próbál találgatni, és mivel ennek valószínűleg ahhoz lesz köze, ami az ajtón túl fogja őket várni, már most nem tetszik neki a következő egy óra, és ez ki is ül az arcán egy grimaszban, ahogy a vasajtókat méregeti. Így nem kerüli el a figyelmét az első próbálkozó.*
- Történik bármi bent, ameddig be nem megy mindenki, vagy az első belépőknek hosszabb időt kell bent elviselniük? *Ha a férfinak sikerül kinyitnia az ajtót, és bemegy a szobába, ő fordul is vissza a lányhoz, érdektelenül mutatva afelé az ajtó felé, amit a másik választott. Ez számára már csak azért is fontos, mert már csak egy-két perccel se fog többet szenvedni bent a kelleténél, mert az utolsók még itt kint topognak bizonytalanul pár kört. Ezután, ha a többiek is hajlandóságot mutatnak a mozgásra, és a vöröske is befejezte a barátkozást a lánnyal, ő is odalép a hozzá legközelebbi ajtóhoz. Közben azért az előbb hallottakat is elkönyveli magában, hiába emlékezteti magát, hogy ez számára teljesen idegen közeg, akkor sem hallott még olyat, hogy egy – valószínűleg – gazdag nemes lánya rögtön kijelent olyasmit, hogy nincs elég pénze.*