//Másnap, Batoék előtt//
* Hajnalodni sem kezd még, mikor kinyitja zöld szemeit. A gonosz tündér őrületének nyoma sincs, viszont a pár vörös csepp ruháján, és a tény, hogy nem ott találja magát, ahol elájult. Mikor is ájult el? Vagy... mi történt?
Izmai sajognak, csuklója fel van duzzadva, fáj. Betántorog a szobájába, és az, ami odabent fogadja, felér egy gyomorba vágással. Szó szerint szét van barmolva a szoba. Az ágyak, a vasrács nincs a helyén, a lánc fele hiányzik, a kés hanyagul ledobva a padlóra...
~ Jaj ne... ~
Ennyi bőven elég, hogy tudja, ő tette. Vagyis nem egészen ő, de mégis. Torkát mardosni kezdi valami. Bánat, saját maga iránt táplált szánalom, s egyre erősebben a gyűlölet is. Ajkát beharapva pakolja össze pici táskájába, amit hasznosnak gondol. Kovakő, egy lezárt üvegecskében tinta, s mellé toll, papíros, pár olyan tekercs, melyek azokat a varázslatokat tartalmazzák, amiket még nem sajátított el rendesen, hosszú selyembidóját testére tekeri, védve intim részeit az út porától, s erre még ráveszi a már-már átlátszó ruhácskáját, melyet Rhebossétól kapott.
~ Tényleg, hova lett Rhebosse? ~
Haját befonja, hogy ne a földön kelljen húznia, s indulásra kész is. Most egy olyan ritka pillanatot él meg, melyet, ha bárki látna, büszke lenne a kis tündérre.
Végül könnyeivel küszködve egy papírfecnire vési fel búcsúját, amely leginkább a kopasz szerzeteshez szól, meg bocsánatot kér mindenkitől, amiért gonoszabbik fele valami galádságot követett el - mert hát nem igazán tudja, ki is lett az ő áldozata, vagy hogy egyáltalán mit tett.
Így történt, hogy a tündérke még napkelte előtt elhagyta a Namos házat, s céljának a Mágustornyot tűzte ki. *
~ Ha igaz a szóbeszéd, ott kell, legyen egy bölcs. ~