//Parfüm és pecsét - Elayras Osh háza//
//A hozzászólás +16-os elemeket tartalmaz!//
*Fojtogatóan ismerős az érzés, miként összesimulnak, ők ketten, mintha mindig így tettek volna, amióta az eszüket tudják, avagy mintha mi sem számítana sem első találkozásuk előttről, sem pedig az utolsó óta történt események sorából. Negédes, mételyező az egész pillanat, s talán épp ez téríti észhez, mielőtt még valamely eszetlen érzésnek engedné át a hatalmat józan gondolatai felett, melyek vészesen kiáltoznak, újra s újra óva intve a nőszemélytől, ki már a bolondját járatta vele, ki miatt űzött vadként kellett rónia az úttalan utakat, ki miatt korántsem elfogadható ételeken kellett tengődnie, nem kívánva megkockáztatni az elfogatást. Nem mintha magától a foglyul ejtéstől berzenkedett volna, jóval inkább atyját s családját kímélte volna a megaláztatástól, mely saját személye gondosan megácsolt bitóra való függesztése jelentett volna. A fivérei fejére hulló megvetés hidegen hagyta volna, ám húgainak, s szüleinek életét megkeseríteni végtelenül arcátlan cselekedet lett volna.
Búgó, pimasz, mégis lágy suttogással ejtett szavak kúsznak füleibe, apránként nyerve értelmet a céltalan múltba révedésből kilépve, holmi nevetségesen idilli történetet hozva fel, mely, a kurtizán is jól tudja, rég nem környékezi egyikük életét sem, mégsem torkollja le a rőt hajzatú nőt, s még akkor sem ereszt meg gúnyos kacajt, mikor az kettősük tükörképére mutat az ablaküveg tükröződésében, mindössze a kaján mosoly omlik le vonásairól, mint ki belegondol, mit is tettek ők, mi miatt megvonatott tőlük a lehetőség egy boldog és tudatlan létre, hol nem számít sem a származás, sem a birtokolt vagyon.*
- Sületlenségekre ragadtatod magad, Kedvesem, hisz jól tudod, már első találkozásunkkor sem voltam a dicsőítendő, gáncstalan lovagok idealizált bajnoka…
*Suttogja a szavakat, némiképp lazábbra eresztve karjainak ölelését a csábítóan domborodó test körül, mit sem törődve azzal, hogy a szolgálólány mögöttük ténykedik, bizonyára láthatott már jóval cifrább dolgokat is ebben a házban, ha elég régóta szolgálja úrnőjét, s annak sem szentel túlzottan nagy figyelmet, hogy a kurtizán mondandója szerint a vacsora, mely után pár szívdobbanással korábban még oly olthatatlanul remegett, mindössze a megkezdésre vár.*
- Szerinted hol rontottuk el?
*Mélázó kérdés, bár korántsem költői, melyre önmaga kívánna választ adni, nem is várva a másiktól felvetéseket, még ha talán túlzottan gyorsan követik egymást szavai.*
- Talán nem kellett volna elszöknöm, elemelve jó atyám régi vértezetét, kardját, s mellé legidősebb fivérem új lovát? Bár akkor sosem vesznek rá azok a megveszekedett szeszkazánok, hogy belépjek abba a fülledt örömtanyára, ahol akkoriban tevékenykedtél…
*Csapong, mit más helyzetben, más társaságban biztosan nem engedne meg magának, s az elképzelés, mely szerint ez bármely kitekert módon a kötődés jele volna, messzire kerüli elméje, mintegy nem kívánva tudomást venni arról, mit évekkel korábban bárki megmondhatott volna, ki Pirtianes utcáin csapongva belébotlott, s ha másként nem is, fegyverbarátságba keveredett vele. Még a dörzsölt, számtalan veszedelmes küldetést megjárt zsoldosok, kik mellé ifjonti fejjel szegődött, sem vetemedtek arra, hogy ezzel a nőszeméllyel viccelődjenek, főleg a jelenlétében nem. Botor idők jártak akkor, hisz másként mi vehette volna rá, őt, kinek atyja a pirtianesi haderő kiképzői közül került ki, hogy olthatatlan birtoklási vágyat érezzen egy hétköznapinak kevéssé nevezhető, mégis kétes hírű némber iránt, akár birokra kelve bárkivel, kinek ajkát rossz szó hagyta el.*
- Ha meg tudsz győzni, ha úgy látom, valóban érdemes a segítségedre lennem, s itt talál a holnap, emlékeztess, meg kell írnom egy levelet, mit évekkel korábban kézhez illett volna kapnia a címzettnek.
*Lép ki gondolatai mélyéről, s vonja el az ablakréstől a kurtizánt egyszerre, ráérős, számára túlzottan is rövid lépteket téve a megterített asztal irányába, nem kívánva esetlen bukdácsolásra kényszeríteni a másikat, egyszer s mind előre bocsájtva szavaival, amennyiben a másik képtelen volna felkelteni tettekre sarkalló kedvét, úgy távozik hajnal előtt, nem ontva sem a vörös hajzuhatag gazdájának, sem háza népének vérét. Hisz sok mindennek elmondhatták az utóbbi évek során, zsoldosnak, haramiának, pénzen vehető katonának, gyilkosnak, fosztogatónak, s persze árulónak. Mind kezdeti tudatlanságának tudható be, ám sosem tört olyan életére, ki atyja világlátása szerint nem érdekelte azt meg, avagy nem kívánta a sajátját veszélyeztetni, lévén mégsem tűrhette volna tétlenül, míg komótosan kifordítják egy sikátor árnyékai között.*
- Lássuk hát, valóban érti-e a szakácsod a mesterségét…
*Siklatja le karjait a nő alakjáról, szemtelen simítva végig minden ívet, s domborulatot, mely kezei útjába esik, hisz szemérmeteskedésnek éppen ebben a házban, éppen ezzel a nőszeméllyel, mikor nyilvánvalóan holmi kényes megállapodásba kívánva bevonni, koránt sincs itt az ideje. S nyomatékot kívánva adni kijelentésének, figyelmét a szemnek is tetsző fogások felé fordítja, álltában is méregetve, melyik legyen az első, melyről véleményt kíván alkotni, így adva meg a lehetőséget a másiknak, hogy kedvére helyet választhasson magának, míg sorrendet állít az étkezés menetéről.*