//Parfüm és pecsét - Elayras Osh háza//
*Valóban akként tetszik, az eddig oly parázs gyűlölettel emlékeiből kitörölni vágyott nőszemély által megkaparintott, s bár késve, mégis átadott okmány tudata apránként kezdi kilúgozni. Meglehet, ebben közre játszik a bor, mely jóval kellemesebb zamatú, mint a kereskedelmi út mellett gombaként növő tavernák vizezett lőréi, s részint még a ház berendezése is javíthatja kedélyét, hisz a szalmával tömött zsákok, miket fekhelyként gúnyolnak az említett csapszékekben, szintén nem a kifinomultabb berendezési tárgyak közé tartoznak. A változás kellemes, legalább saját maga számára, hisz miért ismerné el, hogy kóbor kutyák nagyobb vidámsággal járják útjukat széles e világon, mint ahogy ő tette az elmúlt két évben. Vészesen hosszúnak tetszenek az elmúlt hónapok, mégis, azok gyötrelmeit fakítani látszik az új lehetőségek ígérete, lévén azzal, hogy a passzus felmenti a korábban szinte nyaka körül érzett huroktól, mit Pirtianesbe visszatérése esetén igen nagy serénységgel hurkoltak volna reá, visszatérhet korábbi foglalatosságaihoz.
Az egykor szívének oly kedves kurtizán évődően réveteg pillantása, sóhajnyira lezárt szemeitől a rég volt hajnalok közelségét idézően kisimuló vonásai, azzal kecsegtetik, vegye el mit kíván, s ne gondoljon azzal, tényleges miért éppen most szólította magához a másik. Hisz bizonyára kell lennie magyarázatnak, főleg hathatósnak, lévén miért kockáztatta volna a nőszemély az újbóli találkozást, mikor épp oly jól tudja, mibe is keverte a legutóbbi légyottjuk alkalmával. *
~ Miként is történt? ~
*Feledkezik bele a megváltásnak szánt délutánba, maga elé idézve azt a csillagtalan éjszakát, mely alkalmával a kiszabott feladat, miért igen busás jutalmat ígértek, s a megbízás is oly egyszerűnek rémlett, mint gyertyalángot kioltani az üvöltő vihar közepette. Az ifjú, kinek személye után vágyódott a szerződő fél, az elvárásoknak megfelelően viseltetett, a megszabott órában érkezett a megnevezett vigalmi intézménybe, s ott korlátjait vesztetten dorbézolt, mit sem kímélve családja vagyonából reá testált járandóságának csengő érméit. Testőrök nélkül, oly kapatosan, mint megfáradt béresek az aratás ünnepén, tántorgó léptekkel vette nyakába a sikátorok készségesen hozzá simuló árnyait, s ezen, homályos utcák rejtekén csaptak is le megrészegült személyére. Könnyű munka volt, melynek gördülékeny folyása miatt türelemre illett volna intenie magát, a forró ölelésben elsuttogott szavak mégis oly könnyedén olvasztották semmivé kétségeit, miként máglya a gyertyacsonkot. Acél elérve ragadták el a szerencsétlenül járt legényt, ellenállása pislákoló értelmével együtt aludt ki egy jól irányzott ütéstől, mi mindössze elkábítani volt hivatott, mi lássuk be, kábult állapota folytán igen egyszerűnek tetszett. A kókadt test jeltelen, sötétre mázolt hintóba került, s feltűnést kerülő ráérősséggel gördült tova a kövezeten, az oly számos alkalommal átismételt útvonalat követve, egészen a találkahely pereméig, hol a megbeszéltek szerint egy hasonlatos alkalmatosságnak illett volna várakoznia.
A mai napig bőrén érzi azokat az elismeréstől izzó, olthatatlan mámort ébresztő csókokat s érintéseket, melyekkel a csalfa céda elhalmozta a kíváncsi szemek figyelmét kerülő, kényelmes iramban haladó hintó üléseit, mikor mit sem törődtek a kipeckelt szájjal s gúzsba kötve lábuknál heverő áldozattal. Elkábították a hamis lánggal izzó szemek, a méltányoló szavak fülébe kúszva fosztották meg a józan eszétől, s elhangzott, vágytól rekedt mondatfoszlányait nem merné akként felidézni, hogy önmaga ellen ne volna kénytelen fordulni ifjonti bolondsága okán. Ám a múlt szeszélyes, az idő teltével bizonyos részletek túlontúl élessé válnak, s miként az emlékek épp úgy szeszélyesek, a legtüzesebb képek mellé a legfájóbbak kerülnek. S arra az éjre visszatekintve, látnia kellett volna a mozdulatot, mellyel a nő lehúzta a pecsétgyűrűt az ifjú célpont ujjáról, alig pár sóhajnyival azelőtt, hogy megérkeztek volna a meghatározott helyszínre. Oly logikusnak, oly magától értetődőnek tetszett, mit akkor a másik mondott, hivatkozva saját hírére, s miképp kívánja kerülni a lehetőségeket, mik csorbát ejthetnének amúgy sem makulátlan, ellenben, hírhedtsége folytán igen jelentős megbízókat vonzó nevén. Azon elsuttogott ígéretek nyomán, bár számolatlanszor átkozta magát miatta, még jómaga volt, ki sürgette az akkoriban oly mérhetetlen hévvel imádott nőt, olvadjon az árnyak közé, még mielőtt a csere lezajlana. El illett volna jutnia tudatáig a ténynek, mely szerint a cafka egyetlen szóval sem búcsúzott, még sürgetésre okot adó, máskor oly megszokott ígéreteit is mellőzte, ki tudja, talán saját részéről előadott sürgetésének elfogadásának tekintette, mély büszkeséggel, mi szerint a másik hallgat a józan szóra. Bár sose lett volna ily elveszett s vak.
A régről hiányolt hang zúzza össze korántsem mámoros múltba tekintését, miért hálát is adhatna, ha volna oly tejfelesszájú, miként akkoriban, bizonnyal meg is tenné. Ám így, megviselve a céltalan menekülés viszontagságaitól, mindössze elismerő biccentéssel jelzi, mily sokra értékeli a nő előrelátását, még ha abba nem is kíván belegondolni, vajon mióta tarthatják melegen az említett fürdőt, de ez javarészt lényegtelen. Az kissé jobban meglepi, mikor önként siklik ki az értő mester formálta arc tenyeréből, s valóban meglepődhetne az eseten, amennyiben nem követné a jó házigazda szerepébe átlépő gesztus, mely során a kiürült kelyhetek ismét ital színezi, a felemelkedő, hívogatón domborodó test pedig, mintegy engedékenységét kimutatva nyúltja felé jobbját. Elfogadhatná, igen egyszerű volna, mégis, akkor hova lenne az a parányi öröm, mely szerint bármily édesen csendül is a hízelkedés, mégsem ereszti ujjai közül a megtiszteltetés. Mivel igen kellemes saját akarata szerint cselekedni, s annak nyomán oly követeléseket állítani, miknek, számítása szerint leginkább érdektől fűtve ugyan, de vendéglátója nem mondhat nemet.
Így a végtelenül sok idővel rendelkezők lusta pillantásával ízlelgeti a látványt, majd apró, megadó biccentéssel emelkedik fel a kerevet kényelmes alakjáról. A felkínált, karcsú kéz mellett ellép, s mint sérthetetlenségében oly mélyen bízó férfiú, Rubin háta mögé siklik, könnyed mozdulattal karolva át a csípőt, s húzva a másikat egészen közel, mintegy kényszerítve, hogy vértezete mellkasának simuljon hátával, s a csábító ívben hajló váll fölött hajol kissé előre, míg ajkai a rőt tincsek közül elősejlő hallószerv mellé nem kerülnek.*
- A figyelmem, ugyan kiérdemelted, de a bizalmam még nem nyerted vissza…
*Lágyan búg a nő fülébe, miként mások kedvesüket becézgetik, hátha a szolgálóleány szemfülesebb annál, mint amilyennek látszik, s netán épp arra vár, mikor tesz a vendégjog ellen.*
- S elhiheted, drága, csalfa Ela, ez alkalommal nem adom oly könnyen…
*Szavai végeztével, mintha mi sem esett volna, siklik tova, a nő baljára kerülve, hanyagul ölelve annak derekát jobbjával, s várakozásteljesnek tetsző mosollyal ajkain pillantva annak vonásaira, mintegy jelezvén, most már indulhatnak.*