//Az Aquista Kúria//
//Éjfél//
*Rém izgalmas, ahogy az ősrégi kúriában osonkodnak föl és alá, főleg, hogy most olyan részhez érnek, ahol láthatóan más se nagyon jár.
~Nocsak, nagy lett a nadrág az Aquista családnak? Itt bizony senki nem lakik, de vajon miért? Kihaltak, elmentek, itt se voltak? Érdekes.~
Követi Effyt, aki az apja hálószobája felé kalauzolja.*
-Itt alszik a jó öreg? Nem szívbajos, így egyedül szunnyadni egy ilyen kísértet járta folyosóról nyíló szobában.
*Az ajtó nyitva van, amin Ephemia mintha kicsit megütközne, várnak is egy darabig az ajtó előtt. Xalema nem nagyon érti, mire, hiszen látták lelépni a zord atyát, de ha a másik aggódik, lelke rajta, hallgatózzon csak, az óvatosság sosem árt. Azért végül csak benyitnak. Itt már Effy bátorsága is megjön, amit Xaly csak helyeselni tud, elvégre a túlzott óvatosság meg direkt káros.*
-Nosza, használjuk ki az alkalmat! *Lelkesen veti magát a fiókok és szekrények tartalmára, közben házigazdáját nyugtatgatja.*
-Ugyan, ne szégyelld! Hiszen apád és a család érdekében teszed! Velem is volt már úgy, hogy kénytelen voltam más cuccai között matatni, de közben a legjobb szándék dolgozott bennem.
~Na jó, ez azért kicsit túlzás.~
-Múltkor is, mikor betört... khm, szóval mikor éjjel meglátogattam egy nemesi házat, láttam, hogy az asztalon ott hever egy csomó hasznos kis bigyó meg izé, ilyen kis hogyishívjákok, mert már nincs hova tenni. Tudod, a rendetlenség nyomasztja az arra fogékonyakat, rossz kedvű, morózus lesz tőle, mindenkinek az agyára megy a környéken, utóbb öngyilkos lesz vagy ámokfutó és akkor kész a baj. Úgyhogy gondoltam, bepillantok a fiókjába és mit látok? Tele van mindenfélével, amire semmi szüksége senkinek. Ékszerek, drága kencék, miegymás. Mit tehettem volna, helyet csináltam az asztalon heverő micsodáknak, szépen elpakoltam őket, azt a sok lomot meg, kövek, nemesfém dobozkák, kevés készpénz, szóval ezeket a haszontalanságokat meg eltakarítottam.
*Végez egy szekrénnyel, ami molyrágta, régi ruhákkal van tele. Egyik zsebében sem talál semmi érdekeset vagy értékeset, úgyhogy egy fiókos szekrényre vált. Ahogy kihúzza az alsó fiókot, az ígéretesen zizeg.
~Aha! Papírok. Lássuk, miben sántikál a jó öreg Aquista papa!~
*Miközben a fény felé tartva bogarássza a betűket, oda sem figyelve löki tovább a szöveget Effynek.*
-Tudod, néha rákényszerülünk, hogy olyasmit tegyünk, amire felületes emberek, elfek, egyéb lábon lődörgő népek azt mondanák, erkölcstelen. Ilyenkor mindig jusson eszedbe, hogy ezeket az embereket vagy elfeket vagy miegyebeket simán tarkón lehet csapni egy alkalmas léccel és akkor nem pofáznak tovább hülyeségeket.
*"... a Testvériség miatt pedig ne aggódj, nem fognak tudni semmiről, de ha meg is tudják, nem mernek fellépni ellenünk."
~Óbasszus.~
*Mikor megszólal, hangja az előbbihez képest meglepően komor és kissé talán ijedt is.*
-Te Effy! Mondd csak, a kedves apuka életunt volt esetleg? Elhidegült asszony, hálátlan gyermekek, ilyesmi? Csak, mert eszerint itt *lebbenti meg a papirost* a drága apád aláírta a halálos ítéletét.