//Munmey, Kharasshi//
*Farkasvigyor nyújtózik el Kharasshi képén, mikor a kis vakarcs felpattan és futásnak ered. Ahogy elnézi, a lány végre megértette. Ha kételkedik is, azt nem látni rajta. Fut, mintha az alvilág kutyái csattogtatnák a fogukat a sarkában. Nagyon helyes!
Kharasshi nem hagy sok előnyt. A végén még azt hinné a kicsike, hogy nem gondolja komolyan. Ha esetleg hátrapillantana, nehogy csalatkoznia kelljen, ő bizony ott lesz a nyomában. Igaz, nem sok kedve van a szaladgáláshoz, főleg így, evés után, de ezt a dolgot jobb a helyére rakni. A kölyök jobb, ha megtanulja, hogy bizony a futás a barátja. Az erősebb elől kihátrálni nem a gyengék, hanem a bölcsek sajátossága. Az persze igaz, hogy az ő fajtájuk nem épp a bölcsességéről híres, de győzni azt szeretnek. Márpedig a halottak kevéssé jók ebben. Kézenfekvőbb hát életben maradni, hogy alkalmat teremthessenek a feltételek megváltoztatására.
Nem hinné, hogy a kölyök valóban meg akarna halni. Kölyök... Bár nagyon fiatal, azért a felnőtté válás már őt is meglegyintette. Ahogy nekiiramodott, valószínűleg vannak fogalmai róla, mit jelentene rá nézve, ha egy kupleráj rabszolgája lenne.
Kharasshi emlékszik még rá, milyen ostobaságokra vetemedett ebben a korban. Nagy érzések, zavaros érzések, düh és bizonyítási vágy... meg elveszettség.
Egyszóval még az is lehet, hogy ott és akkor komolyan gondolta a "hősi" halált. De remélhetőleg most már felfogta, hogy ez nagyon nem így megy. Az élet ennél kegyetlenebb. A halál meg pláne.
Azért kíváncsi, meddig bírja szusszal a kis béka. Meg is szaporázza, mert nem szeretné elveszteni szem elől, de ez azért nem olyan könnyű feladat.
Nem akarja túl sokáig kergetni. Idővel hagyja, hadd menjen. Legalább résen lesz. Még pár hétig biztosan. Az pedig ebben a tetves városban nagyon nem fog ártani neki.*