//A Pacis Fogadóból hazafelé//
- Ugye, Alea, ugye, hogy nem? *dünnyögi, lényegében inkább azért, mert mégis ideges, hogy Bato csak úgy nekiindult és ki tudja mibe keveredik.*
~Bár nyilván tud magára vigyázni.~
- Még varázsolni is tud ám Bato *teszi hozzá*, akkor meg csak nem érheti semmi baj, nem igaz? Varázsolt nekem egy igazi muskátlit, el is ültettük otthon *meséli. Ha bárkit érdekel, meg is mutatja majd, hogy melyik az a három közül.*
- Hát úgy biza, nem nyápic *ért egyet és a bajszost méregeti újfent.* Meg tán nem is gyengés az elméje sem. Itten viccelődik velünk, bizonyára, mert még elbírna valamit, ha ilyen jó a kedve.
*Aztán a törpelány kuncogni kezd, amint maga elé képzeli, Alea hogyan is hiúsítana meg bárminemű lopási és elszökési kísérletet. Nagy Alf nem sokáig jutna, ha ilyesmit forgatna a fejében.*
~Bár nem úgy néz ki. Sok mindent el tudok róla képzelni, de azt nem hinném, hogy meglopna két nőt. Hacsak nem a szívüket akarná ellopni. Nagy csibész, az már biztos!~
- Szóval a sütemény a varázsszó!
*Összegzi, és jókedvűen mosolyog. Aztán Aleára pillant, felfelé, mint rendesen.*
- Ez már csak természetes, Alea. Az első dupla szelet a tied lesz. Hazaérünk és neki is látok.
*Alf szavaira inkább csak megcsóválja a fejét.*
- Nem félkegyelműnek tartalak, dehogy, inkább hízelgőnek.
~Meg azért, ha már minket használtál, hogy megszabadulj attól a nőtől, akkor egy kis munka is dukál, mielőtt enni-inni adunk.~
*Közben eljutnak az ő utcájukba és Mae előremutat egy tisztes emeletes ház felé, mely előtt előkert is húzódik a kovácsoltvas kerítés mögött.*
- Az lesz az. Oda megyünk! Szép, igaz?
*Úgy kérdezi, mintha legalább az övé lenne a ház és nem Namos gazdáé, de ennek oka van, egy kicsit még szeretné megvezetni az újsütetű hordárukat. Vidoran kacsint Aleára, remélve, hogy az óriáslány is veszi a lapot.*