//Zetriat, Emma, Iskandar//
*A délután remekül telik Emmával. Nagyon jól szórakoznak, a kislánynak is tetszik a ház. Este, vacsora után, Eleonor felkíséri Emmát az egyik vendégszobába, amit most Emma szobájaként rendeztek be. Befekteti a kislányt az ágyba, betakarja, és ad neki egy puszit.*
-Olvassak neked valami mesét? Hogy szoktál elaludni?
*Ha igen a válasz, akkor elővesz egy mesekönyvet és kiválaszt egyet az ő régi, kedvenc meséi közül. Leül Emma mellé az ágyra, és mielőtt belefogna a mesélésbe, még gyorsan hozzáteszi.*
-Emma, ha bármi baj van éjszaka, akkor nyugodtan gyere át hozzám. Tudod, hogy hol van a szobám. *Mosolyogva megsimítja a kislány arcát* - Jó éjszakát!
*Aztán belekezd az olvasásba és addig mesél, amíg Emma el nem alszik. Utána bemegy a saját szobájába és megpróbál elaludni, de nagyon nem megy neki. Végül nem bírja tovább, felkel és lemegy a konyhába, hogy igyon valami meleg italt. De nem akar egyedül lenni, és eszébe jut, hogy tulajdonképpen itt van Zetriat is, és talán ő meg tudná nyugtatni. Még mindig benne van a félelem, hogy egyoldalú a szeretet, de erőt vesz magán, tölt az elfnek is egy bögre meleg teát, és odamegy a szobájához. Ott még hezitál egy kicsit, de végül bekopog, és ha Zet beengedi, be is megy.*
-Bocsánat, hogy ilyenkor zavarlak, de... *lepillant a kezére, ahol ott gőzölög a meleg ital* ... hoztam neked teát. *Mondja, és érzi, hogy furcsa így a mondat, ezért még egy mosolyt is küld Zetriat felé.* - Egyszerűen nem tud nyugodni Emma sorsa. Annyira igazságtalan, hogy az anyukája nem tudja felnevelni. Emma elmondta nekem, hogy a szegénynegyedben laktak korábban. Vajon most is ott lakhat az édesanyja? Nem kellene megkeresnem?
*Tanácstalanul néz Zetriatra, tényleg nem tudja, mi tévő legyen. Ráadásul azt sem tudja, hogy az apja mit fog szólni a kis jövevényhez. Eleonor szinte biztos benne, hogy nem lesz felhőtlenül boldog.*
-Te mit tennél a helyemben?
*Végül megbeszélik a dolgot, Eleonor kicsit megnyugszik és végre el tud aludni. Másnap reggel jobb kedvvel ébred, és már alig várja, hogy végre kiléphessen a házból. Megreggeliznek, felkészülnek a bevásárlásra, és Emmával kézen fogva lép ki a ház ajtaján. Megkönnyebbült sóhajjal néz körül és veszi tudomásul, hogy igazából semmi nem változott, amíg a "szobafogsága" tartott. Lenéz a kislányra, és mosolyogva indulnak el a piactér felé.*
-Ma megveszünk mindent, amire szükséged lehet. *mosolyog rá Emmára, és néhány perc múlva már a piactér nyüzsgő forgatagában vannak.*
-Mindig fogd a kezemet, nehogy elhagyjuk egymást. *mondja még gyorsan Emmának, mielőtt nekikezdenének a piacolásnak.*