//Régi ház és új otthon//
*Önkéntelenül is megnyalja a száját.*
– Mit is mondtál, kedvesem, mikor megyünk a piac felé?
*Lia kissé kihívóan néz a párjára, semmi kifogása ugyanis az étel ellen, amit ilyen hozzávalókból lehet alkotni. Számára igenis csábítóan hangzik, hogy ne ő főzzön, lenne legalább egy napja, ha nem is lustulásra, de arra, hogy kint legyen a kertben. Éppen ezért jó lenne, ha szép idő is lenne.*
~Már ha az csak így rendelésre menne!~
*Rendollt nézi, ahogy mutatja a babszem nagyságát, és nem tehet róla, de mosolyognia kell.*
– Egyre kíváncsibbá teszel. Azt hiszem, nem fogod megúszni, hogy amint van minden hozzá, főzz nekem. Elkövettél ugyanis egy nagy hibát *folytatja és közelebb lép a férfihez, miközben kis mosollyal néz a szemébe*, kíváncsivá tettél. Most már nem menekülsz!
*Nyilvánvaló persze, hogy csak jókedvűen mókázik.*
– Csüccs le!
*Épp az ételt szedi, mikor Rendoll hangja komolyra vált, ahogy az első pillanatukat idézi fel. Lia keze megáll a levegőben.
A nevetése elenyészik, komolyan nézi a párját, a szedőkanalat visszateszi a tálba.
Aztán odamegy közvetlenül Rendoll mellé, finoman simít végig a vállán, aztán az állán is, lassan, alig érintéssel, és nem, nem neveti ki.*
– Az a nap, nem is tudtam, hogy a sorsom fordul meg. Ahogy ott ültél a fának döntve a hátad… és azt mondtad egy csókért cserébe beveszed az orvosságot. Komolyan először arra gondoltam, hogy keresetlen szavakkal utasítalak rendre, de aztán valahogy máshogy alakult. A szemedbe néztem, és máshogy alakult. Eszem ágában sincs nevetni, ha arra a pillanatra gondolok, illetve van, de nem kinevetni akarlak.
*Lia finoman elpirul.
Felemelik a poharaikat a köszöntő után, és Lia is kortyol, de csak picikét, egészen aprót.
A lány a pohár pereme felett nézi a párját, amint megízleli az ételt. Ő is megkóstol egy falatot és megkönnyebbül, nem sózta el, és nem is lett fojtósan tapadós.*
– Ez egy hegyi étel, még kislány koromban láttam, hogyan készítik a Nagy Hegységben élő birkapásztorok. Talán strvacchának nevezték, azt hiszem. Így emlékszem. Ez kicsit hamis ahhoz képest, mert ők még valamiféle fűszert is tesznek a galuska főzővizébe, meg talán máshogy szaggatják. De azért, azt hiszem, annyira hasonló, amennyire itt Artheniorban lehet.
~Igyekeztem.~
*De nagyon úgy látszik, megérte az igyekezet és az izgalom is, mert Rendoll elégedett az étellel, és nem csak mondja, de látszik is rajta. Lia megnyugodva mosolyog. Ő azzal elégedett, hogy sikerült jót készítenie.*
– Rendben, ha szeretnéd, majd lesz máskor is ez.
*Ő maga is eszik, és két falat között kérdezi:*
– Merre induljunk délután?